Lehet, hogy a szezonjuk eddig nem úgy alakul, ahogyan várták, de az kétségtelen, hogy Lewis Hamilton és Charles Leclerc remekül kijön egymással, amit egy, a bahreini szurkolói zónában elmesélt közös történet is mutat.
Az eddig is tudott volt, hogy a hétszeres világbajnok és monacói csapattársa szeret és szokott is sakkozni – az F1 londoni szezonindító eseményén is ezzel ütötték el az időt –, de most elárulták, hogy szabadidejükben online is szoktak egymás ellen játszani. A versenyszellem pedig ilyenkor is hajtja őket előre, úgyhogy természetesen mind a ketten nyerni akarnak, ami a Japán Nagydíj előtt közös csaláshoz vezetett
Alább a Hamilton és Leclerc által közösen elmesélt történet leirata olvasható:
Hamilton: Elmondhatom a vicces történetet kettőnkről? Leclerc: Melyik történetet? Ja, a sakkozósat? Igen.
(A monacói ezután inkább maga kezdett bele) Leclerc: Az utolsó játszmában voltunk… aztán hagyom, hogy befejezd a sztorit. Szóval ágyban voltunk… Mármint nem ugyanabban az ágyban, mert ő Londonban volt, én pedig Monacóban. Az utolsó játszma döntött, 4-4 volt az állás. Nem akart elmenni aludni úgy, hogy 4-4 marad, ezért mondta, hogy »Játsszunk még egyet!« Hamilton: Nem mehettünk ágyba 4-4-nél, játszanunk kellett még egyet! Leclerc: De én annyira fáradt voltam, nem akartam többet játszani. Hamilton: Amúgy valójában csak ő volt otthon, én egy gépen ültem Japán felé, szóval a levegőben voltam, sikerült internethez jutnom, és így tudtam játszani vele. Hamilton: Szóval elkezdtük a következő játékot, és annyira jókat lépett, hogy arra gondoltam, „a francba, erre most mit lépjek?”. Úgy voltam vele, hogy az interneten keresek javaslatokat arra, hogy mi következzen. Úgyhogy megtaláltam ezt a weboldalt, ami megmutatta, hogy mit kell lépnem. Elkezdtem használni, először csak egy lépéshez, de aztán annyira jót lépett válaszul, hogy utána folyamatosan használtam. Aztán megszólalt: „Várjunk egy percet! Most mind a ketten csalunk?”
A színpadi csevegés következő részletéből pedig az is kiderült, hogy végül ki nyert.
Leclerc: A legrosszabb, hogy az általam használt program rosszabb volt, mint az övé, úgyhogy még úgy is kikaptam, hogy csaltam, és annyira lehangoltan mentem aludni. Hamilton: Szakadtam a nevetéstől a repülőn, potyogtak a könnyeim. Mindketten ugyanakkor kezdtünk el csalni, ami annyira furcsa. Amikor kérdezte, hogy mindketten csalunk-e, azt válaszoltam, hogy „miről beszélsz?”
A beszélgetés egy részletét az F1 is megosztotta a közösség oldalain:
Lewis Hamilton csupán a 9. rajthelyet szerezte meg az időmérőn a Bahreini Nagydíjra, majd sűrű bocsánatkérésekbe kezdett. Meglátása szerint kizárólag az ő képességeiből fakad, hogy nem tud gyorsabb lenni a felfejlesztett Ferrarival, amivel Charles Leclerc a 3. helyig jutott.
A Ferrari pilótái lelkesen várták a szahíri hétvégét, miután a csapat több olyan fejlesztést is hozott a pályára, amelyek a szezon első futamain látott problémák kiküszöbölését és a McLarenhez képesti lemaradás csökkentését célozták. Leclerc képes is volt szemléltetni ezt a fejlődést, hiszen a 334 ezredes lemaradással a pole-t szerző Oscar Piastri mögött a harmadik pozícióban végzett, ami a Ferrari idei legjobb rajthelyét jelenti egy nagydíjon. Hamilton ehhez képest 931 ezredes hátránnyal lett kilencedik, vagyis csapattársától is hat tizedet kapott.
Az időmérő befejeztével a brit rögtön bocsánatot kért mérnökétől, Riccardo Adamitól a rádióban, amit prózai okokkal magyarázott a Sky Sports kérdésére.
„A teljesítményem miatt [kértem bocsánatot], ami nagyon gyenge. Nem tudom az okát, egyszerűen csak nem végzem el a munkát.” Majd arra a kérdésre, hogy ez egy „szombati probléma-e” a már tavaly a Mercedesnél is jelentkező alkalmi időmérős nehézségei folytatásaként, így felelt: „Igen, minden szombaton megtörténik.”
Hamilton a többi kérdező előtt sem volt bőbeszédűbb, több újságírócsoporttól is néhány másodperc és pár rövid mondat után távozott.
„A pozitívum, hogy az autónk sokkal jobb annál, mint amit én kihozok belőle. Charles szép munkát végzett vele, én pedig bocsánatot kérek a csapattól, amiért nem végeztem el a munkát” – mondta az F1 hivatalos csatornájának.
Adam Cooper újságíró a következőket hallotta a Hamiltonnal való rövid beszélgetése során: „Nem végzek elég jó munkát, folytatnom kell a fejlődést. Nyilvánvaló, hogy az autó elég jó. Nincsenek válaszaim, csak nem voltam ma elég jó.”
Az ESPN mikrofonja is jelen volt, amikor a hétszeres világbajnoktól megkérdezték, érzi-e legalább az autóra érkezett fejlesztések hatását, amire igazi önkritikus válasz érkezett.
„Igen, az autó javult, csak a versenyző nem.”
Hamilton ferraris szezonkezdetének egyértelmű csúcspontja a sanghaji sprintverseny pole-ból való megnyerése, azt leszámítva viszont látványtalan eredményeket ért el: az időmérőkről egy 5. és két 8. helye volt ezt megelőzően, futamon elért legjobb eredménye a célban pedig a szuzukai 7. hely volt – nem számítva a Kínai Nagydíjon a célban elért 6. helyezését, amitől kizárással utólag megfosztották.
Charles Leclerc és Lewis Hamilton is pozitívan nyilatkozott a Ferrari Bahreinben bevetett fejlesztéseiről, de előbbi idegesítőnek nevezte, hogy a McLaren fölénye így is hatalmas.
A Ferrari végül úgy döntött, hogy előrehozza a Miami Nagydíjra tervezett átfogó fejlesztési csomagjának egy részét, és már a Bahreini Nagydíjon új padlólemezt, illetve diffúzort vet be az SF-25-ösön. A második edzésen az elrontott lágy gumis köre miatt csak a 8. helyen záró Lewis Hamilton, illetve a 4. helyen végző Charles Leclerc is azon a véleményen volt, hogy működnek az autóra felpakolt újítások, ám utóbbi ezzel együtt igencsak borúlátón nyilatkozott a maranellóiak hétvégi esélyeiről.
„A fejlesztések egyértelműen működnek. Nagy-nagy köszönet mindenkinek odahaza értük. Ez soha nem könnyű, rengeteg munka zajlik a szélcsatornában, rengeteg munka legyártani és összerakni ezeket a padlókat. Jó látni, hogy előrelépéseket teszünk, és próbálunk többet kihozni belőle. Remélem, hogy szombatra, meg tudjuk tenni a megfelelő lépéseket” – nyilatkozta Hamilton, majd elmondta, mire lenne szükségük a jó szerepléshez.
„Csak következetességre van szükségünk, meg kell próbálnunk összerakni a köröket, amihez olyan autó kell, ami könnyen vezethető és következetes a kör során. Ahogyan gyakran előfordul, jelenleg kicsit másként viselkedik a lassú, a középgyors és a gyors kanyarokban, de próbáljuk finomhangolni és biztosítani, hogy jó legyen a versenytempónk. Itt különösen abban kell erősnek lenni” – zárta gondolatait a hétszeres világbajnok.
Hamilton és Leclerc szerint is működnek a Ferrari újításai / Fotó: Ferrari
„Ha megnézzük a McLarent, egyszerűen nem vagyunk elég gyorsak. Jelenleg egyszerűen másik bolygón vannak. Ez idegesítő, de ez van, és ez valójában motivál engem, hogy a lehető leghamarabb megpróbáljam csökkenteni a különbséget. Elképesztően gyorsak” – kezdte értékelését Leclerc.
„A fejlesztések pozitívak, de sajnos a különbség a McLarenhez képest továbbra is nagy. Maximalizálnunk kell az autóban rejlő jelenlegi potenciált. Nem tudom, hogy ez azt jelenti-e, hogy harmadikak, negyedikek vagy ötödikek leszünk, de el kell fogadnunk [bármelyik is lesz]. Remélem, hogy egy ponton visszatérünk oda, hogy mi leszünk a leggyorsabbak a pályán, és csak azon fog múlni, hogy mindent kihozunk-e az autóból. De a győzelmekért, és többé nem a harmadik helyért.”
Leclerc pénteki tapasztalatai alapján a McLarent nem lehet majd elkapni, a Red Bull viszont szerinte jobb annál, mint azt Max Verstappen második edzésen elért 7. helye mutatja. „Úgy néz ki, hogy nagyjából a Mercedesszel vagyunk egy szinten. Ami a Red Bullt illeti, az kicsit nehezebb. Azt hiszem, Max eggyel kevesebb lágy szettet használt el (a Mercedes és a McLaren is – a szerk.), mint mi a második edzésen, úgyhogy valószínűleg kicsit előttünk van. De a mi oldalunkról maradt még teljesítmény az autóban, amit meg kell találnunk azzal, hogy mindent kihozunk az autóból és a fejlesztésből. Aztán meglátjuk, hogy ez hová vezet minket.”
Lando Norris szerint nincsenek előnyben, a riválisok szerint viszont a McLaren másik ligában játszik Bahreinben. Megnéztük, melyik lehet a valóság.
Elég furcsa volt hallani Lando Norris nyilatkozatát a Bahreini Nagydíj pénteki edzésnapja után, hiszen a pontverseny élén álló McLaren-pilóta azt állította, hogy jelenleg semennyivel sem gyorsabbak a többieknél. A második szabadedzés eredményeire pillantva ugyanakkor azt látjuk, hogy az élen záró Oscar Piastri 0,5 másodperccel, a 2. helyen végző Norris pedig közel 4 tizeddel verte a 3. helyen végző George Russellt, míg Charles Leclerc ennél hajszálnyival többet kapott, a 7. helyen záró Max Verstappen lemaradása pedig már több mint 8 tizedre rúgott.
A címvédő hozta azt, amit a korábbi második szabadedzéseken, hiszen az idén még egyszer sem végzett a legjobb hatban Red Bull ezen a tréningen, ám most nagyon úgy tűnik, hogy jóval nehezebb lesz megtenni azt, amit Szuzukában, ahol az energiaitalos csapatnak nagy beállítás-változtatással sikerült feljavulni szombatra.
„Igen, egyszerűen csak nehéz volt. Beletelt egy-két körbe, mire belerázódtam, de a különbség így is elég nagy. Nem vagyok teljesen boldog, sokat küszködök a tapadással és általánosságban az autó érzetével. Az egyensúly nem volt olyan rossz, egyszerűen csak nincs meg a tempó, és a hosszú etapon is elég sok dolgunk van. Alapvetően csak minden egyes körben túl lassúak vagyunk. Őszintén szólva nem volt túl szórakoztató a megtankolt autós etap sem, a végén pedig volt egy kis driftgyakorlás” – értékelt Verstappen.
A Red Bull ráadásul úgy volt ennyire lemaradva, hogy a szokásosnál nagyobb hangsúlyt fektettek a lágy gumis körökre. „Igen, nagy [a különbség]. Kicsit más megközelítést alkalmaztunk a pénteki naphoz, szóval ez a különbség nagyon nagy” – erősítette meg Verstappen.
Fotó: Xavi Bonilla / DPPI
Az új padlólemezt tesztelő Ferrarival 4. helyen végző Charles Leclerc sem volt sokkal derűlátóbb, amikor azt mondta: „Egyszerűen nem vagyunk elég gyorsak a McLarenhez viszonyítva. Jelenleg egyszerűen másik bolygón vannak.”
„Az autó érzete teljesen más, és változtatnunk kell a kocsin, hogy igazodjon [az új padlólemezhez]. A hőmérsékletek annyival magasabbak, mint a teszten voltak. Dolgozni fogunk a beállítások optimalizálásán, én pedig igyekszem olyan irányba menni, ami lehetővé teszi, hogy a vezetési stílusommal a legtöbbet kihozzam az autóból. A versenytársaink elég sokkal vannak előttünk, de motivál, hogy a lehető leghamarabb csökkentsük a különbséget” – tette hozzá Leclerc.
Minden arra utal tehát, hogy a McLaren ellen nagyon nehéz lesz. Ennek ellenére az autót „sokkolónak” érző, a körülményeket „borzasztónak” tituláló Lando Norris kifejtette, hogy „furcsa nap volt, mert minden szörnyűnek érződik, de ez relatív, mivel tudom, hogy a tempónk így is egész jó volt.”
„Rengeteg, az előszezoni teszt során gyűjtött információval vágtunk neki ennek a hétvégének, de ezt tulajdonképpen mind kidobhatjuk a kukába és kezdhetjük elölről, mert annyira másak a körülmények. Másodpercekre vagyunk azoktól az időktől, amiket akkor futottunk. Nehéz, de jó kezdete volt ez a hétvégének, sok mindenen kell dolgoznia a csapatnak és nekem is.”
Az persze érthető, hogy a többi versenyzőhöz hasonlóan Norrisnak sem tetszett a teszthez képest sokkal alacsonyabb tapadás, a pontverseny éllovasa ugyanakkor közölte: „nem gondolom, hogy [a többiek] feltekerték a motorjukat.”
„Mindenki csak a köridőket nézi, és fogalma sincs arról, hogy ki tekerte fel a motorját és ki nem. Ez 3-4 tizedet is jelent ezen a pályán, ami rögtön abba a pozícióba hoz minket, ahol a Mercedes van. Jelenleg nem mondanám azt, hogy bármennyivel is gyorsabbak vagyunk” – közölte.
A Red Bull sem tudta életben tartani a kör végéig a lágy gumikat / Fotó: Clive Mason/Getty Images/Red Bull Content Pool
Tényleg nem gyorsabb a McLaren?
Természetesen azt naivitás lenne gondolni, hogy a McLaren feltekert motorral körözött pénteken, és bár lehetnek eltérések a motorüzemmódokban, a topcsapatok legjobb köreinek elemzése arra utal, hogy a bahreini pálya és a tesztnél jóval melegebb körülmények (akkor 16-18 fokos aszfalton köröztek, most közel 40 fokoson) egyszerűen kidomborították a McLaren erősségét a gumikezelés terén.
Mert amit láttunk, az tökéletesen illeszkedik abba a sormintába, amit a wokingiak a bahreini teszten kezdtek el felrajzolni, és ami azután a szezonnyitó Ausztrál Nagydíjon is megfigyelhető volt. ITT részletesen írtunk a melbourne-i időmérőn kapcsán arról, hogy az MCL39-es miként tartja életben a hátsó abroncsait úgy, ahogyan egyetlen másik autó sem tudja, és ezzel hogyan tettek szert hatalmas előnyre a pilóták a pálya utolsó szektorában. Ezt aztán a futamon is kamatoztatták (amint az első etapban elkezdtek fogyni a Red Bull gumijai, Verstappen rohamosan elkezdett leszakadni), de a biztonsági autós fázisok miatt a végeredmény megtévesztően kis különbségű Norris-győzelmet hozott.
Mivel sem Kína, sem Szuzuka nem a hátsó abroncsokra helyezi a hangsúlyt, a McLaren ezen erőssége ott nem volt annyira szembetűnő, ám a gumigyilkos Bahreinben minden korábbinál nagyobb fegyvernek bizonyul. A két McLaren ugyanabban a percben futotta meg a legjobb körét, mint Russell, Antonelli és Verstappen, a körülmények tehát azonosak voltak mindegyiküknek, míg a 4. helyen záró Leclerc idejét torzítja, hogy a Ferrari később feltett neki még egy új lágy szettet (Hamiltonnak is, csak ő elrontotta rajtuk a körét), amivel jobb körülmények között próbálkozhatott.
A Ferrari gyorsabbnak tűnhetett egy körön, mint amilyen valójában / Fotó: Ferrari
A Mercedes viszonylag lapos szárnnyal ment pénteken, aminek köszönhetően Russell 11 km/órával gyorsabb volt Piastrinál a célegyenesben, a 4-es kanyar kijáratán pedig már 0,3 másodperc volt az előnye az ausztrállal szemben, de a második szektor eleji gyors kanyarokban Piastri ledolgozta ezt, majd a hátsó gumik életben tartásának köszönhetően a kör végére több mint 5 tizedes előnybe került.
Leclerc Ferrarijának egyenesbeli fölénye kisebb volt a McLaren tempójához képest, mint a Mercedesé, de a monacói jobban tartotta a lépést Piastrival a középső szektor elején, az ausztrál pedig csak a 10-es kanyarban tudott virtuálisan a Ferrari elé kerülni, de utána Leclerc autóján is túlhevültek a hátsó gumik, és végül ő is több mint 5 tizedes hátrányt szedett össze.
Verstappen ezzel szemben hasonlóan gyors volt az egyenesben, mint a wokingiak, majd a második szektor eleji tempós kanyarokban a Ferraritól és a McLarentől is elmaradt, a 11-es kanyartól pedig szintén küszködött a hátsókkal, ami a 0,825 másodperces lemaradásához vezetett.
Azaz a Mercedes, a Ferrari és a Red Bull is a harmadik szektorban maradt csúnyán alul a McLarennel szemben, ami egyértelműen a hátsó gumik életben tartásán múlt.
A Mercedes jelen állás szerint Bahreinben a második erő a McLaren mögött / Fotó: Jiri Krenek / Mercedes
Ami a hosszú etapokat illeti, ott elsősorban Norris idejeiből kiindulva lehet megsaccolni a McLaren fölényét, hiszen Piastri kettéosztotta a megtankolt autós köreit, és lággyal, illetve keménnyel is ment. Norris ellenben 13 kört tett meg a lágyakon, az etapjának átlaga pedig úgy is 0,24, illetve 0,26 másodperccel volt gyorsabb Alex Albon, illetve Russell etapjánál, hogy ők 4 körrel kevesebbet tettek meg. A Williams teljesítményét árnyalhatja, hogy a grove-iak szeretnek könnyebb autóval körözni pénteken, Albon pedig a lágy gumis etapja előtt megtett 3 kört közepesen, majd nem tankoltak rá az autójára.
A megtankolt autós etapok az alábbiak szerint alakultak:
pilóta
körátlag
körszám
keverék
1
Piastri
1:37,46
5
lágy
2
Piastri
1:38,08
7
kemény
3
Norris
1:38,27
13
lágy
4
Albon
1:38,51
9
lágy
5
Russell
1:38,53
9
lágy
6
Leclerc
1:38,62
7
közepes
7
Antonelli
1:38,72
9
lágy
8
Verstappen
1:38,82
13
lágy
9
Hamilton
1:38,82
6
lágy
A forróság marad Bahreinben, ez tehát továbbra is a McLaren malmára fogja hajtani a vizet, a Norris által emlegetett potenciális különbségek a motorüzemmódok között pedig az időmérőre biztosan eltűnnek, de nagyon meglepő lenne, ha azzal együtt a wokingiak hatalmas fölényével is ez történne.
A Ferrari a hétvégén kipróbálja és talán meg is tartja a nagyobb fejlesztési csomagjának első darabját. A versenyzőik bíznak benne, hogy ezzel közelebb kerülnek a McLarenhez, és Lewis Hamilton úgy gondolja, amúgy sem küszködnek sok problémával.
A négy élcsapat rangsorában egyelőre a Ferrari az utolsó, holott néhány hónappal ezelőtt sokan azt várták, hogy ők is megelőzik majd a Red Bullt. Az első komolyabb esélyt a Bahreini Nagydíj kínálja a gyorsulásra, ahol bevetnek egy új padlólemezt – pedig megoszlott a technikai szakvezetés véleménye arról, milyen ütemtervet kellene követni az autó fejlesztésénél, de úgy tűnik, az aerodinamikai részleg irányítója meggyőzte Loic Serra technikai igazgatót és Frédéric Vasseur csapatfőnököt az álláspontjáról.
Charles Leclerc szerint viszont nem érdemes megváltóként tekinteni erre az újításra. „Nem hiszem, hogy teljesen eltűnik tőle a hátrányunk, de remélem, legalább közelebb kerülünk az előttünk lévőkhöz – mondta. – Az első három verseny rosszabbul alakult, mint vártuk. Bizakodunk, hogy visszatérünk harcolni a McLarennel a mezőny élére, és hogy a meleg időjárás segíteni fog bennünket.”
„Tavaly úgy fejeztük be az évet, hogy jó lendületben volt a csapat, jó volt az autó, ezért nyilvánvalóan azt reméltük, hogy legalább ugyanilyen pozícióban folytatjuk, és fejlődni fogunk.”
„Kicsit csalódottan láttuk, hogy az év elején visszaléptünk. A tesztelés után nehéz megállapítani, hol állunk. Szinte egyből lehetett látni, hogy a McLaren nagyon erős, de ennek megerősítést kellett nyernie.”
Leclerc a Ferrari lemaradását a McLarentől körönként három tizedmásodpercre saccolta. A Ferrari a kettővel ezutáni pályára, Miamiba tervezi elvinni a teljes fejlesztési csomag összes elemét. A másik pilóta, Hamilton örül, hogy a bevetés első fázisát már Bahreinben kipipálják.
„Kapunk egy fejlesztést a hétvégére, izgatott vagyok. Remélhetőleg nőni fog általa a leszorítóerő. Nem érzem azt, hogy rengeteg problémánk lenne, egyszerűen csak nem elegendő a teljesítményünk. Remélem, ebben előre lépünk a hétvégén. Nekem a kocsi hátulja nem tetszik egy kicsit” – mondta.
Lewis Hamilton meglepő kijelentést tett a Japán Nagydíj után, amikor arról beszélt, nem egyforma a két Ferrari, a csapat pedig nem érti az ő autóján jelentkező problémát.
Lewis Hamilton a 8. helyről rajtolva 7.-ként fejezte be a Japán Nagydíjat, miközben Charles Leclerc a 4. pozícióban zárt. Noha a monacói is elmondta, hogy mindent tökéletesen csináltak, és egyszerűen nincs meg a tempójuk, Hamiltont egy további probléma is hátráltatta, ami mint kiderült, már a szezonnyitó Ausztrál Nagydíj óta jelen van.
„Szerintem ma minden tőlem telhetőt megtettem, de hiányzott a teljesítmény az előttem levő autókhoz képest, különösen, ami a Mercedest és a McLarent, meg nyilván a Red Bullt illeti. Találtunk valamit az autón, ami alulteljesített az elmúlt három versenyen. Igazán remélem, hogy amikor ez rendbe lesz hozva, elkezdek kicsit jobb eredményeket elérni. Ezzel a problémával valamivel több mint egy tizedmásodpercet veszítek körönként, úgyhogy remélem, hogy a következő versenyre rendben lesz hozva” – nyilatkozta Hamilton a Sky Sports-nak.
A hétszeres világbajnok nem ment bele a részletekbe, de azt elárulta, hogy a Ferrarinál nem teljesen értik a problémát, viszont azt reméli, hogy egy érkező új alkatrésszel megoldódik a helyzet. „Tisztában vannak vele és nem tudják, hogy miért [történik]. Amint mondtam, amikor az új elem megérkezik, remélhetőleg [a probléma] eltűnik és ugyanolyan lesz mindkét autó. Ezt figyelembe véve viszonylag boldog vagyok a versenytempómmal, azt nézve, hogy mivel küzdöttem. Egyébként a csapat jó teljesítményt nyújtott, szerintem én és Riccardo [Adami, Hamilton versenymérnöke] igazán jó munkát végeztünk, és a mérnökök és szerelők szintén.”
Az autó problémájának ecsetelése mellett Hamilton elismerte, hogy neki is van még hová fejlődni, különösen az időmérőn. „Világos, hogy nagyon fontos a jó időmérő, és nem hozom ki a legjobbat a gumikból, úgyhogy ez olyasmi, amin dolgozni fogok.”
A Williamsével egyre inkább összhangba kerülő Carlos Sainz elérhetőnek érezte, hogy a mezőny első felébe kvalifikáljon a Japán Nagydíjon, ehelyett azonban csak a 15. lesz a rajtrácson egy szükségtelen hiba következményeként.
Sainzt ugyanis három rajthelyes büntetéssel sújtották az időmérő után, amiért a Q2 végén feltartotta Lewis Hamiltont. A brit, noha mint utólag kiderült, biztonságon helyen állt a továbbjutáshoz, az utolsó percekben még kihajtott a pályára egy gyorskörre. Éppen megkezdte azt, ám az 1-es kanyarban nem figyelt érkezésére a maga utolsó menetét éppen befejező Sainz, s valóban veszélyes helyzetet teremtve nagy sebességnél kényszerítette elkerülő manőverre, a pályán kívülre Hamiltont.
Az incidensből, miután baleset nélkül megúszták a felek, senkinek nem származott sem előnye, sem kára. Sainznak már nem volt ideje több próbálkozásra, s a 12. helyen zárt, míg Hamilton a Q3-ba jutott, ahol végül 8. lett.
Hamilton mindenesetre a feltartás pillanatában nem volt tisztában azzal, hogy melyik Williams-pilóta volt a ludas, legalább kétszer Albonnak nevezve Sainzt a csapatrádióban.
Carlos Sainz has been handed a three-place grid penalty for impeding Lewis Hamilton 🚨
Sainzt a büntetés végül a 15. helyre sorolta hátra, ezáltal Fernando Alonso, Liam Lawson és Yuki Tsunoda is nyernek egy-egy pozíciót a rajtrácson. A spanyol enélkül is újra alulmaradt Alexander Albonnal szemben a csapaton belüli időmérős összevetésben, ugyanakkor most elég gyorsnak érezte magát ahhoz, hogy a Q3-ba kerüljön.
„Előrelépést tettünk ezen a hétvégén, és sokkal kényelmesebben érzem magam az autóban. Az utolsó köröm harmadik szektorában azonban elveszítettem nagyjából egy tizedet, vagyis a Q3 elérhető közelségben volt, így nem vagyok boldog a történtek miatt” – fogalmazott Sainz, aki 53 ezreddel maradt el a továbbjutást érő helytől, a kívánt köridő megfutása esetén pedig éppen csapattársát ütötte volna el a folytatástól.
A feltartást illetően a spanyol a mérnökére hárította a felelősséget: „Erről nem kaptam figyelmeztetést a csapattól. Szerintem ezt eltoltuk. A gyoskörömben rengeteg levezető körön lévő autót megelőztem, Lewis is köztük volt, és alighanem a csapat abban a hitben volt, hogy ő is a bokszutca felé tart. Aztán viszont amikor az 1-es kanyarban már visszavettem, ő odalépett neki. Erről lemaradtunk.”
Sainz a melbourne-i szezonnyitó hétvégén már volt Q3-as résztvevő, két hete Sanghajban pedig első williamses pontját is megszerezte.
Lewis Hamilton egyik legrosszabb időmérős eredményét érte el Szuzukában szombaton, a negyedik helyre kvalifikáló Charles Leclerc viszont hosszabb távra is előnybe kerülhet a két Ferrari-pilóta összevetésében, miután fontos lépést tett az autójával való összhang megtalálásában.
A két Ferrari között a hétvége eddigi legfontosabb pillanatában, az időmérő utolsó szakaszában nőtt az eddigi legnagyobbra a különbség: míg Leclerc a 4. rajthelyet szerezte meg, Hamilton csak a nyolcadik lett, s még a Racing Bulls újonca, Isack Hadjar is előtte végzett.
A brit Szuzukában rendszerint nem nyúl mellé az időmérőkön, 16 itteni F1-es látogatása során minden egyes alkalommal eljutott a Q3-ig, ám ennél rosszabb rajthelyezése csak egyszer, 2012-ben volt, amikor kilencedik lett.
„Ez nem volt elég jó részemről. Örültem, hogy bejutottam a Q3-ba, ott viszont már nem futottam elég jó köröket, és elég szoros a csata. Charles viszont remek kört futott. Eltérő úton indultunk el a beállításokkal, ami nekem jelentős alulkormányzottságot okozott, ezt pedig nem is tudtuk kiküszöbölni az időmérő alatt” – mondta Hamilton a Sky Sportsnak, majd a két héttel ezelőtti, a kopólemez túlzott elhasználódása miatti kizárása nyomán meghozott kompromisszumokról is beszélt.
„Nagyobb hasmagassággal autózunk, mint szeretnénk, de nem tudom, mennyire jellemző ez a többiekre is. Az elmúlt versenyhétvége következménye, hogy most kicsivel magasabbra állítottuk.”
A brit a szezonnyitó Ausztrál Nagydíjon még küszködött vizes pályán a számára új autóban, s ott csak tizedikként ért célba, mostanra viszont már visszatért régi preferenciáihoz, s abban látja legjobb vasárnapi esélyét, ha megérkezik az égi áldás.
„Izgatottan várom, általában véve szeretem az esőt. Persze trükkös lenne, de egy ilyen időmérő után természetes, hogy esőben reménykedünk. Szóval remélem, hogy marad [az előrejelzés]” – fogalmazott.
A másik Ferrari előnybe került?
Leclerc ugyan a pole-t szerző Max Verstappentől, valamint az őt követő két McLarentől is több mint három tizedmásodpercre elmaradt, ugyanakkor egy a pénteki edzések során tett felfedezés mégis pozitív érzetet ad számára – és nem feltétlenül csak erre a hétvégére.
„Mindent beletettem ebbe a körbe, nem is hiszem, hogy ennél jobb lehetett volna. Persze a McLaren és a Red Bull még mindig messze előttünk járnak, a célunk pedig az, hogy újra versenyeket nyerjünk, de összességében pozitívnak értékelem a napot, mivel sokkal magabiztosabbá váltam az autóban – még ha a negyedik helyen állva nem is könnyű ilyet mondani” – nyilatkozta a monacói.
„Vannak más problémáink, amiket meg kell oldanunk, és nem a hasmagassággal kapcsolatosak, de persze túlságosan nem mehetek bele a részletekbe. Viszont tegnap találtunk valamit, amitől jobban működik az autó az én vezetési stílusom mellett, ez pedig önbizalmat ad a szezon hátralévő részére. Ami azonban az egyéb problémáinkat illeti, azok megoldása több időt vehet igénybe.”
Lewis Hamilton már az első munkanapján szeretett volna számára fontos üzenetet küldeni, de a Ferrari udvariasan visszautasította.
Alighanem sokan emlékeznek még arra, hogy miként indította el hivatalosan ferraris karrierjét Lewis Hamilton. A hétszeres világbajnok első maranellói munkanapján kedvenc Ferrarijával, az F40-essel pózolt Enzo Ferrari háza előtt, a fotó pedig hamarosan minden idők legtöbbet like-olt F1-es témájú Instagram-bejegyzése lett. Ám most kiderült, hogy Hamilton nem teljesen úgy szerette volna elkészíteni ezt a képet, amilyen végül lett.
Sajtóhírek szerint a 40 esztendős brit ugyanis arra kérte a Ferrarit, hogy egy fekete F40-essel fotózkodhasson, mivel ez a szín jobban illett volna a társadalmi egyenlőtlenségek és a diszkrimináció elleni harcához, illetve a befogadás elősegítését célzó törekvéseihez úgy, ahogyan a Mercedes is az ő javaslatára festette feketére az F1-es autóit először 2020-ban.
Noha lett volna fekete F40-es, amit a fotózáshoz tudtak volna használni, a Ferrari állítólag udvariasan visszautasította Hamilton kérését, mondván a vörös nemcsak egy szín, hanem a Ferrari identitásának része, és mint olyan, előbbre való az egyéb törekvéseknél. Így aztán Hamilton kénytelen volt egy vörös F40-essel pózolni, azóta pedig már elhintette, hogy az ikonikus modell mintájára szeretne saját utcai Ferrari tervezésében részt venni.
Hogy a hétszeres világbajnok milyen módon igyekszik elősegíteni a sokszínűséget a Ferrarinál, arról alábbi cikkünkben írtunk:
Leclerc az 5., Lewis Hamilton a 6. helyet bukta el Sanghajban, miután előbbi autója nem érte el a 800 kg-os minimumsúlyt, utóbbiénak pedig túlságosan elkopott a padlólemeze. A Ferrari eleinte azt gyanította, hogy előbbi kihágást a túlzott gumikopás eredményezte, lévén Leclerc egy kerékcserével teljesítette a távot. Ez ugyanakkor alighanem nem járt elég nagy súlyveszteséggel ahhoz, hogy önmagában kizáráshoz vezessen, különösen azt tekintve, hogy több pilótához hasonlóan Leclerc is lement még a pálya melletti fűre is, hogy a lehető legtöbb törmeléket, és azáltal súlyt szedjen össze. Arról nem is beszélve, hogy nem egyedül Leclerc teljesítette egy kiállással a versenyt.
A The-Race úgy értesült, hogy Leclerc abroncsainak Pirelli által elvégzett milánói vizsgálata nem mutatott eltérést a többi, szintén ekkora távot teljesítő abroncshoz képest, a Ferrari pedig a Japán Nagydíj előtt elismerte, hogy más tényezők is szerepet játszottak. „Nem csak erről volt szó, a gumik csak a magyarázat egy részét képezik – nyilatkozta Frédéric Vasseur csapatfőnöke a L’Equipe-nek. – Egy kis vizet is veszítettünk, mert Charles-nak szivárgott az ivókulacsa. A súlyvesztés mindig sok kis tényezőből áll össze.”
Egy teljesen elkopott, levezető körben törmeléket felszedő gumiszett nagyjából 1 kg-mal könnyebb egy új szettnél, de ezt a csapatok számításba veszik, így könnyen lehet, hogy a vízveszteség babrált ki a maranellóiakkal, hiszen egy liter víz elfolyása egy kilónyi veszteséget jelent.
Ami Hamilton kizárását illeti, ott egyszerűbb a helyzet, a Ferrari ugyanis simán csak túl alacsonyra engedte a hétszeres világbajnok SF-25-ösét. „Különbséget kell tenni a kockáztatás és a csalás miatti kizárás között. Az F1-ben az a cél, hogy minden területen a határokat feszegesd. Hogy eljuss az utolsó grammig, az utolsó milliméterig a kopólemezzel, hogy a szárnyad az utolsó milliméterig deformálódjon. Ezért bizonyos, hogy minél nagyobb nyomás alatt vagy, minél intenzívebb a küzdelem, annál közelebb kell menned a határokhoz, és annál nagyobb kockázatot vállalsz” – ecsetelte Vasseur.
Fotó: Xavi Bonilla/DPPI/Scuderia Ferrari Press Office
Erre nem volt szükségünk
Természetesen Lewis Hamilton és Charles Leclerc is megszólalt az elmúlt versenyhétvégén történtekről. A hétszeres világbajnok cáfolta azokat az abszurd híreszteléseket, hogy már most elveszítette a hitét a Ferrariban, és elmondta, közösen fogják átvészelni a nehezebb pillanatokat. „Mindent végigvettünk – a gyárban voltam szerdán –, és sok mindent tanultunk. Együtt, csapatként megyünk át a hullámhegyeken és hullámvölgyeken. Nyilván nem azért dolgozott mindenki olyan keményen, hogy ilyesmi történjen egy versenyhétvégén; egyetlen csapat, mérnök vagy szerelő sem azért tesz ennyi erőfeszítést, hogy aztán ilyesmi történjen” – mondta Hamilton.
„A leginkább lenyűgöző dolog viszont az, hogy a csapat miként viselte mindezt, miként dolgoztak, rágták át magukat az adatokon és nézték meg, hogy miként fejlődünk tovább innen. Ez a legfontosabb – folytatta a 40 éves veterán, majd tagadta, hogy megingott volna a hite a Scuderiában. – Valaki küldött nekem valamit, hogy elveszítettem-e a hitem a csapatban, de ez teljes baromság. 100%-ig hiszek ebben a csapatban. Nyilván az év elején óriási volt a felhajtás, és nem tudom, hogy mindenki arra számított-e, hogy az első versenytől fogva nyerni fogunk és az első évben bajnokok leszünk, de én nem számítottam ilyesmire.”
Fotó: Ferrari
„Tudom, hogy egy új kultúrába érkeztem, egy új csapatba, és mindez időbe fog telni. Az elmúlt két hónapot azzal töltöttem, hogy csak megfigyeltem, hogy miként dolgozik a csapat ahhoz a két csapathoz viszonyítva, amelyeknél dolgoztam. A múlt hét során jegyzeteltem és meghatároztam azokat a területeket, amelyeken szerintem javulhatunk. Ez pedig az egész év során folytatódni fog, ahogy egyre többet tanulunk egymásról.”
Ami Leclerc-t illeti, a monacói pilóta szintén elmondta, hogy van min dolgozni és reméli, tanultak a kínai hibáikból. „Mindenki próbál a lehető legközelebb menni a határhoz, de hogy mindkét autóval alá mentünk, az nagy fájdalom, erre nem volt szükségünk. Nagyon nehéz szezonkezdeten vagyunk túl, az első két hétvége nehéz volt, az autó pedig nem hozta az a tempót, amire számítottunk. És hogy még több pontot veszítsünk, mint amennyit emiatt egyébként is veszítettünk, nagyon fáj a csapatnak. De bízom abban, hogy tanultunk belőle. Bármikor történik ilyesmi, próbáljuk megérteni és kielemezni, hogy mi siklott félre, és változtatunk egy kicsit a folyamaton. Több tényező adódott össze, és nem dolgoztunk elég nagy ráhagyással.”