Címke: Lewis Hamilton

  • Hamilton megbocsát az őt Kanadában kifütyülőknek

    Hamilton megbocsát az őt Kanadában kifütyülőknek

    Lewis Hamilton elismerte, kissé furcsán érezte magát azt hallva, hogy kifütyülik a Kanadai Nagydíj dobogóján. Mindazonáltal hajlandó megbocsátani.

    A Kanadai Nagydíj ugye az erősen vitatott Vettel-büntetésről marad emlékezetes, hiszen a német hibája után a versenybírók szerint szabálytalanul jött vissza a pályára Hamilton elé. A Ferrari pilótájának versenyidejéhez emiatt 5 másodpercet adtak hozzá, ezzel pedig brit riválisa nyert.

    Az eset óriási felháborodást keltett, mind Vettelnél (a német először a motorhomeba ment, nem is a dobogóra), mind a nézőknél, akik pedig kifütyülték a Hamiltont. A verseny győztese azonban hajlandó nekik megbocsátani

    „Ezen a helyen mindig is imádtam vezetni” – kezdte a Mercedes britje. „Ez sosem fog változni. Furcsán éreztem magam, mikor pfujoltak, de ez már nem az első eset. Hozzászoktam, és megbocsátok. Megtanultam, hogy nem veszek tudomást arról, mit gondolnak rólam. Mindenkinek megvan a maga véleménye. A lényeg az, hogy a körülötted lévők nagyszerűek és szeretnek, főleg a családod. Aztán már csak élvezned kell, amit csinálsz, és a legjobb tudásod szerint kell csinálnod azt. Mindig azt szoktam mondani, hogy a napjaink végesek. Azzal a tudattal akarok lefeküdni esténként, hogy mindent beleadtam.”

  • Bottas nem érez magán nyomást

    Bottas nem érez magán nyomást

    Valtteri Bottas semmilyen nyomást nem érez magán annak ellenére, hogy csapattársa, Lewis Hamilton a hétvégi Kanadai Nagydíj után már 29 pontra lépett meg tőle összetettben.

    A finn erősen kezdte 2019-et, 4 futamon aratott két győzelmével vezette is a bajnokságot, 1 ponttal Hamilton előtt. Az áprilisi futam óta azonban Hamilton minden futamot besöpört, míg Bottas két alkalommal még a dobogóra sem állhatott fel. Kanadában a Q3-ban vétett hibája és a 6. rajthelye után végül 4. lett.

    „Nem nagyon engedhetek meg magamnak ilyen hétvégéket, ha harcolni akarok a világbajnoki címért” – magyarázta a finn a Kanadai Nagydíj leintése után. „Ez talán egyfajta ébresztőként szolgált. Biztosan tudok ebből tanulni. Már a Francia Nagydíjon jár az eszem.”

    Bottas tisztában van vele, hogy mentálisan is nagyon ott kell lennie, ha le akarja győzni az ötszörös bajnok Hamiltont, ezt már nem egyszer elmondta. Most pedig arról biztosított mindenkit, hogy továbbra is rendben van fejben.

    „Nem érzek nyomást. Elégedett vagyok az eddigi évemmel, élvezem. Az időmérőn vétettem egy hibát, és talán ennek helyrehozása érdekében túlvállaltam magam. Ez előfordulhat. Nem hiszem, hogy az elmúlt versenyeimet befolyásolta a nyomás. És azt sem gondolom, hogy ez változni fog.”

  • Brundle: Hagyni kellett volna Vettelt és Hamiltont versenyezni

    Brundle: Hagyni kellett volna Vettelt és Hamiltont versenyezni

    A hétvégi Kanadai Nagydíj egy erősen vitatott esetről marad emlékezetes, ez pedig azóta is szolgáltatja a beszédtémát. Történt ugyanis, hogy Sebastian Vettel hibázott a hármas kanyarban, és úgy tért vissza a pályára éppen az őt üldöző Lewis Hamilton elé, hogy azt veszélyesnek ítélték, ezért pedig járt a büntetés, ami miatt a Ferrari németje elvesztette a futamot. Martin Brundle azon a véleményen van, mint sokan mások, vagyis hogy nem kellett volna beavatkozni.

    „Hagyni kellett volna, hogy a csata lefolyjon, és talán el is dőljön, majd nyugodtan el lehetett volna dönteni a futam után” – írta Brundle saját rovatában a Sky Sportson. „Nem értem a büntetést, enélkül a Mercedes jobban igyekezett volna előzni.”

    Az ex-F1-es szakértő Niki Laudát is megemlítette, szerinte az osztrák legendának lett volna egyfajta véleménye az esetről: „Nem tudom, mit tett volna Charlie Whiting, de abban egész biztos vagyok, mit mondott volna Niki Lauda, hiába beszélt volna a saját csapata ellen.”

  • Marko: A szabályokon sürgősen változtatni kell

    Marko: A szabályokon sürgősen változtatni kell

    Helmut Markot nagyon kiborították a Kanadai Nagydíjon történt események. Az osztrák szakember szerint azonnali szabályváltoztatásokra lenne szükség a büntetések körében.

    Öt másodperc, ezt a pluszt kapta Sebastian Vettel ideje mellé, miután áthajtott a cél vonalon elsőként meglátva a kockás zászlót. A német versenyző, emiatt csak második lett hivatalosan, a futamot ellenfele Lewis Hamilton nyerte. A Red Bull tanácsadóját feldühítették az események, és azóta sem sikerült megnyugodnia, változtatásokat követel!

    ,,Sebastian nem tett semmi rosszat, egyszerűen azzal volt elfoglalva, hogy egyenesbe hozza autóját miután megcsúszott, és hogy ne landoljon a falba! Hamilton látta kívülről az esetet, egyszerűen elmehetett volna mellette a belső íven, vagy csak simán jobban is lelassíthatott volna. Esetleges ütközés kapcsán a felelősség őt is terhelte volna, azonban ő kockázatot vállalt a jobb pozíció érdekében. Vettel büntetése egyértelműen nem volt igazságos! A szabályokon sürgősen változtatnunk kell!” – nyilatkozta vehemensen a Red Bull osztrák tanácsadója.

    ,,Ez nem olyan, mint a fociban, itt van idő mérlegelni a döntések helyességét és súlyát, ugyanakkor a korábbi esteket használhatják példaként is. 2016-ban Hamilton hibázott Monacóban és kis híján ütköztek Ricciardóval mikor visszatért a pályára, akkor ő nem kapott büntetést, míg Sebastian most igen.”- idézte fel Marko a monte-carló-i esetet az ausztrál pilótához hasonlóan. – ,,Ez nem tesz jót a sportnak, az emberek előzéseket és harcot akarnak látni, különösen a fiatal szurkolók, mindenki az szeretné ha a világ legjobb pilótái küzdenének meg egymással, mint ahogy René Arnoux és Gilles Villeneuve 1979-ben Dijonban. Azon a versenyen húsznál is többször tettek keresztbe a másiknak, majd a futam végén a célban egymást ölelték meg, és érdekes, akkor senkinek sem fordult meg a fejében a büntetés.”

    Gerhard Berger szerint, ha az év során mindig ugyanazok a versenyfelügyelő osztanák ki a büntetéseket, már segítene a helyzeten.

    ,,A Formula 1-ben, mindig változik a döntéshozók személye, míg a DTM-ben egy állandó gárdával operálunk. Dél-Afrikában ezért Jonathan Aberdein büntetéséről könnyű volt dönteni, ugyanis egy futammal korábban egy hasonló eset miatt Marco Wittmann hasonló szankciót kapott.”

    Marko ezen felül egykori pilótájuk akcióját is értékelte:

    ,,Sebastian mindent jól csinált. Mikor kicserélte a helyezést jelző táblákat, kimutatta azt, amit igazán érzett abban a pillanatban, azt a futamgyőzelmet ellopták tőle. Ez az eset megmutatta azt a fiataloknak, hogy mindig ki kell állni az igazukért. Manapság a versenyzők azt teszik, amit a csapatuk mondd nekik. Az opportunizmust kellene példának tekintenünk? Biztosan nem! Én olyan versenyzőket akarok, akik kiállnak az igazukért. Ezt mondtam Max Verstappennek is, aki olyan könnyen elfogadta a Monacói Nagydíjon kapott büntetést. Csak azért tette ezt, mert nem akart további bajt okozni, ám a büntetése nem volt jogos, és mellesleg kik profitáltak ebből megint? Naná, hogy a Mercedes!”

    Arra kérdésre, hogy a Mercedes megkapja-e a bajnokoknak járó kitüntetett figyelmet, az osztrák szakember így felelt:

    ,,Ha megnézzük, hogy milyen szabályváltozások történtek az F1-ben az elmúlt időszakban, akkor megállapíthatjuk azt, hogy a Mercedesnek mindig jól sült el minden. Például ott van az eset a Pirellivel: változtattak az abroncsokon, így már nem melegszenek túl, azonban 2018-ban rajtuk kívül nem volt senki másnak problémája a gumikkal, míg 2019-re ők egyedüliként tudják normál működési tartományban tartani őket, míg a többiek küszködnek velük, ez azért furcsa. Mindannyiunknak meg volt a lehetősége a változtatásra való reagálásra, ám az autótervezési koncepciók során mindannyian kevesebb leszorítóerőt produkáló tervezetet alkottunk meg, csak a Mercedes ment más irányba. Az ő autójuk hatalmas tapadást tud generálni, és pont ez szükséges ahhoz, hogy megfelelően működjenek az újfajta abroncsok. Azt nem tudom bizonyítani, hogy a Mercedes már mindenkinél korábban rendelkezett a szükséges adatokkal, viszont nem lehet kizárni ezt az opciót, és az sem csökkenti a gyanakvásunkat, ha azt látjuk, hogy a Liberty Media képviselői  Mercedesekkel jelennek meg a monacói paddockban amiken ráadásul még Pirelli abroncsok is vannak.”

  • Villeneuve Vettelt nem büntette volna, Ricciardot viszont annál inkább

    Villeneuve Vettelt nem büntette volna, Ricciardot viszont annál inkább

    Jacques Villeneuve szerint Sebastian Vettel nem csinált semmi rosszat, amiért büntetést kellett volna kapnia, ellentétben Daniel Ricciardoval, akinek védekező manőverét szankcionáltatta volna.

    A német világbajnok öt másodperces büntetést kapott, amiért veszélyesen tért vissza a pályára Lewis Hamilton elé, miután megcsúszott a füvön és össze kellett szedni autóját. A kanadai szerint ez a manőver nem ért büntetést, míg Riccardo védekezése Valtteri Bottasszal szemben már igen. Az ausztrál pilóta az egyenesben veszélyesen tartotta fel ellenfelét, ugyanis a finnek többször is el kellett venni a lábát a gázról annak érdekében, hogy ne ütközzenek össze.

    ,,Nem lepett meg az, hogy Vettelt megbüntették, már megszokhattuk volna, hogy úgy döntenek általában, ahogy nem kellene. Ricciardo azonban már megérdemelte volna a szankcionálást, veszélyesen közlekedett Bottas előtt az egyenesben, ám ő nem kapott semmit sem ezért. Ez így nagyon rossz az F1-nek, ez az esemény sorozat elrontotta a versenyt. Egyszerűen rossz döntéseket hoztak meg, és nem, nem amit gondolom így, mert a sportágnak szüksége lenne már egy másik győztesre is. Ha Vettel valami piszkos manővert hajtott volna végre, úgy, mint Ricciardo abban az egyenesben, akkor rendben lett volna a büntetés, és Lewis újabb győzelmével sem lett volna baj.”

    Villeneuve elmondta legfőképp az a baj ezzel az esettel, hogy szerinte a négyszeres világbajnok nem csinált semmi rosszat, amiért el kellett volna venni tőle a győzelmet.

    ,,Különbséget kell tenni aközött, hogy valaki szándékosan hajt le a pályáról és vágja le a kanyart, vagy a véletlen műve nála ez a manőver. Legfőképp azért mert a hátul jövő versenyző látja, mi történik. Lewis tudta merre fog menni Vettel. Seb sokkal agresszívebben is visszatérhetett volna a pályára, ám nem tette. Ez nem annak a kérdése, hogy hagyjuk őket versenyzeni, ugyanis a ’hagyjuk már őket menni’ azt jelenti, hogy az emberek olykor csinálnak buta és megkérdőjelezhető dolgokat. Sosem szabad szándékosan leszorítanod egy versenyzőt a pályáról, avagy veszélybe sodorni a másikat, ez egy dolog. Másrészt, viszont ha átszánkázol a sikánon, visszajössz teli gázzal miközben nyomod, ahogy tudod, és talán kockáztatod a másik versenyző futamát, ám tisztában vagy azzal, hogy a mögötted lévő tudja, és látja, mi történik. ’Ez a srác a füvön van, csúszkálni fog emiatt, és talán a pályára is visszakerül, oké ezért én megyek belül és megelőzőm őt.’ Végül is Lewis jól csinálta, amit csinált, a helyezkedésével kiharcolta azt, hogy Vettelt megbüntessék. Ő ezt a trükköt nagyon jól tudja, hogyan kell alkalmazni.”

  • A Mercedes attól tartott, hogy Hamilton nem tud elindulni a versenyen

    A Mercedes attól tartott, hogy Hamilton nem tud elindulni a versenyen

    A Kanadai Nagydíj rajtja előtt nem sokkal még szét volt szedve Lewis Hamilton Mercedese, a csapat pedig attól tartott, hogy nem fog tudni versenyezni az ötszörös világbajnok.

    A brit versenyző szombaton a második helyre kvalifikált, utána azonban hidraulikus problémát érzékelt a csapat. A vasárnapi futam előtt, ahogy az autót ki lehetett hozni a parc ferméből, a csapat veszettül dolgozni kezdett a probléma orvoslásán. Sikerült is időben végzeni, Hamilton el tudott rajtolni, és végül ő lett a futamgyőztes is.

    „Ami csak egy győzelemnek tűnik, az valójában egy nagyon kemény hétvége volt a csapat számára a színfalak mögött.” – mondta a csapatfőnök Toto Wolff az Autosportnak. „Volt egy autónk millió darabban, mivel szivárgást észleltünk a hidraulikus rendszerben. Nem tudtuk biztosan, hogy tudunk-e versenyezni, vagy be tudjuk-e fejezni a versenyt.”

    Emellett attól is tartottak, hogy az FP3 során Lance Stroll Racing Point autójának Mercedes motorja által produkált probléma náluk is felüti a fejét. Ezen kívül embereik egy része influenzás volt.

    „A fél csapat influenzától szenvedett, amit senki sem látott.” – folytatta Wolff.

    „Volt egy motorunk, ami felrobbant Lance autójában, és nem tudhattuk, hogy hatással lesz-e ránk.”

    „Összességében ez az egyik legnehezebb hétvége volt, amire emlékszem, még ha kívülről nem is így tűnt.”

  • Rosberg: Vettel megérdemelte a büntetést

    Rosberg: Vettel megérdemelte a büntetést

    Nico Rosberg szerint Sebastian Vettel megérdemelte a büntetést, amiért veszélyesen tért vissza a pályára Lewis Hamilton elé a Kanadai Nagydíjon.

    A négyszeres világbajnok a futam leintését követően csapatrádiójában úgy fogalmazott, vaknak kell lenni ahhoz, hogy valaki ne lássa, nem tudott mit tenni, és csak utas volt az autójában ezért a szerencsének köszönheti, hogy még meg tudta fogni a konstrukciót és nem vágta oda a falnak. A büntetést igazságtalannak tartotta, főleg annak türkérben, hogy az egész hétvégén mikor kellett ők tartózkodtak elől, nem pedig az ellenfelük.

    Rosberg viszont nem ért egyet honfitársával, szerinte ez az eset ismét rávilágított arra, hogy a Ferrari pilótája megtörik a nyomás alatt, különösen akkor, mikor az ötszörös világbajnok ellenfele üldözi. 2016 világbajnok úgy véli, hogy a 31 éves versenyző több erőfeszítést is tehetett volna annak érdekében, hogy elkerülje ezt a szituációt.

    ,,Először is csak azt láthatjuk, amit mindig is. Mikor Lewis és Vettel együtt vannak, akkor Lewis nyomást helyez rá, és ekkor történik meg a már oly megszokott dolog, Vettel megtörik és hibázik. Körökön keresztül üldözte őt Lewis, aminek az lett a vége, hogy megcsúszott a füvön. Mikor visszatért a pályára akkor elkezdte a kiabálást: ’Piszkosak lettek a gumijaim, nem tudtam kontrollálni az autót, mégis hova kellett volna mennem, nem is láttam Lewist.’ Ám Lewis ott volt és a szabályok azt mondják, ha elhagyod a pályát, akkor biztonságosan kell visszamenned rá. Vettel ehelyett átszánkázott rajta, és igen úgy vélem több helyet is hagyhatott volna ellenfelének. Különösen az későbbi fázisban, mikor Lewis fékezni kezdett. Azonban ő nem így cselekedett és Lewis felmérte, a veszélyes szituációt. Rengetegszer visszanéztem a felvételeket – Lewis a fal mellett volna, neki ott kellet maradnia, míg Vettel egyre csak közelített hozzá, nagyon szoros volt. Lewis kis híján neki ment a falnak, vagy akár Vettelt is kiüthette volna. Sajnálatos, hogy csak veszélyesen tudott visszajönni a pályára, mindig a biztonságos módot kell választani, ezért a büntetés maximálisan jogos volt.” – mondta Rosberg a Youtube csatornáján.

    ,,Ez Sebastian gyengesége. Csak folytatja a panaszkodást újra meg újra a rádióban egy olyan döntésről amit nem tud befolyásolni ahelyett, hogy a vezetésre fókuszálna és megpróbálná kiépíteni a különbséget. Csak koncentrálni kell, hozni a köröket és akkor még mindig van esély a győzelemre. Azonban ő olyan erős önbizalommal rendelkezik, mindig azt hiszi neki van igaza és szeret más embereket hibáztatni. A futam utáni összes megmozdulása és vélemény kinyilvánítása tiszteletlen volt, mikor Vettel vaknak nevezte a versenyfelügyelőket, az nagyon szükségtelen húzás volt a részéről. Ő szúrta el, be kellene látnia már, hogy ő hibázott, és őt kellene hibáztatni.”

  • Ricciardo: Hamilton úgy blokkolt engem 2016-ban, mint Vettel most őt

    Ricciardo: Hamilton úgy blokkolt engem 2016-ban, mint Vettel most őt

    Daniel Ricciardo rávilágított arra, hogy 2016-ben a Monacói Nagydíjon Lewis Hamilton hasonlóan letért a pályáról és mikor visszajött, épp a mögötte haladó ausztrál pilóta útját blokkolta. Azért az incidensért a brit versenyző nem kapott büntetést, míg a tegnapi futamon Sebastian Vettelnek ez a megmozdulás a győzelmébe került.

    A német versenyző a 3-as kanyarban megcsúszott a füvön, Ferrarija táncolni kezdett, ám sikeresen meg tudta fogni a rakoncátlan autót, majd egyenesen vetélytársa elé érkezett vissza. Ezt a manővert a versenyfelügyelők veszélyesnek minősítették, ezért a négyszeres világbajnokot 5 másodperces büntetéssel sújtották. Mivel a 31 éves versenyzőnek nem sikerült kiépíteni a távolságot, győzelme Hamiltonra szállt. Vettel dühösen bírálta az ítéletet, és még az első helyet jelző táblát is átcserélte a Mercedes előtt. A német kihangsúlyozta, nem a riválisával van gondja, az elfogadhatatlan számára, hogy ezért a megmozdulásért büntetést adtak.

    Több versenyző is a négyszeres világbajnok mellett állt és méltatlannak nevezték az FIA szankcióját. Ricciardo is ezt a tábort erősíti, majd emlékeiből elő keresve visszaidézte azt az eset, mikor Hamilton hasonló szituációban elkövetett megmozdulását „kemény versenyzésnek” titulálták a felügyelők.

    ,,Ha egy kicsit még balra húzódik, akkor meg forog, ha füvön fékez, akkor annak is forgás a vége. Nem sok helye maradt mellette Lewisnak, de épp elengedő ahhoz, hogy elférjenek. Én is voltam egy hasonló szituációban, még 2016-ban Monte-Carloban, pont Lewisszal. A menekülő úton haladt át, mert hibázott és mikor visszatért a pályára akkor majdnem neki nyomott a falnak. Az én szituációm sokkal meredekebb volt, mint ez itt, és akkor ő nem kapott büntetést. Helyesen is cselekedtek abban a szituációban, hiszen csak keményen versenyeztünk.”

    Ricciardo hatodikként zárta a versenyt Kanadában, miután szenzációs módon megszerezte a negyedik rajtkockát a Renault-val. A futamon viszonylag sokáig maga mögött tudta tartani Valtteri Bottas, és ez a tény széles mosolyt csalt az arcára.

    ,,Talán a legpozitívabb dolog az volt a hétvégén, hogy hosszú ideig fel tudtam tartani Bottast, tulajdonképpen már az jó előjel, hogy egy kicsit versenyezhettünk a Mercedesszel.”

  • Todt Párizsba hívja a versenyzőket, de nem annyira lelkesek

    Todt Párizsba hívja a versenyzőket, de nem annyira lelkesek

    Jean Todt meghívta a Forma-1 versenyzőit a FIA párizsi központjába, hogy egyeztethessenek a 2021-es szabályokról. Montrealban a 2021-es tervezettel mindenesetre a Liberty Media elkezdte megfutni a kötelező köröket. Az ötszörös világbajnok Lewis Hamilton azonban úgy véli, hogy mióta ő 2007-ben bemutatkozott a Forma-1-ben, nagyon rossz irányba mentek el a dolgok:

    „Azt hiszem, hogy összességében nem jó irány ezeknek a döntéseknek köszönhetően ezen időszak alatt. Lett most ugyan a Liberty, akik átvették ezt, de ugyanazon problémák megmaradtak.”

    A spanyol sportlap a Marca azt állítja, hogy a hasonló véleményt fogalmazott meg a többi versenyző is, erre a FIA elnök Todt megívott mindenkit a Concorde térre, hogy egyeztessenek a jövő csütörtöki találkozón. Marco Canseco tudósítóként ennyit fűzött hozzá:

    „Érdekes lesz megfigyelni azt, hogy hányan mennek majd el erre.”

    Hamilton úgy véli hogy az F1-es versenyzők egységesebbek mint valaha, hiszen a teljes jelenlegi mezőny tagja a Grand Prix Drivers Association-nek. Végül ennyivel zárta a kérdést:

    „Sajnos, a technikai szabályzást olyan emberek hozzák létre, akiknek hatalmuk van, és csak kicsi beleszólásunk lehet abba, hogy milyen változások menjenek végbe. Ugyanakkor mi tudjuk azt, hogy miről szól a versenyzés, mi ismerjük a legjobban a változások hatását, és nagyon is nyitottak vagyunk arra, hogy ennek a folyamatnak a részesei legyünk, és előadjuk az elképzeléseinket.”

  • Vettel csak a versenyzőtársai miatt állt fel a dobogóra

    Vettel csak a versenyzőtársai miatt állt fel a dobogóra

    Sebastian Vettel elárulta, hogy csak és kizárólag azért állt fel a dobogóra a tegnapi Kanadai Nagydíjon, hogy tiszteletben tartsa a másik két pódiumon végző versenyzőt, Lewis Hamiltont és Charles Leclercet.

    Sok szurkolónál verte ki a biztosítékot, hogy a német pilóta egy öt másodperces büntetés miatt veszítette el idei első győzelmét. A német pilótát azért büntették, mert elhagyta a pályát a hármas kanyarban és úgy tért vissza a pályára, hogy a mögötte érkező Hamiltonnak el kellett vennie a gázról a lábát.

    A verseny leintését követően Vettel azzal tiltakozott a büntetése ellen, hogy be sem állt a Parc Fermébe és nem is nyilatkozott Martin Brundle-nek. Miután visszahívták, a négyszeres bajnok még az általa vélt helyes sorrendet is felállította a táblák kicserélésével.

    Vettel végül ugyan együtt „ünnepelt” a többiekkel a pódiumon, azonban azt is elmondta, hogy csupán azért állt fel a pódiumra, mert tiszteli a riválisait. „Egyáltalán nem akartam részt venni a pódium ceremónián,” – nyilatkozta csalódottan a Ferrari németje.

    „Szerintem mindenki tudja ennek az okát. Azonban tiszteletben kellett tartanom Lewist, Charlest és a Mercedes csapatát képviselő munkatársat, aki a konstruktőrnek járó trófeát vehette át. Őszintén, nem azon a helyen álltam a pódiumon, ahol szerettem volna. Fel sem akartam menni, azonban a szabályok miatt ott kellett lennem.”