Címke: Lewis Hamilton

  • Hamilton Mercedesében szabálytalan a kormány?

    Hamilton Mercedesében szabálytalan a kormány?

    Tegnap még az volt a fő téma, hogy a Racing Point idei autója megszólalásig hasonlít a Mercedes tavalyi versenygépére, ma már más került a középpontba. Méghozzá Lewis Hamilton kormánya.

    A mai tesztnapon a Mercedesnél Hamilton kezdte a körözést, a belső kamerás felvételeken pedig azt lehet megfigyelni, hogy a W11-esben mozog a kormány.

    Nem meghibásodásról van szó; az látható, hogy a kormányrúd süllyed és kiemelkedik, hasonlóan, mint egy repülőgép magassági kormánya. A felvételekből az is látszik, hogy ezzel az első kerekek összetartást képes szabályozni. Ezáltal egy körön belül az egyes kanyarokhoz, egyenesekhez módosítani tudja ezen beállításokat, a jobb köridő érdekében.

    A technikai szabályzás szerint azonban a felfüggesztést tilos módosítani, miközben az autó mozgásban van.

    Amennyiben a Mercedes szabálytalanságot követ el ezzel, a rivális csapatok minden bizonnyal panasszal fognak élni.

    https://twitter.com/FiftyBucksss/status/1230427116090593280?ref_src=twsrc%5Etfw%7Ctwcamp%5Etweetembed%7Ctwterm%5E1230427940900438016&ref_url=https%3A%2F%2Fwww.planetf1.com%2Fnews%2Flewis-hamilton-steering-wheel%2F%3Ffbclid%3DIwAR2HV9_V_QheYdK0TuRIGz8j9kK0PJTdeiLvnRmFfCYIksZbTYStPrwRScE

  • Lewis Hamilton zárt az élen 2020 első tesztnapján

    Lewis Hamilton zárt az élen 2020 első tesztnapján

    A 2020-as szezon előtti teszt első napján a Mercedesek vitték a prímet.

    Délelőtt Valtteri Bottas volt a leggyorsabb, míg délután a finn helyett csapattársa, Lewis Hamilton kezdett körözni, és javított is Bottas idején.

    Hamilton a C2-es, keményebb keverékű Pirellin futotta legjobb idejét.

    Perez délelőtt futott ideje is ütősnek bizonyult, mivel a nap végén a harmadik helyen zárt vele. Ezzel szemben délután, csapattársa, Lance Stroll csupán a 10. időt autózta.

    Délelőtthöz képest javított viszont az Alpha Tauri, illetve az is szokatlan látvány, hogy nem a williamsek szerepelnek az eredménylista legalján.

    A leggyengébb idő Antonio Giovinazzi délelőtt futott köre lett, míg az Alfa Romeo tartalék versenyzője, Robert Kubica a 13. helyet végzett.

    De nem sziporkázott a Ferrari sem, Charles Leclerc ugyanis a 11. helyen zárta a napot.

    Hogy kik ülnek autóba holnap, azt ide kattintva megtekintheted.

    Versenyző Csapat Legjobb köridő Körök száma

    1

    Lewis Hamilton Mercedes 1:16.976 72
    2 Valtteri Bottas Mercedes 0,337 79
    3 Sergio Perez Racing Point 0,399 58
    4 Max Verstappen Red Bull 0,54 160
    5 Daniil Kvyat Alpha Tauri 0,722 90
    6 Carlos Sainz McLaren 0,866 142
    7 Daniel Ricciardo Renault 0,897 62
    8 Esteban Ocon Renault 1,028 36
    9 George Russell Williams 1,192 73
    10 Lance Stroll Racing Point 1,306 37
    11 Charles Leclerc Ferrari 1,313 114
    12 Nicholas Latifi Williams 1,406 57
    13 Robert Kubica Alfa Romeo 1,41 59
    14 Kevin Magnussen Haas 1,49 92
    15 Antonio Giovinazzi Alfa Romeo 3,12 59
  • Hamilton megosztva nyert Laureus díjat; egy versenyzőnőt is elismertek

    Hamilton megosztva nyert Laureus díjat; egy versenyzőnőt is elismertek

    Két fő osztozik idén a Laureus Az év sportolója díján. Az elismerést idén Lionel Messi és Lewis Hamilton kapták. A díjátadóra Berlinben került sor.

    Laureus World Sports Academy zsűrije most először döntött úgy, hogy két főnek megosztva adja a díjat.

    A djíazozzak közt azonban nem Hamilton az egyetlen autóversenyző. Az év visszatérése díjat ugyanis Sophia Flörsch kapta, aki 2018-ban makaóban komoly Formula 3-as balesetet szenvedett, de 2019-ben újra rajthoz állt a makaói versenyen.

    Íme a díjazottak listája:

    Laureus World Sportsman of the Year (az év sportolója) Lewis Hamilton és  Lionel Messi
    Laureus World Sportswoman of the Year (az év női sportolója) Simone Biles
    Laureus World Team of the Year (az év csapata) Dél-afrikai férfi rögbi csapat
    Laureus World Breakthrough of the Year (az év áttörése) Egan Bernal
    Laureus World Comeback of the Year (az év visszatérése) Sophia Flörsch
    Laureus World Sportsperson of the Year with a Disability (az év fogyatékos sportszemélyisége) Oksana Masters
    Laureus World Action Sportsperson of the Year (az év extrém sportolója) Chloe Kim
    Laureus Best Sporting Moment (a legjobb sportpillanat) Sachin Tendulkar
    Laureus Lifetime Achievement Award (életműdíj) Dirk Nowitzki
    Laureus Academy Exceptional Achievement Award (az év kimagasló eredménye) Spanyol kosárlabda egyesület
    Laureus Sport for Good Award (sport a jó ügyért) South Bronx United

    https://www.instagram.com/p/B8rcSephWRk/

  • Wolff: Verstappen és Leclerc továbbra is opció lehet a Mercedesnél

    Wolff: Verstappen és Leclerc továbbra is opció lehet a Mercedesnél

    Toto Wolff szerint nem teljesen zárultak be az ajtók a Mercedes előtt Max Verstappen és Charles Leclerc kapcsán.

    Ugyan az osztrák csapatfőnök a szerződéshosszabbításról tárgyal Lewis Hamiltonnal, de Wolff szerint nem árt ha néhány alternatíva azért még a tarsolyukba marad. Ugyan a holland versenyző 2023-ig, míg monacói kollégája 2024-ig hosszabbította meg kontraktusát, ám Wolff szerint ezek a megegyezések sokkal flexibilisebbek, mint azt gondolnánk.

    ,,Meglepődnék ha mindkét fiatal valóban elkötelezné magát öt évre és máshol bezárnák az ajtókat. A szerződések sokkal rugalmasabbak annál, mint ahogy a média lefestik őket.” -nyilatkozta a Wolff az Auto Motor und Sportnak.

    A csillagosok csapatfőnöke ugyanakkor leszögezte, ha esetleg nem tudnának megegyezni a hatszoros világbajnokkal, akkor sem esnének kétségbe.

    ,,Amíg gyors autónk van – ugyanis ez a legfőbb prioritásunk – addig meg lesz arra a lehetőségünk, hogy eldöntsük ki vezesse azt. Vannak junior pilótáink akikre támaszkodhatunk és akik nagyon jó munkát végeznek. Ott van George (Russell) aki hibátlanul teljesít a Williamsnél és itt van Esteban (Ocon) is. Tehát van pár olyan faital versenyző akikhez hozzáférhetünk.”

  • Bemutatkozott Hamilton új kollekciója

    Bemutatkozott Hamilton új kollekciója

    Hétvégén a London Fashion Weeken mutatkozott be Lewis Hamilton és a H.E.R. művésznévre hallgató énekesnő új Tommy Hilfiger kollekciója.

    A kifutón feltűnt Winnie Harlow és Naomi Campbell szupermodell is.

    A kollekciót leginkább a graffiti stílus és a neon színek jellemzik, de visszafogottabb darabokat is lehet találni. A már megszokott hilfigeres LH logón túl egyes darabokon Hamilton aláírása, vagy épp a Still Rise felirat látható.

    A teljes kollekció ide kattintva tekinthető meg.

    https://www.instagram.com/p/B8eS8_xhLYB/

    https://www.instagram.com/p/B8qS4Z7By98/

    https://www.instagram.com/p/B8qki6ingm_/

  • Hamilton nem számít őrült pilótakeringőre

    Hamilton nem számít őrült pilótakeringőre

    Lewis Hamilton arra számít, hogy nem lesz komoly mozgás a pilótapiacon a 2021-es szezon előtt, hiába prognosztizálják ezt sokan.

    A brit úgy nyilatkozta mindezt, hogy összeboronálták a Ferrarival, de azt is hozzá kell tenni, hogy már sokadjára.

    Az már biztos, hogy az élcsapatok pilótái közül Charles Leclerc és Max Verstappen maradnak a helyükön, nekik szerződésük van jelenlegi csapataikkal.

    „A topcsapatoknál nem nagyon lesz mozgás” – mondta a címvédő a Mercedes W11 bemutatásakor. „A többieknél nem tudom, mennyi időre szólnak a szerződések, de szerintem náluk sem lesznek nagy változások.”

    Hamilton mondjuk abban nem biztos, hogy Vettellel mi lesz: „Nem tudom, mi a terve a továbbiakra.”

  • Berger: Egyedül Hamilton van Senna szintjén

    Berger: Egyedül Hamilton van Senna szintjén

    Gerhard Berger véleménye szerint egyedül Lewis Hamilton van olyan szinten, mint egykori csapattársa, Ayrton Senna.

    Berger elárulta, számára a két említett pilóta a valaha legjobb, akit látott.

    „Nico Rosberg egyszer elvett tőle egy bajnoki címet, de ő volt az egyetlen, aki ellenfele tudott lenni” – mondta a Motorsport-Total.comnak Hamiltonról. „Rosberg távozott az után a szezon után, míg Hamilton maradt. Ő a legerősebb a mezőnyben jelenleg és mindenki számára legyőzhetetlen. Akár tetszik, akár nem, ez a valóság. Az elmúlt hat évben csak Rosberg győzte le. Ő az egyedüli azok közül Senna szintjén, akiket valaha láttam. Ők a legjobbak.”

  • Hamilton szerint az új autó kb ugyanolyan, mint tavaly Abu Dhabiban volt

    Hamilton szerint az új autó kb ugyanolyan, mint tavaly Abu Dhabiban volt

    Lewis Hamilton örül neki, hogy az új W11-ben otthonosan érzi magát, és úgy érzi, hogy az idei autó a végleges verziója az Abu Dhabiban használt W10-es.

    Pedig a technikai igazgató James Allison szerint semmit nem vettek át a W10-esből a W11-esbe.

    „Most jöttem vissza a pályáról.” – mondta Hamilton Instagram sztoriban a shakedown után. „Hosszú, hosszú ideje csinálom már ezt, mégis minden alkalommal ugyanolyan izgalommal tölt el, hacsak nem még jobban.”

    „Remeknek érzem az autót. Nyilvánvalóan sok munka van ennek az autónak a megépítésében, te pedig egyike vagy annak a kettőnek, aki vezeti.”

    „Szóval igyekszem figyelmet fordítani a környezetre, az üléspozícióra, és arra, hogy mit érzek a kormányzás és egyensúly kapcsán, próbálok ráérezni az autó egyensúlyára.”

    „De ez nem egyszerű így, hogy a pályakörülmények nem tökéletesek. De minden simán ment, bár a tesztekig nem fogjuk tudni, hogy milyen jó a gép, és mekkorát sikerült fejlődni.”

    „De nem érzek nagy változást ahhoz képest, ami Abu Dhabiban volt, szóval ez kezdésnek jó.”

  • Hamilton reagált Verstappen legutóbbi megjegyzésére

    Hamilton reagált Verstappen legutóbbi megjegyzésére

    Lewis Hamilton viccesnek és a gyengeség jelének titulálta Max Verstappen legutóbbi megjegyzését.

    A holland versenyző nemrég azt nyilatkozta, hogy brit kollégája ugyan jó, de nem ő az Isten, továbbá hozzátette, le tudná győzni a hatszoros világbajnokot, ha egy hasonlóan jó autó állna rendelkezésére.

    Természetesen a megjegyzés a 35 éves versenyző fülébe is eljutott, és a Mercedes pénteki bemutatóján reagált is a Red Bull pilótájának szavaira:

    ,,Viccesnek találom ezt, és én inkább a pályán szeretnék erre válaszolni. Egyébként is ez nálam a gyengeség jelének felel meg.” -magyarázta Hamilton.

    A hibrid-éra legsikeresebb csapataként a Mercedes idén a hetedik bajnoki címet tűzte ki célul. A gyárban dolgozók már felkészültek és várják a szezon kezdetét és azt, hogy idén ismét ők ünnepeljenek az év végén.

    ,,Az év ezen szakaszán nem igazán érzel nyomást, ez inkább a szórakozásról szól. Koncentrált vagy, de kiélvezed a pillanatot. A srácok nagyon keményen dolgoztak, hogy összerakják az autót, ám csak ketten vezethetjük a végén. Ez lesz a nyolcadik évem a csapatnál, ám az a bizonyos izgalom minden évben jelen van. Ennél már nem is lehetnénk izgatottabbak, elkötelezettebbek vagy motiváltabbak. A sikereink okán akár azt is megtehetnék, hogy hátradőlünk, ám erről szó sincs. A csapat változatlan, és mindenki nagyon fókuszált.” -tette hozzá a brit versenyző.

  • A Mercedes W11 is bemutatkozott Silverstoneban!

    A Mercedes W11 is bemutatkozott Silverstoneban!

    Megszokott lett az utóbbi években a Mercedes alakulatától, hogy egyből pályára is küldik az új Ezüstnyilat, hol másutt, mint Silverstoneban. A W11-től nem is vár senki sem mást, még ha ezzel esetlegesen Valtteri Bottas nem is ért egyet, mint Lewis Hamilton szerezze meg vele a világbajnoki címet, és ezzel állítsa be Michael Schumacher máig fennálló rekordját.

    Ugyan akad némi rendeznivalója még a regnáló világbajnoknak a csapatával, hiszen a közös jövőjükről még nem egyeztek, de minden jel szerint a folytatás mellett dönt mindkét fél. 2020 papíron még mindenképp nekik kedvez, így megpróbálják maximalizálni az eddigi előnyüket…

    Ugyan az autó festését már korábban bemutatták, íme a valódi, 2020-as autó!