Címke: Lewis Hamilton

  • Hamilton természetfeletti képességéről beszélt Marko

    Hamilton természetfeletti képességéről beszélt Marko

    A Red Bull tanácsadója szerint Lewis Hamilton bármikor sokat javulhat egyik pillanatról a másikra.

    Helmut Marko a véleményével hízelgett, de kritizálta is a 40 éves hétszeres világbajnokot, akinek a Mercedest elhagyva hosszú idő után először egy új csapatba, a Ferrariba kell beilleszkednie.

    „Természetfeletti erővel tud fejlődni, de ha a körülmények nem megfelelők számára, és nem lát esélyt a győzelemre, veszít a motivációjából – nyilatkozta az RTL-nek. – A saját akaratából ment a Ferrarihoz, és szerintem mindent meg fog tenni, hogy az elvárásai megvalósuljanak.”

    Marko meglátásában azért van igazság, Hamilton például vélhetően azért kapott ki George Russelltől a házon belüli versenyben az elmúlt három évben kétszer, mert a Mercedesnek nem volt esélye a világbajnoki címért küzdeni. Az előzetes várakozások alapján a Ferrarinál erre nagyobb sansza lesz, de Charles Leclerc mellett nem számíthat sétagaloppra.

    „Bahreinben [a tesztelésen] Leclerc sokkal gyorsabb volt nála, bár ez természetes. Ő ismeri a csapatot, az autót – jelentette ki a Red Bull szakembere. – Hamilton sok kört megtett, folyamatosan javult, de nem érte el Leclerc szintjét. Azonban ha megfelelőnek érzi a körülményeket hihetetlen mértékben tud fejlődni.

    „12 évig próbáltam rávenni, a Ferrarinál az első napján megtette” – Wolff már meg is szokta Hamiltont pirosban

  • „12 évig próbáltam rávenni, a Ferrarinál az első napján megtette” – Wolff már meg is szokta Hamiltont pirosban

    „12 évig próbáltam rávenni, a Ferrarinál az első napján megtette” – Wolff már meg is szokta Hamiltont pirosban

    A Mercedes csapatvezetője, Toto Wolff elmondta, milyen érzések lettek úrrá rajta, amikor először meglátta Lewis Hamiltont Ferrari-szerelésben, és hogyan változott ez benne mostanra.

    Hamilton és Wolff egyaránt 2013-ban érkeztek a Mercedeshez, s egy rendkívül sikeres tizenkétéves időszakot töltöttek együtt, mielőtt a brit úgy döntött, új kihívásokat keresve a Ferrarihoz igazol. Az F1-történelem különleges pillanatai között is helyet kaphat január 20-a, amikor Hamilton először állt a kamerák elé a Ferrari versenyzőjeként, Wolff pedig azóta is követi egykori versenyzőjének ténykedését.

    „Elsőre furcsa volt belegondolni, hogyan fog festeni azt követően, hogy annyi évet eltöltött a Mercedesnél. Aztán megjelent a piros overallban és a piros autóban, a világunk pedig olyan gyorsan változik, hogy ezt is gyorsan megszoktuk. Mára már teljesen átlagossá vált számomra egy ilyen kép” – idézi az osztrák csapatfőnököt az OM24.

    „Volt valami ikonikus abban, ahogy a Keresztapát imitálva kiállt abban az öltönyben. Aztán mondtam is neki, »12 éven keresztül próbáltalak rávenni, hogy vegyél fel egy öltönyt, erre a Ferrarinál az első napodon megtetted«. Mindketten jót nevettünk rajta.”

    Korábbi versenytársa beleszólhatna Hamilton dolgába a Ferrarinál, de jobbnak látja, ha nem teszi

    A tesztek alapján Wolff azt olvassa ki az erőviszonyokból, hogy bár egy körön a McLaren némi előnnyel rendelkezik, hosszú etapokon a tavalyihoz hasonlóan egy szinten lehet a négy élcsapat, vagyis a Mercedes közvetlen harcot vívhat Hamiltonnal a pályán.

    „Barátok vagyunk, így minden jót kívánok neki, de a pályán le akarjuk győzni” – mondta a hétszeres bajnokról korábbi főnöke.

    A Wolff családdal kapcsolatos váratlan hír volt pár hete, hogy a Mercedes csapatfőnökének felesége, a jelenleg az F1 Academyt irányító Susie Wolff megpályázná az FIA elnöki posztját az idei választáson, ezzel kihívva az eddig ellenfél nélkül a folytatásra készülő Mohammed Ben Sulayemet, akivel komoly konfliktusai voltak már a házaspárnak.

    „Én nem tudok ilyesmiről. Susie egy vállalkozó. Valaki elkezdte terjeszteni ezt a pletykát, hogy felfordulást keltsen” – cáfolta meg a felesége ambícióiról szóló híreket Wolff, ezzel újabb machinációkat sejtve a háttérben.

    Egyetlen versenyző merte kijelenteni, hogy idén F1-es világbajnok lesz

  • Korábbi versenytársa beleszólhatna Hamilton dolgába a Ferrarinál, de jobbnak látja, ha nem teszi

    Korábbi versenytársa beleszólhatna Hamilton dolgába a Ferrarinál, de jobbnak látja, ha nem teszi

    Bár a nyilvánosságban minden Lewis Hamilton körül forog, valójában három kulcsfontosságú személyt szerzett meg a Ferrari a Mercedestől az utóbbi hónapokban. Egyikük, Jerome d’Ambrosio a versenyzői létről is sokat tud, de ennél fontosabb feladatra szerződtették.

    Tavaly október óta három magasrangú korábbi Mercedes-alkalmazott érkezett a Ferrarihoz. Loic Serra a technikai igazgatói posztot vette át, d’Ambrosio helyettes csapatvezető lett, és persze januártól a hétszeres világbajnok Hamiltonnal vált teljessé ez az értékes toborzási hullám.

    D’Ambrosio 2011-ben és 2012-ben összesen 20 F1-es versenyen állt rajthoz, majd a Formula E-ben folytatta karrierjét, ahol idővel versenyzőből csapatvezetővé vedlett át. Onnan került vissza az F1-be, ahol a Mercedesnél Toto Wolff jobbkeze volt, most pedig már Frédéric Vasseur munkáját egészíti ki a Ferrarinál – mindössze 39 évesen, úgy, hogy hat évvel ezelőtt még autóversenyt nyert pilótaként.

    Mivel 2023-ban együtt dolgoztak a Mercedesnél, a Ferrarihoz pedig néhány hónapnyi előnnyel érkezett, így d’Ambrosiónak van a legjobb rálátása arra, hogy mire van szüksége Hamiltonnak az új csapatánál. Ugyanakkor pontosan tudja, hogy mibe nem érdemes beleszólnia.

    „Lewisnak nincs szüksége arra, hogy bemutassak neki bárkit is a csapatban. Nagyon könnyen kapcsolatot tud létesíteni az emberekkel, mindenki imádta őt már az első nap után. Ami az igazán hasznos, hogy már ismerem az őt körülvevő szűk kört. Egy versenyző ugyanis nem egyedül érkezik egy új csapathoz, hanem a saját kis személyzetével, a menedzserével és a segítőivel együtt. Velük pedig kapcsolatban álltam már a múltban is. Ennek a háttérnek az ismeretében már tudtam, mi fog azonnal működni és min kell kicsit változtatni az új környezethez igazodva” – idézi d’Ambrosiót a The Race.

    Hamilton a fürdőszobája padlóján ült lesokkolva, amikor valóra vált élete álma

    „Azzal is könnyebben tudok azonosulni, hogy mit éreznek a versenyzők az autóban, de ezzel óvatosnak kell lennem, nem akarok átlépni egy határt. Lewis és Charles [Leclerc] a Forma-1 valaha volt legjobbjai közül valók, Lewisnál sikeresebb versenyző még nem volt, így nincs szükségük arra, hogy mástól tanuljanak valamit a vezetésről. Semmiképpen sem akarok beleesni abba a csapdába, ami korábbi versenyzőkkel gyakran megesik, akik abból vonnak le következtetést, hogy az ő idejükben mi hogyan működött.”

    A belga exversenyző noha korábban még egy mezőnyben versenyzett Hamiltonnal, most már a csapat irányításában vállal fontos szerepkört. Mint elmondta, a 24 versenyből 18-ra tervez elutazni, olykor ő fog nyilatkozni a médiának, és általában véve is Vasseur tehermentesítése lesz a dolga a pályán és a gyárban egyaránt.

    „Az első naptól kezdve megosztjuk a feladatokat Freddel. Nem igazán van körülhatárolva, hogy mivel foglalkozok. Műszaki-, pénzügyi- és HR-feladatok is kikötnek az asztalomon, ugyanúgy, mint a csapatfőnöknek. Egyszerűen elosztjuk őket. Az irodáink egymással szemben találhatók, naponta vagy 20 alkalommal beszélgetünk, és minden nagyon hatékonyan működik” – fogalmazott d’Ambrosio, aki a 2023-ig Laurent Mekies által betöltött helyettesi pozíciót vette át.

    Nem önszántából távozhatott a Mercedestől Hamilton most visszatért segítője

  • Olasz himnusz Hamiltonnak, páros hátraszaltó és előkerülő Ricciardo – a hétvége legjobb videói

    Olasz himnusz Hamiltonnak, páros hátraszaltó és előkerülő Ricciardo – a hétvége legjobb videói

    Egy hét múlva jön az F1-es szezonrajt, de mintegy ennek felvezetéseként már ez a hétvége is szállított különleges pillanatokat az autósport világából. Ezeket gyűjtöttük egy csokorba.

    Ünnep Milánóban

    A Ferrari Milánóban tartott szezonindító utcai parádét, Lewis Hamilton és Charles Leclerc színre lépése pedig hatalmas tömeget csalogatott az utcára. A hangulat fokozása céljából az olasz himnusz is felcsendült, amitől zengett a Piazza Castello, hiszen a rajongók szenvedélytől átitatva, egy emberként énekelték a sportban olyan jól ismert dallamot.

    Hamilton F1-es karrierje során 26 alkalommal állt a dobogón, amikor egy Ferrari-versenyző nyerte a futamot. Talán most tudatosult benne, hogy amikor legközelebb ő győz, akkor már neki és csapatának fog megszólalni a Fratelli d’Italia. A videó alapján igencsak élvezte ezt a „főpróbát” a brit, bár Leclerc volt az, aki hazai pilótát imitálva már maga is éneklésbe kezdett.

    Loeb emberére talált

    Az autósport-történelem egyik legsikeresebb alakjáról, Sébastien Loebről közismert, hogy tornászmúlttal rendelkezik, amit ünneplései során alkalmi hátraszaltókkal is prezentált már. A Sydney-ben rendezett Bajnokok Tornáján bemutatott produkciója azonban mindenkit meglepett: miután pénteken megnyerték a Nemzetek Kupáját Victor Martinsszal, a két francia egymással szemben kiállt a pódium elé, majd szinkronban mindketten hátraszaltóztak egyet! Kevesen tudták ugyanis, de az F2-es versenyző Martins gyerekkorában hat éven át szintén tornásznak készült!

    Üzenet Schumachernek

    Minden egyes évben, amikor a motorsportvilág legkülönfélébb szegleteiből összegyűlnek a versenyzők a Bajnokok Tornájára, elmaradhatatlan a Michael Schumachert biztató üzenet. A hétszeres bajnok 2007 és 2012 között zsinórban hat alkalommal nyerte meg a csapatversenyt Sebastian Vettel oldalán, a 2013 végére, Thaiföldre tervezett esemény elmaradt, decemberben pedig megtörtént a német síbalesete. 2019 óta Vettel már Mick Schumacherrel alkot egy csapatot a Nemzetek Tornáján, de Németország sikerét megismételniük még nem sikerült.

    Ricciardo a rózsakertben

    Az F1-es ülését a tavalyi Szingapúri Nagydíj után elveszítő Daniel Ricciardo egyelőre annyira nem gondolkodik a versenyzésen, hogy még az Ausztráliában rendezett Bajnokok Tornáján sem tűnt fel – pedig biztosak lehetünk benne, hogy a szervezők nem mulasztották el meghívni az ország legismertebb autóversenyzőjét.

    A nyolcszoros nagydíjgyőztes a napokban belebegtetett egy bejelentést, ami ismét adhatott egy kis reménykedést a rajongók számára, hogy versenyzéssel kapcsolatos hír érkezik, ám ehelyett Ricciardo a saját brandjének építését folytatta. Enchanté nevű márkájával korábban már belépett a divatiparba, most pedig a ruhák mellé megérkezett egy bor, az Enchanté Rosé is. A videó így is tartalmaz érdekes utalásokat Ricciardo karrierjére, azzal kezdi például a felvezetőt, hogy „az utóbbi időben egy kicsit elvettem a lábam a gázpedálról”, de szóba kerül a shoey is a szinte rímekbe szedett szövegben, amelyben a pilóta igyekszik a lehető legtöbb szó végét „é” hangra kanyarítani.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Daniel Ricciardo (@danielricciardo) által megosztott bejegyzés

    Az egy négyzetméterre jutó, cipőből ivó ausztrálok száma kilő

    Ricciardo nélkül sem volt hiány ausztrál versenyzőkből a Bajnokok Tornáján, öten is képviselték az országot, és volt is ok az ünneplésre, hiszen mindannyian jól mentek, Will Brown és Brodie Kostecki a csapatversenyben, Chaz Mostert pedig egyéniben lett második. Az esemény végén pedig ez a három Supercars-versenyző egy rendkívüli mutatvánnyal rukkolt elő: a szinkronizált cipőből ivással!

    Egy beugró szorongatta meg legjobban, de Loeb példátlan tettet vitt véghez a Bajnokok Tornáján

  • Leclerc és Hamilton Milánó belvárosában égetett gumit F1-es Ferrarival (fotók, videók)

    Leclerc és Hamilton Milánó belvárosában égetett gumit F1-es Ferrarival (fotók, videók)

    A Ferrari nagyszabású bemutatót tartott Milánóban az idei F1-es szezon rajtja előtt, amelyen Lewis Hamilton és Charles Leclerc is színpadra, illetve autóba pattant.

    Noha az F1 75 elnevezésű eseménnyel a sportág már megtartotta hivatalos szezonindító eseményét Londonban, és a mezőny már túlvan a bahreini tesztelésen, hogy a jövő hét végén az Ausztrál Nagydíjjal kezdetét vegye a 2025-ös szezon, a Ferrari rátett még egy lapáttal, és megadta a módját, hogy Milánó belvárosában bemutassa a Scuderia idei felállását.

    A Piazza Castellón felállított színpadhoz és a környéken összerakott minipályához rengeteg drukker látogatott el, hogy élőben lássa Lewis Hamiltont, Charles Leclerc-t, valamint Frédéric Vasseur csapatfőnököt és Benedetto Vignát, a Ferrari vezérigazgatóját. Miközben mindegyikük meg is szólalt, a legnagyobb attrakciót természetesen Hamilton és Leclerc bemutatója jelentette a 2019-es Ferrarival, az SF-90-essel. A hétszeres világbajnok ezt az autót egyébként korábban még nem vezette, így a 2023-as, 2024-es és 2025-ös F1-es torpedó után egy újabbat írhatott fel a listára.

    Természetesen a két pilóta nemcsak sétatempóban integetett a tifosinak, hanem azért gumit is égettek, amiről látványos fotók és videók készültek. Alábbi képgalériánkban előbbiek látható, lentebb pedig videókból szemezgettünk.

    Leclerc és Hamilton páros körzőzése:

    Leclerc igen látványos dolgokat is csinált:

    Hamilton egyedül füstöli a 2019-es Ferrari gumijait:

    A két csapattárs a milánói utcákon:

    Libabőrös képsorok – a Fratelli d’Italia, Olaszország nemzeti himnusza részben a Tifosi előadásában:

    Hamilton Ferrari-sapkákat osztogat:

    Leclerc is Ferrari-sapkákat osztogat:

    Az eseményt teljes egészében ITT lehet visszanézni.

    Leclerc örömteli felfedezést tett a Hamiltonnal való közös munka során

  • Nem önszántából távozhatott a Mercedestől Hamilton most visszatért segítője

    Nem önszántából távozhatott a Mercedestől Hamilton most visszatért segítője

    Lewis Hamilton noha teljesen új közegbe csöppent a Ferrarinál, arra ügyelt, hogy személyes csapatát illetően olyan emberekkel vegye körbe magát, akiket régóta ismer. Ennek jegyében tért vissza fizioterapeutája, Angela Cullen is.

    Az új-zélandi hölgy 2017-ben tűnt fel előszőr az akkor még csak háromszoros világbajnok Hamilton oldalán, akinek hat éven át volt jobbkeze, edzője és bizalmasa. A brit korábbi elmondása szerint rengeteg időt töltöttek együtt a pályán kívül is, a világjárvány alatt például közösen izolálták el magukat, együtt mozogtak. A 2023-as szezon elején elváltak útjaik, ezalatt Cullen az IndyCarban Marcus Armstrong mellett dolgozott, idén azonban visszatért a Ferrarihoz átigazolt Hamilton mellé.

    „Alapvetően évek óta nagyon-nagyon jó csapat van körülöttem, és mindenki maradt is tavalyról, plusz még visszahoztam Ange-et. Jó a viszonyunk, régóta ismerjük egymást, sok mindenen mentünk keresztül közösen. Kivett néhány évet, hogy több időt töltsön a családjával és felfedezze a világon, de nagyon örültem, hogy elfogadta ezt a felkérést és visszatért hozzám erre az új fejezetre. Ez az együtt töltött elmúlt egy hónap máris nagyszerű volt” – nyilatkozta Hamilton Bahreinben.

    Időközben a veterán F1-es fotós és alkalmi oknyomozó Kym Illman is készített egy videót Hamilton és Cullen újbóli egyesüléséről, amiben arról beszél, tudomása szerint a két évvel ezelőtti különválásuk sem teljesen saját szándékukból történt. De nem is a Mercedes avatkozott közbe, hanem a Hamilton menedzselését akkoriban végző Cooper nevű cég. 2021 és 2023 között annak vezetője, Penny Thou intézte Hamilton személyes ügyeit, és ő volt az, aki 2023 elején fizioterapeutájának lecserélését javasolta a britnek, akinek szerinte változásra volt szüksége – a hétszeres bajnok ekkor volt túl F1-es karrierje legelső nyeretlen szezonján.

    Hamilton a fürdőszobája padlóján ült lesokkolva, amikor valóra vált élete álma

    Ekkortól a Mercedes egyik munkatársa, egy bizonyos Stevo vette át a Hamilton melletti asszisztensi feladatokat a pályán Cullentől, ő azonban nem volt edző vagy fizioterapeuta, így Hamilton az új kollégájával összességében rosszabbul járt.

    Illman tudomása szerint aztán Hamilton tavaly júliusban, az IndyCar mid-ohiói hétvégéje során kereste meg Cullent az újbóli együttműködés ajánlatával, s akár azonnali hatállyal szívesen látta volna ismét maga mellett, végül azonban kézenfekvőbbnek tűnt, ha az új kezdetet a Ferrarival való kezdésre időzítik – a tréner pedig már ott is volt Hamilton mellett au új csapattal való ismerkedés első napjaitól.

    Hamilton: Nincs még egy olyan, mint én

  • Hamilton tartott tőle, hogy az olaszok nem fogadják be a bőrszíne miatt

    Hamilton tartott tőle, hogy az olaszok nem fogadják be a bőrszíne miatt

    A Ferrarihoz csatlakozva Lewis Hamilton a legfőbb hiányosságot abban érzi, hogy a Mercedesnél kiharcolt társadalmi sokszínűség után most egy sokkal homogénebb közegbe csöppent. A brit beszélt Donald Trump intézkedéseiről és a világban zajló folyamatokról is.

    Hamilton nemcsak példátlan sikersorozatával formálta a Mercedes F1-es csapatáról és a márkáról alkotott képet az istállónál eltöltött 12 éve során. Az általa indított kampány, a Mission 44 keretében a társadalmi diverzitás növelésére is törekedett, amiben a csapat készséggel támogatta őt: a 2020-tól többször is feketére festett versenyautó csak a szimbóluma volt ennek, de a háttérben tényleg aktív munka zajlott azért, hogy a csapatban, és úgy általában a brit motorsportéletben arányosabbak kapjanak szerepet a különböző bőrszínű, társadalmi státuszú személyek és a nők.

    Hamilton távozik, de az autó színében mégis ott marad a Mercedesnél

    A jórészt az olasz munkaerőpiacról merítő Ferrarinál persze eddig nem volt szempont a diverzitás – az angliai Motorsport-völgytől távol ezzel nehezebb is lenne a dolguk, s emiatt a hétszeres világbajnok most úgy érzi, új csapatánál szinte a nulláról kezdve kell elkezdeni építkezni, ha hasonló sokszínűséget szeretnének elérni. A Ferrari elnöke, John Elkann ugyan eddig támogatólag beszélt Hamilton törekvéseiről, de nem nehéz elképzelni, hogy az ízig-vérig olasz istállónál erre kisebb lesz a hajlandóság – fekete F1-es versenyautót például aligha fogunk látni tőlük.

    „Eltűnődtem rajta, hogy végre egy sokszínűbb munkakörnyezetben dolgozhattam, amit hosszú idők során építettünk fel közösen, most pedig visszacsöppenek abba az időszakba, mint amikor megérkeztem a Mercedeshez, és még nyoma sem volt a sokszínűségnek” – nyilatkozta Hamilton a Time magazinnak.

    A brit beszélt arról, micsoda érzelmi hullámvasutat élt át, amikor az előző télen megkapta a Ferrari ajánlatát, s megosztott egy eddig ki nem tárgyalt szempontot is, amit figyelembe vett a döntés mérlegelésekor. Hamilton gyerekkorában sokszor áldozata volt megkülönböztetésnek bőrszíne miatt, Olaszországban pedig máig gyakran lehet hallani rasszista atrocitásokról a színesbőrű sportolókkal szemben, többnyire futballmeccseken.

    „Nem tagadom, átfutott ez az agyamon a döntési folyamat során. Ám mint olyan sok esetben, itt is csak emberek egy kis csoportja a leghangosabb. Nem hiszem, hogy gond lesz ezzel” – mondta erről Hamilton, aki a fioranói tesztjei során már megtapasztalhatta, hogy micsoda rajongással és szeretettet fogadja őt a tifosi.

    Az interjú során szóba került az Egyesült Államok elnöki székébe visszatért Donald Trump is, aki már első hónapja során visszavont pénzeket társadalmi diverzitást, elfogadást segítő programoktól is. Aligha meglepő, hogy a világrendet szélsebesen felforgató elnök nem élvezi Hamilton támogatását.

    „Nem fogom tudni megváltoztatni, amit ő vagy a kormánya csinál. Annak érdekében viszont tehetek, hogy az én környezetemben továbbra is felemeljük az embereket. Az út során szembe találkozok olyan erőkkel, amelyek nem akarják ezt, ennek okát pedig fel sem tudom fogni. De ez nem állít meg, tovább kell folytatnunk ezt a harcot” – szögezte le.

    Hamilton: Nincs még egy olyan, mint én

  • Hamilton a fürdőszobája padlóján ült lesokkolva, amikor valóra vált élete álma

    Hamilton a fürdőszobája padlóján ült lesokkolva, amikor valóra vált élete álma

    Az első hívástól sokkot kapott, a későbbiektől úgy ugrált, mint egy gyerek. Lewis Hamilton felidézte, milyen volt, amikor valósággá vált az álom, amiről már lemondott.

    Lewis Hamilton a Time magazinnak adott nagyinterjúban számos témát érintett az életéből, a Ferrarihoz szerződés pedig természetesen a beszélgetés jelentős részét kitette. A John Elkann Ferrari-elnökkel már 2018-ban találkozó hétszeres világbajnok saját elmondása szerint már letett róla, hogy valaha is a maranellói istállónál versenyezhet. „Ha igazán őszinte vagyok, elfogadtam, hogy valószínűleg soha nem fogok a Ferrarinak vezetni, és nem volt problémám ezzel” – mondta.

    Ám aztán jött a lehetőség. A cikk szerint Frédéric Vasseur, a Ferrari csapatfőnöke volt az, aki 2023 decemberében felhívta az éppen coloradói otthonában tartózkodó Hamiltont, hogy megkérdezze, csatlakozna-e 2025-től a csapathoz. Ez egyébként ellentmond idősebb Carlos Sainz azon állításának, hogy Hamilton kereste meg a Ferrarit. „Emlékszem, hogy miután letettem a telefont, szinte remegtem. Azt mondtam, hogy ó Istenem!”

    Hamilton továbbra is takargatja az arcát, hogy ne tudják lefotózni

    Az akkor még a Mercedesnél vezető klasszis elmondása szerint éppen az egyik barátjával volt, akivel megosztotta a hírt, majd mindketten sokkolódva ültek a fürdőszoba padlóján. „Arra gondoltam, hogy szent sz*r. Szó szerint most hosszabbítottam szerződést a Mercedesszel.” Ám mivel ebből a szerződésből egy szezon után kiléphetett, megvolt a lehetősége a váltásra. „Sok volt ez egyszerre, dúltak bennem az érzelmek, úgyhogy el kellett mennem sétálni” – emlékezett vissza arra, hogy a hír után egy órás sétát tett.

    Ezt pedig hosszas, napokon át tartó mérlegelés követte. „Úgy éreztem, hogy igazán nyugodt vagyok és jelen vagyok, és ez a helyes dolog a számomra” – mondta a döntésről, közeli barátja, az Ariel Investments társ vezérigazgatójaként és a Starbucks igazgatótanácsának korábbi elnökeként ismert Mellody Hobson pedig hozzáteszi: „senki nem hagyhatja figyelmen kívül a Ferrari hatását a sportra, különösen egy gyermek szemén keresztül.” Hobson elárulta azt is, hogy a tárgyalások során Hamilton minden Ferrarival zajló telefonhívás után úgy ugrált, mint egy gyerek.

    Az interjú alapján mindez pedig nem csoda. „Olyan időszakban vagyunk, amelyben újragondoljuk a jövőt és azt, hogy miről is szól igazán az álmodozás. A Ferrarihoz megyek, ember, ez pedig a legnagyobb álom.”

    Ne kerteljünk: a Ferrari megcsinálta a valaha volt egyik legjobb F1-es videót

  • Massa már azelőtt elbukhatja Hamilton vb-címének elvételét, hogy elkezdődne a tárgyalás

    Massa már azelőtt elbukhatja Hamilton vb-címének elvételét, hogy elkezdődne a tárgyalás

    Kitűzték az első tárgyalás időpontját Felipe Massa a 2008-as, Lewis Hamilton által megnyert világbajnoki cím megszerzéséért indított ügyében, de sajtóhír szerint nem is feltétlenül kerül majd sor tárgyalásra.

    Amikor talán már sokan el is felejtették, hogy van ilyen ügy, idén októberre kitűzték Felipe Massa a Forma–1, az FIA és Bernie Ecclestone elleni perének első tárgyalási időpontját. Mint arról az ügy kirobbanása után többször is részletesen beszámoltunk, a korábbi F1-es pilóta azok után perel, hogy a sportág egykori vezéreként Ecclestone 2023 áprilisában azt nyilatkozta az F1-Insidernek: a Renault csalása miatt az akkori szabályoknak megfelelően törölniük kellett volna a 2008-as Szingapúri Nagydíjat, ebben az esetben pedig Massa lett volna a világbajnok, és nem Lewis Hamilton. Ecclestone azt is elmondta, hogy amikor ő és Max Mosley FIA-elnök már a 2008-as idény vége előtt megtudta, hogy a Renault elcsalta a versenyt, azért nem tettek semmit, hogy ne rombolják az F1 hírnevét, és megérti, hogy Massa most jogi útra tereli az ügyet. A 94 esztendős üzletember utólag viszont már nem emlékezett arra, hogy a szóban forgó interjú egyáltalán megtörtént…

    Massa szerint sokan nem értik, hogy miért pont az ő követelése jogos a sok vitatott eset közöl

    Massa jogi csapata erre az Ecclestone-nyilatkozatra építi majd a vádat, az ügyet pedig az Egyesült Királyság Legfelsőbb Bíróságának legmagasabb divíziója fogja tárgyalni, már ha egyáltalán sor kerül tárgyalásra, az Autosport értesülései szerint ugyanis elképzelhető, hogy a bíróság már a tárgyalás kezdete előtt ejti az ügyet. A vádlottak (az F1, az FIA és Ecclestone) ugyanis valószínűleg azzal fognak védekezni, hogy nem megalapozott Massa ügye, mivel az egész arra a spekulációra épül, hogy amennyiben másként kezelik a szingapúri versenyt, az megváltoztatta volna a 2008-as világbajnoki cím kimenetelét. Persze, amennyiben a szezon után törölték volna a futamot, akkor a szingapúri eredmények kivonásával Massa lenne a bajnok (hiszen egyetlen ponttal csúszott le a címről), de azt valóban nem tudhatjuk, hogy miként hatott volna egy ilyen lépés a még hátralevő versenyekre akkor, ha még a szezon vége előtt meglépik.

    Massa többször hangsúlyozta, hogy az ő ügye nem sportszakmai jellegű (mint mondjuk a 2021-es abu-dzabi botrány), hanem egyszerűen összeesküvés áldozata lett. Azt is elmondta, hogy az anyagi kárpótlás mellett a 2008-as világbajnoki címre is igényt tart, azaz nem elégszik meg a pénzzel.

    Massa ügyvédje megerősítette: Hamiltonnal nincs bajunk, de a 2008-as vb-címet akarjuk

  • Hamilton: Nincs még egy olyan, mint én

    Hamilton: Nincs még egy olyan, mint én

    Saját kortalanságáról és az őt ért kritikákról beszélt Lewis Hamilton a Time magazinnak adott interjúban, amelyben azt mondja, az F1-ben máig szűnni nem akaró sikeréhségének egyik fő indikátora, hogy még nem kötelezte el magát a családalapítás mellett.

    A brit versenyző személyiségét boncolgató hosszú interjúnak egyik fő témája volt azon karrierdöntése, miszerint 40 évesen is új kihívásba vág a Forma–1-ben, hiszen a Mercedesnél eltöltött 12 szezon után a Ferrarihoz igazolt, és nem titkolt célja bajnoki címhez vezetni a csapatot.

    Már az is ritka az autóversenyzés csúcskategóriájában, hogy valaki még ebben az életkorban is a mezőny tagja legyen, Hamilton azonban még most kapta meg álomszerződését, és alighanem az elkövetkező években is győzelmi esélyesként kell vele számolni – 40 év felett pedig legutóbb 1994-ben Nigel Mansell tudott futamot nyerni.

    „Ne hasonlítsatok senki máshoz – szögezte le Hamilton. – Én vagyok az első és egyetlen fekete versenyző, aki valaha megfordult ebben a sportban. Máshogy vagyok összerakva, rengeteg mindenen mentem keresztül, megvan a saját történetem. Engem nem lehet másik korábbi vagy jelenlegi 40 éves Forma-1-es versenyzőhöz hasonlítani, mert nincs még egy olyan, mint én. Sikeréhes vagyok, nagy hajtóerő lakozik bennem, nincs feleségem, nincsenek gyerekeim. Csak egyetlen dologra koncentrálok, a győzelemre. Ez számomra a legfontosabb.”

    „Az öregember csak egy elmeállapot. Természetesen a testünk öregszik, de én sohasem leszek öregember.”

    Jegyezzük azért meg, Hamilton a nőtlen, gyerektelen és 40 év felett járó jelenlegi Forma-1-es pilóták között talán mégis mutat némi hasonlóságot Fernando Alonsóval.

    „Ennél jobban nem is állhatnánk” – üzen Hamilton, aki a hammertime-tól viszont elköszön

    A brit csapatváltásáról számos, az F1-es paddockban mozgó személyiség, korábbi versenyző elmondta a véleményét az elmúlt immár több mint egy évben, amióta a megállapodás ténye nyilvánossá vált. A korábbi csapatfőnök, Eddie Jordan például „kész öngyilkosságnak” nevezte a Ferrari döntését, hogy Sainzt Hamiltonra cserélték, míg mások, mint az egykori Ferrari-pilóta Jacky Ickx szerint elsősorban marketingszempontok vezérelték az évszázad átigazolását.

    Hamilton már régen lefektette, hogy kiknek a véleményére ad, a fenti úriemberek pedig nincsenek közöttük.

    „Mindig elfogadtam a negatív hangokat, viszont soha nem válaszolok azoknak az idősebb, végső soron fehér férfiaknak, akik megjegyzést fűznek a karrieremhez és megmondják, szerintük mit kellene csinálnom. Ahogyan megjelenesz, ahogyan bemutatkozol, ahogyan teljesítesz, lassan eloszlatja mindezt” – fogalmazott a hétszeres világbajnok.

    Hamilton továbbra is takargatja az arcát, hogy ne tudják lefotózni