Címke: Lewis Hamilton

  • Egy emberként gyászol a Forma-1 Charlie Whiting halála miatt

    Egy emberként gyászol a Forma-1 Charlie Whiting halála miatt

    Ahogy már korábban is megírtuk, tragikus hirtelenséggel hunyt el Charlie Whiting a Forma-1 versenyigazgatója. A sportág minden tagja megrendülten, szomorúan és értetlenül nyilatkozott a hír hallatán.

    Günther Stieiner (Haas): ,,Ez egy nagyon szomorú pillanat. Nagyon megrendített, mikor meghallottam a hírt, először el se akartam hinni, azt gondoltam ez nem lehet igaz. Sok időt töltöttem vele Barcelonában, nagyon jól elbeszélgettünk. Charlie személye nagy szerepet játszott ebben a sportban, mindannyian ismertük őt, mindig is kedves volt velünk. Sosem mondhattunk rá semmi rosszat, ami ha belegondolok egy csodálatos dolog, főleg az ő munkájában. Részvétem a családjának, túl fiatal volt még ahhoz, hogy elmenjen. A Haas csapat barátja volt, személyes barátja. Azt kell, hogy mondjam Charlie segítsége nélkül, most nem lennénk itt. Nagyon tisztelem azért, amit tett értünk. Ilyenkor rádöbbenünk, milyen gyorsan lehet vége. Csak azután gondolunk erre, miután megtörténik. Tegnap még itt volt, jó kedve volt, és ma már nincs köztünk. Mindig is úgy fogunk emlékezni rá, mint azokra, akik nagy dolgokat tettek ezért a sportét, és akik nélkül most nem tartanánk itt.”

    Mattia Binotto (Ferrari): ,,Charlie professzionális volt, aki hatalmas tudással rendelkezett, de mindenek előtt egy remek ember, aki mindenkit tisztelt. Fáradhatatlanul dolgozott azért, hogy az F1-et jobbá és biztonságosabbá tegye. Ő volt Formula 1 egyik alap pillére. A sport sokkal kevesebb lett nélküle, egy barátot vesztettünk el. Nagyon fog nekünk hiányozni.”

    Toto Wolff (Mercedes): ,,Sokkolt a hír, hogy Charlie már nincs közöttünk. A Forma-1 egyik pillére volt, aki mindig a sport érdekeit tartotta szem előtt. Charlie nagyszerű nagykövete volt a sportunknak, aki legjobb tudása szerint őrizte meg annak értékeit. Mindannyiunknak, – akik azok közé a szerencsés emberek közé tartoznak, akik ismerték őt, – hiányozni fog a jókedve és a humora. Az egész Mercedes Motorsport nevében a legmélyebb együttérzésemet küldöm a családjának és a barátainak.”

    Daniel Ricciardo (Renault): ,,Mellettünk volt, és mi néha nehéz pillanatokat okoztunk neki, sokszor nyomás alá helyeztük és arra késztettük, hogy dolgozzon és tegyen valamit, és ő mindig fogékony volt a mondandónkra igazán érezni lehetett, hogy a mi oldalunkon áll. Sok minden miatt panaszkodtunk, sokszor beakadt lemezként hajtogattuk ugyanazt, de ő sosem csitított el minket, mindig is nyitott volt a javaslatainkra. Rengeteg mindent tett ezért a sportért. Nagyon-nagyon sok szép és pozitív emléket őrzünk vele kapcsolatban. Emlékszem az első Ausztrál Nagydíjamra, még 2012-ből, akkor Franz Tost azt mondta, menj és mutatkozz be Charlie-nak, tegyél rá pozitív benyomást. Az idő gyorsan telik, ám a legfontosabb az, hogy értékelnünk kell, amink van. Minden perc, amit itt eltöltesz számít. Biztos vagyok benne, hogy nagyon érzelmes hangulatban fogunk versenyzeni, és ez az egész emlékeztetni fog arra minket, hogy milyen szerencsések is vagyunk, hogy ebben a pozícióban lehetünk.”

    McLaren F1 team: ,,A McLaren összes dolgozója ledöbbent és mélységesen sajnálja, hogy Charlie Whiting már nincs közöttünk. Charlie-ra úgy fogunk emlékezni, mint sportunk egy kiemelkedő alakjára, valamint egy nagyszerű kollégára. A legmélyebb együttérzésünket küldjük a szeretteinek.”

    Toyoharu Tanabe (Honda F1): ,,Szeretnénk kifejezni megrendülésünket és szomorúságunkat Charlie Whiting halála kapcsán. Nehéz elhinni, hogy a hétvégén már nem lesz velünk, ugyanis évekig az egyik legfőbb alakja volt a sportnak. Munkáját mindig is szorgalmasan végezte, mindig illedelmes volt és igazán szerette a versenyzést. A halála nagy veszteség az F1-nek, nagyon fontos szerepe volt a sportban. Hiányozni fog nekünk, mint munkatárs, és mint magánember, a Honda nevében szeretnék részvétet nyilvánítani a családjának és a barátainak.”

    Mario Andretti: ,,Teljesen megdöbbentett a hír, hogy Charlie Whiting elhunyt. Ő egy igazán kiemelkedő személyisége volt a sportnak, talán pótolhatatlan is. Szeretnék részvétet nyilvánítani a családjának és mindenkinek, aki elismerte és tisztelte őt. Nyugodj békében barátom.”

    Alexander Wurz: ,,Nagyon sajnálatos és szomorú a hír, hogy Charlie Whiting elment. Nyugodj békében. Tisztelettel és örömmel gondolok azokra a pillanatokra, amiket együtt töltöttünk el.”

    Lewis Hamilton (Mercedes): ,,Természetesen nagyon le voltam döbbenve a mai hír kapcsán. A gondolataim és imáim érte és a családjért szólnak. Minden, amit ezért a sportért tett, az elkötelezettsége, ahogy Toto is mondta, a sportág egyik pillére volt, egy ikonikus figura ebben a világban, akinek nagyon sokat köszönhetünk.”

    Max Verstappen (Red Bull): ,,Nagyon-nagyon meg voltam döbbenve. Pár hete egy napot együtt töltöttem vele Genfben. Jókat beszélgettünk. Mikor búcsúztunk azt mondtam neki: találkozunk Ausztráliában egy újabb szezon kezdetén. Aztán hallod ezt a hírt és egyszerűen nem tudod elhinni. Csak 66 éves volt. Minden percet és órát meg kell becsülnünk amíg, felkelünk, élvezünk kell, amíg tart. Ez nem csak a Forma-1-ről szól, hanem az életről. Ebben a pillanatban az a legfontosabb, hogy kifejezzük részvétünket a családjának, a barátainak és azoknak, akik nagyon közel álltak hozzá.”

    Carlos Sainz (McLaren): ,,Rengeteg jó emlékem van róla. Emlékszem az első évemre, sok időt töltöttem vele. Meghallgatta azt, amit mondtam neki, kíváncsi volt a véleményemre. Akkor ez sokkolt engem, hiszen kezdő voltam, mégis kit érdekelt volna, az, hogy én mit gondolok, csak most érkeztem a Forma-1-be. Mikor még csak három versenyen voltam túl, odajött hozzám megkérdezni, mit gondolok bizonyos dolgokról, mi a véleményem? Mindig nyitott mindenki felé, a fiatal versenyzők felé is. Az első évem elég agresszív volt, sokat küzdöttünk a pályán Maxszel, odajött hozzám, és ahelyett hogy azt mondta volna ’le kell nyugodnod’, csak annyit közölt: ’Szerintem jót tesz a sportnak, amit Maxszel csináltok, új értelmezést adtok a versenyzésnek, azt hogy lehet kicsit agresszívan is ezt űzni.’ Nem azt kérte, hogy álljak le, hanem jót akarva figyelmeztet, hogy legyünk óvatosak, jó dolog, amit csinálunk, élvezik az emberek, de figyeljünk oda egymásra a pályán. Nagyon szomorú és döbbent voltam, mikor meghallottam a hírt, ő egyike volt azoknak a személyeknek, akikkel mindig is jót lehetett beszélgetni.”

    Williams F1: ,,Rendkívül megrendített minket a hír, hogy Charlie Whiting elhunyt. Egy igazi legenda volt, nagyon fog hiányozni. A Williamsnél mindenki szeretne részvétet nyilvánítani a családjának és a barátainak ezekben a nehéz időkben.”

    George Russell (Williams): ,,Nagyon szomorú vagyok, hogy Charlie már nincs köztünk. Kiemelkedő alakja volt a motorsportnak. A gondolataim a családjával és a barátaival vannak, mindannyiunknak nagyon fog hiányozni.”

    Renault F1: ,,Döbbenten és szomorúsággal telve fogadtuk a hírt miszerint Charlie Whiting már nincs köztünk. Charlie az egyik pillére és vezetője volt ennek a sportnak. Az ő irányítása alatt tiszta, izgalmas és biztonságos volt a versenyzés. A gondolataink a családjával és a barátival vannak.”

    Sebastian Vettel (Ferrari): ,,Ugyanolyan döbbent vagyok még most is, mint akkor, amikor megtudtam mi történt. Tegnap beszéltem vele, együtt jártuk be az első pár kanyart a pályán. Nehéz felfogni és elfogadni azt, hogy valaki már nincs többé. Régóta ismerem, ő mindig is a mi emberünk volt, a pilóták embere. Nyilvánvalóan az egyik oldalon a szabályok voltak, a másikon mi és ő állt középen. Hozzá mindig lehetett fordulni, bármit lehetett tőle kérdezni bármikor, az ajtaja nyitva állt előttünk. Ő egy igazi versenyző volt és egy nagyon kedves ember.”

    Christian Horner (Red Bull): ,,Rettentően szomorú vagyok emiatt a borzalmas hír miatt. Charlie kulcsfontosságú személy volt ebben a sportban, hosszú évek óta ő volt a versenyigazgató, egy olyan ember, aki nagyszerű integritással rendelkezett, és aki remekül végezte a feladatát. A szívében egy igazi versenyző lakozott, mint akkor mikor még a Hesketh és a Brabham csapatokat erősítette. Az Aston Martin Red Bull Racing nevében őszinte részvétemet szeretném kifejezni a családjának és a barátainak. Charlie nagyszerű ember volt, akit az egész Formula 1 hiányolni fog.”

    Kimi Räikkönen (Alfa Romeo): ,,Nagyon szomorú ez az egész. Nagyon-nagyon régóta itt dolgozott az F1-ben, mindig kedves volt a pilótákkal és kordában is tarott minket. Ez az egész nagyon szomorú, nem csak itt a Formula 1-ben, hanem magában az életben is.”

    Robert Kubica (Williams): ,,Ezek nagyon nehéz pillanatok. Láttam tegnap Charlie-t mikor Sebastainnal (Vettel) a pályán sétáltak, emlékszem azt gondoltam, nem megyek oda, nem akarom megzavarni őket, úgyis találkozunk majd pénteken a megbeszélésen. Ez már nem történhet meg, ezért nagyon szomorú vagyok. Egyfajta ikonja volt ő a Formula 1-nek, de nem csak ennek a sportnak. Egy igazi versenyző volt, ugyanakkor mindig betartatta a szabályokat. Ő volt az az ember, akiben igazán megbízhattál.”

  • Rosberg: Hamilton sokkal tehetségesebb, mint Schumacher

    Rosberg: Hamilton sokkal tehetségesebb, mint Schumacher

    Nico Rosberg szerint Lewis Hamilton sokkal több tehetséggel lett megáldva, mint a hétszeres világbajnok Michael Schumacher. 2016 világbajnoka jól ismeri mindkettejüket, hiszen ő az egyetlen pilóta, aki mindkét bajnok csapattársa is volt.

    Egyre többször kerül összehasonlításra Schumacher és Hamilton, ami nem véletlen, hiszen a lényegi ranglistákat (világbajnoki címek, futamgyőzelmek, pole-pozíciók, stb.) e két pilóta vezeti.

    Ha csak a számokat vesszük alapul akkor a német rekordbajnok az elmúlt évtized, míg a brit címvédő a jelen évtized legsikeresebb pilótája. Nico Rosberg pedig abban a különleges helyzetben lehetett, hogy mindkét versenyző csapattársának mondhatta magát. Schumacherrel három évig alkottak egy duót, és mindhárom esztendőben jobbnak bizonyult veterán társánál. Hamiltont viszont csupán egyszer, pont a világbajnoki évében tudta felülmúlni. Emiatt is gondolja úgy, hogy legutolsó márka társa tehetségesebb volt az elődjénél.

    „Lewisnak talán egy kicsivel több természetes tehetsége van, mint Michaelnek. Lewis az egyik legnagyobb tehetség a sportunkban, akit valaha is láttam, ez okozza kettejük közti különbséget.” – kezdte Rosberg az Auto Motor und Sport-nak.

    „Ami a munkamorált illeti, ott Michael egy teljesen más kávéház. Lewis a számára a dolgok könnyedén jönnek. Ösztönös tehetség, míg Michael egy teljesen kész csomag volt. Michael egy harcos volt, mindennap mikor felkelt, azt gondolta, hogy miként győzheti le a csapattársát?! Amikor végre ott tartottam, hogy le tudtam győzni őt, akkor jött Lewis. Őt legalább ismertem még a gokartos korszakomból. Nem volt olyan idegen számomra, mint Michael.” – tette hozzá a német.

  • Horner nem menne bele egy Hamilton-Verstappen cserébe

    Horner nem menne bele egy Hamilton-Verstappen cserébe

    Nem sok olyan dicséretet kaphat egy pilóta annál, mint amikor a sportág egyik legjobbjával hasonlítják össze, ám Max Verstappen szinte már hozzászokhatott ezekhez a párhuzamokhoz, főleg a tavalyi szezon második felében.

    A holland versenyző csak szeptemberben fogja betölteni 22. életévét, ám lassan már tapasztalt versenyzőnek mondhatja magát, hiszen ötödik szezonját fogja megkezdeni idén. Az osztrák csapattal töltött első futamát megnyerte, majd gyűjtött mellé még négy első helyet és azóta is komolyan kell számolni vele, ezért nem meglepő, hogy már évek óta a jövő bajnoka ként tartják számon.

    Másrészről fő riválisa Lewis Hamilton, már idősebb és tapasztaltabb versenyző. A 34 éves pilóta feltehetően már nem fog annyi szezont eltölteni a sportágban, mint a holland, ám kor ide vagy oda, még mindig ő az akin felül kell kerekedni, ha valaki világbajnok szeretne lenni.

    A Daily Mail a napokban egy érdekes kérdést tett fel Christian Hornernek, a Red Bull csapatfőnökének. A brit lap dolgozója megkérdezte, ha lenne rá lehetőségük, le cserélnék-e Verstappent Hamiltonra? A brit szakember a következő választ adta:

    ,,Nem, Max a jövő. Még csak 21 éves és folyamatosan fejlődik. Mindketten fenomenális versenyzők, Lewis egyike a sportág legjobbjainak, Max nyert már futamot, azonban a világbajnoki cím még hátra van. Mindent egybe vetve, ha megvizsgáljuk kettőjük teljesítményét, a képességeiket és a versenyeken mutatott eredményeiket, akkor bátran mondhatom, hogy Max fel tudja venni Lewisszal, a versenyt.”

  • Hamilton továbbra is kacérkodik a MotoGP-vel

    Hamilton továbbra is kacérkodik a MotoGP-vel

    Lewis Hamilton mielőtt Ausztráliába utazott volna, kilátogatott a MotoGP szezonnyitó versenyére, a Katari Nagydíjra.

    A regnáló Forma-1-es világbajnok testközelből követte a történéseket, nemrég pedig egy nagy teljesítményű motorkerékpárt tesztelhetett, és a MotoGP-ben való tesztelés gondolatával is kacérkodik.

    „Két kerékre váltás? Gondolkodom rajta, de elég nehéznek tűnik” – mondta Hamilton a Sky Italianak.

    „Nagy megtiszteltetés volna, őrült dolog lenne Valentino Rossi ellen versenyezni” – tette hozzá az ötszörös világbajnok.

    Hamiltont a Mercedes helyzetéről is megkérdezték, az ötszörös világbajnok brit annak ellenére is motiváltan vág neki a szezonnak, hogy jelenleg a Ferrari tűnik erősebbnek.

    „Ezek a kihívások tartanak életben. Közösen dolgozom a csapattal, hogy megértsem miért vagyunk hátrányban. Mindent ki fogunk hozni az autóból. Ahogy mondtam, imádom ezeket a kihívásokat” – mondta.

  • Hamiltont motorra, Rossit F1-es autóba ültetné a Monster

    Hamiltont motorra, Rossit F1-es autóba ültetné a Monster

    Lewis Hamilton és Valentino Rossi támogatója, a Monster szeretné, ha a két bajnok egy teszt keretein belül „munkaeszközt” cserélne.

    Az energiaitalgyártó cég, mindkét versenyző éltében személyes szponzorként van jelen, és az elmúlt három évben már próbálkoztak egy hasonló esemény megszervezésével, ám eddig nem jártak sikerrel. Ettől az évtől viszont a Yamaha már új névadó szponzorral az oldalán fog versenyezni, ami nem más, mint a Monster Energy ezért megnövekedik majd annak az esélye, hogy létrejön a hőn áhított együttműködés, tehát elképzelhető, hogy a közel jövőben Hamilton egy M1 motoron lesz látható, míg Rossi a Mercedes volánja mögött találhatja magát.

    ,,Ez a lehetőség már régóta felmerült bennünk, de eddig nem tudtuk kivitelezni. Meglátjuk, ezúttal meddig jutunk, egyelőre semmi konkrétummal nem szolgálhatunk.” – nyilatkozta a Yamaha szóvivője.

    Jorge Lorenzo már kipróbálhatta Mercedest a Monster közreműködésével még 2016-ban. Az spanyol versenyző azóta már szakított a fent említett céggel és Red Bullra váltott, miután csatlakozott a Hondához. Az osztrák cégtől sem áll távol az effajta kollaboráció, ugyanis tavaly a Toro Rosso volánja mögé pattanhatott be Marc Marquez és csapattársa Dani Pedrosa.

    Az ötszörös Formula 1-es világbajnok 2018 végén már részt vett egy teszten Jerezben, melynek keretein belül kipróbálhatta a Yamaha, World Superbike specifikációjú motorját, a Yamaha R1-et, Sam Lowes és Michael van der Mark segítségével.

    Tegnap tovább folytatódtak a motoros kalandok, ugyanis Hamilton a Petronas vendégeként a Katari Nagydíjon (Moto GP) jelent meg, köszönhetően a főszponzornak, ami nem csak a Mercedest, hanem a Yamaha fiókcsapatát is támogatja, ezért a maláj cégnél szintén reménykednek abban, hogy a brit versenyzőt motorra ültethetik egy hasonló eseményen, mint amilyenen Jerezben is részt vett.

    Lewis Hamilton is benne lenne a buliban, Barcelonában említette is, hogy szeretne több motoros eseményen részt venni a közeljövőben.

  • Webber megnevezte azt a két versenyzőt, akiket a rajtrács legjobbjának tart

    Webber megnevezte azt a két versenyzőt, akiket a rajtrács legjobbjának tart

    Mark Webber megnevezte azt a két versenyzőt, akiket a rajtrács legjobbjának tart, valamint állást foglalt a téli tesztek egyik legnagyobb kérdésével kapcsolatban is.

    A korábbi Formula 1-es pilóta figyelemmel kísérte a barcelonai tesztnapok alakulását és ő maga is esélylatolgatásokba kezdett. Az ausztrál is egyetért azzal a véleménnyel, miszerint a Ferrarié lett a legerősebb konstrukció, amivel már megelőzhették a nagy rivális Mercedest.

    ,,Rengeteg dologról még nem hullt le a lepel. A Mercedes lehet, hogy háttérbe szorult egy kicsit, még úgy is, hogy hihetetlenül magasra tették a lécet a teszten.” –nyilatkozta Webber az Australian Financial Reviewnak.

    Az ex-Red Bullos versenyző egykori csapatáról is nyilatkozott, szerinte az osztrák alakulat versenyképes lehet, főleg ha leesik az eső az Albert Parkban.

    ,,Ezek között a körülmények között Max Verstappen és Lewis Hamilton a legjobb a világon. Max rengeteg kockázatot fog vállalni és mindenhova be fogja tenni az autója orrát, ez a Max Verstappen faktor egyik sajátossága.”

    Daniel Ricciardoról sem feledkezett meg Webber, szerinte honfitársának kevés esélye hazai versenyén, hiszen jelenlegi csapata a Renault nem tartozik a legversenyképesebb istállók közé.

    ,,Hosszú csata áll előtte, sok időbe fog telni, míg versenyképessé vállnak, ám ha valaki, akkor ő fel tudja emelni a csapatot, ehhez kétség sem férhet.”

  • Kinek a legmagasabb, és kinek a legalacsonyabb a fizetése 2019-ben?

    Kinek a legmagasabb, és kinek a legalacsonyabb a fizetése 2019-ben?

    Napvilágot látott a 2019-es Forma-1-es mezőny idei fizetésének listája.

    Talán nem meglepő, hogy a legtöbbet az ötszörös világbajnok, Lewis Hamilton teheti zsebre a legnagyobb summát, mintegy 40 millió fontot (kb 15 milliárd forint).
    A listán őt Sebastian Vettel követi 30,5 millió fonttal (kb 11 milliárd forint), valamint Daniel Ricciardo 26,5 millió fonttal (kb 9 milliárd forint).

    Max Verstappen kb 3,5 milliárd forintnak megfelelő összeget kap, míg Hamilton csapattársa, Valttei Bottas már „csak” 6,5 millió fontot, vagyis kb 2 milliárd forintot kap.
    Még kevesebb jut a finn honfitársának, Kimi Räikkönennek, noha valószínűleg így sincs sok oka a panaszra. Ő kb 1 milliárd forintot kap, csak úgy, mint a Renault németje, Nico Hülkenberg.

    A lista legalján Alexander Albon tanyázik, kb 47 millió forinttal.

    Versenyző Csapat Millió font
    Lewis Hamilton Mercedes 40
    Sebastian Vettel Ferrari 30,5
    Daniel Ricciardo Renault 26,5
    Max Verstappen Red Bull 10
    Valtteri Bottas Mercedes 6,5
    Kimi Räikkönen Alfa Romeo 3,5
    Nico Hülkenberg Renault 3,5
    Carlos Sainz McLaren 3
    Charles Leclerc Ferrari 2,5
    Sergio Perez Racing Point 2,5
    Romain Grosjean Haas 1,4
    Pierre Gasly Red Bull 1
    Lance Stroll Racing Point 0,9
    Kevin Magnussen Haas 0,9
    Robert Kubica Williams 0,43
    Daniil Kvyat Toro Rosso 0,23
    Lando Norris McLaren 0,2
    Antonio Giovinazzi Alfa Romeo 0,175
    George Russell Williams 0,14
    Alexander Albon Toro Rosso 0,13
  • „Hamilton csatlakozhat a Ferrarihoz, ha kap egy győzelemre esélyes autót”

    „Hamilton csatlakozhat a Ferrarihoz, ha kap egy győzelemre esélyes autót”

    A Sky Sports F1 szakértője, David Croft szerint Lewis Hamilton kiköthet a Ferrarinál, ha az olaszok képesek biztosítani neki egy bajnoki címre esélyes autót.

    Az ötszörös világbajnokot többször boronálták már össze a Ferrarival, főleg tavaly, amikor majd egy év kellett, hogy sikerüljön megegyeznie a Mercedesszel a szerződéshosszabításáról. Az ügy végére végül júliusban tettek pontot, így Hamilton 2020 végéig biztosan a Mercedes pilótája lesz.

    Viszont, hogy aztán mi lesz, az nagy kérdés. Azt tudjuk, hogy a Liberty Media változások tömkelegével készül 2021-re. David Croft most azt taglalta, hogy Hamilton akár le is zárhatná karrierjét a Ferrarinál azzal, hogy 2021-ben odaigazol.

    „Nem lenne szép Hamiltont a Ferrari pilótájaként látni? Megtörténhet, nem szabad kizárni. Biztos vagyok benne, hogy egyszer-kétszer az ő fejében is megfordult ez. Ha a Ferrarinak van egy bajnoki győzelemre képes autója, szerintem megtörténhet.”

    Croft arról is beszélt az Express Sport hasábjain, hogy idén 3 csapat is esélyes lehet a végső győzelemre. A Mercedes és a Ferrari továbbra is ott van, a Red Bull pedig jelentős fejlődést mutatott, ezzel az elmúlt évek egyik legérdekesebb szezonja rajtol majd el a jövő héten.

    „A Red Bull és Verstappen is egyre jobb lesz az évek múltán. Pierre Gasly a csapattársa, és fontos, hogy a Honda motort először használják, tehát egy motorpartnerváltás után vannak. Ők is harcban vannak a címért. Van 3 csapat tehát, 6 pilótával, és mindegyikük esélyes a győzelemre, minden egyes nagydíjon. Ez az, amit a rajongók látni akarnak, változatosságot és versengést.”

  • A szabályváltozásnak hála egészségesebbek a pilóták

    A szabályváltozásnak hála egészségesebbek a pilóták

    Az új minimum súlyszabálynak köszönhetően például Valtteri Bottas F1-es karrierje során először nem betegedett le télen.

    A könnyebb versenyzők teljesítményelőnyének megszüntetése végett a 2019-es szezontól kezdve a versenyzőnek üléssel és az esetlegesen szükséges ballaszttal együtt minimum 80 kg-ot kell nyomnia. A szabályváltozás pozitív hozadékaként a magasabb és nehezebb pilótáknak ezentúl kevésbé kell koplalniuk.

    „Végre tudtam valamit enni is télen, jó érzés volt felszedni egy-két kilót!” – magyarázta Bottas. „Kezdek közel kerülni a természetes testsúlyomhoz, nagyon jól érzem magam így. Ez a szabály már nagyon hiányzott, különösen a magasabb versenyzőknek könnyíti meg az életét. A legtöbbünk eddig a természetes testsúlyunk alatt maradtunk, emiatt pedig sokkal könnyebb volt megbetegednünk; az elmúlt hat év mindegyik telén viszonylag hosszú betegségeken estem át, idén először fordult elő, hogy még csak meg sem fáztam. Mindössze annyi kellett hozzá, hogy normálisan ehessek és edzés után bevehessem a megfelelő tápanyagokat. Nagyon jól érzem magam a bőrömben.”

    Lewis Hamilton egyetértett csapattársa véleményével és ő is kiemelte, eddigi karriere során talán most érzi magát a legegészségesebbnek.

    „Az elmúlt 12 évben mindannyiunknak egy megadott súlyt kellett tartania” – tette hozzá a brit. „Nem volt valami fantasztikus érzés, hogy a versenysúly elérésére néhány étkezést ki is kellett hagynunk, így sokszor az energiaszintünk sem volt magasan. A szabályváltozásnak hála ez már a múlté; jobb körülményeket teremtett nekünk, egészségesebbek lehetünk, és ami azt illeti, évek óta most érzem magam a legegészségesebbnek, mert többet ehetek, emiatt jobban alszom és több energiám lesz. Kétségtelenül boldogabb vagyok így.”

  • Marko szerint hárman harcolnak majd a bajnoki címért!

    Marko szerint hárman harcolnak majd a bajnoki címért!

    Dr. Helmut Marko azt jósolja, hogy a 2019-es bajnoki címért hárman lesznek majd harcban. Ebben hisz a szakember a téli teszteket követően, és szerinte az Ausztrál Nagydíj előtt a Ferrari van némi előnyben a Red Bull-Hondához és a Mercedeshez képest. Mindezt tartja még úgy is, hogy sokan azért kételkednek egyelőre a friss Red Bull-Honda házasság erejében. Marko azonban a Red Bull főtanácsadójaként elmondta a Krone Zeitungnak, hogy miképp is látja a 2019-es bajnoki harcot:

    „Feltehetően hárman küzdenek majd, Vettel, Hamilton és Verstappen.”

    A holland egyetért:

    „Az autóban jól érzem magam, mindenki nagyon elégedett és koncentrált.”