Címke: Lewis Hamilton

  • Berger: Hamilton Sennára emlékeztet

    Berger: Hamilton Sennára emlékeztet

    A korábbi Forma 1-es versenyző, Gerhard Berger elárulta, hogy Lewis Hamilton a háromszoros világbajnok Ayrton Sennára emlékezteti őt.

    A brit a múlt hétvégi Amerikai Nagydíjon nyerte meg hatodik világbajnoki címét, ezzel az az örökranglistán fellépett a második helyre.

    Berger volt a leghosszabb ideig Senna csapattársa a brazil tízéves pályafutása során. Szerinte Hamiltonban is meg van az a plusz, ami a Sennát az egyik legnagyobbá tette.

    „Rengetegszer kérdezték már tőlem, hogy látom-e a feltörekvő fiatalokban Sennát, de én mindig nemet mondtam. Ayrtont senkihez nem lehet hasonlítani” – mondta. „De Lewis nagyon emlékeztet a brazilra azzal, ahogyan minden alkalommal teljesít. Nehéz körülmények között, utcai pályákon, gyors pályákon, száraz és vizes körülmények között, ahogy olvassa a verseny menetét és ahogyan otthon van a politikában. Lewis teljesen hasonlít Ayrtonra.”

    „Sennának nagyon különleges személyisége volt. Őt senki sem tudja felülmúlni, de ahogyan Lewis népszerűsíti a sportot – különösen Amerikában –, és ahogy bevonzza az új nézőket, az egyedülálló.”

    A sajtó mostanában attól hangos, hogy Hamilton az embereket arra bátorítja, hogy védjék a környezetüket, ezzel a kijelentésével pedig megosztja a paddockot.

    „Mind tisztában vagyunk a környezet védelmének szükségességével, szóval muszáj követnünk a legjobb ötleteket. Az elektronikában és a hidrogénben látjuk a jövőt, de senki sem tudja, mi a helyes út. A motorsport ebből versenyt tud csinálni. De olyat, melyben a rajongók még mindig azt láthatják, hogy a versenyzők az autókat teljesen a határon vezetik, jobban, mint bárki más.”

    (Szerző: Csatlós Martin)

  • Ricciardo: Én jobban meg tudtam volna szorongatni Hamiltont, mint Bottas

    Ricciardo: Én jobban meg tudtam volna szorongatni Hamiltont, mint Bottas

    Daniel Ricciardo úgy hiszi, hogy ő sokkal keményebb ellenfele lett volna Lewis Hamiltonnak, ha ő ült volna a másik Mercedesben.

    Sokan Ricciardot a mezőny legjobbjai között tartják számon, ám eddig még egyszer sem volt reális esélye a világbajnoki címre, ami elsősorban az eddigi autóinak tulajdonítható be, igaz így is van már hét futamgyőzelme.

    Ricciardo idénre igazolt a Red Bullból a Renaultba, amit sokan igencsak kétkedve fogadtak. A pontversenyben jelenleg a kilencedik helyen áll, de a csapattársát, Nico Hülkenberget egyelőre felülmúlja.

    Ricciardo igazán 2014-ben robbant be, amikor első Red Bullos évében simán legyőzte a négyszeres világbajnok csapattársát Seabastian Vettelt, és már akkor a jövő bajnokának kiáltották ki. Ez a lehetőség még nem jött el a számára, de az ausztrál még mindig hisz benne, hogy egyszer el fog jönni.

    Legutóbb a Sky Sports készített vele egy interjút, amiben arról kérdezték, hogy Hamilton csapattársaként idén keményebb kihívás elé tudta volna állítani a britet, amire így felelt:

    „Nem fogok kertelni és kimondom: igen, meg tudtam volna szorongatni őt. Azért mondom ezt, mert hiszek magamban. Nem pedig célozgatok Valtterire vagy bárki másra, aki nem nyert abban az autóban.” – fogalmazott őszintén.

  • Norris: Mindig felnéztem Hamiltonra, de könnyebben jöttek neki a sikerek

    Norris: Mindig felnéztem Hamiltonra, de könnyebben jöttek neki a sikerek

    Lando Norris csodálattal beszélt Lewis Hamiltonról, aki a múlt hétvégi Amerikai Nagydíjon hatodik Forma-1-es bajnoki címét szerezte.

    A brit újonc mesélt gyerekkoráról, elmondta, hogy hogyan szurkolt a McLarennek, vagyis annak a csapatnak, ahol akkoriban Hamilton versenyzett, és amelynek színeiben most ő is debütált.

    „Ő egy olyan srác volt, akire mindig is figyeltem, amikor fiatal voltam, még olyan 6-7 éves lehettem” – magyarázta. „A McLarennek szurkoltam, és Lewis nekik vezetett. Rá azóta is felnézek, és nagyon örülök sikereinek. Ő a második pilóta, aki valaha elérte a hatot, és csak Schumacher volt képes többre. Tehát szerintem bizonyította, milyen jó pilóta, a valaha volt egyik legjobb.”

    Ugyanakkor Norris úgy látja, Hamiltonnak könnyebb dolga volt a száguldó cirkuszban.

    „Nem negatív értelemben, de bizonyos tekintetben könnyebb volt neki, mint más bajnokságokban. Más szériákban nincsenek ekkora különbségek a csapatok között. Viszont szerintem így is elképesztően jól teljesít, azt hiszem egy kivételtől eltekintve minden csapattársát megverte. Szóval ebben az értelemben is bizonyított. De tényleg, könnyebb volt neki, mint más kategóriákban. Csatlakozott a McLarenhez, és első évében majdnem bajnok lett. Nekem esélyem sincs erre első szezonomban. Mindig jól pozicionálta magát, jól választott csapatot, ezért tart most hat bajnoki címnél.”

  • Wolff: Sosem léptünk kapcsolatba Vettellel, Alonsóval vagy Verstappennel

    Wolff: Sosem léptünk kapcsolatba Vettellel, Alonsóval vagy Verstappennel

    Toto Wolff elárulta, sosem akarták Lewis Hamilton csapattársaként leszerződtetni Sebastian Vettelt, Fernando Alonsót vagy épp Max Verstappent.

    Az elmúlt években mind három versenyzőt szóba hozták már az Ezüst Nyilakkal. Valtteri Bottas szerződésnek lejártakor, szinte hetente röppentek fel a pletykák arról, vajon melyik nagyágyú csatlakozhat a csillagosokhoz a hatszoros világbajnok mellé. Ám a finn versenyző kontraktusát végül meghosszabbított a Mercedes, így megteremtették a harmonikus és idilli állapotot a csapaton belül.

    ,,Ők mindannyian nagyon magas szintet képviselnek. Ám véleményem szerint egy kapcsolatban az a legfontosabb, hogy mindent beleadjunk. Mikor a dolgok rosszra fordulnak, az első dolog amit tenni szoktam az az, hogy beszélek az illetőkkel, majd megvizsgáljuk, hogy megtudjuk-e oldani a problémát. Amíg ez lehetséges, addig nem érdemes másokkal beszélni. Úgy vélem, mi rendelkezünk a legjobb párossal. Lewis és Valtteri nagyon jól kijön egymással, nem hinném, hogy kívánhatnék náluk, jobb párost. Mivel jó a kapcsolatuk, sosem akartam leszerződtetni Sebet (Vettel), Fernandót (Alonso) vagy Maxet (Verstappen).”

    Wolff mindemellett hisz abban, hogy Bottas képes arra, hogy világbajnokságot nyerjen:

    ,,Tavaly Bakuban fordult a kocka, Valtteri nagyon pórul járt azon a versenyen. Biztos vagyok abban, hogy ha nagyon erősen kezdi az évet, akkor képes  megnyerni a címet is, ugyanis mentálisan nagyon erős. Ebben a pillanatban Lewis a legerősebb, senki sem tudja legyőzni őt, de mi két versenyzőt választottunk és kettővel akarunk harcolni a bajnoki cím megszerzésért.”

  • Ralf Schumacher: Hamilton megdöntheti Michael rekordjait

    Ralf Schumacher: Hamilton megdöntheti Michael rekordjait

    Lewis Hamilton közel jár hozzá, hogy megdöntse Michael Schumahcer legnagyobb rekordját, a hét világbajnoki címet.

    A brit versenyző múlt vasárnap szerezte meg 6. címét, így már csak egy kell ahhoz, hogy beérje, és kettő ahhoz, hogy megelőzze Schumachert. De ezen kívül több Schumacher-rekord is van, melyet már megdöntött, és melyeket még megdönthet a Mercedes versenyzője.

    Michael Schumacher öccse, Ralf, úgy véli, hogy van is reális esély arra, hogy Hamilton megdönti testvére rekordjait.

    „Mindketten valami hihetetlent vittek véghez.” – mondta Ralf az Auto Bildnek. „Szerintem Lewis most megdöntheti Michael rekordjait.”

    Schumacher szerint Hamilton abszolút a legjobb autóban ül, de véleménye szerint nem csupán ennek köszönheti sikereit.

    „Mindig kihozza a maximumot a lehetőségekből.”

    „Van tapasztalata, elképesztően természetes tehetsége van, tudja mikor támadjon, és mikor maradjon háttérben, illetve rendkívül kényelmesen érzi magát a csapatánál. Tudja, hogy ő az abszolút elsőszámú.” – tette hozzá az ifjabbik Schumacher fivér.

    „Ez bizalmat generál és ez nagyon jó egy versenyzőnek. Valószínűleg ezért nem hibázik gyakran.”

    Ralf szerint Sebastian Vettel esetében a rá nehezedő nyomás okozza a problémákat.

    „Akkor hibázik az ember, ha ilyen nyomást érez.” – mondta. „Nézzük  meg Montrealt. Érezte, hogy Lewis közeledik, és elvesztette a fókuszt egy pillanatra.”

    „Lewis és a Mercedes a legjobban kezelik a nyomást. Toto Wolff a megfelelő embereket gyűjtötte össze.” – tette hozzá Ralf Schumacher

  • Villeneuve: Ha Hamilton átigazol a Ferrarihoz, megkoronázza vele a pályafutását

    Villeneuve: Ha Hamilton átigazol a Ferrarihoz, megkoronázza vele a pályafutását

    Időről-időre megjelenik kérdésként a sajtóban, hogy Lewis Hamilton átigazolhat-e valaha a Ferrarihoz. Erre maga az érintett rendre nemleges választ szokott adni.

    Most éppen Jacques Villeneuve hozta fel ezt a témát, és szerinte minden idők legsikeresebb brit pilótájának pályafutásában a vörösökhöz való igazolás tenné fel a pontot az i-re.

    „Lewis Michael Schumacher összes rekordját célba vette, és szerintem a munkáját a Ferrarihoz való csatlakozás koronázná meg. Egy hetedik címmel nem csak utolérné Schumachert, hanem utána a Ferrarinál is vezetne, ezzel végleg legendává válhatna.”

    A hétvégén hatodik bajnoki sikerét bezsebelő Hamiltonnak még egy év van a Mercedes-es szerződéséből, és jövő januárban a 35. életévét tölti majd be. A kérdés az az, hogyan tovább?

  • Irvine: Vettel jó pilóta, de négy címet azért nem érdemel

    Irvine: Vettel jó pilóta, de négy címet azért nem érdemel

    Eddie Irvine szerint nem meglepő, hogy Charles Leclerc már első ferraris évében felül kerekedett csapattársán Sebastian Vettelen. Az ex-versenyző úgy gondolja, a német pilóta ugyan jó versenyző, de négy világbajnoki címet nem érdemel.

    Irvine kemény kritikát fogalmazott meg a négyszeres világbajnokkal szemben, az észak-ír szerint Vettel favorizálása csak Charles Leclerc esélyeit rontja a bajnokságban, sőt, már akkor se értette egyet egykori csapata döntésével, mikor bejelentették 2014 végén, az elkövetkezendő időszakot a német versenyzővel képzelik el. Az ex-pilóta  szerint a Scuderiának jövőre mindenképpen a monacóit kell megválasztani vezérnek, ugyanis rangidős pilótájuk, már bebizonyította, nem érdemeli meg ezt a státuszt.

    ,,Már az év elején hangoztattam, hogy Sebastian Vettelt könnyű legyőzni, de akkor mindenki örültnek nézett. Azt gondoltam, Leclerc-nek jó esélyei lesznek arra, hogy felülkerekedjen rajta, ugyanis szerintem Vettel nem érdemli meg a négy világbajnoki címét. Jó versenyző ugyan, de nagyon sok hibát vét, és különben is, sosem gondoltam azt róla, hogy olyan gyors pilóta. Ezt idén be is bizonyította, láthattunk már ezt korábban is, mikor Daniel Ricciardo volt a csapattársa.”

    ,,Vettel csodálatos szerződést kötött a Ferrarival.” – állapította meg Irvine. – ,,Meglepődtem azon, hogy egyáltalán elhozták ide, és most ez a hely lesz a vesztőhelye. A Ferrarinak Leclerc-re kell fókuszálnia, de ahogy azt láthattuk, idén nem áldozták fel Vettelt érte, mert ő a négyszeres világbajnok. Futamgyőzelmeket dobtak el maguktól emiatt a gondolkodásmód miatt. Nagyon jól ismerem Mattia Binottót. Ő egy ex-mérnök, egy nagyon okos fickó és extrém nyugodt, ám ez az egyik olyan dolog, amin felül kell kerekednie, ugyanis Vettel jócskán rontja Leclerc bajnoki esélyeit, ezt például Bottas nem teheti meg Hamiltonnal szemben.”

    ,,Az egyetlen versenyző, aki Hamilton szintjén tud teljesíteni az Leclerc. Vettel, mikor Hamilton ellen küzd, mindig alulmarad. Hamilton állandóan megsemmisítő őt ezekben a csatákban. Ám, ha megnézzük, mit művelt Leclerc Hamiltonnal Monzában, – ami lehet, hogy szabálytalan volt-, de tökéletesen kivitelezett manővert hajtott végre, és maga mögött tartotta őt. Gyönyörűen csinálta, ezért is várom mindig érdeklődéssel a Leclerc-Hamilton csatákat.”-árulta el a Ferrari ex-versenyzője.

  • Egy elállított kapcsoló okozta Hamilton vesztét az időmérőn

    Egy elállított kapcsoló okozta Hamilton vesztét az időmérőn

    A Mercedes elmagyarázta, azért nem tudott jól szerepelni Lewis Hamilton az austini időmérőn, mert kormányán véletlenül elállított egy kapcsolót.

    Valtteri Bottas bizonyult a leggyorsabbnak az Államokban szombaton, míg csapattársa Lewis Hamilton, csak az ötödik helyről tudta megkezdeni a viadalt. A futamon jól teljesített a brit, és egy második hellyel lett gazdagabb ami végül a bajnoki címig repítette, ám a csillagosok úgy érezték, a siker ellenére, el kell árulniuk, miért nem került előrébb Hamilton a kvalifikáción.

    Az Ezüst Nyilak szokásos elemző műsorában a csapat taktikusa James Vowles elárulta, a hatszoros világbajnok véletlenül állított egyet az egyik kapcsolón:

    ,,A Q3-ig minden jól alakult, aztán az időmérő utolsó szakaszában Lewis visszaesett az ötödik helyre. A kormányán a jobb keze alatt, van egy kis kör alakú kapcsoló, ami a motorféket hivatott szabályozni. Normál esetben ez biztosítva van, ám véletlenül ez a biztosíték lekerült, így minden körben, mikor fordított egyet a kormányon a motorféken is állított, ez pedig teljesítményvesztést eredményezett. Az egyik szerelő ezt azonnal észre vette, de az autónak előbb vissza kellett jönni, másodjára mikor kiment már rajta volt a biztosíték, de ahogy azt láthattuk az első próbálkozások döntöttek a helyezésekről. A pálya állapota nem javult, hanem romlott, ami annak köszönhető, hogy egy kicsit megváltozott a szélirány és a hőmérséklet, így Lewis sem tudott javítani, és végül az ötödik lett.

  • Hamilton: Vettel gratulációja nagyon sokat jelent nekem

    Hamilton: Vettel gratulációja nagyon sokat jelent nekem

    Lewis Hamilton és Sebastian Vettel már gyerekkoruk óta egymás ellen versenyeznek, a Forma-1-ben pedig már évek óta győzelmekért és világbajnoki címekért harcolnak. Néha voltak összetűzéseik a pályán, azonban a négyszeres világbajnok német volt az első, aki gratulált immáron hatszoros világbajnok riválisának.

    Ez volt az ötödik alkalom hat éven belül, hogy Vettelnek gratulálnia kellett Hamiltonnak, ugyanis a brit versenyző a turbó hibrid érában a 2016-os szezont leszámítva minden évben bajnok tudott lenni. A brit a hatodik világbajnoki címét az Amerikai Nagydíjon biztosította, miután behozhatatlan pontelőnyre tett szert a csapattársával, Valtteri Bottasszal szemben.

    A német felment a pihenő szobába a versenyt követően, hogy elsőként adhassa át jó kívánságait. „Eljött az idő, hogy az összes létező jó dolgot leírjátok Lewisról,” – nyilatkozta a német. „El kell ismerjétek azt, amit az utóbbi években ért el. Idén is elérte ezt, ami azt mutatja, hogy a csapatával együtt továbbra is olyan erős, mint mindig is volt.”

    Természetesen Hamiltont is megkérdezték arról, hogy mit szólt Vettel gratulációjához. A brit elárulta, hogy kölcsönösen tisztelik egymást, és ha a német még bajnok lesz valaha, akkor ő is ugyanígy fog gratulálni neki.

    „Kölcsönösen tiszteljük egymást Sebbel,” – nyilatkozta a hatszoros bajnok a Channel 4-nak. „Az idő múltával ez a tisztelet egyre nagyobb lett. Már évek óta az élmezőnyben versenyzünk évek óta és mindketten nagyra értékeljük, hogy ilyen magas szinten csinálhatjuk azt, amit a legjobban szeretünk.

    „Seb eközben csinálja a maga dolgát, én meg a sajátomat, de ettől függetlenül még elismerjük egymás eredményeit. Ez nem is volt kérdés és véleményem szerint ebben a tiszteletben óriási szerepet vállaltak a közös csatáink, amiket már hosszú évek óta vívunk egymással. Nagyon sokat jelent nekem, hogy a versenyzőktől ilyen szintű tiszteletet kapok.”

  • Jordan: Hamilton már most nagyobb bajnok, mint Schumacher

    Jordan: Hamilton már most nagyobb bajnok, mint Schumacher

    A korábbi sikeres csapattulajdonos Eddie Jordan szemében, Lewis Hamilton már most felülmúlta a rekordert, Michael Schumachert.

    Hamilton a hétvégén szerezte meg a hatodik bajnoki koronáját, ezzel pedig már csak egyre van a csúcstartótó Michael Schumachertől, ráadásul a brit is hasonló domináns időszakot tud felmutatni, hiszen az elmúlt hat bajnokságból ötöt is behúzott.

    A rekordhoz közel érve sokakat el kezdett foglalkoztatni az a kérdés, hogy ki a jobb. Eddie Jordan pedig a talkSPORT-nak adott interjújában foglalt állást e kérdésben.

    „Ebben a témában mindenkinek meg van a saját nézőpontja, az enyém az, hogy Lewis már most túlszárnyalta Michaelt.” – kezdte az ír. „Michael nálam kezdte, így a szívügyem ő, de van olyan helyzet, amit nem mindenki lát át teljesen. Abban az időben olyan versenyzőim voltak, mint Barrichello, Fisichella, Irvine vagy Alesi, akik egytől-egyig Schumacher mellé vagy a Ferrarihoz igazoltak. Ezekben a szerződésekben pedig mindig voltak olyan feltételek, amik értelmében a most Austinban látott dolgok nem történhettek meg.”

    „Ha Lewisnak is lenne egy ilyen szerződése, akkor Valtteri nem előzhette volna meg őt a győzelemért. Egy ilyen presztízsű sorozatban nem létezhet az, hogy a csapat diktál. Számomra ez a hibás tényező Michael kapcsán. Hét világbajnoki cím… vajon mennyiszer nyert volna, ha nem lett volna mögötte ekkora befolyás és támogatás mások irányából?” – zárta a gondolatmenetét.