Címke: Lewis Hamilton

  • A Ferrarinak még nem sikerült eltalálnia Hamilton kedvét

    A Ferrarinak még nem sikerült eltalálnia Hamilton kedvét

    Önkritikát gyakorolt Frédéric Vasseur Lewis Hamilton látványtalan eredménnyel záruló Ausztrál Nagydíja után, ugyanakkor nem érzi olyan rossznak a pilóta és a mérnöke közötti összhangot, mint amilyennek az a külső szemlélők számára tűnhetett.

    A szezonnyitó során több rádióüzenetből is kitűnt, egyelőre nem találta még meg igazán a közös hullámhosszot Hamilton és ferraris versenymérnöke, Riccardo Adami. Bár a párosnak több privát teszt alatt is volt lehetősége jobban megismerni egymást, éles bevetést és tétre menő döntéshelyezeket lehetetlen volt előidézni a melbourne-i versenyhétvége előtt, bizonyos pontokon pedig még jól hallhatóan döcögött a gépezet.

    Persze az Ausztrál Nagydíj a folyamatosan változó időjárás miatt kommunikációs szempontból is nehéz volt, a Ferrari mindkét versenyzőjével elszámolta, hogy mikor kellene bokszba hajtani a slick gumik lecserélésére, amivel bizonyosan több pozíciót is veszítettek, de Hamilton esetében olyan helyzeteket is hallhattunk, amikor visszautasította Adami jószándékú rádiós segítségét.

    Hamilton végighisztizte a szezonnyitót? – nem, egyáltalán nem ez történt

    A csapatfőnök szerint egyértelmű, hogy van még hova fejlődni Hamilton verseny közbeni igényeinek kielégítésében.

    „Ez volt az első verseny, most először kellett élesben kommunikálni a bokszutca és az autó között, és kétségtelen, hogy végezhetünk ennél jobb munkát, ismerhetnénk ennél jobban is egymást. Az információáramlás nem volt tiszta, a stratégiát nehéz volt eltalálni, ezért jobb kapcsolatra van szükségünk – de nem látok nagy gondot, tanulni fogunk az első versenyből, hiszen követtünk el hibákat” – fogalmazott Vasseur, akit az ESPN idéz.

    „Javítanunk kell a kommunikáción, megértve, hogy Lewisnak pontosan mire is van szüksége. Az ilyen helyzeteket viszont csak élesben tudjuk kipróbálni. A következő héten már sokkal jobbak leszünk.”

    Hamilton hétvégéjét vezetéstechnikailag is nehezítette az eső, elmondása szerint vasárnap egyáltalán nem volt meg a bizalma az autóban a pálya gyors kanyarjaiban, így csak annak tudott örülni, hogy egyben tartotta az autót. Na meg a temérdek tapasztalatnak, amit szerzett.

    „Rengeteget tanultam ebből a hétvégéből, amit elraktározhatok. Néhány változtatás máris a fejemben van, amiket el kell végeznem a következő hétre, és majd meglátjuk, hogyan megy” – mondta a hétszeres világbajnok, aki a 10. helyével csak egy pontot szerzett a szezonnyitón.

    Sokakat meghatott a újonc pityergése, de Helmut Marko kínosnak nevezte

  • Hamilton végighisztizte a szezonnyitót? – nem, egyáltalán nem ez történt

    Hamilton végighisztizte a szezonnyitót? – nem, egyáltalán nem ez történt

    Az Ausztrál Nagydíjat a 10. helyen záró Lewis Hamilton futam alatti rádiózásai sokakban azt az érzetet kelthették, hogy a hétszeres világbajnoknak már most elege van, de a valóság ettől nem is állhatna távolabb.

    Lewis Hamilton 12 közös idény után nemcsak a Mercedesszel szakított, hanem Peter Bonningtonnal, az őt a teljes Mercedesnél töltött időszaka alatt elkísérő versenymérnökével is, hiszen a Ferrarinál már a korábban Carlos Sainz, előtte pedig Sebastian Vettel mellett dolgozó Riccardo Adami segíti őt a versenyek alatt. Az első közös futamuk pedig a külső szemlélő számára kissé hektikusan alakult, hiszen az Ausztrál Nagydíj közvetítésébe is többször bevágták, ahogy Hamilton rászól Adamira, hogy az hagyja őt békén.

    Lewis Hamilton, Riccardo Adami, Ferrari
    Adami (balra) és Hamilton kevesebb mint két hónapja kezdte csak meg a közös munkát / Fotó: Ferrari

    Az alábbi párbeszédek játszódtak le Adami és Hamilton között:

    Hamilton: „Szenvedek a vezethetőséggel, az autó hátulja ideges.”

    Adami: „Használhatod a K1-et, amikor közel vagy [az előtted levőhöz].”

    Hamilton: „Hagyd rám, kérlek!”

    Adami: „Elérhető a K1.”

    Hamilton: „Igen, tudom, hagyd rám, kérlek!”


    Adami: „Hogy elkerüld, hogy ne legyen DRS-ed (Hamilton valószínűleg túl korán nyomta a gombot), azt javasoljuk, hogy válts fel, és utána nyomd a DRS-gombot.”

    Hamilton: „Kérlek, hagyd! Igen, de kérlek, hagyd rám! Menet közben tanulom az autót, haver. Csak hagyd rám a DRS-es dolgot, ez nem probléma.”


    Adami: „Próbáld nyomva tartani a K1-et, csak gyakorlásképp. Tudom, hogy nehéz.”

    Hamilton: „Nem vagyok elég közel!”

    Adami: „Vettem.”

    Hamilton: „Nem vagyok elég közel. Ha közelebb leszek, csinálni fogom.”


    Adami: „Maradj töltési módban. Töltőgomb be.”

    Hamilton: „Oké, nincs gond, csak ne ismételj meg mindent, kérlek.”

    Adami: „Értettem.”

    Videón a beszélgetések egy része:

    Ezekből a párbeszédekből úgy tűnhetett, hogy Adami nem tudott olyat mondani Hamiltonnak a verseny alatt, amivel a hétszeres világbajnok elégedett lett volna, és folyton korholta a mérnököt. A valóságban azonban mindössze annyi történt, hogy Hamilton először került versenyszituációba egy új autóval, ráadásul rögtön olyan körülmények között (eső), amilyenben még nem vezette a Ferrarit, így aztán egy rakás olyan dologgal kellett megbirkóznia, amivel eddig nem, és mint azt el is mondta, menet közben tapasztalta ki, hogy melyik, mérnöke által a kormányon kért változtatással hogyan kell vezetnie, miközben az ideges autót is próbálta a pályán tartani.

    És ilyen körülmények között kellett megkezdenie az összecsiszolódást Adamival, akivel ugyan a tesztek alatt már dolgozott együtt, de azt össze sem lehet hasonlítani egy sokkal pörgősebb, dinamikusan változó versennyel. Hamilton korábban 12 szezonon át dolgozott Bonningtonnal, akivel eljutottak arra a szintre, hogy egymás gondolatait is ismerték, félszavakból értették egymást, és pontosan tudták, hogy a másiknak mikor, mire van szüksége. Adami és Hamilton azonban még csak most kezdte tanulni mindezt, így a melbourne-i futamon elhangzott rádiózásokra egyáltalán nem egy frusztrált versenyző hisztijeként kell tekinteni, hanem úgy, hogy Hamilton és mérnöke most kezdte el igazán megismerni a másikat, és most kezdtek el egy hosszú folyamatot, aminek a végén reményeik szerint minden sokkal flottabbul fog majd menni. Addig pedig Hamilton egyszerűen nem teheti meg, hogy ne adja rögtön a másik tudtára, hogy mire van szüksége vagy mire nincs, mivel csak így tudnak minél hamarabb eljutni a kívánt szintre.

    „Szerintem Ricciardo igazán jó munkát végzett – dicsérte a mérnököt a brit pilóta a verseny után. – Lépésről lépésre tanulunk egymásról. A futam után mindent letöltünk, végigmegyünk a megjegyzéseken, hogy én miket mondtam és fordítva. Általában nem vagyok olyan, aki szeret sok információt kapni a versenyen, hacsak nincs szükségem rá és nem kérem. A legjobbját nyújtotta ma és innen megyünk tovább.”

    Hamilton már az első futama után finoman kritizálta a Ferrari kommunikációját

  • Ordas baklövés vagy balszerencse? – így zajlott belülről a Ferrari kommunikációja az Ausztrál Nagydíjon

    Ordas baklövés vagy balszerencse? – így zajlott belülről a Ferrari kommunikációja az Ausztrál Nagydíjon

    A Ferrari rögtön az első idei verseny után kritikák áradatával szembesült, miután nem jól reagált az Ausztrál Nagydíj közben megérkező esőre. A Charles Leclerc és Lewis Hamilton, illetve mérnökük közötti rádiózáson keresztül megnéztük a pontvesztésbe torkolló döntés hátterét.

    Az Ausztrál Nagydíjat csupán a 8. és 10. helyen befejező Ferrari nyilvánvalóan nem ilyen eredményért utazott el a szezonnyitóra, de miután pénteken még úgy tűnt, legalább Charles Leclerc-rel a pole pozícióért is harcban lehetnek, az időmérő edzésen minden félresiklott, majd a futamon sem állt helyre. Ezzel együtt a 4. és a 7. hely minimum összejöhetett volna a Scuderiának, hiszen Oscar Piastri kicsúszása után itt álltak, ám a 44. körben megérkező esőre nem reagáltak megfelelően, ami sok pontjukba került: a túl későre hagyott kiállással a 9. és 10. pozícióba estek vissza, ahonnan Leclerc révén már csak egy helyet javítottak.

    „Egyértelműen elszalasztott lehetőség volt. Különösen változó körülmények között, amikor nincs meg a tempónk, kell pontokat szerezni, és ma nem ezt tettük. Nem voltunk elég gyorsak a verseny elején, amikor a futam még unalmasan zajlott, aztán amikor fontos lett volna jó döntést hozni, akkor nem hoztunk jó döntést” – idézi a Crash.net a Hamiltonnál sokkal határozottabban kritizáló Leclerc-t, aki ugyanakkor nem mutogatott ujjal, és magára vállalta a saját részét: „Elsőként engem lehet hibáztatni a 11-es kanyarban elkövetett hibámért, mert 4-5 helyet veszítettem vele, és az hátrányba hozott minket. Anélkül szerintem elérhető lett volna a 3.-4. hely, de ez van.”

    Charles Leclerc, Ferrari
    Leclerc sem volt makulátlan / Fotó: Antonin Vincent / DPPI

    A közösségi médiában szurkolók hada kezdte ki azóta a Ferrarinál évek óta sarkalatos pontnak számító kommunikációt is, de az Leclerc szerint nem volt „különösen rossz”. Persze kívülről nézve ezzel azért lehet vitatkozni, hiszen a Ferrari volt az egyetlen topcsapat, amely annyira sokáig erőltette az esőben a slick gumikat, hogy pozíciókat bukott vele. „Ezt mindig megvizsgáljuk utólag, és tudjuk, hogy erre mindig koncentrálni kell. Hogy ma ez különösen rossz lett volna, azt nem gondolom, de meg fogjuk nézni” – mondta Leclerc.

    A jó kommunikáció nyilván elsősorban az eső 43-44. körben történt megérkezésekor volt kulcsfontosságú. Miután az élen álló két McLaren a 44. körben párban szánkázott végig a 12-es kanyar bukóterén, a kör végén Norris, Russell, Albon, Antonelli, Stroll, Hülkenberg, Bortoleto, Bearman és a 13-as kanyar füves bukóteréből nagy nehezen kitolató Piastri is a bokszutca felé vette az irányt intermediate gumikért. A következő, 45. körben senki nem érkezett, mivel az esőt slick gumin túlélni igyekvőknek még elviselhetők voltak a körülmények, a 46. kör végén viszont aztán már annyira vizes volt a pálya, hogy Verstappen és Gasly sem maradt tovább kint.

    Így a 47. körre már csak a két Ferrari, Tsunoda, Lawson és a két Haas maradt slickeken. Utóbbi háromnak nem volt veszítenivalója, hiszen addig a mezőny végén poroszkáltak, Tsunodának ellenben igen, és ki is golyózta magát a pontszerzők közül.

    Frédéric Vasseur, a Ferrari csapatfőnöke ezzel együtt a szerencsét emlegette utólag. „Furcsa szituáció volt, mert az első és második szektorban még száraz volt a pálya, a harmadikban pedig vizes. Egyfajta szerencsejáték volt… Mi arra tettünk, hogy kint kell maradnunk a pályán és a futam utolsó szakaszát slickeken kell végigcsinálnunk. A Mercedes és a McLaren két körrel korábban kiállt, mi viszont rosszkor tettük ezt meg. A legjobb akkor lett volna kiállni, amikor Max [Verstappen] tette, mi pedig rossz döntést hoztunk” – ecsetelte a Ferrari csapatfőnöke, majd elmondta, mindannyiukat meglepte, hogy mennyi eső érkezett.

    „Ez nagyon nehéz… Nem érezzük előre az esőt, ez inkább az érzésnek és annak a keveréke, hogy mit látunk a képernyőn és a radaron kanyarról kanyarra. Mindannyiunkat meglepett az eső mennyisége a verseny ezen szakaszában. Könnyű azt mondani utólag, hogy ez volt a rossz döntés” – szögezte le.

    Hamilton már az első futama után finoman kritizálta a Ferrari kommunikációját

    Hamiltonnak tényleg nem szólt a Ferrari?

    Leclerc-nél valamivel finomabban fogalmazott – elvégre mégis csak ez volt az első futama vörösben –, de azért Hamilton is megjegyezte, hogy jobb is lehetett volna a kommunikáció, mondván „hiányzott az útmutatás, hogy mennyi eső jön.”

    „Azt az információt kaptam, hogy rövid zápor lesz, és akkor még csak az utolsó kanyarban esett. Úgy voltam vele, hogy a pályán tudom tartani az autót, ha ez minden eső, de aztán még több jött” – nyilatkozta a hétszeres világbajnok a Sky Sports-nak, majd az F1 TV-nek hozzátette: „Hirtelen elkezdett jobban esni, és senki nem szólt, hogy már a pálya más részein is jobban esik, így hirtelen ezzel találtam szembe magam.”

    Hogy pontosan mit kommunikált a Ferrari Leclerc-rel, illetve Hamiltonnal, azt a csapatrádiójuk visszahallgatásával rekonstruáltuk, alább pedig mutatjuk, mikor és milyen, az időjárással kapcsolatos üzenetek hangoztak el Bryan Bozzitól (Leclerc versenymérnöke), illetve Riccardo Adamitól (Hamilton versenymérnöke).

    Leclerc

    41. kör eleje
    Bryan Bozzi: „2-es 3-as osztályzatú eső ér el minket 7 perc múlva, folyamatosan tájékoztatni foglak.”

    41. kör utolsó szektorának eleje
    Bozzi: „3 körön belül 3-as osztályú eső várható. 2 körön át fog tartani.”
    Leclerc: „A 3-as osztályú az sok esőt.”
    Bozzi: „Igen, ezt látjuk a radaron, de meg kell várnunk.”

    42. kör vége
    Bozzi: „Már csepereghet a harmadik szektorban.”

    43. kör vége
    Bozzi: „Erősödik az eső.”

    44. kör második szektorának vége
    Bozzi: „2 körön belül heves eső érkezik, 2 körön át fog tartani.”

    (A 3-as szektorban Leclerc megforgott, amikor már kezdett jobban esni)

    45. kör második szektor vége
    Bozzi: „Tudasd velem, hogy az inter vagy a slick a jó gumi.”

    45. kör utolsó szektora
    Leclerc: „Hogy fest a helyzet a következő körökre?”
    Bozzi: „Csak a hármas szektorban esik, maradj kint, később fog erősödni.”

    46. kör vége 
    Bozzi: „Ez a legvizesebb rész”

    Leclerc közben visszaelőzte Tsunodát, majd Gasly kiment előle a bokszba, az utolsó kanyarból kigyorsítva pedig Norris elviharzott mellette intereken. Ezután a 47. kör elején a kettes kanyarban koppanásig ellenkormányzott, miközben közölte a rádióban, hogy „egy körrel elkéstünk.” Ezután nem sokkal bejött a biztonsági autó Lawson és Bortoleto balesete miatt.

    Hamilton

    43. kör eleje
    Hamilton: „Jön még eső?”
    Riccardo Adami: „2 körön belül, 4-es osztályú lesz, de csak 2 körig fog tartani.”

    43. kör vége, célegyenes
    Adami: „Csak infónak: csepereg az eső a bokszutcában.”

    44. kör fele
    Adami: „2 kör múlva érkezik a nagy eső, rövid lesz és heves, 2 körön át fog tartani.”

    45. kör fele
    Adami: „Egyelőre kint maradunk, szólj, ha interek kellenek.”
    Hamilton: „Rendben van, csak tarts naprakészen az utolsó szektorról. Elég csúszós volt.”

    45. kör harmadik szektor
    Adami: „Csak tartsd a pályán, Verstappen lassú volt a 11-es kanyarban.”

    46. kör felénél
    Adami: „A hármas szektor a legvizesebb.”
    Hamilton: „Jön még több eső?”
    Adami: „Negatív, csak ennyi. Remélhetőleg, de meglátjuk. A bokszutcában továbbra is esik.”

    47. kör eleje
    Hamilton: „Ez nagyon csúszós, haver, több eső jön. Ki kellett volna állnunk, több eső jön. Mindenhol esik.”

    Ami elsőre is szembetűnő Leclerc és Hamilton rádiózása között, az az, hogy Leclerc-nek már a 41. kör elején, még az Alonso balesete miatti biztonsági autós fázis alatt szólt a mérnöke a közelgő esőről („2-es 3-as osztályzatú eső 7 perc múlva”), majd a kör vége felé ismét jelezte, hogy 3-as osztályú eső érkezik, mire Leclerc válaszolt is, hogy az igencsak nagy zuhét jelent. Ezzel szemben Hamiltonnak Adami egyáltalán nem adott az esővel kapcsolatos tájékoztatást egészen a 43. kör elejéig, és akkor sem magától, hanem azért, mert a brit a 42. kör végén az utolsó szektorban már észlelte az esőcseppeket, és rákérdezett, hogy várható-e csapadék.

    Ezután mindkét pilótát folyamatosan tájékoztatta mérnöke az esőről, és a rádiózásból leginkább az olvasható ki, hogy a Ferrarinál azt ítélték meg rosszul, hogy mennyire lesz ettől az esőtől vizes a pálya, azzal ugyanis tisztában voltak, hogy komolyabb csapadék jön. Az utolsó lehetőség a kiállásra – miként azt Vasseur is megjegyezte –, a 46. körben jött el, azaz akkor, amikor Verstappen és Gasly is a bokszba hajtott. Leclerc-nek és Hamiltonnak azonban nem mondták, hogy tegyenek így, helyette a mérnökük az ő kezükbe adta a döntés lehetőségét. Ezzel szemben Verstappennek – miközben őt is folyamatos jelentésre kérték a pálya állapotáról – a 46. kör legvégén mérnöke mindenfajta diskurzus vagy kérdezősködés nélkül a fülére szólt, hogy hajtson ki a bokszba (hogy Gaslyval is ugyanígy tett-e az Alpine, azt nem tudjuk, mert neki eddigre elromlott a fedélzeti kamerája.)

    Charles Leclerc, Lewis Hamilton, Ferrari
    Hamilton és Leclerc is pórul járt / Fotó: Antonin Vincent / DPPI

    A Ferrari tehát egyértelműen kommunikálhatott volna jobban abból a szempontból, hogy átveszi a kezdeményezést a pilótáktól, és legkésőbb a 46. kör végén a bokszba rendeli őket. Persze az is egy döntés, amit hoztak, azaz, hogy nem tették, és inkább kockáztattak a kint maradással, de mivel a potenciális pontszerzést eldobó csapatok közül ezt rajtuk kívül csak a Racing Bulls tette, azért ez inkább tekinthető hibának, mint rosszul elsült hazardírozásnak.

    Kommunikációs fronton tehát továbbra is van teendő Maranellóban, de a jelek szerint nem csak ott. „Egyértelműen nagyon le voltunk maradva a tempó terén a McLarenektől és Maxtól, úgyhogy ma szenvedtünk. A McLarenek és Red Bullok annyival gyorsabbak voltak, úgyhogy rengeteg dolgunk van” – mondta Leclerc.

    Sainz első körös balesete is kellett a Williams 9 éve legjobb szezonkezdetéhez

  • Hamilton már az első futama után finoman kritizálta a Ferrari kommunikációját

    Hamilton már az első futama után finoman kritizálta a Ferrari kommunikációját

    Lewis Hamilton a 8. helyről rajtolva csupán a 10. helyen fejezte be az Ausztrál Nagydíjat, miután nem jött be a Ferrari kockázatvállalása az eső megérkezésével, majd a mezőny végéről felzárkózó Oscar Piastri szenzációs manőverrel az utolsó körben autózta körbe a hétszeres világbajnokot, aki finoman jelezte, nem kapott elég infót a csapattól a futam egy kritikus szakaszában.

    Hamilton a 8. helyen haladt, amikor a Fernando Alonso balesete miatti biztonsági autós fázist követően nem sokkal megérkezett az égi áldás, majd a Ferrarival első nagydíját teljesítő világbajnok rövid ideig vezette is a futamot, amikor már mindenki kiállt előle intermediate abroncsokért. A Ferrari azonban az utolsó utáni pillanatig várt azzal, hogy a bokszba hívja őt és a megpördüléssel mögé visszaeső Charles Leclerc-t, így miután feltették nekik a köztes esőgumit, a két Ferrari a 9. és 10. helyről várhatta az újraindítást.

    Hamilton azonban hiába volt előrébb, Leclerc nemsokára megelőzte, majd mindketten elmentek Pierre Gasly mellett, hogy aztán Piastri az utolsó körben kapja el a britet. „Szép munka, az időzítés nem volt a legjobb, de szép munka” – szólt rádión Riccardo Adami, Hamilton versenymérnöke pilótája fülére a leintés után, mire Hamilton az „igen, az nem volt nagyszerű, de nyomjuk tovább” üzenettel reagált.

    A Ferrari nem a 8. és 10. helyért utazott Ausztráliába

    A 40 esztendős veterán nem tűnt frusztráltnak az interjúzónában sem, de azért értékelésében kitért arra, hogy egyrészt az autót mennyire nehéz volt vezetni, másrészt az eső megérkezésekor nem kapott elég pontos információkat a csapattól.

    „Nagyon trükkös volt, és sokkal rosszabbul ment, mint ahogy előre gondoltam, hogy menni fog – nyilatkozta a Sky Sports-nak. – Az autót nagyon-nagyon nehéz volt vezetni ma, úgyhogy én csak annak örülök, hogy távol maradtam a falaktól, mert a legtöbbször az autó oda akart menni. Sokat tanulhatok ebből, már csak arról is, hogy milyen esőben vezetni a Ferrari-motort, vagy a különböző kormányon elérhető változtatásokkal miként kell másként vezetni az autót.”

    Amikor arról kérdezték, hogy miért maradt ki annyira sokáig slickeken, megjegyezte: „hiányzott az útmutatás, hogy mennyi eső jön.” „Azt az információt kaptam, hogy rövid zápor lesz, és akkor még csak az utolsó kanyarban esett. Úgy voltam vele, hogy a pályán tudom tartani az autót, ha ez minden eső, de aztán még több jött.” A Sky riportere ezután visszakérdezett, hogy akkor ezen még dolgozni kell-e, amire az volt a válasz, hogy „egyértelműen.”

    Piastri előzése Hamilton ellen

    Hamilton ezután az F1 TV stábjának is hasonlóan értékelt: „Az utolsó szektorban kicsit erősödött az eső, miközben a pálya többi része rendben volt. Azt nyilván nem tudtam, hogy hol vannak a többiek, miközben azt igen, hogy néhányan már kereket cseréltek. Aztán hirtelen elkezdett jobban esni, és senki nem szólt, hogy már a pálya más részein is jobban esik, így hirtelen ezzel találtam szembe magam. Ez egy kisebb kihagyott lehetőség volt, de örülök, hogy a pályán tartottam az autót.”

    A hétszeres világbajnok ebben az interjúban is elmondta, hogy „hálás vagyok, hogy célba értem és szereztem egy pontot, de összességében nem ebben reménykedtem”, illetve, hogy „annyi mindenhez kellett hozzászoknom a sok kormányon történő változtatásnál, amire kérnek, az autó egyensúlya pedig nagyon-nagyon trükkös volt ma. Remélhetőleg a következő versenyen javítani tudunk rajta és jobb helyzetbe tudjuk hozni az autót, mert szerintem sokkal nagyobb a potenciál benne, mint amit ma ki tudtunk hozni belőle.”

    Piastri: Remek versenyem volt, leszámítva, amikor egy percig tolattam

  • Lehullt a lepel Hamilton titokzatos (másik) női segítőjéről

    Lehullt a lepel Hamilton titokzatos (másik) női segítőjéről

    Az idei szezon előtt feltűnt egy új arc Lewis Hamilton mellett. Mint kiderült, egy másik, a hétszeres világbajnok belső köréhez tartozó személyről van szó, aki ezután szorosan együtt fog dolgozni a brit versenyzővel.

    Lewis Hamilton első ferraris heteiben gyakran foglalkozott azzal az F1-es sajtó, hogy a hétszeres világbajnokot korábban éveken át a Mercedesnél segítő Angela Cullen visszatért a 40 esztendős szupersztár mellé, és a Ferrarinál ismét ő lesz a mindenese (Cullen elsősorban fizioterapeuta, de a szerepkörébe ennél jóval több minden tartozik). A bahreini teszten ugyanakkor feltűnt egy másik hölgy is Hamilton mellett, akiről elsőre azt is gondolhattuk, hogy a Ferrari rendelte új igazolása mellé, de mint kiderült, nem ez a helyzet.

    A The Telegraph kinyomozta, hogy a hölgyet Eilának hívják, olasz, Londonban él, és nem a Ferrari, hanem Hamilton Project 44 nevű alapítványa szerződtette, hogy a hétszeres világbajnok sajtósa legyen. A brit lap hozzáteszi, hogy Eilának nincs F1-es tapasztalata, azaz teljesen kívülállóként érkezett, és azóta árnyékként kíséri Hamiltont, aki nemcsak Angela Cullennel, hanem tavaly korábbi menedzserével, Marc Hynes-al is újra összeállt.

    Ez a gyakorlat, mármint hogy valaki kívülről hozzon sajtóst, az F1-ben egyáltalán nem megszokott, hiszen a sajtósok ugyanúgy az adott csapat alkalmazottai, mint a mérnökök vagy szerelők, és mindig az aktuálisan az istállónál vezető pilótákkal dolgoznak. Hamilton hétszeres világbajnokként ugyanakkor nyilván élvez olyan kiváltságokat, amit mások nem.

    Hamilton jó előjelnek érzi, hogy elsőre alig maradt el Leclerc-től

  • Leclerc langyos szponzordumával álomba ringatta Hamiltont, majd bevitte neki a mattot

    Leclerc langyos szponzordumával álomba ringatta Hamiltont, majd bevitte neki a mattot

    Úgy tűnik, visszatérő eleme lesz idén a Ferrari motorhome-jának a sakktábla, amely mellett Charles Leclerc és Lewis Hamilton tornáztatják meg az agyukat a versenyhétvégék szüneteiben. Persze ezt a küzdelmet azért nem veszik véresen komolyan, mint az a melbourne-i epizódból már ki is derült.

    Először a londoni közös festésbemutató eseményen lepte meg a nézőket annak látványa, ahogy az asztalnál egymás mellett ülve Leclerc és Hamilton egy mobiltelefonon keresztül nagy átéléssel sakkpartiba mélyedtek egymással. Ezen a hétvégén az Albert Parkban már egy valódi tábla mellé ülhetett le a két pilóta, a jelek szerint a közösségi médiának készülő bolondozásokat a Mercedesnél többnyire kerülő Hamiltonnak az ilyen logikai játékba csomagolt videók azért még beleférnek.

    Persze sakkmérkőzést kamerázni nem az a pörgős 21. századi tartalom, így a pilóták beszélgetésbe is elegyedtek egymással két lépés között. Érdekes, hogy Leclerc nem tudta, Hamilton mikor nyerte első F1-es versenyét (persze a 2007-es Kanadai Nagydíj idején még csak 9 éves volt), saját nyolc győzelme közül pedig a 2019-es monzait és a tavalyi monacóit emelte ki legemlékezetesebbként.

    Nézői szempontból illúzióromboló módon a Ferrari egy elég agresszív reklámszpotot is belegyömöszölt a videóba: nem igazán adtak a látszatra, egyszer csak Hamiltont az kezdte el leginkább foglalkoztatni a világ összes nagy kérdése közül, hogy miről is szól pontosan a Shell és a Ferrari által megkötött legújabb partnerségi együttműködés, Leclerc pedig, mintha csak betanult szöveget mondana fel, el is kezdte sorolni ennek előnyeit… Váratlanul azonban megszakította a monoton szöveget:

    „Lewis. Nem tudom befejezni a mondatot, mert nyertem!” – jelentette ki Hamilton legnagyobb megdöbbenésére, majd a vezérrel lépve meg is erősítette ezt a tényállást. A britnek hamarosan összeállt a kép, és előállt a magyarázattal: szerinte Leclerc szándékosan locsogott folyamatosan, hogy ő ne tudjon koncentrálni a lépéseire.

    Egy másik, rövidebb videó is előkerült a sakkozásról, ebben Hamilton megkérdezte, hogy hányadik partinál is járnak, mire Leclerc azt válaszolta, hogy 5:0-ra vezet.

    „5:0? Menj innen a fenébe!” – reagált nevetve a hétszeres bajnok.

    Vasárnap, a szezonnyitó futamon aztán az előrejelzések szerint változékony időben kell majd kisakkoznia a legjobb taktikát Leclerc-nek és Hamiltonnak, akik a várakozásokat alulmúló időmérő után csak a 7. és a 8. helyről rajtolnak majd.

    Leclerc a Ferrari rémálomszerű időmérője után: „Hosszú még a szezon, nyugodtnak kell maradnunk”

  • Hamilton jó előjelnek érzi, hogy elsőre alig maradt el Leclerc-től

    Hamilton jó előjelnek érzi, hogy elsőre alig maradt el Leclerc-től

    A két Ferrari nem remekelt az F1-es szezonnyitó időmérő edzésén, Lewis Hamiton így csak a 8. rajthelyet tudta megszerezni, egy pozícióval csapattársa, Charles Leclerc mögött. A várható vasárnapi esőben ezúttal nem új reményeket lát, elvégre még nem is vezette új autóját vizes pályán.

    Hamiltonnak eseménydús első időmérője volt a Ferrarival, a Q1-ben egy extra gumiszettet is el kellett égetnie a biztos bentmaradáshoz, majd a Q2-ben az utolsó körére is használt abroncsokkal nekivágva megpördült. A brit végül hozta a kötelezőt és eljutott a legjobb tízig, de végül csak a 8. helyen zárt a Q3-ban.

    Nem csak neki voltak azonban problémái, hiszen Leclerc közvetlenül előtte végzett, a Ferrari látszólag a kör utolsó szektorára túlmelegítette a gumikat, így ott néhány tizedet veszítettek az előttük állókhoz képest. Hamiltont mindenesetre önbizalommal tölti el, hogy új csapatánál az első éles bevetésén csupán két tizeddel volt lassabb Leclerc-nél.

    „Általában véve jó érzéseim voltak a pályán. De még mindig minden az első számomra, most voltak az első szabadedzéseim és az első időmérőm a Ferrarival. Sokat kell dolgoznom azért, hogy alkalmazkodjak ehhez az autóhoz, ami nagyon más érzéseket nyújt ezen a pályán, mint azt korábban megszoktam” – mondta Hamilton a Sky Sportsnak.

    Fölényes McLaren kettős siker az év első F1-es időmérőjén, a Ferrarik a legjobb 5-be sem fértek be

    „Annak fényében, hogy Charles már hetedik éve a csapatnál van és kívül-belül ismeri az itteni autók alapvető karakterisztikáját, az eszközöket, én pedig csak most tanulok mindent, elfogadom ezt az eredményt az első időmérőmre. Egy egyszerű beállításmódosításhoz is egészen más eszközöket használnak, én pedig még mindig tanulom, hogy bizonyos dolgokkal pontosan hogyan is hathatok az autóra. De most még meg kell értenünk, hogy miért nem vagyunk az élen állókkal azonos szinten.”

    A Sky-nak egyébként a McLaren és a Mercedes csapatvezetője, Andrea Stella és Toto Wolff egyaránt megjegyezték, a Ferrari előrébb áll az erősorrendben annál, mint azt ezen az időmérőn mutatta, s mindkét istállónál számolnak velük a versenyre.

    Vasárnapra az előrejelzések esőt jósolnak a futam idejére, és bár Hamilton hagyományosan elemében van nedves körülmények között, a Ferrarinál egyelőre még ez is az ismeretlenbe való ugrást jelentené számára.

    „A holnap nagy kihívás lesz. Sohasem vezettem ezt az autót esőben, még csak nem is ismerem az esős beállításait! Ezt fogom tanulmányozni ma este, és holnap ismét új dolgokat fogok megtapasztalni” – tartotta alacsonyan az elvárásait a hétszeres világbajnok.

    Verstappen elfogadja a 3. helyet, Norris óvatos – így értékelt a top 3 az időmérő után

  • Hamilton elvan a saját kis világában, és apránként tervez gyorsulni

    Hamilton elvan a saját kis világában, és apránként tervez gyorsulni

    Lewis Hamilton azt mondta, az Ausztrál Nagydíj első edzésnapján időbe telt, mire ráérzett a Ferrari vezetésére, mert az autó viselkedése meglepte. Nem érez nyomást magán, tudja, hogyan lehet sikeres.

    Míg Charles Leclerc a leggyorsabbnak bizonyult az év első állomásának nyitónapján, Hamilton még kereste a formát, és csapattársánál négy tizedmásodperccel lassabb időt ért el, ami az 5. helyre volt elég. A csapatváltás fényében érthető, hogy nem teljesített úgy, mint a Ferrarinál már a hetedik szezonjára készülő, így az autó mozdulatait és sajátosságait zsigerből jobban érző Leclerc, és a hétszeres világbajnok nem is tűnik türelmetlennek.

    „Lenyűgöző volt pályára hajtani egy Ferrarival – nyilatkozta Hamilton a Sky Sportsnak. – Az autót teljesen másnak éreztem, mint korábban, ezért időbe telt, mire felvettem a fonalat az első edzésen. „A második edzés már határozottan jobb volt, építkeztem. Építkezünk, apránként gyorsulunk.”

    Nem érzem rossznak az autót, csak máshogy kell vezetni [mint a Mercedest]. Lépésenként igazítok a vezetési stílusomon, de élvezetem a vezetést.

    Főnöke, Frédéric Vasseur hasonló türelemmel áll hozzá versenyzőjéhez, aki a két edzés között az FIA sajtótájékoztatóján beszélt erről.

    A Ferrari versenyzői körbeudvarolták egymást, Hamilton érdekes bókot mondott Leclerc-re

    „Ez egy folyamat, nem vonhatunk le megállapításokat egyetlen edzés után. Szemernyi kétségem sincs, hogy képes lesz jól teljesíteni, méghozzá hamarosan. Úgy rémlik, tavaly Carlos [Sainz] 8. vagy 9. lett az edzésen, aztán megnyerte a futamot – mutatott rá. – A szezon első fele az alapok megépítéséről szól, a kapcsolatok, a csapattagokkal való bizalom kialakításáról. A bizalom nem jön létre csak úgy hipp-hopp, időbe telik kiépíteni.”

    Hamilton nem érez nyomást

    Hamilton csütörtökön kijelentette, hogy nem érzi magát az elvárások fogságában. „Nem érzek nyomást a feladatomban. Az évek során tízszer akkora terhet helyeztem magamra ahhoz képest, amit mások rakhattak volna rám” – mondta.

    „Nem olvasok híreket, hosszú ideig megvagyok a közösségi média nélkül. Nem záporozik rám az, ami a közösségi médiában elhangzik, elvagyok a saját kis világomban.”

    „Mindent beleadok, a lelkem és a testem is keményebben próbálom edzeni, mint valaha. Igyekszem még többet kihozni magamból, és tudom, ez nem lesz könnyű, de nem érzek nyomást. Senkinek sem kell bizonyítanom. Tudom, mi kell ahhoz, hogy jó munkát végezzek, és így akarok cselekedni magamért, a családomért, és a csapatomért, amely nagyon megérdemelné a sikert.”

    Hamilton természetfeletti képességéről beszélt Marko

  • A Ferrari versenyzői körbeudvarolták egymást, Hamilton érdekes bókot mondott Leclerc-re

    A Ferrari versenyzői körbeudvarolták egymást, Hamilton érdekes bókot mondott Leclerc-re

    Charles Leclerc azt is elmondta, hogyan éli meg azt, hogy most Lewis Hamiltonra irányul a nagyobb figyelem a Ferrarinál.

    A Ferrari versenyzői az előző években közelebb álltak egymáshoz életkorban és az elért sikerekben is, mint most, amikor Leclerc csapattársaként Carlos Sainzot Hamilton váltotta. Túlzás nélkül mondhatjuk, hogy eddig inkább a monacói versenyzővel foglalkozott többet a média, ám ezúttal fordul a kocka.

    Leclerc ugyanakkor kijelentette, hogy Hamilton érkezése és a rá irányuló figyelem nem zavarja. „A Ferrari nagyobb bármelyik versenyzőnél, ezért különleges a Ferrari. A csapatért rajonganak sokan, nem egyik vagy másik pilótájáért. Lewis a sportág legendája, így jelenleg nagyobb érdeklődés kíséri, mint engem, de ez teljesen rendben van részemről. Megértem ezt, így normális. Nem hiszem, hogy versengés lenne közöttünk, hogy bármelyikünk a Ferrari kiemelt pilótája legyen” – mondta az Ausztrál Nagydíj helyszínén.

    „Lewis nagyszerű – tette hozzá. – Igazán kedves ember. Szuperül kijövünk egymással, sok a közös szenvedélyünk, ezek egyike a zene.”

    Hamilton természetfeletti képességéről beszélt Marko

    Hamilton is méltatta csapattársát, és először viccelődve felelt a kérdésre, hogy mivel imponált neki először: „A nagyszerű frizuráját és a szemét leszámítva jól néz ki!” Utána azonban kiemelte, hogy Leclerc sok energiát fektet abba, hogy sikeres legyen.

    „Nem tudjuk, ki mit csinál a zárt ajtók mögött, de szerintem mindegyik versenyző keményen dolgozik. Mindenki más módszereket használ, és érdekes volt látni, ő miket. A módszerei nem különböznek nagyon az enyéimtől, és látható, hogy a srác keményen dolgozik velük” – mondta, „Mr. Ferrarinak” nevezve a csapattársát. Ezzel vélhetően arra célzott, hogy olyan, mint maga a Ferrari megtestesülése.

    Leclerc korábban azt mondta, a Ferrari is tanul Hamilton más csapatoknál alkalmazott munkamódszereiből.

    Leclerc és Hamilton Milánó belvárosában égetett gumit F1-es Ferrarival (fotók, videók)

  • Meglógtam a Ferrarival – Hamilton varázsolt, leforgatta saját magával a klasszikus film jeleneteit

    Meglógtam a Ferrarival – Hamilton varázsolt, leforgatta saját magával a klasszikus film jeleneteit

    Az F1-es szezonnyitó előtti meglepetésként Lewis Hamilton feltűnt egy 1986-os filmklasszikusban kiváló imitációs játékának és a modern technológia trükkjeinek köszönhetően.

    A 80-as évek egyik népszerű amerikai filmvígjátéka az angolul kevésbé beszédes Ferris Bueller’s Day Off, ami magyarul a Meglógtam a Ferrarival címet kapta. A történetben a 23 éves Matthew Broderick által alakított főszereplő és barátja titokban elkötik a barát apjának ritkaságszámba menő Ferrariját, amivel aztán mindenféle nem várt bonyodalmakba keverednek Chicagóban.

    Egy alkalommal egy autómegőrzőben hagyják az 1961-es Ferrari 250 GT Californiát, ám a parkoló dolgozója titokban szintén megjáratja egy kicsit a gépet. Ő az a Richard Edson által alakított szereplő, akinek a helyén a Hamilton Instagramján megosztott újraforgatott jelenetekben maga a hétszeres F1-es világbajnok tűnik fel. Tulajdonképpen az eredeti filmrészleteket látjuk az eredeti karakterekkel, csupán Hamilton személye az, akit odavarázsoltak Edson helyére, a brit pedig igyekszik is a lehető legjobban leutánozni a színész összes mozdulatát és mondatát a filmből.

    „Nem is lehetne jobb módja a szezonkezdésnek, mint beteljesíteni egy újabb álmom” – írta Hamilton a videóhoz, aminek elkészítésén saját produkciós cége, a Dawn Apollo Films is dolgozott.

    „A Meglógtam a Ferrarival gyerekkorom óta az egyik kedvenc filmem. Ezzel tisztelgek az ikonikus film előtt és ünneplem meg első szezonomat a Ferrarival. A legmodernebb technológiára, gyártásra és tervezésre volt szükség, hogy ezt így összehozzuk. És szereznünk kellett egy teljesen azonos autót is. Amióta láttam a filmet, ez egy igazi álomautó számomra. Ezzel az energiával és izgatottsággal megyek a versenypályára is ebben az évben.”

    Az újravett jelenetekben egy másik új szereplő is feltűnik, a színész Edward Norton ugyanis Hamilton útitársa az elkötött Ferrariban. A 250 GT Californiából száznál is kevesebb példány készült, és az eredeti filmben is csak egy másolatot használtak, amikor pedig a történet csúcspontján összetörik a csodaautó, azt filmes trükkökkel oldották meg.

    Íme Hamiltonék alkotása:

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Lewis Hamilton (@lewishamilton) által megosztott bejegyzés

    Hamilton természetfeletti képességéről beszélt Marko