Címke: Lewis Hamilton

  • Hamilton: A csapat tökéletes munkát végzett

    Hamilton: A csapat tökéletes munkát végzett

    Lewis Hamilton szerezte meg a pole pozíciót Ausztráliában, és az első dolga az volt, hogy megköszönje csapatának azt az erőfeszítést és azt a kemény munkát, amit végeztek a felkészülési idő alatt, továbbá azért is hálálkodott, amiért egy olyan autót bocsátottak a rendelkezésére, amivel képes ilyen sebesen száguldani.

    A regnáló világbajnok egy tizeddel futott jobb időt csapattársánál, Valtteri Bottasnál, míg a harmadik helyet megszerző Sebastian Vettel már hét tizedes lemaradást gyűjtött össze, a fékre panaszkodó brit pilótával szemben.

    Hamilton sorozatban 6 alkalommal szerezte meg az első rajtkockát az Albert Parkban, ám az utóbbi két évben nem sikerült ezt győzelemre váltan, ám egyelőre ezzel még nem akar foglalkozni.

    ,,Még mindig remegek, milyen csodálatos nap, köszönöm a közönségnek, hogy ilyen fantasztikus hangulatot teremtettek. A csapatnak a téli tesztek alatt fogalma sem volt, mivel is fogunk itt majd szemben állni, ezért keményen dolgoztak a gyárban és ezen a héten is a helyszínen, egyszerűen tökéletes munkát végeztek.”

    ,,Szeretnék Valtterinek is gratulálni. Nagyszerű ezt látni, hogy az első öt helyezett egy másodpercen belül van, ez egyszerűen remek.” –nyilatkozta Hamilton a Sky Sportsnak a Q3 után.

  • Wolff nem tudott Hamilton Superbike-tesztjéről

    Wolff nem tudott Hamilton Superbike-tesztjéről

    A Mercedes Forma-1-es csapatának főnöke, Toto Wolff elsimerte, hogy nem tudott pilótája, Lewis Hamilton Superbike-tesztjéről, ám nem aggódik, hogy ez elvonja a figyelmét az F1-ről.

    A pénteki sajtótájékoztatón mondta még el az osztrák, hogy csak akkor hallott a tesztről, amikor megpróbálta felhívni az ötszörös világbajnokot.

    „Tavaly volt egy eset, amikor nem tudtam elérni sem őt, sem a fő stratégánkat, illetve egy másik versenymérnökünket sem. Ekkor tudtam meg, hogy versenymotort tesztelnek Jerezben, és senki sem fogja felvenni a telefont. Eztán kicsit mentegetőzők voltak.”

    Hamiltonnak egyébként ezalatt az esemény alatt volt egy kisebb esése is. Wolff pedig elismerte, hogy aggódik az ilyen alkalmakkor összeszedhető sérülésektől. Ilyenek alkalmak például Hamilton ejtőernyős túrái is, viszont Wolff meg van győződve arról, hogy ezek közül semmi nem vonja el a figyelmét a Forma-1-ről.

    „Lewis már nem egy 18-19 éves srác. Egy ötszörös világbajnokról beszélünk, akit tudja, mi jó neki és mi nem. Én úgy látom, hogy ezek a tevékenységek nem negatív elterelések, hanem pont hogy olyan dolgok, melyeket élvez. Vannak olyanok, mint a hobbi, például a sportok. Mások szenvedélyek, mint a divat biznisz. Viszont minden alkalommal, amikor kicsit elfordul az autóversenyzéstől, erősebben tér vissza. Nem szabad ítélkeznünk. Néhányan Indiában meditálnak, mások ejtőernyőznek, megint másokat a hölgyek érdeklik. El kell fogadni mindenkit úgy, ahogy van. Ő már amúgy is megmutatta, hogy az egyik legjobb a pályán.”

  • Szabadon versenyezhetnek egymással a pilóták a Ferrarinál és a Mercedesnél

    Szabadon versenyezhetnek egymással a pilóták a Ferrarinál és a Mercedesnél

    Sebastian Vettel kijelentette, ő és csapattársa Charles Leclerc az szezon kezdetétől szabadon versenyezhetnek egymással.

    A Ferrari új csapatfőnöke Mattia Binotto már korábban hangoztatta, szabad a verseny a két pilóta között, de ha esetleg az év elején kétes szituációba keverednének, akkor a tapasztaltabb német versenyző mellé állna be a csapat.

    A tegnapi sajtótájékoztatón megkérték Vettelt, hogy tisztázza, milyen egyesség van közte és Leclerc között, mire a négyszeres világbajnok így felelt:

    ,,Nem hinném, hogy bele kellene mennünk ebbe a szituációba. Úgy vélem, világos minden és Mattia is kijelentette, hogy szabadon versenyezhetünk egymással. Charles a legjobbját fogja nyújtani, hogy segítsen magán és a csapaton egyaránt, én is így fogok cselekedni, segítek majd magamon és a csapatunkon. A Ferrarinál versenyzünk, ami annyit tesz, hogy vissza akarjuk juttatni az alakulatot oda, ahol pár éve voltak. Ez az elsődleges cél, ám a szezon még előttünk áll, így szerintem felesleges még erről beszélni és a lehetséges forgatókönyveket elemzeni.”

    Lewis Hamilton, aki tavaly egy csapatutasítás miatt nyerte meg az Orosz Nagydíjat, kijelentette, hogy idén ismét egyelő feltételekkel indulnak Valtteri Bottasszal.

    ,,Szabadon versenyezhetünk egymással, mint minden évben. Ezt mondták nekünk, mikor a gyárban voltunk és ezt ma is megismételték, és én is ezt szeretem hallani. Ez azt jelenti, hogy mindkettőnknek egyelő esélyei vannak, ahogy eddig is minden évben, egészen addig a pontig, míg az egyik versenyzőnek már nincs esélye megnyerni a bajnokságot, ha bármelyikünk is lesz olyan szerencsés, hogy ebben a pozícióban találja magát, akkor a dolgok meg fognak változni, de addig szabad a verseny, ami szerintem nagyszerű.”

  • Ausztrál Nagydíj: Hamiltoné a szezon első pole-ja

    Ausztrál Nagydíj: Hamiltoné a szezon első pole-ja

    Lewis Hamilton szerezte meg a 2019-es szezon első pole-pozícióját, csapattársa Valtteri Bottas és Sebastian Vettel előtt.

    A Q1 két kiesője sajnos biztosra vehető volt a két williamses személyében, a többiek azonban meglepetést okoztak. Kiesett Carlos Sainz, míg csapattársa, Lando Norris nem hogy továbbjutott, de végül a 8. helyen zárt. Kiesett Pierre Gasly és Lance Stroll is.

    A Q3-ban sokáig úgy tűnt, hogy Bottas remekül ráérzett a pálya ízére és elhappolhatja a pole-t csapattársa elől, végül azonban ismét Hamilton futotta a leggyorsabb kört.

    Versenyző Autó Köridő Diff.
    1 Lewis Hamilton Mercedes 1:20.486
    2 Valtteri Bottas Mercedes 1:20.598 0.112
    3 Sebastian Vettel Ferrari 1:21.190 0.704
    4 Max Verstappen Red Bull/Honda 1:21.320 0.834
    5 Charles Leclerc Ferrari 1:21.442 0.956
    6 Romain Grosjean Haas/Ferrari 1:21.826 1.340
    7 Kevin Magnussen Haas/Ferrari 1:22.099 1.613
    8 Lando Norris McLaren/Renault 1:22.304 1.818
    9 Kimi Raikkonen Alfa Romeo/Ferrari 1:22.314 1.828
    10 Sergio Perez Racing Point/Mercedes 1:22.781 2.295
    11 Nico Hulkenberg Renault 1:22.562
    12 Daniel Ricciardo Renault 1:22.570
    13 Alexander Albon Toro Rosso/Honda 1:22.636
    14 Antonio Giovinazzi Alfa Romeo/Ferrari 1:22.714
    15 Daniil Kvyat Toro Rosso/Honda 1:22.774
    16 Lance Stroll Racing Point/Mercedes 1:23.017
    17 Pierre Gasly Red Bull/Honda 1:23.020
    18 Carlos Sainz McLaren/Renault 1:23.084
    19 George Russell Williams/Mercedes 1:24.360
    20 Robert Kubica Williams/Mercedes 1:26.067

     

  • Ausztrál Nagydíj: Az időmérő előtt is Hamilton az élen

    Ausztrál Nagydíj: Az időmérő előtt is Hamilton az élen

    Az első időmérő előtti utolsó szabadedzésen Lewis Hamilton volt a leggyorsabb. Őt a két Ferrari, Sebastian Vettel és Charles Leclerc követik.

    Meglepő módon azonban mögöttük a Haas versenyzői végeztek.

    A másik Mercedessezl Valtteri Bottas csaj a 7. lett, míg a két Williams továbbra is nagyon utolsó.

    Versenyző Autó Legjobb köridő Kül. Körök
    1 Lewis Hamilton Mercedes 1:22.292 12
    2 Sebastian Vettel Ferrari 1:22.556 0.264 12
    3 Charles Leclerc Ferrari 1:22.749 0.457 12
    4 Romain Grosjean Haas/Ferrari 1:23.112 0.820 17
    5 Kevin Magnussen Haas/Ferrari 1:23.334 1.042 15
    6 Pierre Gasly Red Bull/Honda 1:23.367 1.075 17
    7 Valtteri Bottas Mercedes 1:23.422 1.130 17
    8 Daniil Kvyat Toro Rosso/Honda 1:23.442 1.150 16
    9 Max Verstappen Red Bull/Honda 1:23.481 1.189 19
    10 Daniel Ricciardo Renault 1:23.695 1.403 14
    11 Nico Hulkenberg Renault 1:23.737 1.445 15
    12 Antonio Giovinazzi Alfa Romeo/Ferrari 1:23.831 1.539 16
    13 Carlos Sainz McLaren/Renault 1:24.049 1.757 21
    14 Sergio Perez Racing Point/Mercedes 1:24.082 1.790 18
    15 Alexander Albon Toro Rosso/Honda 1:24.328 2.036 15
    16 Lance Stroll Racing Point/Mercedes 1:24.345 2.053 16
    17 Kimi Raikkonen Alfa Romeo/Ferrari 1:24.402 2.110 18
    18 Lando Norris McLaren/Renault 1:24.568 2.276 16
    19 George Russell Williams/Mercedes 1:25.944 3.652 14
    20 Robert Kubica Williams/Mercedes 1:26.589 4.297 16
  • Ralf Schumacher: Hamiltonnak nehéz lesz megdönteni Michael rekordjait

    Ralf Schumacher: Hamiltonnak nehéz lesz megdönteni Michael rekordjait

    Nem lesz egyszerű dolga Lewis Hamiltonnak, ha meg akarja dönteni Michael Schumacher hét világbajnoki címét. Ez a véleménye a hétszeres világbajnok német legenda öccsének, Ralf Schumachernek, aki szintén megfordult a száguldó cirkusz világában.

    A Mercedes britje a tavalyi szezonban szerezte meg ötödik világbajnoki címét. Szinte minden szurkoló azon filózik, hogy Hamilton képes lesz-e megdönteni Schumacher megdönthetetlennek tűnő rekordját.

    „A Forma-1 mindig is olyan versenyzőkről és csapatokról szólt, akik mindig a maximumot nyújtják” – nyilatkozta Ralf Schumacher. „Amit Michael véghez vitt ebben a sportágban, az emberfeletti és az is fog maradni örökre. Ha Lewisnak sikerül megdöntenie ezt a rekordot, ez akkor sem fog megváltozni.

    „Elsőnek viszont ezt meg döntenie a rekordot. Két világbajnoki címet kellene szereznie, ami valljuk be, elég nehéz feladat. Különösen akkor, hogyha a Ferrari jól végzi majd a dolgát és esetleg a Red Bull is képes lesz beleszólni a küzdelmükbe.”

    A Williams BMW egykori pilótája szerint Sebastian Vettel erős lesz az idei szezonban. „Minden, amit akart a Ferraritól, azt az idei szezonban meg fogja kapni, ebben biztos vagyok. A tavalyi szezonban nem kapott valami sok támogatást, ami egy kapitális hiba volt a Ferrari részéről.

    „Sebastian már nem egyszer bizonyította be, hogyha jó az autó, akkor képes kihozni belőle a maximumot. Az új csapattárs egy kisebb fajta nyomást helyezhet majd rá, azonban ez az új helyzet akár a kezére is játszhat. Ha két gyors pilótád van, akkor az azért jó, mert motiválni fogják egymást.”

  • Ausztrál Nagydíj: Hamilton az élen a második szabadedzésen is

    Ausztrál Nagydíj: Hamilton az élen a második szabadedzésen is

    Az Ausztrál Nagydíj második szabadedzését is Lewis Hamilton nyerte, ám nem sokkal maradt el tőle csapattársa, Valtteri Bottas.

    Őket azonban nem a Ferrarik, hanem a Red Bullok követik Verstappen-Gasly sorrendben.

    Vettel az ötödik helyen zárt, míg az edzés végén megpördülő Leclerc a kilencedik lett.

    Jól ment viszont az Alfa Romeóval Kimi Räikkönen, és a Renault versenyzői is javítottak az első edzéshez képest.

    A lista legalján ismételten a két Williams található, alapos lemaradással.

    Versenyző Autó Legjobb köridő Kül. Körök
    1 Lewis Hamilton Mercedes 1:22.600 33
    2 Valtteri Bottas Mercedes 1:22.648 0.048 33
    3 Max Verstappen Red Bull/Honda 1:23.400 0.800 33
    4 Pierre Gasly Red Bull/Honda 1:23.442 0.842 31
    5 Sebastian Vettel Ferrari 1:23.473 0.873 35
    6 Kimi Raikkonen Alfa Romeo/Ferrari 1:23.572 0.972 40
    7 Nico Hulkenberg Renault 1:23.574 0.974 37
    8 Daniel Ricciardo Renault 1:23.644 1.044 31
    9 Charles Leclerc Ferrari 1:23.754 1.154 35
    10 Romain Grosjean Haas/Ferrari 1:23.814 1.214 37
    11 Daniil Kvyat Toro Rosso/Honda 1:23.933 1.333 36
    12 Kevin Magnussen Haas/Ferrari 1:23.988 1.388 27
    13 Lance Stroll Racing Point/Mercedes 1:24.011 1.411 38
    14 Carlos Sainz McLaren/Renault 1:24.133 1.533 26
    15 Antonio Giovinazzi Alfa Romeo/Ferrari 1:24.293 1.693 37
    16 Sergio Perez Racing Point/Mercedes 1:24.401 1.801 34
    17 Alexander Albon Toro Rosso/Honda 1:24.675 2.075 40
    18 Lando Norris McLaren/Renault 1:24.733 2.133 26
    19 George Russell Williams/Mercedes 1:26.453 3.853 32
    20 Robert Kubica Williams/Mercedes 1:26.655 4.055 33

     

  • 8 századon belül a top 3 az első szabadedzésen!

    8 századon belül a top 3 az első szabadedzésen!

    Túl vagyunk a szezon első szabadedzésén, Melbournben, amely nagyon szoros végeredményt hozott, legalábbis a top 3 tekintetében!

    Lewis Hamilton, Sebastian Vettel és Charles Leclerc 8 tizedmásodpercen belül végeztek!

    A Toro Rosso újonca, Alexander Albon azonban összetörte autóját, míg a Williamseknek nagyon jelentős lemaradással kell szembenézniük.

    Versenyző Autó Legjobb köridő Kül. Körök
    1 Lewis Hamilton Mercedes 1:23.599 26
    2 Sebastian Vettel Ferrari 1:23.637 0.038 18
    3 Charles Leclerc Ferrari 1:23.673 0.074 18
    4 Max Verstappen Red Bull/Honda 1:23.792 0.193 22
    5 Valtteri Bottas Mercedes 1:23.866 0.267 30
    6 Kimi Raikkonen Alfa Romeo/Ferrari 1:24.816 1.217 18
    7 Daniil Kvyat Toro Rosso/Honda 1:24.832 1.233 30
    8 Pierre Gasly Red Bull/Honda 1:24.932 1.333 23
    9 Kevin Magnussen Haas/Ferrari 1:24.934 1.335 24
    10 Nico Hulkenberg Renault 1:25.015 1.416 11
    11 Antonio Giovinazzi Alfa Romeo/Ferrari 1:25.166 1.567 23
    12 Romain Grosjean Haas/Ferrari 1:25.224 1.625 18
    13 Alexander Albon Toro Rosso/Honda 1:25.230 1.631 21
    14 Carlos Sainz McLaren/Renault 1:25.285 1.686 19
    15 Lance Stroll Racing Point/Mercedes 1:25.288 1.689 26
    16 Sergio Perez Racing Point/Mercedes 1:25.498 1.899 21
    17 Daniel Ricciardo Renault 1:25.634 2.035 16
    18 Lando Norris McLaren/Renault 1:25.966 2.367 31
    19 Robert Kubica Williams/Mercedes 1:27.914 4.315 25
    20 George Russell Williams/Mercedes 1:28.740 5.141 25
  • Ecclestone szerint Hamilton a legjobb és egyben a legrosszabb a sportnak, de Vettelt pártolja

    Ecclestone szerint Hamilton a legjobb és egyben a legrosszabb a sportnak, de Vettelt pártolja

    Bernie Ecclestone úgy véli, hogy 2019 Sebastian Vettel éve lehet, noha a másik fő esélyes továbbra is Lewis Hamilton.
    Az F1 korábbi vezetője szerint a szabálymódosítások kedvezhetnek a Ferrarinak és Mattia Binotto csapatfőnökké válása is pozitívan hat a csapatra.
    „Maurizio Arrivabene megpróbált megváltoztatni pár dolgot, de nem volt összhangban a Ferrari embereivel.” – mondta Ecclestone a Corriere della Serának.
    „Mattia Binotto nagyon másmilyen, ott dolgozik 25 éve. Érti a vállalatot, az embereket, akikkel dolgozik, és gyorsabban hoz döntéseket.”
    Ecclestone baráti viszonyban is van Vettellel, így különösen bízik benne, hogy a német nyerni tud idén.
    „Barátok vagyunk, szoktunk beszélgetni és tanácsokat cserélni.” – mondta Ecclestone. „Együtt voltunk Svájcban Újévkor.”
    „Remélem, hogy most a Ferrari fog nyerni, Vettellel. Tetszik most a csapatnál lévő hangulat az autó okán. Bár idén is Hamilton a favorit.”
    Ecclestone szerint Vettel az egyik legokosabb versenyző a mezőnyben, ugyanakkor arra biztatja a németet, hogy egy kicsit nyitottabb legyen.
    „Ő nagyon intelligens, nagyon érdeklődő minden területen.” – mondja Ecclestone. „De nagyon visszafogott. Amint vége a versenynek, megy haza a feleségéhez és a gyerekeihez. Teljesen az ellentéte Lewisnak.”
    „Tudják mit javasoltam neki? Hogy legyen nyitottabb és mutassa meg, hogy másmilyen, mint amilyennek kívülről látják. Sebben meg lehet bízni, ő egy ‘igazi’ ember. Vakon megbízom benne, simán adnék neki egy biankó csekket.”
    Vettel és Hamilton valóban nagyon ellentétes karakterek, míg Vettel versenypályán kívüli életét inkább rejtegeti, addig Hamilton mindent „kitesz a kirakatba” és mindent megoszt rajongóival a közösségi oldalakon. Ez okból az F1 népszerűsítésére viszont Hamilton alkalmasabbnak találja Ecclestone.
    „Ő egyedi. Ő a legjobb és egyben a legrosszabb az F1 számára. A legjobb, mert mindenkinél jobban tudja, hogyan kell promótálni a sportot, és a legrosszabb, mert az F1-ről sajtát magára irányítja a figyelmet.”
    „A többi versenyzőnek fel kell ébrednie és meg kell mutatniuk a személyiségüket.”
  • Ecclestone tiszta vizet öntött a pohárba esetleges visszatérése kapcsán

    Ecclestone tiszta vizet öntött a pohárba esetleges visszatérése kapcsán

    A Forma-1 egykori tulaja, Bernie Ecclestonet a legutóbb arról faggatták, hogy vissza fog-e még térni a száguldó cirkusz élére. A 88 éves üzletember pedig őszintén válaszolt az újságíróknak.

    Ecclestone szavait a Corrilella della Sera idézi: „Nagy hibát követnék el, ha visszatérnék. Még akkor is, hogyha lenne rá esélyem. Miért próbálnám meg leváltani a Libertyt,” – vonta kérdőre az újságírókat Ecclestone.

    Azonban a Red Bull csapatfőnöke, Christian Horner szerint a brit üzletember jobb vezetője lenne a száguldó cirkusznak, mint a jelenlegi nagyfőnök, Chase Carey és a Liberty Media.

    Ecclestone azt is kiemelte, hogy csökkent az F1-et néző emberek száma. Ugyanakkor azt is elmondta, hogy ez megváltozhat 2019-ben. „Ha izgalmasabbak lesznek a versenyek, akkor igen. Az előző pár évben már a szezon előtt tudni lehetett, hogy Hamilton lesz a bajnok. „

    Az F1 egykori tulaja azt reméli, hogy idén a Ferrari megtöri a Mercedes sikersorozatát. „A tavalyi bajnokságot meg kellett volna nyerniük, ugyanis az autójuk megvolt hozzá. Azonban Mr. Marchionne halála a lehető legrosszabbkor jött a számukra.

    „Még Sebastian (Vettel) is legyőzöttnek érezte magát. Nem volt boldog amiatt, hogy a csapat is és ő is hibát hibára halmoztak a tavalyi szezon során. Olyan hibákat vétett, amit soha semmilyen körülmények között nem csinált volna meg.”

    Azonban azt is elmondta, hogy idén Lewis Hamilton a legnagyobb favorit a világbajnoki címre. A 88 éves brit szerint a Mercedes profilja a lehető legjobb és legrosszabb egyben a Forma-1-ben.

    „A Mercedesnél nagyon jól tudják, hogy mit csinálnak. Ezzel viszont az a baj, hogy elterelik a figyelmet a többi csapatról. Ők semmit nem csinálnak rosszul, a többieknek kellene felébredni és megcsillogtatni a tehetségüket.”

    Ecclestonet még arról is megkérdezték, hogy mit gondol Fernando Alonso távozása kapcsán. „Nagy veszteség az F1 számára. Talán majd 2020-ban a Ferrari színeiben tér majd vissza,” – kacérkodott a Forma-1 egykori tulajdonosa.