Címke: Lewis Hamilton

  • Nincs megoldás Hamilton gondjaira, egy teljes évnyi szenvedés vár rá

    Nincs megoldás Hamilton gondjaira, egy teljes évnyi szenvedés vár rá

    Lewis Hamilton a szűkszavú televíziós interjúi után az írott sajtónak már többet mondott a szaúdi futam után, de pozitívumokat továbbra sem talált, sőt!

    Ebben a cikkünkben már megírtuk, milyen szűkszavúan értékelte Lewis Hamilton azt a Szaúd-arábiai Nagydíjat, amelyet csupán a 7. helyen fejezett be, miközben csapattársa, Charles Leclerc dobogóra állt, és amelyen 31 másodpercet kapott a monacóitól – ennél nagyobb különbség egyetlen csapat pilótái között sem volt azok közül, akik azonos körben végeztek, de Lance Stroll is 22-23 másodpercet kapott volna Fernando Alonsótól, ha végigcsinálja az 50. kört is. Most azonban nézzük, mit mondott még a szombaton már agyátültetésről beszélő hétszeres világbajnok.

    Miután a Sky-nak elmondta, hogy „egyetlen másodpercig sem” érezte magát komfortosan a Ferrariban a versenyen, de mivel „az autó egyértelműen képes a harmadik helyre és Charles remek munkát végzett, ezért nem hibáztathatom a kocsit”, az írott sajtónak tartott médiabeszélgetésen kijelentette, hogy „nulla” pozitívumot tud magával vinni a folytatásra a szaúdi futamról.

    „Semmilyen pozitívuma nincs a mai napnak, kivéve azt, hogy Charles dobogón végzett, ami nagyszerű a csapatnak. [Részemről] viszont borzasztó volt. Borzasztó. Egyáltalán nem élvezetes. Csak csúszkáltam. Az első etapban masszív alulkormányzottsággal küzdöttem, aztán pedig nagy mértékű gumikopással. A második etapban kicsit jobb volt az egyensúly, de továbbra sem volt meg a tempóm. Elég rossz volt a helyzet” – idézi Hamiltont a The-Race.com.

    Lewis Hamilton, Ferrari
    Fotó: Florent Gooden / DPPI

    Hamilton és a Ferrari szemszögéből nézve aggasztó, hogy a hétszeres világbajnok a kínai sprinten aratott győzelme óta nem találja a receptet az SF-25-ös megzabolázására, és a szaúdi verseny után is elmondta, hogy „küzdök azzal, hogy érezzem a kocsit magam alatt, de nincs semmi kiemelkedő probléma, nem tudom semmire azt mondani, hogy »hé, ez a gond.«”

    Eközben Leclerc-nek egy általa forszírozott extrém beállítási iránnyal sikerült az egyelőre a futamgyőzelemhez kellő teljesítménytől egyértelműen elmaradó Ferrarit legalább olyan állapotba hoznia, hogy rendszeresen legyőzze vele Hamiltont. „Régóta vezeti ezt az autót, úgyhogy egyértelműen jól ismeri – utalt Hamilton arra, hogy még ha az idei autót mindketten ugyanannyi ideje vezetik is, az SF-25-ös elődeiben is fellelhető tulajdonságait Leclerc nyilván jobban ismer. – Számos dolog ott van az adatokban, ez biztos, de őszintén szólva ott nem látszik nagy differencia. Én egyszerűen csak lassabb vagyok a kanyarokban.”

    „Némileg eltérő beállítással megyünk, úgyhogy meg kell néznem, hogy [Leclerc] beállítása-e az, amit az autó szeret. Ő és a garázsnak az az oldala nyilvánvalóan jobb munkát végez. Az időmérőn az a kérdés, hogy én ki tudom-e hozni az autóból azt, ami benne van. A versenyen ma mindent megpróbáltam, de az autó nem akart gyorsabban menni” – összegzett Hamilton.

    A 40 esztendős brit a közeli jövőre nézve sem szolgált biztató kilátásokkal, és akkor még finoman fogalmaztunk. „Szerintem Miamiban is szenvedni fogok. Nem tudom, hogy még meddig szenvedek, de egyértelműen fájdalmas” – mondta, majd amikor azt kérdezték tőle, hogy akár még hetekig, vagy hónapokig is eltarthat-e ez az állapot, így felelt: „Jelenleg nincs megoldás. Úgyhogy, az év hátralevő részére ez ilyen lesz. Fájdalmas lesz.”

    Mi is írtunk arról, hogy a 2022-ben bevezetett jelenlegi szabályrendszer autói hogyan limitálják Hamilton egyik nagy erősségét, és hogy a szívóhatású autók általánosságban véve nem kedveznek neki, ugyanakkor az idei szezon előtt úgy tűnt, hogy a Ferrari jobban feküdhet a stílusának, mint a Mercedes. Mostanra azonban világossá vált, hogy nem ez a helyzet, és könnyen lehet, hogy Hamiltonnak abban kell reménykednie, hogy a 2026-os – egyébként továbbra is a szívóhatásra épülő – kocsik jobbak lesznek.

    „Nem tudok semmit a jövő évi autóról, hogy őszinte legyek, és nem is töltök időt azzal, hogy ezen gondolkozom. Reméljük [hogy kedvezőbbek lesznek]. A kevesebb szívóhatással a dolgok remélhetőleg változni fognak egy kicsit” – reagált erre a felvetésre.

    A közvetítésből kimaradt: az FIA elnöke tette helyre/figyelmeztette Verstappent?

  • Hamilton a neki szánt biztató szavakat is a földbe döngölte

    Hamilton a neki szánt biztató szavakat is a földbe döngölte

    Miközben Charles Leclerc idén először dobogóra vitte a Ferrarit egy hagyományos nagydíjon, Lewis Hamilton (aki Kínában a sprintfutamon győzött) megint nem szerepelt jól.

    A hétszeres világbajnok 7. lett Szaúd-Arábiában, csapattársától fél perc választotta el a célban. A Sky Sports riportere igyekezett legalább egy picit pozitívumot találva indítani a beszélgetést vele, de úgy tűnik, nem járt sikerrel, mert Hamilton a neki feltett három kérdésre jó, ha nagyjából egy tucat szót kipréselt magából, és menekült a sajtóval kötelező programról. A beszélgetés így zajlott le:

    Riporter: Úgy tűnt, a második etap vége felé életre kelt alattad az autó. Volt olyan pont a versenyen, amikor komfortosan érezted magad?

    • Nem. Egyetlen másodpercig sem.

    Ez hogy lehet? Mit csináltál az autóban?…

    • Az autóval elérhető a 3. hely, Charles kiváló munkát végzett. Nem hibáztathatom az autót.

    Nincs elképzelésed, miért nem állnak össze nálad a dolgok?

    • Nincs.

    Hamilton előzetesen sejtette, hogy időbe telik, mire felveszi a fonalat a Ferrarinál, de a jelek szerint egyelőre nehezebb kihívással szembesül, mint várta.

    Hamilton újabb mélypontra jutott, de világbajnoktól kap biztatást

  • A Ferrarinál a 4. hely csalódottságot, a 7. viszont hálát érdemel

    A Ferrarinál a 4. hely csalódottságot, a 7. viszont hálát érdemel

    Charles Leclerc és Lewis Hamilton nem tudott beleszólni a leggyorsabbak dolgába a Szaúd-arábiai Nagydíj időmérő edzésén, eredményüket pedig a saját magukkal szemben támasztott elvásárok fényében értékelték.

    A hetedik pozíció Hamiltontól ugyan nem kiemelkedő, ám mégis ez a második legjobb rajthelye, amit a Ferrarival teljesített eddigi öt nagydíján szerzett, nem számítva a sanghaji sprintidőmérő megnyerését. A brit pedig kifejezetten elégedett ezzel az eredménnyel azok után, hogy pénteken még lesújtóan alacsony elvárásokat fogalmazott meg önmaga számára, miután Dzsiddában a korábbiaknál is kevésbé találta az összhangot az autójával.

    „Kihívást jelentett számomra ez az időmérő, mint mindig. Sehol sem voltam egész hétvégén, szinte minden edzésen a 13. helyen végeztem, így hálás vagyok, hogy eljutottam a Q3-ig és a 7. helyig. Nem volt valami látványos az utolsó köröm, de az egész hétvége során előrelépéseket tettem” – nyilatkozta a Sky Sportsnak.

    „A végén jobb körre lett volna szükségem, de már ezért az eredményért is hálás vagyok. Még sok van bennem. Jelenleg még nagyon nehezemre esik megtalálni az összhangot az autóval egyetlen körön.”

    „Az elmúlt verseny után jó érzések töltöttek el, és reméltem, hogy használhatom az ott tanultakat, de ez egyelőre nem működik. Szóval vissza az alapokhoz. Majd meglátjuk, hogy a futamon előrébb tudok-e jutni. Ha igen, az nagyszerű lenne. Ha nem, akkor pedig reménykedni fogok, hogy történik valami, ami az előnyömre válik. De bármi is legyen, mindent beleadok. Nagy a lemaradásom, de nem adom fel, tovább próbálkozok.”

    Verstappen annak köszönheti a pole-t, hogy bevállalta azt a húzást, amit mások nem

    A Racefans idéz egy a brittel készült másik interjút, amelyben arra a kérdésre, hogy mire lenne szüksége a Ferrarijával való jobb összecsiszolódása érdekében, így felelt: „Agyátültetésre.”

    Hamilton kilenc tizedmásodpercre maradt el Max Verstappen pole-t érő idejétől, és saját csapattársától, Leclerc-től is fél másodpercet kapott. A monacói eredménye 4. helyet ért, az ő nyilatkozatában azonban még kevésbé tetten érhető az elégedettség.

    „Egyáltalán nem vagyok boldog. Nagyon jó volt a köröm, úgy érzem, hogy mindent kitettem a pályára, de így is csak 4. lettem, ami azt jelenti, hogy a teljesítményünk egyelőre nincs meg. Olykor túl nagy alulkormányzottságot, máskor túlkormányzottságot érzek, végeredményben pedig nincs elég tapadásom ahhoz, hogy le tudjam utánozni, amit az előttem állók csinálnak” – magyarázta Leclerc.

    „Pedig jól érzem magam az autóban, és szerintem megtanultam úgy vezetni, ahogy az a vezetési stílusomhoz illik. Az elmúlt három időmérőn ki tudtam hozni belőle a maximumot, de ez a szint még nem az, ahol lenni szeretnék.”

    A Ferrarinak négy versenyhétvége után még nincs dobogója, ebből a szempontból a csapat ebben az évezredben a leggyengébb szezonkezdetei közelében jár: 2021-ben az ötödik, 2009-ben a hatodik nagydíjon jött össze számukra az első pódium.

    „Lapozzunk!” – kellemetlen autótörése után Norris meghúzta a határt a szerencse és a csoda között

  • Hamilton újabb mélypontra jutott, de világbajnoktól kap biztatást

    Hamilton újabb mélypontra jutott, de világbajnoktól kap biztatást

    Lewis Hamilton egy hete még rendszeres időmérős gyengélkedése miatt ostorozta magát, Szaúd-Arábiában viszont úgy véli, már nem fog hátracsúszni szombaton – ám csak azért, mert már pénteken is éppen elég elveszettnek érezte magát. A Dzsiddában megjelent Sebastian Vettel pontosan tudja, min megy keresztül a brit.

    Hamilton a 13. helyen zárta a pénteki második szabadedzést, több mint egy másodperces hátrányban az élen végző Lando Norrishoz képest, miközben csapattársa, Charles Leclerc a negyedik lett. A brit egy hete Bahreinben hosszasan beszélt arról, milyen nehézségekbe ütközik a Ferrari autójához való alkalmazkodás során, és a dzsiddai első nap után tett nyilatkozata alapján nem ezen a hétvégén teszi meg a várt áttörést.

    „Ez nem volt a legjobb. A gumik munkára fogása jelentette számomra a gondot. Általában szombaton hátrafelé csúszok, de a jelenlegi helyzetemhez képest már nem nagyon lehetnék hátrébb. Egyelőre az a kérdés, be tudok-e kerülni a legjobb tíz közé” – hangzott a hétszeres világbajnok újabb lehangoló nyilatkozata, amit az F1 hivatalos csatornájának adott.

    Korábbi riválisa, Sebastian Vettel szintén elutazott a szaúd-arábiai F1-es hétvégére, ahol húsz lány és fiatal nő társaságában gokartozott, ezzel népszerűsítve az autósportot a hölgyek körében az országban.

    A német a Sky Sportson nyilatkozott Hamilton jelenlegi helyzetéről. Ő maga ugyan nem élt meg ilyen léptékű nehézségeket, amikor 2015-re a Red Bulltól a Ferrarihoz igazolt, hiszen a Mercedes-dominancia idején is megnyerte már a csapattal töltött második versenyét, bár igaz, hogy neki akkor több ideje volt az alkalmazkodásra a szezonkezdet előtt. Mindazonáltal Vettel teljesen átérzi egykori riválisának adaptációs nehézségeit.

    „Nyilvánvalóan ez egy nagy váltás számára a munkakultúrát illetően. Láthatóan sokat foglalkozik azzal, hogy megtanulja, hogyan vezesse az autóját. De nem csak a vezetési stílussal kell alkalmazkodni, rengeteg minden más is szerepet játszik. Az egyik ilyen a kormány. Persze alakíthattak rajta a kérései szerint, de ez mégsem ugyanaz, mint amivel már mindent automatikusan csinált. Természetes, hogy mindez némi időbe telik” – intett nyugalomra Vettel.

    „Tudom, hogy magas céljai és elvárásai vannak, így jelenleg aligha elégedett saját magával. De nem véletlenül ő minden idők legjobb versenyzője. Biztos vagyok benne, hogy keményen dolgozik a problémái kijavításán, hogy kihasználhassa az autóban a teljes kapacitását, és olyan szinten vezethessen, amivel maga is elégedett.”

    „Látni sem akarom” – Hamilton szerint a kemény sportolók nem használják az F1 új fejlesztését

  • „Látni sem akarom” – Hamilton szerint a kemény sportolók nem használják az F1 új fejlesztését

    „Látni sem akarom” – Hamilton szerint a kemény sportolók nem használják az F1 új fejlesztését

    Az elmúlt hétvégi Bahreini Nagydíjon George Russell elsőként próbálta ki élesben azt a hűtőmellényt, amely a versenyzőknek segít megbirkózni a körülményekkel a nagy hőségben rendezett futamokon. Lewis Hamilton azonban soha nem akarja ezt használni, szerinte az F1-ben a világ legedzettebb sportolóinak fizikálisan kell felkészülniük a forróságra. 

    Az idei szezontól engedélyezi az FIA egy a szövetség által jóváhagyott hűtőmellény használatát a versenyzők számára. Az ötlet a 2023-as Katari Nagydíj tapasztalatai nyomán öltött formát, ahol az extrém hőség és a folyamatos határon való autózás nyomán a verseny végén több pilóta is ájulásközeli fizikális állapotban parkolt le a bokszutcában.

    Az akkumulátor által működtetett mellény egyelőre nem kötelező, ám az olyan események során, amikor 30,5°C fölé kúszik a levegő hőmérséklete, a versenyzők választhatnak, hogy felveszik azt, vagy helyette, hogy ne érje hátrány a használóit, 500 grammos ballasztot helyeztetnek el az autójukban – írja a planetf1.

    Bár a naplemente után rendezett Bahreini Nagydíjon nem érte el a hőmérséklet ezt a tartományt, így ballasztot sem kellett használnia senkinek, Russell a Mercedesnél kísérleti jelleggel mégis kipróbálta a mellényt a futamon az overallja alatt. Bár egyes versenyzők, mint Esteban Ocon és Lance Stroll a hírek szerint egyelőre kényelmetlennek érzik a használatát, Russellnek elmondása szerint inkább pozitív tapasztalatai voltak vele Szahírban.

    „Nagyon is észrevehető volt, amikor bekapcsoltam a hideg víz áramlását. A verseny kezdetén 16°C-os víz cirkulált a testem körül, ami kifejezetten kellemes volt egy 50°C fölé felhevülő pilótafülkében” – nyilatkozta Russell.

    A hűtőmellény – Fotó: Chillout Motorsport

    „Azt hiszem, bizonyos versenyzőknek nehézséget okozott, de mi már fejlesztjük a saját verziónkat ami néhány hét múlva megérkezik. Bahreinben nekem nem igazán okozott kényelmetlenséget, mert az egy lassú pálya, de a gyors kanyarokkal tűzdelt Dzsiddában már más lehet a helyzet, amikor az a rengeteg cső körülveszi a bordáimat.”

    A régi iskolát képviselő Lewis Hamiltonnak azonban nem nyerte el a tetszését a hűtőmellény ötlete, szerinte a versenyzők elé támasztott egyik kihívás, hogy ennek használata nélkül is fittek maradjanak az autóban. A Ferrari pilótája először még azt is hitetlenkedve fogadta, hogy a Szahírban második helyen végző Russell tényleg önként használta a mellényt, bevállalva az azzal járó súlyhátrányt, ami Hamilton szerint öt kilónak felel meg.

    „Én karrierem során csak két versenyen szembesültem szélsőséges körülményekkel. Az egyik az első évemben [2007-ben], Malajziában történt, amikor nem működött az ivókészülékem, és dehidratálódtam a verseny végére. Emellett pedig a tavalyi szingapúri verseny volt brutális. De én élvezem ezt. Nekünk kellene lennünk a legjobb atlétáknak, a csúcsok csúcsának. Szükség is van a kemény körülményekre. Az autók pedig könnyebben vezethetők, mint amikor én kezdtem az F1-ben, sokkal nehezebbé váltak azóta” – mutatott rá Hamilton.

    „Ha egy mód van rá, nem akarom használni. Inkább azzal foglalkoznék, hogyan készítsem fel magam jobban, hogyan hidratáljam magam jobban, a hűtőmellényt pedig csak a verseny előtt használom.”

    „Persze nyilvánvaló, hogy olykor kimerülünk, és senki nem akarja, hogy a versenyzők elájuljanak Katarban. Ott is volt egy versenyünk, ami rendkívüli forróságnak tette ki a mezőnyt, de arról én kiestem, így ezt nem tapasztaltam meg. Jó, hogy megvan hozzá a technológiánk, de ami engem illet, én nem akarom ezt látni a saját autómban. Ez csak az én véleményen.”

    Nem hisz Hamiltonban a Schumacher-Ferrari aranykorszak kulcsszereplője

  • Nagyon úgy tűnik, hogy versenyzőkorában már nem teljesül Hamilton egyik nagy álma

    Nagyon úgy tűnik, hogy versenyzőkorában már nem teljesül Hamilton egyik nagy álma

    Stefano Domenicali szerint nem arról van szó, hogy parkolópályára tették volna az afrikai Forma–1-es futamot, ám meg kell kapniuk bizonyos garanciákat ahhoz, hogy érdemben haladhasson egy ilyen projekt. Az F1 elnök-vezérigazgatója arra is kitért, hogy mindezt potenciálisan a Las Vegas-i Nagydíjéhoz hasonló mintára valósíthatják meg, amelyet kifejezetten sikeresnek tart.

    A Forma–1 a koronavírus-járvány időszakát és néhány egyéb kihagyást leszámítva hosszú évtizedek óta folyamatosan öt kontinensen versenyez. Afrika azonban már több mint harminc éve hiányzik a versenynaptárból. A legutóbbi ottani futamot még 1993-ban rendezték Kyalamiban, azóta viszont nem látogatott a mezőny a hatodik lakott földrészre.

    Az elmúlt években viszont ismét előkerült ez a téma. Amellett, hogy Ruanda bejelentkezett a versenyrendezésre, a dél-afrikai kormány kulturális és sportminisztériuma pályázatot írt ki egy nagydíj esetleges megtartására. A legvalószínűbb forgatókönyv Kyalami visszatérése lehet, de a Fokváros agglomerációjában található, 2023-ban a Formula E-nek már otthont adó Green Point is szóba jött. A közelmúltban viszont úgy tűnt, hogy kicsit parkolópályára került a téma, ám Stefano Domenicali nem így látja.

    Az F1 kezéhez vér tapadna, ha itt is versenyt rendez

    Nem ez a jó szó – nyilatkozta az F1 elnök-vezérigazgatója az Autosportnak. – Mielőtt megtennénk ezt a lépést, három területen is garanciákra van szükségünk: olyan beruházás kell, amely az F1 jelenlétén túl a közösség számára is előnyt jelent; infrastruktúra, nemcsak a pálya, hanem a szállodák, utak, repülőterek esetében is; és olyan gazdasági bázis, amely hosszú távon képes támogatni az eseményt. Nem állítottuk parkolópályára. Azon dolgozunk, hogy felmérjük, mi hiányzik, mielőtt kijelenthetnénk, hogy »rendben, mehetünk«. Azonban még nem tartunk ott.”

    Az viszont egyre valószínűbb, hogy Lewis Hamilton nagy álma úgy már nem fog teljesülni, hogy ő is a mezőnyben lesz, hiszen néhány évnél aligha van hátra több a karrierjéből. A hétszeres világbajnok többször is elmondta, hogy nagyon szeretné, ha a Forma–1 visszatérne Afrikába, ezzel is növelve a sorozat diverzitását.

    Befellegzett a legendás F1-es helyszínnek? – vészjósló szavak a sportág vezérétől

    Amit viszont mindenképpen a örömmel hallanak az F1-es körforgás résztvevői, hogy akár lesz afrikai futam, akár nem, nem akarnak a jelenlegi huszonnégy forduló fölé menni. Ami a fekete kontinensen zajló futam szervezését illeti, az egyik forgatókönyv alapján a Las Vegas-i Nagydíjhoz hasonlóan ezt is maga a sportág szervezné, illetve látná el a promóteri feladatokat. Domenicali méltatta a vegasi projektet, de hangsúlyozta, van még benne potenciál.

    Nagy siker volt – jelentette ki. – Azonban, mint minden új projekt esetében, itt sem várhatjuk el, hogy a befektetés azonnal megtérüljön. Ha magát az eseményt ítéljük meg, Las Vegas egyértelműen nyereség volt az F1 számára. A médiamegjelenésen túl segített nekünk olyan kereskedelmi megállapodásokat biztosítani, amelyeket máskülönben nehéz lett volna lehetőségünk tető alá hozni. Nem tagadom, hogy a helyi közösség számára magasak voltak a költségek. Az idei évtől kezdve a Las Vegas-i Nagydíj teljes mértékben a mi központi irányításunk alatt lesz, a szervezőcsapat mostantól közvetlenül nekünk jelent. Átdolgoztuk a struktúrát, hogy felgyorsítsuk a megtérülést. Szeretnénk, ha a helyi befektetők nagyobb részt vállalnának. A vegasi hétvége gazdasági hatása hatalmas volt az elmúlt két évben, nagyobb, mint a Super Bowlé. A helyi közösség hatalmas pénzügyi haszonhoz jutott. Továbbra is be kell fektetnünk és hinnünk kell a projektben. Ne felejtsük el, hogy bár nagy lépéseket tettünk az Egyesült Államokban, még mindig hatalmas a növekedési potenciál, folyamatosan növelnünk kell a láthatóságunkat.”

    Kettőt kívánnának a Dzsinntől a szaúdiak, hogy tovább terjeszkedjenek az F1-ben

  • Nem hisz Hamiltonban a Schumacher-Ferrari aranykorszak kulcsszereplője

    Nem hisz Hamiltonban a Schumacher-Ferrari aranykorszak kulcsszereplője

    Anno Luca di Montezemolo rántotta össze az 1990-es években a Ferrari legendás sikereit elérő gárdáját, és úgy véli, Lewis Hamilton nem fog hasonló eredményeket elérni, mint Michael Schumacher. 

    Tömöre ugyanis ezt mondta róla a Blicknek: „Nem fog teljesülni az álma, hogy világbajnok legyen a Ferrarival.” Hogy ezt mire alapozza, nem osztotta meg, az mindenesetre tény, hogy Hamilton az első versenyeken nem jelentett megváltást az olasz csapatnál. Ebben az is közrejátszott, hogy elmondása szerint bizonyos mercedeses berögződései hátráltatják.

    Ezzel szemben Montezemolo megfogalmazta, hogy szerinte milyen nagy kérdés foglalkoztatja az olasz nép F1-ért rajongó részét, és ezzel burkoltan arra célozhatott, hogy ideális esetben Hamilton helyett másnak kellene vezetnie a maranellóiaknál. „Egész Olaszország azon tűnődik, az olasz Kimi Antonelli miért a Mercedesnél vezet, és miért nem a Ferrarinál” – közölte.

    A válasz természetesen az, hogy a Mercedes már évekkel ezelőtt, gokartos korában lecsapott a tehetséges fiatalra és magához láncolta, és megtette azt a bátor lépést is vele, amire a Ferrari valószínűleg nem vetemedett volna, hogy egyből a saját csapatánál indítja el a Forma–1-ben, nem pedig elküldi először tanulni egy kisebb istállóhoz, ahogy az olaszok Charles Leclerc-rel tették.

    A Ferrari volt elnöke idejétmúlt eszmékhez ragaszkodva ostorozza volt csapatát

    A kérdéssel az F1 vezérigazgatója, a szintén olasz Stefano Domenicali is foglalkozott egy rádióműsorban, amit a Gazzetta dello Sport idézett (ő mellesleg Montezemolóval is dolgozott együtt). „Szép lenne, de azt hiszem, ezt most ellenezné Toto Wolff” – vélte az Antonelli-Ferrari frigyről.

    Ettől függetlenül méltatta a még tinédzserkorú olasz pilótát. „Szükségünk van valakire, különösen a mai világban, aki mintaként szolgál a fiatalok számára – véli. – Hagynunk kell, hogy fejlődjön, mert egy különleges srác, akinek nagyon kedvelem az értékeit. Romantikát ad a sportnak, ahogy a családjával és a kishúgával kézenfogva belép a paddockba. Aztán ahogy lehúzza a sisakrostélyt, begyorsul. Várok, mielőtt más bajnokokhoz hasonlítanám, de biztos, hogy egy napon főszereplője lesz a világunknak.”

    Domenicali ugyanakkor képesnek látja Hamiltont arra, hogy még a legszebb napjait idézze. „Hiszek a kitartásában és az erősségeiben, és abban, hogy együtt fog fejlődni a csapattal. Pozitív akarok maradni, noha ez nem egyszerű. Ráadásul [Charles] Leclerc szuper versenyző, aki nem akarja elmulasztani a lehetőséget, hogy megmutassa, erősebb nála.”

    Kimi Räikkönen pont úgy reagált a Mercedes fiatal sztárjára, ahogyan azt a legtöbben várnánk tőle

  • Játszik és zenét csinál – ezeket a tárgyakat viszi magával Hamilton minden versenyhétvégére

    Játszik és zenét csinál – ezeket a tárgyakat viszi magával Hamilton minden versenyhétvégére

    Párna, játékkonzol és futócipő is része Lewis Hamilton elmaradhatatlan csomagjának a versenyhétvégéken. Ezeket viszi magával a hétszeres világbajnok a futamokra.

    Az F1-es mezőny többi tagjához hasonlóan Lewis Hamilton élete is főként utazásból áll, ami mindennél jobban igaz most, hogy már 24 futamos idényeket kell végigcsinálnia a versenyzőknek és csapatoknak. Az évének jelentős részét így a hétszeres világbajnok is szállodákban tölti – amikor éppen nem 10 ezer méter magasan sakkozik Charles Leclerc-rel –, úgyhogy értelemszerűen igyekszik minél otthonosabbá és kényelmesebbé varázsolni a környezetét. A Ferrari pedig most készített vele egy videót, amiben elmondja, mik azok a dolgok, amelyeket mindig versenyhétvégére magával visz.

    „Az első számú dolog egy párna, mert a minőségi éjszakai alvás a legfontosabb. Aztán mindig viszek egy hangszórót, mert vagy zenét csinálok, és szeretem azt lejátszani utána a hangszórón, vagy csak simán a légkör, a hangulat miatt kell, mert szeretem, ha szól valamilyen zene” – kezdte a zenét köztudottan nemcsak hallgató, hanem művelő klasszis.

    „Aztán mindenhová magammal viszem a kondis cuccomat, szóval az edzőcipőmet és a többi dolgot, mert kimenni és hozzászokni a különböző időzónákhoz mindig nagyon-nagyon fontos és mindig segít. Illetve, ha túlagyalok valamit, akkor segít, ha lemegyek edzeni a konditerembe, hogy átgondoljak különböző ötleteket” – folytatta Hamilton.

    „Mindig viszek magammal valamilyen játékkonzolt vagy a Nintendo Switch-emet. Várom már, hogy kijöjjön az új. De amikor van időm, imádok játszani. Aztán még ott van a mikrofonom, a laptopom és egy Apollo felvevő eszköz” – utalt a zenekészítéshez elengedhetetlen kellékre.

    A videó végén Hamilton azt is elmondta, mi hiányzik neki a leginkább az otthoni dolgok közül. „Amit a legjobban várok, amikor hazamegyek, az a saját ágyam. Sehol nem olyan jó, mint otthon.”

    A videó alább nézhető meg:

  • Leclerc örül, hogy a csapat lebeszélte az ötletéről, Hamiltont még a Mercedes szelleme kísérti

    Leclerc örül, hogy a csapat lebeszélte az ötletéről, Hamiltont még a Mercedes szelleme kísérti

    Charles Leclerc és Lewis Hamilton úgy szereztek negyedik és ötödik helyet a Ferrarinak a Bahreini Nagydíjon, hogy a monacói érzése szerint mindent jól csinált, a brit viszont továbbra is elveszettnek érzi magát a korábbi Mercedeseihez képest nagyon eltérően működő autójában.

    Négy versenyhétvége után még mindig nincs meg a Ferrari idei első dobogója, de a 4. és az 5. pozícióval immár a lehető legközelebb kerültek hozzá, a korábban Lando Norrist megelőző Leclerc ráadásul sokáig őrizte is a harmadik helyet, mígnem hat körrel a leintés előtt a lágyabb abroncsokon haladó Norris visszavette tőle azt. Az őt a rajtnál átugró George Russell befogásához viszont a verseny során nem került közel Leclerc.

    „Nem vagyunk elég gyorsak, ez az összegzésem. A Mercedes sokkal jobban bánt a gumikkal, mi nem tudtuk volna ilyen sokáig az autónkon tartani a lágyakat. Szerintem mindent egész jól csináltam, és elég kiábrándító, hogy ez csak egy negyedik helyet ért” – nyilatkozta Leclerc.

    A monacói versenyző az első bokszkiállása előtt a csapatrádióban kissé összekülönbözött a csapatával, miután közepes keveréket terveztek adni neki, ezáltal kétkiállásos taktikát választva, mígnem ő a kemény keverék újbóli megfontolására kérte őket. Végül nem hallgattak a pilóta érzéseire, és Leclerc utólag már örül, hogy nem sikerült érvényesítenie az akaratát.

    „Különböző stratégiai opciókat beszéltünk át, ezek egyike volt az egyetlen kiállás. Én azt preferáltam volna, de örülök, hogy végül nem azt csináltuk, mert a későbbi biztonsági autó mellett nehéz lett volna jól kijönni belőle.”

    Piastri a szezon első kétszeres győztese, Russell maga mögött tartotta a büntetéssel kezdő Norrist a célig

    Hamilton az időmérőt követő önostorozó nyilatkozatok után már pozitívabban nyilatkozott a Sky Sportsnak a futam után, mert a 9. helyről indulva többet is előzve legjobb vasárnapi ferraris eredményét elérve lett ötödik, ugyanakkor nem rejtegeti azt a tényt, hogy még mindig rengeteg tanulnivalója van új autójáról. Mindenekelőtt pedig el kell hagynia a mercedeses sikerévek alatt felvett szokásait, amelyek használata a Ferrarinál nem vezet eredményre.

    „Azt hiszem, minden emberen el tud uralkodni a megszokás hatalma. Én nagyon hosszú ideig egy bizonyos stílusban, egy bizonyos módon vezettem ugyanannál a csapatnál. Most viszont egy új autóra váltottam, amely nagyon eltérő vezetési stílust és beállításokat igényel. Itt a motorféket is használjuk, amit soha nem használtunk az előző csapatomnál. Itt Brembo fékeink vannak, én viszont egészen másokkal vezettem az elmúlt 15 évben. Ez az autó nagyon eltérő vezetési stílust követel, amihez fokozatosan alkalmazkodom” – mondta Hamiltont.

    „A balansz megtalálása szintén nem egyszerű. Charles egy bizonyos beállítással kezd, és ki is tart mellette az egész hétvégére, én viszont a múlt hétvégén és most is nagy hátrányból kezdtem hozzá képest. Jobb munkát kell végeznem a versenyhétvégéken. Tudom, hogy képes vagyok rá, és meg is fogom tenni.”

    „Megnyomtam a rádiót, kinyílt a DRS” – furcsa okból került veszélybe Russell második helye (frissítve)

  • Hamilton autója már nem lassabb Leclerc-énél; utóbbi extrém beállításokkal zabolázta meg a Ferrarit

    Hamilton autója már nem lassabb Leclerc-énél; utóbbi extrém beállításokkal zabolázta meg a Ferrarit

    Nemcsak a stopper mutatott nagy különbséget Charles Leclerc és Lewis Hamilton között a bahreini időmérő végén, hanem abban is hatalmas volt az eltérés, ahogyan a két versenyző megpróbált mindent kihozni az autójából. 

    Miközben Lando Norris bevallottan nem találja a megoldást arra, hogy miként hozhatná ki a legtöbbet a McLaren idei autójából és jócskán kikapott az időmérőn a Bahreini Nagydíjra a pole pozíciót megszerző Oscar Piastritól, Lewis Hamilton szintén látványosan elmaradt Charles Leclerc-től, és még többet kapott a csapattársától, mint a wokingiak színeiben versenyző honfitársa. Hamilton ráadásul már zsinórban második vereségét szenvedte el időmérőn Leclerc-től, hiszen azóta, hogy a kínai sprintre megszerezte a pole-t, majd a sanghaji kvalifikáción is a monacói előtt végzett, Japánban már 3, most pedig már 6 tizeddel maradt alul.

    Nem csoda, hogy az utolsó Q3-as köre utáni levezető körben a hétszeres világbajnok csak a fejét csóválta, majd az írott sajtónak sem tudott nagyon mit mondani azon kívül, hogy vele van a probléma és bocsánatot kér a csapattól a gyenge teljesítményéért. Kurta válaszaiban Hamilton elismerte, hogy az új padlólemez bevált; az autó elég jó a jobb eredmény eléréséhez; „egyértelműen nem jó érzés” a mostani helyzet, illetve ami fontos, megerősítette, hogy a Ferrari megoldotta azt a problémát, amiről először Japánban beszélt, és aminek köszönhetően eddig körönként 1 tizedet veszített Leclerc-hez képest. Végül azzal zárt, hogy „Igazán nem tudom, nincs sok válaszom nektek, srácok, egyszerűen nem voltam gyors ma.”

    Hamilton tíz másodperces interjúkban vezekelve mondja el, ő a probléma a Ferrarinál

    Eközben Leclerc saját magát is meglepve mindössze 0,15 másodperccel maradt el a pole-tól, majd utólag elmondta, továbbra is kamatoztatni tudja azt az általa már egy ideje próbálgatott beállítási irányt, amivel többet képes kihozni az autóból, ugyanakkor megjegyezte, hogy mindehhez az új gumik jelentette tapadás is kellett. „Elég extrém irányba mentem el a beállítások terén az utóbbi hetekben, ami nagyon-nagyon trükkössé teszi a vezetést, de lehetővé teszi, hogy jelenleg kicsit többet hozzak ki az autóból. Használt gumikon azonban a kocsi össze-vissza viselkedik, és nagyon nehéz mindent összerakni. Úgyhogy, amikor feltettük az új gumikat, csak bíznom kellett benne, hogy minden visszajön.”

    Hamilton eközben szemmel láthatóan nem tud annyira megbízni az autó hátuljában, mint a csapattársa, ami különösen az 5-ös, 6-os, 7-es kanyarban látszott, ahol közel 3 tizedet bukott a monacóihoz képest, miután szinte azonos idővel kezdték meg ezt a részt. Hamilton ezután a 11-es és 13-as kanyarban is jelentős időveszteséget szenvedett el. Hogy neki is hasonló irányba kell-e mennie, mint Leclerc-nek, azt kívülről természetesen nem lehet megmondani, hiszen minden versenyzőnek más fekszik, de valamit ki kell találniuk a csapattal közösen. Ez nem lesz egyszerű és bizonyára gyors folyamat, mivel Leclerc is hangsúlyozta, hogy sokat dolgoztak azon, hogy idáig eljusson.

    „Nem hiszem, hogy ennek az eredménynek az ezen a pályán elért eredményeimhez van köze, hanem rengeteg munka eredménye. A szezon elején nyilvánvalóan nem voltunk ott, ahol lenni akartunk, de második-harmadik verseny óta érdekes irányba mentem el a beállításokkal, ami a jelek szerint segít abban, hogy kicsit többet hozzak ki az autóból. Minden hétvégén ezt próbálom tenni. Egyelőre úgy néz ki, hogy egyre jobb és jobb lesz, ami jól jel a jövőre nézve. Elégedett vagyok a körömmel. Nagyon nehéz volt mindent összerakni, de szerintem megtettem. Nem volt sokkal több az autóban. Nem számítottam rá, hogy ennyire közel leszek a pole pozícióhoz, de a futam nagyobb kihívás lesz.”

    A versenyen Leclerc nem számít arra, hogy meg tudja szorongatni a McLareneket, mert a wokingiaknak „extrém jó” a gumikezelése, de arra igen, hogy a Mercedesszel és a Red Bullokkal „elég szoros” lesz a küzdelem. És arra is kíváncsi, hogy az új padlólemez mit jelent majd nekik egy teljes versenytávon, noha úgy véli, „ez valószínűleg nem a legjobb pálya arra, hogy a maximumot kihozzuk ebből az új fejlesztésből, úgyhogy a következő néhány hétvégén többet láthatunk majd belőle.”

    Leclerc csalással is kikapott Hamiltontól, mert a hétszeres bajnok is csalt (videó)