Címke: Lewis Hamilton

  • Vettel: Eljátszottam azzal a gondolattal, hogy megnyerhetem a futamot

    Vettel: Eljátszottam azzal a gondolattal, hogy megnyerhetem a futamot

    Sebastian Vettel a futam egy pontján eljátszott azzal a gondolattal, hogy akár meg is nyerheti a Monacói Nagydíjat.

    A német pilóta nem jól indította a szombati napját, a harmadik szabadedzésen lekocolta a falat a Ste. Devot-ban, aminek következtében az az edzés teljesen kiesett a számára. Az időmérőn nyújtott teljesítménye sem volt makulátlan, kétszer érintőre vette a korlátot, minek következtében, majdnem búcsúzott a Q1-ből, végül a negyedik rajtkockát szerezte meg.

    A futam elején, a negyedik helyen haladt, majd Bottas és Verstappen ütközését követően, a finn versenyző elé került és elfoglalta a harmadik helyet, majd mikor megérkezett a hír, hogy a hollandot megbüntetik, akkor már a virtuális második helyet is a markában érezhette. A Red Bullos pilóta végig Hamilton nyakában lihegett és próbálta megelőzni a brit pilótát, ezalatt Vettel mögöttük autózva várt a lepattanóra. Mikor Verstappen rászánta magát a próbálkozásra és az alagútból kijövet megpróbált az ötszörös világbajnok mellé szúrni, minek következménye egy kisebb koccanás lett, a négyszeres világbajnok, aki páholyból nézte a jelenetet, arra gondolt, hogy akár még meg is nyerheti a versenyt.

    ,,Nehéz futamon vagyunk túl, a második hely nagyszerű eredmény a számunkra, örülünk, hogy egy ilyen ikonikus pályán a pódiumra állhatunk. Azonban ma nem volt egyszerű a dolgunk, ám előnyt tudtunk kovácsolni a többiek hibáiból, ez is része a versenyzésnek. Láttam, hogy Lewis szenved a gumik miatt, és Max mennyire üldözi őt, azután még össze is értek, mikor megpróbálta megelőzni őt, akkor egy pillanatig azzal szórakoztattam magam, hogy talán még a futamot is megnyerhetjük.”

    A második hely Vettel idei legjobb eredménye, amivel csapata is elégedett lehet, főleg annak türkében, hogy Leclerc-nek fel kellett adnia a versenyt.

    ,,Tudjuk, hogy sok munka áll még előttünk, ám mai napon második hely miatt egy kicsit boldogok lehetünk, ám nem teljes ez az öröm. Másrészt, sajnálom Charles-t, nem ez volt a legjobb hétvégéje.”

  • Vegyszerekkel dúsított medencébe ugrott Hamilton!

    Vegyszerekkel dúsított medencébe ugrott Hamilton!

    Lewis Hamilton miután beleugrott az ismert monacói úszómedencébe vasárnap, egyből is mehetett zuhanyozni. A Mercedes versenyzője a tettet maga is megosztotta az Instagramján, ahol látható, hogy az overáljában hajtotta mindezt végre. Ami már lemaradt, hogy egyből ki is jött, majd mehetett az egészet leöblíteni.

    https://www.instagram.com/p/Bx75pEogTa_/

    A miértekre Noemi de Miguel, a Movistar riportere adott magyarázatot:

    „Gyorsan le kellett zuhanyoznia, mert ilyenkor ezt a vizet tűzoltási célokra használják fel adott esetben, és a jobb hatékonyság miatt vegyszerezik is.”

    A győztes Hamilton szenvedett Monacoban a teljesen elhasználódott gumijain, sőt az őt komolyan támadó Max Verstappennel a verseny vége felé kicsit ütköztek is. Az ötszörös világbajnok így nyilatkozott ezt követően:

    „Ez volt egyértelműen az eddigi legnehezebb versenyem. Abszolút Niki Lauda szellemében harcoltam.”

  • Hamilton: Életem legnehezebb versenye volt

    Hamilton: Életem legnehezebb versenye volt

    Lewis Hamilton érzése szerint a 2019-es Forma-1-es Monacói Nagydíj élete legnehezebb viadala volt, és miután megnyerte a versenyt, győzelmét a nemrég elhunyt Niki Laudának ajánlotta.

    A brit egy végletekig kiélezett futam végén örülhetett, hiszen Max Verstappen a legutolsó pillanatig nyomás alatt tartotta. Ez leginkább annak volt köszönhető, hogy Hamilton a közepes gumikon volt, míg a többi riválisa a keményen, a hollandot is beleértve. A későbbi nyertes pedig egész verseny alatt hangoztatta, hogy nem az övé a jó stratégia.

    A nagydíj után Hamilton így nyilatkozott: „Egyértelmű, hogy ez életem legnehezebb versenye volt. Mindazonáltal mai győzelmemet Niki Laudának ajánlom, aki nagy hatással volt a csapatunkra, és tudom, hogy valahol odafönt kalapját emeli. Próbáltam koncentrált maradni, és büszkévé tenni. Egész hétvégén ez volt a cél. Nagyon fog hiányozni.”

    „Sosem vezettem ennyire elhasznált kerekekkel, esetleg még 2007-ben, Sanghajban, a McLarennel. Remek a közönség, remélem nem volt unalmas. Nem jöhettem ki a boxba, de szerintem a rossz gumikat kaptam. A csapat viszont elképesztő munkát végzet, és örülök, hogy részese lehetek ennek.”

  • Verstappen: Későn akartam fékezni és meg akartam nézni mi történik ez után

    Verstappen: Későn akartam fékezni és meg akartam nézni mi történik ez után

    Max Verstappen nem bánja, hogy egyetlen próbálkozása Lewis Hamilton ellen egy kisebb koccanással végződött.

    A 21 éves pilóta a kerékcseréket követően szinte árnyékként követte a közepes keverékeken autózó Hamiltont. A holland tisztában volt azzal, ha gyorsabb tempóra készteti a britet, akkor hamarabb elfognak fogyni az abroncsai, és könnyebben fogja tudni megelőzni a Mercedes versenyzőjét, ám az ötszörös világbajnok jól által a sarat. A Red Bull pilótájának egy próbálkozása volt, mikor az alagútból kijövet próbált Hamilton mellé kerülni, ám a manőver nem sikerült, egy kicsit meg is ütötte ellenfele autóját, majd visszasorolt és folytatta tovább az üldözést.

    Verstappen tudta, hogy igyekeznie kell, ugyanis kapott egy 5 másodperces büntetést „nem biztonságos kiengedés” miatt, ennél fogva pedig tisztában volt azzal, hogy a második hely, csak időleges számára, ezért szerette volna minél előbb átrágni magát a küszködő Hamiltonon és kiépíteni a különbséget, ám ez nem sikerült neki, hiába szenvedett a brit a futam nagy részében.

    ,,Tudtam, hogy büntetést kaptam, ezért nyomás alá kellett helyeznem Hamiltont. Nagyon lassan ment a kerékcseréje után, ám mivel én hátulról mögötte loholtam, ezért emelnie kellett a tempón, ennek következtében pedig az abroncsai nagyon gyorsan elkoptak, és ezért szenvedett a kanyarokban. A kigyorsításoknál nem tudtam elég közel kerülni hozzá, ezért nem tudtam előzést kezdeményezni sem. Mindent beleadtam, amit csak lehetett, ám ez nem volt elég.”

    Verstappen végül elmesélte mi is volt a terve, mikor Hamilton közelébe került az alagút után.

    ,,Csak későn akartam fékezni, és meg akartam nézni, hogy mi történik ez után. Nem sérült meg egyikünk autója sem, ezért nem volt nagy ügy az egész. Sajnálatos módon csak a negyedik helyet szereztük meg, megérdemeltük volna azt, hogy a pódiumon végezzünk. Ennek ellenére boldogok lehetünk a hétvége történéseivel kapcsolatban. –nyilatkozta Verstappen a Ziggo Sports-nak.

    A versenyfelügyelők vizsgálták az ütközést, ám végül nem osztottak ki egyik félnek sem büntetést. Verstappen vesszőfutása azonban itt még nem ért véget, a Valtteri Bottasszal való kontaktja miatt, ami még a bokszutcában történt, két büntetőpontot kapott.

  • Lewis Hamilton nyerte a Monacói Nagydíjat

    Lewis Hamilton nyerte a Monacói Nagydíjat

    Lewis Hamilton nyerte a Monacói Nagydíjat, második Sebastian Vettel lett, míg a harmadik helyet Valtteri Bottas szerezte meg.

    Viszonylag simán rajtolt el a mezőny, a két Mercedes maradt az élen, mögöttük Verstappen és Vettel következett. A hátul rajtoló Charles Leclerc egy pozíciót nyert a rajtnál, így már a 14. helyen próbálta levadászni az előtte lévőket.

    A futam első felében az esőre való várakozás és a monacói versenyző szolgáltatta a showt. Leclerc először Lando Norrist előzte meg, majd Romain Grosjean mögül próbált kiszabadulni. Mikor a francián átrágta magát, Nico Hülkenberg következett, ám a német pilóta már nagy falantnak bizonyult. Leclerc sokat akart, erőltette aminek kisebb ütközés lett a vége. A monacói versenyző defektet kapott, majd a széthullott abroncsának darabjai végig szórták a pályát törmelékkel minek következtében a versenyigazgatóság beküldte a Safety Cart.

    Az élen haladó négyes azonnal a bokszba is hajtott, a Mercedes egyszerre két kerékcserét akart lebonyolítani, ezért Bottas egy kicsit feltartotta Vettelt és Verstappent, hogy minél kevesebbet kelljen vesztegelnie, míg csapata Hamilton autóján lecseréli a Pirelliket. A cserék végeztével a holland megelőzte a finnt még a bokszban, sőt össze is értek, mindkét autóból lerepült egy kis darab, ám ez nem akadályozta őket a továbbiakban. Verstappen ezután még nem lélegezhetett fel, ugyanis kapott egy 5 másodperces büntetést, „nem biztonságos kiengedés miatt”, ezért végül csak a negyedik lett. Bottas az eset után ismét kiállt a bokszba, kemény oldalfalú abroncsokért, és átvette a virtuális negyedik helyet.

    15. körben újraindították a futamot, az élen a sorrend változatlan maradt. Nem sokkal később Giovinazzi okozott egy „kisebb dugót”, mikor Kubicával összeértek, végül ezért az olaszt 10 másodperces büntetéssel ajándékozta meg versenyigazgatóság. Leclerc a sérült Ferrarival ismét kereket cserélt, ezúttal a leglágyabb abroncsokat kapta meg, ám pár kör múlva inkább visszahajtott a bokszba és kiállt a versenyből.

    Ezután állóháború állt be, Hamilton folyton panaszkodott a gyorsan kopó közepes keverékekre, mögötte Verstappen szinte tapadt a britre, míg Vettel és Bottas kisebb lemaradásból követte őket. A verseny közepén Kimi Räikkönen és Lance Stroll ért össze, amiért a kanadia 5 másodperces büntetést kapott. Pierre Gasly érkezett még kerékcserére a futam utolsó felében, a francia versenyző ráment a leggyorsabb körért járó pontra, amit sikerült is megszereznie.

    Hiába az elkopott gumi, Lewis Hamilton végül megnyerte a futamot, mögötte Verstappen ment át a célvonalon, ám 5 másodperces büntetése miatt, csak a negyedik lett, Vettel így megörökölte a második helyet, míg Bottasnak a harmadik pozícióval kellett megelégednie.

    1. Lewis Hamilton
    2. Sebastian Vettel +02.602
    3. Valtteri Bottas +03.162
    4. Max Verstappen +05.537
    5. Pierre Gasly +09.946
    6. Carlos Sainz +53.454
    7. Danyiil Kvjat +54.574
    8. Alexander Albon +55.200
    9. Romain Grosjean +1:00.894
    10. Daniel Ricciardo +1:01.034
    11. Lando Norris +1:06.601
    12. Kevin Magnussen +1 kör
    13. Sergio Pérez +1 kör
    14. Nico Hülkenberg +1 kör
    15. George Russell +1 kör
    16. Lance Stroll +1 kör
    17. Kimi Räikkönen +1 kör
    18. Robert Kubica +1 kör
    19. Antonio Giovinazzi +2 kör
    20. Charles Leclerc kiesett
  • Hamilton: A Ferrari sokkal több kockázatot vállal, mint a Mercedes

    Hamilton: A Ferrari sokkal több kockázatot vállal, mint a Mercedes

    Lewis Hamilton is meglepődött a Ferrari taktikai bakiján, mely során Charles Leclerc-nek búcsúznia kellett már a Q1-ben. A brit világbajnok párhuzamot vont a Scuderia és Mercedes döntései között, és rávilágított arra, hogy a vörösök túl nagy kockázatot vállaltak.

    Ismételten az Ezüst Nyilak szerezték meg az első sort, Monacóban, az élen Lewis Hamilton végzett, míg mellé csapattársa Valtteri Bottas állhat majd fel a rajtrácsra. Míg a Mercedes tarolt, addig a Ferrari botrányos időmérőt tudhat maga mögött, Sebastian Vettel csak a 4. helyre fért be, míg Leclerc a csapata hibája miatt rögtön az első szakaszban búcsúzni kényszerült.

    Megkérdezték a sajtótájékoztatón Hamilton, mi a véleménye az esetről, mire brit világbajnok elmesélt, náluk, a Mercedesnél hogy mennek ez ehhez hasonló dolgok.

    ,,Mi leülünk, és nagyon sokat beszélgetünk a tervekről, még a Q3 előtt is átvesszük őket, ezen felül diskurálunk még az időről a felkészülésről és arról, hogy mit fogunk csinálni, a kommunikáció tehát nálunk folyamatosan működik, mert rettentően fontos ez a kapcsolat. Nagyszerű emberek dolgoznak a csapatunkban, olyanok, akik nem hibáznak, és mindig élvezettel űzik a munkájukat, úgy ahogy mi pilóták is. Velem is előfordult már a múltban, hogy a garázsban ültem és azt mondták a fülemre, hogy nagyon a határon leszünk, talán ki kell mennünk talán nem. Ők (Ferrari) úgy döntöttek kockáztatnak, mi azonban sosem vállalnák ekkora rizikót!”

    Toto Wolff is értetlenül állt a riválisuk döntése előtt, ám ő tanácsadás helyett, inkább sajnálatát fejezte ki Charles Leclerc irányába.

    ,,Sajnálom Charles-t, ez a hazai versenye, és esélyes volt arra, hogy az első sorba kerüljön.”

  • Hamilton Niki Laudának ajánlotta pole pozícióját

    Hamilton Niki Laudának ajánlotta pole pozícióját

    Lewis Hamilton elismerte szinte mindent kihozott magából annak érdekében, hogy megszerezze a pole pozíciót Monacóban, és legyőzze csapattársát Valtteri Bottast.

    A finn versenyző remek idővel nyitotta a táncot a Q3-ban, míg a britnek nem sikerült élete körét produkálnia, azért nagyon úgy festett a helyzet, hogy Bottas foglalhatja el az első rajtkockát vasárnap, ám a második körén a nastolai nem tudott javítani idején, ellentétben Hamiltonnal, aki kis különbséggel is, de csapattársánál jobb időt autózott.

    ,,Sokkal mélyebbre kellett ásnom, mint valaha, ez a kör gyönyörű volt. Nagyszerűen érzem magam és nagyon hálás vagyok. Minden bizonnyal ez az egyik legjobb pole pozíció, amit valaha szereztem.

    Az ötszörös világbajnok hozzátette, különösen azért fontos számára ez a „győzelem”, mert nagyon nehéz időszakot élnek át jelenleg csapatával, ugyanis gyászolják a hétfőn elhunyt ügyvezető elnöküket,Niki Laudát.

    ,,Természetesen az évek során rengeteg siker ért már minket, ám nem emlékszem arra, hogy bármelyik is ennyi erővel bírt volna, különösen a héten történt események után. Nagyon nehéz ez az időszak a csapatnak és nekem is. A célunk az volt, hogy megszerezzük a pole-t. A felhők ezen a hétvégén a fejünk felett állnak, ezért igazán próbáltam mindent beleadni, és Nikiért jól teljesíteni. Szeretek itt lenni, ez az otthonom valamint ez az a verseny, amelyről minden pilóta gyerekkora óta álmodik. Nem számít hányszor jártál már itt, még mindig egy álom ez az egész, ezért adsz bele mindent, amit csak lehet, hogy jól szerepelj.”

    Az ötszörös világbajnok nagyon büszke csapatára, és nagyon hálás, amiért ilyen fáradhatatlanul dolgoznak a siker érdekében.

    ,,Egyszerűen csodálatos az, ahogy csapatként együtt haladtunk előre és lettünk erősebbek a hétvégén. Nagyon büszke vagyok mindenkire. A srácok a gyárban fáradhatatlanul dolgoztak azon, hogy mi egy nagyszerű autóval érkezhessünk ide.”

    Hamilton elmondta koránt sem volt könnyű dolga, ugyanis az autóját folyamatosan kontrollálnia kellett, mert az úgy viselkedett, mint egy „dühöt bika”.

    ,,Nehéz köröm volt, a Rasscasse kanyarnál egy pillanatra az autóm nagyon túlkormányzottá vált, azonban sikerült menedzselnem a helyzetet. Az utolsó kanyarból kijövet egy kis időt veszítettem, és mikor ráfordultam a célvonalra, csak abban reménykedtem, hogy legalább egy ezreddel sikerüljön jobb kört autóznom Valtteri idejénél. Az első két szabadedzés jól alakult a számomra, ám a mai nap nem éreztem olyan jól magam az autóban. Nem sikerült egyszer sem tökéletes kört futnom, azonban megpróbáltam a legközelebb kerülni hozzá. Ezt a pole-t Nikinek szeretném ajánlani.” –tette hozzá Hamilton.

  • Hamiltoné a pole Monacóban, nagyot hibázott a Ferrari

    Hamiltoné a pole Monacóban, nagyot hibázott a Ferrari

    Az időmérőt megelőzően a hivatalos előrejelzés szerint 40% esély volt arra, hogy megeredjen az eső a kvalifikáció alatt, az égi áldás azonban nem érkezett meg.

    Sebastian Vettel még a harmadik szabadedzésen törte össze a Ferrarit, ám az olasz szerelők gyors munkája eredményeképp a négyszeres világbajnok német részt tudott venni a kvalifikáción.

    A Q1-ben Vettel meg is futotta a legjobb időt, Antonio Giovinazzit pedig vizsgálják a versenybírák, amiért a 18-as kanyarban feltartotta Nico Hülkenberget.

    Hatalmas taktikai hibát vétett a Ferrari – míg Vettel első lett, Leclerc már a Q1-ben búcsúzni kényszerült.

    A monacóiak kedvence mellett Perez, Stroll, Russell és Kubica búcsúztak az első szakaszban.

    Az időmérő edzés második szakaszában Max Verstappen volt a leggyorsabb a Red Bull-Hondával. A kiesők sora: Hülkenberg, Norris, Grosjean, Räikkönen és Giovinazzi távoztak.

    A szabályoknak megfelelően a Q3-ban tíz versenyző maradt,  ahol 12 perc állt rendelkezésükre, hogy megszerezzék a pole pozíciót, ami kiemelkedő fontossággal bír a monacói pályán.

    Valtteri Bottas rögtön a Q3 elején nagyszerű körrel nyitott, a finn 1:10.252-es ideje azonban nem volt elég a pole pozícióra. Lewis Hamilton a Q3 végén 1:10.166-tal szerezte meg a rajtelsőséget.

    Top 10: Hamilton, Bottas, Verstappen, Vettel, Gasly, Magnussen, Ricciardo, Kvyat, Sainz, Albon.

  • Hamilton: Monacóban minden versenyző ilyen autót szeretne

    Hamilton: Monacóban minden versenyző ilyen autót szeretne

    Lewis Hamilton a két szabadedzés után úgy véli egy igazi „mesébe illő napot” zártak Monacóban.

    Tragédia árnyékolja be a Mercedes hétvégéjét, Niki Lauda halála miatt. A csapat azonban mindent bele akar adni, hogy így tisztelegjenek a háromszoros világbajnok előtt. A brit versenyző szerint Lauda büszke lenne, ha látná, hogy az Ezüst Nyilak mekkora előnnyel végeztek az élen a szabadedzések alatt a hercegségben.

    ,,Minden versenyző számára egy álom Monacóba úgy megérkezni, hogy egy olyan autót vezethet, amit tökéletesen ki tud használni, és ami által megmutathatja a képességeit. Nagyon büszke vagyok emiatt a csapatomra. Természetesen az a célunk, hogy valami pozitívot alkossunk a hétvégén. Néhány változtatást eszközöltünk az autón a két gyakorlás közben és a gyakorlások alatt is, ennek ellenére nagyon boldog vagyok a jelenlegi beállítással.”

    Hamilton lenyűgözőnek találja, hogy minden évben mikor visszatérnek, egyre gyorsabb időket tudnak autózni a konstrukciókkal.

    ,,Minden évben mikor visszajövünk, gyorsabbak leszünk, és akkor igazán észrevesszük, hogy milyen közel vagyunk a korláthoz. A 12-es kanyarba nagyon nagy a tempó, ott lesz hirtelen előtted a korlát és hasonló a helyzet a Casinónál is. Nagyon oda kell figyelnünk, ugyanis rettentően intenzíven zajlanak az események.”

  • Vettel: Nem működtek a dolgok, amiket az edzéseken próbálgattunk

    Vettel: Nem működtek a dolgok, amiket az edzéseken próbálgattunk

    A Ferrari német versenyzője, Sebastian Vettel elismerte, hogy kipróbáltak pár dolgot a tegnapi szabadedzések folyamán. Azonban a négyszeres világbajnok hozzátette, hogy egyik változtatás után sem működött igazán jól az SF90.

    Lewis Hamilton uralta az első két szabadedzést, ugyanis a Mercedes brit pilótája mindkét gyakorlást meg tudta nyerni. A két szabadedzés alapján úgy tűnik, hogy a Mercedes sokkal gyorsabb mindegyik csapatnál. Vettel ugyan harmadik lett a tegnap délutáni edzésen Hamilton és Valtteri Bottas mögött, azonban a német durván nyolc tized másodpercet kapott brit riválisától.

    Az olasz istálló versenyzői értékelhetetlen teljesítményt nyújtottak már a két héttel ezelőtti Spanyol Nagydíjon is. Az olaszok bevallották, hogy az SF90 eddig egy hatalmas kudarc a számukra. Vettel elismerte, hogy szinte semmi sem változott a Spanyol Nagydíjhoz képest.

    „Sok dolgot kipróbáltunk, azonban ezek a dolgok nem igazán működtek,” – véli a négyszeres világbajnok német pilóta. „Összességében, egy picit még küzdünk az elemekkel, ugyanis a lemaradásunk a Mercedeshez képest eléggé nyilvánvaló. A gumik felmelegítésével is akadtak problémáink.

    „Olyan, mintha minden téren lenne egy apróbb problémánk. Azonban biztos vagyok benne, hogy a szombati napra ezek a problémák maradéktalanul el fognak tűnni. A szombati napon picit melegebb is lesz, ami talán a malmunkra hajthatja a vizet.”