Címke: Lewis Hamilton

  • Begörcsölt vádlija miatt „alig nyomta a gázt” Hamilton

    Begörcsölt vádlija miatt „alig nyomta a gázt” Hamilton

    Lewis Hamilton elárulta, hogy az utolsó körökben begörcsölt a vádlija, így nem tudta teljes erővel nyomni a gázpedált.

    A futam elején még az első hely is kicsúszott brit a kezei közül, ám a végén mégis ő diadalmaskodott, megszerezve ezzel a 92. győzelmét. A hatszoros világbajnok a verseny után elmondta, hogy nem volt könnyű dolga a hétvége során ugyanis rengeteg nehézség jött vele szembe a portugál pályán.

    ,,Nem igazán tudom azt, hogyan csináltam meg a mait. Nagyon sokat tanultam ezen a hétvégén. Ez egy nehéz munka volt, különösen a pálya hőmérséklete és a csúszós körülmények miatt. Mindenki ezekkel küszködött, így tudtam azt, hogy ezek lesznek ma a kulcstényezők. Valóban tisztában voltam ezzel tegnap (szombat), így módosítottunk a beállításokon. Majd sokkal többet készültem a versenyre, mint a kvalifikációra. Viszont a mai nap igazán nehéz volt. Pozíciókat veszítettem, majd fel kellett melegítenem az abroncsokat, ami nem volt egy könnyű feladat.” – magyarázta Hamilton a Ziggo Sportsnak.

    Miután sikerült munkára fognia a gumikat,  már könnyedén támadhatott. Ugyanakkor egy rossz mozdulat kapcsán begörcsölt a 35 éves pilóta jobb vádlija, ami miatt nem tudott teljes erővel a gázra lépni.

    ,,Nagy nyomást kell gyakorolnod a jobb lábadra, és én elcsesztem valamit. Néhány alkalommal el kellett emelnem a lábam az egyenesekben, hogy megmozgassam és megrázzam, viszont ez nem működött, ezért így kellett folytatnom tovább. Eléggé fájt, de valahogy túl kellett tennem magam rajta, ugyanis nem volt mit tenni. Nem lehet felemelve a lábad az egész kör alatt.”

  • Verstappen kifundálta miképp ülhetne be a Mercedes autójába

    Verstappen kifundálta miképp ülhetne be a Mercedes autójába

    Max Verstappen cselesen rájött arra, hogyan is lehetne lehetősége kipróbálni a Mercedes konstrukcióját.

    A holland versenyző és Lewis Hamilton neve szinte mindig előkerül, mikor a jelenkori Forma-1 legjobbjairól megy a vita. Azt viszont nem lehet megmondani, hogy kettőjük közül ki diadalmaskodna, ugyanis a két pilóta nem egyforma autóval teljesíti a futamokat. A Mercedes számít idén is a legjobb konstrukciónak, míg a Red Bull ugyan közelebb került a csillagosokhoz, ám ugyanarra a szintre nem sikerült még felérniük. Épp ezért az efféle összehasonlítások nem állják meg a helyüket.

    Verstappen szerint ugyanakkor van egy módszer arra, hogy az oly sokat emlegetett kérdésre választ kapjanak:

    ,,Úgy vélem, csak úgy deríthetjük ki ezt, ha autót cserélünk. Mindkét versenyző a másik autójában lesz, és így már összehasonlíthatjuk azokat.” – ismertette a Red Bull pilótája az ötletét.

    Pár pillanattal később a hatszoros világbajnokban is realizálódott az, hogy az ellenfele a Mercedesbe akar ülni, így megkérdezte, pontosan miért is akarja a 23 éves pilóta kicserélni a versenyzőket. Verstappen korábbi gondolatmenetét folytatva válaszolt riválisának:

    ,,Autót cserélnénk. Te mennél az enyémmel, míg én a tieddel. Így megtudnánk azt, hogy mi a különbség az autók között, és azt is, ha igazán gyorsan megyünk az időmérőn és a versenyen. Talán lehetne egy privát tesztnapunk erre.” – viccelődött a holland.

    A Mercedes azonban lecsapta a magas labdát és a következőt üzente a 23 éves pilótának:

    ,,Max ha egy Mercedest akarsz tesztelni, hívhatsz minket bármikor.”

  • Hamilton rekorder: 92. győzelmét szerezte meg Portimaóban

    Hamilton rekorder: 92. győzelmét szerezte meg Portimaóban

    Felhős, és igencsak szeles idő fogadta a mezőnyt vasárnap, a Portugál Nagydíjon.

    Az élről Lewis Hamilton indult, mellőle Valtteri Bottas, mögöttük pedig Max Verstappen és Charles Leclerc várta a rajtot.

    A rajtnál Hamilton megtartotta első helyét, Bottast egy pillanatra Verstappen megelőzte, de vissza is szerezte pozícióját a finn, majd nem sokkal később Hamiltont is megelőzte és átvette a vezetést.

    Mindeközben Perezt Verstappen röptette meg némileg, előbbi a mezőny végére esett vissza, a pályára pedig meg is érkezett az eső. Az incidenst pedig versenybalesetnek minősítették, senki nem kapott büntetést.

    Remekül indult Räikkönen, aki a második körben már a hatodik volt az Alfa Romeóval.

    Az eső ugyan esni kezdett, de a második körben még nem volt olyan intenzív, hogy kerékcseréket eredményezzen, azonban némi kavarodást okozott: az élen nem más vette át a vezetést, mint Carlos Sainz.

    A hatodik körben Bottas visszavette a vezetést Sainztól, esőnek pedig nem nagyon volt nyoma.

    Sainz tovább bukta a pozíciókat, hamarosan kicsúszott a top 3-ból.

    A 19. körben Stroll kívülről próbálta előzni Norrist, de ütközés lett a vége. Mindkettőjüknek a boxba kellett látogatnia, a mezőny legvégére estek vissza. Stroll az esetért 5 másodperces büntetést kapott.

    Eközben Hamilton a célegyenesben simán előzte meg Bottast és vette át a vezetést.

    A 22. körben Sainz ismét esőről számolt be rádión, azonban ez után Hamiltonnal azt közölte a csapat, hogy nem várható eső.

    A 31. körben Stroll újabb 5 másodperces büntetést kapott, ezúttal a túl sok pályaelhagyásért.

    A 40. kör végén Hamilton megejtette kerékcseréjét, ám a második helyre így is vissza tudott térni. A következő körben azonban Bottas is így tett. Így a vezetést ismét visszavette Hamilton.

    Bottas lekörözöttek közé érkezett vissza, de nagyon nehezen tudta működésre bírni a gumikat, és némileg még fel is tartotta a versenytársait.

    Grosjean többszöri pályaelhagyás miatt szintén 5 másodperces büntetést kapott.

    Az 51. körben Stroll ki is állt a versenyből.

    Perez nagyszerűen feljött az ötödik helyre, azonban pár körrel a leintés előtt a nyakára ért Gasly és látványos csatát produkáltak. Végül Gasly meg is tudta előzni a mexikóit, sőt így tett még Sainz is.

    A versenyt végül Lewis Hamilton nyerte, aki 92. F1-es győzelmét szerezte meg, ezzel pedig meg is döntötte Michael Schumacher rekordját. Ő minden idők legtöbb F1-es győzelemmel rendelkező versenyzője.

    Rajta kívül Valtteri Bottas és Max Verstappen végzett még dobogós helyen.

    A pontszerzők további sorrendje: Leclerc, Gasly, Sainz, Perez, Ocon, Ricciardo, Vettel.

    Végeredmény:

    Versenyző Csapat Time Boxkiállás
    1 Lewis Hamilton Mercedes 1
    2 Valtteri Bottas Mercedes 25.592 1
    3 Max Verstappen Red Bull 34.508 1
    4 Charles Leclerc Ferrari 1:05.312 1
    5 Pierre Gasly AlphaTauri 1 kör 1
    6 Carlos Sainz Jr. McLaren 1 kör 1
    7 Sergio Perez Racing Point 1 kör 2
    8 Esteban Ocon Renault 1 kör 1
    9 Daniel Ricciardo Renault 1 kör 1
    10 Sebastian Vettel Ferrari 1 kör 1
    11 Kimi Raikkonen Alfa Romeo 1 kör 1
    12 Alex Albon Red Bull 1 kör 2
    13 Lando Norris McLaren 1 kör 2
    14 George Russell Williams 1 kör 1
    15 Antonio Giovinazzi Alfa Romeo 1 kör 1
    16 Kevin Magnussen Haas 1 kör 1
    17 Romain Grosjean Haas 1 kör 1
    18 Nicholas Latifi Williams 2 kör 1
    19 Daniil Kvyat AlphaTauri 2 kör 2
    Lance Stroll Racing Point kiesett 3
  • Kallenius: Őrültség lenne kiszállnia a Mercedesnek az F1-ből

    Kallenius: Őrültség lenne kiszállnia a Mercedesnek az F1-ből

    Hülye lenne a Mercedes, ha feladná a Forma-1-es programját, állítja a Daimler vezér Ola Kallenius. Lewis Hamilton és Toto Wolff sem írták alá még feltűnő módon a 2021-es szerződésüket, Kallenius akkor nyilatkozik, amikor folyamatosan zajlanak a spekulációk, hogy akár valami nagy dolog is történhet. Azt azonban máris cáfolja, hogy ez az lenne, hogy kiszállnának a királykategóriából. A német Manager Magazinnak nyilatkozott:

    „Alaposan tanulmányoztuk az F1-es befektetésünket. Azt látjuk, hogy az érdeklődés a sportág iránt nő, Ázsiában, Európában, Dél-Amerikában, mindenütt. A fiatal rajongók száma berobbant, különösen a közösségi médiában, és az e-sportnak köszönhetően. Most mindezt dobjuk el? Őrültség lenne. Pontosan annyi értelme lenne kiszállnia a Mercedesnek a Forma-1-ből, mint az FC Bayern Münchennek a Bundesligából. A száguldó cirkuszt elképesztően követik a közösségi médiában, ami számunkra is gyümölcsöző, így értékkel bír.”

    Kallenius abból sem csinál titkot, hogy a Daimler agresszívan akarja csökkenteni a Mercedes költségeit, valamint elektromos irányba állítanák:

    Harald Wilhelm pénzügyi igazgatónk örül annak, ha felére csökkentjük a költségeket, és új hirdetési partnereket szerzünk. A csapat átalakul a jelenlegi költséghelyzetéből egy olyan értékes céggé, mint amilyen például a Bayern München. Szorgalmazni fogjuk a hibrid technológiát, és átválthatunk majd a szintetikus üzemanyagokra. A Forma-1 is karbonsemleges lesz. Ezek a szükséges lépések, különben az autóversenyek hamar történelmi eseményekké válnak.”

    A hatszoros világbajnokuk Hamilton, aki jelenleg a hetedikért küzd 2020-ban, egyetért ezzel:

    „Ha rövid távon gondolkozol, akkor azt is láthatnánk, hogy a cégek inkább lelépnek ezen időszakban. A Mercedes azonban ismét előremutató. Azt gondolom, hogy most sokkal jobb formában vannak. Hiszek benne, hogy lesz néhány változás. Ola kidolgozott egy új tervet a Mercedesnek, ami sokkal inkább szól a fenntarthatóságról, és az autók e-mobilitásáról. Ugyanez vár az AMG-re is. Szerintem remek jövő előtt állunk.

  • Hamilton az utolsó pillanatban szerezte meg a portugál pole-t

    Hamilton az utolsó pillanatban szerezte meg a portugál pole-t

    A Portugál Nagydíj időmérő edzése félóra késéssel kezdődött, mert a harmadik szabadedzés végén feljött vízelvezető rácsot javították, betonozták, és ellenőrizték azt az egész pályán.

    A Q1-ben Latifi, Magnussen, Grosjean, Giovinazzi, és Räikkönen estek ki, úgy, hogy Russell a Williamsszel az utolsó pillanatban lökte ki Räikkönent a továbbjutó helyről. Az első pozícióban Hamilton jutott tobább, épp csak egy kicsit jobb idővel, mint amit Verstappen futott.

    A Q2 végén Ricciardo elfékezte magát és kicsúszott a Renault-val a kavicságyba. Neki is koccolta autóját a falnak, de vissza tudott térni a pályára.

    Ekkor Vettel, Russell, Kvyat, Stroll és Ocon nem jutottak tovább, míg az első helyen Bottas ment tovább, Hamilton és Verstappen előtt.

    A Q3-ban az utolsó pillanatban vette át a vezetést Lewis Hamilton, és szerezte meg ezzel a pole pozíciót. Mögötte Bottas és Verstappen végeztek.

    Q3 Versenyző Csapat Köridő Differencia
    1 Lewis Hamilton Mercedes 1:16.652
    2 Valtteri Bottas Mercedes 1:16.754 0.102
    3 Max Verstappen Red Bull 1:16.904 0.252
    4 Charles Leclerc Ferrari 1:17.090 0.438
    5 Sergio Perez Racing Point 1:17.223 0.571
    6 Alex Albon Red Bull 1:17.437 0.785
    7 Carlos Sainz Jr. McLaren 1:17.520 0.868
    8 Lando Norris McLaren 1:17.525 0.873
    9 Pierre Gasly AlphaTauri 1:17.803 1.151
    10 Daniel Ricciardo Renault
    Q2
    11 Esteban Ocon Renault 1:17.614 0.962
    12 Lance Stroll Racing Point 1:17.626 0.974
    13 Daniil Kvyat AlphaTauri 1:17.728 1.076
    14 George Russell Williams 1:17.788 1.136
    15 Sebastian Vettel Ferrari 1:17.919 1.267
    Q1
    16 Kimi Raikkonen Alfa Romeo 1:18.201 1.549
    17 Antonio Giovinazzi Alfa Romeo 1:18.323 1.671
    18 Romain Grosjean Haas 1:18.364 1.712
    19 Kevin Magnussen Haas 1:18.508 1.856
    20 Nicholas Latifi Williams 1:18.777 2.125
  • Hamilton a Renault-hoz megy – a Mercedes így szúrt oda a szurkolóknak

    Hamilton a Renault-hoz megy – a Mercedes így szúrt oda a szurkolóknak

    Sok időbe telik, míg a két világbajnoki címvédő, Lewis Hamilton és csapat, a Mercedes megegyezzenek a jövő évi folytatásról.

    Nem tűnik úgy, mintha nagy eltérés lenne a két fél elképzelései között, de lehet, hogy csak arra várnak, hogy meglegyen a rekordot jelentő hetedik cím.

    Lewis Hamilton, Valtteri Bottas
    Fotó: Wolfgang Wilhelm/Mercedes AMG Petronas

    A pilótapiac hirtelen változásai után azonban könnyű feltételezni, hogy ezután bármi megtörténhet. A Mercedes pedig mindent meg is tesz annak érdekében, hogy az utolsó pillanatig mindenki érdeklődését fenntartsa.

    A Twitteren rendszeresen szúrnak oda más csapatoknak, most viszont a hatszoros világbajnok sorsával az egész szurkolót közösséget trollkodták meg.

    Hamilton sárga-fekete öltözetével akarták azt sugallni, hogy nemsokára talán a Renault-nál láthatjuk viszont a britet.

    Az internet népe a Haas nevében – akikről nemrég derült ki, hogy két új pilótával vágnak majd neki a következő évnek – nem volt rest a válasszal:

    https://twitter.com/unkknown61/status/1319282624242667528/photo/1

    Nem elég, hogy a mezőny másik ászát, Max Verstappent is az autójukba ültették, de a Williams korábbi helyettes csapatfönőkét is elcsaklizták. Persze, csak a poén kedvéért…

    https://twitter.com/unkknown61/status/1319310903058288643/photo/1

  • Rosberg és Hamilton ismét csatázni fognak – csapatfőnökként!

    Rosberg és Hamilton ismét csatázni fognak – csapatfőnökként!

    Hamilton után korábbi bajnoki riválisa, Nico Rosberg is csapatot alapít az új Extreme E sorozatban, így újra összecsaphatnak egymást ellen.

    Rosberg már régóta támogatja az elektromos mobilitást, a Formula E-ben például részedéssel is bír. Most Alejandro Agag új sorozatában, az Extreme E-ben vállal részt.

    Nico Rosberg, racingline.hu
    Rosberg, amikor Berlinben mutatta be a Gen2 Formula E autót

    A Rosberg Xtreme Racing a Keke által alapított Team Rosberg alapjaira épül majd, akik a DTM-ben nagy sikereket értek el, többek között René Rasttal.

    „Nagyon izgatottan jelentjük be a RXR-t, mint a legújabb Extreme E csapatot.” – kezdte az újdonsült csapatfőnök.

    „Ez a sorozat nagy lehetőség, hogy tudatosítsuk az emberekben a problémákat, és másokat ösztönözzünk a klímaváltozás elleni harcra. Ez jelenti a legnagyobb fenyegetést a bolygónkra.”

    „A visszavonulásom óta a fenntartható technológiákat igyekeztem népszerűsíteni. Az, hogy ezt ötvözhetem a szenvedélyemmel, a versenyzéssel, ez nagy megelégedéssel tölt el.”

    Hamilton szeptemberben jelentette be, hogy csapatot indít a környezettudatosság jegyében.

    „Mindannyiunknak van ereje ahhoz, hogy változtasson, és sokat jelent nekem, hogy a versenyzés iránti szeretetemet arra használhatom fel, hogy pozitív hatást érjek el a bolygónk érdekében.” – emelte ki akkor a világbajnoki címvédő.

  • Hamilton: Akarok még három évig maradni?

    Hamilton: Akarok még három évig maradni?

    Lewis Hamilton abban biztos, hogy a Mercedesnél akarja folytatni, viszont, hogy mennyi ideig maradna az már kérdéses.

    A brit versenyző 2013-ban csatlakozott a csillagosokhoz, majd a hibrid-éra megjelenésével majdnem minden évben diadalmaskodni tudott (2016 kivétel, ugyanis akkor Nico Rosberg lett a világbajnok). A hetedik címhez közel a 35 éves pilóta még nem rendelkezik érvényes szerződéssel jövőre, és egyelőre nem is érzi azt, hogy sürgetnie kellene a megegyezést.

    ,,Normál esetben eddig mikor leültünk és beszéltünk erről, akkor három éves periódusban gondolkodtunk. Azonban most más idők járnak. Akarok még három évet maradni? Ez is benne van a többi megválaszolatlan kérdésben. Egy új érába fogunk viszont lépni 2022-ben, így izgatott és kíváncsi is vagyok amiatt, hogy milyenek lesznek majd az autók.” – magyarázta Hamilton.

    A hatszoros világbajnok azonban most nem akar sok időt fordítani a kontraktusra, egyelőre a futamokra szeretne koncentrálni.

    ,,Egy bizonyos ponton asztalhoz kell ülünk, de jelenleg nem ez élvez prioritást. Először is biztosra kell mennem a tekintetben, hogy elérem az idén kitűzött céljaimat. Számomra ez szerepel a legkiemeltebb helyen most, és ezekkel is foglalkozom.”

    Korábban napvilágot láttak olyan pletykák, mik szerint Hamilton a Ferrarival is beszélgetett egy esetleges megállapodásról, ám a brit leszögezte, nála csak a Mercedes jöhet szóba:

    ,,Nem beszéltem mással, és nincs is késztetésem erre. Toto és én le fogunk ülni, és megvitatjuk a terveket. Majd a jövő megmutatja mi lesz, ám egyelőre nem tudok mit mondani. Remélhetőleg az elkövetkezendő hónapokban ez változni fog.” -zárta nyilatkozatát Hamilton.

  • Portugál Nagydíj: Valtteri Bottas nyerte az első szabadedzést

    Portugál Nagydíj: Valtteri Bottas nyerte az első szabadedzést

    Valtteri Bottas nyerte az első edzést, míg mögötte Lewis Hamilton lett a második. A harmadik legjobb időt Max Verstappen autózta.

    Az installációs körök megtétele után a mezőny vissza is hajtott a boxba, majd az első komolyabb mért időt Carlos Sainz és Sebastian Vettel autózta. Mindkét versenyző a kemény keverékeken érte el a legjobb idejét, majd a spanyol mért körét végül törölték a pálya határok átlépése miatt. Max Verstappen is rögtön az elején próbálkozott, míg a McLaren 26 éves versenyzője a Tokyo Driftet vélte felfedezni az aszfaltcsíkban.

    A holland versenyző mindeközben bemutatott egy piruettet, a 4-es kanyarban. A 23 éves pilóta a szárnybeállításokra panaszkodott csapatának.

    30 perc után, mikor már a mezőny nagy része teljesített egy mért kört, Charles Leclerc állt az élen, őt Valtteri Bottas és Carlos Sainz követte. Természetesen a pálya gumizódásának köszönhetően gyorsan változott ez a sorrend is.

    A megforgások sorozatát a monacói pilóta folytatta. A Ferrari pilótája a 14-es kanyarban hibázott.

    Az 50. percben mindenki visszahajtott a bokszba, az ideiglenes sorrend alapján Lewis Hamilton ugrott az élre, az új padlólemezzel Leclerc volt a második, míg Bottas esett vissza a harmadik helyre. Mögöttük Sainz, Pierre Gasly, Vettel, Alex Albon, Sergio Pérez, Lando Norris és Daniel Ricciardo következett a 10. pozícióig. Verstappen meglepetésre a 20. helyen tartózkodott.

    Az adatokból és az fejlesztésekből kapott információk megvizsgálása után ismét a körözgetésé lett a főszerep, az Alfa Romeo és a Haas szereplésével kezdődött meg a „második” szakasz.

    Mikor már csak fél óra volt hátra Norris jelentette, hogy esőcseppeket vélt felfedeznie a pályán, ám a McLaren megnyugtatta, hogy nem várnak csapadékot. A felhők azonban baljósan tornyosultak a pálya felett, jelezve, hogy akár a pénteki nap későbbi szakaszában még számolni kell velük.

    Lance Stroll ezt követően jelentette csapatának, hogy valaki olajcsíkot hagyott a pályán. A Red Bullok eközben füstöt eregettek az 5-ös kanyarban. Pierre Gasly ugyanakkor technikai hibával találta szembe magát, így vissza kellett hajtania a bokszba.

    15 perccel a vége előtt Bottas és Hamilton volt az élen, a harmadik helyet közben Verstappen szerzete meg. Leclerc a negyedik helyre esett vissza, míg Sainz és Albon követte őt az ötödik és hatodik helyen. Pérez és Ricciardo foglalta el a hetedik és nyolcadik pozíciót, míg az első tízet Gasly és Vettel zárta.

    Ez után Kimi Räikkönen és Daniil Kvjat szolgáltatta az eseményeket egy-egy megforgással.

    A szabadedzés végén Valtteri Bottas maradt az élen, őt Lewis Hamilton és Max Verstappen követte, így a Mercedes-Red Bull papírforma Portimaoban is folytatódott. Leclerc meg tudta tartani a negyedik helyét, míg Albon és Sainz sorakozott fel a monacói mögött. Pérez a hetedik helyet kaparintotta meg, míg Räikkönen követte a franciát. Ricciardo és a technikai hibával küszködő Gasly folytatta a sort a kilencedik és a tizedik helyen.

    1 Valtteri Bottas Mercedes 1:18.41
    2 Lewis Hamilton Mercedes 1:18.749 +0.339
    3 Max Verstappen Red Bull-Honda 1:19.191 +0.781
    4 Charles Leclerc Ferrari 1:19.309 +0.899
    5 Alex Albon Red Bull-Honda 1:19.365 +0.955
    6 Carlos Sainz Jr. McLaren-Renault 1:19.441 +1.031
    7 Sergio Pérez Racing Point-Mercedes 1:19.907 +1.497
    8 Kimi Räikkönen Alfa Romeo-Ferrari 1:19.954 +1.544
    9 Daniel Ricciardo Renault 1:20.058 +1.648
    10 Pierre Gasly AlphaTauri-Honda 1:20.124 +1.714
    11 Sebastian Vettel Ferrari 1:20.200 +1.79
    12 Lando Norris McLaren-Renault 1:20.207 +1.797
    13 Daniil Kvyat AlphaTauri-Honda 1:20.278 +1.868
    14 Kevin Magnussen Haas-Ferrari 1:20.846 +2.436
    15 Lance Stroll Racing Point-Mercedes 1:20.954 +2.544
    16 Antonio Giovinazzi Alfa Romeo-Ferrari 1:21.009 +2.599
    17 Romain Grosjean Haas-Ferrari 1:21.169 +2.759
    18 George Russell Williams-Mercedes 1:21.374 +2.964
    19 Esteban Ocon Renault 1:21.673 +3.263
    20 Nicholas Latifi Williams-Mercedes 1:22.054 +3.644
  • Hamilton nem érti, hogy lehet steward a nem „polkorrekt” Petrov

    Hamilton nem érti, hogy lehet steward a nem „polkorrekt” Petrov

    Lewis Hamilton nem érti miért azt a Vitalij Petrovot kérte fel az FIA negyedik stewardnak, aki korábban a BLM-et és a melegeket is „bekóstolta”.

    Az orosz ex-pilóta egy korábbi interjúja során árulta el, hogy nem szimpatikus neki ez a térdeléses trend. Ezen felül a brit versenyző már-már „erőszakos” aktivista magatartásával sem tud azonosulni. A Mercedes pilótája ugyanis korábban azért bírálta a versenyzőtársait és a sportágat, mert szerinte nem veszik eléggé komolyan a rasszizmus elleni harcot. Petrov viszont úgy véli, hogy a 35 éves pilóta már átlépi azt a bizonyos határt azzal, hogy mindenkire rá akarja erőltetni a véleményét.

    ,,Őszintén nem értem ezt a térdeléses ceremóniát. Mi a hagyományaink szerint csak két okból térdelünk – a templomba az Isten színe előtt, valamint akkor, mikor megkérjük a leendő feleségünk kezét. Ezzel a gesztussal akarják felhívni a figyelmet a rasszizmus elleni harcra. Oroszországban más mentalitás uralkodik, továbbá nekünk nincsenek olyan problémáink, amikről Hamilton beszél. Minden embert tiszteletben kell tartani, és ezen inkább globális kereteken belül kell gondolkodni. Valamilyen szerveztet kellene létrehozni.” -nyilatkozta korábban az orosz.

    Petrov ezen felül elmondta, szerinte Hamilton túl lőtt a célon, mikor Mugellóban Breonna Taylornak követelt igazságot a pólója segítségével.

    ,,Úgy vélem a nézőközönség fele nem is tudta miről szól a felső, addig amíg el nem magyarázták nekik azt. Mi lesz akkor ha egy versenyző előáll azzal, hogy ő meleg? Akkor szivárványos zászlókkal arra fogja a többieket buzdítani, hogy legyenek ők is melegek?”

    Hamiltonhoz is eljutottak az orosz szavai, ezért nem érti, hogy miért jelölt ki az FIA egy olyan személyt, aki nem illik bele a közvetítendő üzenet képébe.

    ,,Be kell vallanom, hogy eléggé meglepett az, hogy olyasvalakit kértek fel, aki ilyen nézeteket vall, és olyan dolgok mellett szólal fel, ami ellen mi küzdünk. Őket kellene erről megkérdezni, én nem tudok semmit sem tenni. Ugyanakkor szerintem olyanoknak kellene itt lenni, aki haladnak a korral és értik azt, hogy milyen időket élünk, valamint fogékonyak is a minket körül vevő problémákra. Igazán nem értem azt, hogy mi a céljuk, vagy hogy miért van ő (Petrov) itt. Nem mintha nem lenne jobb választásuk.” -tette hozzá a Mercedes versenyzője.