Címke: Lewis Hamilton

  • Intézkedett a rendőrség a Hamilton miatt fát gyilkoló szurkolóval szemben

    Intézkedett a rendőrség a Hamilton miatt fát gyilkoló szurkolóval szemben

    Lewis Hamilton első tesztjei a vörös autóval hatalmas érdeklődést váltottak ki a Ferrari rajongói részéről, de van, aki túl messzire merészkedett, és büntetést is kapott a rendőrségtől a tettéért.

    A (nem közölt összegű) pénzbírságot „nyilvános területen elkövetett természetkárosítás” címen arra a szurkolóra szabták ki, aki kivágott egy fát, hogy minél jobban lássa, ahogy Hamilton megteszi első köreit az új, 2025-ös Ferrari bejáratása során. A hírt a Gazzetta di Modena jelentette, és a pár napja történt esetről videofelvétel is készült, és nagy felháborodást váltott ki a közösségi médiában.

    Hamilton igyekszik gyorsan megkedveltetni magát a tifosi körében: a legelső tesztje után Fioranóban kisétált üdvözölni a rajongókat. Később olyan gesztussal, kedveskedett az olaszoknak, hogy a Ferrari központjában olaszul beszélve (igaz, olvasva) üdvözölte új kollégáit.

    Hamilton < Newey, legalábbis Alonso szerint

  • Hamilton < Newey, legalábbis Alonso szerint

    Hamilton < Newey, legalábbis Alonso szerint

    Fernando Alonso úgy érzi, egy jó tervezőmérnök többet lendíthet egy csapat szekerén, mint bármelyik versenyző, így nem hiszi, hogy Lewis Hamilton többet tesz hozzá a Ferrarihoz, mint Adrian Newey az Aston Martinhoz. Helmut Marko ugyanakkor tart a brit újbóli megerősödésétől.

    A mezőnyben Alonso az egyetlen, aki világbajnoki múlttal a Ferrarihoz igazolt, de nem tudta visszavezetni őket a csúcsra. Hamilton csapatváltásáról sok élversenyzőt megkérdeztek most is, hogy közeledünk az új szezon kezdetéhez, és a spanyol úgy gondolja, hogy saját csapata nagyobbat tud markolni az F1 történetének egyik legkiválóbb mérnökének leigazolásával.

    „Adrian Newey hatása mindig nagyobb lesz, mint bármelyik versenyző. A versenyzők jönnek-mennek. Mi húszan megpróbálunk jól vezetni, és már elértünk eredményeket az F1 előtt. Nem tudom, mit tesz majd hozzá a Ferrarihoz, de biztosan kevesebbet, mint amire egy tervezőmérnök képes” – mondta. 

    Hamilton: Charles és én biztosan belekeveredünk majd pár zűrbe

    „Adrian szabadon gondolkodhat, nem mondhatják meg neki, mit tegyen. Ha 2025-re segítő kezet akar nyújtani, rendben van. Ha csak a 2026-os autóval akar foglalkozni, az is rendben van, mert kidolgozza az ötleteit, és nem pazarol el egyetlen napot sem. Többször kérdeztem erről Lawrence [Strollt], és mindig azt felelte, nem hiszi, hogy irányíthatjuk őt.”

    Alonso még mindig hisz benne, hogy megszerezheti harmadik F1-es vb-címét, de tudja, hogy Newey munkájának gyümölcse talán csak később érik be, mint ameddig ő a mezőny tagja marad. Newey hivatalosan már az első idei verseny előtt elkezdhet dolgozni az Aston Martinnál, miután a Red Bull a kényszerszabadság nevű pórázt előbb leveszi róla, mint amilyen sokáig rajta tarthatná, ám mindenki sejti, hogy inkább a jövő évi autóra fog koncentrálni a nagy szabályváltozások miatt.

    Helmut Marko az OE24.at oldalnak ugyanakkor kijelentette, hogy Hamilton ismét a legszebb napjait idézheti a teljesítményével. „Amennyiben motivált, azon a szinten folytathatja, ahol 2021-ben abbahagyta. Lenyűgöző volt az a felzárkózás, amit abban a szezonban mutatott” – mondta a Red Bull tanácsadója.

    Verstappen elismerte: kapcsolatba lépett az Aston Martinnal, viszont nem azért, amiért gondolnánk

  • Ennél ütősebb felvételeket biztosan nem fogsz látni a Ferrari és a Racing Bulls első köreiről (videó)

    Ennél ütősebb felvételeket biztosan nem fogsz látni a Ferrari és a Racing Bulls első köreiről (videó)

    A csapatok által kiadott szokásos rövid videóknál sokkal többet mutató felvételeket láthatunk a Ferrari és a Racing Bulls bejáratásáról.

    A minap Fioranóban, a Ferrari házi tesztpályáján, valamint Imolában, az Emilia Romagna-i Nagydíj helyszínén is zajlott az élet, hiszen előbbin a maranellói istálló, utóbbin pedig a Racing Bulls járatta be 2025-ös autóját. Az SF-25-öt előbb Charles Leclerc, majd Lewis Hamilton vezette, míg a VCARB 02 nevű modell szüzességét Yuki Tsunoda vette el, hogy aztán az újonc Isack Hadjar is volán mögé üljön.

    Az eseményről mindkét istálló közétett rövid videókat, ám két autós YouTube-csatornának köszönhetően nemcsak snitteket, hanem az autókat a pályán huzamosabb ideig mutató felvételeket is élvezhetünk. A NM2255 | Raw Car Sounds külön videóban jelentkezett előbb Charles Leclerc, majd Lewis Hamilton köreivel, amelyek között vannak igazán tempós gyorskörök is, majd azt is láthatjuk, ahogyan a Ferrari egy kamerával felszerelt autóval elkészíti a promóciós célokra szánt felvételeit az idei autóról.

    Charles Leclerc az SF-25-tel:

    Lewis Hamilton az SF-25-tel:

    A VCARB 02 debütálását az Italiansupercarvideo örökítette meg Imolában. Itt a pálya különböző részeiről figyelhetjük Tsunoda (fehér sisakban) és Hadjar ismerkedő köreit, miközben több próbarajtot is láthatunk.

    Verstappen olyan dialektusban készül káromkodni, amit csak egymillió ember ért a világon

  • A környezettudatos Hamilton beült az új Ferrariba, rögtön ki is vágtak miatta egy fát

    A környezettudatos Hamilton beült az új Ferrariba, rögtön ki is vágtak miatta egy fát

    A Ferrari új versenyzője, Lewis Hamilton aligha lenne elragadtatva, ha megtudná, mire vetemedett az egyik rajongó annak érdekében, hogy zavartalanul figyelhesse, amint megteszi első köreit az SF-25 volánjánál.

    Miután délelőtt Charles Leclerc járatta be elsőként a Ferrari 2025-ös Forma-1-es modelljét a fioranói pályán, délután Hamiltonon volt a sor, hogy szintén megszerezze első tapasztalatait idei versenyautójáról. A brit és a monacói versenyző 200 kilométeres távon osztozhattak, ennyi engedélyezett ugyanis egy ilyen filmforgatási napként elkönyvelt esemény során.

    Amint Hamilton kihajtott a garázsból, hasonló éljenzés fogadta az 1-es kanyar domboldalán összegyűlt szép számú rajongó részéről, mint korábban Leclerc-t.

    Az Instagramon sanbrembo profillal a nap történéseiről posztoló egyik rajongó azonban egy nem túl szép pillanatot is megörökített kamerájával: a délután folyamán valaki ugyanis lefűrészelt egy vékony törzsű fát, amely zavarta a kilátást a nézők és a pálya között. A régóta ökotudatos életmódot élő, és azt hirdető hétszeres világbajnokban biztosan nem keltene jó benyomást ez a környezetrombolás a tifosi részéről.

    Pedig ha valaki a pálya egy másik pontjára ment, ott ilyen közeli videót is lehetett készíteni Hamiltonról az új autójában, bezavaró vegetáció nélkül:

    Itt pedig videón a nézőtömeg:

    Hamilton: Charles és én biztosan belekeveredünk majd pár zűrbe

  • Hamilton: Charles és én biztosan belekeveredünk majd pár zűrbe

    Hamilton: Charles és én biztosan belekeveredünk majd pár zűrbe

    Hosszú interjút adott a Ferrari autóbemutatójának apropóján a csapat új versenyzője, Lewis Hamilton, aki beszélt a Mercedestől való váltás kihívásairól és csapattársával, Charles Leclerc-rel való közös érdeklődéseiről is, miközben elismerte – és bizonyította is –, hogy olasz nyelvleckéket vesz.

    Mozgalmas napokat él a Ferrari, hiszen miután a többi csapattal egyetemben február 18-án késő este még a közös londoni festésbemutatón léptek színre a pilótáik, 19-én délelőtt már a fioranói tesztpályán tette meg az első köröket az új modell, az SF-25 volánjánál Leclerc, miközben Hamilton a garázsból követte szemmel a történéseket.

    Délután a hétszeres világbajnok is megteszi első kilométereit az új autóval azt követően, hogy az elmúlt hetekben már a 2023-as és a 2024-es modellt is kipróbálhatta. Ezt megelőzően a brit a Ferrari honlapján megjelent interjúban beszélt minden eddiginél nagyobb részletességgel új csapatánál az elmúlt egy hónap során szerzett tapasztalatairól.

    A pályán is debütált a Ferrari idei F1-es autója (videók, fotók)

    Ez az első autóbemutatód Ferrari-versenyzőként. Hogyan érzed magad?

    Már az évkezdet is nagyon-nagyon izgalmas volt olyan pillanatokkal, mint az első látogatás a gyárban, az autó első alkalommal történt vezetése és a csapattal való találkozás. Izgalmas volt látni, hogy mekkora szenvedéllyel dolgozik mindenki, és átérezni, hogy ugyanazért az álomért küzdünk, most pedig részeseivé váltunk egymás álmának.

    Még mindig nagyon szürreálisan hat az egész. Nem hittem volna, hogy valaha is megkapom rá az esélyt, hogy itt legyek a Ferrarinál. Emiatt pedig végtelenül hálás és büszke vagyok. Vezethettem már két korábbi autót, amelyeket még más versenyzőknek építettek, ez a mostani viszont nekem és Charles-nak épült, ez pedig már önmagában nagyon menő érzés.

    Egy egész éved volt elképzelni, milyen lesz majd csatlakozni a Ferrarihoz. Minden úgy ment eddig, ahogy azt vártad, vagy értek meglepetések?

    2024 elején jelentettük be az érkezésem, szóval egy nagyon hosszú év állt még előttem, amely során rengeteg kérdés és gondolat merült fel bennem, és tényleg próbáltam elképzelni, milyen lesz minden, amikor megérkeztek. Hogy fog kinézni a gyár, milyenek lesznek az emberek, milyen lesz a fogadtatás? Nem voltak elvárásaim, de valóban lejátszottam magamban előre ezeket, és még sok minden mást is. A csapat hatalmassága, a szenvedély, ami átjár, amikor belépek, az szinte számszerűsíthető. Egyszerűen élvezetes már a gyárban is lenni. Amikor elkezdtünk dolgozni, még este 10 órakor sem akart senki hazamenni, annyira elhivatott itt mindenki.

    Sokat kell még tanulnunk egymásról, és számítottam rá, hogy ez komoly feladat lesz, de izgalmas tetteket próbálunk megvalósítani. Minden nap úgy érkezek, hogy készen állok valami újat tanulni. Éreztem, hogy szükségem van valami új kihívásra, de csak amikor beléptem ide, akkor járt át az érzés, hogy tényleg mennyire kellett már ez. Minden nap hatalmas mosollyal az arcomon járkálok, szinte új életre keltem.

    Kifehéredett a Ferrari és a „kis” Red Bull – íme a 2025-ös F1-es autófestések

    Milyen a munka a mérnökökkel?

    A megérkezésem második napján elkezdtük a közös munkát. Igyekszem a lehető leggyorsabban megismerni őket, és megismertetni velük magam. És itt minden annyira más! Emlékszem, hogy amikor a McLarentől a Mercedeshez csatlakoztam, az is nagy ugrásnak számított, de mégis voltak hasonlóságok, hiszen továbbra is a Mercedes motorjaival versenyeztem. Itt Olaszországban viszont minden nagyon másképpen működik, más eszközökkel dolgozunk, más a nyelv, de mindenki igazán elhivatott.

    Élveztem a tesztjeinket is, amelyeken gyorsan meg kellett találnom az autó határait, hiszen nagyon kevés nap áll ehhez a rendelkezésemre. És ez sikerült is [nevet, alighanem a barcelonai autótörésére gondolva]. Minden hetem nagyon különböző volt eddig, és szerintem amit ez a kevés idő alatt el lehetett végezni, azt meg is tettük, de persze még nagyon hosszú út áll előttünk.

    Régóta ismered már Charles-t, de milyen érzés a csapattársának lenni?

    Nagyon könnyedén, mindenféle dráma nélkül működik a közös munka Charles-lal. Már korábban is rendszeresen beszélgettünk a versenyhétvégéken, és mindig megvolt köztünk a kölcsönös tisztelet. És azt is régóta tudjuk, hogy vannak közös érdeklődéseink. Mindketten szeretünk zongorázni, amiben persze ő a jobb, mindenesetre benne vagyunk a zeneiparban és a divatiparban is, szóval a versenyzésen kívül is vannak dolgok, amikről beszélgethetünk. Már tavaly is eltöltöttünk egymás társaságában néhány estét a versenyhétvégéken, jókat nevettünk, és biztos vagyok benne, hogy bele fogunk még keveredni néhány zűrbe! Bizonyosan motiválni fogjuk egymást, ezáltal pedig előre lendítjük a csapatot is.

    Hogy állsz az olasz nyelvvel?

    Itt elmondott néhány mondatot olaszul, ami az alábbi videóban hallható, bevallása szerint ugyanis nyelvórákat vesz. Ez már sokkal biztatóbb, mint a legutóbb a csapattagok előtt felolvasott szöveg.

    Sok a tanulnivaló, de mindig is szerettem az olaszt. Az iskolában franciát tanultam, és az volt az egyetlen tárgy, amiben jó voltam, de azóta nem beszéltem, szóval már nem mondhatom, hogy tudok franciául. De gokartos koromban, 1997 és 2001 között sokat jártam Olaszországba, amit addigi életem legszebb időszakaként éltem meg. Utáltam az iskolát, nem ment jól, de amikor a hétvégéken elrepültem Olaszországba, egy új világ nyílt meg. Fagyiztam, rengeteg pizzát, lasagnát, tésztát ettem, az étel fantasztikus! Jó érzés most visszatérni, és célom, hogy még jobban elmélyüljek az olasz kultúrában, új helyeket fedezzek fel. Azt viszont hiába kérdezgetem a helyiektől, hogy az ország melyik táján találom a legjobb ételeket, mert akár északról, délről, keletről vagy nyugatról jön valaki, mindig azt mondja, hogy ott a legjobb a kaja, ahol ő él.

    A Ferrari elkészítette a Hamilton-videót, amire nem is tudtuk, hogy szükségünk van

  • A pályán is debütált a Ferrari idei F1-es autója (videók, fotók)

    A pályán is debütált a Ferrari idei F1-es autója (videók, fotók)

    Szerdán délelőtt a pályán is debütált a Ferrari 2025-ös Forma–1-es autója, az SF-25.

    Miután a keddi londoni szezonindító eseményen bemutatta a sötétebb vöröset és a motorborításon egy nagy fehér logót kapó idei festését, majd rendereken közzétette a 2025-ös autóját, a Ferrari szerdán délelőtt első alkalommal vitte pályára az SF-25-öst Fioranóban. Az új modellt Charles Leclerc próbálhatta ki először forgatási nap keretein belül, míg Lewis Hamilton majd délután ülhet bele.

    Az első videó még a pályán kívül a nagy pillanatot váró rajongói csoport által készítve érkezett, Leclerc pedig az SF-25 volánja mögött tett egyik első mozdulatával intett is feléjük.

    Egy óra eltetével aztán végül érkezett egy videó a Ferraritól is az első pályára gördülés pillanatairól.

     

    A Ferrari a tavalyi konstruktőri második hely után az idén egyértelműen a világbajnoki címeket célozza meg, amire a 2024-es erőviszonyok alapján minden esélye meg is van, miközben természetesen még ők sem tudják, hogy mekkorát sikerült előrelépni a riválisokhoz képest. Az istállóhoz az idei évtől csatlakozott Hamilton, aki már januárban munkába állt Maranellóban, és Leclerc-rel közösen több teszten – köztük a Pirelli 2026-os gumi-prototípusainak próbáján – is túl van a 2023-as, illetve a 2024-es Ferrarival.

    Így érkeztek meg a vörös szőnyegre az F1-es pilóták és más hírességek Londonban (képek)

  • Így érkeztek meg a vörös szőnyegre az F1-es pilóták és más hírességek Londonban (képek)

    Így érkeztek meg a vörös szőnyegre az F1-es pilóták és más hírességek Londonban (képek)

    A Forma–1 Londonban megrendezett első szezonnyitó eseményének fő attrakciója természetesen az idei autófestések voltak, ám előtte még megcsodálhattuk a mezőny tagjait, illetve egyéb F1-es és nem F1-es hírességeket a vörös szőnyegen is. Alábbi képgalériánkban azt mutatjuk meg, hogy ki, mennyire vette elegánsra a figurát.

  • Hamilton egyik riválisa örülne a brit ferraris vb-címének, ha…

    Hamilton egyik riválisa örülne a brit ferraris vb-címének, ha…

    Oscar Piastri tavaly megízlelte a siker ízét a Forma–1-ben, így most már sokkal többre vágyik. Az idén a vb-címet megcélzó ausztrál eközben persze tisztában van vele, mekkorát szólna Lewis Hamilton és a Ferrari bajnoki elsősége.

    Lewis Hamilton a Ferrarinál szerzi meg nyolcadik világbajnoki címét, és taszítja le az évek óta megosztott trónról a szintén a maranellóiakkal oda kerülő Michael Schumachert, hogy azután egyedül foglalja el azt. Szurkolói szimpátiától függetlenül kijelenthető, hogy ez a forgatókönyv sporttörténeti jelentőségű lenne, olyasmi, amire örökre emlékeznénk. Tisztában van ezzel Oscar Piastri is, aki azonban természetesen minden erejével azon lesz, hogy ne Hamilton nyolcadszor, hanem ő először legyen világbajnok.

    „Nem, nem lenne az – felelte a McLaren ausztrál versenyzője még tavaly a Fast and the Curious podcastban arra a kérdésre, hogy különleges lenne-e, ha Hamilton az utolsó Mercedesnél töltött évében szerezné meg a nyolcadik vb-címét. – Oscar Piastri első világbajnoki címe sokkal jobb sztori lenne.”

    Az idén aztán ismét feltették a kérdést, csak már úgy, hogy Hamilton a Ferrarival lesz minden idők legtöbb vb-címer nyerő versenyzője. Piastri ezúttal sem változtatott a véleményén, de azért hozzátette, ez valóban jó sztori lenne. „Nem. Most is ugyanaz a válaszom, mint tavaly, de ha nem versenyeznék az F1-ben, elég klassz lenne megnézni, ahogy Lewis Hamilton világbajnoki címet nyer a Ferrarival.”

    Sainz szerint Hamiltonnal képes lesz a Ferrari arra, amire vele nem volt

    A világbajnoki cím a célja

    Miközben a fogadóirodáknál csapattársa, Lando Norris az idei szezon favoritja, a tavaly két győzelmet szerző, az idei szezonnak új edzővel nekivágó Piastriról kicsit hajlamosak vagyunk megfeledkezni. A 23 esztendős ausztrál azonban a harmadik idényére elérkezhet oda, hogy rendszeresen felvegye a versenyt tapasztaltabb csapattársával, mert mint mondja, kijavította a tavalyi hiányosságait.

    „Az idén meg akarom nyerni a világbajnoki címet – idézi őt az abc.net. – Tiszta lappal kezdünk, és úgy gondolom, hogy az idén világbajnok lehetek. Egy évvel korábban még néhány gyengeséggel vágtam neki a szezonnak, amelyekkel kapcsolatban nem voltam különösebben magabiztos. De úgy gondolom, hogy a tavalyi szezon során kijavítottam ezeket.”

    Persze ehhez az is kell majd, hogy a McLaren ismét vb-címre alkalmas autóval rukkoljon elő. Piastri bízik benne, hogy az MCL39-es fejlesztéseinek köszönhetően továbbra is versenyképesek lesznek.

    Piastri: Megvan bennem minden, hogy a vb-címért harcoljak

    „Nem álltunk egyhelyben [a téli szünet során]. Vannak dolgok, amelyek másak lettek, van néhány innováció az idei autón, és erre is van szükség ahhoz, hogy megpróbálj az élen maradni. Tavaly megnyertük a konstruktőri világbajnoki címet, de annyira szoros volt az egész szezon, hogy nem engedhetjük meg magunknak, hogy egyhelyben álljunk. Sok csapat vár arra, hogy megpróbáljon megelőzni minket. Egyértelműen úgy vágok neki ennek az évnek és a felkészülésem is úgy zajlott, hogy a fő célom, hogy a világbajnoki címért küzdjek, és megpróbáljunk mindkét világbajnoki címért küzdeni. Az, hogy karrierem korai szakaszában futamot nyertem, megízleltette velem a sikert, és most sokkal többet akarok” – tekintett előre Piastri.

    Eközben a favoritnak kikiáltott Norris is tisztában van vele, hogy nem ő az egyetlen, aki nyerhet a McLarennel. „Tudom, hogy Oscar éhes a bajnoki címre, mint ahogy minden pilóta az. Biztos vagyok benne, hogy képes világbajnoki címet nyerni. Mindenki tudja, hogy le akarjuk győzni egymást, és te akarsz lenni a nagykutya a csapatban. Ez normális, ez is az elvárás” – mondta, amihez Andrea Stella csapatfőnök annyit fűzött hozzá, hogy „nagyon várom már” azt a fajta kihívást, amit a vb-címért harcoló pilótáik menedzselése jelent.

    Itt nem lesz olyan háború, mint Prost és Senna idején

  • Norris: Aki kételkedik Lewisban, az hülye

    Norris: Aki kételkedik Lewisban, az hülye

    Kiállt Lewis Hamilton mellett Lando Norris, aki szerint honfitársa új motivációt nyert a Ferrarihoz való átszerződéssel, így badarság lenne előre leírni az esélyeit.

    Számos alkalommal szóba került már, és a 2024-es szezont figyelve bárki láthatta, hogy Hamilton Forma-1-es karrierje leggyengébb szezonját teljesítette. Nyert ugyan két futamot, de a 7. helynél minden korábbi évében előrébb végzett a pontversenyben, és csapattársával, George Russell-lel szemben is alulmaradt, különösen látványosan az időmérőkön.

    Persze fakadhatott ez abból is, hogy már a brit és csapata is tudott ekkor az év végi, Ferrarihoz való távozásáról, vagy a neki nem különösebben fekvő autóból, esetleg az életkorából is – 40 évesen pedig valóban bátor vállalásnak számított egy új csapathoz igazolni, ahol a mezőny talán legjobb egykörös menőjéhez, Charles Leclerc-hez fogják majd mérni a teljesítményét.

    A Ferrari ülését Hamilton érkezése miatt feladni kénytelen Carlos Sainz is azt nyilatkozta a napokban, hogy szerinte a csapat bajnoki esélyei csak nőnek a hétszeres világbajnok leigazolásával, s eközben egy másik riválisa, Lando Norris is támogatásáról biztosította honfitársát. Szerinte ugyanis a Ferrari közegében elképzelhetetlen, hogy Hamilton ne találna új lendületre.

    „Én azt gondolnám, hogy igen, de persze mindenki máshogy működik. Szerintem nagyon menő és különleges, hogy meglépte ezt a Ferrarival. A Ferrari egy hihetetlen csapat, szerintem nagyon nehezen tudna okot találni arra, hogy miért ne legyen motivált. Elképesztő lehetőség ez számára, és az egész egy nagyszerű történet” – mondta Norris, akit a crash.net idéz.

    „Rengeteg extrával jár, ha az ember a Ferrarihoz igazol. Temérdek ok nyílik arra, hogy az ember motiváltabb legyen és készen álljon a feladatra. Ráadásul itt Lewisról van szó, és szerintem aki kételkedik benne, az hülye.”

    A Ferrari elkészítette a Hamilton-videót, amire nem is tudtuk, hogy szükségünk van

  • A Ferrari elkészítette a Hamilton-videót, amire nem is tudtuk, hogy szükségünk van

    A Ferrari elkészítette a Hamilton-videót, amire nem is tudtuk, hogy szükségünk van

    Temérdek tartalmat gyártott az elmúlt hetekben a Ferrari új versenyzőjéről, Lewis Hamiltonról, de most itt a videó, ami nemcsak azoknak nyújt segítséget, akik téli álomban töltötték ezt az időszakot: érzelmek, gondolatok, nevetések és nagy pillanatok a brit vörösben töltött első napjairól.

    A britet több kamerával kísérte a Ferrari a csapatnál eltöltött első napjai során, sok eddig nem látott felvételből pedig most összeállt egy kilencperces színfalak mögötti videó, amely a belépő első három napját mutatja be közelebbről: a csapattal való ismerkedés, az üléspróba, a rajongókkal való találkozó és az autóban megtett első körök különleges pillanatait.

    Hamilton új kollégáival viccelődik, új rajongóival barátkozik, öltönyben mélyed el gondolataiban a fioranói tesztpálya ködében, s felemelő ária aláfestésével száll be először egy F1-es Ferrariba, amely eseményre, mint fogalmazott, apja és két anyja is elkísérte.

    De tényleg, ha valaki csak egy videót néz meg Hamilton és a Ferrari nagy egyesüléséről (bár valószínűleg nem sokan vannak, akik eddig vártak volna vele), akkor ez legyen az!

    Sainz szerint Hamiltonnal képes lesz a Ferrari arra, amire vele nem volt