Címke: Lewis Hamilton

  • Hamilton egy koronavírus fertőzöttel érintkezett, karanténba kerülhet

    Hamilton egy koronavírus fertőzöttel érintkezett, karanténba kerülhet

    Nemrégiben a kanadai miniszterelnök feleségéről, Sophie Grégorie Trudeau-ról is kiderült, hogy a koronavírus tesztje pozitív lett. A legérdekesebb pedig az, hogy Lewis Hamilton egy héttel ezelőtt egy fényképen szerepelt a kanadai miniszerelnök feleségének társaságában egy londoni rendezvényen.

    A hatszoros Forma-1-es világbajnok brit versenyző rengeteget beszélt arról, hogy milyen szükséges óvintézkedéseket tett, miközben a repülőgépe az Ausztrál Nagydíj helyszíne felé repült – amit végül hosszas tanakodást követően fújtak le.

    Hamilton és Trudeau mellett a Halálos Iramban filmek sztárja, Idris Elba is ott volt a közös képen. A hatszoros világbajnokra szinte biztosan karantén fog várni, azonban a legnagyobb kérdés az, hogy a brit versenyző elkapta-e a vírust vagy sem?

    A képen a koronavírussal fertőzött kanadai miniszterelnök felesége Hamiltontól balra helyezkedik el a képen:

     

  • Leclerc: A riválisoknak meg kellene bízniuk az FIA-ban

    Leclerc: A riválisoknak meg kellene bízniuk az FIA-ban

    Charles Leclerc szerint a rivális csapatoknak bízniuk kellene az FIA-ban.

    A Ferrari-FIA ügy még korántsem ér véget, a nyomozás befejezése óta szinte naponta szólalnak fel a sportág egykori és jelenlegi szereplői. A hét csapat továbbra sem nyugszik és bíróságra viheti az ügyet, míg Jean Todt és az FIA ragaszkodik ahhoz, hogy szabályszerűen jártak el a titkos paktum megkötésével.

    Ausztráliában természetesen a versenyzőket is megkérdezték arról, hogy mi a véleményük az esettel kapcsolatban. A monacói nem meglepő módon kiállt csapata mellett és arra kérte a többieket bízzanak a Szövetségben.

    „Nekik is bízniuk kellene az FIA-ban és abban ahogy a munkájukat végzik. Szerintem az teljesen érthető, ha nem akarnak mindent elmagyarázni nekik. Rengeteg munkát öltünk bele az egységekbe, ezért ha ezeket a nyilvánosság elé tárnák, akkor mindent fel kellene fedniük abból, amit egy csapat csinál… ezt azért nem várhatják el. Teljesen megbízom a csapatomban és természetesen abban is, hogy az FIA kezeskedik arról, hogy minden rendben menjen, ezért számomra ez az ügy véget ért, én már tovább léptem.

    Sebastian Vettel csapattársához hasonló állásponton van:

    ,,Ahogy én tudom, minden tisztázódott. Számomra ez az ügy nagyon egyszerű: megbízom a csapatomban és abban, hogy mindig a szabályoknak megfelelően járnak el, továbbá úgy vélem mindannyian bízunk abban,hogy az FIA a munkáját az összes csapat érdekében látja el. Ez a válaszom, ehhez nem sok mindent lehet hozzátenni. Ha további válaszok érdekelnek, akkor tőlük kell ezt megkérdezni, én nem mondhatok semmit helyettük, mert szerintem az autók túl komplexek manapság, ezért nem én vagyok az a személy aki a legáttekintőbb elemzést tudja nyújtani.”

    Lewis Hamiltont az zavarta leginkább, ahogy az FIA kezelte a helyzetet:

    ,,Az, hogy mi folyik a háttérben a csapatok és a Szövetség között, az egy másik ügy. Úgy vélem jobban is kezelhették volna ezt, ám ez egy olyan dolog amiről inkább Totot (Wolff) kellene kérdezni. Mi versenyzők, csak meg akarunk érkezni ezekre a helyszínekre… természetesen minden csapat máshogy teljesít, de azt akarod érezni, hogy mindenki számára ugyanolyan feltételeket biztosítanak. Ez az én álláspontom, ám többet nem szeretnék erről beszélni, mert még bajba kerülök.”

  • Ecclestone szerint Verstappen le fogja győzni Hamiltont

    Ecclestone szerint Verstappen le fogja győzni Hamiltont

    Lewis Hamilton és a Mercedes dominál mostanság a Forma-1-ben, de a fiatalok egyre gyakrabban lopják el a show-t a világbajnok elől, így például Max Verstappen és Charles Leclerc. Ráadásul Verstappen és a Red Bull nem titkolt szándéka idén bajnoki címet nyerni.

    „Jó, hogy van itt valaki, aki olyan, mint Lewis Hamilton.” – mondta Bernie Ecclestone. „Olyan ez, mint Muhammad Ali a boxban. Az emberek jelen akarnak lenni, mikor legyőzik. Én ott voltam, mikor kikapott.”

    „Ki fogja őt letaszítani a trónról (Hamiltont)? Aki nem csak legyőzi őt, hanem leckét ad neki versenyzésből? Van egy versenyző, aki képes erre, és meg is fogja tenni és ez Max Verstappen. Abszolút. Több kihívója van, de határozottan ő lesz az.”

    Persze ehhez szüksége lesz arra is, hogy a Red Bull jó autót adjon alá.

    „Sok ember, nem csak a hollandok, egyetért abban, hogy ő (Verstappen) ugyanolyan gyors lenne, vagy gyorsabb, ha ugyanabban az autóban ülne, mint a jelenlegi világbajnok.”

  • Hamilton: Sokkoló, hogy elindult az Ausztrál Nagydíj!

    Hamilton: Sokkoló, hogy elindult az Ausztrál Nagydíj!

    A világbajnok Lewis Hamilton szerint kifejezetten sokkoló, hogy a Forma-1 elindult az Ausztrál Nagydíjjal a globális koronavírus járvány alatt. A kormányok világszerte zárják le az országaikat, és a legnagyobb sporteseményeket sorra mondják le. Lewist kifejezetten zavarja, hogy olyan környezetben tart most a szezonnyitó:

    „Nagyon csodálkozom azon, hogy itt vagyunk. Remek dolog, hogy lehetnek versenyeink, de számomra kifejezetten sokkoló az, hogy itt ülünk most ebben a szobában. Már ma is annyi rajongó van itt. Úgy néz ki, hogy a világ többi része már reagált, talán kicsit későn is, de ma reggel láttam, hogy Donald Trump bejelentette, hogy lezárja az európaiak előtt Amerika határait. Az NBA is szünetet rendelt el, a Forma-1 pedig folytatódik. Láttam ma reggel Jackie Stewartot, fitt, egészséges és jól van, és a paddockban is ahogy jártam, láttam idősebb embereket. Aggódom az itteni emberekért, és az lenne a helyes, ha nem tartanánk meg.”

    Amikor szóra jött, hogy mit szól hozzá, hogy a verseny előkészületei tovább zajlanak egyre növekvő biztonsági kockázatok mellett, amelyben már öt F1 alkalmazott is érintett, Hamilton így válaszolt:

    „A pénz az úr, de valójában nem tudom, nem tudok nagyon ehhez mit hozzászólni. Nem hiszem azt, hogy nagyon rejtegetnem kellene a véleményem. A tény az, hogy itt vagyunk, és csak arra szólíthatok fel mindenkit, hogy legyen nagyon óvatos, amikor ajtókkal vagy hasonló felületekkel érintkezik. Remélem, hogy mindenkinek van kézfertőtlenítője, és nagyon bízom benne, hogy minden óvintézkedést megtettek a rajongók miatt. Sétáltam, és azt láttam, hogy minden a megszokott medrében zajlik, mint egy átlagos napon. Remélem, hogy a rajongók biztonságban lesznek, és bízom benne, hogy a hétvége lemegy tragikus események nélkül.”

    Az ausztrál orvosi csapat vezetője elmondta, hogy bármelyik csapatot karantén alá kell helyezni, amennyiben megerősítik, hogy egy tagjuk vírusos lenne, ami gyakorlatilag azt jelentené, hogy a futamot le kell mondani. Hamilton erre reagálva annyit mondott, hogy ezen eredményekkel való időhúzás segíti a szervezőket, hogy lemehessen a verseny. Arra a kérdésre, hogy ő törölné-e a futamot, ha a tesztek pozitívak lesznek, így felelt:

    „Nem én vagyok az, aki ezt eldönti, de hallottam, hogy az eredmények nem lesznek meg öt napon belül… micsoda véletlen.”

  • Rosberg: Lewis minden idők legjobbja lesz

    Rosberg: Lewis minden idők legjobbja lesz

    Nico Rosberg korábbi csapattársáról, Lewis Hamiltonról beszélt és elárulta, hogy egyetlen vele összemérhető van a jelenlegi mezőnyben.

    Ez a pilóta pedig nem más, mint Max Verstappen, akivel 2016 világbajnoka két évet versenyzett együtt.

    „Verstappen az egyetlen, akit össze lehet hasonlítani Hamiltonnal a Forma-1-ben” – mondta a német. „Neki van olyan ritka és kivételes tehetsége, mint Lewisnak. Ilyenből generációnként egy van. Ha Max megkapja a megfelelő autót, kétség kívül harcban lesz a bajnoki címért. Azt viszont nem mondhatjuk, hogy jobb, mint Lewis. Ő a valaha volt legjobbá válik majd.”

    Ezután Rosberg kitért az idei szezonra, elmondta, mire számít: „Meggyőződésem és optimista vagyok azt illetően, hogy a Red Bull és a Ferrari harcban lesznek.”

  • Leclerc nem biztos abban, hogy jövőre is Vettel lesz a csapattársa

    Leclerc nem biztos abban, hogy jövőre is Vettel lesz a csapattársa

    Charles Leclerc elárulta, nem biztos abban, hogy Sebastian Vettel marad 2021-ben is a Ferrarinál.

    A négyszeres világbajnok 2015-ben csatlakozott a Scuderiához, ám azóta nem sikerült valóra váltani a reményeket, amiket érkezéséhez hozzáfűztek. Tavaly a monacói felülkerekedett a németen, így az első számú versenyzői státuszt is elvesztette. Ezen felül idén lejár a szerződése, és bár Mattia Binotto jelezte, hogy megtartanák a 32 éves versenyzőt, addig az érintett kilátásba helyezte azt is, hogy távozik Maranellóból.

    Helmut Marko már korábban elmondta, hogy nem tudják visszafogadni a németet, így a Red Bull nem jelenthet számára opciót. Timo Glock szerint a McLaren lenne a járható út barátja számára, ugyanis Andreas Seidl akár úgy is dönthet, hogy akar egy németet a csapatába. Toto Wolff is nagyon jó barátságban van Vettellel, sőt korábban azt is elmondta, nem lenne ellenére a német csatlakozása a csillagosokhoz. Ám, amíg Lewis Hamilton a Mercedesnél van, addig erre nagyon kevés az esély, bár a brit jövője sincs még kőbe vésve.

    Martin Brundle szeretné, ha honfitársa eligazolna, ugyanis szerinte, egy nagyszerű történet kerekedne ki az ügyből.

    ,,Remélem elmegy a Ferrarihoz, mert egy igazán nagyszerű történet kerekedhetne ki ebből. A Mercedes valószínűleg a legjobb csapat, rengeteg pénzt fizetnek neki, és élete végéig Mercedes nagykövet lehet. Hosszan el kell erről gondolkodnia, mielőtt mindezt maga után hagyná, csak azért, hogy megváltoztassa az overallja színét. Ha most én lennék a menedzsere, akkor azt mondanám neki: ‘Nem mész sehová fiam, itt maradsz.’ Ám szurkolóként úgy gondolnám: ‘Menj a Ferrariba, és adj nekünk valami olyat, amire igazán várhatunk.”

    Leclerc, aki 2024-ig szerződést hosszabbított a Ferrarival a holland racingnews365-nek azt nyilatkozta, nem igazán tudja, mi fog történni jelenlegi csapattársával.

    ,,Nagyon jó a munkakapcsolatom Sebbel. Sokat segített nekem tavaly, és nagyon tisztelem is. Nem vagyok biztos abban, hogy a csapatnál lesz 2021-ben, de akármilyen döntést is hoznak, én azt el fogom fogadni. Ha maradna, én akkor is boldog lennék.”

  • Webber: Lewis komplexebb és tisztább versenyző, mint Schumi

    Webber: Lewis komplexebb és tisztább versenyző, mint Schumi

    A korábbi Red Bull, Williams, Jaguar és Minardi pilóta, Mark Webber nagyra tartja Lewis Hamiltont, és szerinte a hatszoros világbajnok összetettebb versenyző, mint a hétszeres bajnok Michael Schumacher.

    Schumacher pole pozíciós rekordját már megdöntvén, Hamilton úgy kezdi meg a 2020-as Forma-1-es szezont, hogy megdöntheti a legtöbb győzelem rekordját, és beérheti a versenyzők bajnoki címét illetően a németet. Webber szerint a jelenlegi állás szerint nem is kérdés, hogy Hamilton a sportág egyik legendája, sőt, szerinte bizonyos tekintetben jobb is, mint Schumi, és ezt el is mondta a speedcafe.com-nak:

    „Szerintem komplexebb versenyző, mint Michael. Technikailag nézve is tisztábban érte el ezen eredményeket, és kerák-kerék elleni csatáknál sem trükközött vagy ment neki másik versenyzőnek.Egyértelműen ott van a helye a legjobbak közt, olyanokra gondolok itt mint Alain Prost, Niki Lauda, Jackie Stewart vagy Ayrton Senna. Nyilvánvalóan Michael is ide tartozik, ő tartja a bajnokságok és a futamgyőzelmek rekordját, de biztos vagyok benne, hogy Lewis okozhat némi felfordulást.”

    Hamilton és a Mercedes kiemelkedő helyzetben vannak a melbourne-i szezonnyitó előtt, Webber pedig továbbra is csodálattal beszél a 35 éves britről, aki ellen versenyzett 2010-ben is, amikor a végső győztes Sebastian Vettel lett:

    „A pályán olyan mint Nadal vagy Federer. Kivégez mindenkit, szinte sebészi, klinikai módon. Nem sűrűn jár a versenybírákhoz sem, utoljára talán azért volt velük dolga, mert gyorsan ment a bokszutcában? Komoly agykontrollt végez és rendkívül nyugodt, ő egy igazán nagy tehetség, aki folyamatosan feltalálja magát, így mindent megérdemel.”

  • Norris szerint Verstappen „versenyzőbb”, mint Hamilton

    Norris szerint Verstappen „versenyzőbb”, mint Hamilton

    Lando Norris, a jelenlegi Forma-1-es mezőny legifjabb tagja azt állítja, hogy Max Verstappen sokkal inkább versenyző alkat, mint a hatszoros világbajnok Lewis Hamilton. Mondta ezt úgy, hogy közben Hamiltonon a világ szeme, hogy beéri-e Michael Schumacher rekordját.

    Az azonban tény, hogy a domináns Hamilton mellett a fiatalok kerültek a középpontba, úgy, mint Alex Albon, George Russell, Norris, és leginkább Charles Leclerc és Max Verstappen.

    „Max versenyzőbb (alkat), mint Lewis.” – mondta Norris a PA hírügynökségnek. „Ő úgy nyer, hogy manőverezik és mindent egy lapra tesz fel.”

    „Lewis sok évet versenyzett kiváló versenyzők ellen. Nagyon jó a kvalifikációkon. Összerakja a köröket aztán összerakja a versenyt is. De sosem látni tőle bámulatos előzéseket, talán azért, mert mindig az élen van, míg ezt Maxtól lehet látni.”

    „Mindkét versenyzőnek vannak erősségei, azonban eléggé más területeken. Jó lenne fej-fej mellett látni őket idén.”

  • Hamilton vesztésre áll a szomszédaival szemben

    Hamilton vesztésre áll a szomszédaival szemben

    Korábban már beszámoltunk róla, hogy Lewis Hamilton nyugat-londoni hat hálószobás, 18 millió font értékű villáját bővíteni szeretné, ez azonban nem tetszik a szomszédainak.

    Szomszédjában ugyanis művészek élnek és dolgoznak, akik számára fontos a természetes fény, amitől aggodalmuk szerint Hamilton átalakítása megfosztaná őket. Ezért a művész közösség pert indított, hogy megvétózzák a hatszoros világbajnok terveit.

    Mint most kiderült, sikerrel is jártak. Kensingtoni királyi körzete és a Chelsea Tanács ugyanis elutasította Hamilton az ingatlan területén új, nyári lak kialakítását, a többi tervről azonban még nem született döntés.

    Hamilton a kensingtoni ingatlant három évvel ezelőtt vásárolta. Található benne hat hálószoba, négy fogadó helyiség, két hatalmas fürdőszoba, konyha és étkező, valamint tartozik hozzá parkoló és garázs, és egy nagy előkert.

    Noha állítólag a vásárlás óta, a versenyző eddig alig tette be a lábát oda.

    „A jelenlegi tulajdonos 2017-ben 18 millió fontért vásárolta meg az ingatlant, de soha be nem tette a lábát oda.” – idézi az egyik dühös szomszédot a Daily Mail. „A rókák beköltöztek a kertjébe, és semmilyen karbantartást nem végeztek a házon, melyet a korábbi tulajdonos évekkel ezelőtti távozása óta kihasználatlan.”

    Hamilton képviseletében a BLDA építészei elmondták, hogy a nyári lak a tervek szerint egy favázas épület lenne, fém, üvegezett ajtókkal, a kertre való kilátással, a tető pedig a jelenlegihez lenne igazítva. Most pedig tervezési engedélyt kérnek egy új terv megalkotásához.

  • Így nyitotta meg a silverstone-i múzeumot Harry herceg és Hamilton

    Így nyitotta meg a silverstone-i múzeumot Harry herceg és Hamilton

    Tegnap Harry herceg Lewis Hamiltonnal közösen nyitotta meg a silverstone-i pálya új múzeumát, a The Silverstone Experience-t.

    Jelen volt azonban két másik F1-es versenyző is, George Russell és Alexander Albon személyében, ahogy 1996 világbajnoka, Damon Hill is tiszteletét tette.

    Sussex hercege kipróbálta az interaktív kijelzőket és helyi diákokkal is találkozott. A múzeumnak egyben az is a célja, hogy inspirálja a következő mérnök generációt a kiállítások és az oktatóprogramok által.

    „Holnap lesz két éve, hogy legutóbb itt jártunk és el sem hiszem, egy második világháborús hangárt, ami hideg volt és koszos, sikerült ilyen figyelemre méltó élménnyé változtatni.” – mondta Harry. „Köszönöm, hogy ezt sikerült véghezvinni, ilyen nagy nyomás alatt, és köszönöm, hogy ilyen lehetőségeket kínálnak megannyi fiatalnak.”

    „A The Silverstone Experience nagyszerű módja annak, hogy inspirálja a gyerekeket, hogy jobban belelássanak az autóiparba és csodálatos volt ezt hivatalosan is megnyitni ma Sussex hercegével.” – mondta Hamilton. „Igazán hiányzik a változatosság a Forma-1-ből, és az egész iparágból, a csodálatos elérhető lehetőségek ellenére. Ezt mindenki számára elérhetővé kell tennünk. A sokszínűség a gyökerekben rejlik és ha változtatni tudunk a versenycsapatok és gyárak összetételén, akkor az egész iparágat meg tudjuk változtatni.”

    https://www.instagram.com/p/B9ZOg80p0y2/?utm_source=ig_embed

    https://www.instagram.com/p/B9Zl4JkBM1p/