Címke: Lewis Hamilton

  • Bottas látta a vesztét okozó szárnydarabot, de kikerülni már nem tudta

    Bottas látta a vesztét okozó szárnydarabot, de kikerülni már nem tudta

    Valtteri Bottas hiába szerzett pole pozíciót az Emilia Romagna Nagydíjra, nem tudta győzelemre váltani a rajtelsőséget. Ennek fő oka a padlólemezének sérülése volt, ez pedig már a második körtől jelen volt, hiszen még akkor hajtott át egy Ferraris alkatrészen.

    „Szerintem ennek nagy hatása volt ma” – vélekedett a finn a verseny után. „Az egyik legfőbb dolog, vagyis a rajt jó volt, de a második körben a hetes kanyar kijáratán hirtelen alkatrészek hevertek előttem. Már nem volt időm kikerülni őket, hiába láttam. Próbáltam megközölni, hogy ne a kerekekkel hajtsak rajta keresztül, de aztán olyan sérülést okozott, mely megnehezítette az autó vezetését.”

    Bottas az első kiállásokig még őrizte a vezető helyét, aztán Hamilton vissza tudott jönni elé. A brit ezzel Verstappent is megelőzte, aki korábban lerajtolta. Bottas pedig később már a hollanddal szemben kellett védekezzen, és Verstappen riválisa egy hibáját kihasználva el is ment mellette. Ám a Red Bull pilótája nem tudta befejezni a versenyt, az 51. körben szétrobbant a jobb hátsó gumija, és kicsúszott.

    „Nagyon keményen nyomtam, hogy megakadályozzam, hogy Max is megelőzzön, de túlmentem a határon és ez hibákhoz vezetett. Szóval, nem volt szerencsém” – tette hozzá.

  • Hamilton: nem biztos, hogy itt leszek jövőre

    Hamilton: nem biztos, hogy itt leszek jövőre

    Lewis Hamilton az Emilia Romagna Nagydíjat követő kis meglepetést okozott, amikor sejtelmesen nyilatkozott a jövőjéről.

    A hatszoros világbajnok még nem rendelkezik szerződéssel a 2021-as évre, és bár fizikailag még bírná évekig, utalt arra, hogy visszavonulhat a közeljövőben.

    Elsősorban Toto Wolff terveiről és jövőjéről kérdezték, aki már utódját keresi, nem maradna még egy évet. A címvédő erre adott meglepő választ.

    „Nem tudom, hogy jövőre itt leszek még, így annyira nem foglalkoztat a dolog. Megértem őt, sokat beszélgetünk Totóval. Szóval tudom, milyen helyzetben van mentálisan, sok terhet viselünk mi így közösen.” – osztotta meg a helyzetet.

    „Már sok-sok éve itt vagyok, és megértem, ha valaki ki akar szállni, és a családjával akar többet foglalkozni.”

    Mikor arra kérték, tisztázza a jövő évi helyzetét, Hamilton így felelt:

    „Természetesen, nagyon jól érzem magam, erősnek. Még hónapokig bírnám. De Toto és a nyugodtabb élet is ott vannak a fejemben.”

    „Szeretnék itt lenni jövőre is, de erre nincs garancia. Sok dolog van, ami vonz az F1 utáni életben. Erre majd csak az idő tud majd választ adni.” – tért ki a konkrét válaszadás elől.

  • Ricciardo ismét dobogós, Hamilton nyert Imolában!

    Ricciardo ismét dobogós, Hamilton nyert Imolában!

    Az Emilia Romagna Nagydíjon Valtteri Bottas rajtolt az elről, mellőle csapattársa, Lewis Hamilton. A második rajtsor Max Verstappené és Pierre Gasly-é volt.

    Bottas jól jött el a rajt után, Verstappen feljött a második helyre. Hamiltont kis híján még Ricciardo is megelőzte, de végül nem sikerült neki. Gasly az 5. helyre csúszott vissza.

    Az első körben Magnussent megforgatta Vettel, mire a dán az utolsó helyre esett vissza.

    Stroll Ocon autójának hátuljával ért össze és egy darab le is tört a Racing Point első szárnyából.

    A 8. körben Gasly-nek szólt a csapata rádión, hogy valami probléma van az autójával és fel kell adnia a versenyt.

    Boxkiállása után Bottas Hamilton mögé került. A brit sokáig kint maradt még és egyre növelte előnyét.

    A 30. körben Ocon parkolta félre a Renault-t, virtuális biztonsági autó (VSC) lépett életbe. Hamilton kiválóan ki is használta kerékcserére a lehetőséget, hogy a mezőny nem gyorsulhat. Majd amint távozott a boxból, véget is ért a VSC-s fázis. Így Hamilton meg tudta tartani az első helyet.

    Lewis Hamilton
    Fotó: LAT Images/Mercedes AMG Petronas

    A rádión való beszélgetésből az derült ki, hogy Bottas autója alá beszorult valami törmelék, ami nehezítette a finn helyzetét, és többször el is fékezte magát.

    Vettel a kiváló negyedik helyen haladat, mikör kiment a boxba, de a Ferrari elrontott a kerékcseréjét, két kerék felrakása sem ment zökkenőmentesen. A német a 14. helyre csúszott vissza.

    A 43. körben Bottas ismét hibázott, mire Verstappen reagált és megelőzte őt.

    A 49. körben Magnussen is kiállt a versenyből technikai probléma miatt, míg Kimi Räikkönen csak ekkor érkezett meg a kerékcserére, a negyedik helyről. A finn a 12. helyre tért vissza.

    Az 51. körben Max Vertappen versenye is véget ért a második helyről, miután hirtelen defektet kapott jobb hátsó gumija.
    Az eset miatt pályára küldték a safety cart. Ekkor Hamiltont hívták volna a boxba, de elkésett, így Bottas érkezett meg kerékcserére. A második helyre tért vissza, Hamilton mögé.
    Perez is kerékcserén volt a harmadik helyről, így a 7.-re csúszott vissza.
    A következő körben aztán Hamilton is lecserélte a Pirelliket, de vissza tudott térni Bottas elé.

    A biztonsági autós fázis alatt George Russell hibázott és törte össze a Williamset.

    Stroll boxkiállása sem volt zökkenőmentes, nem fékezett időben és ellökte az egyik csapattagot.

    A safety car az 57. kör végén távozott, ekkor Hamilton, Bottas, Ricciardo, Leclerc volt a sorrend az élen.

    Albon szinte rögtön visszacsúszott a mezőny végére, miután megforgatta a Red Bullt.

    Romain Grosjean 5 másodperces büntetést kapott pályaelhagyásért.

    A 63 körös versenyt végül Lewis Hamilton nyerte, Valtteri Bottas és Daniel Ricciardo előtt. Ezzel a Mercedes bebiztosította magának 7. konstruktőri bajnoki címét.

    Végeredmény:

    Versenyző Csapat Differencia Boxkiállások
    1 Lewis Hamilton Mercedes 2
    2 Valtteri Bottas Mercedes 5.783 2
    3 Daniel Ricciardo Renault 14.32 1
    4 Daniil Kvyat AlphaTauri 15.141 2
    5 Charles Leclerc Ferrari 19.111 1
    6 Sergio Perez Racing Point 19.652 2
    7 Carlos Sainz Jr. McLaren 20.23 2
    8 Lando Norris McLaren 21.131 2
    9 Kimi Raikkonen Alfa Romeo 22.224 1
    10 Antonio Giovinazzi Alfa Romeo 26.398 1
    11 Nicholas Latifi Williams 27.135 1
    12 Sebastian Vettel Ferrari 28.453 2
    13 Lance Stroll Racing Point 29.163 3
    14 Romain Grosjean Haas 32.935 (5mp büntetéssel) 2
    15 Alex Albon Red Bull 57.284 2
    George Russell Williams 1
    Max Verstappen Red Bull 1
    Kevin Magnussen Haas 2
    Esteban Ocon Renault 1
    Pierre Gasly AlphaTauri 1

     

     

  • Hamilton szerint a „nagyon gyenge” köre miatt bukta el a polet

    Hamilton szerint a „nagyon gyenge” köre miatt bukta el a polet

    Lewis Hamilton a „rohadt gyenge” körét okolja az Emilia Romagna Nagydíj időmérő edzésén elszenvedett vereségéért. A hatszoros világbajnok brit pilóta 0.097 másodperccel maradt alul Valtteri Bottasszal szemben.

    Ugyan a bajnoki címvédő Hamilton még az élen állt az első Q3-as mért köröket követően, a második gyors körök során csapattársa többet tudott javítani nála, amivel elvette tőle az első rajthelyet.

    A Mercedes pilótája az időmérőt követően elmondta, hogy egyszerűen képtelen volt összerakni a dolgokat az utolsó körére. A brit klasszis emellett gratulált Bottasnak is, aki szerinte nagyszerű munkát végzett.

    „Valtteri remek munkát végzett, az én köröm pedig egyszerűen túl gyenge volt. „Ez néha megesik, nem lehet mindig tökéletes az ember,” – véli Hamilton.

    Habár Hamilton csak egy hajszálnyival maradt le a poleról, az imolai versenypályáról köztudott, hogy nehéz rajta előzni. Hamilton is tart ettől, hogy a versenyen a vonatozáson kívül nem fog majd tudni mit csinálni. Emellett még a brit pilóta valamilyen szinten még a Red Bull is veszélyt jelenthet rájuk.

    „Igen, nagyon erősek voltak a verseny szimulációk során,” – mondta a brit bajnok a Red Bullokról. „Egy dolog viszont sajnálatos ezen pálya kapcsán. Hiába festői a környezet és jó rajta vezetni, előzni nem igazán lehet rajta. Emiatt szinte biztos vagyok benne, hogy a holnapi futam rendkívül unalmas lesz.

    „Az egyes kanyarhoz vezető egyenesben még talán lehet előzni, azonban az is túl szűk. Valamint az is megnehezíti az egészet, hogy nehéz szorosan követni az előtted autózót a pálya gyorsabb részein.

    „Ezt leszámítva pedig csak vonatozol. Remélem, hogy a DRS majd segíteni fog valamilyen szinte, de majd meglátjuk, mi fog történni a holnapi versenyen. Mindent bele fogok adni, hogy én láthassam majd meg elsőként a kockás zászlót.”

  • Norris elárulta, privát üzenetben is bocsánatot kért Hamiltontól

    Norris elárulta, privát üzenetben is bocsánatot kért Hamiltontól

    Lando Norris elmondta, hogy Lewis Hamiltonnak is küldött egy bocsánatkérő üzentet amellett, hogy nyilvánosan is elnézést kért a korábbi megjegyzéséért.

    A McLaren versenyzője a napokban kért bocsánatot Twitteren a korábbi nyilatkozata miatt. A 20 éves pilóta butának és nemtörődömnek titulálta magát, azért, amiért nem a megfelelő szavakat használta, mikor honfitárásról kérdezték. A britet ugyanis a futam után nem igazán kötötte le a hatszoros világbajnok rekorddöntögetése. Norris csak annyit mondott Hamilton eredményére, hogy azzal az autóval minden futamon nyernie kellene, és különben is a győzelem megszerzéséhez csak egy-két vetélytársat kell megvernie.

    Egy brit színésznő mindemellett rasszizmussal vádolta Norrist, ugyanis nem tetszett neki az, hogy nem közvetlenül Hamiltonnak lett címezve az a bizonyos bocsánatkérő üzenet. A tegnapi sajtótájékoztatón azonban a pilóta elárulta, hogy a hatszoros világbajnoknak is írt az ügy kapcsán:

    ,,A kommentek inkább Lewisról (Hamilton) szóltak és arról, hogy megszerezte a 92. győzelmét. Nagyon tisztelem is ezt, csak nem a megfelelő szavakat használtam abban a kontextusban. Bocsánatot kértem Lewistól, üzenetet írtam neki. Nem tudom, hogy volt-e tudomása akkor erről a megjegyzésről, viszont én nem akartam semmi rosszat mondani róla, vagy rossz fényben feltüntetni őt. Tisztelek mindent abban amit tett, amit elért. Ez hihetetlen és ehhez kétségem sem fér. Én viszont nem jól fogalmaztam meg azt, amit mondani akartam. Mondtam, amit mondta, bocsánatot kértem, és túl is léptem rajta.” – magyarázta a brit versenyző.

    A McLaren pilótája viszont kihangsúlyozta, senki sem kérte meg erre, és nem is sugallták neki a bocsánatkérést, ő maga döntött így.

    ,,Magamtól tettem ezt. Senki sem gyakorolt rám nyomást, senki sem mondta azt, hogy tegyem meg, sőt sokan észre sem vették. Reggel mikor felkeltem, és átnéztem a közösségi médiát, akkor láttam, hogy sokkal több a rossz komment, mint a jó, ezzel kapcsolatban. Sosem akartam azt, hogy ilyen rossz módon legyen ez a kontextusból kiemelve, különösen Lewis ellen. Láttam, hogy halad ez tovább, és rosszul éreztem magam, mert én nem vagyok ilyen, nem akartam megszégyeníteni senkit, vagy épp tiszteletlen lenni egy versenyzővel. Ezért reggel meghoztam azt a döntést, hogy kiposztolok egy bocsánatkérő tweetet. Ezzel párhuzamosan Lewisnak is írtam egy üzenetet azért, hogy rendbe tegyük a dolgokat.” – árulta el Norris.

  • Hamilton az élen az imolai egyetlen szabadedzésen

    Hamilton az élen az imolai egyetlen szabadedzésen

    Legendás helyszínre, Imolába érkezett a mezőny, az Emilia Romagna Nagydíj hétvégéjére. Nem szokványos azonban ez a hétvége, mivel pénteki szabadedzéseket nem tartottak.

    Így a mai, szombati szabadedzés az egyetlen szabadedzés a hétvégén. Másfél óra állt a versenyzők rendelkezésére. Emiatt a gyakorláson sokkal intenzívebben köröztek a résztvevők, mint általában.

    A gyakorlás talán legérdekesebb jelente talán az volt, hogy Sainz átszaladt a kavicságyon a 9-es kanyarban, illetve hogy Ocon a McLaren boxához fordult be, onnan kellett tovább gurulnia a Renault-hoz.

    A gyakorlást végül Lewis Hamilton nyerte Max Verstappen, Valtteri Bottas és Pierre Gasly előtt.

    Versenyző Csapat Köridő Differencia Körök
    1 Lewis Hamilton Mercedes 1:14.726 46
    2 Max Verstappen Red Bull 1:15.023 0.297 39
    3 Valtteri Bottas Mercedes 1:15.218 0.492 47
    4 Pierre Gasly AlphaTauri 1:15.633 0.907 46
    5 Charles Leclerc Ferrari 1:15.688 0.962 41
    6 Daniel Ricciardo Renault 1:15.839 1.113 32
    7 Esteban Ocon Renault 1:15.945 1.219 44
    8 Daniil Kvyat AlphaTauri 1:15.966 1.24 47
    9 Alex Albon Red Bull 1:16.061 1.335 41
    10 Lance Stroll Racing Point 1:16.082 1.356 42
    11 Sergio Perez Racing Point 1:16.109 1.383 42
    12 Sebastian Vettel Ferrari 1:16.167 1.441 40
    13 Romain Grosjean Haas 1:16.550 1.824 42
    14 Carlos Sainz Jr. McLaren 1:16.560 1.834 42
    15 Antonio Giovinazzi Alfa Romeo 1:16.564 1.838 33
    16 Lando Norris McLaren 1:16.671 1.945 45
    17 Kimi Raikkonen Alfa Romeo 1:16.684 1.958 43
    18 George Russell Williams 1:16.780 2.054 43
    19 Kevin Magnussen Haas 1:17.060 2.334 45
    20 Nicholas Latifi Williams 1:17.779 3.053 29
  • Hamilton fizetése veszélyben, a csapatok összefognak a sztárfaktor ellen!

    Hamilton fizetése veszélyben, a csapatok összefognak a sztárfaktor ellen!

    Amennyiben a csapatok bevezetik a most eltervezett költségsapkát a pilóták fizetésére is, Hamilton jókora bércsökkentésre számíthat.

    A Forma-1 jövőre, a 2021-es szezontól kezdődően a csapatok számára egy költségvetési korlátot vezet be, ez azonban nem tartalmazza a versenyzői fizetéseket.

    A Daily Mail szerint az összes alakulat azonban egy előzetes megállapodást kötött ennek megváltoztatására, még az F1 Bizottság Portugál Nagydíj után tartott hétfői megbeszélésén. Szerintük Hamilton idén 50 millió dollárt keres, míg csapattársa, Valtteri Bottas mindössze 9-et.

    Ezzel szemben a csapatok 30 millióban állapítanák meg a maximális összeget egy istálló két pilótája számára összesen. Amennyiben ezt túllépik, a fejlesztési „normál” költségsapkából jön le a többlet.

    Ezenkívül a csapatok három legjobban fizetett alkalmazottjára is bevezetnének korlátozást 2023-től. A tervezetet a részletek rögzítését követően a Motorsport Világtanácsnak is el kell majd fogadnia.

    Természetesen az erre az időszakra előzetesen megkötött szerződéseket nem kell átírni. Ennek fényében pedig lehet, hogy hirtelen mégiscsak megállapodás születik Hamilton és a Mercedes között…

    Az biztos viszont, hogy Verstappen 2023 végéig, illetve Leclerc egy évvel tovább szóló kontraktusát nem változtatja meg.

    Toto Wolff csak 2024-től vezetné be ezeket a szabályokat, bár a saját jövője körüli huzavonából arra lehet következtetni, nem maradna addig…

    „Mi támogattuk a költségvetési sapkát. De nem akarjuk elveszíteni a szupersztárokat, ezért lépcsőzetesen kellene bevezetni 2024-től, hogy a jövő generáció már egy ésszerűbb fizetéshez szokjon hozzá.”

    „Szerintem ez jót tenne a sportnak. Most, a szupersztárok olyan fizetést kapnak, amilyet megérdemelnek, hiszen a legjobbnak kell lenniük.” – utalt barátjára és versenyzőjére, Hamiltonra.

    „Nem szabad azonban, hogy a fizetések a költségsapka egy részének feleljenek meg, az olyan bonyodalmakhoz vezetne, amire most nincs szükségünk.”

  • Rosberg „emeli kalapját” Hamilton teljesítménye előtt

    Rosberg „emeli kalapját” Hamilton teljesítménye előtt

    Nico Rosberg Lewis Hamiltont méltatja, miután a brit versenyző megszerezte 92. Forma-1-es futamgyőzelmét, ezzel pedig rekordot döntött.

    A két versenyző 2013-tól 2016-ig csapattársként versenyzett a Mercedesnél. Eleinte még barátok voltak, aztán rivalizálásuk ennek véget vetett. 2016-ban aztán Rosbergnek sikerült bajnoki címet nyernie, ezt követően azonban vissza is vonult.

    Rivalizálásuk ellenére Rosberg elismeri Hamilton sikereit.

    „Nagyon tisztelem azért, amit sikerült elérnie” – mondta Rosberg a Reutersnek az Extreme E bemutatója után, mely bajnokságban ő és Lewis is indít csapatot.

    „Azon a szinten lenni, amin ő van, az egy dolog, ő fenomenális versenyző, de aztán megtartani azt és évről évre magas szinten maradni, és annak a srácnak lenni minden évben, akit le kell győzni, és még mindig dominálni, az nagyon nehéz.”

    „Ez egyértelműen az egyik legnagyobb sporteredmény, úgy általában is, nem csak a Forma-1-ben, hanem minden sport tekintetében. Emelem kalapom előtte.”

    A német ex-versenyző annak is örül, hogy ő egy ilyen elképesztően erős versenytársat tudott legyőzni 2016-ban.

    Mindemellett Rosberg azt is jónak találja, hogy Hamilton sikereit és népszerűségét arra használja, hogy különféle társadalmi problémákra hívja fel a figyelmet.

    „Szerintem igazán remek, hogy Lewis arra használja a platformját és tudatosságát hogy jót tegyen a világon. Ő nagyon előre tekintő, gondol a jövőre… Emiatt is nagyra becsülöm” – mondta.

    „Ezen őrület közepette, hogy ő lesz minden idők legjobbja a Forma-1-ben és még így is van kapacitása egy nagyobb képben gondolkodni és ezért még inkább tisztelem.”

    Rosberg azt is mondta, hogy bár egyikük sem fog vezetni Extreme E-ben, így is lelkes riválisok lesznek.

    „Jelen akarok lenni a fenntartható versenyzésben. Olyan motorsportban szeretnék jelen lenni, ahol a platformot arra használják, hogy pozitív változásokat ösztönözzenek” – mondta Rosberg a Greentech fesztiválon, Berlinben. „Ez a legfontosabb és legmeghatározóbb tényező számomra, hogy nem csak szórakoztatunk, hanem változást is hozunk. Innovatív technológiákra használjuk a platformot, hogy felhívjuk a figyelmet például a klímaváltozásra.”

    „Jó látni, hogy Lewis a nyomomban jár a fenntarthatóság tekintetében, amit én már négy éve, a visszavonulásomkor vállaltam.”

    „A versenyszellemünk adott és épp a rivalizálásunk a katalizátora a pozitív változásnak ebben a bajnokságban.”

    „Reméljük, hogy a remek versenyzés, a kihívások és a rivalizálás eredményeként még jobban felhívhatjuk a figyelmet és még nagyobb hatást gyakorolhatunk.”

  • Hamilton és Senna „kivételes aurával rendelkeztek”, Schumacher nem

    Hamilton és Senna „kivételes aurával rendelkeztek”, Schumacher nem

    Lewis Hamilton és Michael Schumacher két olyan emblematikus alakja a Forma-1-nek, akiket jó ideje hasonlítgatnak egymáshoz. Martin Whitmarsh, a McLaren egykori technikai igazgatója majd csapatfőnöke szerint azonban Hamiltonnak inkább köze van egy másik sikeres pilótához a 90-es évekből. A MotorsportMagazine.com-mal beszélgetve Whitmarsh felidézte a mclarenes éveit:

    „Rengeteg boldog emlékem van Jenson Buttonról, Mika Häkkinenről, Kimi Räikkönenről, Juan Pablo Montoyáról, vagy Fernando Alonsóról. Mindannyian kiemelkedő versenyzők. Ahogy azt megtapasztaltam, ketten azonban kiemelkednek, különleges volt az aurájuk ezek pedig Ayrton Senna és Lewis Hamilton. Ayrtonban ez már megvolt, amikor megismertem, Lewisban a kezdetekor még nem. Vele együtt nőtt, és mindezt egyedül hozta létre. Szerencsésnek érzem magam, hogy mindezt közelről láthattam.”

    Amikor kérdezték Hamilton és Schumacher összehasonlításáról, akkor Whitmarsh a személyes véleményét osztotta meg. Technikai igazgatóként a McLarennél Schumacher dolgait egészen közelről érezhette jó ideig, igaz, hogy Mika Häkkinen táborából:

    „Soha nem láttam Schumachert arról az oldaláról, amilyennek esetlegesen látnom kellett volna. Mindig is egy gazember volt, egy olyan rivális, aki gonosz játékokat űzött, és megpróbálta elvenni a győzelmet a versenyzőmtől. Így nem tudok elfogulatlan lenni, ha Michaelről van szó.”

    Whitmarsh szerint Hamilton inkább olyan, mint Mika Häkkinen, Schumacher nagy ellenfele, a 90-es évek végéről:

    „Lewis könyörtelen, de tisztességesen akar nyerni. Nem hiszem, hogy Schumachert ez érdekelte egyáltalán. Tiszteletben kell tartani azokat, akik őszinték és ártatlanok egy szinten, olyanok, mint Lewis és Mika. Soha nem követtek el semmi aljasságot.”

  • Ecclestone teljesen meglepődött Hamilton politikai erején

    Ecclestone teljesen meglepődött Hamilton politikai erején

    Bernie Ecclestone is csodálkozik azon, hogy milyen hatással van politikailag is, és sikerrel Lewis Hamilton a Mercedesre. Idén a Forma-1 korábbi urát Hamilton kritikával illette, és azt mondta, hogy a 90 éves Mr. E. műveletlen és tudatlan, a rasszizmus terén.

    Ecclestone persze visszavágott, az elég ellentmondásosra sikeredett Black Lives Matter mozgalom érdekvédelme mellett, és ezt mondta:

    „Ne azon gondolkodj, hogy milyen a bőrszíned, hanem hogy milyen színű az elméd.”

    A svájci Blick rákérdezett szerdán erre a születésnapos Ecclestone-nál, hogy miképp is áll most az eszmecseréjük Hamiltonnal, de ennyi votl a válasz:

    „Erről nem akarok beszélni a jövőben. Soha nem gondoltam volna azonban azt, hogy a Mercedes engedni fog Hamilton befolyásának, és még az autójukat is feketére festik majd. Inkább azt láttam volna szívesebben, hogy több fekete embert alkalmaznak a mozgalom kedvéért. Nagyon-nagyon sok intelligensfekete ember érhető el, akik meg kellene kapniuk az esélyüket magasabb szintű munka esetén is.”