Címke: Lewis Hamilton

  • Új szabály Hamilton ellen és szárnytalan F1-es autók – a legelborultabb áprilisi tréfák egy helyen

    Új szabály Hamilton ellen és szárnytalan F1-es autók – a legelborultabb áprilisi tréfák egy helyen

    Mi megkíméltük olvasóinkat az áprilisi tréfáktól az egyezményes nemzetközi álhírnapon, most viszont összegyűjtöttük, milyen sületlenségekbe lehetett belefutni bolondok napján az autósportok világában.

    Egyre nehezebb persze már olyan áprilisi tréfával előrukkolni, ami nem esik le azonnal a hónap első napján már minden kattintását gyanakodva megtévő olvasónak, de idén is akadt azért néhány erős próbálkozás. Például a Sauber új festéséé, a csapat ugyanis a Red Bull valós bejelentésének farvizén sokakhoz elérhetett. Az energiaitalosok történetesen április 1-jét választották a Japán Nagydíjra készülő új, ideiglenes, de tényleges festésüknek bemutatására, nem sokkal ezután pedig a Sauber névadó szponzora, a Stake is előállt egy videóval, amelynek egyes pillanatai még hihetőnek is tűnnek a pirosra festett F1-es autóval. A posztban és a videó nyitóképén azonban árulkodó, hogy a cég csak a saját nevével poénkodik, és steakhouse helyette stakehouse-ban javasolja a falatozást.

    Eközben az F2-es Invicta Racingnél – akikkel tavaly Gabriel Bortoleto bajnok lett – szintén színváltással ugratták a követőtábort. Elmondásuk szerint felismerték, hogy a rikító sárga színükkel túlságosan kitűnnek a mezőnyből, ami a riválisokat is zavarhatja, ezért mostantól szürkék lesznek. „Lélekben láthatatlanok vagyunk.”

    Hamilton első ferraris szezonja egyben az utolsó is?

    A Motorsport-total teljes komolyságot sugározva, exkluzív értesülésként tolmácsolja, hogy az FIA egy új szabálytervezettel 2026-tól maximális életkori limitet vezetne be az F1-ben, eszerint 40 éves kor felett már senki nem versenyezhetne a sorozatban. Ennek egyik oka a korosabb versenyzők koncentrációjának kihagyása, így a nagyobb balesetezési hajlam miatti aggodalom, a másik pedig az, hogy a sport által megszólított új, fiatal közönséget már egyébként is csak a fiatal pilóták érdeklik – állítja a tréfacikk. Ez két pilóta karrierjét szűntetné meg az idei év végétől, Lewis Hamilton egyetlen szezon után kénytelen lenne kiszállni a Ferrariból, Fernando Alonso pedig az Aston Martinban nem folytathatná, amivel akár megnyílhatna az út Max Verstappen átigazolása felé.

    A Motorsport Week tréfája szerint a Monacói Nagydíj egy újabb nagy változással tervezi növelni a vonzerejét és nyomatékosítani létjogosultságát a naptárban: esti, villanyfényes futamot rendez 2026-tól, követve ezzel… egy csomó másik pályát.

    A The Race posztjával viszont átbillenünk azon hírek irányába, amelyek már nem is feltétlenül akarnak hihetőnek tűnni, inkább az a céljuk, hogy minél nagyobb blődséget állítsanak. Mint például hogy a hajlékony szárnyak egyre ellenőrizhetetlenebb katyvaszából az FIA úgy próbálja kivágni magát, hogy a Japán Nagydíjtól egyszerűen megtiltja az első és hátsó vezetőszárnyak használatát a csapatoknak.

    Ide illik a silverstone-i pálya közleménye is, miszerint az idei Brit Nagydíjra a pálya minden kanyarjában körforgalmat alakítanak ki, ezzel jobban letükrözve a brit közutak sajátságait, és így legalább a versenyzőknek is egyértelmű lesz, mikor kell elsőbbséget adniuk egy riválisuknak.

    Az F1 történetének elfeledett vagy emlékezetes pillanatait X-oldalán napi rendszerességgel megidéző korábbi F1-es sajtófőnök és újságíró, Matt Bishop pedig ezúttal tényleg egy olyan sztorival hozakodott elő, amiről még biztosan senki sem hallott. Megismerhetjük az 1975-ben titokban tesztelt ikerturbós Hesketh 308B-TT-t, amely V14-es motorral szerelt, 1800 lóerős és 400 km/óra feletti tempóra képes. Ja, és ekkorát ugrat, mint ami a képen látható.

    Bár aki itt leginkább ugrat, az maga Bishop.

    A tavalyi gyűjtésünk az április 1-jei autósportos poénokról:

    Nukleáris hajtás és Trump F1-es csapata – ilyen áprilisi tréfákkal rémisztgetett az autósport

  • Hamilton és a Ferrari rajongói előrehozták a karácsonyt a Pumának

    Hamilton és a Ferrari rajongói előrehozták a karácsonyt a Pumának

    Lewis Hamilton a Ferrarinál nemcsak új csapattal és autóval, hanem új partnerekkel is megismerkedhetett, ám amellett, hogy nyilván ezek is profitálnak a csatlakozásából, a hírek szerint a legnagyobbat a maranellóiak csapatruházatát gyártó vállalat szakította.

    Egy vezető brit üzleti lap, a SportBusiness ugyanis arról számolt be, hogy a Nike és az Adidas mögött a világ harmadik legnagyobb sportszergyártójának számító Puma nyolcszoros növekedést ért el a rajongói termékek értékesítése terén 2025 első hónapjaiban a tavalyi ugyanezen időszakhoz képest. A Puma F1-es rajongói termékekből származó bevételeinek nagy része egyébként visszakerül a Ferrarihoz a jogdíjak nyomán, a maranellóiak pedig alighanem ebből fizetik az évi 50 millió eurós alapgázsival rendelkező Hamilton bérének nagy részét.

    A 40 esztendős klasszis és a Puma kapcsolata egyébként több mint 10 évre nyúlik vissza, hiszen Hamilton teljes, Mercedesnél töltött karrierje során együtt dolgozott a német gyártóval. A távozásával egyidőben egyébként a Puma is szakított a Mercedesszel, amely az idei szezontól az Adidas partnere. Toto Wolff csapatfőnök az új csapatruházat bemutatóján elmondta, Hamilton csalódott volt amiatt, hogy a Ferrarihoz igazolással lemaradt az Adidasszal való közös munkáról.

    Persze nemcsak a Pumának tett nagyon jót az Instagramon 39,3 millió, az X-en 8,5 millió követővel rendelkező Hamilton érkezése, hiszen a Ferrari részvényei már több mint egy évvel ezelőtt, a hétszeres világbajnok leigazolásának bejelentésekor az egekbe lőttek, és nyilván a csapat össze szponzorának jót tesz, hogy a sportág történetének legeredményesebb versenyzője hordozza körbe a logóikat szerte a világban.

    Eközben nyilván a rajongók, a Ferrari és Hamilton is azt szeretné, hogy ne csak óriási marketingértéke miatt beszéljenek a hétszeres világbajnok és a Scuderia partnerségéről, hanem az eredmények okán is. E téren eddig felemás a mérleg, hiszen nagydíjon eddig egy 10. helyezés és egy 6. helyről történt kizárás a közös mérleg, a kínai sprinten pole pozícióból aratott győzelem ugyanakkor megmutatta, hogy amikor minden összeáll, van potenciál a Hamilton–Ferrari kettősben.

    Hamilton saját Ferrarit tervezne – jöhet az F44?

  • A buliban kifáradó Hamilton egyszer átaludt egy helikopteres kényszerleszállást

    A buliban kifáradó Hamilton egyszer átaludt egy helikopteres kényszerleszállást

    Lewis Hamilton volt versenyzőtársa osztott meg egy mókás történetet a hétszeres világbajnokról, aki egyszer olyan fáradt volt, hogy az sem hatotta meg, hogy egy kukoricamezőn kellett landolnia a helikopternek, amiben ült.

    Mulatságos történetet osztott meg David Coulthard a hallgatósággal a Red Flags Podcastban arról, hogy Lewis Hamilton miként aludt át egyszer egy helikopteres kényszerleszállást. A skót expilótának különböző fényképeket mutattak, neki pedig el kellett mesélnie azok háttérsztoriját. Az egyik fotón pedig az volt látható, ahogyan ő és Hamilton egymás mellett sétálnak pilótaruhában a Királyi Légierő műrepülő csapata, a Red Arrows gépei előtt.

    Egy éve történt: Hamilton elájult egy csehszlovák vadászgépben

    „Nos, ez egy anyag volt, amit a BBC-nek forgattunk, amikor még nekik dolgoztam – kezdte a Hamilton részvételével történt eset felelevenítését a 13 szoros futamgyőztes. – A Red Arrows-hoz mentünk, azt hiszem, a RAF scamptoni bázisára, és emlékszem, hogy Lewis-t helikopterrel vettük fel Battersea-ben, ami az egyetlen hely Londonban, ahol le lehet szállni helikopterrel. Ha követed Tom Cruise-t, nagyon gyakran láthatod, ahogy Londonban száll ki a helikopteréből, és ezt általában Battersea-ben teszi. Na mindegy. Felszálltunk Battersea-ből, én elöl ültem a pilóta mellett, Lewis pedig hátul, és elaludt. Partizhatott előző este. A reptér felé haladva pedig ködbe kerültünk, emiatt pedig le kellett szállnunk egy kukoricamezőn, mert a pilóta tudta, hogy Battersea és a reptér között hatalmas szélturbinák vannak telepítve.”

    „Úgy jó 45 percig ültünk ott, Lewis pedig egész idő alatt aludt! – folytatta Coulthard. – Végül felszálltunk és késve odaértünk a reptérre, ahol már nem volt köd. Aztán pedig együtt felszálltunk a RAF-al, majd később [Hamilton] vezette a Forma–1-es autóját a kifutón, miközben a vadászgéppel versenyzett. Van itt az irodám falán egy kép, amelyen én a repülőben ülök, ő pedig az F1-es autóban. Jó móka volt és remek anyag lett belőle.”

    A történet egyébként 12 évvel ezelőtti, hiszen Hamilton első mercedeses szezonjában, 2013-ban esett meg. Hogy végül mit forgattak a nehezen induló napon, az alábbi nézhető meg:

  • Igaz, hogy senkit sem zártak még ki többször F1-es versenyről, mint Hamiltont?

    Igaz, hogy senkit sem zártak még ki többször F1-es versenyről, mint Hamiltont?

    Lewis Hamilton és a Ferrari előbb a csúcson, majd a mélyben – ezen a vonalon futottak végig a Kínai Nagydíj fő beszédtémái, így az sem különösebben meglepő, hogy a szezonnyitóhoz hasonlóan ezúttal is a brit pilótához kötődik a hétvége egyik legérdekesebb statisztikája.

    Még minden mesésen indult: bár a hagyományok hiánya miatt nehéz hova tenni, és a versenyzők sem tudják, hogy mennyire örüljenek neki, mindenesetre Hamilton kissé váratlanul megnyerte a sprintverseny időmérőjét, majd pedig magát a sprintversenyt is Sanghajban. A 2021 óta létező sprintekből ezt a hétvégét megelőzően 18 darabot rendeztek, és mindezidáig sem Hamilton, sem a Ferrari nem tudott egyet sem megnyerni közülük – most azonban együtt iratkoztak fel erre a listára.

    A verseny eredménye ezek után komoly hidegzuhanyként érte a csapatot, és nem csak a gyengébb tempó miatt: utólag technikai szabálytalanság miatt mindkét autójukat kizárták, így pedig ez lett az első alkalom az F1 történetében, hogy a Ferrari két autója egyaránt a kizárás sorsára jutott.

    Pierre Gasly Alpine-ját szintén kizárták, ilyen sok autó pedig nem jutott erre a sorsra a 2004-es Kanadai Nagydíj óta, amikor a két Williams és a két Toyota képében négy autót is elmeszeltek a fékhűtőcsatornáik szabálytalansága miatt.

    Ha egy csapat két autóját egyaránt kizárják, az általában azért történik, mert mindkettővel ugyanazt a figyelmetlenséget követték el, de nem ez történt most a Ferrari esetében. A legutóbbi alkalom, amikor egy csapat autóit eltérő okból zárták ki egy futamon, a 2002-es Ausztrál Nagydíjon történt, ahol Heinz-Harald Frentzent a bokszutcai piros lámpán való áthajtás, Enrique Bernoldit pedig a túl kései autócseréje miatt intették ki még a futam alatt.

    A Ferrarival ráadásul ez a kínos eset egy a csapat számára egészen jeles napon történt, hiszen a Kínai Nagydíj volt az 1100. F1-es világbajnoki futamuk. Különös, hogy az istálló ezúttal semmilyen módon nem emlékezett meg erről, mint tette azt a 2020-as Toszkán Nagydíjon, az 1000. futamán egy sötétebb árnyalatú festéssel, a megelőző százasoknál pedig egy az autóra ragasztott matricával.

    Hamilton saját Ferrarit tervezne – jöhet az F44?

    A történtek fényében nem is kell részletezni, hova rangsorol a Ferrari hétvégi eredménye a korábbi 100-as mérföldkövei között, legfeljebb a 600. futamukon, a hírhedt 1998-as Belga Nagydíjon elért kettős kiesésük vetekszik vele a lista alján. De a Ferrari egyébként is rémesen alulteljesít a 100. futamain: a legutóbbi négy alkalommal nem végzett autójuk a legjobb hat között, és még a domináns 2004-es szezonjukra eső 700.-on is csak a 2. és a 3. helyen jöttek be Spában. Egyetlen győzelmüket ilyen alkalmakról John Surtees jegyzi, ő az 1963-as Német Nagydíjon nyerte meg a Ferrari 100. versenyét. Talán éppen a kerek futamok átka miatt – ami egyébként a Mercedest is kísérti – döntött az új vezetőség bármiféle megemlékezés mellőzése mellett.

    Ismerős érzés

    Hamiltonnak ez volt a harmadik kizárása az F1-es karrierjében, minden csapatára jutott neki egy: a 2009-es Ausztrál Nagydíjon a McLarennél a hazugságügy miatt, a 2023-as USA Nagydíjon a Mercedesnél pedig a mostanival megegyező okból, a kopólemez túlzott elhasználódása miatt húzták ki a nevét az eredménylistáról.

    Ha rápillantunk az F1-es kizárások számára, a tabellát Stefan Bellof vezeti 11 esettel, őt Martin Brundle (8) és Stefan Johansson (4) követi. Bennük azonban közös, hogy mindhárman versenyeztek 1984-ben a Tyrrellnél, a csapatot pedig egyedülálló módon a szezon közepén az egész idényből száműzték, miután bebizonyosodott, hogy illegális tankolással trükköztek. A versenyzőket minden korábbi versenyről kizárták, és bár a lebukás után is rajthoz állhattak, azokon is ugyanez a sors várt rájuk. Ez az egyetlen eset az F1-ben, hogy egy istállót a teljes szezonról kizártak, s csak emiatt kerültek a lista élére Bellofék.

    Ha ettől a halmozati büntetéstől eltekintünk, s csak az egyedi esetekért adott kizárásokat tekintjük, ilyenből senki nem szedett még össze F1-es karrierje során háromnál többet. Hamiltonnal együtt összesen 10 versenyzőnek van három kizárása, köztük három másik világbajnokkal, akik Niki Lauda, Ayrton Senna és Nigel Mansell. A legutóbbi versenyző, aki megkapta harmadikat, az 2006-ban (szintén a Kínai Nagydíjon) Takuma Sato volt, míg Hamilton mellett még két olyan pilóta van, akik három különböző csapattal is kizárás sorsára jutottak: Stirling Moss és John Watson.

    Hamilton egyébként a verseny leggyorsabb körét is megfutotta, ezzel Michael Schumachert lehagyva ő lett az első, aki 16 egymást követő szezonban legalább egy leggyorsabb kört futott – de utólag persze ettől az eredménytől és vele együtt a rekordtól is megfosztották.

    Boldog vezetést!

    Alexander Albon a születésnapján állt rajthoz a Kínai Nagydíjon – ez volt a 77. eset az F1 történetében, hogy a mezőny egy tagjának a születésnapja egy verseny napjára esett. Persze ennek kapcsán a fő figyelem arra szegeződik, mikor fog valaki szülinaposként futamot nyerni, de azért a Williams thai pilótája is feliratkozott egy szűk klubba.

    A bokszkiállások során ugyanis Albon a mezőny élén tölthetett egy kört (ami a második élen töltött kör volt a karrierjében, a 2020-as Török Nagydíjon is gyűjtött egyet), ezzel pedig a kilencedik F1-es pilóta lett, aki a születésnapján nagydíjat vezetett. Ez tavaly Carlos Sainznak is összejött Monzában, előtte pedig Max Verstappen, Sebastian Vettel, Heikki Kovalainen, Mika Häkkinen és Clay Regazzoni, na meg a születésnapján nyerő két versenyző, Jean Alesi és James Hunt tette meg ezt.

    És ami az igazán érdekes, hogy a következő nagydíjhétvégén pedig reális esély nyílik arra, hogy meglegyen a harmadik születésnapos győztes. Mint azt már az év elején megírtuk, a Japán Nagydíj vasárnapján 24 évessé válik Oscar Piastri, mostanra pedig már azt is tudjuk, hogy a születésnapos a mezőny aktuálisan legjobb autójában fog ülni, vagyis tényleg valódi sansz lesz arra, hogy ez megtörténjen. Legutóbb talán Rubens Barrichello volt ennyire jó helyzetben ehhez a 2004-es Ferrarival, de ő csak harmadik lett a Monacói Nagydíjon.

    Akiknek jól ment

    A McLaren fennállása 50. kettős győzelmét jegyezte a hétvégén, náluk csak a Ferrarinak (87) és a Mercedesnek (60) van több. Ebből az 50-ből Ayrton Senna és Alain Prost kettőse gyűjtötte a legtöbbet, 14-et, őket követi Mika Häkkinen és David Coulthard 13-mal. Piastrinak és Norrisnak ez volt a második a tavalyi Magyar Nagydíj mellett. És Prost az, aki a legtöbb kettős győzelemnek volt tagja, 21-nek.

    A harmadik helyen befutó George Russell a Mercedes 300. dobogóját szerezte. Ennek több mint felében Hamilton volt az illetékes, aki 153-at gyűjtött, öt Valtteri Bottas (58) és Nico Rosberg (55) követi, Russell pedig már a negyedik 16-tal.

    A Haas összesen 14 pontot szakított Sanghajban, ami a csapat történetének egyik legerősebb versenyét jelenti: a 2018-as spielbergi 22 pontjuk kiemelkedik, amögött viszont ez a második legjobb eredményük. Esteban Ocont az 5. helyen intették le, ennél is csak egy jobb helyezése volt a csapatnak a célban, s ez szintén azon a hét évvel ezelőtti Osztrák Nagydíjon történt, ahol Romain Grosjean 4. lett.

    Még csak másodszor fordult elő, hogy egy futamon két tizenéves versenyző is a legjobb tíz között érjen célba. Először ezt Max Verstappen és Lance Stroll érte el a 2017-es Olasz Nagydíjon, most Sanghajban pedig Andrea Kimi Antonelli és Oliver Bearman ismételte meg.

    Továbbra is bajban van a remeklő F1-es csapat

     

  • A gumit égető Hamiltont elkapták a rendőrök – ilyen volt belülről a hatalmas felhajtást kiváltó eset

    A gumit égető Hamiltont elkapták a rendőrök – ilyen volt belülről a hatalmas felhajtást kiváltó eset

    Már 15 éve, hogy Lewis Hamilton rossz fát tett a tűzre az Ausztrál Nagydíj alatt. A McLaren akkori sajtófőnöke felidézte, milyen volt mindezt belülről átélni és kezelni.

    Bizonyára sokan emlékeznek még arra, amikor a 2010-es Ausztrál Nagydíj előtt Lewis Hamilton gumifüstölésétől volt hangos a média. A McLaren világbajnoka a pénteki edzésnap után, a melbourne-i estében néhány, őt felismerő rajongónak akart okozni pár felejthetetlen pillanatot, és a Fitzroy Streeten füstölte egy kicsit előttük a Mercedes-Benz C63 AMG-jének gumijait (az autó nem a sajátja volt, a Mercedes bocsátotta a rendelkezésére az ausztráliai hétvégére). Hamilton pechére nem csak a drukkerek nézték végig a gumifüstölést, hanem két rendőr is, akik ezután rögtön félreállították és kikérdezték a McLaren sztárját.

    Amikor Hamilton legálisan füstölte a gumit:

    Még a váltókar is füstölt – Hamilton a tokiói éjszakában pörgött egy Nissan Skyline GT-R-rel (videó)

    A történtekre az évforduló apropóján a Motor Sport Magazine hasábjain a McLaren akkori kommunikációs igazgatója, Matt Bishop emlékezett vissza, aki Hamilton driftelése alatt éppen egy étteremben vacsorázott későbbi férjével, majd miután észrevette, hogy a 25 esztendős pilóta néhány perc alatt vagy tucatszor hívta, gyorsan elköszönt randipartnerétől és a szállására sietett.

    „A rendfenntartó erők időnként rosszindulatúak tudnak lenni, és amint rájöttek, hogy a szemtelen sofőr előttük egy világsztár, már értesítették is az ABC News-t, majd amikor annak stábja megérkezett, visszakapcsolták a villogó kék fényt a rendőrautójukon, hogy még drámaibb legyen a televíziós felvétel” – írta Bishop.

    Hamilton pechére Victoria állam rendőrsége nem sokkal azelőtt indított el egy kampányt a driftelő vagy gumit égető autósok ellen, és jogukban állt 48 órára lefoglalni a vétkes sofőr autóját. Bishop még az étteremből elérte Hamiltont, aki ott még csak annyit tudott neki mondani a telefonban, hogy most nem tud beszélni, és letette.

    A sajtófőnöknek így a szállásán, a televízióból és az internetről kellett megtudnia, hogy mi történt. Ezután – az újságíróktól záporozó bejövő hívások közepette – felhívta Martin Whitmarsh-t, a McLaren csapatfőnökét, hogy közölje vele, egyelőre semmit ne kommunikáljanak a történtekről.

    „Ausztráliában addigra bőven elmúlt éjfél, ami azt jelentette, hogy Európában az újságírók és riporterek a munkanapjuk közepén jártak. És mint az hamarosan kiderült, toronymagasan ez lett az aktuálisan legnagyobb F1-es sztori, ami egyes ausztráliai és brit tévéhíradókban vezető hírként szerepelt” – írta Bishop, aki ezután felidézte, milyen beszélgetést folytatott Hamiltonnal, miután az végre felvette neki a telefont.

    Bishop: Hol vagy most?
    Hamilton: A szállodai szobámban.
    B: Jó. Letartóztattak?
    H: Nem hiszem.
    B: Nos, tudnád, ha igen. Ki kellett volna mondják azokat a szavakat, hogy »Le van tartóztatva«. Mondtak ilyet?
    H: Nem.
    B: Jó. Mennyivel mentél?
    H: Egyáltalán nem gyorsan, talán 15 mérföld/órával. Csak kis sebességnél füstöltettem kicsit a gumikat.
    B: Oké, ez is jó. Szóval nem is lépted át a sebességhatárt. Nagyon késő van, most próbálj meg aludni. Tudom, hogy nehéz lehet, mert kellemetlen élményben volt részed, de kézben tartjuk a dolgokat. Nem tartóztattak le, még csak nem is kaptak gyorshajtáson, úgyhogy legrosszabb esetben ez egy kis közlekedési szabálysértés, holnap pedig meg kell próbálnod megszerezni a pole-t. Mint mondtam, kézben tartjuk az ügyet, ezért vagyunk itt. Jó éjt!”

    Bishop ezután kitért arra, szinte biztos volt benne, hogy Hamilton teljesítményén meg fognak látszani a történtek, mivel 25 évesen nem igazán volt még elég érett az efféle helyzetek kezeléséhez, és a sikerek idején gyakran túlságosan elragadták az érzelmei, míg amikor valami nem ment úgy, ahogy kellett volna, hamar össze tudott zuhanni.

    Bishop korábban azt is elmesélte, hogyan nézett ki belülről Hamilton 2012-es Belga Nagydíjon elkövetett meggondolatlan húzása:

    Így kellett könyörögni Hamiltonnak, hogy törölje a csapata számára rendkívül káros bejegyzést

    Sajtóelhárítás lvl. sok

    Bishop szemszögéből nézve a neheze persze még hátra volt, hiszen másnap kiéhezett újságírók hada várta Hamiltont az Albert Parkban fekvő pálya paddockjában.

    „Másnap korán érkeztem meg a pályára, hogy biztosan Lewis előtt érjek ki, majd küldtem neki egy SMS-t, hogy »A paddockban vagyok, írj, amikor a közelben leszel. Találkozzunk a parkolóban, utána pedig besétálok veled, hogy tisztes távolban tartsam a tévéseket és újságírókat.« Hamarosan pittyegett is a Blackberrym: megérkezett. Odasiettem a találkozási pontra – mogorva arccal ült az anyósülésen az akkori fizioterapeutája, Clayton Green mellett egy Holden bérautó anyósülésén, amely az előző éjszaka a rendőrség által lefoglalt AMG Mercit váltotta fel. Aztán elkezdtük a szégyenmenetünket.”

    „Csendben masíroztunk, gyorsan, egyszerre lépve, majd bevetettük magunkat az FIA ellenőrzésekre fenntartott garázsán át a bokszutcába ahelyett, hogy keresztülvágtunk volna a paddockon, amely addigra zsúfolásig volt a gumiégető gazemberre váró tévésekkel és újságírókkal. Amikor megérkeztünk a McLaren garázsához, átvágtunk rajta, ki a paddockba, ahol a médiamunkások etetésre váró tömege sűrűnek és izgatottnak bizonyult, de átnyomultunk rajta, be a vendéglátó egységünkbe. Lewis-nak mondtam, hogy menjen a szobájába. Egy szót sem szólt.”

    NE HASZNÁLD!!!
    A pályán nyújtott teljesítményén meglátszott, hogy fejben nincs a legjobb passzban / Fotó: ERIC VARGIOLU / DPPI

    Bishop ezután visszament, hogy tájékoztassa a paddockban összegyűlt újságírókat arról, hogy Hamiltont nem tartóztatták le, szóval ezt lehetőleg ne írják le, és nem is ment gyorsan, szóval nem kellene ezt sugallniuk. Azt is mondta, hogy remélhetőleg a top 3-ban végez az időmérőn, erről azonban a mostani cikkben elismerte, eléggé biztos volt benne, hogy nem így lesz, és Hamilton el fogja szúrni a kvalifikációt. Végül így is lett, és csak a 11. rajtkockát szerezte meg, miközben csapattársa, Jenson Button a 4. lett. Button ezután másnap megnyerte a futamot, a rádióban frusztráltan viselkedő Hamilton pedig egy Mark Webberrel történt ütközés után csak 6. lett.

    Ami a gumiégetés utóéletét illeti, Hamilton azért a szombati időmérő után, majd képviselője által az öt hónappal később, augusztusban tartott tárgyaláson is bocsánatot kért. „Nagyon is sajnálom az ítélőképességem pillanatnyi hiányát. Vállaltam a felelősséget a rendőrök előtt, akik először kikérdeztek engem, és megerősítettem, hogy tisztában vagyok vele, hogy amit tettem, az helytelen. Ezután akkoriban nyilvánosan is bocsánatot kértem, és most megismétlem ezt a bocsánatkérést a bíróság előtt is. Teljes mértékben elfogadom, hogy közszereplő vagyok, és megértem, hogy felelősségem van példaképként viselkedni a fiatalok előtt, különösen a közúti biztonságot érintő ügyekben. Az eset hatalmas publicitást kapott, ami már önmagában is egyfajta büntetés volt nekem” – olvasta fel Hamilton nyilatkozatát Sandip Mukerjea ügyvéd.

    A bíróság végül 500 ausztrál dollárra büntette a britet, a lefoglalt AMG Mercedes pedig később 157 ezer ausztrál dollárért, jóval a piaci árán felül talált gazdára…

    Volt kollégája 8 évig őrizte Lewis Hamilton titkát, de most felfedte azt

  • Hamilton saját Ferrarit tervezne – jöhet az F44?

    Hamilton saját Ferrarit tervezne – jöhet az F44?

    Még alig vetette meg a lábát a Ferrarinál, Lewis Hamilton máris arról beszélt, szeretne a maranellóiak utcai autós palettáján is nyomot hagyni.

    „Az egyik olyan dolog, amit igazán szeretnék megtenni, az, hogy akarok tervezni egy Ferrarit. Akarok egy F44-est – nyilatkozta Hamilton még Ausztráliában. – Az alapját az F40-es adná a botváltóval. Ezen fogok dolgozni a következő években.”

    Köztudott, hogy Hamilton kedvenc Ferrarija az F40-es, nem véletlenül pózolt ezzel a modellel első ferraris napján Enzo Ferrari háza előtt (nyitóképünkön). A legendás márka alapításának 40. évfordulóján kiadott kocsi az utolsó olyan Ferrari, amelyet még Enzo személyesen hagyott jóvá az 1988-ban bekövetkezett halála előtt. Az F40-es különlegességét az adja, hogy az F1-es technológiát ötvözte az utcai autózással, így például acélcső vázra húzott kevlár panelekből áll, az ajtajai, motorházteteje és csomagtartó fedele pedig szénszálból készült. Mindezeknek köszönhetően az autó mindössze 1100 kg-ot nyom, ezt a súlyt pedig egy 2,9 literes, 471 lóerős V8-as repítheti akár 320 km/óra fölé. Ja, és nincs benne se kipörgésgátló, sem ABS, sem egyéb vezetést segítő elektronika…

    Az 1311 példányban gyártott F40-es később több modell alapjául is szolgált, így az ikerturbós F50-es és a legutóbbi modell, a 80. évfordulóra kiadott F80-as is a nagy elődre épít, utóbbi már hibrid erőforrással és 1500 lóerővel. Napjaink F40-ese – noha ebben azért bőven van vezetést segítő elektronika – tehát már elkészült, így kérdés, hogy egy esetleges Hamilton-Ferrari milyen lenne, de a hétszeres világbajnok szavai arra utalnak (botváltó), hogy szeretné újracsomagolni azt a nyers vezetési élményt, amit az F40-es nyújt.

    Hamilton már elég régóta ül a filmjein, de az extra agykapacitást csak az autóban tudja felszabadítani

  • Hamilton már elég régóta ül a filmjein, de az extra agykapacitást csak az autóban tudja felszabadítani

    Hamilton már elég régóta ül a filmjein, de az extra agykapacitást csak az autóban tudja felszabadítani

    Lewis Hamilton egy a kínai közönségnek készült videóban beszélt a készülőben lévő filmes projektjeiről, de a fizika és az orvostudomány irányába is elkanyarodott, amikor arról beszélt, versenyzés közben lelassul az idő, a pilóták pedig agykapacitásuk nagyobb hányadát használják, mint az átlagember.

    A Kínai Nagydíj hétvégéjén egy kínai weboldalon tűnt fel a videó, amelyben Hamilton a Lululemon divatipari cég kérdéseire válaszol, többek között az edzésmódszereiről és a pillanatnak való élés fontosságáról is beszélve. A videó végén azonban, amikor a jelenlegi tervei kerültek szóba, néhány olyan filmes munkája is elhangzott, amelyekről nem feltétlenül tud a szélesebb nyilvánosság.

    „Az életemről szóló dokumentumfilmen dolgozok, ami elég hosszú. Egy filmhez próbálok forgatókönyvet írni, ami egy örökkévalóságig fog tartani, hiszen sohasem írtam még történetet korábban. De élvezem ezt csinálni. Emellett az életemet áldozom azért, hogy egy újabb világbajnoki címet nyerjek – és ez az elsődleges” – fogalmazott a brit, aki utóbbi célját már a Ferrari pilótájaként próbálja elérni.

    Bár nem egyértelműsítette, de úgy hangzik, mintha Hamilton két különálló filmről beszélne, egy róla szóló dokumentumfilmről, valamint egy ismeretlen témájú játékfilmről. Valamiféle Hamilton-doku készüléséről már korábban is lehetett hallani, mi is még 2023-ban írtunk az Apple TV-vel forgatott produkcióról, ami egy többrészes sorozat lenne, de azóta sincsenek fejlemények ezzel kapcsolatban.

    A hétszeres bajnok az interjú során filozófiai irányba is elkalandozott, amikor arról kérdezték, mihez tudná hasonlítani az F1-es autóval való száguldás élményét.

    „Olyan érzés, mintha fénysebességgel utaznánk. És mivel annyira kiélezzük a mozdulatainkat, kicsit olyan, mintha az agyunk egy másik részét használnánk. Azt mondják, hogy az ember csak az agykapacitásának 10%-át használja, de mi talán egy kicsit többet is fel tudunk szabadítani versenyzés közben, amihez egyéb helyzetekben nem férünk hozzá. És az idő is máshogyan telik, mintha egy kicsit hosszabb lenne minden másodperc. Mintha a nagy sebesség mellett az idő olykor megállna vagy lelassulna, aztán pedig hirtelen felgyorsul. Őrületes érzés” – elmélkedett Hamilton.

    Hamilton: Látok embereket, akiket éveken át csodáltam, de most mások háta mögött beszélnek

  • „Ez egy vicc” – kifakadt a Ferrari főnöke, mert rossz színben tüntették fel Hamiltont

    „Ez egy vicc” – kifakadt a Ferrari főnöke, mert rossz színben tüntették fel Hamiltont

    Mindössze a második versenyhétvégéig kellett várni arra, hogy a Ferrari először alkalmazzon csapatutasítást Lewis Hamilton és Charles Leclerc párosánál: miként az a Kínai Nagydíj közvetítésében is hallható volt, mérnöke többször is közölte a hétszeres világbajnokkal, hogy a pálya egy bizonyos pontján engedje el a csapattársát, Hamilton azonban csak vonakodva engedett a kérésnek, és végül nem is ott állt félre, ahol kérték tőle. Egy fontos részletet azonban nem játszottak be a rádiózásból a közvetítésbe.

    Kis híján katasztrófával indult – aztán a kettős kizárással azzal végződött – a Kínai Nagydíj a Ferrarinak, hiszen a 3. sorból Hamilton–Leclerc sorrendben rajtoló autóik összeértek a kettes kanyarban. Egészen pontosan Leclerc szárnyának bal eleje ért hozzá Hamilton SF-25-ösének bal hátsójához, aki a defektet megúszta, Leclerc szárnya viszont jelentősen sérült. Kezdetben úgy tűnt, hogy legkésőbb a kerékcseréknél szárnycserére lesz szükség, ám végül Leclerc olyan jó tempót diktált, hogy ezt elvetették.

    A monacói tempója pedig a kiállása után is meglepően gyors volt, olyannyira, hogy már a kemény gumikon küszködő Hamiltont szorongatta. A közvetítésben jött is a 40 esztendős britnek szóló üzenet mérnöke, Riccardo Adami részéről, aki a 18. körben, a hosszú hátsó egyenes előtt szólt Hamiltonnak, hogy „Megcseréljük az autókat a 14-es kanyarban” (az egyenes végi hajtű). Ezzel egyidőben, vagy talán kicsit hamarabb Leclerc-nek is jelezte mérnöke, Bryan Bozzi, hogy csere következik.

    A csere azonban elmaradt, Hamilton ugyanis eközben DRS-sel támadta az előtte haladó, még kerékcsere előtt álló Lance Strollt, a hajtűben pedig ki is fékezte az Aston Martint, amely mögé Leclerc két kanyar erejéig beszorult. Ezután egyik rádióban sem hangzott el semmi a cseréről egészen a következő kör közepéig, amikor Hamiltonnak az egyenes előtt ismét szólt Adami, hogy „Megcseréljük az autókat a 14-es kanyarban”, míg Leclerc-rel szintén ismét közölte a mérnöke, hogy csere jön.

    Leclerc megérti Hamilton hezitálását, az ütközésükért egyiküket sem okolja

    Hamilton itt már reagált és azt válaszolta, hogy „Majd amikor [Leclerc] közelebb kerül”, és ismét nem állt félre, a 20. kör elején pedig már arról kezdett el beszélni, hogy amennyiben elengedi Leclerc-t, és ő nem tudja elkapni az előttük levőket, akkor visszaadhatja neki a helyet. Ezután kis szünetet követően Hamilton azt közölte, hogy „Most közelítek egy kicsit [az előttem levőkhöz].” A Ferrarinál azonban látták, hogy Leclerc továbbra is gyorsabb, ezért Adami zsinórban harmadszor is szólt Hamiltonnak a hátsó egyenes előtt, hogy engedje el a csapattársát, de most már egy kicsit határozottabb üzenet érkezett: „Cserélni akarunk most, ebben a körben.”

    Erre jött Hamiltontól az a válasz, hogy „Szólni fogok, hogy mikor cserélhetünk”, majd ismét nem állt félre a 14-es kanyarban. Két kanyarral később aztán kiderült, hogy Hamilton nagy valószínűséggel a csere helyét illetően várt ki, mondván majd ő tudja, hol lehet a legkisebb időveszteséggel meglépni azt, a 21. kör első kanyarjábam ugyanis bármiféle további üzenetváltás nélkül egyszer csak engedett. Ami Leclerc-t illeti, ő az azt megelőző körökben kissé talán meglepő módon – de aligha véletlenül – egyáltalán nem értetlenkedett a rádióban amiatt, hogy Hamilton a mondottakkal ellentétben nem engedi őt el. Először a 20. körben kezdett volna bele egy ezzel kapcsolatos üzenetbe a hátsó egyenesben, de mérnökével egyszerre kezdtek beszélni, így csak annyit lehetett érteni, hogy Bozzi végül azt közölte: „ezt mondták nekünk.” Ez nyilván arra utalt, hogy ő sem tudja, Hamilton miért nem áll félre, mert neki is csak továbbították az infót, hogy félre fog.

    Leclerc ezután a 21. kör kezdetén, a célegyenesben kezdett volna bele egy újabb rádiózásba arról, hogy Hamilton most már tényleg félreállhatna, de csak annyit tudott elmondani, hogy „Ez sajnálatos, a tempó…”, ugyanis a csapattársa még a mondat befejezése előtt félrehúzódott az egyes kanyarban.

    Leclerc tempója végül jobbnak bizonyult, Hamiltonnal a Ferrari pedig egy második kerékcserét is beiktatott, mert vészesen közeledett Max Verstappen, aki ezután Leclerc-t is elkapta. A futam utolsó szakaszában Hamilton ugyanakkor közeledett a frissebb gumikon Leclerc-re, és végül csak 2,1 másodperccel végzett mögötte, a Ferrari azonban nem cseréltek vissza a pozíciókat, és erre Hamilton sem kérte őket a rádióban, sőt, a levezető körben még bátorító üzenetet is küldött a csapatnak.

    Lewis Hamilton, Charles Leclerc, Ferrari
    Fotó: Ferrari

    Amit nem hallottunk Hamilton részéről

    Az egész körökön át tartó „félreállok, de mégsem” játszmának volt ugyanakkor egy igen lényeges, a televíziós közvetítésből kimaradó eleme. Mégpedig az, hogy a Ferrari nem magától kérte meg a félreállásra Hamiltont, hanem azt ő vetette fel a 18. körben, azaz egy körrel azelőtt, hogy Adami először közölte vele, engedje el Leclerc-t. „Úgy tűnik, nincs hátsó tapadásom” – rádiózott még a 17. körben a brit, majd a 18. kör elején így szólt: „Szerintem el fogom engedni Charles-t, mert szenvedek.” Erre a mérnökének az volt a reakciója, hogy „Értettem. Menedzseld jobban a gumikat a gyors kanyarokban!”

    Hamilton a 6-os kanyar előtti féktávon vetette fel az elengedés lehetőségét, amit a Ferrari néhány kanyar alatt megvitatott, majd a harmadik szektor elején jött az üzenet Adamitól, hogy akkor a 14-es kanyarban álljon félre. Hogy Hamilton nem tett eleget azonnal a kérésnek, annak elsőre Lance Stroll megelőzése volt az oka, majd ezután vélhetően még kivárt, hogy megnézze, javul-e a tempója. Amikor pedig nyilvánvalóvá vált, hogy nem, félreállt.

    A közvetítés alapján tehát az lehetett az ember benyomása, hogy a Ferrari a semmiből kért valamit Hamiltontól, aki csak vonakodva akarta azt teljesíteni, valójában azonban pont ő volt az, aki magától felajánlotta, hogy cseréljenek helyet Leclerc-rel.

    Lewis Hamilton, Ferrari
    Hamilton csapatjátékos volt / Fotó: Ferrari

    Ez egy vicc

    Nem véletlen, hogy Frédéric Vasseur, a Ferrari csapatfőnöke utólag nem volt elragadtatva a FOM munkájától, hiszen a csapatrádiók közvetítésbe játszása fals képet sugallt a történtekről. „Ez egy vicc a FOM-tól, mert az első hívás Lewistól érkezett, Lewis kért meg minket a cserére – idézi a The-Race.com a Ferrari sajtóbeszélgetéséről a csapatfőnököt. – De hogy show-t csináljanak, hogy zűrzavart kreáljanak a helyzet körül, csak a kérdés második felét játszották be a közvetítésbe. Beszélni fogok velük.”

    Vasseur ezután elmondta, a verseny attól függetlenül is így alakult volna, hogy ki hozza fel elsőként a pozíciócserét, mert csapatjátékosok a versenyzők, azt viszont fontosnak tartotta, hogy Hamilton tette ezt meg. „A csapatért kell dolgoznunk és azt kell figyelembe vennünk, hogy mi a legjobb a Ferrarinak. Ebben megegyeztünk a versenyzőkkel a futam előtt, és nincs ebből probléma. Erre a legjobb bizonyíték az, hogy a pilótáktól érkezett az üzenet, hogy »Oké, tempót veszítek, szeretnék cserélni.«”

    A The-Race ezután Hamilton és Adami ausztráliai rádiózására és az akörül kialakult felhajtásra reflektálva azt kérdezte Vasseurtől, mennyire aggasztó, hogy a FOM a közvetítésbe játszott rádiózással játszva akar feszültséget kelteni, vagy olyan narratívákat kialakítani, amelyek valójában nem léteznek.

    „Nem akarok durva lenni mindannyiótokkal, de hatalmas sztorit csináltatok belőle – kezdett bele Vasseur. – Amikor Lewis [Ausztráliában] bejött az eligazító helyiségbe, azt mondta a mérnökének, hogy »szép munka«. De mivel azt vitatták meg [a futam közben], hogy miként használja a K1-gombot, vagy hogy »ne beszélj hozzám, miközben csatázom«, tonnányi olyan kérdést kaptam, hogy »Á, zűrzavar van?« Nem, egyszerűen ilyen az élet, és azért vagyunk itt, hogy jól teljesítsünk. El sem tudják képzelni, hány kérdést kaptam ezzel kapcsolatban a garázsból, amikor megérkeztem ide. És mind ugyanarról szólt: »Baj van?« Nem, Lewis kérte a helycserét. Abban sem vagyok biztos, hogy más csapatoknál akár 10 ilyen eset elő fog-e fordulni a szezon során. És őszintén szólva a bokszfalról nagyon értékeltük Lewis részéről, hogy azt mondta, »Srácok, tempót veszítek, hajlandó vagyok helyet cserélni.« Csapatként nagyszerű a kollaboráció a két pilóta között, egyetlen pillanatig sem panaszkodhatok. Szóval értem amúgy a kérdést, de Stefano [Domenicalinak] kell feltenniük, nem nekem, mert nem én felelek a közvetítésért.”

    Magyarázatot adott a Ferrari a kizárásokhoz vezető két fatális hibára

  • Magyarázatot adott a Ferrari a kizárásokhoz vezető két fatális hibára

    Magyarázatot adott a Ferrari a kizárásokhoz vezető két fatális hibára

    A Ferrari közleményben reagált arra, hogy az FIA technikai szabálysértések miatt utólag kizárta a Kínai Nagydíjról az 5. helyen végző Charles Leclerc-t és a 6. helyen befutó Lewis Hamiltont. Röviden: ezt elkalkulálták.

    „A verseny utáni technikai ellenőrzés során az FIA úgy találta, hogy eltérő okokból egyik autónk sem felel meg a technikai szabályoknak. A 16-os autó 1 kg-mal a súlylimit alatt maradt, a 44-es autó kopólemeze pedig 0,5 mm-rel jobban elhasználódott, mint ami megengedett” – vázolja a csapat közleménye helyzetet, amiről már részletesebben írtunk.

    „Charles egykiállásos stratégián volt, így a gumijai jelentős mértékben koptak, ez okozta, hogy nem érte el a minimumsúlyt. Ami Lewis kopólemezét illeti, rosszul mértük fel az elhasználódás mértékét.”

    „Nem állt szándékunkban, hogy ezek által bármilyen előnyt szerezzünk. Tanulni fogunk a ma törtétekből, és gondoskodunk róla, hogy hasonló hibák ne fordulhassanak elő ismét. Kétségtelen, hogy nem ilyen befejezésre vágytunk a Kínai Nagydíjon, önmagunk és a minket rendíthetetlenül támogató rajongóink számára sem.”

    A Leclerc-rel történt kalkulációs hiba megegyezik azzal, amit a Mercedesnél a tavalyi Belga Nagydíjon követtek el George Russell-lel – a britet a futam közben állították a tervezett kettő helyett egy kerékcserés taktikára, aminek köszönhetően elsőként ért célba, ám miután megünnepelte győzelmét a dobogón, elvették azt tőle a kizárással.

    Hamiltonnal is történt már hasonló eset a Mercedesnél, mint most: a 2023-as USA Nagydíjon is a túlságosan elhasznált kopólemez miatt zárták ki, akkor a második helyről (érdekes egybeesés, hogy azon a hétvégén ugyanezen okból Leclerc-t is elmeszelték). A csapat akkor azzal magyarázta a történteket, hogy sprintfutamos hétvége lévén nem volt elég edzésidő ahhoz, hogy pontosan bekalibrálják az autó hasmagasságát. Ezen a hétvégén Sanghajban szintén sprintfutamos nagydíjat rendeztek.

    Az 5. és a 6. helyről való kizárással az egyéni tabellán Leclerc 10, Hamilton 8, a Ferrari pedig a konstruktőrök között 18 pontot veszített. A csapat a befutó pillanatában még 35 ponttal a tabella 4. helyén állt, egy egységgel elmaradva a Red Bulltól, végül azonban az 5. helyre szorult, ahol ugyanúgy 17 pontja van, mint a Williamsnek.

    Így módosult a három kizárás után a Kínai Nagydíj végeredménye

  • Leclerc megérti Hamilton hezitálását, az ütközésükért egyiküket sem okolja

    Leclerc megérti Hamilton hezitálását, az ütközésükért egyiküket sem okolja

    Noha csupán az 5. helyen ért célba, Charles Leclerc pozitívan értékelt a Kínai Nagydíj után, mert a sérült első szárny ellenére is remek versenytempóra volt képes. A 6.-ként záró Lewis Hamiltonnal történt rajt utáni ütközést a balszerencse számlájára írta a monacói, aki megértő volt csapattársával abban is, hogy nem állt félre előle az első szóra.

    „Volt némi frusztráltság bennem a futam során, mivel egyfelől nagyon pozitív verseny volt, hiszen a tempónk nagyon-nagyon jó volt, másfelől viszont sajnálatos, hogy nem tudtuk teljesen kihasználni ezt a tempót, mert nagyon megsérült az első szárny. Nagyon szerencsétlen eset volt, hogy pont Lewis-zal értünk össze. Nem érzem úgy, hogy bármelyikünk is csinált volna bármi rosszat. Én voltam belül, próbáltam előkészíteni a hármas kanyart, Lewis pedig kívül haladt. Azt gondoltam, hogy ott is fog maradni, miközben minden joga megvolt belülre húzódni, én azonban nem számítottam erre. Sajnálatos, hogy ez később köridőveszteséget jelentett nekünk, de tempó jó volt” – kezdte értékelését Leclerc az F1 TV-nek.

    Az összeérés Hamiltonnal:

    Kérdésre ezután elmondta, nem sok mindent tehetett a pilótafülkéből azért, hogy ellensúlyozza a leszorítóerő-veszteséget. „Ilyenkor az ember nem tud mit csinálni. Az egyensúlyon tud változtatni, de az egyensúly nem volt rossz a végén, viszont hiányzott 30 pontnyi leszorítóerő, ami rengeteg teljesítmény. Ezt figyelembe véve nagyon jó volt a versenytempónk. Ami jelenleg hiányzik, az az időmérős tempó, hogy előrébbről induljunk.”

    Alex Brundle később megkérdezte Leclerc-t, hogy min kell pontosan javítani ehhez. „Meg kell próbálnunk mindent a megfelelő ablakba hozni az időmérőre – felelte a monacói. – Mert bármikor is kell megtennünk azt az egy kört, soha nem érződik úgy, hogy minden összeállt. Vagy a kör elején nem jó az egyensúly, vagy a végén, és soha nem jó érzés az egész körre. Az időmérőn pedig erre van szükség, úgyhogy ezen dolgozunk. Ami a versenyt illeti, valamilyen oknál fogva másfél éve jól végezzük a dolgunkat, de az időmérőn továbbra is sokat kell dolgozni.”

    Szóba került a Ferrari csapatutasítása is, amellyel Hamiltont állították félre a nála sérült szárnnyal is gyorsabb Leclerc előtt. A hétszeres világbajnok nem engedelmeskedett elsőre és nem engedte el Leclerc-t ott, ahol a Ferrari kérte, mondván először csapattársa kerüljön közelebb. „Nagyon nehéz a csapatnak ez, és én is Lewis helyébe tudom képzelni magam – reagált a futam után Leclerc. – Mindenki tudta, hogy sérült az első szárnyam, és ilyen helyzetben mindig felmerül, hogy a tempómhoz mennyit ad hozzá a DRS, és képes leszek-e ugyanilyen tempóra azután is, hogy én kerülök előre törött első szárnnyal. Megértem, hogy ilyen esetben kicsit tovább hezitál ez ember, mint egy teljesen normális szituációban.”

    Ezután megkérdezték tőle, hogy milyen a dinamika a csapaton belül és hogy jönnek ki Hamiltonnal. „Nagyon jól működik, őszintén nagyon-nagyon jól – felelte. – Nagyon jó a kapcsolatunk és biztos vagyok benne, hogy ez így is fog maradni. Nyilván nagyon tisztelem mindazért, amit elért és közben azt érzem, hogy ő is nagyon tisztel engem. Szóval nagyszerű. Már most elég közel vagyunk egymáshoz tempóban, ő nagyon-nagyon erős és nagyon gyorsan alkalmazkodott a csapathoz, szóval biztos vagyok benne, hogy sokat fogunk még csatázni, de abban is, hogy nem lesz gond.”

    A sérült szárny:

    Ami a folytatás illet, két két múlva a Japán Nagydíjon csap össze a mezőny, Leclerc pedig amondó, hogy addig nem fognak tudni labdába rúgni, amíg az időmérős tempójuk nem javul. „Nem nézünk ki jól [Szuzukára]. Egyelőre túlságosan messze vagyunk a McLarentől, különösen az időmérőn. Lewis túlteljesített az autóhoz képest pénteken, és valójában ott állunk, ahol a szombati időmérőn végeztünk. Három tizedre vagyunk a McLarentől. A versenytempóban nagyon szoros a helyzet, de nem tudunk csodát tenni, amikor 3-4 hellyel hátrébbról rajtolunk, szóval ebben fejlődnünk kell.”

    A hétvégét az F1 TV-nek Frédéric Vasseur, a Ferrari csapatfőnöke összességében pozitívan értékelte. „Lewis pole-ja és győzelme, illetve Charles versenytempója – felelte arra, hogy mik voltak a hétvége pozitívumai. – Sérült első szárnnyal és ekkora leszorítóerő-veszteséggel [Leclerc-nek] remek volt a tempója. A végén kicsit szenvedett a gumikkal az első szárny miatt, de ilyen sérüléssel ez nagyon jó eredmény. Lewis-nak egy kicsit nehezebb versenye volt a gumikezeléssel, ezt meg kell értenünk, mert tegnaphoz képest most sokkal nehezebb volt a helyzet.”

    FRISSÍTÉS

    Közben úgy néz ki, mindkét Ferrarit ki fogják zárni a Kínai Nagydíjról, mivel Charles Leclerc autója könnyebbnek bizonyult a súlyhatárnál, Lewis Hamilton autóján pedig túlságosan elkopott a padlólemez. Részletek alább:

    Különböző okokból mindkét Ferrarit kizárhatják a Kínai Nagydíjról (frissítve)

    FRISSÍTÉS2

    Miként az várható volt, mindkét Ferrari és Pierre Gasly is a kizárás sorsára jutott:

    Leclerc-t és Hamiltont is kizárták a Kínai Nagydíjról