Címke: Lewis Hamilton

  • Hamilton: Már nem tekinthető favoritnak a Mercedes idén

    Hamilton: Már nem tekinthető favoritnak a Mercedes idén

    A világbajnoki éllovas Lewis Hamilton szerint az idei szezon hátralévő versenyein már nem lehet esélyesnek tekinteni a Mercedest.

    Ugyan majdnem 100 ponttal vezet a brit a Ferrarik előtt a pontversenyben, a nyári szünet óta csak az olaszok tudtak sikernek örülni. Emiatt is gondolja úgy Hamilton, hogy megváltoztak az erőviszonyok.

    „Nincs már olyan pálya hátra idén, ahol mi lennénk az esélyesek. Ha le akarjuk győzni a Ferrarit, akkor tökéletes hétvégét kell teljesítenünk.” – jelentette ki.

    Mattia Binotto, a Ferrari csapatfőnöke viszont pont az ellenkezőjét gondolja.

    „A futamokon a Mercedes mindig gyorsabb nálunk. Nem minden problémánkat tudtuk eddig megoldani, még ha Szingapúrban nyertünk is, ami adott egy kis magabiztosságot az egész csapatnak.” – reagált Hamilton szavaira.

  • Bottas: Van pár befejezetlen ügyem Szocsiban

    Bottas: Van pár befejezetlen ügyem Szocsiban

    Valtteri Bottas úgy érzi van pár „befejezetlen ügye” Oroszországban, miután tavaly a Mercedes megfosztotta őt a győzelemtől azzal, hogy arra utasították adja át vezető helyét Lewis Hamiltonnak.

    Egy éve a finn versenyző dominált Szocsiban, sokáig vezette is a versenyt, majd az Ezüst Nyilak vezetősége úgy döntött, megcserélik a két pilótájuk pozícióját, hogy ezzel is bebiztosítsák a brit versenyző bajnoki címét.

    Idén azonban a Ferrari nem fenyegeti a Mercedest a végső győzelem elérésében, Hamilton toronymagasan vezeti a tabellát, míg mögötte 65 pontos hátrányt összeszedve Bottas halad. Szingapúrban ennek ellenére a nastolai versenyző ismét meghallotta a rádióban James Vowles hangját, aki arra utasította, menjen három másodperccel lassabb köröket addigi idejénél, hogy vissza tudják adni az ötszörös világbajnoknak a helyet, amit a stratégiai bonyodalom miatt veszített el. Bottas ennek ellenére magabiztos, és várja már, hogy legerősebb pályáján ismét megmutassa, számolni kell még vele.

    ,,Van néhány befejezetlen ügyem itt Szocsiban. Általában fekszik nekem ez a pálya, és remélem ez idén sem lesz másképp. Ugyanakkor a Ferrarinak is kedvezhet ez az aszfaltcsík, mert sok az egyenes szakasz,  ám jó érzésekkel utazom oda, és harcolni fogok azért, hogy a tavalyinál jobb pozíciót érjek el. Szingapúrból jövet nem sok mindenen tudtunk változtatni, ám a beállításokkal és egy-két kisebb dologgal lehet játszani. Le kell vonni a tanulságokat az előző hétvégéből, majd el kell felejteni az ott történteket és tovább kell lépni. Én legalábbis ezt fogom tenni, és a nulláról indulva megyek Oroszországba. Megpróbálok majd a jó érzésekre emlékezni amik még tavalyról megmaradtak és megpróbálom majd felvenni azt a ritmust amit egy évvel ezelőtt elkaptam.” -nyilatkozta Bottas.

  • Hamilton: Szingapúrban még kevésbé lehet előzni, mint Monacoban

    Hamilton: Szingapúrban még kevésbé lehet előzni, mint Monacoban

    Lewis Hamilton úgy éli, hogy változtatni kellene a szingapúri pálya vonalvezetésén a több előzés érdekében. Mivel szerinte szinte lehetetlen előzni a jelenlegi aszfaltcsíkon.

    A hétvégi Szingapúri Nagydíjon érdekes taktikát választott az éllovasa Charles Leclerc és a Ferrari. Látványosan visszavettek a tempóból azért, hogy a gumikat minél jobban megóvják. A második helyen autózó Lewis Hamilton viszont nem tudta megelőzni a monacóit, és végül a komplett élmezőny egymás nyakán autózott sokáig.

    A brit bajnok szerint pedig ez unalomba fullasztotta a vasárnap estét.

    „Sajnálatos ez az egész, mivel ide jöttünk erre a gyönyörű helyre és csodás pályára, de előzés szempontjából majdnem rosszabb, mint Monaco. Volt olyan unalmas nézni, mint Monacót?” – tette fel a kérdést a riporternek a futam után.

    „Talán meg kellene változtatnunk az utolsó kanyart, kéne oda egy szűk hajtűkanyar. A jelenlegi utolsó kanyar miatt nem tudjuk szorosan követni a másikat, ráadásul gyors is, így még nehezebb közel a másik mögött kijönni belőle. Emiatt pedig a célegyenesben nem lehet előzni.” – vázolta fel az ötleté.

    A címvédő pedig Leclerc lassú tempójára is kitért.

    „Ne igazán tudom, hogy miért vezetett olyan lassan. Talán tanulmányozta az én tavalyi futamomat, amikor visszavettem a tempóból, majd nem sokkal később odaléptem neki és sikerült előnyt kiautóznom. Ő viszont sosem növelte a sebességét. Csak feltartott minket.” – jegyezte meg.

    Hamilton szavait a honfitársa, Lando Norris is osztja, akit egyenesen már idegesített is a lassú tempó.

    „Olyan lassan mentünk. Mindenki nagyon lassú volt, 3-4 másodperccel mentünk lassabban a normál versenytempónál. Egyrészt ez nagyon nyugodt volt, másfelől pedig rendkívül idegesítő is, mert tudtam, hogy mögöttem mindenki fel tud zárkózni rám. Mi pedig különbséget akartunk kiautózni velük szemben, de ez nem sikerült. Igaz, így nem fáradtam el annyira, mint máskor. De ez nem versenyzés. Beültünk az autóba, azért, hogy ne csináljunk semmit. Unalom volt, senkinek sem tetszett.” – vélekedett a McLaren versenyzője.

  • Szavazz! Szerinted kik lesznek 2019 legjobbjai?

    Szavazz! Szerinted kik lesznek 2019 legjobbjai?

    Figyelem, ez nem szimpátia szavazás! 😉

    Ugyan hat versennyel az F1-es szezon vége előtt Lewis Hamiltonnak jó előnye van a ponttáblázat élén, matematikailag még négyen esélyesek a végső győzelemre.

    Valtteri Bottas lemaradása 65 pont Hamiltontól, ami matematikailag akár három futam alatt is behozható.

    Bottasnak azonban most talán több gondot okoznak a mögötte érkezők, ugyanis a második és harmadik helyért szoros a küzdelem.

    Bottastól 31 pontra van Charles Leclerc, holtversenyben Max Verstappennel. Tőlük pedig hat pontra van Sebastian Vettel.

    Vettel az éllovas Hamiltontól 102 pontra van, amit a legideálisabb esetben 5 futam alatt lehet behozni amennyiben persze a többiek nulláznak, tehát ez továbbra is „csak” matek.

    Hamilton számára már nem is létszükséglet a győzelem, elég, ha dobogós helyeket szerez. A számára leggyorsabb forgatókönyv szerint pedig már Mexikóban bajnok lehet.

    Ennek tükrében, valamint a második és harmadik helyért folyó küzdelem figyelembe vételével, alább jelöljétek meg, hogy szerintetek kik alkotják majd a végső top 3-at!

    [poll id=”139″]

  • Hamilton: Még elveszíthetem az idei bajnokságot

    Hamilton: Még elveszíthetem az idei bajnokságot

    Lewis Hamilton még nem érzi zsebében az idei világbajnoki címet, és felhívta erre a csapata figyelmét is.

    A brit pilóta előnye jelenleg 96 pont Charles Leclerc előtt, ami nagyjából négy futamgyőzelemnyi különbség. A szezonból még hat verseny hátra, viszont a nyári szünet utáni három futamot eddig a Ferrari tudta megnyerni.

    Ennek apropóján óvatos Hamilton a hatodik bajnoki címét illetően.

    „Jobb munkát kell végeznünk a szezon hátralévő részében. Az éve elején még remekül dolgozunk, de most nincsenek illúzióim, a bajnoki előnyöm még eltűnhet. Fel kell vennünk a fonalat.” – fogalmazott a címvédő.

    Eközben pedig a Mercedesnél pedig úgy vélik, hogy a következő futam is a Ferrarinak fog kedvezni.

  • Hivatalos: Elutasították az Alfát, a Williams megtarthatja a pontját!

    Hivatalos: Elutasították az Alfát, a Williams megtarthatja a pontját!

    Megmarad a Williams pontja, mert elutasította a fellebbviteli bíróság az Alfa Romeo keresetét a Német Nagydíj eredménye miatt. Kimi Räikkönen és Antonio Giovinazzi eredetileg a hetedik és a kilencedik helyen értek be, de mindketten időbüntetést kaptak technikai jellegű jogsértések miatt. Ennek eredményeképp Lewis Hamiltont a kilencedik, Robert Kubicát pedig a tizedik helyre rangsorolták, amivel megszerezte a Williams ezidáig egyetlen pontját idén.

    Az Alfa Romeo megerősítette, hogy szeptemberben lesz az ügyben a meghallgatásuk, de ez a kísérletük most végül elbukott. Räikkönen és Giovinazzi azért kaptak büntetést, mert a tengelykapcsolójuk nyomatéka nem felelt meg az előírásoknak a rajtnál. A két versenyző így a sportszabályzat 27. cikkelyének első pontjában vétettek, mely szerint „a versenyzőnek az autót önállóan kell vezetnie, segédletek nélkül.”

    Ezen döntésnek Romain Grosjean és Kevin Magnussen is haszonélvezői lettek, mivel megörökölték a hetedik és nyolcadik helyeket a végleges eredménylista szerint.

  • Hamilton: A Ferrari éhesebb a győzelemre, mint mi

    Hamilton: A Ferrari éhesebb a győzelemre, mint mi

    Lewis Hamilton némi kritikával illette a csapatát a Szingapúri Nagydíjat követően.

    Az ötszörös világbajnok még a dobogóra sem tudott felállni, miután a csapata rossz stratégiát választott és kint tartották őt a pályán, ami miatt Sebastian Vettel és Max Verstappen is át tudta ugrani őt. A Ferrari német versenyzője pedig végül megnyerte a versenyt, amivel véget vetett a 392 napig tartó nyeretlenségi szériájának. 2008 óta pedig ez az első alkalom, hogy az olasz istálló versenyzői zsinórban három versenyt tudtak megnyerni.

    A Mercedes csapatfőnöke, Toto Wollf egyenesen „szörnyetegnek” nevezte a Ferrari autóját, azonban Hamilton szerint sok hibát vétettek a szingapúri éjszakában. „Az, hogy másodikként rajtolva csak a negyedik helyen érsz célba, nem a Mercedesre vall,” – nyilatkozta a bajnoki címvédő az RTL-nek.

    Hamilton nyíltan kritizálta a Mercedes stratégiáját, ugyanis ő azt javasolta, hogy vágjanak alá az élen autózó Charles Leclercnek, azonban a végén nem a brit elképzelése valósult meg. Az pedig már más kérdés, hogy Vettel az alávágás segítségével nyerte meg a versenyt.

    „Már aznap reggel elmondtam a csapatnak, hogy mindenféleképpen alá kell majd vágnunk a versenye, azonban ez mégsem történt meg. Úgy tűnik, hogy a Ferrari éhesebb a győzelemre, mint mi. Egyszerűen elkényelmesedtünk egy kicsit, ami egyáltalán nem jó.”

    Toto Wolff elárulta, hogy a brackleyi istálló főstratégája, James Wowles volt a felelős a rossz stratégiáért.

    Azonban még a Ferrari is elismerte, hogy az alávágás – amit megléptek Vettellel a verseny 20. körében – váratlan eredményt szült, ugyanis még ők sem számítottak arra, hogy a német ennek segítségével megelőzi a monacói csapattársát a pályán. A Spaban és Monzában diadalmaskodó Leclerc hangot is adott dühének, a csapatfőnök Mattia Binotto pedig elmondta, hogy már azon is elgondolkodtak a pitwallon, hogy visszacserélik a versenyzőik sorrendjét.

    „Egy csapatutasítással kizárólag Sebastiant büntettük volna azért, amiért nem is ő volt a felelős. Most az ő oldalán állt a szerencse és ezt ki is tudta használni,” – véli Binottot.

    Binottora még Leclerc menedzsere, Nicolas Todt is pipa volt a versenyt követően. „Szerintem ez jó dolog, hogy mérges volt, ugyanis ez azt jelzi, hogy nagyon elkötelezett a csapaton belüli harcban.”

    Vettel győzelme egyfajta mentális löket lehet a száméra és könnyen lehet, hogy a németnek sikerült túllendülnie a hibákkal teli negatív periódusán. Sokak szerint az új fejlesztésekkel felszerelt Ferrari miatt javult fel a négyszeres világbajnok német formája. „Ezt még nagyon korai lenne kijelenteni,” – mondta Binotto. „Amivel viszont nagyon elégedett vagyok, az a csapat harmadik győzelme, ugyanis más-más karakterisztikájú pályákon sikerült győzelmeket aratnunk.”

  • Holtverseny a harmadik helyen! Mutatjuk, hogy áll a pontverseny!

    Holtverseny a harmadik helyen! Mutatjuk, hogy áll a pontverseny!

    A Szingapúri Nagydíjon kettős Ferrari győzelem született Sebastian Vettel – Charles Leclerc sorrendben, míg az éllovas Lewis Hamilton csak a negyedik lett.

    Hamilton azonban Bottasszal szemben még így is növelte előnyét két ponttal.

    Bottas mögött azonban holtverseny alakult ki a harmadik helyen, Leclerc és Verstappen között; mindkettőjüknek kereken 200 pontja van.

    Vettel tegnapi győzelmével együtt is csak az 5. jelenleg, 6 ponttal elmaradva az előtte lévőktől.

    Az egyetlen nulla pontos versenyző továbbra is George Russell.

    Érdemes megemlíteni, hogy a versenyben futott leggyorsabb kör Kevin Magnussen futotta meg, ám mivel ő nem a top 10-ben végzett, ezért nem jár pont.

    A konstruktőri bajnokságban nem történt pozíció csere.

    A bajnokság állása a Szingapúri Nagydíj után (versenyzők):

    Versenyző Csapat
    Pontok száma
    1 Lewis Hamilton MERCEDES 296
    2 Valtteri Bottas MERCEDES 231
    3 Charles Leclerc FERRARI 200
    4 Max Verstappen RED BULL RACING HONDA 200
    5 Sebastian Vettel FERRARI 194
    6 Pierre Gasly SCUDERIA TORO ROSSO HONDA 69
    7 Carlos Sainz MCLAREN RENAULT 58
    8 Alexander Albon RED BULL RACING HONDA 42
    9 Daniel Ricciardo RENAULT 34
    10 Daniil Kvyat SCUDERIA TORO ROSSO HONDA 33
    11 Nico Hulkenberg RENAULT 33
    12 Lando Norris MCLAREN RENAULT 31
    13 Kimi Räikkönen ALFA ROMEO RACING FERRARI 31
    14 Sergio Perez RACING POINT BWT MERCEDES 27
    15 Lance Stroll RACING POINT BWT MERCEDES 19
    16 Kevin Magnussen HAAS FERRARI 18
    17 Romain Grosjean HAAS FERRARI 8
    18 Antonio Giovinazzi ALFA ROMEO RACING FERRARI 4
    19 Robert Kubica WILLIAMS MERCEDES 1
    20 George Russell WILLIAMS MERCEDES 0

     

    Akik +1 pontot kaptak a versenyben futott leggyorsabb körért:

    Ausztrál Nagydíj Valtteri Bottas
    Bahreini Nagydíj Charles Leclerc
    Kínai Nagydíj Pierre Gasly
    Azerbajdzsáni Nagydíj Charles Leclerc
    Spanyol Nagydíj Lewis Hamilton
    Monacói Nagydíj Pierre Gasly
    Kanadai Nagydíj Valtteri Bottas
    Francia Nagydíj Sebastian Vettel
    Osztrák Nagydíj Max Verstappen
    Brit Nagydíj Lewis Hamilton
    Német Nagydíj Max Verstappen
    Magyar Nagydíj Max Verstappen
    Belga Nagydíj Sebastian Vettel
    Olasz Nagydíj Lewis Hamilton
    Szingapúri Nagydíj Kevin Magnussen nem jár érte pont

     

    A bajnokság állása a Szingapúri Nagydíj után (konstruktőrök):

    Csapat Pontok száma
    1 MERCEDES 527
    2 FERRARI 394
    3 RED BULL RACING HONDA 289
    4 MCLAREN RENAULT 89
    5 RENAULT 67
    6 SCUDERIA TORO ROSSO HONDA 55
    7 RACING POINT BWT MERCEDES 46
    8 ALFA ROMEO RACING FERRARI 35
    9 HAAS FERRARI 26
    10 WILLIAMS MERCEDES 1
  • Hamilton, Vettel és Verstappen ‘baromságnak’ tartja a fordított rajtrács ötletét

    Hamilton, Vettel és Verstappen ‘baromságnak’ tartja a fordított rajtrács ötletét

    Lewis Hamilton és Sebastian Vettel szerint a fordított rajtrács ötlete totális ‘baromság’.

    A Formula 1 irányítói folyamatosan keresik a megoldásokat a sportág izgalmassá tétele érdekében, emiatt napról-napra újabb és újabb ötletek röppenek fel. Az időmérő átszabása jelenleg nagyon foglalkoztatja a Száguldó Cirkuszt. Ennek kapcsán került elő a fordított rajtrács ötlete is, ami állítólag a csapatok tetszését többnyire elnyerte, míg a pilóták többsége hallani sem akar erről a lehetőségről.

    A mezőny többszörös világbajnokait a témáról az időmérő utáni sajtótájékoztatón kérdezték meg. A brit és a német egyáltalán nem volt elragadtatva az ötlettől:

    ,,Nem igazán tudom, mit is mondjak. Úgy vélem, akik ezt kitalálták, nem tudják miről beszélnek.” -reagált szűkszavúan az ötszörös világbajnok.

    A Ferrari rangidős pilótája először nem értette mit mondott riválisa, ezért visszakérdezett, de mivel nem kapott egyértelmű választ, előadta a saját gondolatait a témával kapcsolatban:

    ,,Őszintén szólva ez az egész egy baromság! Úgy vélem, tisztában vagyunk azzal, hogy ha javítani akarunk a dolgokon, akkor a mezőnyt kell összébb hoznunk, ugyanis így fognak kialakulni jó versenyek. Ez csak egy szépségtapasz lenne, nem megoldás. Nem tudom melyik géniusz állt elő ezzel az ötlettel, de nem fog ez segíteni semmin,  nem helyes ez az irány.” – Hamilton felnevetve reagált a kritikára és elárulta, ő is hasonlókat mondott, csak a német bővebben fejezte ki magát.

    Pierre Gasly  szerinte az időmérő felépítését  sem kellene megbolygatni, ugyanis a francia úgy véli ez a rendszer már 2006 óta jól működik:

    ,,Szeretem, hogy így mennek a dolgok, a Q1-es,Q2-es,Q3-as formátum nagyszerű kihívás elé állít minket versenyzőket, ugyanis nagyon koncentrálunk kell, ha jó kört akarunk összerakni és tovább akarunk jutni. Ez egy csata, ami arról szól, ki lesz a leggyorsabb egy körön. Sajnálatos lenne elveszíteni ezt a formátumot, szerintem a hétvége egyik legizgalmasabb része az időmérő. Ám ha a show élvezetesebb lesz, akkor miért ne próbálnánk meg? Meglátjuk mi sül ki ebből. Úgy vélem részünkről a leghangsúlyosabb az lenne, ha az autókat még versenyképesebbekké tennék. Ebbe a kategóriába tartozik az, hogy tegyék könnyebbé a másik autó követését és a konstrukciókat is, továbbá az sem ártana, ha az abroncsok több kört bírnának ki. Inkább ezekre kellene fókuszálni, és nem azt megváltoztatni, ami alapjáraton jól működik.” -nyilatkozta a Toro Rosso pilótája.

    Max Verstappen egykori csapattársával ért egyet, és hallani sem akar a sprint versenyekről vagy az időmérő megváltoztatásáról, sőt egyenesen nonszensznek titulálta a fordított rajtrács ötletét:

    ,,Úgy vélem mindenki megérdemli az esélyt arra, hogy a lehető legjobbját nyújtva végezzen jó helyeken az időmérőn. Ez alapján kell, eldönteni ki, melyik helyet érdemli meg. A fordított rajtrács ötlete sem a kedvencem, baromság az egész, úgy ahogy van!” -nyilatkozta a holland a Motorsport.com-nak.

  • Bottas elfogadta a Szingapúrban alkalmazott csapatsorrendet

    Bottas elfogadta a Szingapúrban alkalmazott csapatsorrendet

    Valtteri Bottas megérti, hogy a Mercedes a Szingapúri Nagydíjon visszafogta amiatt, hogy Lewis Hamilton visszajöhessen elé.

    A Mercedesnek nem volt jó versenye a szingapúri, egyik autójuk sem ért fel a dobogóra, mindössze 4-5-ek lettek Hamilton-Bottas sorrendben.

    Az ezüstnyilak másképpen taktikáztak, mint a dobogón végző két Ferrari és Max Verstappen. A németek elhúzták az első etapjukat, hogy majd a végén hátulról gumielőnyből támadhassanak. Ez végül elmaradt, főleg a safety-car fázisoknak köszönhetően.

    Ezalatt történt meg az az eset, hogy a két Mercedes közül hamarabb kiálló Bottasra rászóltak, vegyen vissza, hogy Hamilton ne veszítsen még egy pozíciót azáltal, hogy a finn csapattársa is megelőzi, hiszen végig ő volt előrébb.

    Bottas a verseny után így reagált az esetre: „Az elől haladó autó mindig előnyt élvez a stratégia szempontjából. Aztán ha a hátul jövő miatt akarsz kompenzálni, az előnyt szerez ebből, mint ahogy tettem azt én is. Ha elé akartam volna kerülni, könnyen megtehettem volna, de le vannak fektetve bizonyos szabályok. Ha legközelebb fordítva lesz, akkor ugyanígy fogunk eljárni, nincs ezzel probléma. Nyilván több potenciál volt ebben a mai futamban, de ezek a szabályok. Úgy éreztem jó tempóm van, de ha előzni akarsz, nagy tempókülönbségre van szükséged. Biztosan kielemezzük a ma történteket, csapatként teljesíthettünk volna jobban is.”