Címke: Lewis Hamilton

  • Marko szerint Verstappen érettebb lett, mióta apja nincs mindig mellette

    Marko szerint Verstappen érettebb lett, mióta apja nincs mindig mellette

    Ahhoz kétség sem fér, hogy Jos Verstappen igyekszik mindenben segíteni fiának Maxnak abban, hogy jó versenyzővé váljon és többre vigye, mint ő, azonban Helmut Marko szerint, mióta kevesebbszer van jelen az holland ex-pilóta, fia, sokkal érettebben viselkedik.

    Jos többször is megfordult a paddockban, szinte minden versenyre elkísérte Maxot, ám a tavalyi Monacói Nagydíj után úgy döntött, hagyja, hogy az ifjú versenyző saját útját járja be, a háttérbe vonult és onnan látja el tanácsokkal a 21 éves fiatalt, persze csak akkor, ha szüksége van rá.

    ,,Eljön az az idő, mikor már távolságot kell tartani egy kicsit és a saját útunkon kell menni, amit mi magunk kövezünk ki. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy azért lett jobb Max a 2018-as Monacói Nagydíj után, mert elengedték a kezét, azonban egy dolog biztos, ez a folyamat nem ártott neki, hanem előnyére vált.” – nyilatkozta Marko az esettel kapcsolatban.

    Távolságot tartani nehéz, anno Anthony Hamilton, Lewis Hamilton édesapja is háttérbe szorult, miután fia a Mercedeshez igazolt. A brit világbajnok karrierjének kezdetén szinte mindent az édesapja intézet, menedzselte fiát, és elkísérte minden versenyre. Többször is vitatkoztak, ahogy Hamilton nagyobb tapasztalatra tett szert a Formula 1-ben, sőt egy idegi nem is beszéltek egymással, majd mikor kibékültek, úgy döntöttek ideje Anthonynak a háttérben maradnia. Lewis még másik menedzsert is választott magának, ugyanis azt szerette volna, hogy az apja az apja legyen ne pedig a munkatársa.

  • Rosberg: Norris és Sainz nem sokáig lesznek ilyen jó barátok

    Rosberg: Norris és Sainz nem sokáig lesznek ilyen jó barátok

    2016 világbajnoka, Nico Rosberg arra számít, hogy a Lando Norris-Carlos Sainz alkotta McLaren duó barátsága egy ponton tönkremehet.

    Nagyon tehetséges és szórakoztató párosa ők a mezőnynek, és tényleg jóban vannak, elég csak a közös FIFA-zásokra gondolni. Nem a külvilágnak fenntartott látszat ez, ezt Norris is megerősítette.

    „Azt hiszem sok olyan látni a tv-ben, hogy a csapattársak elnevetgélnek egymással, majd a színfalak mögött mégis szinte utálják egymást. Mi ugyanakkor jó barátok vagyunk. Jól kijövünk, jól érezzük magunkat. Nem tudom, neki mindig ilyenek voltak-e a csapattársai, de nekem biztosan ilyen kapcsolatom volt minden csapattársammal, az esetek 99% százalékában.”

    Sainz úgy gondolja, ha jóban vannak, azzal a csapatot és egyúttal saját magukat is segítik: „A pályán kívül szerintem nincs értelme önzőnek lenni. Úgy gondolom, Lando és én is rájöttünk, hogy a saját érdekünkben fent kell tartani ezt a kapcsolatot, amíg remélhetőleg vissza nem térünk a csúcsra. Aztán majd meglátjuk.”

    Mindenestre Nico Rosberg nincs meggyőzve, hogy megmarad kettejük jó kapcsolata. Ha a tét nagyobb lesz – vagyis a McLaren előrébb kerül a mezőnyben –, lehet feszültség Norris és Sainz között. Ne feledjük, Rosberg is volt ilyen helyzetben: jó barátok voltak Lewis Hamiltonnal már gyerekkoruk óta egészen addig, amíg nem kezdtek el harcolni a bajnoki címért a Mercedesnél.

    „A 10. helyért harcolnak. Ha a bajnoki cím lenne a tét, gyorsan változna a helyzet. Jegyezzék meg, amit mondok. Nem lehettek barátok. Maximum akkor, ha van egyértelműen egy elsőszámú és másodszámú pilóta. Ha le akarjátok győzni egymást, nem lehettek barátok. Az egód mindennél fontosabb, és a politikai játszmák is nagy faktort jelentenek csapaton belül. A vb címért harcolsz, és ekkora a tét, az sajnos fontosabbá válik, mint a barátság.”

  • Rosberg: Bottasnak keményebben kell dolgoznia, ha le akarja győzni Hamiltont

    Rosberg: Bottasnak keményebben kell dolgoznia, ha le akarja győzni Hamiltont

    Nico Rosberg, aki már egyszer legyőzte Lewis Hamiltont, azt tanácsolja a brit mostani legnagyobb riválisának, hogy keményebben kell dolgoznia, ha győzni akar.

    A 2016-os világbajnok, aki nemrég bevallotta, mentális tréningekre is járt a siker érdekében, most Valtteri Bottasnak próbál tanácsokat adni, hogyan tudna megbirkózni csapattársával, Hamiltonnal.

    „Ha az én esetemet nézzük, Lewisban sokkal nagyobb a nyers tehetség” – magyarázta a német. „Ő a legtehetségesebb pilóta az F1 történetében Ayrton Sennával karöltve. Így tehát egyféleképp lehet legyőzni: borzasztó mennyiségű munkával. Valtterinek ugyanezt kell tennie. Látható, hogy nagyon keményen dolgozik és elszánt. Ez nagy erőssége. Tavaly nehéz időszakon ment keresztül, de idén nagyokat lépett előre. Ez az apró részletekben rejlik. Még a szakállával kapcsolatos figyelem is fontos volt.”

    Rosberg szerint még a személyiséged is meg kell változtatnod, erősítened kell azt.

    „Nehéz volt, mert én nem ilyen vagyok természetszerűen. Egy kedves srác vagyok, mint ahogy szerintem Valtteri is. Nagyon nehéz, hogy ezen változtass. Télen két órányi pszichológiai és filozófiai tréninget vettem minden másnap. Azelőtt évekig ugyanazt csináltam, az utolsó évemet viszont nagyon megnyomtam.”

  • Perez szerint Hamilton maximum három tizeddel jobb bárkinél

    Perez szerint Hamilton maximum három tizeddel jobb bárkinél

    Sergio Perez úgy véli, hogy a jelenlegi Forma-1-es mezőnyből senki sem lenne három tizednél jobban elmaradva az ötszörös világbajnok Lewis Hamiltontól, ha azonos képességű autókban ülnének.

    Az elmúlt 5 évben látványos fölényben volt/van a Mercedes, elsősorban Hamiltonal, aki közeledik ahhoz, hogy beérje Michael Schumacher hét világbajnoki címes rekordját. A SportPesa Racinf Point mexikói versenyzője szerint azonban annyival nem jobb Hamilton a többieknél, mint az a pontversenyek végkimenetelén látszik. Véleménye szerint hiába a tehetség is, ha nem megfelelő autóban ül az adott versenyző.

    „Ez rossz a sportnak és rossz a versenyzőknek is.” – mondja Perez. „Vannak itt fantasztikus versenyzők, akik még egyszer sem állhattak dobogóra. Őrületes ezt hallani.”

    „A legjobb és a leggyengébb versenyző között valójában három tized van. Míg a legjobb és a legrosszabb autó között több, mint három tized. Szóval ez alapvetően nem jó.”

    Perez szerint a 2021-re tervezett szabályváltozások komoly lehetőségeket kínálhatnak a Racing Pointnak, és hozzáteszi, hogy a középmezőny kemény csatái mutatják, hogy mit is lehetne elérni.

    „Remélem megtartják a jó autókat, gyors autókat. Ha a középmezőnyt nézzük manapság, egy tized is rengeteget számít, a 8. és 16. hely között, és szeretném ha ez jellemezné a teljes mezőnyt, hogy nem a csapatok nyerik meg a dolgokat, hanem a versenyzők.”

    „Szerintem minden versenyző ezt akarja látni. Hogy olyan bajnokságban vannak, ahol a versenyzők okozzák a különbségeket.”

    „Szerintem ez lenne a legjobb a sportnak. Ha ezt tudnák ezt érni, az nagyszerű lenne. Jelenleg ez a csapatok bajnoksága, nem a versenyzőké.”

  • Norris és Hamilton szívesen harcolna még egymással

    Norris és Hamilton szívesen harcolna még egymással

    Lando Norris reméli, Lewis Hamilton még sokáig marad az F1-ben, ugyanis a fiatal pilóta szívesen küzdene meg honfitársával többször is a jövőben.

    A pályán először az Osztrák Nagydíj keretein belül találkozott össze a két versenyző, ahol kerék a kerék elleni csatába bocsátkozhattak egymással. Az ütközet során Norris kiállta a próbát és alig várja, hogy még egyszer ilyen szituációba kerülhessen.

    ,,Nagyon szeretnék harcolni Lewisszal, egy olyan ötszörös világbajnokkal, aki év végén minden bizonnyal már hat címet fog birtokolni. El kell, telnie jó két évnek ahhoz, hogy ez a küzdelem megvalósulhasson, azonban biztos vagyok benne, hogy még itt marad, különösen annak fényében, hogy még lesz alkalma megnyerni a bajnokságot a jövőben is, amivel majd történelmet írhat. Ez az, amit nagyon várok, hogy végre csatározhassunk.” –nyilatkozta Norris.

    A fiatal McLarenes versenyző bemutatkozása nagyon impozánsra sikeredett és az autó fejlődésével egyre jobb pozíciókat is megkaparinthat a pilóta, aki humorával lopta be magát a nézők szívébe. Hamilton is elismerően nyilatkozott a fiatal tehetségről, és ő is várja már azt a pillanatot, mikor újra egymás ellen küzdhetnek honfitársával.

    ,,Lando fejlődése elképesztő. Nagyon fiatal és nagyon korán érkezett meg ide, ám fel tudja venni a versenyt, és olyan pilótákkal ellen is képes kiemelkedő teljesítmény nyújtani, akik nála sokkal több tapasztalattal rendelkeznek. Érdeklődéssel figyelem kettőjük (Norris és Russell) útját és nagyon remélem, hogy versenyezhetünk még egymással.”

  • Häkkinen: A tenisznek ott van Djokovic és Federer, nálunk Bottas vs. Hamilton van

    Häkkinen: A tenisznek ott van Djokovic és Federer, nálunk Bottas vs. Hamilton van

    Nagy-Britannia múlt hét vasárnap bővelkedett sporteseményekben. A Brit Nagydíj mellett ugyanis a wimbledoni döntő valamint a Krikett Világ Kupa utolsó fordulóját is a szigetországban játszották le. Mika Häkkinen heti elemzésében meg is írta, hogy az események okán örömmel konstatálta, hogy honfitársának és Hamiltonnak sikerült olyan színvonalas csatát vívnia, ami vetekedett a fent említett eseményekkel.

    Valtteri Bottas 39 pontos hátrány halmozott fel Lewis Hamiltonnal szemben, azonban a finn világbajnok véleménye szerint a nastolai versenyzőnek nincs oka aggodalomra, ugyanis remek munkát végzett a ködös Albionban.

    ,,Lehetetlen volt Valtteri Bottas számára annál jobb teljesítményt nyújtani Silverstone-ban, mint amilyet mutatott. Megszerezte a pole-t 0.006 ezred különbséggel, vezette a futamot és keményen, összeszorított fogakkal védekezett Lewis Hamilton ellen, akik végig ott loholt a nyakában körökön keresztül. Három dolog történt a versenyen, ami nem segítette Valtterit. A két kiállásos taktika, a Safety Car bejövetele, és a kiemelkedően jól teljesítő Lewis akit rádásul még a hazai közönség ereje felbuzdított. Végső soron sok pozitívum momentummal hagyhatta el Valtteri Angliát, a versenye ennél jobban nem sikerülhetett volna, nem is beszélve az időmérőről. A pillanat mikor Bottas elveszített a pozícióját Lewisszal szemben, majd visszatámadva újra megszerezte azt, bizonyította be számunkra, hogy mennyire megérett a feladatra.”

    Az első öt körben az Ezüst Nyilak folyamatosan támadták egymást, míg a többiek leszakadtak róluk. Hamilton folyton csapattársa sarkában volt, sikerült is egy-két kanyar erejéig megelőznie, de a finn nem hagyta magát, rákapcsolt és maga mögé utasított a csapattársát. Toto Wolff körmeit rágta a feszült pillanatok alatt, azonban a két versenyző egymás iránti tisztelete megmutatkozott a támadás és védekezés váltakozásában.

    ,,A kölcsönös tisztelet látható volt. Keményen harcoltak egymással, de tisztességesek voltak végig. Vasárnap a tenisz szerelmesei láthatták Djokovic és Federer gigászi küzdelmét, addig a Formula 1-et követőknek ott volt Bottas és Hamilton. Két-két ember a sportágaik legjavát képviselve mérkőztek meg egymással egy napon.”

    ,,Biztos vagyok benne, hogy látunk még csatát kettőjük főszereplésével.” – folytatta Häkkinen Bottasra és Hamiltonra utalva.” – ,,Most 39 pont a különbség, ám egy győzelemmel 25 egységet lehet szerezni, még mindig sok van határa, ám egy dologban még biztosak lehetünk: Valtteri visszafog térni és olyan keményen fogja nyomni, mint ahogy azt Silverstone-ban is tette.”

  • Hamilton közel jár hozzá, hogy megdöntse Schumacher rekordját

    Hamilton közel jár hozzá, hogy megdöntse Schumacher rekordját

    Lewis Hamitlon 80. Forma-1-es futamgyőzelmét szerezte meg a Brit Nagydíjon, ezzel pedig egy újabb lépéssel közelebb került hatodik világbajnoki címe megszerzéséhez.

    A jelenleg ötszörös világbajnok a legtöbb bajnoki címmel rendelkezik a jelenlegi mezőnyben. Nála több címe csak a hétszeres bajnok Michael Schumachernek van.

    A brit versenyző szeretne minden idők legjobbja lenni a címeket illetően, vagyis szeretné megdönteni Schumacher rekordját. Csapatfőnöke, Toto Wolff szerint erre meg is van az esélye.

    „Ha valaki olyan tehetséges és szorgalmas, mint Lewis, és top csapatba kerül a megfelelő időben, akkor jó esélye van arra, hogy sikereket érjen el.” – mondta Wolff a Speedweeknek.

    „De amit Michael elért, az a legtöbb, amit eddig elértek, teljesen más léptékű, mint más eredmények. Ettől különleges. Nem lesz könnyű, de szerintem Lewis jó úton jár. Még kell néhány győzelem és bajnoki cím, mielőtt megdönti Michael rekordját.”

  • Wolff: A Verstappen-Vettel és a Verstappen-Leclerc csata nem volt tiszta

    Wolff: A Verstappen-Vettel és a Verstappen-Leclerc csata nem volt tiszta

    Toto Wolff szerint a Max Verstappen, Charles Leclerc és Sebastian Vettel közötti küzdelem iskolapéldája volt annak, mit is jelent a ’piszkos’ versenyzés.

    A holland és a monacói pilóta csatája a verseny első szakaszában bontakozott ki és még az első kiállások alatt is folytatódott a párharc. A Ferrari versenyzője keményen védekezett, majd mikor a Red Bullos pilóta elé került, a visszaelőzés során szinte letolta őt a pályára, úgy ahogy azt Ausztriában Verstappen is megtette vele. A futam utolsó felében a 21 éves holland miután megelőzte saját csapattársát Vettel után eredt, akit szintén sikerült maga mögé utasítania, ám a német a visszaelőzésnél már nem tudott szép manővert bemutatni, szokásához híven hibázott és hátulról belement az előtte haladó hollandba.

    Wolff szerint ezek a csaták nem voltak példaértékűek ellentétben a Mercedes két pilótájának küzdelmével, ahol is egy fair és tiszta ütközetnek lehettek szemtanúi a nézők.

    ,,Szerintem nagyon szórakoztató versenyt produkáltak ők ketten, nagyon élveztem, nagyon keményen védekeztek egymással szemben, ám, nem láthattunk tőlük piszkos manővert. Ez példaértékű ütközet volt, nem úgy, mint más versenyzők esetében, ahol is láthattuk, hogy átlépték a határokat mikor egymással csatároztak. Mindig is a piszkos manőverek azok, amiket látni akarunk a csatározások alatt, és jó az mikor a versenyzők egymás ellen küzdenek, csak ha ilyen előfordul, akkor az a két pilóta ne képviseljen egy csapatot. Pont erről beszéltünk a futam napjának reggelén. Nem szeretném ezt látni egy csapaton belül, ugyanakkor nincs kétségem afelől, hogy a pilótáink tudják, hogyan kell egymás ellen versenyzeni. Többször is láthattuk már, hogy Lewis és Valtteri mennyire tiszteli egymást a pályán és azon kívül is, és ezt, tiszteletet akkor is felfedezhetjük, mikor a többiek ellen küzdenek.”

    Nemcsak a két Ferrrais és Verstappen csatája volt említésre méltó, Sergio Perez és Nico Hülkenberg ütközetében egy első vezetőszárny veszett oda, míg Lando Norris és Daniel Ricciardo is összeért egymással, mikor versenyeztek a jobb pozícióért.

  • Hamilton: A pilótáknak is kellene beleszólás, hogy hol legyenek futamok

    Hamilton: A pilótáknak is kellene beleszólás, hogy hol legyenek futamok

    A versenyzőknek is kellene, hogy legyen beleszólásuk abba, hogy melyik pályán rendezzenek Forma-1-es futamokat, véli Lewis Hamilton.

    A szezon elején rengeteg kritika érte a száguldó cirkusz mezőnyét, hogy elég unalmas futamok voltak, amit némiképp kompenzált az osztrák és a brit hétvége. Hamilton szerint pedig sokkal többet kellene foglalkozni a pályákkal, mint az új szabályokkal.

    „Jobban tudjuk mindenki másnál, hogy mely pályákon lehet előzni és melyeken nem.” – kezdte a brit. „Nem tudom, hogy ki választja ki a pályákat, de már most vannak olyan helyszínek, ahol lesznek futamok, de mi nem fogunk ilyen remek versenyeket produkálni ott.”

    Ez alatt valószínűleg Zandvoortra gondolhatott, hiszen már mások is fogalmaztak meg kritikákat a pálya miatt.

    „Mit szeretnénk jobban? Versenyezni azokban az országokban, csak azért, hogy legyen ott futam, vagy pedig ilyen remek versenyek legyen? Biztos vagyok benne, hogy számos pálya csak politikai, illetve pénzügyi okok miatt került be a versenynaptárba. Nem az került a fókuszba, hogy ott jó versenyeket lehet-e rendezni vagy sem.” – tette hozzá.

     

  • Hamilton kiállt Vettel mellett

    Hamilton kiállt Vettel mellett

    Megannyi kritikát kapott Sebastian Vettel, miután a Brit Nagydíjon nekiment Max Verstappennek és végük csak a 16. helyen zárt. Mindezek ellenére Lewis Hamilton továbbra is nagyra tarja a Ferrari német versenyzőjét.

    Hamilton, aki megnyerte hazai futamát és vezeti a bajnoki tabellát, míg Vettel csak a negyedik helyen áll, még nem írná le a németet. Az ötszörös világbajnok szerint azonban Vettel visszanyeri majd a formáját.

    „Ő az egyik legnagyobbja ennek a sportnak.” – vélekedik Hamilton. „Erősebben fog visszatérni, ez meggyőződésem. Ezt teszik a nagy sportolók, és ő az egyikük.”