Címke: Lewis Hamilton

  • Ecclestone: A Forma-1 arany korszaka véget ért

    Ecclestone: A Forma-1 arany korszaka véget ért

    Ha hihetünk Bernie Ecclestone ítéletének, a Forma-1 arany korszaka véget ért. A korábbi főnök arra számít, hogy számos vaskos fizetésű versenyzőnek áldozatot kell hoznia a közeljövőben.

    A koronavírus-járvány komoly nehézségeket hozott az autóiparnak, így a Forma-1-et is érinteni fogja, állítja Ecclestone. A brit üzletember szerint Lewis Hamilton veszítheti a legtöbbet, amikor aláírja majd az új szerződését. Mr. E. a svájci Blicknek nyilatkozott:

    „Hamilton soha többé nem fog 50 millió eurót keresni évente. Minden versenyző kénytelen lesz elfogadni komoly kurtításokat. Véget ért az aranykor.”

    Bernie azt javasolja Hamiltonnak, hogy ne álljon le pókerezni, amikor az új szerződéséről tárgyal majd a Mercedesszel. Ennek pedig rém egyszerű az oka: olyan pedigrés versenyző is elérhető most a pilótapiacon, mint Sebastian Vettel.

  • Brundle: Hamiltonnak joga van felszólalni a rasszizmus ellen

    Brundle: Hamiltonnak joga van felszólalni a rasszizmus ellen

    A jelenleg szakértőként dolgozó korábbi Forma-1-es pilóta Martin Brundle szerint Lewis Hamiltonnak minden joga és oka megvan arra, hogy a közösségi médián keresztül felszólaljon a rasszizmus ellen.

    A hatszoros világbajnok Hamilton George Floyd halála óta igencsak aktívan posztol és ad hangot a rasszizmus ellen. Több versenytársa is csatlkozott mellé és a #BlackLivesMatter kampányhoz.

    Brundle szerint pedig Hamilton a tökéletes ember a rasszizmus elleni harchoz.

    „Kérdés nélkül rászolgált a tehetsége, a hányattatott sorsa, a kemény munkája és a hat világbajnoki címe révén arra, hogy kiálljon és elmondja a véleményét.” – kezdte a brit.

    „Büszke vagyok rá, és örülök, hogy fellép ez ellen. Támogatom őt ebben, minden módon. Arra késztet, hogy álljak meg egy pillanatara és gondolkodjak.” – folytatta.

    „Nekem viszont nincs jogom hangot adni a rasszizmus ellen, mert egy fehér, angol, középosztálybeli ember vagyok, aki a hatvanas éveiben jár és sosem voltam a rasszizmus áldozata. 40 éve járom a világot, de sosem kaptam rasszista megjegyzéseket. Ma reggel volt nagyon érdekes beszélgetésem Karunnal [Chandhok – a szerk.] arról, hogy tudat alatt is hogyan lehet rasszistának lenni. Ez ismét elgondolkodásra késztetett.” – tette hozzá.

    Brundle arról is mesélt, amikor először találkozott Hamiltonnal, de sosem merültek fel benne a bőrszínére vonatkozó gondolatok.

    „Először akkor találkoztam Lewis-szal, amikor 12 vagy 13 éves lehetett és egy trófeát adtam át neki. Sosem úgy gondoltam rá, mint egy színesbőrű versenyzőre. Mára már mindenidők egyik legnagyobbja lett, és afelé halad, hogy A legnagyobb legyen. Ő egy amolyan hős ideál a világunkban, ezt Silverstone-ban látjuk a legjobban, amilyen fogadtatást kap.” – fogalmazott.

  • A Mercedes hosszútávra tervez, de nem hagyja cserben Hamiltont

    A Mercedes hosszútávra tervez, de nem hagyja cserben Hamiltont

    Toto Wolff elárulta, a Mercedes már a hosszútávra szóló terveket szövögeti, továbbá Lewis Hamilton hosszabbítását is szem előtt tartják.

    Sebastian Vettel és a Ferrari válása szinte „felrobbantotta” a pilótapiacot az elmúlt hónapban. A németnek ugyan még nincs ülése a következő szezonra, ám a Scuderia azóta  leigazolta Carlos Sainzot, míg a spanyol helyére Daniel Ricciardo érkezhet a McLarenbe.

    Az Ezüst Nyilaknál azonban még nem ismert a jövő évi pilótafelállás, ugyanis mindkét versenyző szerződése idén lejár. A csillagosok csapatfőnöke azonban pozitívan nyilatkozott azokról a tárgyalásokról, amiket Hamiltonnal folytatnak, továbbá elismerte azt is, hogy a négyszeres világbajnok is esélyes lehet az egyik ülésre.

    A csillagosok viszont első sorban a jelenlegi párosra akarnak koncentrálni, továbbá figyelemmel kísérik George Russell és Esteban Ocon teljesítményét is.

    Martin Brundle nemrég úgy fogalmazott, hogy a Mercedes kénye-kedvére válogathat a fiatal tehetségek közül. Wolff a kijelentésre a következő választ adta:

    ,,Valóban, de nem szabad önelégültnek lennünk. A Red Bull is rendelkezik két nagyon tehetséges versenyzővel, csakúgy, mint a Ferrari – úgy vélem, az a kombináció, amit választottak kifejezetten jó – . Biztosra kell mennünk a tekintetben, hogy a rövidtávú jövőnk jó kezekben legyen, erre pedig Lewis (Hamilton) a legalkalmasabb. Azután pedig a közép – illetve hosszútávú jövőnkkel is foglalkozunk kell. Ez a szituáció nem egyszerű, de jó pozícióban vagyunk.” – magyarázta a 48 éve vezető.

    Wolff emellett szót ejtett a hatszoros világbajnokkal való tárgyalásokról is:

    ,,Rendszeresen tartjuk a kapcsolatot. Ugyan a világ különböző pontján tartózkodtunk, de nagyon is beleástuk magunkat a történésekbe. Abban a pillanatban, mikor Lewis visszatér Európába, kitaláljuk azt, amit ki kell találnunk. Már 8 éve együtt vagyunk, így a megállapodásokat nem kell újra megformálni. Az alapok jók, ezért úgy vélem nagyon könnyen találunk majd közös nevezőt.” – tette hozzá a Mercedes csapatfőnöke.

  • Hamilton beszólt a brit kormánynak, és kiállt a bristoli tüntetők mellett

    Hamilton beszólt a brit kormánynak, és kiállt a bristoli tüntetők mellett

    Lewis Hamilton nemrég a brit kormány bírálta, ugyanis a hatszoros világbajnok nem volt elégedett azzal, ahogy kezelték a koronavírust.

    Mostanra az Egyesült Királyság lett a legfertőzöttebb európai ország, a világon rajtuk kívül csak az Amerikai Egyesült Államok jegyez több halálos áldozatot. A britek a kezdeti időszakban nem vették komolyan a Covid-19 okozta problémát és lassan reagáltak, így náluk a vírus még tombol, holott  Európában már az első hullám a végét járják.

    A Mercedes versenyzője azonban a mostani intézkedésekkel sem elégedett, így kiállt az elégedetlenek mellett és Instagram oldalán hangot adott véleményének.

    ,,Megdöbbentett az, hogyan kezeli a brit kormány a Covid-19-et. A határokat, már hónapokkal ezelőtt le kelle volna zárniuk. Mégis hogyan engedhették azt meg, hogy az emberek tesztelés nélkül repüljenek be az országba? Több ezer életet menthettek volna meg. Jobb vezetőkre van szükségünk.” – akadt ki Hamilton.

    Mindemellett a 35 éves versenyző kiállt a bristoli tüntetők mellett is. A hatszoros világbajnok szerint helyesen cselekedtek azok, ledöntötték Edward Colston (egykori rabszolgakereskedő) szobrát és a kikötőbe hajították azt.

    ,,Ha azok az emberek nem döntötték volna le a rabszolgakereskedő tiszteletére állított szobrot, akkor sosem tűnt volna el onnan. Most azt beszélik, hogy a múzeumba fog kerülni. Annak a szobornak a folyó mélyén kellett volna maradni, csakúgy, mint annak 20.000 ezer afrikai léleknek, akik az utazás során meghaltak itt, és akiket a tengerbe dobtak temetés vagy megemlékezés nélkül. Ellopta őket a családjaiktól, az országuktól, ezért nem szabadna ünnepli őt! A helyére azoknak az emlékművét kellene tenni, akiket eladott és akik életüket vesztették.”

  • A kellő távolságot megtartva és maszkban indították be a Mercedes autóját

    A kellő távolságot megtartva és maszkban indították be a Mercedes autóját

    Az új protokoll már látható volt azon a videón, melyben a Mercedes megmutatta, hogyan indítják be a 2018-as konstrukciójukat a két napos privát tesztre.

    Február óta először bőgnek fel majd a motorok az Ezüst Nyilaknál kedden, ugyanis a csapat már készül a silverstone-i gyakorlásra. Ám a megszokott „tömeg” most elmarad, ugyanis az új irányvonal mentén kell végrehajtaniuk a tervezett eseményt.

    Hétfőn egy kis kedvcsináló gyanánt a csillagosok a közösségi médián keresztül mutatták meg, hogyan muzsikál az autó, azonban a hangulata a beindítás során teljesen más volt, mint korábban. Eddig egy ilyen videó elkészítésénél a szerelők többsége az autó hátsó részéhez csoportosult, ám most csak kevesen tartózkodtak ezen a részen, a kellő távolságot megtartották, és természetesen mindenki maszkot viselt.

    https://www.instagram.com/p/CBLS9qpFDL-/?igshid=13e2cxrign4yx

    Kedden és szerdán tehát a csapat a munkát a pályán folytatja, Lewis Hamilton és Valtteri Bottas segítségével. A szabályoknak megfelelően a 2018-as konstrukcióval körözgetnek majd a versenyzők..

  • Montoya: Mercedes, vagy semmi se lesz Vettelnek

    Montoya: Mercedes, vagy semmi se lesz Vettelnek

    Sebastian Vettelnek már csak két lehetőség van az asztalán: Mercedes, vagy visszavonulás, állítja a korábbi Forma-1-es versenyző, Juan-Pablo Montoya. Vettel a múlt hónapban jelentette be, hogy elhagyja a Ferrarit az idény végén, a két fél tisztázta, hogy nem érdekük már az, hogy együtt dolgozzanak. Az, hogy mit csinál a német pilóta 2021-ben, még nem tudható. Vettelt szóba hozták a Mercedesszel, és a rajongók nagyon is szívesen látnák őt olyan technikával, mint amilyen Lewis Hamiltonnak is van. Amennyiben azonban ez nem valósulhat meg, Montoya szerint a négyszeres világbajnok akár teljesen eltávolodhat a motorsport világától.

    A Forma-1-ből kiszállt utolsó világbajnok, Fernando Alonso számos más szériában megmérettette magát a lelépése óta, Montoya szerint Vettel nem csak a versenyzésben leli az örömét. Így nyilatkozott a motorsport.com-nak:

    „Én a helyében hazamennék, vagy a Mercedeshez. Minden azon múlik, hogy mennyire szereti még az autóversenyzést. Nézzük csak… ott van ez a srác, Fernando, nos ő olyan mint én, szereti azt, ha lehet menni valahol. Őt akármibe belerakod és ha van motorja, akkor ő megy vele. Ilyen vagyok én is. Vettelnél nem lehet tudni, hogy mennyire is szereti az autósportot összességében, vagy csak a Forma-1 volt a célja.”

    A kolumbiai szerint Vettel érkezése a Mercedeshez különleges lenne, pláne, ha a csapattársa Hamilton lenne. A csapat szemszögéből nézve a nemzetisége is tökéletes lenne, és ha ez bekövetkezne, akkor ez akár Valtteri Bottas karrierjének a végét is jelenthetné, aki 2017 óta van az istállónál. A finn soha nem tudta megvetni a lábát a Mercedesnél, évről-évre újították meg a szerződését. Erről ez a véleménye Montoyának:

    „Egy nagyon jó dolog lenne abban a Mercedesnek ha Vettel velük lenne, az, hogy német. Bottasban pedig bizonytalanok, ha az elmúlt éveket nézzük. Persze az is lehet, hogy ők sem tudták sosem, hogy mit is várnak Bottastól, így nem tudható az, hogy ő az, akire vágynak. Ugyanakkor ha megnézzük, Bottas mindig csak egy évre szerződhetett, úgy meg elég nehéz fejlődni, ha ennyire bizonytalan a helyzete. Amennyiben az jár a fejedben, hogy bármikor kidobhatnak, akkor elég nehéz gyorsnak lenni. A Mercedesen múlik, hogy mit akarnak. Az biztos, hogy Vettel és Hamilton egy csapatban elég látványos lenne az Ezüstnyilaknál.”

  • Minardi: Számomra Alonso a legjobb, de hiba lenne, ha visszatérne

    Minardi: Számomra Alonso a legjobb, de hiba lenne, ha visszatérne

    Giancarlo Minardi nagy rajongója Fernando Alonsónak, de az olasz szerint jobb lenne neki, ha nem térne vissza. Úgy gondolja, hogy a 38 éves pilótának máshol kellene folytatnia, mert nincsenek túl jó elérhető ülések a motorsport csúcsán.

    Véleményét a RadioBox podcastjében fejtette ki.

    „Fernando még mindig a legjobb számomra, Lewis Hamiltonnal együtt” – jelentette ki. „Szerintem még mindig kihívást jelentene Lewisnak, egyenlő feltételek mellett. Valahogy olyan élesen lát versenyzéskor, ahogyan senki más jelenleg a Forma-1-ben.”

    A dicséret ellenére Minardi nem érzi úgy, hogy jó döntés lenne Alonsónak a visszatérés, mivel csak a Renault-val tehetné ezt meg legnagyobb valószínűséggel, hiszen velük hozták szóba.

    „Ez hiba lenne” – mondta erről a forgatókönyvről. „38 éves, csak topcsapathoz térhet vissza, hogy bebizonyíthassa, milyen jó. Sajnos azonban nincsenek elérhető helyek. Ha a helyében lennék, valami mást csinálnék, és nem mennék vissza a Forma-1-be.”

  • Hamilton: A rasszizmus elleni harc a fájdalmas gyerekkori emlékeimre emlékeztet

    Hamilton: A rasszizmus elleni harc a fájdalmas gyerekkori emlékeimre emlékeztet

    Lewis Hamilton szerint a világban jelenleg is folyamatban levő harc a rasszizmus ellen előhozták a fájdalmas gyerekkori emlékeit.

    A hatszoros Forma-1-es világbajnok az előző hét folyamán rendkívül aktív volt ezen téma kapcsán a közösségi média felületein, ezzel is együttérzést kifejezve az elhunyt George Floyd családtagjai számára. A Mercedes britje emellett felhívta a figyelmét a Forma-1-ben dolgozók számára, hogy ők is bátran merjenek felszólalni a rasszizmus ellen.

    Hamilton a pénteki nap folyamán azt írta, hogy a folyamatban lévő tiltakozások és a számos online videók eszébe juttatták a gyerekkorát, amikor ugyanis sajnálatos módon neki is szembe kellett néznie ezzel a problémával.

    „Minden nap olvasok ezen témával kapcsolatban, hogy tudjam, hol tart jelen pillanatban a rasszizmus elleni harc a világban. Ez azonban számos fájdalmas gyerekkori emléket idézett elő bennem,” – írta Hamilton a közösségi média oldalán.

    „Élénk emlékek azon kihívásokról, melyekkel szembe kellett néznem a gyerekkorom során. Biztos vagyok benne, hogy közületek is már sokan tapasztalták meg a rasszizmust vagy a diszkriminációt a saját bőrötökön.

    „Nagyon keveset beszéltem a személyes élményeimről ezen téma kapcsán, mert arra tanítottak, hogy ezeket a rossz élményeket tartsam bent magamban, ne mutassa k semmi féle gyengeséget és semmisítsem meg a rosszindulatú gyerekeket a pályán nyújtott teljesítményemmel.

    „Azonban, amikor ezek a pályán kívül történtek, bántottak és megaláztak. Az egyetlen járható út az volt, hogy megtanultam megvédeni magam. Többek között ezért is kezdtem el karatézni. Azonban a negatív pszichológia sebeket – amiket ezen bántalmazások okoztak – még ez sem volt képes begyógyítani.”

    Hamilton szerint ez egy sokkal mélyebb fajta motivációs folyamat a sikerré váláshoz, mint ha csak szimplán sikeressé akarsz válni.

    „Ezért vezetek most úgy, ahogy. Ez egy sokkal mélyebb dolog annál, hogy csak sportolsz. Folyamatosan harcolok ez ellen. Köszönöm Istenem, hogy egy ilyen édesapám van, aki egy erős fekete ember és bármikor fel tudok rá nézni. Minden körülmények között mögöttem állt, bármi is történt velem.”

    A 36 éves Hamilton reméli, hogy 2020 lesz az az év, amikor elindulnak a változások a társadalmi elnyomások terén és hogy a rasszizmus elleni harc is alábbhagy majd.

    „Sokat gondolkodtam azon, hogy 2020 miért tűnik egy semmitmondó évnek. Azonban idővel rájöttem, hogy 2020 igen is egy fontos év lehet az emberiség számára, amikor ugyanis megváltoznak a társadalmi értékek és végre nem fogják elnyomni a kisebbségben élő embereket.

    „Szimplán élni szeretnénk, ugyanolyan bánásmódot és esélyeket az oktatásban és nem félni attól, hogy ha az utcán sétálunk, ha iskolába megyünk vagy bárhova.

    „Ugyanúgy megérdemeljük ezt, mint bárki ebben a világban. Az egyenlőség rendkívül fontos a társadalmunk számára és emiatt nem hagyhatjuk abba a harcot. Soha nem fogjuk feladni!”

    https://www.instagram.com/p/CBEXRiXA9Xj/

  • Binotto odaszúrt Wolffnak: Mi már sokkal hamarabb leigazoltuk volna Hamiltont

    Binotto odaszúrt Wolffnak: Mi már sokkal hamarabb leigazoltuk volna Hamiltont

    A pilótakeringő már javában tart a Forma-1-ben, azonban ez nem állítja meg a Ferrari csapatfőnökét, Mattia Binottot, hogy egy kicsit odapiszkáljon Toto Wolffnak és a Mercedesnek.

    Az olasz azért illette kritikával a brackleyi istállót, mivel az olasz istállónak már megvan a versenyzői felállása 2021-re, amíg a Mercedes még mindig nem hosszabbította meg Lewis Hamilton szerződését, aki már öt alkalommal jutott fel a csúcsra Az Ezüst Nyilakkal.

    Nemrégiben pont Wolff volt az, aki kritizálta a Ferrarit a versenyzői bejelentésük furcsa időzítése miatt. Pár nappal azután, hogy Sebastian Vettel távozása a Maranellóiaktól biztossá vált, be is jelentették, hogy Carlos Sainz Jr veszi majd át a négyszeres világbajnok helyét a csapatnál.

    A Mercedes csapatfőnöke szerint ez az egész dolog páratlan, ugyanis még mindkét versenyzőnek lesz miért hajtania az idei szezonban a jelenlegi csapataikkal. Mivel az idei szezon még nem vette kezdetét, és már mindkét versenyző tisztában van vele, hogy jövőre már egy másik istállónál lesznek, Wolff szerint a McLaren és a Ferrari ezzel lépéshátrányba került.

    „Egyszerűen szokatlan volt, amit a Ferrari és a McLaren csinált. Az új pilótapárosok kiléte már a szezon kezdete előtt véglegessé váltak. Ez egy olyan dolog, amit semmilyen körülmények között nem tennék meg.”

    Azonban Binottonak is volt egy pár szava az osztrák számára. Az olasz szerint hihetetlen, hogy még mindig nem hosszabbítottak Hamiltonnal. Wolff a kritika ellenére hajthatatlan és megerősítette, hogy a hosszabbításáról való tárgyalások a szezon kezdetéig biztosan nem veszik kezdetüket.

    Binotto a La Stampanak adott interjújában fejtette ki a véleményét a Mercedesnél uralkodó helyzetről.

    „Örülök, hogy a Mercedesnek megvan a maga véleménye rólunk. Engem is meglepett, hogy még mindig nem hosszabbítottak Hamiltonnal. Mi már sokkal korábban megléptük volna ezt.”

    A hatszoros világbajnok brit pilóta szinte biztosan hosszabbítani fog a Mercedesszel, mivel a Ferrarinál már nincsen szabad hely és jelen állás szerint a Red Bullnál sem kívánnak változtatni a jelenlegi felállásukon.

  • Kovalainen: Jó volt Hamilton csapattársának lenni, csakhogy véget vetett a karrieremnek

    Kovalainen: Jó volt Hamilton csapattársának lenni, csakhogy véget vetett a karrieremnek

    Heikki Kovalainen elismerte, hogy az a két szezon, melyben Lewis Hamilton csapattársaként versenyzett, gyakorlatilag teljesen lerombolta a karrierjét.

    Kovalainen az F1 Beyond the Grid névre hallgató podcastjében beszélt erről és két közös évükről a McLarennél.

    „Megvolt a lendületem, amikor a McLarenhez igazoltam. Az első Forma-1-es szezonom rosszul kezdődött, azonban a második félévben sikerült fordítanom, ezt pedig magammal tudtam vinni 2008-ra. Sajnos viszont ezt nem tudtam megtartani, és 2009-ben teljesen szétestem” – nyilatkozta a korábbi versenyző.

    Az említett hanyatlás pedig nagyrészt Lewis Hamiltonnak volt köszönhető.

    „Két remek szezonom volt vele, és sosem voltak igazán nagy problémáink. Talán azért sem, mert sosem jelentettem neki komoly kihívást. Sosem kellett ellenem mindent beleadnia. Mindig is gyorsabb volt nálam egy kicsit, mindent ki kellett hoznom magamból. Másfél évvel később pedig szimplán kifogytam az energiából. Nem esik nehezemre kijelenteni, hogy Lewis gyorsabb volt nálam. Ő az egyik, ha nem a legjobb pilóta valaha. Nagyon boldog vagyok, hogy vele versenyezhettem, ugyanakkor ő jelentette karrierem végét” – zárta gondolatát.