Címke: Lewis Hamilton

  • Hamilton autójának sérülését egy kerékvető okozhatta

    Hamilton autójának sérülését egy kerékvető okozhatta

    A Mercedesnél miután kielemezték a futamon történteket, arra jutottak, hogy Lewis Hamilton autóján a sérülést egy kerékvető okozhatta.

    A brit versenyző második helyen végzett csapattársa mögött az Ausztrál Nagydíjon, ám a futam után kiderült, hogy az ötszörös világbajnok autója nem volt 100%-os, ugyanis a padlólemezből egy kis rész hiányzott, ami megbolygatta az autó aerodinamikai egyensúlyát.

    A Mercedes futam elemző műsorában a Pure Pitwallban a csapat stratégája, a tavalyi Orosz Nagydíjon híressé vált James Vowles osztotta meg ezt a feltevésüket.

    ,,A verseny után vizsgálatokat végeztünk el Lewis autóján, amely során sérüléseket fedeztünk fel az általunk csak gumiszigetelőnek hívott területen. Láttuk a megtört karbont közvetlenül a hátsó gumik előtt. Ez a rész aerodinamikailag nagyon érzékeny, mind a leszorítóerő, mind az autó egyensúlyát tekintve. Úgy véljük ezt a sérülést a verseny során szerezhette, mikor áthaladt az egyik kerékvetőn.”

    A probléma a gumikezelést is megnehezítette, ugyanis a sérülés miatt sokkal jobban koptak az abroncsok a Mercedesen árulta el Vowles. A brit szakember magasztalta Hamiltont, amiért sikerül eljutni a kockás zászlóig ezzel az autóval.

    ,,Lewisnak hosszú etapot kellett mennie a közepes keverékeken ugyanis, előbb ki kellett hoznunk, hogy levédjük Vettelék elévágását ezért nagyon óvatosan kellett bánnia a gumikkal, hogy megfelelően kibírják a verseny végéig, erre jött rá a padlólemez probléma, ami nem segített az ügyön. A hátsó abroncsok sokkal jobban kophattak, mint normál esetben, sokkal nehezebb dolga volt Lewisnak, ezért is végzett fantasztikus munkát azzal, hogy behozta az autót a második helyre.”

  • Hat Forma-1-es csapat is ott lesz Goodwoodban 2019-ben

    Hat Forma-1-es csapat is ott lesz Goodwoodban 2019-ben

    Hat Forma-1-es csapat és számos jelenlegi top versenyző is ott lesz 2019-ben Goodwoodban a Festival of Speeden júliusban.A rendezvény szervezői ugyanakkor nem akarták elárulni, hogy pontosan mely csapatok és versenyzők lesznek ott a szokásos éves fesztiválon, amelyet a richmondi herceg Goodwood House birtokának a környékén tartanak. Az esemény már 27 éve az egyik legjobb, és számtalan alkalommal jelen voltak a királykategóriából ismert alakok is, mióta Martin Brundle 1994-ben a hegyi felfutón rekordot ért el az akkori McLaren MP4/9-essel.

    A ma már a Sky Sportsnak dolgozó Brundle szerint akkor a McLaren egy alapbeállítással futott 42 másodperc körül. Öt évvel később a McLaren akkori tesztpilótája, és egyébként később 185 nagydíjon indult Nick Heidfeld állította be a jelenleg is érvényben lévő rekordot. Az 1998-as MP4/13-mal 41.9 másodperc alatt teljesítette a távot, de most már bajban lehet, mert ma már a csapatok elkezdték kifejezetten erre a rendezvényre kiélezni a versenyautóik teljesítményét.

    A Scuderia Ferrari 1996-ban volt jelen először, Eddie Irvine az 1995-ös 412 T2-essel mutatta meg az utolsó V12-es Forma-1-es autó hangját. Később Marc Gené, Pedro de la Rosa és Kimi Räikkönen is bemutatóztak különféle Ferrarikkal.

    A brit csapatok és versenyzők érthetően különleges kapcsolatban vannak a fesztivállal, Johnny Herbert vezethette itt a Jaguar R1-est, a 2009-es világbajnok Jenson Button és Lewis Hamilton is rendre feltűntek, ahogy a Williams Racing is már a történelmi autókollekciója jó részét már felvonultatta Goodwoodban.

  • Briatore szerint 2019-ben sem lesz bajnok a Ferrari

    Briatore szerint 2019-ben sem lesz bajnok a Ferrari

    Flavio Briatore szerint 2019-ben sem lesz képes megnyerni a Ferrari a világbajnoki címet. Egyesek úgy vélik, hogy az olaszok képesek lesznek visszavágni Bahreinben, hiszen domináltak a téli szezon előtti teszteken és jobb az autójuk, mint a Mercedesé. A korábbi Renault és Benetton csapatfőnök Briatore azonban ebben kételkedik, és ezt el is mondta a Radio Capitalnak:

    „Ez nagyon nehéz lesz nekik. Tavaly óta semmi sem változott. Volt három hónapjuk arra, hogy felkészítsék az autóikat, de a Ferrari még csak meg sem tudta közelíteni a Mercedest.”

    Briatore szerint a favorit egyértelműen újra a Mercedes:

    „Azzal, hogy a Mercedes ilyen erős, egy verseny lesz csak, a Hamilton és Bottas közötti. Ahhoz, hogy legyőzzék őket, a Ferrarinak találnia kellene 8-9 tizedet. Így azt gondolom, hogy a Mercedes tovább fog dominálni. Igaz, hogy Ausztrália nem az a szokványos pálya, de ha ott erős vagy, akkor erős vagy mindenütt. Amikor már az első versenyt követően bocsánatot kell kérni, akkor onnan elég nehéz lesz a dolog.”

    Persze megkérdezték, hogy szerinte mi a Ferrari gyengéje, erre Briatore így felelt:

    „Mindennek működnie kell, de amit jelenleg látunk, az inkább a gumi(kezelés) világbajnoksága, mint a versenyzőké. Annyira technológiaivá vált a versenyzés, hogy csak azt hallod a kommentátoroktól is, hogy gumik így, gumik úgy ahelyett, hogy a versenyzők párharcáról szólna a dolog.”

  • Vettel se értette mi történt Hamiltonnal a futamon

    Vettel se értette mi történt Hamiltonnal a futamon

    Sebastian Vettelnek is feltűnt mennyire furcsa volt Lewis Hamilton tempója és vezetési stílusa az Ausztrál Nagydíjon.

    Hiába a brit indult az első rajtkockából, csapattársa Valtteri Bottas már az első kanyarban megelőzte őt és végig dominálta a szezonnyitó versenyt. Mint később kiderült, Hamiltonnak sérült volt a padlólemeze, ezért nem tudott gyorsabban haladni és ezért nem tudta tartani a tempót finn csapattársával. Még a Ferrarisokat is meglepte az ötszörös világbajnok különös viselkedése, Vettel sem értette mi történt riválisával az első kanyar után.

    ,,Nem tudom mit csinált Lewis. Úgy vélem boldogtalan volt, mert a rajtnál hátrébb került, és utána unatkozott a versenyen.” –nyilatkozta a német pilóta.

    Hamilton lelke megkönnyebbült, mikor fény derült arra, mitől is volt lassú, ugyanis ő sem volt tisztában azzal, miért nem tudja tartani a lépést Bottasszal.

    ,,Nagyszerű érzést azt tudni, hogy mi volt az oka ennek az egésznek, most már lapozhatunk a következő oldalra.”

  • Verstappen dobogós helyezésétől elsírta magát a Honda főnök

    Verstappen dobogós helyezésétől elsírta magát a Honda főnök

    A Red Bull autója az első versenyét teljesítette Honda motorral a hátuljában, és Max Verstappen egyből a dobogón végzett vele. 2008 óta ez pódiumos eredménye a Hondának. Christian Horner elárulta, hogy Masahi Yamamoto az ünneplés alatt bizony elmorzsolt pár könnycseppet.

    Verstappen dobogós helye nem jött könnyen, mert meg kellett előznie Sebastian Vettel Ferrariját is. A Red Bull ugyanakkor végre mosolyt csalt a Hondások arcára. A hangulat a tetőfokára hágott, amikor 10 körrel a leintés előtt látható volt az is, hogy Verstappen képes volt üldözőbe venni Hamilton Mercedesét is. A Honda motorsport főnök Yamamoto érthetően böüszke is az eredmények miatt.

    A Red Bull csapatfőnöke, Christian Horner azonban egy további részletet is elárult az Autó Bildnek:

    „Masashi Yamamoto pár könnycseppet is elmorzsolt. Reméljük, hogy az érzelmei az év során majd még jobban is elragadhatják!”

  • Statisztikák, érdekességek az Ausztrál Nagydíj után

    Statisztikák, érdekességek az Ausztrál Nagydíj után

    A hétvégi Ausztrál Nagydíj után számos rekordbeállítás vagy döntés született, illetve jó néhány érdekesség is felfedezhető a számokban elmélyülve.

    Győzelmével és leggyorsabb körével Valtteri Bottas 26 pontot gyűjtött egy hétvégén, a sportág történetében ő az első, aki ennyit tudott szerezni egy hétvégén, ám nem a legtöbb. Öt évvel ezelőtt a szezonzáró abu dhabi-i versenyen dupla pontot osztottak ki a versenyzők között – ami akkor komoly felháborodáshoz vezetett – így az ottani győztes Lewis Hamilton 50 pontot szerzett, míg a két Williamses, Felipe Massa 36-ot és Valtteri Bottas 30-at, így a finn hétvégi termése a negyedik legtöbb.

    Bottas fölényes, több mint húsz másodperces győzelme a legtöbb a 2016-os Orosz Nagydíj óta, akkor Nico Rosberg nyert Lewis Hamilton előtt nagyobb különbséggel.

    A Mercedes pilótája győzelmével vezeti a világbajnoki tabellát, pályafutása során először, így a Forma-1 történetében ő a hatvanadik különböző pilóta, aki vezette a pontversenyt. Negyedik sikerével csatlakozott azon kevés pilótához, akik pályafutások során vezették a bajnokságot, de soha nem nyerték meg azt, rajta kívül Eddie Irvine, Bruce McLaren és Dan Gurney ilyen még.

    Ez volt zsinórban a negyedik év, amikor Lewis Hamilton a pole-pozícióból rajtolva nem tudta megnyerni a szezonnyitót. A  címvédőnek ez volt zsinórban a hatodik rajtelsősége ugyanazon a pályán, amivel beállította Ayrton Senna rekordját, a brazil legenda 1985 és 1991 között Imolában volt erre képes.

    Összességében pedig már a nyolcadik poleja volt ez már Melbourne-ben, amivel egalizált Sennára és Schumacherrre, előbbi Imolában, utóbbi pedig Suzukában hajtotta ezt végre. Ezek közül a német bajnok ötöt, Senna hármat, Hamilton pedig csak kettőt tudott futamgyőzelemre is váltani.

    Azzal, hogy Hamilton idén is szerzett legalább egy pole-pozíciót, így már zsinórban 13 éve tud legalább egy edzés elsőséget felmutatni, amivel Michael Schumachert érte utol az örökranglista élén.

    84. első rajthelyével pontosan annyi szombati sikere van, mint a mezőny többi tagjának összesen.

    A Mercedes riválisai számára vészjósló az is, hogy a németek hét tizedes időmérős előnye több, mint a tavalyi szezon során bármikor.

    Immáron ötödik éve, hogy visszatért a Honda motorszállítóként a száguldó cirkuszba, Max Verstappen harmadik helyének köszönhetően megszerezték az első dobogós helyezésüket a 2008-as Brit Nagydíj óta, akkor Rubens Barrichello szintén a harmadik helyen ért célba. A Honda rövid ideig versenyt is vezetett a hétvégén, amire 2008 óta szintén nem volt példa, akkor Barrichello Kanadában töltött pár kört vezető helyen.

    Max Verstappen zsinórban tizedik alkalommal végzett pontszerző helyen, ami számára egyéni csúcs. Szintén pontot szerzett a mezőny két újonc csapata, a Racing Point és az Alfa Romeo is, utóbbi az 1984-es Európai Nagydíjon szerzett pontot, akkor Riccardo Patrese a hatodik helyen végzett.

    Az Albert Park-ban a versenyben futott leggyorsabb kör Michael Schumacher nevéhez fűződik, ami immáron 15 éve érinthetetlen. A német a Ferrarival 1:24.125-ös leggyorsabb kört futott akkor, amitől Bottas most 1,4 másodperccel volt elmaradva.

    Robert Kubica 3065 napot várt arra, hogy ismét Forma-1-es futamon induljon, ami egyike a leghosszabb eltelt időnek, ezen a listán Jan Lammers a csúcstartó, ő 3767 napot várt két futam között.

    Alexander Albon személyében egy thaiföldi színekben induló versenyző mutatkozott be a sorozatban, így 65 év után ő az első thai F1-es pilóta.

    Egy másik újonc, Lando Norris a nyolcadik helyet szerezte meg élete első időmérőjén, ami Carlos Sainz Toro Rossos bemutatkozása óta a legjobb debütálás.

    A harmadik újonc George Russel az első versenyző a Forma-1 történetében, aki a 63-as rajtszámmal indult. Páran használták már ezt a számot az Indianapolis-i 500-as versenyen, amikor az még beleszámított a Forma-1-es pontversenybe, de F1-es szabályok szerinti lebonyolításban ő az első.

  • Hamilton köszönetet mondott az F1-es fotósoknak

    Hamilton köszönetet mondott az F1-es fotósoknak

    Lewis Hamilton, racingline, racinglinehu, racingline.hu
    Fotó: Kaiser Erika

    Lewis Hamilton bár élvezi a sztár-életet és a reflektorfényt, ha épp nincs jó passzban, alaposan meg szokta nehezíteni az F1-es fotósok dolgát, akiknek így gyakorlatilag a munkavégzésüket akadályozza. Ilyen kedve volt például tavaly Ausztriában is, ahol sok fotós panaszkodott, hogy úgy 3 napig nem lehetett normális fotót készíteni a brit versenyzőről, mivel bujkált és kabátjába, sapkájába burkolózott. Még a szombati időmérő utáni sajtótájékoztatón is az arcába húzta sapkáját.

    Mindezek ellenére az ötszörös világbajnok értékeli a Forma-1-es fotósokat és azok munkáját. Ezt kifejezvén az Ausztrál Nagydíj szombatján a helyszínen lévő fotósokkal készített egy csoportképet.

    „Az időmérő után készítettem ezt a képet az összes fotóssal, akik fotóztak engem az elmúlt 12 évben.” – írta Hamilton a fotóhoz. „Meg akartam ragadni ezt a pillanatot velük, hiszen az élet olyan értékes és olyan gyorsan el tud repülni. Tudom, hogy nem mindig könnyű velem dolgozni fotó szempontból, de nagyra értékellek titeket, srácok, köszönöm.”

  • Bottas úgy futotta meg a leggyorsabb kört, hogy arra utasították, ne tegye

    Bottas úgy futotta meg a leggyorsabb kört, hogy arra utasították, ne tegye

    A Mercedes csapatfőnöke, Toto Wolff a szezonnyitó Ausztrál Nagydíjon azt az utasítást adta ki versenyzőinek, Valtteri Bottasnak és Lewis Hamiltonnak, valamint mérnökeiknek, hogy ne sportoljanak rá a leggyorsabb körre, mert hiba esetén sokkal többet veszíthetnek, mint amennyit nyerhetnek az egy ponttal.

    Ennek ellenére Bottas győzelme mellett sikerrel megfutotta a leggyorsabb kört, és ezzel a maximális 26 pontot gyűjtötte.

    Valószínűleg azonban Hamilton sem engedte el a leggyorsabb körért való kísérletezést, mivel Bottas után övé volt a második leggyorsabb kör.

    „A ma (vasárnap) délelőtti megbeszélésünkön, mikor a stratégiáról beszéltünk, megtiltottam nekik, hogy a leggyorsabb körre hajtsanak, amennyiben az első, második, vagy harmadik helyen állnak.” – mondta Wolff a verseny után. „Ezt (a versenyen) megtagadták. Mindannyian.”

    „Szerintem ezt a versenyzők és a mérnökök együtt találták ki, mert a mérnökök is lelkesek voltak és a versenyzők is lelkesek voltak. Szóval vissza kell majd hallgatnom a rádióbeszélgetéseket, hogy mi is történt.”

    Noha kérésének nem tettek eleget, végül azért örül Wolff a verseny végkimenetelének, és annak, hogy a csapat összesen 44 pontot gyűjtött.

  • Hamilton szeretné, ha jövőre is Bottas maradna a csapattársa

    Hamilton szeretné, ha jövőre is Bottas maradna a csapattársa

    Az idei év Valtteri Bottas számára a bizonyításról szól, hiszen 2020-as helye forog kockán. Tavaly sok kritikát kapott a finn versenyző, ráadásul többen is pályáznak a helyére. A Mercedes támogatott Esteban Ocon, akinek idén nem jutott versenyzői ülés, csak arra vár, hogy mikor üresedik meg egy hely a Mercedesnél, és minden bizonnyal George Russell is hamar eljut majd arra a szintre, hogy tovább lépne a Willamstől. A Mercedes pedig már utalt rá, hogy ha idén sem tud Bottas lépést tartania csapattárssal, Lewis Hamiltonnal, akkor egyáltalán nem biztos a maradása.

    Hamilton azonban jelezte, hogy ő szeretné, ha jövőre is Bottas maradna a csapattársa. Ennek pedig az lehet az oka, hogy az ő F1-es élete sokkal nyugodtabb a finn mellett, mint volt az korábban Nico Rosnerg csapattársaként.

    „A folytonosság hatékony.” – mondta Hamilton. „Nagyszerű a párosunk, és szerintem a Valtteri és én jól dolgoztunk együtt ez elmúlt években, és nincs ok arra, hogy változtassunk ezen. Ha valami nem romlott el, azt nem kell megjavítani.”

    Bár hozzá kell tenni, hogy az ötszörös világbajnok ezt még az előtt mondta, hogy Bottas megnyerte volna ma a szezonnyitót. Persze ebből még túl hosszútávú következtetéseket levonni, de kérdés, hogy akkor is így vélekedne-e Hamilton, ha Bottas idén tartósan erőre kapna és partiban lenne vele a szezon során.

  • Hamilton sérült autóval versenyzett

    Hamilton sérült autóval versenyzett

    Az Ausztrál Nagydíjat követően a Mercedes felfedezte, hogy Lewis Hamilton padlólemeze megsérült.

    Hamilton szokatlanul nagy verést kapott Valtteri Bottastól, aki több mint 20 másodperces előnnyel nyerte meg a szezonnyitó futamot. A verseny után a regnáló világbajnok utalt rá, hogy tudja szenvedésének okát, ám ezt nem osztotta meg a nyilvánossággal.

    „Valtteri lenyűgöző munkát végzett az egész verseny során, gratulálok neki” – nyilatkozta Hamilton. „Mindössze arra koncentráltam, hogy egyben behozzam az autót a célba. Nem voltam teljesen elégedett az egyensúllyal, de azért nem volt világrengető katasztrófa; nem emiatt lettem második.”

    Később a Mercedes észrevette, hogy Hamilton autójának padlólemeze a bal hátsó kerék előtt sérülést szenvedett. Azt egyelőre nem tudni, hogy ezt törmelék vagy rázókő okozta-e, de a csapat úgy véli, a sérülés elég komoly volt ahhoz, hogy részben megmagyarázza a brit hátrányát.