Címke: Lewis Hamilton

  • A Mercedes tagadja, hogy politizálnának a Forma-1-ben

    A Mercedes tagadja, hogy politizálnának a Forma-1-ben

    A Mercedes elutasítja azon vádakat, mely szerint ők behoznák a politikát a királykategóriába. Azt követően kénytelen tiltakozni a domináns bajnokcsapat, hogy az FIA vizsgálódni kezdett, Hamilton vajon megszegte-e a sportkódexet azzal, hogy politikai üzenet volt olvasható a pólóján Mugellóban. Eddig a hatszoros világbajnok „Black Lives Matter” üzenettel a pólóján térdelt a versenyek előtt, de a Toszkán Nagydíj előtt változtatott.

    Ezúttal Hamiltonon egy olyan póló volt, amellyel amerikai tisztviselőknek üzent, mely szerint: „Tartóztassák le a rendőröket, akik megölték Breonna Taylort”. Ezzel egy rendkívül vitatott márciusi rendőri lövöldözésre utalt. Az FIA egyik szóvivője is megerősítette, hogy vizsgálódnak a Hamilton által hordott póló miatt, amely látható volt a dobogón és a verseny utáni interjúk alatt is, és most mérlegelik ennek a súlyát.

    A Mercedes mindenesetre kiállt a 35 éves pilótája mellett, aki a következő versenyen beérheti Michael Schumacher 91 futamgyőzelmes rekordját. Egy Twitter felhasználó kérte a Mercedest és Hamiltont is, hogy ne politizáljanak a Forma-1-ben. Válaszoltak is neki a hivatalos Twitter csatorna nevében, mely szerint:

    „Nem viszünk politikát az F1-be. Mi a sokszínűségért és az integrációért versenyzünk 2020-ban. Ezek olyan emberi jogi kérdések, amelyeket megpróbálunk kiemelni és tudatosítani. Ez azért nagy különbség.”

    Egy meg nem nevezett Forma-1-es csapatfőnök a Sport1-nek adott nyilatkozata szerint nem szankcionálják majd Hamiltont a pólója miatt:

    „Nem szankcionálhatják Lewist egy olyan akciója miatt, amelyet az egész világon támogatnak. Biztos vagyok benne, hogy a Mercedes is ezt így gondolja.”

  • Brawn: Ez már mentális csata Bottas számára

    Brawn: Ez már mentális csata Bottas számára

    Valtteri Bottas immár a negyedik éve próbálja legyőzni Lewis Hamiltont a bajnoki címért folyó csatában, azonban valahol eddig mindig elcsúszott a hadművelet. Most ismét hatalmas előnye van a britnek a finn pilótával szemben a pontversenyben.

    Saját rovatában Ross Brawn a Formula1.com-on írt Bottas jelenlegi helyzetéről. A finn pilóta nagyon jól rátalált Mugello ritmusára, és úgy tünt Hamilton fölé kerekedhet ezen a pályán. Azonban a hétvége egyik pontján elvesztette előnyét a brittel szemben. Az eredmény egy újabb dobogó Hamilton mellett, kevesebb pontot gyűjtve, mint riválisa:

    Valtteri Bottas úgy fogja elhagyni Toszkániát, hogy a győzelmi trófeának a kezében kellett volna landolnia. A finn nagyon jó formában volt, hiszen még a vezetést is kicsavarta Lewis Hamilton kezéből a verseny első szakaszában. De engedte, hogy kicsússzon a győzelem a kezei közül, és egy újabb vereséget könyvelhetett el a címvédőtől.”

    „A mostani verseny fájni fog neki, és meg fogja kérdezni magától – mit kell tennie ahhoz, hogy csapattársa fölé kerekedjen? Továbbra is van esélye a bajnoki címre, de ahogy haladunk előre a szezonban egyre kevesebb a reális esélye.” – írta Brawn.
    Bottas egyébként reméli, találni fog valamit Hamilton legyőzésére.

    „Ez már egy mentális csata, mivel megvan a tempója hozzá. Azonban Lewis könyörtelen, és kihasznál minden lehetőséget, ő maga pedig nagyon ritkán ad ilyeneket ellenfeleinek.”
    És ez lehet az oka annak is, hogy Hamilton vezeti a világbajnokságot, kétség sem férhet Bottas frusztrációjához, aki csak azt látja, hogy a lemaradása csak nő, és nő.

  • Az FIA vizsgálja Hamilton politikai megnyilvánulását!

    Az FIA vizsgálja Hamilton politikai megnyilvánulását!

    Lewis Hamilton a hétvégén felháborodást váltott ki sokakban, amiért egy olyan pólót viselt, amelyen ez állt: „Arrest the policemen who killed Breonna Taylor”. Azaz: „Tartóztassátok le a rendőröket, akik megölték Breonna Taylor-t.” Az afroamerikai hölgyet rendőrök golyói ölték meg, Hamilton pedig egyértelműen üzent Mugellóban. Feltehetően, azonban ez már sok lesz az FIA-nak is.

    A The Daily Mail szerint az FIA elindított egy kivizsgálást Hamilton pólója miatt. A versenyzőknek és a csapatoknak sem megengedett a pályán bármiféle politikai megnyilvánulás. Amennyiben a szöveget politikai üzenetként fogják tekinteni, akkor a 35 éves brit pilótára feltehetően pénzbüntetés vár.

    Lewis már így is a frontvonalban harcol, a rasszizmus elleni küzdelemben. A Forma-1 elfogadta a „Black Lives Matter” üzenetet, és megadja a pilótáknak azt a lehetőséget is, hogy a témára akár a versenyek előtt térdeléssel hívják fel a figyelmet. A hatszoros világbajnok azonban most úgy néz ki, hogy túllőtt a célon.

    A brit média szerint az F1-es toppilóták egy része kifejezetten elégedetlen Hamilton fellépése miatt, mivel Taylor halálának a körülményeit még mindig vizsgálják.

  • Hamilton nyerte a 2,5 órás Toszkán Nagydíjat, Albon dobogós!

    Hamilton nyerte a 2,5 órás Toszkán Nagydíjat, Albon dobogós!

    A Toszkán Nagydíj egyben a Ferrari ezredik Forma-1-es hétvégéje is volt.
    A csak a koronavírusnak köszönhetően a versenynaptárba kerülő mugellói pályán korábban nem rendeztek még F1-es futamot.

    Ezen első alkalommal Lewis Hamilton indulhatott az élről, mellőle pedig csapattársa, Valtteri Bottas. A második sort pedig a két Red Bull foglalta el, Verstappen-Albon sorrendben.
    A két ferraris, Leclerc és Vettel az 5., illetve 14. helyről indultak.

    Verstappennek azonban ismét gondja akadt már a rajt előtt, motorproblémára panaszkodott a felvezető körön, így a rajtrácson még dolgozott a csapat az autón.

    Hamilton rajtja most nem sikerült jól, Bottas átvette a vezetést, Hamilton a második helyre csúszott, Leclerc pedig feljött a harmadik helyre.

    Verstappen bár el tudott rajtolni, szinte azonnal vége is lett a versenyének. Nem volt erő a motorjában, visszaesett, majd Räikkönen hátulról kitessékelte a kavicságyba, miután ő is ütést kapott oldalról. Ezzel párhuzamosan Gasly Räikkönen és Grosjean közé szorult be. Gasly versenye is véget ért, Grosjean folytatni tudta, ahogy Räikkönen is.

    Sainz is megforgott, miután összeért Strollal és visszaesett a mezőny végére.

    A biztonsági autó is megjelent, s többek között Vettel és Räikkönen is járt a boxban ez idő alatt.

    A hetedik körben kapcsolhatott újra versenytempóra a mezőny, de azonnal nagy baleset történt, így a biztonsági autó visszatért.

    Sainz, Magnussen, Latifi és Giovinazzi akadtak össze a célegyenesben és produkáltak látványos balesetet, miután eléggé feltorlódott a mezőny, közvetlenül az újraindításkor.

    Az eset után végül meg is szakították piros zászlóval a versenyt.

    Újabb állórajt következett. Bottas jól kapta el a rajtot, de később Hamilton kívülről megelőzte finn csapattársát. A harmadik helyet megtartotta Leclerc, őt pedig Stroll és Perez követte.

    13-an voltak versenyben, miután Ocon versenye is véget ért; Russell, Grosjean és Vettel nem volt pontszerző helyen.

    A 15. körben Ricciardo maga mögé utasította Perezt és feljött az 5. helyre. Három körrel később Stroll előzte meg Leclerc-et, míg Perezt Albon is megelőzte.

    A 22. körben Leclerc kezdte meg a kerékcseréket. Ezzel ideiglenesen az utolsó, 13. helyre esett vissza.

    A 28. körhöz érve már kezdtek érkezni a versenyzők a kerékcserékre. Räikkönen számára ez finoman szólva nem sikerült jól, a finn túl sokat időzött a boxban. Ezzel az utolsó helyre csúszott vissza.

    Bottas rádión jelezte, hogy kerékcserénél majd a Hamiltonéval ellentétes taktikát szeretne választani. Azonban mivel komoly vibrációra panaszkodott, ő érkezett előbb a boxba, és kemény keverékű gumikat kapott.
    Közvetlenül után azonban Hamilton is megérkezett és szintén kemény gumikat kapott. Vissza is tudott Bottas elé térni.

    A 43. körben ismét megjelent a safety car, miután Stroll nagy tempóval kiszállt a pályáról.

    Bottas kihasználta ezt és azonnal megejtett egy újabb kerékcserét, bízva abban, hogy az újraindításkor visszaelőzheti Hamiltont.
    Persze ezt követően a többiek is kimentek kerékcserére.

    Végül ismét megszakították a versenyt piros zászlóval, mivel Stroll esete után újra kellett építeni a gumifalat a bukótérben.

    Több, mint 2 órával a rajt után újabb álló rajt következett. A sorrend az élen: Hamilton, Bottas, Ricciardo, Albon.

    Bottas beragadt a rajtnál, Ricciardo megelőzte. A finn nyakába ráadásul Albon is megérkezett. Később azonban Bottas visszavette a második helyet.

    Mindeközben a 48. körben a 8. helyen autózó Räikkönen 5 másodperces büntetést kapott, amiért a biztonsági autós fázis kezdetén az utolsó utáni pillanatban fordult be a boxutcába.

    A dobogós helyet hamarosan Ricciardo elvesztette, azt Albon vette át tőle. Majd a Red Bull versenyzője üldözőbe vette Bottast.

    A versenyt végül Lewis Hamilton nyerte, Valtteri Bottas és Alexander Albon előtt. Utóbbi pályafutása első F1-es dobogós helyezését szerezte meg.

    Kimi Räikkönent a 8. helyen intették le, időbüntetése miatt azonban végül a 9. helyen rangsorolták. Ezzel megszerezte idei első két pontját.

    Végeredmény:

    Versenyző Csapat Differencia
    1 Lewis Hamilton Mercedes
    2 Valtteri Bottas Mercedes 4.88
    3 Alex Albon Red Bull 8.064
    4 Daniel Ricciardo Renault 10.417
    5 Sergio Perez Racing Point 15.65
    6 Lando Norris McLaren 18.883
    7 Daniil Kvyat AlphaTauri 21.756
    8 Charles Leclerc Ferrari 28.345
    9 Kimi Raikkonen Alfa Romeo 29.77
    10 Sebastian Vettel Ferrari 29.983
    11 George Russell Williams 32.404
    12 Romain Grosjean Haas 42.036
    Lance Stroll Racing Point kiesett
    Esteban Ocon Renault kiesett
    Nicholas Latifi Williams kiesett
    Kevin Magnussen Haas kiesett
    Antonio Giovinazzi Alfa Romeo kiesett
    Carlos Sainz Jr. McLaren kiesett
    Max Verstappen Red Bull kiesett
    Pierre Gasly AlphaTauri kiesett

     

  • Wolff: Vettel döntése jó nekem, az F1-nek és a csapatnak

    Wolff: Vettel döntése jó nekem, az F1-nek és a csapatnak

    Toto Wolff szerint Sebastian Vettel maradása mindenkinek jól jön a sportban.

    Csütörtök reggel konfirmálta a Racing Point, hogy jövőre a német pilóta fogja vezetni az Aston Martinná változó csapatuk egyik autóját. Mivel a Mercedes csapatfőnöke is rendelkezik részvényekkel a brit autógyárból, így a 33 éves versenyző döntése őt is érinti. A hírekre reagálva Wolff ki is hangsúlyozta, hogy a négyszeres világbajnok maradása jó neki, a csapatnak és a sportnak is.

    ,,Úgy vélem ez remek. Vannak részvényeim az Aston Martinnál, így ebből a perspektívából nézve is nagyszerű. A német piac ugyanis a második legfontosabb a számunkra. A Forma-1-nek is jó az, hogy Seb (Vettel) marad. Ő a második legsikeresebb pilóta ebben az évtizedben, így a sportágnak igazán fontos az, hogy egy olyan versenyző, mint Sebastian nem menjen el. Egy másik szemszögből nézve, rengeteg tudást fog vinni az Aston Martinhoz, továbbá Lance-nek (Stroll) is, aki ugyan folyamatosan fejlődik és már most egy  nagyszerű szinten mozog. Tehát azzal a tudással, amivel Sebastian szolgálhat mindenki jól jár, úgy vélem ő ezzel fog igazán hozzájárulni a csapathoz.”

    A Mercedes csapatfőnöke viszont saját terveit még nem konfirmálta. Korábban már elmondta, hogy szeretne a csillagosoknál maradni, azonban arról még nem határozott, hogy jelenlegi szerepkörét megtartva teszi ezt, vagy új feladatok után néz.

    ,,A Mercedesnél akarok maradni. Nagyon jól kijövök Ola Källeniusszal, és az ittlévő srácokat is kedvelem. Nagyon összeszokott csapat vagyunk.”

    Wolff továbbá azt is kihangsúlyozta, bármilyen döntést is hoz majd, az nem lesz hatással Lewis Hamiltonra.

    ,,Barátok lettünk. Nagyon is figyelemmel kísérjük azt, hogy a másik mit csinál, viszont ő tudja azt, ha én már nem leszek itt, ez a csapat akkor is nagyszerű lesz a számára. A másik oldalt nézve, ha ő megy el, akkor a legjobb pilótát fogjuk elveszíteni, de tovább fogunk lépni és találni fogunk valakit, aki hasonló szinten tud teljesíteni.”

  • Hamiltoné a pole az első Toszkán Nagydíjra

    Hamiltoné a pole az első Toszkán Nagydíjra

    A Toszkán Nagydíj időmérő edzésén Lewis Hamilton futotta meg a Q3 leggyorsabb körét, így ő indulhat majd a pole-ból az első mugellói versenyen.

    A Q1-ben egy ideig úgy tűnt, hogy meglehet a Q2-be jutás a Williamseknek, de végül kicsúsztak onnan.
    Bottas az első helyen jutott tovább Hamilton és Verstappen előtt.
    Részben elégedett lehetett az Alfa Romeo, mivel a 20 évvel ezelőtt épp Mugellóban bemutatkozó Kimi Räikkönen továbbjutott a 13. helyen.
    Némileg meglepetést okozott Vettelnek is, hogy továbbjutott, noha csak a 15. helyen, míg csapattársa, Leclerc a 6. idővel ment tovább.
    Kiesett viszont a múltheti futamgyőztes, Pierre Gasly, valamint Giovinazzi, a két Williams, és az utolsó helyen Kevin Magnussen zárt.

    A Q2-ben Grosjean, Vettel, Räikkonen, Kvyat és Norris esett ki. Utóbbi idén először nem jutott be a Q3-ba, ráadásul épp csapattársa, Sainz lökte ki onnan.
    Vettellel szemben Leclerec továbbjutott a 8. helyen.

    A Q3 első felében Hamilton állt az élre, tőle 5 századdal maradt csak el Bottas, akit pedig Verstappen követett.
    Az élmenők nem javítottak, mert Ocon megforgott a pályán, sárga zászlózni kezdtek, így a pálya azon szakaszán nem tudtak megfelelő tempóban autózni, így nem is javítottak már a köridőkön. Így a pole Hamiltoné lett, Bottas, Verstappen, Albon, Leclerc, Perez, Stroll, Ricciardo, Sainz és Ocon előtt.

    Az időmérő végeredménye:

    Versenyző Csapat Köridő Differencia
    1 Lewis Hamilton Mercedes 1:15.144
    2 Valtteri Bottas Mercedes 1:15.203 0.059
    3 Max Verstappen Red Bull 1:15.509 0.365
    4 Alex Albon Red Bull 1:15.954 0.81
    5 Charles Leclerc Ferrari 1:16.270 1.126
    6 Lance Stroll Racing Point 1:16.356 1.212
    7 Sergio Perez Racing Point 1:16.311 1.167
    8 Daniel Ricciardo Renault 1:16.543 1.399
    9 Carlos Sainz Jr. McLaren 1:17.870 2.726
    10 Esteban Ocon Renault A Q3-ban nem lett mért ideje
    11 Lando Norris McLaren 1:16.640 1.496
    12 Daniil Kvyat AlphaTauri 1:16.854 1.71
    13 Kimi Raikkonen Alfa Romeo 1:16.854 1.71
    14 Sebastian Vettel Ferrari 1:16.858 1.714
    15 Romain Grosjean Haas 1:17.254 2.11
    16 Pierre Gasly AlphaTauri 1:17.125 1.981
    17 Antonio Giovinazzi Alfa Romeo 1:17.220 2.076
    18 George Russell Williams 1:17.232 2.088
    19 Nicholas Latifi Williams 1:17.320 2.176
    20 Kevin Magnussen Haas 1:17.348 2.204
  • Hamilton újabb lépést tesz a környezetbarát életmód felé

    Hamilton újabb lépést tesz a környezetbarát életmód felé

    A hatszoros világbajnok Lewis Hamilton, milliós álomautó kollekcióval rendelkezik, mégis az elektromos autóját használja a versenypályán kívül.

    A Mercedes pilótája a héten jelentette be, hogy az új elektromos tereprali sorozatban, az Extreme E-ben indít csapatot jövőre. Emellett hozzátette, igyekszik minél környezettudatosabban élni.

    „Nehéz, mert sokan azt mondják, „jó, de minden hétvégén egy Forma-1- versenyautót vezetsz”. De nem néznek utána, mekkora a sport ökológiai lábnyoma, és mit teszünk ennek csökkentésére.”

    „A magánéletemben igyekszem sokat változtattam ezügyben. Nem mindegyik autót vezetem, amelyet birtoklok, csak az (elektromos Mercedes) EQC-t.”

    A Forma-1 tavaly tűzte ki célul a zéró kibocsátást 2030-ra, és fenntarthatóvá is akarják tenni az összes versenyt 2025-ig.

    Hamilton vegán életmódot folytat, a kutyáival együtt, eladta a magángépét, és ragaszkodik hozzá, hogy a repülőterekről elektromos járművel jöjjenek érte. Az értesülések szerint magánkollekcióját egy Ferrari LaFerrari, egy Pagani Zonda, egy McLaren P1 és egy 60-as években készült Shelby Cobra alkotja.

    A bajnoki címvédő úgy nyilatkozott, lenyűgözik a sorozat céljai, többek között, hogy minden csapatnak alkalmaznia kell egy női pilótát. Az első szezon versenynaptára is kész van már, és a globális felmelegedés által sújtott területekre hívják fel vele a figyelmet.

    Nézők nem nézhetik majd a versenyeket, de közvetítik majd a TV-n és a közösségi médiás platformokon keresztül. Az autókat pedig egy úszó paddockkal szállítják majd egyik helyszínről a másikra.

    Hamilton csapatán kívül még hét másik szerepel majd a sorozatban:

  • Hamilton: Vettel szerződtetése egy remek húzás volt az Aston Martintól

    Hamilton: Vettel szerződtetése egy remek húzás volt az Aston Martintól

    A Forma-1 regnáló bajnoka Lewis Hamilton elismerte, hogy riválisa Sebastian Vettel számára az Aston Martinhoz való szerződés volt a leglogikusabb választás. A hatszoros világbajnok úgy érzi, hogy a négyszeres világbajnok könnyen a következő szintre juttathatja a silverstonei istállót.

    A négyszeres világbajnok Aston Martinhoz való szerződését még közvetlen a Toszkán Nagydíj előtt bejelentették – ami nem mellesleg a az olasz istálló ezredik versenye lesz és ezen jeles alkalomból egy különleges festéssel is készültek.

    Vettel érkezése miatt pedig annak a Sergio Péreznek kell távoznia – aki 2014 óta a silverstonei istállót erősítette, amikor a csapat még ugye Force India név alatt működött – és közel sem biztos, hogy jövőre is láthatjuk őt a száguldó cirkusz rajtrácsán.

    Amikor Hamiltont a Vettel-Aston Martin házasságról kérdezték csütörtökön, ezt válaszolta: „Őszintén, ez volt a legideálisabb döntés a jövője szempontjából. Csak idő kérdése volt, hogy megtörténjen.

    „Nagyon örültem, amikor meghallottam a hírt, mert ennek a csapatnak egy vadonatúj tulajdonosa van, már hatalmas lépéseket tettek meg a haladás útján és egyre csak nagyobbak lesznek.

    „Lehet, sőt biztos, hogy elfogult vagyok, azonban Seb tapasztalata rengeteget fog számítani a Aston Martinnak.

    „Most ugyan ínséges időket él meg a Ferrarinál, azonban ő egy négyszeres világbajnok és biztosan sokat fog majd segíteni az autó fejlesztésében is sok minden más mellett.

    „Ezt nem szabad mindig készpénznek venni, azonban ettől függetlenül ez egy remek lépés volt az Aston Martin számára.”

    Hamilton Pérez távozására is kitért, akinek eredetileg szerződése volt a Racing Pointtal 2022-ig.

    „Nagyon sajnálom, ami Sergioval történt. Sergio egy remek versenyző és nagyon remélem, hogy lesznek lehetőségei és képes lesz a Forma-1-ben maradni.”

  • Lehto szerint Hamilton 5 millióval többet akar 2021-re

    Lehto szerint Hamilton 5 millióval többet akar 2021-re

    Lewis Hamilton kitart amellett, hogy 2021-ben fizetésemelést érdemel, állítja a korábbi Forma-1-es autóversenyző. Az őrült átigazolási szezon tart tovább, és a legtöbb pilótának már fix helye van jövőre is, de hivatalosan a hatszoros világbajnok helye még kiadó 2021-re. Az is egyértelmű, hogy a Mercedes megtartaná Hamiltont. Toto Wolff csapatfőnök erről a Bildnek ennyit mondott:

    „Talán eljön már hamarosan az az idő, hogy komolyan kell beszélnünk erről. Ugyanakkor egyikünk sem stresszel emiatt, még ha ez most mindenkinek furcsa is.”

    Michael Schumacher korábbi csapattársa a Benettonnál, JJ Lehto viszont hallott olyan pletykákat, mely szerint Hamilton szimplán csak több pénzt akar. A finn az Iltalehtinek nyilatkozott:

    „Hamilton 5 millióval többet akar, ezt a játékot játssza pillanatnyilag.”

    Lehto szerint ez menni fog a britnek:

    „Jön a hetedik világbajnoki címe, mégis ki más venné át a helyét a Mercedesnél? Hamilton annyira a Mercedeshez köthető. Ő a szupersztár, aki minden rekordot megdönt.”

  • Helmut Marko válaszolt Hamiltonnak: „Ennyit a szakértelméről”

    Helmut Marko válaszolt Hamiltonnak: „Ennyit a szakértelméről”

    Dr. Helmut Marko, a Red Bull tanácsadója reagált arra a kritikára, amit a hatszoros világbajnok Lewis Hamilton fogalmazott meg Alexander Albonra vonatkozóan.

    A brit versenyző ugyanis utalt arra, hogy Albon talán nem elég jó ahhoz, hogy Max Verstappen csapattársa legyen. Mondta mindezt az után, hogy Monzában Pierre Gasly nyert a Red Bull fiókcsapatával, az AlphaTaurival, miután tavaly „visszafokozták” oda, mert nem hozta az elvárt eredményeket a főcsapatnál.

    Erre reagált Marko.

    „Az igazság az, hogy Lewis nem hívott minket 2019-ben, de beszélt a csapatfőnökünkkel, Christian Hornerrel egy repülőn és azt tanácsolta, hogy Albont ültessük az autóba (Red Bullba) Gasly helyett” – mesélte Marko s Sport1-nek. „Ez még az előtt volt, hogy a megtörtént volna a csere a nyári szünet után.”

    Most pedig úgy tűnik, hogy Hamilton az ellenkezőjét javasolná.

    „Nem érdekel minket” – mondta Marko. „Az a versenyző, akit ő tavaly nyáron ki akart tenni, mots megnyerte az Olasz Nagydíjat az AlphaTauri csapatunkkal. Ennyit a szakértelméről.”

    „Fogalmam sincs, hogy Hamilton miért érzi szükségét annak, hogy tanácsot adjon nekünk, de minket nem érdekel külsős emberek véleménye.”