Címke: Lewis Hamilton

  • Norris trollkodott Albonnal és másokkal is a virtuális Bahrein futam alatt

    Norris trollkodott Albonnal és másokkal is a virtuális Bahrein futam alatt

    Lando Norris is részt vett az először megrendezett hivatalos F1 Virtual Grand Prix-n, ahol 18 indulóból az ötödik lett. A McLaren versenyzője a futam után felhívta Alex Albont a rajongói nyomására, hogy átbeszélje a Red Bullos kollégájával a nyújtott teljesítményét.

    Mint az ismert, az összes nagy sporteseményt elhalasztják a koronavírus helyzet miatt. Számos sportszervezet az esportban találta meg a megoldást, hogy azzal is el lehet ütni az időt. Jó pár hétig igazi verseny nem lesz, így a Forma-1 is virtuális versennyel helyettesítette a hétvégén a Bahreini Nagydíjat. A futamot adta élőben a Sky is, ahogy Magyarországon az MTVA. Norris vagy 100.000 rajongója követhette a hősét Twitchen keresztül is. A brit pilótának gyenge volt az internetkapcsolata, így a 9-14. kör között nem nagyon tudott mit csinálni, de végül mégis ötödik tudott lenni.

    A streamelt műsora elején azonban Norris sorra hívta az F1-es kollégáit tanácsokért. Max Verstappen azt javasolta, hogy inkább kapcsolja ki a számítógépét. Csapattársa Carlos Sainz azzal oltotta, hogy pont tegyen úgy, ahogy szokta a való életben is: kövesse őt. George Russell-t amiatt hívta fel Lando, hogy ő nyilvánvalóan specialistája az utolsó helyről való indulásnak a tavalyi évből kiindulva, hiszen a netkapcsolata miatt az időmérőn se nagyon tudott részt venni, így a végéről kellett indulnia a trollkodó angolnak. Felhívta a mclarenes főnökét is, és elnézést kért Zak Browntól, amiért rontja a csapata imidzsét a szereplésével.

    A verseny után a 20 éves pilóta azonban telefonvégre kapta Albont, hogy legyen kedves értékelni a teljesítményét, és a Red Bull sztárja próbálta is froclizni a barátja eredményét, és ezt mondta neki:

    „Haver, az utolsó kanyar az jobbra van, te meg balra mentél.”

    Norris gyorsan kapott is az alkalmon, és válaszul közölte, hogy Albon a felelős a tavalyi brazil esetért, amikor ütköztek a hatszoros világbajnok Lewis Hamiltonnal:

    „Nos Alex, nem is tudom, hogyan fordulhattál bele akkor Hamiltonba Brazíliában, de inkább fel se emlegetem.”

    Hamilton volt a hibás az ütközésért, ami Albonnak az első dobogójába került. Akkor Hamilton gyorsan bocsánatot is kért a fiatal pilótától, és az eset két büntetőpontjába is került.

    Angolosoknak íme a teljes 18 perces beszélgetés, ahol Lando beszélget a kollégákkal:

  • De la Rosa tudta, hogy Hamilton problémát fog okozni riválisainak

    De la Rosa tudta, hogy Hamilton problémát fog okozni riválisainak

    Lewis Hamilton mindössze két etapot teljesített a debütáló szezonját megelőző privát teszten Silverstone-ban, és Pedro de la Rosa már akkor tisztában volt vele, hogy a fiatal brit masszív problémát jelent majd a riválisai számára.

    Hamilton élete első Forma-1-es tesztlehetőségét kapta meg a wokingi istállótól 2006 szeptemberében, mindössze napokkal a GP2-es bajnoki cím megszerzését követően.

    Ekkortájt Pedro de la Rosa volt a McLaren egyik versenyzője Kimi Räikkönen mellett, és a spanyol versenyző nagyon bízott abban, hogy 2007-ben is a wokingiakkal folytathatja. A spanyol pilóta is részt vette azon a teszten, amelyen az ifjú Hamiltont is megnézte az akkor még Ron Dennis által vezetett istálló.

    Az eseményre visszautalva, de la Rosa elmondta, hogy már a második etapot követően megváltozott az addigi véleménye Hamiltonról, ugyanis a most már hatszoros világbajnok szenzációs köröket teljesített már az első próbálkozásain.

    „Ekkor változott meg a véleményem vele kapcsolatban,” – mondta a spanyol a Forma-1 hivatalos oldalának adott podcastjában. „Volt két autónk teszteltünk, és ez volt élete első Forma-1-es élménye Lewis-nak. Ment egy etapot, és sehol sem volt.

    „Emlékszem, amikor néztük a telemetriáját az akkori versenymérnökömmel, Phil Prew-val és mindketten azt gondoltuk, hogy a srácnak rengeteget kell majd fejlődnie az évek alatt. Egy hosszú út áll előtte, jó lesz majd, csak időt kell hagynunk neki.

    „Ezt követően mentem egy etapot és az időket nézve észrevettem, hogy Lewis a leggyorsabb. Már a második etapon jobb köröket ment, mint én! Az adatelemzés közben kérdezgettem, hogy vajon mi történhetett? Lehet, hogy csak új gumikat kapott, azért. A Copse-ban, a Becketts-ben és a Maggots-ban is pokolian gyors volt és csak ekkor ébredtem rá a benne lévő potenciálról.”

    De La Rosa azt is elárulta, hogy nem sokkal a tesztet követően már ki is derült, hogy az újonc Hamiltonnak az a Fernando Alonso lesz majd a csapattársa, aki egymás után lett világbajnok a Renault-val 2005-ben és 2006-ban. A spanyol hozzátette, hogy egyáltalán nem maradt benne semmi rossz érzés a döntés miatt.

    „Ez volt az első F1-es tesztje, a második hosszabb etapja Silverstone-ban, és már úgy vezetett, mint, ha legalább tíz éve ezt csinálná.

    „Számos versenyzőt láttam pályafutásom során. Rengeteg jó versenyző vett körül és azt mondanám, hogy emiatt megtisztelve érzem magam. De, amikor megláttam Lewist, akkor azt gondoltam: „hűha, ő egy rendkívüli tehetség.”

    „Amint a 2006-os szezon véget ért, tudtam, hogy Lewis is ott lesz az esélyesek között a második ülésért, ugyanis már tudtam Alonsot már leigazolták.

    „Örültem, hogy végül így alakult, mert azt mondtam magamnak, hogyha én lettem volna Ron Dennis vagy Martin Whitmarsh helyében, akkor én is ezt a döntést hoztam volna. Lewis ugyanis egy szenzációs tehetség, Alonso pedig egy kétszeres világbajnok.”

  • Hamilton jól van, de nem tesztel, hiába találkozott koronavírusossal

    Hamilton jól van, de nem tesztel, hiába találkozott koronavírusossal

    Lewis Hamilton a közösségi média platformján üzent a rajongóinak, hogy fitt, nincsenek tünetei nála a koronavírusnak, pedig két olyan emberrel is találkozott, akiknek a tesztje pozitív lett. Korábban egy rendezvényen kerültek kapcsolatba Londonban Sophie Trudeauval, a kanadai miniszterelnök feleségével, és a színész Idris Elbával, akiknek azóta a COVID-19 tesztje mindkettejüknek pozitív lett. A hatszoros világbajnok a Twitteren üzent, ahol azt is elismerte, hogy neki még nem volt tesztje:

    „Helló srácok, remélem mindenki pozitív tud maradni ebben a helyzetben, elfoglalt és egészséges. Voltak spekulációk az egészségügyi állapotommal kapcsolatban, miután voltam egy olyan eseményen, ahol később két emberről is kiderült, hogy koronavírusos lett. Tudatni akartam veletek, hogy jól vagyok, jól érzem magamat, és kétszer is edzek egy nap. Semmilyen tünetem nincs, és már 17 napja annak, hogy találkoztam Sophieval és Idrisszel. Idrissel beszéltem már azóta, és boldog vagyok, hogy minden oké vele. Beszéltem a háziorvosommal és kétszer is ellenőriztük, hogy szükséges-e elvégezni rajtam a tesztet, de az igazság az, hogy eléggé korlátolt mennyiségű teszt áll rendelkezésre, és vannak olyanok, akiknek nagyobb szüksége van most rá, mint nekem, pláne amikor úgy néz ki, hogy tünetmentes vagyok. Így amit tehettem az elmúlt héten, hogy elszigeteltem magamat, pláne, mióta pénteken törölték az edzéseket, kifejezetten távolságot tartottam az emberektől. A legfontosabb amit mindenki megtehet az, hogy maradjon pozitív, amennyire csak lehet, tartson távolságot, és akár teljesen zárkózzon el, ha ez szükséges, rendszeresen mosson kezet szappannal és vízzel, legalább 20 másodpercig. Köszönöm az üzeneteiteket, Távolból is optimizmust és szeretetet küldök nektek. Vigyázzatok magatokra.”

    Hamilton a múlt hétvégén Ausztráliában maradt miután a futam törlésre került, de szörfözni azért elment Melbourneben a URBNSURF szörfparkba. Itt látható:

    https://www.instagram.com/p/B9xHCEfhtLk/

  • Ma lenne 60 éves a halhatatlan Esőisten: Ayrton Senna

    Ma lenne 60 éves a halhatatlan Esőisten: Ayrton Senna

    Már életében is rengeteg brazilnak olyan volt ő, mint egy vallás: Ayrton Senna. A háromszoros világbajnok ma lenne 60 éves. A 35 éves Lewis Hamilton így emlékezik meg róla:

    „Autóversenyzőként csak egyetlen példaképem volt, Ayrton Senna. Amikor 1994. május elsején meghalt, kilenc éves voltam. Angliában voltam egy gokart versenyen, és a boxok mögött sírtam. Akkor számomra megszűnt egy világ.”

    A brit pilóta már rég megdöntötte egykori kedvence összes rekordját, mégis így vélekedik:

    „Ayrton ellen versenyezni óriási lett volna. A vezetési stílusa, a harcossága és a személyisége az, ami nem csak számomra maradnak meg örökre.”

    Senna 1984-ben üstökösként robbant be a mezőnybe. Az egyértelműen pocsék Toleman-Harttal 13 pontot szerzett, de akkoriban még csak az első hat helyezett kapott pontot. Ennek eredményeként kilencedikként végzett a versenyzők világbajnokságában. 1985-ben a Lotusszal már Portugáliában a szakadó esőben mindenkit faképnél hagyott, és 62 másodpercnyi (!) előnnyel végzett az élen a ferraris Alboreto előtt. Megszületett az „Esőisten”.

    Senna hívőként szállt be a 161. számára végzetes nagydíjon az autójába, és egyszer így nyilatkozott még korábban a Blicknek:

    „A verseny alatt is imádkozom. Semmi sem olyan erős, mint Isten ereje.”

    A riválisok persze megmosolyogták, az egykori mclarenes ellenfele, Alain Prost ezt mondta róla:

    „Ayrton tényleg azt hitte, hogy halhatatlan.”

    Amikor eljött a fekete imolai hétvége 1994-ben, honfitársa, Rubens Barrichello túlélt pénteken a Jordanben egy horrorisztikus balesetet, enyhébb sérülésekkel. Szombaton azonban a Simtekben az osztrák Roland Ratzenberger szörnyethalt. Először Senna úgy döntött, hogy nem is akar vasárnap meccselni a bajnokságot vezető benettonos Michael Schumacherrel. Végül azonban győzött Ayrton győzni akarása döntött, hiszen a harmadik pole pozícióját szerezte meg abban az évben.

    Három órával a rajt előtt a paddockban egy végső baráti „csúcstalálkozón” volt Prosttal. Az egykori szupersztár ellenfelek kisírt szemmel hagyták el a Williams motorhomeját. Isteni sugallat lett volna közöttük ez az utolsó beszélgetés?

    Rajongók millióinak még most is és marad is Senna minden idők legnagyobb versenyzője, de ezt a kérdést soha nem is lehet majd helyesen megválaszolni. Mások úgy gondolják, hogy Juan Manuel Fangio az, hiszen négy márkával öt világbajnoki címet szerzett, mások szerint a skót volánművész az, Jim Clark, a Lotusszal. Megint másoknak a Professzor, Alain Prost az, az 51 győzelmével. De ugyanígy benne van ezen pakliban Michael Schumacher és Lewis Hamilton is, akik már beírták a nevüket az örökkévalóságba.

  • A Mercedes már 2018-ban is használta a DAS-t?

    A Mercedes már 2018-ban is használta a DAS-t?

    A 2018-as Magyar Nagydíj időmérő edzésének Q3-as szakaszában történt belső kamerás felvételén tökéletesen látszik, hogy Lewis Hamilton használja a DAS-t, amit a riválisok csak az idei szezonközi teszteken vettek észre. Azonban az is benne van a pakliban, hogy ez csupán egy optikai csalódás, amit a kamerán levő víz okozott?

    A felvételt Luca Flaminio töltötte fel a Twitter-re, amikor a hatszoros bajnok brit világbajnok éppen a célegyenes ráfordító kanyart vette be, mielőtt megkezdte volna az utolsó mért körét az időmérő edzésen. A felvételen nagyon úgy tűnik, mint ha saját maga felé húzná a kormányt.

    A felvétel két külön nagy csoportra osztotta az embereket. Az egyik csoport azt mondja, hogy Hamilton tényleg a DAS-t használta, a másik pedig azt, hogy az egész pusztán illúzió, amit a kamerán levő víz okozott.

    Köztudott, hogy az eső gumikat rendkívül nehéz melegen tartani. Ebből következik, hogy a Mercedes tényleg használhatta a DAS-t ezen a mért körön, ugyanis a rendszer egyik legnagyobb előnye, hogy a versenyző a kerékösszetartás szögének megváltoztatásával képes melegen tartani a kerekeit a mért kör során.

    Az optikai csalódás is lehetséges, ugyanis az esős körülmények miatt a látási viszonyok nem voltak valami jók. Szerintetek melyik tábornak van igaza?

  • Massa: A Ferrari Alonsóval komolyabb volt, mint a Leclerc/Vettel páros

    Massa: A Ferrari Alonsóval komolyabb volt, mint a Leclerc/Vettel páros

    Felipe Massa szerint ő és Fernando Alonso a Ferrarinál jobb páros volt, mint most Charles Leclerc és Sebastian Vettel. A monacói pedig igazán megtett mindent, hogy a Forma-1 felfigyeljen rá tavaly, amikor csatlakozott a vörösökhöz, és jobb is lett, mint a négyszeres bajnok Vettel. Leclerc kétszer is nyert, Belgiumban és Olaszországban, míg Vettel egyszer diadalmaskodott, Szingapúrban. A monacói több pole pozíciót és több pontot is szerzett, mint a magasan jegyzett csapattársa. Vettelnek mindenképp vissza kell vágnia 2020-ban ha el akarja kerülni, hogy Leclerc legyen az első számú pilóta, már persze akkor, ha egyáltalán hosszabbítani akar a Ferrarival év végén.

    Massának nem idegen ez a helyzet, hiszen annak idején Fernando Alonso szárnysegédje volt, amikor 2010 és 2013 között voltak együtt a Scuderiánál, és úgy véli, hogy neki nehezebb dolga volt, mint Leclercnek most Vettellel. Így nyilatkozott a Gazetta dello Sportnak:

    „Nekem szerintem nehezebb dolgom volt Alonsóval, mint mint neki Vettellel. Fernando nagyon jó volt abban, hogy nyomás alá helyez. Nem hagy békén, gyakorlatilag egyedül Hamilton volt képes ennek ellenállni. Leclerc egy született tehetség. Nagyon gyorsan tanulja meg az új pályákat, jók a a megérzései, ezen felül okos, és jól átgondolja, hogy mit is akar az autóval. Ez pedig segít neki abban, hogy kevesebbet hibázzon. Tavaly fejlődött a szezon során, ellentétben Verstappennel, aki azért hibázgatott. Leclerc gyorsabban fejlődött.”

    Amennyiben a Ferrari elő tud állni egy olyan autóval amivel képesek a Mercedes szintjén menni, akkor Massa szerint Leclerc megnyerné a bajnoki címet:

    „Mindig is tudtam, hogy Leclerc olyan nyomás alá tudja helyezni Vettelt, mint Ricciardo tette azt a Red Bullnál. Először egy szponzoreseményen találkoztam vele Monte Carloban, ahol ott volt Jules bianchi is, meg Charles, még egy kedves gyerekként. Követem a karrierjét, láttam a GP3-ban, és egyből gondoltam, hogy fel fog érni a csúcsra. Egy igazán nagy tehetségnek tartom. Gyors volt minden kategóriában, mindenütt nyert, és amikor elért a Forma-1-be, rögtön megmutatta a képességeit a Sauberrel, majd a Ferrarinál. Ha jó autót kap, akkor elég jó ahhoz, hogy megmérkőzzön a Mercedesszel, és megnyerje a bajnoki címet.”

  • Hamilton nem igazolna a Formula E-be

    Hamilton nem igazolna a Formula E-be

    Lewis Hamilton még nem gondolkozik a Formula E-re váltáson, még ha el is ismeri, etikusabb lenne ott versenyezni.

    A hatszoros világbajnok manapság gyakran foglalkozik a világ problémáit jelentő kérdésekkel, például a klímaváltozással, fenntarthatósággal és veganizmussal. Épp emiatt tartja vonzónak az elektromos szériát.

    Viszont amikor megkérdeznék, átszerződne-e a sorozatba, így válaszolt: „Az egyetlen oka, amiért mennék, az az, hogy etikusabbnak tartom, hiszen a fenntarthatóság az olyasmi, amit nagyon fontosnak tartok. És ez nehéz, mert egy pozitív változás része szeretnék lenni, de még mindig mindenhova repülünk. A motorsport csúcsán versenyzek és a belátható jövőben a Formula E nem veszi át ezt a szerepet, én viszont a legmagasabb szinten akarok versenyezni. Emiatt nem számolok a Formula E-vel, de el tudok képzelni magamnak valamiféle szerepet a háttérben. Tetszik, amit képviselnek és amit el szeretnének érni.”

  • Ecclestone megnevezte minden idők legjobb Forma-1-es pilótáját

    Ecclestone megnevezte minden idők legjobb Forma-1-es pilótáját

    A Forma-1 korábbi vezére Bernie Ecclestone most pontot tett az örökérvényű viták végére, és elmondta, hogy ki a valaha volt legjobb pilóta a királykategóriában.

    Ha az autósport szerelmeseinek feltesszük azt a kérdést, hogy szerintük ki minden idők legjobb a száguldó cirkuszban, akkor legtöbbször Juan Manuel Fangio, Ayrton Senna, Michael Schumacher vagy Lewis Hamilton nevét emlegetik.

    A Forma-1-et sokáig irányító Bernie Ecclestone is megkapta ezt a kérdést a Daily Mailtől, ám ő nem a fent említett négyesből mondott valakit.”

    „Alain Prost.” – vágta rá a brit. „Ő sosem kapott olyan sok támogatást a csapatától. Amikor a lámpák kialudtak, akkor ő magára maradt. Egyedül kellett figyelnie a gumik, fékek stb. állapotára. Kicsin múlott még további két bajnoki címe is.”

    „Nelson Piquet, aki még remekül teljesített, ha rendben volt az autója. Stirling Moss is ott van nálam a top négyben, akár csak Juan Manuel Fangio.” – tette hozzá.

    Ecclestone kitért a jelenkor rekord halmozójára Lewis Hamiltonra is.

    „Lewis is egy nagyon jó pilóta. Talán a legjobb négyben-ötben ott van, de nehéz megmondani, hogy ő jobb-e ennél mag annál. Lewisnak van a legjobb autója, legjobb csapata, mindenből a legjobb van neki.” – vélekedett.

  • Hamilton: nem igaz, hogy vegánként nem lehet izomtömeget növelni

    Hamilton: nem igaz, hogy vegánként nem lehet izomtömeget növelni

    Lewis Hamilton állítása szerint teljesen hülyeség azt állítani, hogy izomtömeget veszített volna azért, mert már egy ideje nem eszik húst.

    A hatszoros Forma-1-es világbajnok büszkén hirdeti, hogy vegán életmódot folytat, és másokat is arra buzdít, hogy kövessék a példáját. Persze ezzel sokan nem értenek egyet.

    A brit versenyző állítja, hogy mióta így táplálkozik, sokkal jobban érzi magát a bőrében.

    „Úgy gondolom, hogy az egészségem csak egyre jobb lett az elmúlt pár évben, ahogy nővényi alapú táplálkozásra váltottam.” – mondta Hamilton a The Expressnek. „Ez nem a legegyszerűbb dolog, de az ember folyamatosan tanul az élelmiszerekről, újakat fedez fel… amit talán sosem tettél volna… vannak dolgok, amiket korábban sosem ettem volna meg, és ez ad némi változatosságot.”

    „Arra fókuszáltam, hogy folyamatosan jó, szilárd ételeket egyek. A tél folyamán volt egy séfem, szóval ezért ez különösen jobb időszak volt számomra; de nagyrészt a környezet és az állatok miatt döntöttem e mellett.”

    „Egy kicsit nehéz ez, mert tudom, hogy nem mindannyian teszünk így… hogy vegánok vagyunk, nem mindenki folytatja ezt, de én igen. Határozottan érzem a hasznát egészségi oldalról, és fizikailag, és ez lehetővé tette számomra, hogy… tudják az emberek azt hiszik, hogy izmot fognak veszíteni, hanem jutnak fehérjéhez; sok ember mondja, hogy szükségem van fehérjére, de ez abszolút hülyeség. Csak egy kicsit olvasgatni kellene online.”

    „Nekem sikerült… tavaly gyarapodott (az izomtömege), egy kis súlyt is felszedtem. Ezen a télen fogytam, de több izmom lett és nagyobb súlyt tudok emelni, mint bármikor ezelőtt, és többet tudok futni, mint valaha. Ez lehetővé tette számomra, hogy jobban eddzek.”

    „De láthatják más sportokban más sportolók esetében is, szerte a világon. Serene (Williams) is ezen dolgozik, (Novak) Djokovic is, egy csomó ember így tesz.”

    „Szerintem ez pozitív és fontos mód mindannyiunk számára. Szerintem sok területen kell ez… nem csak az ételek kapcsán, de sok dolog van még, amivel előre kell haladnunk, lépésről lépésre.”

  • Ecclestone: Ha csapatfőnök lennék, Verstappent akarnám

    Ecclestone: Ha csapatfőnök lennék, Verstappent akarnám

    Mielőtt a Forma-1 urává vált volna, Bernie Ecclestone a legendás Brabham csapatfőnöke volt. Olyan nagyságokkal dolgozott együtt, mint Niki Lauda, vagy Nelson Piquet. Így biztosan mindenkinél jobban tudja azt, hogy miképp kell kezelni a nagy sztárokat a Forma-1-ben. Az F1 jelenkori legnagyobb csillaga természetesen Lewis Hamilton. Volt már szó róla, hogy esetlegesen a brit átigazolna a Ferrarihoz, de Ecclestone nem javasolja ezt neki. A Daily Mailnek nyilatkozott:

    „Kényelmes a jelenlegi helyzete, és ezért ő a felelős. Mellette van az a fickó, aki támogatja őt, és a kedvéért rendezi a dolgokat, ez Toto Wolff. Ez nem lenne adott számára a Ferrarinál. Ők olaszok. Meg kellene jól tanulnia a nyelvüket, hiszen azt is tudnia kell, mit beszélnek a háta mögött, már az elején. Az a gond az olaszokkal, hogy nem akarnak harcolni, és vitázni sem akarnak senkivel sem. Inkább nem mondják meg valakinek, azt, ha rossz munkát végez. Ehelyett: Szedd össze magadat, vagy kirakunk, tedd oda magadat, eredményt akarok.” Aztán pedig: „Vacsorázzunk együtt, beszéljünk a dologról. Legyünk barátok.”

    Ehhez képest nem Hamilton lenne Ecclestone első számú választása, ha valahol ő lenne még a csapatfőnök. Neki kiemelt dolga van a Mercedesnél. Ha új versenyzőt kellene igazolnia, más lenne a választása:

    „Ha csapatfőnök lennék, akkor Maxot igazolnám le. Gyors, és könnyű kijönni vele. Ha Lewis is nálam lenne, akkor mondanám neki, hogy mikor lenne a következő versenye, és hogy legyen ott. Ezen kívül azt csinálhatna, amit csak akar. Csökkenteném a fizetését, de megengedném, hogy legyenek saját támogatói, meg ilyesmi. A Mercedes próbálja kicsit fékezni. Én teljes szabadságot adnák neki.”