Toto Wolff, Alex Wurz, Jos Verstappen és Helmut Marko szerint szoros csata alakulhat ki az első futamon a Mercedes és a Red Bull között.
Hosszas várakozás után a héten már felbőgnek a motorok Ausztriába, így a várva várt összecsapások is elkezdődhetnek. Az előzetes jóslatok szerint a csillagosok és a Bikák küzdhetnek meg majd a győzelemért. Az osztrák csapat az elmúlt két évben diadalmaskodni tudott Spielbergben, míg az Ezüst Nyilak továbbra is a „favorit” státuszt élvezik, így velük is számolni kell.
,,A pénzemet Hamiltonra tenném, de nem lesz számára az egy Oktoberfest.” – nyilatkozta Alex Wurz az Österreich-nak. – Sokkal közelebb lesz most, mint tavaly. Verstappen keményen fogja hajtani Lewist, de kétlem, hogy elég lesz ez a cím elhódítására.
Jos Verstappen a Ziggo Sportnak elmondta, szerinte fia végig ott lesz a Mercedesszel az élen a hétvégén.
,,Úgy véljük harcba szállhatunk velük Ausztriában. Az autó jó volt Barcelonában, de nem lehet megmondani pontosan azt, hogy hol is állunk. Ennek ellenére úgy gondoljuk, hogy ott leszünk.”
Toto Wolff is kemény csatára számít:
,,Szoros lesz a harc köztünk és a Red Bull között.” – jegyezte meg az osztrák a Kronen Zeitungnak.
Helmut Marko sem aggódik, a tanácsadó szerint nem jelent majd hátrányt Verstappen számára az, hogy ő nem tesztelhetett a szezon előtt:
,,Ez Max, beül az autóba, és három kör múlva már komoly tempót autózik majd.”
Martin Brundle szerint Lewis Hamiltonnak komolyan fontolóra kellene venni azt, hogy Ferrarira váltson, mivel lassan karrierje utolsó szakaszába lép.
A brit versenyző szerződése ugyan idén lejár, ám egyelőre nincs hely a maranellói alakulatnál. Charles Leclerc szerződése csak 2024-ben jár le, míg az újonnan igazolt Carlos Sainz is marad egy ideig a Scuderiánál.
A Mercedes jövője viszont bizonytalan lehet, akárcsak Toto Wolffé, aki akár az év végén elhagyhatja pozícióját. Épp ezért az egykori versenyző azt tanácsolja honfitárásának, hogy tartsa nyitva a Maranellóba vezető kapukat.
,,Kétlem, hogy Sainz számára egy szezonon túl bármi köbe lenne vésve. Ha Toto (Wolff) elhagyja a Mercedest, és ezért ők egy kicsit hátrébb lépnek a világjárvány okozta gondokra és az F1 költségeire hivatkozva, akkor minden megváltozik. Ekkor ő (Hamilton) talán újból elgondolkodik a Ferrarin. Én ezt tenném, ha a helyében lennék. Beszéltem vele arról, hogy milyen lehet vörösbe öltözni a monzai pódiumon, ahol a tömegre tekinthet ferraris overallban. Erre ő azt felelte: ‘Szeretem a piros színt, van vörös a sisakomon, ugyanis ez a szenvedély színe.’ Majd hozzátette: ‘A pályafutásom során végig a Mercedesszel versenyeztem.’
Brundle elismerte nem lenne veszélytelen Hamilton részéről az a lépés. Michael Schumacher esetében sem sült el jól a Mercedeses kaland, míg a Ferrariban azelőtt szinte szárnyalt.
A hatszoros világbajnok már nagyon régóta a csillagosok támogatását élvezi. Ezt hátrahagyni azért a kísértésért, hogy a legendás vörös színt magára öltse könnyen válhat kellemetlenné. A Scuderia ugyanis hiába sorakoztatott fel kiváló versenyzőket az elmúlt években, egyszer sem sikerült elhódítaniuk a bajnoki címet. A Ferrari 2008 óta nem nyert semmit, míg a csillagosok a hibrid-éra uralkodói.
,,Jó lenne ezt látni. Ugyanakkor Michael Schumacher a Ferrari hőse volt, majd elment a Mercedesbe és megszakította az addigi kapcsolatát a vörösökkel, ami végül nem sült el jól. Lewis azt a vállalatot hagyná el, ami a karrierje során végig vele volt, ezért nagyon hosszan át kell gondolnia azt, hogy mindent eldobna-e azért az álomért, hogy a Ferrarinál versenyezzen. Hol van most a Ferrari? Győztes autót adnának neki, vagy olyan frusztrált lenne a végén, mint Fernando Alonso és Sebastian Vettel? Tisztában van azzal (Hamilton), hogy karrierje végső szakaszába lépett. Mikor én még versenyeztem, az élen a srácok a negyvenes éveikben is nyerni tudtak. Ám akkor kevesebb adat állt a rendelkezésünkre, így a tapasztalat sokkal többet számított. Nem voltak szenzorok az autóinkon, vagy szimulációk. A mostani konstrukciók erősebbek, gyorsabbak. Úgy vélem, ez már a fiatalabbak sportja lett, ám úgy tűnik Lewis-on nem fog az idő. Azonban a negyvenes éveiben is ezt fogja csinálni? Nem hinném. Úgy vélem még egy szerződést fog kötni, ám sokkal több lenne még benne. Mikor látjuk őt a közösségi médiás képein…rengeteg motiváció kell ahhoz, hogy ilyen legyen a szezon megkezdése előtt. Nem véltem semmi olyat felfedezni, ami azt sugallná, hogy készen áll arra, hogy befejezze, de borzasztóan sok mindent történt az elmúlt hónapokban.” – tett hozzá Brundle a Sportsmail-nek.
Jacques Villeneuve úgy véli, idén Max Verstappen és Charles Leclerc is harcba lehet a bajnoki címért. Ugyanakkor a kanadai szerint a holland már bizonyította rátermettségét, a monacóinak ez viszont még hátra van.
A szezon idén később kezdődik a megszokottnál, és valószínűleg a versenynaptár is rövidebb lesz a vártnál. A kaotikus évad így több versenyzőnek is lehetőséget adhat arra, hogy az év végén megkaparinthassák a trófeát. Az F1 új nemzedéke már könyörtelenül feltört, és ebben az évben már át is vehetik az uralmat.
1997 világbajnoka szerint ezért oda kell figyelni idén a nagycsapatokban lévő ifjoncokra. Villeneuve úgy érzi, hogy Lewis Hamilton mellett még ketten küzdhetnek a címért idén. Verstappen, aki már megmutatta, hogy készen áll a nagy megmérettetésre, és Leclerc akinek még van mit bizonyítania.
,,A Forma-1 jövője Leclerc és Verstappen lenne? Ez az amit az F1 akar. A történelem megtanított minket arra, hogy a sportban a legjobb szezonok akkor jönnek el, mikor két-három olyan versenyző küzd, akiknek nem kell barátságban lenniük egymással. Lewis Hamilton és Nico Rosberg 2016-os küzdelme óta nem láttunk hasonlót. Verstappen készen áll a harcra, Leclerc-nek viszont be kell bizonyítani azt, hogy ő a megfelelő ember arra, hogy a másik oldalt képviselje.” – nyilatkozta Villeneuve a La Gazetta dello Sportnak.
A Mercedes bejelentette, hogy idén teljesen fekete lesz a festésük, ezzel nyilvánosan is felvállalva a csapatuk sokszínűségét. Az elmúlt hetekben a Black Lives Matter mozgalom világszinten figyelmet kapott, az egyenlőségért és társadalmi igazságosságért való tüntetésekkel.
Lewis Hamilton már a nyolcadik szezonját kezdi meg a csapattal, és nagyon is kiállt a közösségi médiáján a mozgalomért, és sürgette a Forma-1 többi résztvevőjét is, hogy támogassák ezt. Ennek a kampánynak a része az új fekete festés, és az „End Racism” szlogen mindkét autónak a Halo részén felmatricázásra kerül, ahogy a #WeRaceAsOne logó is ott lesz a W11 tükrein.
Toto Wolff így nyilatkozott a közleményükben:
„A rasszizmus és a diszkriminációnak nincs helye a társadalmunkban, a sportágunkban, vagy a csapatunkban: ez a Mercedes alaphite. Azonban már nem elég az, ha megfelelő a gondolkodásmódunk és a meggyőződésünk, mert nem maradhatunk csendben. Hallatni akarjuk a hangunkat és használni fogjuk a globális platformunkat ahhoz, hogy kifejezzük a tiszteletünket és hirdessük az egyenlőséget. Az Ezüst Nyíl ezért 2020-ban a teljes szezon alatt fekete lesz, hogy mutathassuk az elköteleződésünket a csapatunk és a sportág sokszínűsége iránt. Nem fogjuk elrejteni az ezen a területen található gyengeségünket, ahogy azon haladást is bemutatjuk majd, amit még meg kell tennünk. A festésünk egy ígéret a nyilvánosság felé, hogy lépéseket teszünk emiatt.”
Hamilton természetesen támogatta az autó új kinézetét, és megdicsérte a Mercedes-t, amiért megértették a problémát, és megmutatták, hogy tenni is akarnak valamit azért, hogy változzon a helyzet:
„Személyesen is megtapasztaltam életem során a rasszizmust, és láttam ahogy a családom és barátaim is átélték ezt. Szívemből beszélek, amikor azt mondom, hogy változást akarok. Amikor Toto és én beszéltünk erről, reménykedtem benne, hogy egy csapatként érjük ezt el. Fontos, hogy egységesek legyünk a kérdésben. Nagy köszönettel tartozom Totonak és a Mercedes igazgatótanácsának, amiért meghallgattak, beszélhettem erről, és igazán megértették a tapasztalataimat és a szenvedélyemet. Megtették ezt a fontos nyilatkozatot, amellyel fejleszteni akarjuk az üzletet, és változásokat akarunk elérni. Egy olyan örökséget akarunk felépíteni, amely túlmutat a sporton, és ha ennek a folyamatnak a vezetői lehetünk, akkor a saját üzletünkbe is sokszínűséget hozhatunk. Erős az üzenet, de másokat is arra biztathat, hogy párbeszédet kezdhessenek arról, hogy miképp hajtsák végre a változásokat.”
Lewis Hamilton újrafestett W11-ese. Fotó: Mercedes AMG Petronas
Ho-Pin Tung szerint Lewis Hamilton úttörő szerepet töltött be a közösségi média kezelésében, amely egyre nagyobb hatással van a társadalmunkra. A Forma-1 ugyan lemaradt ebben, de nagy ütemben zárkóznak fel az utóbbi években. Tung a Formule1.nl oldalon vezetett rovatában emelte ki, hogy mennyit változott a sportág az elmúlt 10 évben. Amikor még Bernie Ecclestone irányítása alatt állt a Forma-1, akkor nagyon a televíziós szerződésektől függött egy nagydíj megjelenítése, amit különféle módon reagáltak. A csapatok és a versenyzők burkoltan fogalmaztak.
Tung szerint Hamilton volt az első, aki felismerte a közösségi média platformok hozzáadott értékeit:
„Lewis Hamilton a szupersztár státuszát nem csak a hat világbajnoki címének köszönheti, hanem a közösségi médiás jelenlétének is. Elsők között volt aktív, hiszen felismerte ezen formának az erejét.”
Időközben elképzelhetetlenné vált az, hogy a Forma-1 meglegyen közösségi médiás megjelenés nélkül. Maga a szervezet, de a legtöbb csapat és versenyző is próbál amennyire csak lehet láthatóvá válni az interneten, ami a támogatók felé is hasznos, hiszen nem függenek annyira a hó versenyeredményektől. Tung leszögezte, hogy változott az elmúlt években a legtöbb versenyző kommunikációja is a közösségi médiában. Először könnyed üzeneteket és filmecskék voltak jellemzően, ahol bemutatták olykor a fényűző életmódjukat is, most társadalmi kérdésekkel foglalkoznak. Hamilton ebben is természetesen élen jár, így ezzel zár Tung:
„Ami feltűnt, hogy az utóbbi időben Hamilton kevesebbet posztol a magánéletéről. Sokkal inkább társadalmi kérdések foglalkoztatják. A közösségi médiáját egyre inkább egy társadalmi platformként használja, sem mint bemutassa a privát dolgait.”
A kétszeres világbajnok ex-F1-es versenyző, Mika Häkkinen nem gondolja úgy, hogy az idei világbajnoki cím értékéből elvenne az, hogy a koronavírus miatt ilyen későn kezdődik és meg is kavarodik a szezon. Épp ellenkezőleg.
Noha egyelőre még azt sem tudni hány futam lesz megrendezve. Az eredeti versenynaptárban 22 futam szerepelt, ebből sokat le kellett fúji, vagy el kellett halasztani a vírus miatt. Eddig a módosított naptárban 8 futamot fixáltak, és egyelőre nem tudni, mennyi adódhat még hozzá.
Izgalmas szezonra számíthatunk?
„15 nagydíjban bíznak idén, szóval nagyon izgalmas lesz” – mondta Häkkinen egy a Laureus.comnak adott interjúban.
„Kemény lesz, de a legjobb fog nyerni. Amikor versenyeztem, és a körülmények hirtelen megváltoztak, akkor nagyon gyorsan kellett idomulni a dolgokhoz. És azok a versenyzők, akinek ez nagyon gyorsan fog menni, azok lesznek a győztesek.”
„Ha lesz 15 (futam), akkor annak a versenyzőnek, aki világbajnok lesz, nagy tehetségre és komoly koncentrációra lesz szüksége, fizikailag fittnek kell lennie és alkalmazkodnia kell a különféle szituációkhoz.”
„Ez egy nagyon sűrű szezon lesz. A versenyzők szempontjából az lesz a lényeg, hogyan teljesítik a futamot, hogyan tudnak majd gyorsan regenerálódni, hogyan tud mindent kielemezni és javítani az egyéni teljesítményét, valamint a csapat teljesítményét a következő versenyig” – vélekedik a finn.
Azonnal jónak kell lenni
„Ha az autód, motorod, váltód, aerodinamikád nem működik jól már az első futamon, akkor minden bizonnyal nehéz lesz azt visszahozni.”
„Már az elején jó kell, hogy legyen a csomag. És ha a csapatnak bármilyen gondja akad, technikai probléma, anyagjellegű, vagy az autóval, az rémálom lesz.”
„Arra számítok, hogy több lesz a hiba, nem csak a versenyzők részéről, hanem a csapatok részéről is.”
„Minimális lehetőségük volt a versenyzőknek arra, hogy F1-es autóval gyakoroljanak, szóval gokartoztak és különféle raliautókat és régi autókat vezettek, hogy aktívan tartsák az izmaikat.”
„Fizikailag edzettek a konditeremben, de semmi nem hasonlítható össze egy Forma-1-es autó erejével, ahogy az kigyorsít a kanyarokból” – magyarázta Häkkinen. „Egy kis időbe fog telni a versenyzők számára, hogy újra beleszokjanak.”
„Szerintem ez egy nagyon, nagyon jó szezon lesz. És a fickó, aki majd megnyeri a bajnokságot idén, az nagy, nagy elismerésben részesül majd.”
Bottas komoly kihívó lehet
Häkkinen szerint honfitársa, Valtteri Bottas most előnyben lehet csapattársával, Lewis Hamiltonnal szemben.
Fotó: Steve Etherington/Mercedes AMG Petronas
„Valtteri határozottan szuper állapotban van, nagyon magas fizikai és pszichológiai szintre küzdötte fel magát a szezonkezdésre.”
„Nagyszerű teljesítményt mutatott pár hónapja a teszteken is, szóval nagyon jó formában van és biztos vagyok benne, hogy hihetetlen eredményeket fog mutatni.”
„Biztosan nagyszerűen vezet majd továbbra is Lewis is. De míg Valtteri magasabb célokat tűzött ki, és jobb lett, mint valaha, addig Lewis is ugyanezt tette? Mert fejlődni állandóan kell.”
„Ez nagyon kimerítő az elmének, nagyon kimerítő fizikailag és nagy fegyelmezettséget igényel. Valtteri készen áll. Lewis készen áll?”
Häkkinen ugyanakkor úgy gondolja, hogy Max Verstappen jelenthet még komoly kihívást idén Hamilton számára (is).
„Erre fog hajtani. Max normális esetben támadni fog, sokat fog kockáztatni. Szóval a versenyzők, akik ilyen hosszú ideig nem vezettek, készen állnak rá, hogy reagáljanak minden manőverre, amit Max csinál?”
Ecclestone mindezek hatására újra reagált, némileg megmagyarázta kijelentését. Elmondása szerint őt egyáltalán nem zavarja, hogy ki milyen nemzetiségű, vagy bőrszínű.
Az F1 Ecclestone-tól elvette a nyugalmazott elnök titulust is, kijelentése miatt.
„Eltiltanának a versenyekről?” – mondta Ecclestone a The Mailnek. „Azt nem tanácsolnám nekik.”
„Talán Oroszországban próbálnák meg” – utalt Ecclestone arra, hogy meglehetősen jóban van az orosz elnökkel, Vlagyimir Putyinnal. „Szerintem akkor is hozzájutnék a belépőhöz.”
„Mikor Chase (Carey) azt mondta nekem, hogy lépjek le, jól felnagyította, hogy milyen fontos is volt az a titulus, amit ő nekem adott. Azt mondta, hogy ezért az emberek Amerikában megölnének engem.”
„Engem ez nem érdekel” – folytatta Ecclestone. „Engem érdekelnek a titulusok. Ennél komolyabbat is utasítottam már vissza Nagy-Britanniában. Doktor lettem egy angol egyetemen (Imperial College London), 20 évvel ezelőtt. De nem hívatom magam Dr Ecclestone-nak.”
Chase Carey is kritikát kapott
„Boldog vagyok, hogy azt mondhatom, hogy már nincs szerepem a Forma-1-ben, így nem azonosítanak azokkal a dolgokkal, amiket ők csinálnak. Hirtelen rárepültek a rasszizmus témára az Amerikában történtek miatt. Most Chase összeszedett 1 millió dollárt, ami arra elég, hogy az ember szerezzen egy mérnököt gokartozáshoz. Talán arra kéne koncentrálnia, amit a társtulajdonosok akarnak. A Covid is jól jött neki. Hibáztathatja mindenért, amit nem sikerült elérnie.”
Ecclestone nincs a feketék ellen
„Én nem vagyok a fekete emberek ellen. Épp ellenkezőleg” – mondja. „Mindig is szimpatizáltam velük. Valójában Lewis apja üzletelni akart velem. Készített pár klassz evezőgépet. Soha nem vettem volna ezt fontolóra, ha a feketék ellen lennék. Ha jó lett volna a projekt, beszálltam volna.”
„Az évek során megismertem sok fehér embert, akiket nem kedvelek, de olyan feketét sosem, akit ne kedvelnék.”
„Többször kiraboltak, egyszer három fekete fickó volt. Kórházban kötöttem ki, de még ez után sem voltam soha senki ellen, aki fekete volt. Lewisra sem úgy tekintek, mint feketére, vagy ilyesmi. Ő csak Lewis számomra” – tette hozzá Ecclestone.
„Ha egy fekete, vagy egy fehér személyt elutasítanak egy munkára, meg kell tudni, miért. A bőrszíne miatt-e, vagy azért mert nem volt alkalmas a munkára? Én erről beszélek.”
„És aztán az emberek továbbmennek ezekre a felvonulásokra, amiket olyan kvázi Marxisták szerveznek, akik el akarják nyomni a rendőrséget, ami katasztrófa lenne az ország számára. Ha megkérdeznék őket, hogy pontosan miért is tüntetnek, kiderülne, hogy aa többségük nem is tudja.”
„Nem az én hibám, hogy fehér vagyok, vagy hogy egy kicsit alacsonyabb vagyok, mint a másik ember. Az iskolában vakarcsnak hívtak. Felismertem, hogy ezzel kezdenem kell valamit. A fekete embereknek vigyázniuk kellene magukra.”
Nem Hamilton az első fekete, aki F1-es autót vezetett
„Ron Dennis (a McLaren korábbi főnöke) nem állt Lewis útjába, mikor kisfiú volt. Figyelt rá. Willy T (Ribbs) volt az első fekete ember, aki F1-es autót vezetett, nálam (a Brabham csapattal, ahol akkor Ecclestone volt a tulajdonos), a hetvenes években.”
„Amikor elvesztettem a jogosítványomat, fekete sofőröm volt. Nem azért, mert fekete volt, azért, mert nem érdekelt, hogy fekete-e, vagy fehér. Most hirtelen divatos lett a diverzitásról beszélni.”
A Williams pilótája George Russell reméli, hogy egy nap Lewis Hamilton megbánja majd, hogy jó tanáccsal látta el. A tanácsot azelőtt kapta, hogy az F1-be került volna.
„Kaptam egy kisebb tanácsot Lewistól nagyjából két évvel ezelőtt, mikor még az F2-ben mentem. Volt valami amivel szenvedtem, erről beszéltem pár mérnökkel, ő pedig segített nekem pilóta szemszögből.” – mondta Russell a Sky Sports-nak.
„Ez gyakorlatilag az abroncsokról szólt, hogy hogyan próbáljak meg többet kihozni belőlük. Azt mondom ez a kis apróság segített nekem abban, hogy megtaláljam azt az extrát, ami a Formula 2-es karrierem elején hiányzott.” -folytatta.
„Tulajdonképpen ez vitt előre az F1 felé, és nagyban segítette a váltást. Ez a pici gondolat valamit megindított a fejemben, sokat gondolok rá, és arra, hogy hogyan hozzak ki belőle többet. Remélem egy nap majd sajnálni fogja, hogy ezt a tanácsot adta nekem.”
Lewis Hamilton teljes mértékben támogatja azt, hogy a Forma-1 visszatérjen Afrikába, a Mercedes versenyzője szerint ebben a kérdésben az embereket kellene a pénz elé helyezni. A királykategória 1993 óta nem volt fekete földrészen, akkor a Dél-Afrikai Nagydíj volt az utolsó 1993-ban. 23 alkalommal volt futam a kontinensen.
Támogatójuk, a Petronas videójában jött az alábbi kérdés, amire egyből rávágta a választ Hamilton. Ez volt a kérdés: „Ha választhatnál a világon bárhol egy új Forma-1-es helyszínt, akkor az hol lenne, és miért?”
Mire Lewis:
„Ez egyszerű, Afrika. Nagyon fontos lenne visszatérni ide. Jelenleg a Forma-1 ellátogat ugyan országokba, de nem sok marad hátra, ha egyáltalán marad valami. Az F1-nek egy olyan sporttá kell válnia, amely olyan helyszínekre menne, ahol segíthet a közösségeknek, és valamit hátrahagy. Azt hiszem, hogy jó lenne Afrikában újra az érdeklődés középpontjába kerülhetne ez, és bemutathatnánk, hogy mennyire gyönyörű hely. Talán ez a legfontosabb helyszín, ahova el kell mennünk. Olyan helyeken is kell versenyeket tartani, ami nem csak a pénzről szól, hanem az emberekről. Az üzleti életben nem mindig megy ez így, de ez egy olyan dolog, amit igazán szorgalmazok.”
Az eredeti 2020-as versenynaptárban Vietnam és Hollandia volt a két új helyszín, de az sem elképzelhetetlen, hogy Amerikában a közeljövőben lesz még egy verseny. A Forma-1 ugyanakkor mindig készen áll arra, hogy új helyszínekre menjen, annyi országba, amennyibe az csak lehetséges. Sean Bratches, a korábbi kereskedelmi igazgató 2019-ben erről így nyilatkozott:
„Jelenleg öt kontinensen versenyzünk. Afrika az utolsó olyan lakott kontinens, ahol most nincs versenyünk. Ezen változtatni akarunk.”
Egy teljesen új korszakkal kell szembenéznie a Forma-1-nek a világjárvány miatt, szigorú biztonsági intézkedések, új procedúrák, és a máskor emberekkel teletömött lelátókon most a csend és az üresség lesz úrrá. Ez utóbbi tény szomorítja el a világbajnoki címvédő Lewis Hamiltont is.
A hatszoros bajnok a Mercedes Twitter oldalára feltöltött videóban összegezte a jövő heti Osztrák Nagydíjjal kapcsolatos várakozásait, ami számára egy különös és igencsak furcsa verseny lesz.
„A lehető legjobb módon készülünk erre a legnehezebb szezonra. Úgy vélem, hogy a Forma-1 és mi mindannyian nehéz dolgokat éltünk át, és meg kell tennünk bizonyos változásokat a szezon lebonyolításának érdekében.” – kezdte a brit.
„Nagy, nagy köszönetet akartam mondani mindegyikőtöknek a pozitív üzenetekért. Nagyon sokat segítettek ezek az elmúlt hónapok során a csapatnak és nekem is egyaránt, hiányozni fogtok a versenyekről. Nem lesz túl inspiráló üres lelátók előtt vezetni, elég magányos érzést fog kelteni. Tudjuk, hogy lelkileg velünk lesztek, kérlek, továbbra is szurkoljatok nekünk és maradjatok pozitívak.” – tette hozzá.