Címke: Lewis Hamilton

  • Hamilton szerződéséről csak a szezon után döntenek

    Hamilton szerződéséről csak a szezon után döntenek

    Lejár Lewis Hamilton szerződése a Mercedesszel az év végén, de a hosszabbításról csak a szezon után dönthetnek. Korábban a hatszoros világbajnok már kijelentette, hogy terhes neki a koronavírus-járvány közepette az új 2021-es szerződéséről egyeztetni.

    Mások szerint valójában arra várhat, hogy miként alakulhat a csapat lehetséges eladása, illetve Toto Wolff milyen szerepet kaphat a jövőben. Így fogalmazott:

    „Egyértelmű, hogy folytatni akarom a csapattal, de erről később is leülhetünk beszélni. Mással nem egyeztetek.”

    A német RTL szerint emiatt Hamilton szerződtetése a szezon utánra tolódik. A német Skynak ennyit árult el erről a csapatfőnök Wolff:

    „Ez megtörténhet így, volt már ilyen régebben. Szeretek dolgozni Lewisszal, és azt hiszem, ez kölcsönös. Egy ilyen szerződést részletesen kidolgozni komoly munka, és ezért időt szakítunk erre.”

  • Jenson Button tudni véli, hogyan lehet legyőzni Lewis Hamiltont

    Jenson Button tudni véli, hogyan lehet legyőzni Lewis Hamiltont

    Button úgy gondolja, tudja, mi lehet a kulcs Lewis Hamilton legyőzéséhez.

    2009 világbajnoka, Jenson Button három éven át (2010-2012) volt honfitársának, Hamiltonnak a csapattársa, még a McLarennél. Jól ismeri a most már hatszoros világbajnokot, és azt is tudni véli, hogyan lehet őt legyőzni. 2011-ben neki például sikerült. Akkor Button a második helyen végzett, míg Hamilton az 5. helyen zárta az évet.

    Így aztán Nico Rosberg után most Button is elmondta, mit gondol a témáról.

    „Vannak bizonyos dolgok, amiket tudatosítanod kell magadban, ha Lewis csapattársa vagy, hogy bejuthass a fejébe” – mondta Button. „Ez arról szól, hogy bizonyos helyzetekben a fejedet kell használnod, az autó tervezésénél, a stratégiánál, az autó beállításánál; szóval számomra az egyetlen módja annak, hogy legyőzzem Lewist, az volt, hogy jobban kellett beállítanom az autót, vagy más stratégiával kellett nekivágnom a versenynek, beleértve, hogy miként óvom a gumikat, vagy mennyire spórolok az üzemanyaggal, hogy nyomni tudjam neki, mikor ő boxkiálláson van.”

    „Ez szórakoztatóvá is tette a dolgot és szerintem Lewis gyakran gondolta azt, hogy ‘nem tudom, hogyan győzött le, pedig én gyorsabb voltam nála’.”

    Button szerint azonban a jelenlegi csapatárs, Valtteri Bottas nem fogja tudni legyőzni Hamiltont, mert a finn nem fog belemenni pszichológiai játszmákba.

    „Bottas csapatjátékos és Valtteri egyszerűen rendes pasas. Ő csak a pályán akarja elmondani, amit akar.”

     

  • Lehto: Verstappen azért nyitva hagy egy ajtót a Mercedesnek

    Lehto: Verstappen azért nyitva hagy egy ajtót a Mercedesnek

    JJ Lehto szerint Max Verstappen nyitva hagy egy ajtót a Mercedes számára.

    Eddie Jordan nemrég azt javasolta Lewis Hamiltonnak, hogy szerződjön a Red Bullba, ugyanis ott a holland mellett megmutathatná mennyire jó pilóta. Ezt követően Christian Horner szólalt fel, aki nem igazán értette, miért hagyná ott a legversenyképesebb csapatot a brit, hiszen a Mercedesben van a legnagyobb esélye a győzelemre.

    Ugyanakkor olyan pletykák is felmerültek, hogy a 23 éves versenyző szerződésében van egy olyan kilépési záradék, ami megengedné neki, hogy otthagyja a Bikákat a következő szezonra. A csillagosok egy évre leszerződtették már Valtteri Bottast, és több, mint valószínű, hogy Hamiltonnal is hosszabbítani fognak. Viszont egyes feltételezések szerint a jövőben Toto Wolff szerepköre meg fog változni, így Verstappennek lehetősége lenne a Mercedeshez szerződni.

    A holland kényelmesen érzi magát a Red Bullnál, viszont az osztrák csapat rendre lemarad a csillagosok mögött, így a születésnapját ünneplő versenyző fejében opcióként megfordulhat az, hogy megpróbál a Fekete Nyilakhoz csatlakozni. Lehto szerint ez az eshetőség nagyon is benne van a pakliban.

    ,,Természetesen. Egy ilyen kaliberű versenyző azt a bizonyos ajtót minden irányba nyitva hagyja. A Red Bull-lal Max (Verstappen) alkalmanként tud nyerni. Ugyanakkor semmi sem utal arra, hogy ezek az erőviszonyok a következő évben drámai változáson mennek majd keresztül. A Red Bull a második legjobb, a Mercedes első számú kihívója.”

    A finn szerint a szurkolók nagyon örülnének egy Hamilton-Verstappen párosnak, ám erre vajmi kevés esély van:

    ,,A pályán és a színfalak mögött tűzijáték lenne. Itt két kőkemény versenyzőről van szó, akik nem hagynának egy centit sem a másiknak.”

  • Így vélekedtek a szakértők Hamilton vasárnapi megmozdulásáról

    Így vélekedtek a szakértők Hamilton vasárnapi megmozdulásáról

    A Forma-1-es szakértők nem értették, mit gondolt Lewis Hamilton, mikor illegális helyen hajtotta végre a próbarajtjait.

    A brit versenyző még a futam előtt került bajba, ugyanis a gyakorlatozást nem a kijelölt területen oldotta meg. A stewardok ezért a verseny első harmadában két 5 másodperces büntetéssel „ajándékozták meg” Hamiltont, aki ezen felül még két büntető pontot is kapott a kihágásért. A hatszoros világbajnok a kerékcseréje előtt letöltötte a kiszabott szankciót, bár saját bevallása szerint nem igazán értette, miért is kapta a büntetést.

    A futam után Hamilton nemtetszését fejezte ki, továbbá úgy érezte, ezzel a cselekedettel a stewardok csak „meg akarták állítani őt.” Később módosították a büntetését, ugyanis kiderült, hogy a Mercedes adott engedélyt arra, hogy a 35 éves pilóta arrébb menjen. Viszont a csapat fejében meg sem fordult az, hogy a versenyzőjük a „pályán” hajtja majd végre a próbarajtot. Ezért  2 büntetőpontot törölték a brit neve mellől, majd a csillagosok kaptak egy 25.000 eurós „csekket„.

    Természetesen a szakértők is elmondták a véleményüket az esettel kapcsolatban. Sokan nem értették, mit hitt Hamilton, ezért nem sok szimpátia érte, mikor szóba került az ügy.

    ,,Hogy lehet az, hogy egy olyan erős versenyző, mint Lewis Hamilton nem ismeri a szabályokat? Egy kis tanács a jövőre nézve: az edzőteremben a súlyemelgetés mellett néha egy könyvet is felkaphatna, kezdje mondjuk a szabálykönyvvel.” – írta az olasz La Rebpubblica szakírója.

    A spanyol El Pais egyet ért kollégájával, mi szerint a hatszoros világbajnok „újonc hibája” nem méltó egy ilyen kaliberű versenyzőhöz.

    A korábbi pilóta, Karl Wendinger az AvD Motorsport Magazinnak így értékelte az eseményt:

    ,,Hamiltonnak illene tudni azt, hogy hol gyakorolhatja a startokat. Egy ideje már a Forma-1-ben van.”

    Marc Surer a következőket tette hozzá:

    ,,19 versenyző tudott a megfelelő helyen gyakorolni, de Lewis Hamilton a bokszutca végét is elhagyta, és oda ment, ahol a többi autó nagy sebességgel közlekedik. Egyrészről ez nagyon veszélyes volt, másrészről pedig nem tudom megérteni, mégis honnan szedte ezt az egészet.”

    Szergej Szirotkin szerint egykori versenyzőtársa még enyhe büntetést is kapott:

    ,,Nem hinném, hogy túl kemény volt a büntetése. A bokszutca kijárata meglehetősen keskeny, és ezen felül mindkét oldalán ott a fal. Ahol megcsinálta a rajtot, az nagyon messze van attól a területtől, ahol mindezt végrehajthatta volna. Egészen biztos vagyok abban, hogy a stewardok ezt a büntetést nem most találták ki. Úgy vélem egész egyértelműen előírták azt, hogy bizonyos dolgokért milyen szankciókra lehet számítani. Ebben az esetben a büntetés teljesen indokolt volt.”

    Természetesen a Mercedes is elmesélte azt, hogy az ő szemszögükből nézve mi történt. Andrew Shovlin a csillagosok vezetőmérnöke a Salzburger Nachrichtennek a következőket mondta az ominózus esettel kapcsolatban:

    ,,Nem igazán realizálódott akkor bennünk, hogy ennyire előrébb szeretne menni. Nem láttuk az elsőt, viszont mikor a másodikat észrevettük,  már tudtuk, hogy a stewardoknak ez nem fog tetszeni.”

  • Hamilton Instán reagált a hétvége eseményeire; mi egy dalt „küldünk” neki!

    Hamilton Instán reagált a hétvége eseményeire; mi egy dalt „küldünk” neki!

    Mint az ismert, Lewis Hamilton büntetést kapott az Orosz Nagydíjon, amivel ő egyáltalán nem értett egyet. Ugyan később a kiosztott büntetőpontjait törölték a versenybírák, Hamilton úgy vélte, hogy az FIA szándékosan akarta megtörni az ő dominanciáját és nevetségesnek tartotta a büntetést. A bírák persze ezt cáfolták.

    Mostanra azonban a hatszoros világbajnok is lecsillapodott és átgondolta a helyzetet. Instagram sztoriban reagált az ügyre.

    „Talán nem mindig megfelelően nézek szembe a nehézségekkel” – írta Hamilton. „Lehet, hogy nem mindig úgy reagálok, mikor olyan nagy a feszültség, ahogy szeretnétek, de végül is csak egy ember vagyok, és rajongok azért, amit csinálok.”

    „Tanulok és fejlődök minden nap, megtanulom a leckét és tovább harcolok a következő alkalommal.”

    „Köszönöm azoknak, akik továbbra is támogatnak és velem együtt harcolnak. Still we rise (~így is felemelkedünk)!”

    Hamilton azon megjegyzésére reagálva, melyet vastagon szedtünk, küldjük neki az alábbi számot:

     

  • Michael Masi: Ha Lewis beszélni akar, az ajtóm nyitva áll

    Michael Masi: Ha Lewis beszélni akar, az ajtóm nyitva áll

    Az FIA versenyigazgatója Michael Masi felajánlotta Lewis Hamiltonnak, hogy vitassák meg a brit aggályait büntetésével kapcsolatban, amit az Orosz Nagydíjon kapott.

    Két darab öt másodperces büntetést kapott a brit a versenybíróktól, miután a rajtot megelőzően két ízben is a kijelölt pozíció helyett máshonnan végezte próbarajtjait. Ennek köszönhetően Hamilton elveszítette a versenyt, azonban a dobogót így is kényelmesen meg tudta szerezni.

    A futam alatt még úgy nézett ki, hogy a brit versenyző még két büntetőpontot is kap, azonban ezeket törölték, amikor Masi felülvizsgálta az esetet.

    Mindezek ellenére Hamilton meglehetősen zabos volt büntetéseinek ténye miatt, sőt olyat nyilatkozott, hogy az FIA meg szeretné állítani őt abban, hogy megszerezze hetedik világbajnoki címét.

    Amikor erről Masit kérdezték, így felelt:

    „Az én nézőpontomból nagyon egyszerű a helyzet, amennyiben Lewis meg szeretne beszélni, pont úgy ahogyan mondtam már neki korábban, ahogyan az összes többi pilótának is elmondtam, az én ajtóm mindig nyitva áll, és boldogan megbeszélek velük bármit.”

    „Azonban azt gondolom, hogy az FIA szemszögéből pedig azért vagyunk itt, mint sportfelügyelők, hogy betartassuk a szabályokat.” – mondta.

    „Vannak felügyelőink, akik úgy funkcionálnak, mint egy független bírói testület, szóval teljesen mindegy, hogy Lewis Hamilton csinál-e szabálytalanságot, vagy a másik 19 versenyző.”

    Az ausztrál azzal érvelte a büntetést, hogy a kijelölt helyről rajtgyakorlatot végezni, egy már begyakorolt mozdulatsora volt a hétvégének:

    „Az, hogy honnan kell végezni a próbarajtokat minden pályán más, illetve fel van tűntetve a versenykiírásban.” – fejtette ki Masi.

    „Tehát a hétvége összes szabadedzésén, illetve eseményén Lewis a többiekkel együtt pontosan ugyan onnan végezte a rajtpróbát, ezzel betartva a versenyigazgatói instrukciókat.”

    „Azt mondanám, hogy pontosan ez az oka annak, hogy kijelölünk egy mindenki számára biztonságos helyet a próbarajtokhoz. Mindenki tudja, hogy valójában mi történik. Szóval okkal jelöljük ki ennek a helyét.”

    „Egyébként nem szoktunk egy rajtkockát felfesteni, mindösszesen csak a helyét határozzuk meg, hogy honnan lehet ezt végrehajtani. Ez így volt már előttem is, és az én irányításom alatt is így van. Azt gondolom, ami vasárnap történt, az csak egy egyszerű hiba volt ebből a szempontból.” – zárta Masi

  • Salo szerint baromság, amit Hamilton gondolt a büntetése kapcsán

    Salo szerint baromság, amit Hamilton gondolt a büntetése kapcsán

    Mika Salo egykori F1-es versenyző és jelenlegi versenybíró reagált Lewis Hamilton panaszára, mi szerint a bírák szándékosan akarták megtörni a dominanciáját az Orosz Nagydíjon.

    Hamilton a vasárnapi Orosz Nagydíjon szabálytalan rajtgyakorlásért 2×5 másodperc büntetést, valamint két büntetőpontot kapott. Utóbbit ugyan később visszavonták, mert a csapat hibájának ítélték, Hamilton szerint direkt büntették meg először.

    „Ez baromság” – reagált erre Salo az Ilta Sanomatnak. „Ez egyáltalán nem igaz. A szabályok mindenki számára ugyanazok.”

    Michael Masi, az F1 versenyigazgatója egyetért Salóval.

    „Az FIA a sport felügyelője, szóval szóval ellenőrizzük a szabályokkal való egyezőséget és a versenybírák független döntéshozók” – mondta.

    „Ha megsértik a szabályokat, nem számít, hogy ki szegte azt meg, hogy az Lewis Hamilton volt-e, vagy bármelyik másik versenyző.”

    Hamilton csapattársa, Valtteri Bottas is jogosnak tartja Hamilto büntetését.

    „Mindig van megbeszélésünk arról, hogy pontosan hol lehet rajtot gyakorolni” – mondta Bottas a finn MTV-nek. „A csapat megmutatja nekünk a helyeket, ahol lehet, és én ott is végeztem a rajtgyakorlatot. Szerintem ez elég egyszerű.”

    Bottas mindemellett úgy véli, hogy Hamilton büntetése nélkül is sikerült volna megnyernie a versenyt.

    „Mikor Lewis kiállt és én vezettem, elég jó különbséget tudtam kiautózni, szóval nem hiszem, hogy ez túl sokat változtatott a dolgokon. Talán (a büntetés nélkül) második lett volna” – mondta a finn.

  • Hogy állnak a versenyzők a büntetőpontokkal? Mutatjuk!

    Hogy állnak a versenyzők a büntetőpontokkal? Mutatjuk!

    Mint az ismert, a Forma-1-es versenyzők a különféle vétségek miatt az egyéb szankción túl büntetőpontokat is kaphatnak, az incidens súlyosságának függvényében. Amennyiben e büntetőpontokból egy éves intervallum alatt összegyűlik 12, a versenyző egy futamra eltiltást kap.

    Ehhez vasárnap vészesen közel került Lewis Hamilton, miután kapott két büntetőpontot, amivel már 10-et birtokolt. Szerencséjére azonban ezeket később mégis elengedték a versenybírák.

    Azonban így is Hamilton vezeti ezt a fajta pontversenyt is, bár ennek valószínűleg nem örül annyira. Jelenleg 8 ponttal rendelkezik, melyből csak november közepén fog elévülni 2 pont. Addig még négy versenyhétvége van, tehát vigyáznia kell, hogy ne vétsen.

    Az alábbi táblázatban láthatjátok, hogy mely versenyzőknek vannak aktív büntetőpontjai, azokat mikor és miért kapták, illetve mikor járnak le. Räikkönennek például épp holnap évül el 2 pontja, így utána már csak 2 büntetőpont lesz a neve mellett.

    Versenyző Aktuális büntető- pontok száma Alkal- manként Hol? Miért? Lejár
    Lewis Hamilton
    8
    2 Brazil Nagydíj Ütközés
    2020 November 17
    2 Osztrák Nagydíj Sárga zászló figyelmen kívül hagyása 2021 július 5
    2 Osztrák Nagydíj Ütközés 2021 július 5
    2 Olasz Nagydíj Zárt boxutca
    2021 szeptember 6
    Alexander Albon
    4
    2 Brit Nagydíj Ütközés
    2021 augusztus 21
    2 Olasz Nagydíj Ütközés
    2021 szeptember 21
    Daniil Kvyat
    4
    2 Mexikói Nagydíj Ütközés 2020 október 27
    1 USA Nagydíj Ütközés
    2020 november 3
    1 Spanyol Nagydíj Kék zászló figyelmen kívül hagyása
    2021 augusztus 16
    Kimi Raikkonen
    4
    2 Orosz Nagydíj Hibás rajt
    2020 szeptember 29
    1 Magyar Nagydíj Helytelenül elfoglalt rajtpozíció 2021 július 19
    1 Toszkán Nagydíj Áthajtott a boxuta vonalán
    2021 szeptember 12
    Charles Leclerc
    3
    2 Japán Nagydíj Ütközés 2020 október 13
    1 Stájer Nagydíj Feltartás 2021 július 11
    Antonio Giovinazzi
    3
    1 Brit Nagydíj Túl gyorsan ment SC alatt
    2021 augusztus 2
    2 Olasz Nagydíj Zárt boxutca
    2021 szeptember 6
    Kevin Magnussen
    3
    1 Orosz Nagydíj Pályaelhagyás után nem szabályosan tért vissza
    2020 szeptember 29
    2
    70. évforduló Nagydíja
    2021 augusztus 9
    George Russell 3 3 Brit Nagydíj Túl gyorsan ment sárga zászló alatt
    2021 augusztus 1
    Daniel Ricciardo 2 2 Brazil Nagydíj Ütközés
    2020 november 17
    Max Verstappen 2 2 Mexikói Nagydíj Sárga zászló figyelmen kívül hagyása 2020 október 26
    Robert Kubica 2 2 Brazil Nagydíj Veszélyes boxutcai kiengedés
    2020 november 17
    Sergio Perez
    2
    1 Spanyol Nagydíj Kék zászló figyelmen kívül hagyása
    2021 augusztus 16
    1 Toszkán Nagydíj Ütközés
    2021 szeptember 11
    Nico Hulkenberg 1 1 Brazil Nagydíj SC vonal előtt előzött
    2020 november 17
    Esteban Ocon 1 1 70. évforduló Nagydíja Feltartás
    2021 augusztus 8
  • Verstappen: Én próbálom elkerülni a stewardokat

    Verstappen: Én próbálom elkerülni a stewardokat

    Max Verstappen nevetve megjegyezte, amennyire csak lehet, ő kerüli a stewardokat.

    Lewis Hamilton büntetése a holland versenyzőben is kérdéseket ébresztett. A Red Bull fiatalja ugyanis nem ért egyet azzal, hogy ellenfele büntetőpontokat is kapott (szerk. – amit azóta töröltek a pilóta neve mellől), ugyanis nem okozott balesetet, és nem is ütközött senkivel sem.

    ,,Nézzék, ha balesetet okozol, akkor megértem, hogy miért kapsz pontot. Nem arról van szót, hogy Lewis (Hamilton) ezt szándékosan csinálta volna.” -osztotta meg a véleményét a futam utáni sajtótájékoztatón a 22 éves pilóta.

    Verstappen régebben gyakori vendég volt a versenyfelügyelőknél, ám mára-már egyre kevesebb alakommal idézik be őt. A holland nevetve elmondta, próbálja kerülni a stewardokat a pályán, ugyanis nem akar bajba kerülni.

    ,,Próbálom kerülni őket a pályán amennyire csak lehet. Talán találkozom velük a hotelben vagy a bárban, de máshol nem.”

    A hatszoros világbajnok szerint is manapság bőkezűen osztogatják a büntetőpontokat, amivel ő nem feltétlenül ért egyet:

    ,,Nevetséges az, hogy mennyire sok pontot kiosztanak, különösen idén. Szerintem csak akkor kellene ezzel élniük, ha például kiütsz valakit.” – Hamilton ezen felül kihangsúlyozta, a sport abból profitál, ha a csillagosok kevesebbszer nyernek – ,,Legalább megpróbálták. Mindent, amit az autónkra teszünk, legalább háromszor átnéznek. A szabályok változtak az évek során, csak úgy mint a motorra vonatkozó regulák. Azt gyanítom, hogy megpróbálnak megtenni mindent azért, hogy izgalmasabbá tegyék a versenyt. Legalábbis nekem ez az érzésem. Ugyanakkor mi nem hagyjuk, hogy átverjenek minket. Ez nem az első alkalom, hogy másokkal is meg kell küzdenünk.”

  • Wolff nem zárja ki teljesen a Red Bull-Hamilton egyezséget

    Wolff nem zárja ki teljesen a Red Bull-Hamilton egyezséget

    Toto Wolff nem gondolja, hogy Lewis Hamilton el akarja hagyni az év végén a Mercedest, de hozzátette, látott már egy-két furcsa dolgot a Forma-1-ben.

    Eddie Jordan hetekkel ezelőtt dobta be azt a jóslatát a paddockba, hogy a Mercedest megveszi az INEOS. Az ír ex-csapatfőnök úgy folytatta tovább, hogy a csillagosok csapatfőnökének távoznia kellen az istállótól, sőt a brit világbajnok is jobban tenné, ha inkább a Red Bullba menne.

    Pénteken Christian Horner nevetve megjegyezte, hogy nem tudja mit ivott Jordan, ugyanis nem érti, miért hagyná ott a hatszoros világbajnok a legversenyképesebb csapatot.

    Wolffon volt a sor, hogy mondjon egy-két szót erre a gondolatmenetre, mire ő kihangsúlyozta, hogy ugyan még le kell ülnie a 35 éves versenyzővel tárgyalni, viszont nem számít meglepetésekre:

    ,,Soha se mond azt, hogy soha. Láttam már ennél örültebb dolgokat is az életem során, viszont azt nem értem miért tenne Lewis (Hamilton) ilyet. Nagyon erős kapcsolata van a Mercedes márkával, és azzal a csapattal, aminek az újjáépítésében ő is részt vett. Ebben a pillanatban a legjobb autót nyújtjuk a számára, ezen felül kölcsönösen megbízunk egymásban. A sikeres időszakok még mindig előttünk állnak. Nem hinném, hogy egy ilyen manőver racionális lenne.” – nyilatkozta az osztrák vezető.