Címke: Lewis Hamilton

  • Hamilton: A tesztek alapján azt hittük, hogy szorosabb lesz…

    Hamilton: A tesztek alapján azt hittük, hogy szorosabb lesz…

    Lewis Hamilton elismerte, hogy a Mercedes arra számított, hogy szoros csatában lesznek majd a Ferrarival, de nem így történt. Ő, és a csapattársa Valtteri Bottas foglalták el az első két helyet az első három futamon, bár Bahreinben jó adag szerencse is kellett hozzá. A Ferrari mindeközben nem találja az összhangot, és ugyan az egyenesekben gyorsak, a kanyarokban sokat vesztenek.

    A Ferrari eddigi legjobb eredményét Charles Leclerc érte volna el Bahreinben, de végül csak harmadik lett a motorja problémái miatt, és erre Hamilton is azt mondta, hogy csak szerencséjük volt:

    „Bahreinben nem hinném, hogy sikeresek lehettünk volna, Leclerc megbízhatósági gondjai nélkül. A második és a harmadik hely volt a reális. A tesztek alapján azt gondoltuk, hogy szoros csatáink lesznek. Az, hogy a mi a megfelelő irányba indultunk el az autónkkal előnyhöz juttatott minket, ami tizedeket is jelenthet. Ugyanakkor azt hittük, hogy ők előrébb vannak. Nem vagyok biztos benne, hogy volt már idén olyan hétvégéjük, amikor minden stimmelt, de eddig úgy tűnt, hogy Szahírban lehettek ehhez közel, ahol szinte repültek.”

  • Berger: Csak Hamilton van Senna szintjén

    Berger: Csak Hamilton van Senna szintjén

    Gerhard Berger szerint Lewis Hamilton az egyetlen olyan F1-es versenyző, akit arra a szintre rakna, mint korábbi McLarenes csapattársát, Ayrton Sennát. A DTM jelenlegi vezére a wokingi csapatnál versenyzett 1990 és 1992 között, és Hamiltont jobbnak tartja az elmúlt évek bajnokainál, vagy akik ellen versenyzett. Berger így nyilatkozott róla:

    „Mindenki mindig azzal jön, hogy Sennához képest hogy látod ezt a versenyzőt. Mindig meg is mondom: senki sincs közelébe sem Ayrtonnak, de Lewis az első olyan pilóta, aki azonos szinten van vele. Ez a srác elképesztően gyors. Kevesebbet hibázik mint a többiek, és ami igazán lenyűgöz vele kapcsolatban, hogy ahhoz képeset amennyit már nyert, azt gondolnád, hogy ma megelégedne a második hellyel, ehelyett győzni akar, vagy kiesni. Nem az a típus, aki csak ott van, és kivár, hogy oké, második leszek, elég ennyi pont. Jelenleg úgy tűnik, hogy annyira jól játssza ezt a játékot, hogy pillanatnyilag legyőzhetetlennek tűnik. Láttam mér épp elég bajnokságot amit megnyert a Mercedes az elmúlt években, de ez rajta és a motoron múlott. Igen, az erőforrásuk kiemelkedően jó, de Lewis az, aki gyors vele esőben, gyors pályán, utcai pályán, időmérőn. Mindig ott van a szeren. Ötször lett bajnok, egyik versenyt nyerte a másik után. Igen, a legjobb autóban ül, a legjobb motorral, de ő a legjobb is, jelenleg toronymagasan.”

    Berger szerint Hamilton elérheti Michael Schumacher rekordjait, hiába lett a német hétszeres világbajnok:

    „Azt hiszem, hogy Lewis ha így halad tovább, és nem történik semmi se vele, akkor az elkövetkezendő két-három évben meglehet neki. Mindig is bajnoki címekért harcolt, és most is megvan erre a lehetősége. Akármi is történt Michaellel, egyrészt védeném az eredményeit, mert ez egy annyira szomorú tragédia. Ha azonban ezt egy pillanatra kivesszük a képletből, akkor kimondhatjuk, hogy Lewis Hamilton az egyik legkülönlegesebb versenyző, akit valaha is láttam a Forma-1-ben.”

    A közvetlen Hamilton és Schumacher összehasonlításról is van véleménye:

    „Tudjátok hogyan ítélkeznek az emberek, az egyik csak a statisztikákkal jön, ki nyerte a legtöbb versenyt meg ilyesmi, az ad egy eredményt. Ha azonban jobban a mélyére nézel, és akkor már azt figyeled, hogy ki nyerte a legtöbb versenyt azokk özül, amelyeken elindult, máris egy minőségibb képet kapunk. Én ugyanakkor a megérzéseimre hagyatkozom, és ezt nézem. Számomra mindig is voltak nagy bajnokok, olyanok mint Nelson Piquet, Niki Lauda, Alain Prost, ők mind olyanok, mint Michael. Egyvalaki azonban felettük áll: Ayrton. Most már Lewis is ebben a ligában játszik. Azt viszont nehéz megmondanom, hogy hova rakjam Jim Clarkot és Fangiot. A napokban láttam egy dokumentumfilmet Fangióról, és rájöttem, hogy menynire is erős karakter volt ő.”

  • Wolff: Nincs okunk változtatni a pilótafelállásunkon

    Wolff: Nincs okunk változtatni a pilótafelállásunkon

    A Mercedes F1-es csapatfőnöke, Toto Wolff szerint még meg sem kell fontolniuk egy esetleges pilótafelállás változtatást a zsinórban három kettős győzelmük után.

    Az ezüstnyilak legutóbb Kínában domináltak Lewis Hamilton vezetésével, aki a rajtnál előzte meg a poleból rajtoló csapattársát, Valtteri Bottast.

    „Egy ilyen nap után, amikor sikerült egy-kettőben zárnunk semmilyen más pilóta nem merülhet fel rövidtávon. A 2020-at illető döntés ügyében először Valtterivel és Lewisszal egyeztetek, és az ott megbeszéltek számításba lesznek véve a 2020-as terveknél” – magyarázta Wolff.

    Hamilton szerződése a Mercedesszel 2020 végéig szól, míg Bottas kontraktusa az idény végén lejár, helyére pedig a Force India tavalyi pilótája és a Mercedes jelenlegi tesztversenyzője, Esteban Ocon áhítozik. Max Verstappen neve is felmerült, mint Bottas utódja, de ezt mindkét fél cáfolta.

  • Hamilton: Nehéz előzni Zandvoortban

    Hamilton: Nehéz előzni Zandvoortban

    Lewis Hamilton örülne, ha 2020-ban visszatérne a Forma-1 Zandvoortba, ám kiemelte, hogy nehéz előzni a pályán.

    A hivatalos megerősítés ugyan még várat magára, ám egyre több jel mutat arra, hogy a holland versenypálya öt éves szerződést írhat alá a Liberty Mediával.

    A jelenlegi mezőnyben vannak páran, akik junior sorozatokban már versenyeztek Zandvoortban, ilyen a bajnoki címvédő Lewis Hamilton is.

    „Nagyszerű versenypálya volt, amikor legutóbb versenyeztem rajta. Csak nehéz volt rajta előzni. Nem tudom, hogy ez azóta változott-e vagy fog-e változni. Talán DRS-sel jobb lehet a helyzet, de a Hollandiába való visszatérés remek lenne. Az emberek legtöbbször Párizsról beszélnek, de én Amszterdamot jobban szeretem. Fiatalos, üde város.” – nyilatkozta Hamilton, aki 2005-ben Sebastian Vettelt is megelőzve nyerte Zandvoortban egy Formula 3-as versenyen.

  • Hamilton és Ricciardo is a Coachellán partizott

    Hamilton és Ricciardo is a Coachellán partizott

    Nem újdonság, hogy szabadidejében Lewis Hamilton divatbemutatókra, vagy partikra jár. Ezúttal a húsvétozás helyett választotta a bulizást, ugyanis a Coachella Fesztiválon járt, Kaliforniában.

    A 34 éves F1-es világbajnok fonott hajjal, lazacszínű pólóban, kendővel a nyakában, és egy Louis Vuitton táskával jelent meg és baráti társaságával mulatott.

    Nem hagyta ki a fesztivált Daniel Ricciardo sem, aki rózsaszín, pálmafás pólóban mutatkozott a szintén ausztrál Paul Fisherrel, aki szörfösből lett DJ, és fel is lépett a fesztiválon szombaton.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Good morning! Peace and love in this week! God bless for all! ?? #TeamLH #lewishamilton

    Lewis Hamilton ?? (@lewisfanpage44) által megosztott bejegyzés,

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    ? #Coachella #LH44 . . . #lewishamilton #mercedesamgf1 #formula1 #f1 @mercedesamgf1 @lewishamilton . Partners: @mercedes.motorsports @racinglads @kinglewishamilton

    Lewis & Max (@verstappen.hamilton) által megosztott bejegyzés,

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Happy Easter from two aussies and a ferris wheel.

    Daniel Ricciardo (@danielricciardo) által megosztott bejegyzés,

  • Leclerc-t nem foglalkoztatja a hirtelen megnövekedett népszerűsége, csak a versenyzésre akar koncentrálni

    Leclerc-t nem foglalkoztatja a hirtelen megnövekedett népszerűsége, csak a versenyzésre akar koncentrálni

    Charles Leclerc nem tekint úgy magára, mintha sztár lenne, hiába versenyez a Formula 1 egyik legpatinásabb csapatánál, a Ferrarinál. A fiatal versenyző szeme előtt az lebeg, hogy minden futamon a maximot nyújtsa, a megnövekedett népszerűsége csak hab a tortán.

    Tavaly, mikor bejelentették, hogy az újonc 21 éves versenyző veszi át Kimi Räikkönen helyét a Ferrarinál, szinte az F1-es társasdalom egyszerre kapta fel a fejét, és kezdet még jobban odafigyelni a fiatal tehetsége. Habár a Saubernél is voltak villanása, igazán csak akkor került reflektorfénybe, mikor a Scuderia színeiben pályára lépett. A szezon kezdetén már rögtön felvette a harcot csapattársával Sebastian Vettellel, és Bahreinben az első győzelmét is megszerezhette volna, ha nem szól közbe a technika.

    Három verseny eltelte után egyre többen dicsérik Leclerc-t, a szurkolók, a szakma és a pilótatrsai is mind elismerően beszélnek az ifjoncról. Már ki kiáltották a jövő legnagyobb csillagának és az F1 következő sztárjának, ám a monacói elmondta, sosem gondolt arra, hogy népszerűsége ennyire megnövekedhet.

    ,,Sosem gondoltam erre. Meglátjuk majd mi sül ki ebből, de nem hinném, hogy erre igazán fel lehet készülni. Ha megtörténik, akkor számomra az egy biztató jel, ugyanis az ezt jelenti, hogy jól munkát végzek az autómban, de majd kiderül hogyan fognak alakulni a dolgok. Mindig jó dolog hallani a dicséretet Sebtől, Lewistól, vagy a sportág többi nagy alakjától. Nagyon jól esik, de ugyanakkor nem gondolok sokat ezekre a dolgokra, csak próbálok minden futamon jobb és jobb lenni, továbbá koncentrálok azokra a hibákra is amit az előző versenyen elkövettem, próbálom kijavítani őket, hogy a következő futamon már ne okozzanak gondot.”

  • Brundle: Hamiltonnak elérhető a 7 bajnoki cím és talán a 100 futamgyőzelem is

    Brundle: Hamiltonnak elérhető a 7 bajnoki cím és talán a 100 futamgyőzelem is

    Martin Brundle arra számít, hogy Lewis Hamilton pár éven belül hétszeres világbajnoknak mondhatja majd magát. A Sky Sports szakértője szerint a brit akár a 100 futamgyőzelmet is elérheti, ami természetesen rekord lenne a Forma-1-ben. Jelenleg Michael Schumacher neve mellett áll a legtöbb, szám szerint 91 nagydíjsiker.

    A 2014-ben kezdődő hibrid éra versenyeinek felét Lewis Hamilton nyerte, ezzel ma már 75 diadalnál jár.

    „Tekintsünk vissza a Red Bull érába, amikor Sebastian Vettel 4 bajnoki címet gyűjtött. Lewis kissé elégedetlen volt, és folyamatosan azt szajkózta, hogy Sebastiannak van a legjobb autója. Ez utólag kicsit vicces, megnézve, hogy Lewis milyen autókban ült az elmúlt öt évben” – mondta Brundle az F1 Racingnek.

    „Ha a Mercedes így folytatja, van rá esély, hogy Lewis pár éven belül hétszeres világbajnok és talán százszoros futamgyőztes lesz.”

  • Hamiltont teljesen hidegen hagyja Le Mans és Indianapolis

    Hamiltont teljesen hidegen hagyja Le Mans és Indianapolis

    Lewis Hamilton korábban is mondta már, de most megismételte, hogy őt egyáltalán nem érdekli az úgynevezett triple crown, vagyis tripla korona, mely elismerést az tudja kivívni magának, aki karrierje során nyerni tud az F1-es Monacói Nagydíjon, Indy 500-on, és Le Mans-ban is.

    Ez eddig csak Graham Hillnek sikerült, most pedig Fernando Alonso hajt erre és már csak az Indy 500-as győzelem hiányzik hozzá. Noha a háromból kettőnél jár Juan Pablo Montoya is, neki Le Mans-t kellene még kipipálnia hozzá, ám jelenleg nem úgy fest, hogy lesz ilyenre alkalma.

    Alonso törekvései kapcsán Hamiltont Kínában kérdezték róla, hogy foglalkoztatja-e a tripla korona gondolata.

    „Őszintén szólva egyáltalán nem érdekel.” – felelt az ötszörös Forma-1-es világbajnok.

    Hozzátette, hogy ha ő egy nap kiszáll a Forma-1-ből, nem tervez visszatérni, még más bajnokságba se.

    „Soha ne mondd, hogy soha, de nem tervezek máshol versenyezni.” – idézi őt a spanyol AS.

    Indianapolis és Le Mans sem hozza lázba a brit versenyzőt.

    „Az autók már nem ugyanolyanok. Szerintem mikor Nigel Mansell ment Indianapolisban az elég jó volt és bár nagyon kedveltem a Group C autókat, a bajnokság jelenlegi autói nem győztek meg.”

    „Le Mans-ért sem rajongok.”

    Elmondása szerint motorozni valószínűleg többet fog F1-es karrierje után.

  • Hamiltonnak változtatnia kellett a vezetési stílusán Kínában

    Hamiltonnak változtatnia kellett a vezetési stílusán Kínában

    A Kínai Nagydíj hétvégéjén, egészen a versenyig, Lewis Hamilton nem igazán találta a ritmust, és minden szabadedzés után hangoztatta, hogy ez most nem az ő versenye lesz.

    Ehhez képest a Mercedes brit versenyzőjének viszonylag könnyedén sikerült megnyerni a Forma-1 történetének ezredik futamát. Ezzel pedig már ötször sikerült Kínában nyernie.

    Elmondása szerint győzelmét annak köszönhette, hogy jelentősen változtatott vezetési stílusán.

    „A hétvége során az autó nem szerette, ahogy ezen a pályán vezetek.” – mondta Hamilton. „Mindig nagyon gyors voltam itt és jól működött az agresszív vezetési stílusom.”

    „De most a gumik és az autó nem engedte ezt meg. Úgy tűnt, hogy komoly teljesítményt veszítek. Elég dinamikusan meg kellett változtatnom a természetes vezetési stílusomat, másként kellett váltanom.”

    „Csak a kvalifikáció végén sikerült ráéreznem.” – vallotta be. „Aztán a versenyen egy kicsit már visszatérhettem ahhoz, ami közelebb áll a normál vezetési stílusomhoz. Amikor átvettem a vezetést, tudtam tartani a pozíciót, és folytatni amit elkezdtem. Szóval ez nem volt a legsimább hétvége.”

    „Örülök, hogy tovább tudtam lépni és fejlődni tudtam bizonyos dolgokban.” – mondta Hamilton a Sky Sports F1-nek. „Nem számít, ha nem vagy tökéletes, addig, amíg fejlődsz, és én ezt tettem. És milyen fantasztikus eredmény ez a csapatnak (a kettős győzelem), amiért mindenki keményen dolgozott.”

    „Valtteri egész hétvégén gyors volt. Valtteri nagyot lépett előre idén. Igazán átütő.”

    Hamilton tudja, hogy nem lazíthat, mert akkor minimum a csapattársa, de talán a ferrarisok is az orrára koppintanak.

  • Hamilton: A Ferrari nem hozza ki magából a maximumot

    Hamilton: A Ferrari nem hozza ki magából a maximumot

    Lewis Hamilton szerint a Mercedes eddig azét söpört be háromból három futamot kettős győzelemmel, mert a Ferrari képtelen kiaknázni az autójában lévő potenciált.

    A téli tesztek még Ferrari fölényt vetítettek előre, ám ehhez képest a Mercedes 57 ponttal vezet előttük a konstruktőri pontversenyben három verseny után. Lewis Hamilton ennek lehetséges okairól beszélt legutóbbi futamgyőzelme után.

    „Szerintem a Ferrarinak remek autója van. Nem néztem meg részleteiben, hogy miért nem voltak gyorsak Kínában. Úgy tűnik, nem hozzák ki az autójukból az abban rejlő potenciált. A teljesítményük nem tűnik olyan zökkenőmentesnek, mint a múltban, de mindenkinek vannak hullámvölgyei.”

    „Nekünk lesznek fejlesztéseink, és szerintem mi a potenciálunk maximumán működünk. Abban a pozícióban kell lennünk, ahonnan képesek vagyunk nyerni, és ez eddig sikerült. Azon vagyunk, hogy minél pontosabbak legyünk.”