Címke: Lewis Hamilton

  • Verstappen megakasztotta Hamilton tárgyalását a Mercedesszel

    Verstappen megakasztotta Hamilton tárgyalását a Mercedesszel

    Nem régiben kiderült, hogy állítólag újabb két évvel hosszabbíthatja meg a Mercedes Lewis Hamilton szerződését, ám mielőtt eddig eljutottak volna, az ezzel kapcsolatos tárgyalások egy adott ponton megszakadtak. Ennek oka pedig jó eséllyel Max Verstappen.

    Sokáig lógott ugyanis a levegőben, hogy egyrészt egyáltalán akar-e Hamilton hosszabbítani – bár miért ne akarna -, illetve egyre reálisabbnak tűntek azok a felvetések, melyek szerint Verstappen átigazolhat a Mercedeshez. Mivel a holland versenyzőre már F3-as korában is pályázott a csillagos márka, ám végül a Red Bull ajánlata mellett döntött a holland.

    Továbbá Max határozottan és mielőbb bajnok szeretne lenni, így komolyan elgondolkodott a Mercedesen. Végül azonban hivatalossá vált, hogy marad az energiaitalosokkal.

    Hamilton azonban a szerződéshosszabbításával több pénzt is akar. De nem elégszik meg ennyivel. A spanyol Marca a Corriere dello Sportra hivatkozva azt állítja, hogy a hatszoros világbajnoknak nem elég a két év, ő négy évre szeretne hosszabbítani a német márkával.

    A Mercedes pedig a magasabb fizetésért cserébe jobban és többet szeretné „használni” Hamiltont a versenyhétvégéken kívül is, mint a Mercedes nagykövete.

    Van még azonban idejük arra, hogy megállapodjanak a részletekről, mivel a Ferrari is azt állítja, hogy közel a szezon közepéig várni fog azzal, hogy eldöntse, mi legyen Sebastian Vettel sorsa.

  • Hamilton nagyobb fizetést szeretne a Mercedestől

    Hamilton nagyobb fizetést szeretne a Mercedestől

    Több különböző média is egyhangúlag számolt be Lewis Hamilton lehetséges szerződéshosszabbításáról. Amelynek részleteiről most konkrétumokat is írnak.

    Az olasz Corriere dello Sport beszámolója szerint a 35 éves Hamilton magasabb fizetést szeretne az új szerződésében, ami 60 millió euró lenne (jelenleg 42 milliót keres). Ezen kívül azt is szeretné szerződésbe foglalni, hogy a visszavonulása után maradna a Mercedes alkalmazásában, mint nagykövet.

    Azonban a Daimler első embere Ola Kallenius korábban kijelentette, hogy vállalati szinten legalább 900 millió euróval szeretnék csökkenteni a költségeket 2022-től. Így a Mercedes egy két éves szerződést és 45 millió eurós fizetést szeretne ajánlani Hamiltonnak.

  • Az Forma-1-eseket is sokkolta Kobe Bryant halálhíre

    Az Forma-1-eseket is sokkolta Kobe Bryant halálhíre

    Sokkolta a világot tegnap este a hír, mi szerint helikopter balesetben életét vesztette az NBA sztár Kobe Bryant. Mindössze 41 éves volt, ráadásul a hírek szerint 13 éves lánya, Gianna Maria is vele volt, ő is elhunyt.

    Feleségét és három másik lánya gyászolja. Csak úgy mint az egész sportvilág.

    A Forma-1-es versenyzőket is letaglózta az eset.

    „Épp erre a borzasztó hírre ébredtem és nagyon szomorúan hallom, hogy elvesztettük egyik legendánkat.” – írta Lewis Hamilton. „Kobe Bryant az egyik legnagyobb sportoló volt és igazi inspiráció megannyi embernek, köztük nekem is. Mély együttérzésem a családjának és minden embernek szeret a világon, akik felnéztek rá. Ő és lánya, valamint a többi utas, aki érintett, nyugodjanak békében.”

    https://www.instagram.com/p/B7zLvJPhM-N/

    https://www.instagram.com/p/B7y7E51JXhv/

    „Nyugodj békében Kobe. Az egyik legjobb sportló, aki valaha élt. Megszakad a szívem a családjáért és mindenkiért, aki érintett ebben a szörnyű balesetben.” – írta Jenson Button.

    https://www.instagram.com/p/B7zDIZGnhBA/

    https://www.instagram.com/p/B7y9qHup0_Y/

  • Ezeket a témákat érinti majd a Drive to Survive második évada

    Ezeket a témákat érinti majd a Drive to Survive második évada

    Korábban beszámoltunk róla, hogy idén visszatér a Netflix Forma-1-es sorozata, a Drive to Survive, és már az is megvan, hogy mikor.

    Most a rendező, Paul Martin révén további részleteket tudtunk meg a nagy sikert arató sorozat második szezonjáról, melyben a 2019-es Forma-1-es szezon történéseinek kulisszái mögé nyerhetünk betekintést.

    Az már köztudott volt, hogy a Mercedes rémálomszerűen alakuló hazai futama képernyőre kerül, de most még itt van néhány érdekes téma, melyeket szintén láthatunk majd:

    • Az elképesztően alakuló Brazil Nagydíj, főszerepben Carlos Sainz-cal és Pierre Gasly-val, akik első dobogójukat szerezték
    • Anthoine Hubert elvesztése, és annak hatása, főleg Gasly-ra
    • A tavalyi széria egyik sztárját, Günther Steinert is többször láthatjuk
    • Sebastian Vettel egyáltalán nem aktív a közösségi oldalakon, a rajongói alig tudhatnak meg valamit magánéletéről. Ám most kicsit nagyobb betekintést nyerhetünk ebbe, illetve megismerkedhetünk hobbijaival és a zeneimádatával
    • Lewis Hamilton egy olyan oldalát mutatja meg, melyet eddig nem nagyon ismerhettünk
    • Daniel Ricciardo rendszeresen feltűnik majd, ugyanúgy, mint a középmezőny többi tagja
    • Jelentős szerephez jutnak a 2019-es újonc pilóták
  • Barrichello szerint talán Hamilton a valaha volt legjobb pilóta

    Barrichello szerint talán Hamilton a valaha volt legjobb pilóta

    A többszörös futamgyőztes Rubens Barrichello szerint lehet, hogy Lewis Hamilton a valaha volt legjobb versenyző a Forma-1 mezőnyében. Na, de ki lenne akkor a legjobb versenyző?

    Egyesek szerint ezt a vitát soha nem lehet majd eldönteni. Egy dolog azonban biztos szokott lenni, hogy egy brazil ebben a kérdésben Sennát szokta támogatni. Michael Schumacher korábbi csapattársa és Ayrton Senna honfitársa azonban szembe megy ezzel a trenddel, és azt mondja, hogy talán Hamilton lehet a valaha volt legjobb, akivel 2007 és 2011 között egy mezőnyben is versenyzett. Barricello a brazil ESPN-nek nyilatkozott:

    „Hamiltonnak olyan tehetsége van, ami talán nagyobb is, mint Ayrtoné vagy Schumacheré. Csak az érettség hiányzott belőle. Ebben azonban fejlődött, ma meg láthatjuk a végeredményt. A Brazil Nagydíj alatt hallgattam a csapatrádiózását, elképesztően nyugodt, információkat ad át, megmondja, hogy mit akar, és mit nem. A tökéletes versenyző úgy jöhetne létre, ha magáénak tudná Ayrton képességeit, Schumacher bátorságát és Hamilton koordináltságát. Ez egy olyan dolog lenne, amit érdemes lenne nézni!”

  • Hamilton szerint Räikkönen marad még, de ha nem, akkor lefizeti

    Hamilton szerint Räikkönen marad még, de ha nem, akkor lefizeti

    A napokban Lewis Hamilton ismét arról nyilatkozott, hogy vegán életmódjának köszönhetően fittebbnek érzi magát, mint valaha.

    A hatszoros világbajnok célja, hogy idén begyűjtse a hetedik címét is, ezzel utolérve Michael Schumacher rekordját. Ha pedig ez sikerül, akkor utána bizonyára meg is szeretné dönteni azt… Így aztán jó eséllyel nem tervez még pár évig visszavonulást a most 35 éves versenyző.

    Pedig a fiatalok már bekopogtattak. Legnagyobb kihívói mostanra talán Max Verstappen és Charles Leclerc lettek, akik mindössze 22 évesek, 13 évvel fiatalabbak Hamiltonnál.

    Mégsem a brit versenyző a legidősebb a mezőnyben, hanem Kimi Räikkönen, aki 40 éves.
    A finn versenyző aktuális szerződése 2020 végén lejár, és egyelőre nem tudni fog-e még szerződést hosszabbítani, vagy felhagy a Forma-1-gyel. Amennyiben viszont Räikkönen visszavonulna – legalábbis az F1-ből -, úgy Hamilton lenne a rangidős a mezőnyben. Ez pedig némileg sérti a hiúságát.

    A GQ Hype magazinnak Hamilton azt is elmondta viccesen, hogy örülne, ha Räikkönen maradna, így ő csak a második legidősebb lenne továbbra is.

    „Fizetnem kell lassan Kiminek, hogy maradjon, így nem nem én leszek a legidősebb. Szerencsére, szerintem folytatni fogja.”

    „Egyáltalán nem érzem magam öregnek. Fiatalabbnak érzem magam, mint valaha. Fittebbnek érzem magam, mint valaha. Minden csak jobban működik most, hogy már tapasztalatom is van.”

    „Azt sem gondolom, hogy nehezebb lenne fizikailag formában maradni, bár biztos vagyok benne, hogy egy ponton túl ez biztosan így lesz.”

  • Verstappen szereti a versenymérnökét, mert nem beszél sokat

    Verstappen szereti a versenymérnökét, mert nem beszél sokat

    Max Verstappen elárulta, hogy nagyon jól tud együttműködni a Gianpiero Lambiasezel, a Forma-1-es versenymérnökével. A párost a holland 2016-os Red Bullos bemutatkozása óta nem bontották meg. Az Autosport.com-nak nyilatkozott Max:

    „Azt hiszem, hogy egyenesek vagyunk egymással. Őszinteségre alapul a kapcsolatunk. Ez pedig a sikerekben és a kudarcokban is megnyilvánul. Azt is megmondhatjuk egymásnak, ha rosszul végeztük a munkánkat, ezt szeretem.”

    Hallhattuk már, amikor Kimi Räikkönen vagy Lewis Hamilton rászól a versenymérnökére, hogy legyen csendben, és hadd dolgozzanak önmaguk a pályán. Úgy néz ki, hogy a 22 éves versenyzőnek hasonló vágyai vannak az „irodájában”:

    „Ő egy olyan srác, aki nem beszél sokat. Nem szeretem azokat, akik csak azért beszélnek, mert szeretnek beszélni, és ezért üzen többet, mert nálam ez nem működik. Ő pedig pont ilyen, ő sem szereti a felesleges beszédet. Rövid, gyors kommunikáció számomra a legjobb évek óta, hiszen ismerjük egymást évek óta. Sok időt töltünk együtt. Olykor már azt gondolom, hogy tudja, hogy mit akarok mondani.”

  • Hamilton népszerűsíti az Egyesült Királyságban a Vodafone 5G hálózatát

    Hamilton népszerűsíti az Egyesült Királyságban a Vodafone 5G hálózatát

    Lewis Hamilton lett a Vodafone új 5G szolgáltatásának nagykövete az Egyesült Királyságban.

    A hatszoros világbajnok és a brit távközlési szolgáltató közösen csatlakozott a We Are Social által indított #5Gamechanger kampányhoz, melynek keretein belül a felek két reklámfilmet készítettek el. Az egyik spot-ban drónversenyen vesz részt Hamilton, míg a másikban különféle Mixed Reality játékokat próbál ki. A kampány során egy harmadik reklámfilm is készül, amit majd márciusban vagy áprilisban „dobnak a piacra”.

    A kisfilmek a Vodafone UK, Facebook, Instagram, Snapchat, Twitter és YouTube oldalán  elérhetőek, valamint a brit versenyző is meg fogja őket osztani a különböző platformjain.

    ,,Nagyon boldogok vagyunk amiatt, hogy Lewis Hamiltont nagykövetként köszönthetjük a köreinkben, emellett örülünk annak, hogy együtt dolgozhatunk vele és közösen megmutathatjuk, milyen nagy hatással lesz a jövőre az 5G technológia. Az 5G valódi aspektusai túl fognak mutatni a telefonunkon és azon amit ma el tudunk képzelni. A mi feladatunk az volt, hogy egy olyan tartalmat gyártsunk, ami elkezdi megismertetni ezt a világot az ügyfeleinkkel. A Mixed Reality játék és a drónverseny jó kezdésnek bizonyult a történet mesélés szempontjából ugyanis Lewis valóban élvezi a játékokat és a versenyzést.” -nyilatkozta Jordan Stone a Vodafone UK-től.

    ,,Az 5G nyújtotta lehetőségekkel nem mindig könnyű azonosulni. Reméljük, hogy ezzel a kampánnyal segíthettünk a Vodafone-nak egy lenyűgöző történetet elmesélni a vezeték nélküli technológia jövőjéről. Csodálatos volt Lewisszal együtt dolgozni ezen a projekten.” -tette hozzá Rhiain Morgan a We Are Social-től.

  • Domenicali nem hiszi, hogy Hamilton a Ferrariba igazolna

    Domenicali nem hiszi, hogy Hamilton a Ferrariba igazolna

    A korábbi Ferrari csapatfőnök, Stefani Domenicali nem hiszi azt, hogy Lewis Hamilton a közeljövőben Maranellóban bukkanna fel. Akkor indult csak be pedig igazán a pletykagyár, amikor kiderült, hogy a hatszoros világbajnok Hamilton és John Elkann, a Ferrari elnöke találkoztak. Domenicali, aki 2014-ig irányította a Scuderia csapatát így nyilatkozott az olasz Skynak:

    „Azt gondolom, hogy normális dolog beszélni arról, hogy Hamilton a Ferrarinál köthet ki. Az a benyomásom azonban, hogy most már mindent Charles Leclercnek rendelnek alá. Így nem hinném, hogy leigazolnának egy olyan top versenyzőt, mint Lewis.”

    Karácsony előtt a 22 éves Leclerc az elkövetkezendő öt évre aláírt a Ferrarihoz, erről az olasznak aki ma már a Lambirghini-t irányítja, ez a véleménye:

    „A csapat egyértelműen már a fiatal, tehetséges versenyzőre épít. A 2020-as év pedig nagyon érdekes lesz. Nagyon mást várok, mint ami volt tavaly, és szerintem az utolsó versenyen dől majd el minden. Remélem, hogy a Ferrari rajongói ünnepelhetnek majd.”

  • Hamilton: Idén úgy fogok menni, mint a gép

    Hamilton: Idén úgy fogok menni, mint a gép

    Lewis Hamilton kijelentette, hogy a 2020-as szezonban olyan lesz majd, mint egy gépezet. A Mercedes britjének már az idei szezonban lehetősége lesz beérnie az eddigi csúcstartó Michael Schumachert világbajnoki címek tekintetében.

    A regnáló bajnokot a 2017-es szezon óta senki nem képes megállítani a Forma-1 jelenlegi mezőnyéből. Ebből következik, hogy Hamilton az utóbbi három évben mind a három alkalommal bajnok lett és már csak egy világbajnoki címre és négy futamgyőzelemnyire van a hétszeres világbajnok legenda két, sokáig megdönthetetlennek tűnő rekordjaitól.

    A brit bajnok minden alkalommal hangoztatja, hogy szívesen venné, hogy ha egyszerre több versenyzővel is küzdhetne egyszerre a bajnoki koronáért. A jelenlegi mezőnyből Valtteri Bottasnak, Sebastian Vettelnek, Charles Leclercnek és Max Verstappennek lenne esélye megszorongatni Hamiltont és az idei szezonban az előbb említett négy versenyző minden erejével azon lesz, hogy megnehezítsék a 87-szeres futamgyőztes brit dolgát.

    Azonban Hamilton már most figyelmeztette ellenfeleit, hogy az idei szezonban sem tervezett visszább venni az eddigi tempójából és az idei szezonban úgy akar menni majd, mint egy gép. Ezt mi sem bizonyítja jobban, mint a brit egyik mostani Instagram posztja, amiben leírta, hogy mennyire hálás az összes Mercedes dolgozónak a kemény munkájáért, amit a téli szünet során végeztek el.

    „Soha nem is álmodhattam volna jobb otthont magamnak, mint amiben most jelenleg vagyok,” – írta Hamilton a csapatáról a közösségi oldalán. „Minden egyes nap megköszönöm Istennek, hogy egy olyan családot adott a számomra, akik lehetővé tették azt számomra, ahol most vagyok.

    „Ehhez az otthonhoz pedig számos olyan emlék tartozik, amikre örömmel gondolok vissza és mindig több mosolyt csal az arcomra,” – ismerte el a Mercedes britje. „Békében vagyok, amikor itt vagyok és itt képes vagyok gondolkodni és építeni a testemet, szóval tökéletesen bírom magam edzeni a következő szezonra. Olyan leszek majd, mint egy gép. Egy olyan szintet fogok képviselni, amit még soha tettem meg a korábbiakban,” – figyelmeztetett a regnáló bajnok. „Ahova megyünk, ott terjedni fog a szeretet és a pozitivitás is.”

    Hamiltonnak az idei szezon végén le fog járni a szerződése a brackleyi istállóval, azonban mindenki arra számít – beleértve a Mercedes csapatfőnökét, Toto Wolffot is -, hogy a brit pilóta nem fog csapatot váltani 2021-re és meg fogja hosszabbítani a szerződését az Ezüst Nyilakkal.