Címke: Lewis Hamilton

  • Lewis Hamilton elismerte azt, amit amúgy már tudunk

    Lewis Hamilton elismerte azt, amit amúgy már tudunk

    Két évvel került ki a világhálóra Christina Aguilera Pipe című száma, melyben egy bizonyos XNDA nevű előadó is közreműködött.

    Már akkor is azt pedzegette mindenki, hogy állítólag XNDA valójában Hamilton, és ő énekel Xtina mellett a dalban is (2:40-től), de ezt valójában soha nem erősítették meg. Mostanáig.

    Hamilton ma Instagram sztoriban ismerte el, hogy valóban ő hallható a dalban.

    „Srácok, az elmúlt legalább 10 évet, vagy többet írással és felvételkészítéssel töltöttem, együtt dolgoztam néhánnyal a legtehetségesebb és legcsodásabb emberek közül, amiért nagyon hálás vagyok” – írta Hamilton.

    „Találni valamit, amit nagyon szeretsz és amit csak magadért tudsz csinálni, a saját lelkedért, szerintem nagyon fontos. Elérkeztem ahhoz a ponthoz, hogy szeretném ezt megosztani veletek. Nincs projektem, vagy albumom, csak egy csomó különféle dal, melyekkel talán néhányotok kapcsolódni tud. Ezek segítettek nekem, hogy túljussak a legnehezebb időszakokon. Adott időben meg fogom ezeket mutatni nektek, szóval legyetek türelemmel.”

    Majd folytatta:

    „Ez a hihetetlenül csodálatos és tehetséges ember megkeresett és megkért, hogy szerepeljek vele az albumán; teljesen odáig voltam és lecsaptam a lehetőségre.”

    „2 órám volt, hogy írjak egy rövid verzét és felvegyük. A cél az volt, hogy más név alatt jöjjön ki a zene, így előbb hallhatjátok a zenét, és csak később derül ki, hogy én voltam, de nem úgy sült el, ahogy terveztük. Én kerültem, hogy el kelljen ismerni, hogy én vagyok, nem tudom miért, talán bizonytalanság, félelem, túlgondolás miatt, olyasmik miatt, amit az emberek gondolhatnak.”

    „Nos, el szeretném mondani, hogy XNDA én vagyok és megtisztelve érzem magam és hálás vagyok Xtinának (Christina Aguilera), hogy teret engedett annak, hogy használjam a hangomat. Hálával és elismeréssel vagyok iránta, és mindazért, amit tett ebben a szakmában.”

    https://www.youtube.com/watch?v=HLeeFxDiDKM&feature=emb_title

    Daniel Ricciardo is meghallgatta már. Ehhez klikkelj ide!

  • Lewis Hamilton elektromos autót népszerűsít

    Lewis Hamilton elektromos autót népszerűsít

    A hatszoros Forma-1-es világbajnok Lewis Hamilton számára fontos az állat- és környezetvédelem, a fenntarthatóság.

    Ugyan a Forma-1 pont nem a környezetkímélésről szól – vagy legalábbis szólt eddig, bár a tervek szerint 2030-ra karbonsemlegessé válna a sport – ezért Lewis egyéb területeken próbál „kompenzálni”, és visszaadni valamit a környezetnek, a természetnek.

    A brit versenyző többek között ezért is lett vegán, és igyekszik egyre inkább zero waste, vagyis szemetelés mentes életmódot folytatni.

    Most pedig a Mercedes futurális elektromos autóját, a Mercedes-Benz Vision EQS-t reklámozza.

    Íme a promóciós videó:

  • Eddie Jordan nem alkalmazná Vettelt a Racing Pointnál

    Eddie Jordan nem alkalmazná Vettelt a Racing Pointnál

    Eddie Jordan elárulta, ha ő lenne a Racing Point csapatfőnöke nem feltétlenül alkalmazná Sebastian Vettelt.

    Májusban jelentette be a Ferrari és a német pilóta, hogy jövőre nem folytatják a közös munkát, így azóta kérdéses a négyszeres világbajnok sorsa. A legtöbben a Racing Point/Aston Martin alakulatot mondják befutónak, ám a kanadai-brit csapat jelenlegi versenyzői érvényes szerződéssel rendelkeznek 2021-re is. Sajtóinformációk szerint azonban Sergio Pérez kontraktusában van egy kilépési záradék, amit július 31-ig lehet aktiválni.

    A rózsaszínek hajlanak arra, hogy köreikbe fogadják Vettelt, sőt állítólag már egy szerződést is elé raktak, viszont a 33 éves versenyző egyelőre még nem mondott rá semmit sem. A határidő viszont vészesen közeledik, így a heppenheiminek valamiféle válasszal kell szolgálnia péntekig.

    Ha igent mond Vettel, akkor azzal a Racing Point megszerezne egy nagy nevet magának és így a marketing értékük növekedne, viszont a már megszokott csapategység látná kárát a dolognak. Épp ezért Jordan nem vinné Vettelt az alakulatba, ha rajta múlna.

    ,,Sebastian hiányozni fog a Forma-1-ből. Ő egy négyszeres világbajnok, de ki tudja megmondani, hogy visszatudná-e azokat a napokat hozni, mikor Adriannel (Newey) és Christiannal (Horner) az oldalán oly sok mindent ért el? Hisz a Ferrarinál volt néhány igazán szörnyű éve. Újraélesztheti a szikrát és azáltal a tűzet a lelkesedésével és a karizmájával? Ez az ő korában elég nehéz feladat. Én alkalmaznám-e? Valószínűleg nem, ugyanis túl sok fiatal van a láthatáron. Egy évvel ezelőtt nem sokan fogadtak volna arra, hogy Charles Leclerc teljesen kikészítő őt minden aspektusában az első évében, és lám megtette. Azt akarják mondani, hogy egy hasonlóan jó autóban Vettel harcba tudna szállni Lewis Hamilton ellen? Mentálisan ebben a pillanatban még Charles Leclerc-t sem tudja legyőzni. Akkor így Lewis ellen sikerülne? Nem hinném, és ha én lennék a csapatfőnök, akkor én így tekintenék a dologra. Természetesen egy négyszeres világbajnok bármelyik istálló számára nagy ajándék, de tönkretennéd ezért a csapaton belüli jó ritmust, Serigo (Pérez) plusz pénzével együtt?” – filozofált Jordan az F1 Nation legutóbbi podcastjében.

  • Norris szerint idén semmi sem fog Hamilton útjába állni

    Norris szerint idén semmi sem fog Hamilton útjába állni

    Lando Norris szerint Lewis Hamilton megcsinálhatja az elképzelhetetlent, és meg fogja nyerni az összes hátralévő futamot, és hetedik világbajnoki címét.

    A címvédő öt pontos előnnyel fog érkezni Silverstone-ba csapattársával, Valtteri Bottassal szemben.

    A Mercedes ebben az évben egy magabiztos előnnyel veri a többieket, ráadásképpen a Ferrari, és a Red Bull szenvedéseképpen egyedül maradtak az élen, míg szorosan a Red Bull környékén a Racing Point áll.

    „Gondolom-e, hogy Lewis megnyeri-e a hátralévő összes versenyt? Nem látok okot rá, hogy miért ne tenné – persze amíg nem történik valami rendkívüli, vagy nem enged ki.” – mondta Norris.

    „Jobb pilóta Bottasnál, ezt az elmúlt években egy párszor már bebizonyította. Ha csak a nyers tempó számít, Lewisnak hatalmas esélye van.”

    „Gyakorlatilag mindösszesen egy másik autóval kell versenyeznie a rajtrácson, így, ha nem is feltétlenül fog nyerni, de biztosan a második helyen ér majd célba.”

    Hamilton a legnagyobb esélyes a brit nagydíjnak, hiszen hét éven belül hatodik alkalommal nyerhetné meg a futamot a sajátjai előtt, akik pályafutása során első alkalommal nem a pályán fogják figyelni a verseny izgalmait.

    A McLaren fiatal pilótája, Norris javítani szeretne a hungaroringi eredményen, mivel amúgy a szezonja nem indult rosszul élete első dobogós helyezésével, és egy ötödik hellyel Ausztriában:

    „Nagyon furcsa lesz a hazai futamomra menni úgy, hogy nem lesznek nézők. Gyakorlatilag a hazai futam a nézők miatt hazai. Úgy, hogy ők nincsenek ott, csak egy pályán fogsz versenyezni, mindenféle pezsgő atmoszféra nélkül, nem úgy, mint tavaly. Jó volna látni pár brit zászlót Norris felirattal.”

    „Ez azért különösen szomorú, mert a jövő héten ismét itt fogunk versenyezni. Ez tényleg szívás. De legalább visszatértünk a pályára, jó irányba haladunk, és remélem mihamarabb visszatérhetnek a szurkolók is.” – zárta Norris

  • Hamilton: Számomra nem elsődleges Schumacher rekordjainak megdöntése

    Hamilton: Számomra nem elsődleges Schumacher rekordjainak megdöntése

    Lewis Hamilton neve mellett már nagyon sok rekord szerepel a Forma-1-ben és idén már a korábban megdönthetetlennek hitt Michael Schumacher rekordjait is beállíthatja, illetve megdöntheti. Ha a Mercedes britje idén bajnok lesz, akkor hétszeres világbajnok lesz csakúgy, mint a német legenda. Ez pedig már alapjában is különleges. A hatszoros világbajnok pedig nemrégiben elmondta, hogy eddig a pillanatig egyik versenyző sem mert gondolni erre.

    Hamilton a 2020-as szezonban egy Schumacher rekordot beállíthat, egyet akár pedig túl is szárnyalhat. Ha a brit idén bajnok lesz, akkor be fogja érni a német legendát a világbajnoki címek tekintetében. A győzelmeket nézve pedig Hamilton már át is lépheti a 91-es álomhatárt, ugyanis jelen pillanatban 86 győzelemnél jár és a Mercedes dominanciáját elnézve ez könnyen megeshet. A korábbiakban pedig már beszámoltunk róla, hogy ez akár a Ferrari 1000. versenyén, Mugelloban is megtörténhet.

    „Őszintén, már egy ideje hangoztatom azt, hogy nem ez számomra semmi féle előnyt nem élvez,” – árulta el a brit. „Soha nem is voltak azok. Amikor fiatalabb voltam, imádtam Ayrton Sennát és elhatároztam, hogy egy nap azt fogom majd csinálni, mint ő. Az egész gyerekkorom azzal telt, hogy Senna és Schumacher karrierjét és sikereit néztem.

    „Mindig is álmodoztam róla, azonban soha nem mertem arra gondolni, hogy egy nap majd 90 győzelem lesz a nevem mellett. Eléggé bolond kijelentés lett volna, már csak a bőrszínem miatt is ebben a sportban, ha egy pár évvel ezelőtt azt mondtam volna, hogy képes leszek megnyerni ezt a sok versenyt és megdönteni ezt a rekordot.”

    Hamilton mindezek után most már tisztában van vele, hogy Schumacher mit érezhetett ebben a helyzetben, ugyanis jelen pillanatban most ő is abban a cipőben jár, mint a német 2000 és 2004 között.

    „Ez ijesztő a számomra. Emlékszem, amikor Michaelt néztem a TV-ben, ahogy megnyeri a versenyei nagy részét és most én is ebben a helyzetben vagyok. Nem üldözöm őt, azonban így lépésről lépésre közelebb kerülök a győzelmeihez, amiket pályafutása során megszerzett. Sok futamot nyertem már, azonban még nem annyit, mint Michael.

    „Ez arra a dominanciára és tökéletességre emlékeztet engem, amiket éveken keresztül volt képes produkálni és most már megértem a helyzetét. Megértem azt a mennyiségű nyomást, ami ezzel a helyzettel jár,” – fejezte be a gondolatmenetet Hamilton, aki bajnoki éllovasként várhatja az előtte álló dupla futamot hazai pályán.

  • Hamilton tisztázta korábbi, félreértett Instagram posztját

    Hamilton tisztázta korábbi, félreértett Instagram posztját

    Mint arról a nap folyamán már beszámoltunk, a hatszoros Forma-1-es világbajnok, Lewis Hamilton Instagram sztoriban olyan posztot tett közzé, mely arra kíván utalni, hogy Bill Gates hazudik az oltóanyagokkal kapcsolatban. A megosztással Hamilton maga is azt sugallta, mint 18 milliós követőbázisának, hogy ő is hisz a fent említett összeesküvés-elméletben.

    A versenyző időközben tisztázta az esetet.

    „Láttam pár reakciót az üzenetemre a korona vakcinával kapcsolatban és szeretném egyértelművé tenni a gondolataimat” – közölte Hamilton, szintén Instagram sztoriban.

    „Megértem, hogy félre lehetett érteni. Először is, nem láttam a reakciót (a megosztásban lévő, nem tőle származó megjegyzést, mi szerint: ‘Emlékszem, mikor hazudtam először’) és ez teljes mértékben az én hibám. Rendkívül nagyra becsülöm a munkát, amit Bill Gates végez.”

    „Továbbá szeretném világossá tenni, hogy nem vagyok oltásellenes és nincs kétségem afelől, hogy ez fontos a koronavírus elleni küzdelemben. Bízom a gyors fejlesztésben, és hogy emberi életeket menthet meg. Azonban miután megnéztem a videót, az az érzésem támadt, hogy még mindig sok a bizonytalanság, főleg a mellékhatások kapcsán, és hogy miből lesz ez finanszírozva.”

    „Előfordul, hogy nem megfelelően posztolok, ember vagyok, de mindig tanulok. Pozitivitást küldök nektek.”

  • Hamilton ismét beletenyerelt egy komoly témába…

    Hamilton ismét beletenyerelt egy komoly témába…

    Lewis Hamilton szereti a közösségi médiában véleményezni a világ eseményeit, beszélni különféle társadalmi problémákról.

    Felszólalt már az állatok védelmében, vegán életmódra buzdítva Instagram követőit, mostanában pedig leginkább a Black Lives Matter mozgalom kapcsán posztolt.

    Most újabb téma került felszínre, méghozzá a koronavírus elleni vakcina.

    Hamilton Instagram sztoriban olyan posztot tett közzé, mely azt kívánja sugallni, hogy Bill Gates hazudik az oltóanyagokkal kapcsolatban.

    A megosztott videón Gates-t a CBSN kérdezte arról, hogyan haladnak a Covid-19 elleni védőoltások fejlesztésével, melyet a világhírű szoftverfejlesztő által támogatott dél-koreai gyógyszercég, az SK Bioscience fejleszt.
    A videóban Gates eloszlatja a vakcina esetleges mellékhatásai miatti félelmeket, és alaptalan hülyeségnek tartja azon összeesküvés-elméleteket, melyek szerint a védőoltásokba chipeket tenne, vagy amely szerint eleve ők hozták létre magát a vírust is.

    A King Bach nevű tartalomgyártótól megosztott videóhoz a következő szöveg volt írva: Emlékszem, mikor hazudtam először.

    A megosztással Hamilton azt sugallta több, mint 18 milliós követőbázisának, hogy ő is hisz a fent említett összeesküvés-elméletben.

    Emellett már saját rajongói sem mentek el szó nélkül.

    „Nagyon szomorú rájönni, hogy Lewis Hamilton oltásellenes. Nagy rajongója voltam, de wow, ez itt egy probléma” – írta az egyik rajongó.

    „Lewis Hamilton, nem kevesebb, mint 18 millió követővel az Instagramon, megoszt egy oltásellenes konspirációs sz*rt” – írta más. „Uram, én megtapsolom a klíma- és társadalom(védelmi) aktivitásodat, de kérlek ne terjessz veszélyes, hamis információt.”

    Másokat kifejezetten felháborít, hogy egy élsportoló az oltásellenességet és/vagy ezzel kapcsolatos összeesküvés-elméleteket népszerűsít…

  • Schumacher: Még csak a 80%-át láttuk a Mercedes képességeinek

    Schumacher: Még csak a 80%-át láttuk a Mercedes képességeinek

    Ahogy az elmúlt években, a Forma-1-ben továbbra is a Mercedes uralja a szezont. Ralf Schumacher szerint ráadásul ez még bőven nem minden, amire képes az istálló. Három futamot követően már kijelenthető, hogy újra nincs érdemi kihívója a Mercedesnek a királykategóriában. Eddig mindegyik versenyt megnyerték, és két futam is jön Silverstoneban, így hamarosan már versenyhétvégén leszünk túl. A brit pályán pedig mindig is erősek voltak. A Skynak adott interjújában Ralf elmondta, hogy szerinte még eddig a határukon se voltak a németek:

    „Valójában még nem láttuk azt, hogy mire képes a Mercedes. Tavaly a szezon közepétől kezdve biztos vagyok benne, hogy csak a 80%-ot adták ki magukból. Most ugyanezen a ponton állunk. Szerintem sokkal több van még az autójukban.”

    A volt Forma-1-es versenyző szerint jü ránézni a csapatra:

    „Minden tökéletesen lett összerakva. A verseny alatti kommunikációjuk, a bokszutcai munka, illetve az ötletek is, amiket megvalósítanak.”

    A jelenlegi formáját tekintve Lewis Hamilton megszerzi majd a hetedik világbajnoki címét, amellyel beéri majd Michael Schumacher ezidáig példátlan rekordját.

  • Hamilton csalódott, hogy nézők nélkül rendezik hazai futamát

    Hamilton csalódott, hogy nézők nélkül rendezik hazai futamát

    Lewis Hamilton sajnálatát fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy nem látogathatnak ki nézők a silverstone-i F1-es futamokra. A Mercedes britje azonban reméli, hogy még az idei szezonban eljön az a pont, amikor újra megtelhetnek a lelátók.

    „Őrület, hogy nem láthatunk szurkolókat” – idézi őt a Motorsport-total.com. „A Brit Nagydíj a leggyönyörűbb mind közül, főleg a látogatók miatt. Emberek ezrei osztozhatnak a látványon.”

    Hamilton bízik abban, hogy a járványhelyzet javul, és így találkozhat szurkolóival.

    „A repülőtéren találkoztam egy seregnyi szurkolóval. Az a kis pillanat nagyon sok energiát adott. Nagyon megérintett” – nyilatkozta.

  • Vettel meg akarta akadályozni, hogy Hamilton utolérje Schumachert

    Vettel meg akarta akadályozni, hogy Hamilton utolérje Schumachert

    Mikor 2010-ben Sebastian Vettel elkezdett bajnoki címeket nyerni, azt lehetett gondolni, hogy ha valaki, akkor ő lehet az, aki utoléri példaképe, Michael Schumacher rekordját. Noha arra is jó esély van, hogy megelőzni nem is akarná…

    Aztán azonban úgy alakult, hogy Vettel négy bajnoki cím után „megakadt”, ellenben Lewis Hamilton már hatnál jár. Ha idén is megnyeri a bajnokságot, amire jó esélye van, akkor már utol is éri Schumachert, ha pedig ezt csak egyel is megfejeli, ő lesz minden idők legtöbb Forma-1-es bajnoki címével rendelkező versenyzője.

    Vettel szeretett volna a Ferrarival is bajnoki címe(ke)t nyerni, Schumacherhez hasonlóan, de ez nem sikerült, az idei szezon után pedig távozik az olasz csapattól, és még nem tudni, hogy lesz-e valahol helye 2021-re.

    Ennek ellenére nem bánta meg, hogy a Ferrarihoz igazolt.

    „A Ferrari mindig egyfajta gyerekkori álom volt” – mondta a német versenyző. „Engem Schumacher inspirált. Szerintem ő a valaha volt legjobb.”

    „Reméltem, hogy el tudok happolni pár bajnoki címet Lewistól, így megmaradna Michael rekordja” – mondta nevetve a Motorsport.comnak, majd komolyabban folytatta. „Persze sikeres akartam lenni (a Ferrarinál is), Schumacher miatt még jobban. Sajnos nem sikerült, de elég érett vagyok ahhoz, hogy lássam az okokat és megtegyem a következő lépést.”