Címke: Lewis Hamilton

  • Verstappen és Leclerc lenne a „legeladhatóbb” az F1-ben?

    Verstappen és Leclerc lenne a „legeladhatóbb” az F1-ben?

    A statisztikák és a népszerűséget mérő adatok világában élve már hozzászokhattunk ahhoz, hogy különféle listák alapján kategóriába sorolják híresebb embertársainkat. Színészek, énekesek, „celebek” vagyonát, éves fizetését vagy épp a szépségüket összehasonlító adatok szinte évente árasztják el a világhálót. Ez a sport világában is megtalálható, ám a hangsúly ebben az esetben inkább a piacképességen, az eladhatóságon van, de mit tesz valakit értékessé a sportban?

    Ezt a kérdéskört boncolgatja már 10 éve a SportsPro, mikor a világ, híres atlétáit számba véve keresi azt a top 50 delikvenst, akik az adott évben a legnagyobb marketing értékre tehetnek szert. Felmerülhet tehát a kérdés, hogy milyen kritériumoknak kell megfelelnie valakinek ahhoz, hogy feliratkozhasson erre az impozáns listára. A cég erre is gondolt, és most is, mint minden évben leírták a szempontokat, amik alapján megalkották a top 50-es sorrendet.

    A sportolókat a SportsPro a következő kritériumok alapján foglalja tehát lajstromba: kor, az atléta származási helyének piaci értéke, karizma, eladhatóság, ismertség, valamint az elkövetkezendő három évben várható eredményesség, továbbá már két éve górcső alá veszik a sportolók betöltött szerepét a közösségi médiábanis. A fent említett adatok átlagából kapott szám alapján alakul ki az a sorrend ami megállapítja kik voltak a legpiacképesebbek az adott évben.

    A listára idén is két Formula 1-es pilóta fért fel. Tavaly még a 40. helyen szerepelt Max Verstappen, ám ebben az évben nagyot ugrott előre, és egészen a 19. pozícióig kapaszkodott fel. A 2018-as lajstromon még Lewis Hamilton képviseltette magát a holland versenyző mellett, akkor a brit a 32. pozíciót tudhatta magáénak, azonban idén már nem szerepelt a neve a legjobb 50 között. A másik F1-es aki feliratkozott a listára egy „újonc”, ugyanis eddig még nem számoltak vele, ennek ellenére első évében rögtön a nyolcadik helyet szerezte meg. Charles Leclerc tehát elmondhatja magáról, hogy nem csak a királykategóriába robbant be.

    A legelső pozíciót Naomi Osaka teniszezőnő szerezte meg, a 2019 második legpiacképesebb sportolója Raheem Sterling (labdarúgás) lett, míg a listára harmadikként Zio Williamson (kosárlabda) iratkozott fel.

  • Russell Hamiltontól tanulta, hogy viselkedjen a csapatával

    Russell Hamiltontól tanulta, hogy viselkedjen a csapatával

    George Russell úgy érzi, nagyon sokat segített neki az, hogy F1-es debütálása előtt, a Mercedes felfedezettjeként közelről figyelhette, miként készül fel egy-egy versenyre Lewis Hamilton

    Russell egyelőre az egyetlen versenyző a mezőnyben, akinek nincs még pontja 2019-ben, ebben azonban nagyban közrejátszik a Williams gyengesége is. A brit versenyző azonban még lelkes.

    „Élvezem a kihívást.” – mondta. „Nem csak a pályán való kihívást, hanem a pályán kívülit is, hogy a megfelelő irányba segítsem a csapatot, és ilyen módon vezető legyek.”

    „Mikor 700 ember van a gyárban és figyelik az ember minden egyes szavát, az nyomást helyez a versenyző vállára, biztosnak kell lennie abban, hogy a helyes információt adja át.”

    „Élvezem, hogy én lehetek ez a vezető ember, Roberttel (Kubica), és segíthetek a srácoknak fordítani a csapat helyzetén.”

    Ehhez Lewis Hamiltontól nézett el ezt-azt korábban.

    „Tudtam, hogy mire számíthatok, mikor a Forma-1-be jöttem.” – mondta. „Megtanultam az elmúlt két évben a Mercedesnél és figyeltem, hogy Lewis hogyan kezeli a csapatot és most magam kapcsán is ezt látom.”

    „Azt nem lehet, hogy az ember csak megjelenik pénteken és semmi erőfeszítést nem tesz a csapattal a pályán kívül. Ez az egész az átlátható kapcsolatról szól és arról, hogy biztosan mindenki szóról szóra értse azt, amit mondasz.”

  • Ocon hamarosan fixen a Renaultnál?!

    Ocon hamarosan fixen a Renaultnál?!

    Az Auto Bild úgy értesült, hogy Esteban Ocon a Renaultnál köthet ki. A francia ráadásul egy két éves szerződést írhat alá a hazájából származó gyártóval, így Daniel Ricciardo csapattársa lenne.

    Ez egyúttal azt is jelentené, hogy a Mercedes elengedi a fiatal neveltje kezét. Toto Wolff csapatfőnök ezt meg nyilvánvalóan csak akkor lépi meg, ha eldöntötte, hogy hosszabbít Valtteri Bottasszal. Már a Magyar Nagydíj alatt utalt rá Wolff, hogy Ocon-t akár „leadnák” a Renaultnak:

    „Esteban ad témát, hiszen egy ígéretes tehetség. Megérdemli, hogy a Forma-1-ben versenyezzen. Látjuk az érdeklődést is vele kapcsolatban, ami már a jövő évét is érintheti.”

    Ugyanakkor az osztrák szakember nem győzi hangsúlyozni, hogy mennyire fontos a Mercedesnek Valtteri Bottas:

    „Mindketten megérdemelnek egy versenyülést. Esteban azért, mert kemény szituációkba került, de megvan a motivációja, energiája és tehetsége, hogy akár egy Mercedesben is ülhessen. Másik oldalon viszont ott van Vallteri tapasztalata. Már megmutatta, hogy milyen gyors. Hihetetlen segítség ahogy Lewisszal viszik előre a csapatot együtt.”

    Még egy szerepe van azonban Lewis Hamiltonnak, árulta el Wolff:

    „Őt is megkérdezzük, hiszen az a célunk, hogy örömmel maradjon nálunk.”

    A brit világbajnok pedig egy sajtótájékoztatón el is mondta, hogy nagyon is boldog Bottas mellett…

    Jacques Villeneuve, 1997 F1 világbajnoka is megosztotta az Auto Bilddel, a gondolatait:

    „Ocon az eddigi karrierje folyamán újra és újra megmutatta, hogy nagyon egoistán vezet. Nem hinném, hogy Toto a Mercedesnél összeeresztene két ilyen pilótát.”

    Az ügyletnek kihatása lenne Nico Hülkenberg sorsára is. A németnek mennie kell abban az esetben, ha megerősítést nyer az Ocon üzlet, hiszen a három éves szerződése is idén lejár. Nico célja a Haas-Ferrari lehet. Ott a csapatfőnök Günther Steiner már nyíltan keresi Romain Grosjean utódját.

  • Hamilton: A 2021-es szabályzás olyan, mint a Brexit!

    Hamilton: A 2021-es szabályzás olyan, mint a Brexit!

    Lewis Hamilton szerint a tervezett 2021-es szabályzás olyan mint a Brexit, senki nem tudja megmondani előre, hogy a segítségével elérik-e a kívánt célokat. A jelenlegi elképzelések szerint véglegesen a 2021-es F1 szezon szabályairól idén októberben döntenek és írják alá, mielőtt Nagy-Britannia még elhagyja az Európai Uniót.

    A két évekre szóló szabályzás célja az, hogy közelebb hozzák egymáshoz a rajtrácsot, és hogy a mezőny élén nagyobb legyen a harc.

    A két hónap múlva aláírandó technikai reguláktól Hamilton nem várja azt, hogy sikerül a Forma-1-nek merítenie a múltjából, vagy hogy a rajongók elképzeléseit is figyelembe veszik majd:

    „Feltehetően nem tudnak vele érdemben foglalkozni, nem valószínű. Ha megnézed az autógyártókat, és amerre fejlődnek, minden a technológiáról és a fejlesztésekről szól. Nem fognak tenni lépéseket visszafelé. Magam sem tudom, hogy jót tenne-e egy visszalépés. Annyi eleme van a sportágnak amiből többet hozhatnánk ki, és így jobbá válhatnánk, mindenki ezen dolgozik.”

    Ahogy a Forma-1 is belépne az ismeretlenbe 2021-ben, Hamilton szerint ez egy olyan lépés kicsit mint a Brexit, amiről nehéz megmondani, hogy milyen hatása lesz:

    „Következik a legizgalmasabb időszak 2021-gyel, és az, hogy jól gondolták-e, avagy nem. Kicsit az egész olyan, mint a Brexit, vagy ahogy épp Amerikában mennek a dolgok. Senki nem tudja, hogy ez jó lesz, vagy rossz. A választ megtudjuk majd akkor, ha már ott tartunk.”

  • Hamilton elmondta, mi a legjobb dolog a Mercedesnél

    Hamilton elmondta, mi a legjobb dolog a Mercedesnél

    Lewis Hamilton elmondta, hogy az egyik dolog, amit a leginkább szeret abban, hogy a Mercedes versenyzője, az, hogy a csapat sosem teljesen elégedett, mindig a tökéletesre törekszik.

    A Mercedes rendkívül domináns lett a 2014-ben kezdődött hibrid korszakban. A csapat öt, Hamilton négy bajnoki címet szerzett ez idő alatt, és jó úton járnak a következő felé.

    A Mercedes idén is hasít, az eddigi 12 futamból nyolcat Hamilton, kettőt pedig csapattársa, Valtteri Bottas nyert.

    „Ami igazán nagyszerű ebben a csapatban, hogy szerintem mi sosem vagyunk elégedettek.” – idézte Hamiltont a Motorsport Week. „Még ha időnként ünneplünk is, végül mindig visszafogjuk magunkat.”

    „De alapvetően nem vagyunk elbizakodottak, mindig ugyanazzal a mentalitással érkezünk, azért jönnek a sikerek, mert mindenki keményen folytatja a munkáját, senki nem előbbre való a másiknál, és felemeljük egymást.”

  • Hamilton továbbra is Vettelt méltatja, miközben harcba hívja Verstappent és Leclerc-t

    Hamilton továbbra is Vettelt méltatja, miközben harcba hívja Verstappent és Leclerc-t

    A nyári szünet lassan tova száll, a pilótáknak hamarosan vissza kell térniük és újult erővel, Belgiumban, meg kell nyitniuk a szezon második felét. Lewis Hamilton előnye töretlen, ám a brit világbajnok érzi, Spa-ban nem lesz egyszerű dolga ugyanis kihívói vészesen közelednek felé, na de kiktől is tart az ötszörös világbajnok?

    A generáció váltást szele szinte már az idősebb versenyzők nyakszirtjét masszírozza, a fiatalok úgy törnek fel, mint a talajvíz. Max Verstappen és Charles Leclerc az elmúlt időszakban párharcukkal szórakoztatta a nagyérdeműt, míg Lando Norris a McLarenbe villantotta meg oroszlánkörmeit az előkelő pontszerző helyeken, továbbá Alexander Albon kinevezésének köszönhetően, akár beleköphet a nagyok levesébe, és a Red Bull volánja mögött még okozhat meglepetéseket.

    A brit világbajnoknak még a Magyar Nagydíjon is meg kellett dolgoznia a pénzéért, ugyanis nehezen énekelték ki a Mercedesszel a sajtot a Red Bull és Max Verstappen szájából. A spa-i egyeneseknek köszönhetően még egy elfeledett rivális is felemelkedhet: ugyanis a Ferrari a motorikus erőfölényének köszönhetően könnyen beleköphet az Ezüst Nyilak levesébe. Hamilton állítása szerint ezt nem bánja, örül annak, hogy a fiatalság ennyire versenyképes, ám boldogságát még az tudná fokozni, ha a Ferrari is visszakapaszkodna az élre, aminek köszönhetően már három csapat mérkőzhetne meg az első helyért.

    ,,Láthattuk, hogy a Red Bull sokat fejlődött, idén nagyot ugrottak előre az erőforrásukkal karöltve, ami nagyszerű. Úgy vélem, az idő előre haladtával még erősebbé fognak válni. Ott van Max, aki nem féletlenül számít már ifjoncnak, ugyanakkor még fiatal és már évek óta itt van, míg Charles csak a második szezonját teljesíti a sportágban, neki még sokat kell fejlődnie és sok mindent kell megtapasztalnia, ám én úgy látom, ahogy telik az idő, ő egyre erősebbé válik. Láttunk már tőle nagyszerű dolgokat, ezért is várom már azt, hogy egymás ellen harcolhassunk. Nem tudom, mikor fogja ismét felvenni a fonalat a Ferrari, mostanában eléggé hullámzó a teljesítményük. Tavaly közelebb voltunk egymáshoz, sőt talán ők egy kicsit gyorsabbak is voltak nálunk. Remélem, még idén felzárkóznak.”

    A fiatalok mellett Hamilton Sebastian Vettellel szeretne még összecsapni, ám a 32 éves versenyző manapság nem igen találja a „góllövő cipőjét”. Az ötszörös világbajnok azonban még mindig félelmetes ellenfélnek titulálja bajtársát, és továbbra is hangoztatja a német érdemeit.

    ,,Nem hinném, hogy történt vele valami. Ő is és a csapat is szenvedett, voltak nehéz versenyeik, és az ifjonc, aki mellette van, nagyon jól teljesít, nem a legkönnyebb időszak ez számára, de ő még mindig egy négyszeres világbajnok, amit az emberek előszeretettel elfelejtenek. Én viszont emlékszem erre, ő egy bajnok és nagyon félelmetes ellenfél, ezért tisztelnünk kell őt, és azt kell remélnünk, hogy még erősebben fog visszatérni.”

  • Közepesre értékelitek a mezőnyt, csak egy versenyző kapott 5-öst

    Közepesre értékelitek a mezőnyt, csak egy versenyző kapott 5-öst

    A napokban arra kértünk titeket, hogy egyenként osztályozzátok a 2019-es F1-es mezőny eddigi teljesítményét, lehetőség szerint objektíven.

    Az osztályzatokat, mint az iskolában, kiátlagoltuk, és összesített osztályzattá alakítottuk.

    Így aztán a 20 versenyzőből egyetlen személy kapott képzeletbeli 5-ös osztályzatot, 4,7-es átlaggal Max Verstappen lett az „osztályelső”. A bajnokság éllovasa, Lewis Hamilton a második helyen zárt, Kimi Räikkönen előtt.

    Őket holtversenyben a két mclarenes versenyző végzett.

    A leggyengébben Pierre Gasly szerepelt szerintetek, ő 1,6-os átlaggal zárt.

    A kereken 2-es átlagot produkáló Romain Grosjean pedig az egyetlen volt, a 20 fős mezőnyben, akinek egyetlen olvasónk sem adott ötöst.

    Az „osztályátlag” 3,2 lett.

    Versenyző Átlag Osztályzat
    Max Verstappen 4,7 5
    Lewis Hamilton 4,3 4
    Kimi Räikkönen 4,2 4
    Carlos Sainz 4,1 4
    Lando Norris 4,1 4
    Charles Leclerc 3,8 4
    Alexander Albon 3,7 4
    Danyiil Kvjat 3,6 4
    George Russell 3,3 3
    Daniel Ricciardo 3,2 3
    Valtteri Bottas 3,1 3
    Sergio Perez 3 3
    Nico Hülkenberg 2,9 3
    Sebastian Vettel 2,8 3
    Kevin Magnussen 2,7 3
    Antonio Giovinazzi 2,5 3
    Lance Stroll 2,5 3
    Romain Grosjean 2 2
    Robert Kubica 1,9 2
    Pierre Gasly 1,6 2
  • Vettel és Hamilton akár még helyet is cserélhet?

    Vettel és Hamilton akár még helyet is cserélhet?

    Toto Wolff egy nemrég készült interjúban utalt arra, hogy szívesen látná Sebastian Vettelt a Mercedesnél 2021-ben, továbbá elhintette azt is, hogy a többi pilótához hasonlóan, Lewis Hamiltont is érdekli, milyen lehet a Ferrarinál versenyezni.

    Olasz lapértesülések szerint a Scuderia és a német világbajnok kapcsolata már nem olyan idillikus,mint amilyen volt, ugyanis a folytonoson hibák és az esélytelenség egyre távolabb löki egymástól a feleket. Már májusban is felreppentek a hírek Vettel esetleges távozásáról vagy épp csapatváltásáról, és ha az utóbbi történne meg, a legtöbben egy Red Bullos ülést tudnának elképzelni a németnek, ám olybá tűnik, hogy az Ezüst Nyilak is szívesen lecsapnának a 32 éves versenyzőre.

    Természetesen ez a forgatókönyv csak akkor valósulhatna meg, ha Lewis Hamilton is úgy döntene ideje egy másik alakulatnál megcsillogtatni tudását, és akár az új szabályváltozások okán benne van a pakliban az az elképzelés is, hogy a Ferrarihoz szerződik. Csapatfőnöke elmondta, tisztában van azzal, hogy a legtöbb pilótát hívja az olasz istálló „szirén éneke”, ám Wolff bízik abban, hogy versenyzője még mindig az Ezüst Nyilakra koncentrál.

    ,,Hamilton jól érzi magát nálunk és kölcsönösen bízunk egymásban, ugyanakkor tisztában vagyunk a Ferrarit körülvevő mítosszal is. Minden versenyző álma az, hogy náluk versenyezzen.” –ismerte el Wolff.

    Ugyanakkor az osztrák csapatfőnök tudja, 2021-ben meg fognak változni a játékszabályok, ezért a jövő évi pilótakeringő tartogathat izgalmakat, főleg annak tükrében, hogy mindkét versenyző szerződése lejár, így akár szabadon igazolhatnak másik csapathoz.

    ,,2020 után minden nyitva áll majd.” –nyilatkozta sejtelmesen Wolff a La Gazzetta dello Sportnak.

    Wolff már korábban is hangoztatta, hogy Vettelt tárt karokkal várná az Ezüst Nyilaknál. A két fél már régóta nagyon jó barátságot ápol, és a négyszeres világbajnok német versenyzőként jó eséllyel pályázhatna a csillagosokhoz. Az osztrák csapatfőnök sejtelmesen nyilatkozott is erről a Gazzetta-nak:

    ,,Nem lesz valakiből négyszeres világbajnok csak a szerencse miatt. Sebastian a Ferrari egyik legfontosabb ékköve és az is marad, amíg náluk fog versenyezni. Jövőre lejár a szerződése, és, hogy őszinte legyek nem tudom mik a tervei. Ám, ahogy már mondtam 2020 után sok lehetőség kinyílik.”

  • Verstappen: Három-négy versenyző is van olyan jó, mint Hamilton

    Verstappen: Három-négy versenyző is van olyan jó, mint Hamilton

    Max Verstappen szerint a jelenlegi mezőnyben vannak még olyan pilóták, akik megütik Lewis Hamilton szintjét.

    A világbajnoki címek tekintetében Lewis Hamilton az öttel már holtversenyben a Forma-1 történetének második legsikeresebb pilótája, idén pedig az eddigi 12 versenyből 8-at is megnyert, így nagyon jó úton halad a hatodik címe felé.

    A holland Max Verstappen elismeri riválisa érdemeit, de megjegyzi, hogy a sikereiben nagyban hozzájárul az, hogy a legjobb autóban ül, illetve szerinte mások is tudnák hozni ezeket az eredményeket.

    „Nem csupán Hamiltonra koncentrálok. Vannak más remek versenyzők a paddockban, akik hasonló dolgokat tudnának elérni. Megnézve a jelenlegi rajtrácsot, szerintem három-négy másik versenyző rendelkezik hasonló képességekkel.” – kezdte. „Minden csak autófüggő, nem hiszem, hogy az elmúlt években a csapattársai komoly nyomás alá helyezték volna. 2016-ban is bajnok lett volna, ha nincs a motorhibája a szezon végén.”

  • Wolff Ferrari győzelmet vár Belgiumban

    Wolff Ferrari győzelmet vár Belgiumban

    A Mercedes vezetője Toto Wolff arra számít, hogy a Ferrari sokkal erősebb és versenyképesebb lesz a soron következő Belga Nagydíjon, mint voltak Magyarországon. A Hungaroringen Sebastian Vettel harmadik lett, Charles Leclerc pedig mögötte végzett, de a páros messze elmaradt az elöl haladó Lewis Hamilton és Max Verstappen külön showjától, amelyből végül a brit jött ki jobban.

    A Ferrari az egyetlen olyan top csapat 2019-ben, akik még adósak a futamgyőzelemmel, míg a Mercedes már 10 versenyt nyert, a Red Bull kettőt. Wolff úgy véli, hogy ez Spaban hamarosan megváltozhat:

    „Az előző versenypálya olyan volt, ami nem feküdt nekik. Van egy nagyon erős motorjuk, de kevés a leszorítóerejük, ezért a Ferrari nagyon erős lesz Spaban és Monzában. Teljesen más lesz a felállás ott mint ami most van, efelől kétségem sincs.”

    A száguldó cirkusz most szabadságra ment, de Wolff elárulta, hogy csapata keményen dolgozik azon, hogy felkészüljenek a belga futamra, mert nem biztos ott a vezető pozíciójuk:

    „Nehéz dolgunk lesz, ezért is élvezzük ki a pillanatot, de a múlt héten is felmerült gondjaikat meg akarjuk oldani Spára, hogy versenyképesek lehessünk.”

    A 2019-es szezon első 12 versenyét követően a Mercedes vezeti a konstruktőrök bajnokságát, 150 ponttal a Ferrari előtt.