Címke: Lewis Hamilton

  • A versenyzők levelet írtak az FIA-nak a mugellói baleset után

    A versenyzők levelet írtak az FIA-nak a mugellói baleset után

    A Forma-1 pilótái Mugello után levelet írtak az irányító testület FIA-nak. Olyan top pilóták, mint Lewis Hamilton is kritizálták őket a biztonsági autó utáni felsorakozással kapcsolatban, azzal vádolva őket, hogy a show-t helyezik előtérbe, a biztonság rovására. Végül 12 versenyző kapott megrovást a baleset miatt, köztük egyik az elsőknek akit megneveztek, az Alex Albon. Szocsiban így reagált erre a Red Bull friss dobogósa:

    „Küldtünk nekik egy levelet a reakcióinkkal, hiszen egyértelmű, hogy nem volt semmi furcsa, vagy rossz abban, amit csináltam. Egyik versenyzőt sem hibáztatom azért, ami történt.”

  • Már a Daimler is tagadja a Mercedes eladásáról szóló pletykákat

    Már a Daimler is tagadja a Mercedes eladásáról szóló pletykákat

    A Daimler hivatalosan is tagadta azokat a pletykákat, mik szerint a Mercedes fő szponzora 900 millió dollárért megveszi a csapatot.

    Ezzel a feltételezéssel nemrég Eddie Jordan állt elő, aki a holland Ziggo Sportsnak elmondta, teljesen biztos abban, hogy az INEOS meg fogja venni a Fekete Nyilakat. Ezen állítását még a Toszkán Nagydíjon cáfolta Toto Wolff, majd később az ír ex-csapatfőnök az osztráknak is osztott pár tanácsot.

    ,,Én azt javasolnám Totonak, hogy fogja a pénzt az asztalról és menjen el onnan.” – nyilatkozta Jordan.

    Mivel a találgatások nem maradtak abba, a Daimler úgy látta jónak, ha ők is megszólalnak az üggyel kapcsolatban:

    ,,Folytatni fogjuk az alakulattal, ami a Mercedes csapata fog maradni. Nem tervezünk kiszállni, továbbá nem tervezzük azt sem, hogy új csapatfőnökünk lesz.” – nyilatkozta a cég szóvivője a DPA hírügynökségnek.

    Ezzel egy időben egy meg nem nevezett Daimler vezető megragadta az alkalmat arra, hogy eloszlassa azokat a feltételezéseket, mik szerint Lewis Hamilton szerződését a csapat körüli zűrzavar miatt nem ütötték még nyélbe:

    ,,Ugyanazokkal az emberekkel fogjunk folytatni: Lewisszal (Hamilton), Valtterivel (Bottas) és Totoval (Wolff).”

  • A McLaren egykori főnöke is tagja a Hamilton Bizottságnak

    A McLaren egykori főnöke is tagja a Hamilton Bizottságnak

    A hatszoros Forma-1-es világbajnok Lewis Hamilton, aki egyben az F1 első, és eddig egyetlen fekete versenyzője, azt szeretné, ha több színes bőrű versenyző lenne a sportban.

    Nemrégiben „együtt változást hozunk” jeligével létre is hozta a Hamilton Commissiont, vagyis bizottságot, melynek célja, hogy kielemezzék, mi az oka a diverzitás hiányának a sportban.

    A bizottság élén maga Hamilton áll, de máris neves személyeket tudhat „csapatában. A 14 fős gárda tagja többek között Dr. Hayaatun Silleme, a Royal Academy of Engineering (Királyi Műszaki Akadémia, Egyesült Királyság) vezérigazgatója, Tracey Crouch korábbi brit sportminiszter, vagy épp a McLaren egykori főnöke, Martin Whitmarsh.

    Whitmarsh
    Martin Whitmarsh | Fotó: McLaren

    A bizottság célja, hogy „a lényeges területeken a szakértelem széles skálája képviseltesse magát, beleértve a motorsportot, a mérnököket, az iskolákat, főiskolákat és egyetemeket, a közösségi/ifjúsági csoportokat, valamint az Egyesült Királyság jelentős politikai pártjait”.

    „Ami aggasztó, hogy a sport egészében még mindig nagyon kevés színes ember van” – véli Hamilton. „Az F1-ben, a csapataink sokkal nagyobbak, mint az őket képviselő sportolók, de egyes képességek tekintetében hiányosan vannak képviselve.”

    „Nem jön elég gyorsan a változás, és tudnunk kell az okát.”

    „Ezért akartam létrehozni ezt a bizottságot és büszke vagyok rá, hogy a Royal Academy of Engineeringgel és a hihetetlen bizottsági tagjainkkal dolgozhatok azon, hogy azonosítsuk az akadályokat, melyekkel a fiatal feketéknek szembe kell nézniük motorsport STEM (science, technology, engineering, maths; vagyis tudomány, technológia, mérnöki munka és matematika) területein.”

    A diverzitásra való törekvés azonban nem csak a bőrszínre értendő, hanem például a nemek eloszlására is.

    Hamilton csapata, a Mercedes elismerte, hogy „a munkaerő csupán 3% -a vallja magát kisebbségi etnikai csoportokhoz tartozónak, és alkalmazottainknak csak 12%-a nő”. A csapat azonban hozzátette, hogy növelni szeretnének ezeken a számokon.

  • Petrov: Mintha egy meleg mindenkit arra buzdítana, hogy legyen meleg

    Petrov: Mintha egy meleg mindenkit arra buzdítana, hogy legyen meleg

    Az Orosz Nagydíj hétvégéje előtt Vitaly Petrov kritikával illette Lewis Hamiltont, amiért túlbuzgó a Black Lives Matter mozgalom kapcsán.

    A hatszoros világbajnok érthető módon a rasszizmus ellen kampányol, azonban ebbe nem kis mértékben belevitte a Forma-1-et, ami igencsak megosztja a véleményeket. Annak ellenére, hogy alapvetően a sport minden résztvevője elítéli a rasszizmus minden formáját.

    A szezon júliusi kezdete óta Hamilton kérésére a Mercedes autóit feketére festették, a versenyzők „End Racism” feliratú pólót viselnek a rajt előtt, sokan le is térdelnek, ezen kívül a Forma-1 maga, és több csapat is szivárvány szimbólumot használ, mintegy jelképezvén, hogy mindenféle kirekesztést elutasítanak.

    Hamilton azonban mindezek ellenére többször is hangot adott már elégedetlenségének, mi szerint a sport és versenyzőtársai nem veszik kellően komolyan ezt a témát.

    A brit versenyző legutóbb „Black Lives Matter” feliratú pólóját is lecserélte, egy „Tartóztassák le a rendőröket, akik megölték Breona Taylort”  feliratúra, s ebben állt fel a dobogóra is. Ezt már többen nyílt politizálásnak minősítették, ezért vizsgálat is indult az ügyben, de végül az FIA visszavonta azt.

    Petrov mindezt túlzásnak érzi már Hamilton részéről

    „Számomra ez a póló, tetejében annak, hogy mindenkit térdelésre buzdít, túl sok volt” – mondta Petrov a Championatnak. „Ez minden felnőtt ember személyes dolga. Jogod van felszólalni a közösségi médiában, vagy interjúkat adni, de szerintem az Egyesült Államok kormánya már kellően tisztában van ezekkel a problémákkal.”

    „De hogy a Forma-1-ben is felszólal… Szerintem a nézők fele nem is tudta, miről szól az a póló, el nem magyarázták nekik.”

    „És mi van akkor, ha egy versenyző beismeri, hogy meleg? Előjön a szivárványos zászlóval és arra buzdít mindenkit, hogy ő is legyen meleg? Szerintem az FIA nem fog többé engedni ilyen viselkedést.”

    Az Orosz Nagydíj szervezői korábban elmondták, hogy nem tiltják, aki akar, az Orosz Nagydíjon is letérdelhet. Kérdés, hogy „mernek-e” majd, mivel Oroszországban ez kevésbé elfogadott.

    Korábban Daniil Kvyat is azt hangoztatta, hogy ő ugyan nem térdel le csak Isten előtt, és hogy majd jövőbeli felesége kezét megkérje.

    „Oroszországban nekünk más a mentalitásunk” – mondta Kvyat. „És nincsenek olyan problémáink, mint amiről Hamilton beszél. Mindenkit tisztelni kellene.”

  • Button: Nagyon keményen dolgoztam azért, hogy legyőzzem

    Button: Nagyon keményen dolgoztam azért, hogy legyőzzem

    2010 és 2016 között Jenson Button a Mclaren versenyzője volt, amely időszak első két évében az a pilóta volt a csapattársa, aki minden idők legsikeresebb pilótája lehet a Forma-1-nek. Button a GQ magazinnak beszélt a Hamiltonos időkről.

    Amikor a két brit vezetett a McLarennél, nagyon szoros csata zajlott kettejük között. Kétszer Hamilton végzett előrébb összetettben, egyszer pedig Button. Összeségében Button 8 győzelmet és 25 dobogót hozott össze ez alatt a három év alatt, Hamilton pedig 10 győzelmet és 22 dobogót.

    A 2009-es világbajnok szerint ez azonban nem volt egyszerű:
    „Nagyon keményen dolgoztam azért, hogy legyőzzem, és őszintén, ez nem mindig sikerült, még így sem. Történt, ami történt, de én elégedett vagyok azzal, amit elértem. A kvalifikációkon általában ő ment jobban, viszont én meg a versenyeken voltam jobb.” – mondta Button, aki szerint Hamilton azóta még jobb pilóta lett:

     „Lewis azóta rengeteget tanult. Mindig figyel az abroncsokra, az üzemanyagra, az autóra… tudja, hogy mit csinál.”

    Button beszélt Hamilton idei arcáról is, méghozzá a feltűnő nyilatkozatairól, ahol egyértelműen kiáll a sokszínűségért, illetve a diszkrimináció ellen:

    Olyan helyzetbe került jelenleg, hogy az autó vezetésén kívül más dolgokra is tud koncentrálni. Nagyon szókimondó, és azt gondolom remek dolog, hogy az. Ez mind segíteni fogja majd a sportág sokszínűségét.”

    Button véleménye szerint tény, hogy Hamilton ezzel nem fog új rajongókra szert tenni, de ez nem számít:

    Teljesen mindegy, hogy szurkolója vagy-e Hamiltonnak, mint magánszemélynek, de a pilótának, feltétlenül rajongója kell legyél. Egy hihetetlen nagy tehetség, aki sosem játszik piszkos játékokat. Tényleg, ő a legtisztább srác, aki ellen valaha versenyeztem.” – zárta a világbajnok.

  • A Mercedes körüli pletykák miatt csúszhat a megállapodás Hamiltonnal?

    A Mercedes körüli pletykák miatt csúszhat a megállapodás Hamiltonnal?

    Ralf Schumachert nem lepi az meg, hogy ilyen sokáig tart megegyezni Lewis Hamiltonnak és a Mercedesnek.

    Míg Valtteri Bottas már rég aláírta a kontraktusát, addig a brit versenyzővel még mindig nem sikerült megegyeznie a csillagosoknak. Igaz ez a procedúra csupán formalitás, hiszen tudva levő, hogy a 35 éves pilóta nem akar máshova menni, viszont egyre többen furcsállják azt, hog ennyire húzzák az időt a felek.

    Schumacher szerint mindez azért fordulhat elő, mert a német istálló körüli pletykák igenis hatással vannak az eseményekre. Egyre több helyről szólnak olyan szóbeszédek, mi szerint a Mercedesnek gyári csapatként nem lesz hosszú jövője a Forma-1-ben. Legutóbb Eddie Jordan állította, hogy a Fekete Nyilakat a főszponzoruk fogja megvásárolni (INEOS), viszont a német sajtó már korábban is bedobott pár ehhez hasonló találgatás abba a bizonyos kalapba.

    ,,Mi a következő neki (Hamiltonnak) és a Mercedesnek? Vannak olyan pletykák, miszerint a Mercedes el akarja adni a csapatot a következő év végén, és ennek a bizonytalanságnak következményei vannak. Ez megbénítja a jövőről szóló döntéseket. Emlékeznünk kell arra, hogy Lewis egy nagyon is fontos személyiség és nyilvánvalóan nagyon drága is. Továbbá ő egy évnél hosszabb szerződést szeretne a magáénak tudni. A csapat felett lebegő bizonytalanság így egy jó ok arra, hogy miért húzódnak el ennyire a tárgyalások közte és az alakulat között.”

    Hamiltonnak ugyan szerződése még nincs, ám a hétvégén egy újabb rekord mellé jegyezheti a nevét. Ha vasárnap megnyerni a futamot, akkor beállítja azt a bizonyos 91-es számot amivel Michael Schumacher büszkélkedhet a győzelmek terén. Ebből az apropóból a Netflix stábja az Orosz Nagydíjon a Mercedes mellé szegődik, ugyanis szeretnék lencsevégre kapni azt a pillanatot.

    A német ex-versenyző természetesen erről is szólt pár szót:

    ,,Az emberek azt kérdezgetik tőlem, Lewis tekinthető-e a valaha élt legjobb versenyzőnek, mivel sorra dönti meg a testvérem rekordjait. Az én véleményem az, hogy kétség kívül kora egyik legjobbja, úgy ahogy Michael volt a sajátjáé. Nehéz őt viszont összehasonlítani a testvéremmel, ugyanis sok tényező játszik közre. Lewisnak egy nagyszerű csomag áll a rendelkezésére a briliáns tehetsége mellé, ami Michael esetében nem volt mindig így. Ám amit Lewis kihoz ebből az rendkívüli, így ki kell mondani, hogy messze ő a mezőny legjobbja.”

  • Ez a versenyző nyűgözte le 2020-ban eddig leginkább a rajongókat

    Ez a versenyző nyűgözte le 2020-ban eddig leginkább a rajongókat

    21 versenyző teljesített eddig bármilyen futamot 2020-ban, és 9 futamon vagyunk túl a 17 versenyes világbajnokságból. A kérdés adott: féltávnál ki nyűgözte le eddig leginkább a rajongókat? Az F1.com feltette ezt a kérdést, amelyre több, mint 87.000-en válaszoltak, és itt az eredmény!

    Ki kaphatta a legtöbb szavazatot? A bajnokságot uraló Lewis Hamilton, aki most már minden eddig rekord megdöntésével a történelem könyvekbe kerül? Olyan közönségkedvencek, mint Max Verstappen vagy Charles Leclerc?

    Nos, a számok azt mutatják, hogy olyasvalaki nyert, aki nincs a jelenlegi top három csapatban, sőt, még csak a dobogó tetején sem állhatott eddig. Íme, a top öt.

    5. Daniel Ricciardo – a szavazatok 7%-val
    Az ausztrál pilóta ragyog jelenleg a Renault alakulatával, és 53 pontjával hetedik a világbajnoki összetettben. Negyedik lett Belgiumban, ahol megfutotta a versenyben elért leggyorsabb kört is. Hatodik lett az Olasz Nagydíjon, és újra negyedik lett Toszkánában, így szinte biztos, hogy hamarosan a Renault újra a dobogón találhatja magát. A szavazók 7%-át győzte meg ezzel.

    4. Max Verstappen – a szavazatok 11%-val
    A Red Bull repülő hollandja minden alkalommal amikor a célba ért dobogón végzett, ráadásul Silverstoneban megnyerte a 70. Évfordulós Ünnepi Nagydíjat, a negyedik helyről rajtolva. Az utolsó két futamon kiesett és frusztrált lett Verstappen, de így is megkapta a szavazatok 11%-át.

    3. Lewis Hamilton – a szavazatok 12%-val
    A bajnokságot vezető Hamilton nem csak pályán, hanem azon kívül is alakít idén. Eddig a kilenc futamból hatot megnyert, és 190 pontot szerzett. Egyre biztosabbnak tűnik a hetedik világbajnoki címe is. Feltehetően megdönti Michael Schumacher 91 futamgyőzelmét is, ez a teljesítmény 12%-ra volt elég.

    2. Pierre Gasly – a szavazatok 18%-val
    Amióta 2019-ben dobta a Red Bull, és a leányvállalat Toro Rossóhoz tért vissza, Gasly remek formát mutatott, majd megkoronázta ez az AlphaTauri monzai győzelmével, amely neki az első volt. A faenzai kiscsapat utoljára 2008-ban, még Sebastian Vettel sikerével érezhette ugyanezt ugyanitt. Az Olasz Nagydíj megnyerése ellenére sem ő nyert, hanem…

    1. Lando Norris – a szavazatok 23%-val
    Negyedik jelenleg a bajnokságban, és Norris a korlátozások alatt is kiválóan szórakoztatta a nagyérdeműt a Virtual Grand Prix sorozatban, majd némi meglepetésre a dobogón kezdett a 2020-as igazi szezonnyitón. Azóta minden futamon pontokat szerzett, Magyarország kivételével de Olaszországban például negyedik lett. Mindez elég lett ahhoz, hogy bezsebelje a szavazatok 23%-át, és ezzel ő lett a félév legjobban teljesítő versenyzője a rajongók szerint. Vajon a szezon végén is első lesz?

  • Hamilton 91. győzelméről: „Azt hittem, az a rekord örökké állni fog.”

    Hamilton 91. győzelméről: „Azt hittem, az a rekord örökké állni fog.”

    2020-ban az Orosz Nagydíjon érheti be Lewis Hamilton Michael Schumacher rekordját, és ebben Max Verstappen sem tudja megakadályozni, hiszen az elmúlt 5 évben Szocsiban még dobogóra sem állhatott. Kees van de Grint együtt dolgozott gumiszakértőként a német világbajnokkal amikor felállította ezen rekordokat, és most az RTL GP Slipstream műsorában nyilatkozott:

    „Amennyiben valami külső tényező jól alakul, akkor izgalmas versenyeket látunk 2020-ban. Ez a pálya azonban fekszik a Mercedesnek és Hamilton is top formában van. Max Verstappennek persze van esélye a győzelemre, de ezt sokszor elmondom. A köztük lévő különbség újra néhány tized lesz. Ha Hamilton valóban beállítja Michael rekordját, az azonban egy kicsit unalmas lesz.

    A Ferrari és a Bridgestone annak idején szorosan együttműködtek, amikor Schumacher végül 7 bajnoki címet és 91 győzelmet szerzett. Hamilton most Szocsiban a győzelmek számát, év végén pedig a világbajnoki címekét is kiegyenlítheti. Erről Van de Grintnek ez a véleménye:

    „Már az is nagy eredmény, ha két világbajnoki címet nyersz, mert Fangio öt elsősége inkább az autóknak volt köszönhető. Amikor Michael megdöntötte őt, arra lehetett gondolni, hogy az ő rekordjai örökkévalóak lesznek, és nem tetszene, ha Hamilton még előrébb tartana, és bezsebelne kilenc világbajnoki címet. Persze, ez után is még mindig lesz ideje egy bizonyos limburginak, hogy ezt is megdöntse.”

  • A Netflix a Mercedesnél fog forgatni az Orosz Nagydíjon

    A Netflix a Mercedesnél fog forgatni az Orosz Nagydíjon

    A Netflix a Mercedesnél fogja forgatni Szocsiban a Drive to Survive harmadik évadának következő jeleneteit, mivel Lewis Hamilton a hétvégén beérheti győzelmekben az abszolút rekord tartó Michael Schumachert.

    A két fél még a tavalyi Német Nagydíj után kötött meg egy egyezményt, ami kimondja, hogy az idei szezonban a Netflix stábja egyetlen versenyen forgathat a brackleyi istállónál.

    A tavalyi Német Nagydíj – ami a Mercedes jubileumi versenye volt – volt a bajnoki címvédő istálló legrosszabb verseny 2019-ben, miután Valtteri Bottas a harmadik helyről esett ki, Lewis Hamilton pedig csak a két Alfa Romeo kizárása miatt lett kilencedik.

    Nyilvánvaló, hogy a bajnoki címvédő istálló egy jobb eredményben bízik az előbb említett versenyhez képest, azonban a statisztikai adatok alapján szinte biztos Mercedes győzelem fog születni. A brackleyi istálló ugyanis a pálya 2014-es bemutatkozása óta egyik versenyen sem talált legyőzőjére.

    Hamiltonnak – aki 2014-ben, 2015-ben, 2018-ben és 2019-ben emelhette a magasba az Orosz Nagydíj győztesének járó trófeát – valószínűleg eggyel kevesebb győzelem lenne Szocsiban, ha Bottas nem engedte volna el őt 2018-ban a csapat utasítását követően.

    Ha a hatszoros bajnok most is nyerne, akkor megszerezné pályafutása 91. győzelmét és beállítaná Michael Schumacher győzelmi rekordját.

  • Hamilton: Az F1 a piros zászlóval próbál show-t csinálni

    Hamilton: Az F1 a piros zászlóval próbál show-t csinálni

    Lewis Hamilton szerint a Forma-1 szándékosan próbál piros zászlós megszakításokkal show-t csinálni.

    A mugellói Toszkán Nagydíjon kétszer is lengették a piros zászlót, két komoly balesetet követően. Először egy tömegbaleset miatt kellett, ami a célegyenesben történt egy safety car-os fázis után. Sokan a Mercedes pilótáit hibáztatták emiatt, de ők azt mondták, hogy a biztonsági autó fényei későn aludtak el. Sőt, Lewis Hamilton ennél még tovább ment, ő a piros zászlókat is kifogásolja.

    Amikor azt kérdezték tőle, hogy szerinte kockáztatja-e a Forma-1 a biztonságot a show érdekében, így válaszolt: „Nem tudom, nem akarok túllőni a célon. Tudom, hogy a rajongók nagyon izgatottak voltak az újraindítás miatt. Mégis úgy tűnt Monzában, mintha egy darab papír miatt is elővennék a piros zászlót és elrendelnének egy új rajtot. Megértem miért, és azt is, hogy izgalmas. A versenyek unalmassá válhatnak, miután mindenki beáll a tempójára és nagyobb különbségek alakulnak ki. A NASCAR-ban az van, hogy mindig előveszik a sárga zászlót meg a safety cart, hogy izgalmas maradhasson a verseny. De mindenképp számításba kell venni a biztonságot is.”