A Times szellőztette meg, és az Autosport forrásai is megerősítették, hogy Anthony Hamilton munkát kap az FIA-tól.
Ez azért érdekes, mert Lewis Hamilton köztudottan nem szívleli a szövetséget, különösen annak elnökét, Mohammed Ben Sulayem a 2021-es szezonzárón történt események miatt, amikor a versenyen hozott szabályellenes döntések az ő nyolcadik vb-címébe kerültek. Ennek egyik bizonyítéka, hogy Bahreinben néhány hete a Ferrari versenyzője az autóból kiszállva egyszerűen levegőnek nézte az elnököt, amikor az gratulálni akart neki. Az apja, Anthony ennek ellenére a jelek szerint mégis tisztséget vállal az FIA-nál.
A források szerint a szövetség júniusi makaói konferenciáján hivatalosan elindítják azt a Young Driver Development Pathway nevű programot, amivel a fiatal versenyzőpalánták karrierjét kívánják segíteni, elsősorban alacsony szinteken, például gokartban, és az egyik központi elem minden bizonnyal az lesz, hogy kisebb összegből is profi autóversenyzőkké válhassanak a tehetségek.
Anthony Hamilton ennél a programnál kap hivatalos munkakört, de a források alapján már másfél éve tanácsadói minőségben segítette az FIA ezzel kapcsolatos munkáját. Mint ismert, a hétszeres világbajnoknak korábban ő volt a menedzsere, és a gyerekéért sok áldozatot hozott, rengeteg pluszmunkát vállalt el, hogy finanszírozni tudja a gokartos éveit.
Lewis Hamilton fejlesztésekről, alkalmazkodásról és vb-esélyekről is beszélt az Emilia Romagna Nagydíj előtt.
Lewis Hamilton és a Ferrari sem úgy kezdte az idei évet, ahogyan arra számítottak: a hétszeres világbajnok hat nagydíjhétvége után csak a pontverseny hetedik helyén áll, hátránya 90 pont a listavezető Oscar Piastri, és 12 pont Charles Leclerc mögött. A legutóbbi hétvégén, Miamiban Hamilton ráadásul először bírálta élesen a Ferrarit, amiért nem állították félre előle gyorsabban a csapattársát. Imolában a 40 esztendős brit először fog rajthoz állni Olaszországban, és nagyon optimistán áll a Ferrari első idei hazai hétvégéjéhez. Ugyanakkor elismerte, előzetesen nem tudta, hogy ennyire nehéz dolga lesz az idén.
„Számítottam rá, hogy nagyon kemény lesz, mert csatlakoztam már csapathoz korábban. Nagyon nyitott hozzáállással érkeztem, de nem tudtam, mennyire lesz nehéz. Tudtam, hogy kihívást jelent majd, és minden fronton akkora kihívás, amekkora csak lehet” – idézi őt az Autosport.
A Ferrari a tavalyi szezonban az utolsó futam végéig harcban volt a konstruktőri világbajnoki címért, így az idei évre jogos elvárás volt, hogy mindkét vb-címért versenyben legyen, ám egyelőre úgy fest, ez nem fog megvalósulni. Hamilton pedig mintha virágnyelven ugyanezt mondta volna, el. „A bajnokság? Még nagyon hosszú a szezon. A sok évnyi tapasztalatomból kiindulva, amikor a szezon ezen pontján több mint 100 paontos hátrányban vagy, egy olyan autóval, amely egy eléggé domináns autóval kell felvegye a versenyt, akkor feltételezned kell, hogy nem feltétlenül fogsz a világbajnoki címért küzdeni. De a dolgok megváltozhatnak, noha soha nem láttunk még ilyet.”
A Ferrari a Kínai Nagydíjon elszenvedett dupla kizárás után változtatni volt kénytelen a beállítási filozófiáján, Hamilton pedig azóta nem tud közel kerülni Leclerc-hez, korábban pedig kijelentette, hogy ez az év már a szenvedésről fog szólni. Ennek ahhoz lehet köze, hogy a csapat nem tudja év közbeni fejlesztésekkel orvosolni a problémát, ami nem jelenti azt, hogy ne próbálna meg javítani rajta. A hírek szerint kisebb fejlesztéseket Imolába is hoztak, míg a nagyobb csomag két futammal később, Barcelonában várható.
Hamilton elmondta, a folytatásban attól is függ a sikerességük, hogy milyen fejlesztések érkeznek az autóra. „Jelenleg nem tudom megmondani, hogy tizedeket, fél másodpercet, vagy egy másodpercet fogunk gyorsulni a szezon végéig. Közelebb akarunk kerülni, de mint mondtam, jelenleg semmilyen ötletet nem vethetünk el. Felemelt fejjel kell járnunk, ébernek kell maradnunk, és a győzelem céljával és elvárásával kell folytatnunk tovább. Továbbra is minden hétvégén ez a cél, és jelenleg, amikor leülök a mérnökökkel, arról beszélünk, hogy miként nyerhetünk ezen a hétvégén. Ha egy kicsit többet ki tudunk hozni a gumikból, a padlólemezből, ha mindenki képes fejenként fél tizedet hozzátenni, akkor talán odaérhetünk.”
Hamilton elismerte, hogy mindez úgy hangozhat, mintha túlzottan optimista lenne, de szerinte kulcsfontosságú egy csapat jobbá tételéhez a „pozitív” és „agresszív” hozzáállás. „Hinned kell benne, hogy megtaláljuk, és én ezt teszem. Nem úgy érkezem egy hétvégére, hogy arra gondolok, hetedikek vagy nyolcadikok leszünk. Itt tartunk, én pedig nem fogok változtatni ezen [a hozzáálláson].”
Lewis Hamilton mindössze hatodik ferraris versenyhétvégéjén eljutott oda, hogy milliók füle hallatára kritizálja csapatát, amiért az szerinte nem megfelelően kezelt egy szituációt a versenyen. Ez pedig – azzal együtt, hogy valóban így történt – megalapozhatja a maranellói istálló és a hétszeres világbajnok későbbi kapcsolatát, ami a múltbeli példákból kiindulva nem sok jót ígért.
Erre mutatott rá Ted Kravitz, a Sky Sports F1-es szakértője és bokszutcai riportere a csatorna F1 Show című műsorában, megjegyezve, hogy egyet kivéve sok korábbi toppilóta és világbajnok jutott el odáig, hogy nyilvánosan kritizálta a Scuderiát, aminek általában nem lett jó vége. „Hosszú története van ennek. Visszagondolok például Alain Prostra (aki teherautóhoz hasonlított a Ferrariját, majd nem sokkal később kirúgták – a szerk.). Arra nem emlékszem, hogy Michael Schumacher valaha kritizálta volna a Ferrarit, de Sebastian Vettel egyértelműen megtette, és Kimi Räikkönen is, csak róla az emberek egyszerűen nem gondolták, hogy komolyan mondja. Hosszú története van annak, hogy Ferrari-pilóták kritizálják a Ferrarit, és aztán ez nem vált a javukra” – mondta a riporter, Fernando Alonsót kihagyva a felsorolásból, miközben a spanyolt is nyugodtan ide vehetjük, aki Vettelhez és Prosthoz hasonlóan hiába érkezett világbajnokként, végül nem tudott nyerni a vörösökkel.
Az egyetlen kivételt Michael Schumacher jelenti, pedig a német pilóta ferraris pályafutása sem indult zökkenőmentesen. Ausztráliában, az 1996-os szezonnyitón fékprobléma miatt kiesett, majd Brazíliában ugyan megszerezte első dobogóját a csapattal, de Damon Hill a Williamsszel lekörözte. Ezután Argentínában újabb kiesés következett, hogy az európai szezon kezdetén elkezdjenek javulni a dolgok, hiszen a Nürburgringen és Imolában is második lett. Ezt Monacóban újabb kiesés követte – ráadásul az első helyről az első körben vezetői hiba miatt –, hogy aztán végül Barcelonában törjön meg a jég, ahol Schumacher pályafutása egyik legnagyszerűbb győzelmét aratva állt először a dobogó tetejére vörösben. Mindent ugyanakkor ez sem oldott meg, és miután a Francia Nagydíjon már az első körben elfüstölt alatta a motor, Jean Todt csapatfőnök menesztése is felmerült, de Schumacher kiállt a francia mellett, mondván ha Todtnak mennie kell, akkor ő is megy.
Hamilton ezzel szemben eddig az összes ferraris futamát befejezte, kétszer pedig a legjobb háromba is bekerült, hiszen a kínai sprintet az első helyről rajtolva megnyerte, Miamiban pedig harmadik lett. A nagydíjakon viszont egy bahreini 5. hely az eddig legjobbja, és nagy különbség Schumacher ferraris kezdetéhez képest, hogy ő az eddigieket tekintve elmarad csapattársától, Charles Leclerc-től. Hogy ez vezetett-e oda, hogy a legutóbbi versenyen frusztráltan bírálta a csapatot a rádióban, vagy enélkül is hasonlóan fogalmazott volna, azt nem tudni, mindenesetre nyilvánosan kritizált, miközben cinikusan elküldte teázni a mérnökeit.
Hamilton szavai aligha csapódtak le pozitívan a csapaton belül, amit abból is lehet sejteni, hogy Frédéric Vasseur-t, a Ferrari csapatfőnökét a hétszeres világbajnoknak kellett nyugtatnia Miamiban, hangsúlyozva, hogy sokkal csúnyább dolgokat is mondhatott volna a rádióban. Martin Brundle-t, a Sky Sports szakkommentátorát pedig az aggasztotta, hogy Hamilton milyen szavakat használt. „Szerintem eléggé sokatmondó a szarkasztikus megjegyzésekben, hogy mennyire dühös Lewis. Nagyon frusztrált volt ezen a versenyen. 23 kört töltött a Ferrari-motoros Ocon mögött, aki egy 300 fős csapatban versenyez. Lewis nem arra számított, hogy itt lesz az idén. El tudom képzelni, hogy nem volt jó hangulatban” – mondta Brundle, majd hozzátette, fájdalmas volt hallgatni Hamilton rádiózását, amely során elhangzottak olyan dolgok, amiket nem lehet visszaszívni. „Két szó keltette fel a figyelmemet a rádiózásban, a »Ti, srácok (you guys)«. Ő nagy csapatjátékos, úgyhogy eléggé erőteljes volt azt mondania, hogy »nem mi, hanem ti«” – mutatott rá az expilóta.
Persze a csapatot nyilvánosan tényleg soha nem kritizáló Schumacherrel összehasonlítani nem feltétlenül fair Hamiltont, hiszen a német legenda pályafutásának nagy részében nem volt nyilvános a csapatrádiózás, majd amikor azzá vált, akkor sem lehetett minden egyes üzenetet hallani a közte és a csapat között folyó kommunikációból. Ugyanakkor a Ferrari csapattagjai rendre azt emelték ki Schumacherrel kapcsolatban, hogy kifelé tényleg soha nem mondott semmi rosszat az övéiről, még akkor sem, ha éppen lett volna rá oka, sőt, sokszor csapaton belül is inkább visszafogta magát, és nem hordta le feleslegesen a munkatársait.
Fotó: Scuderia Ferrari Press Office
A Mercedest jelenleg technikai igazgatóként erősítő, Schumacherrel a Ferrarinál 1996 és 2005 között dolgozó James Allison például így nyilatkozott a Motorsport Magazine-nak öt éve arról, hogy milyen volt a közös munka a kezdetektől fogva. „Amit tapasztaltam, az egyértelműen közelebb hozta őt hozzám, és szerintem bárki más, akinek abban a kiváltságban volt része, hogy vele dolgozhatott, ugyanezt mondaná. Ez pedig az volt, hogy nagyon nagylelkűen bánt az emberekkel a csapatban, és azt éreztette velük, hogy ők is a bajnoki hadjáratának és a sikereinek a részesei. Azt éreztette velünk, hogy ezek a csapat sikerei, a mi részünk pedig valós ebben, és hálás volt érte. Ez igazán felvillanyoz egy csoportot arra, hogy a legjobbját nyújtsa érted, ami a Forma–1-ben szükséges a sikerhez” – mondta Allison, majd egy konkrét esetet is felidézett.
„Mielőtt a Ferrarinál 1998/99-ben beköszöntöttek a sikeres évek, számos hibát elkövetett a csapat, ezeknek a hibáknak pedig Michael fizette meg az árát vagy úgy, hogy nem kapott olyan autót, amilyet a tehetsége alapján érdemelt, vagy úgy, hogy valamit eltoltunk. Mégsem panaszkodott soha egyetlen szóval sem. Egy alkalomra különösen jól emlékszem, amikor nagyon nagy bűntudatom volt egy monzai teszten. Túl messzire mentünk a padlólemez alakjának megváltoztatásával, amitől a padlólemez hajlamos volt egyik pillanatról a másikra abbahagyni a leszorítóerő termelését. Ez hatalmas balesetet eredményezve megtörtént a Curva Grandéban (padlógázas kanyar a monzai pálya első szektorában), ahol akkoriban veszélyesen kicsi volt a bukótér, és csak a szerencsének köszönhetően úszta meg ép bőrrel.”
„Borzasztóan szétzúzta a testét egészen a fenekéig és hátáig. Olyannyira, hogy az azt követő versenyeken nem tudott leülni a csapatmegbeszéléseken, de ekkor sem panaszkodott egyszer sem, csak megbirkózott vele. A külvilágnak semmit nem mondott erről, csak felemelte a szemöldökét rám és az aerodinamikai csapat tagjaira nézve, hogy »Ezt rendbe tudjátok hozni, kérlek?« Ezek a dolgok nagyon meleg érzéseket keltenek benned egy ember iránt, mert nem csak egy esetről van szó, hanem arról, hogy folyamatosan megfelelően viselkedett csapattársként. Nehezen lehetne találni bárkit, aki dolgozott vele és mást mond.”
Hamiltonról ez azonban már hat ferraris versenyhétvége után sem mondható el.
Lewis Hamilton Instagram-csatornáján hirtelen eltűnt minden elem a bekövetett oldalak közül.
A 40 éves brit versenyző korábban kétszer már csinált ilyet: 2019-ben és 2021-ben szintén „kikövetett” mindenkit az Instagramon, és utóbbi oka teljesen egyértelmű volt, hiszen azt a botránnyal végződő szezonzáró után tette, ekképp üzente meg burkoltan a nyilvánosság felé, hogy tiltakozik az események miatt és nyugalomra vágyik.
Hogy most mi motiválta a követések leállítására, rejtély, az viszont közismert, hogy a ferraris bemutatkozása nem sikerült jól, a kínai sprintfutamon a pole pozícióját és a győzelmét leszámítva kevés sikerélmény jutott neki. Ő maga mondott olyat is, hogy szerinte egész évben szenvedés vár rá.
Hamiltonnak időnként vannak hangulatingadozásai, ezekről is be szokott számolni a közösségi médiában, lehet, hogy most is egy hasonló fázisban döntött az általános „kikövetés” mellett.
Nem szabad tisztogatásba kezdeni a Ferrarinak a szakkommentátorrá lett korábbi F1-es pilóta szerint, ugyanakkor valamit tenni kell Maranellóban, hiszen legutóbb a Williams is gyorsabb volt náluk. A végleges megoldás a problémákra azonban egyelőre nem látszik érkezni.
Ahogy telnek a versenyek, egyre inkább körvonalazódik, hogy a Ferrari az idén sem fog tudni harcba szállni az egyéni világbajnoki címért, és a tavalyi szezonnal ellentétben az sem tűnik valószínűnek, hogy konstruktőri címért versenyben lehet. A Scuderia az eddigi hat nagydíj során csak egyszer állhatott dobogóra (Leclerc Szaúd-Arábiában), és bár ott van Lewis Hamilton kínai sprint pole-ja és győzelme, jelentősen az sem kozmetikázza az eddig látottakat.
A Miami Nagydíjon a két vörös autó csak a 7. és 8. helyen ért célba, miközben Alex Albon révén az egyik Williams is megelőzte őket, az autója sérülése nélkül pedig Carlos Sainz is megtehette volna ezt a másikkal. Eléggé lesújtó tehát a helyzet Maranellóban, Martin Brundle, a Sky Sports szakkommentátora ugyanakkor óva inti a vörösöket attól, hogy futballnyelven szólva leváltsák az edzőt.
„Természetesen nagyon nem örülnek a Ferrarinál, mivel arra számítottak, hogy a bajnoki címért fognak küzdeni, különösen egy olyan párossal, mint Leclerc és Hamilton. Amit azonban nem szabad tenniük, az az, hogy úgy reagálnak, mint egy futballcsapat, amely kirúgja a menedzsert és mindenkit azért, hogy változás történjen. Ez egyáltalán semmin nem javítana, és láttunk már csapatokat, amelyek elkövették ezt a hibát” – fejtegette Brundle a Sky Sports podcastjában.
„A Williams, a Mercedes, a Red Bull és a McLaren is előttük volt [Miamiban], ők voltak az ötödik leggyorsabb csapat, és ha innen nézzük, akkor ez egy igazán nagy probléma. Meg kell érteniük ezt, és világos, hogy ha meg tudják változtatni az autót, akkor megteszik, ha tisztában vannak vele, hogy mit kell kezdeni vele. Láttuk tavaly is, hogy a Ferrari tudta, hogy gondja van, és számos versenybe beletelt a sok futam és a költségplafon miatt, mire kijavították. Lesz néhány nehéz beszélgetés a csapatban, és lennie is kell. Az egyik Williams előttük végzett, a másik pedig ott volt a sarkukban, Carlos Sainznak ráadásul nagyon szerencsétlenül jött ki a virtuális biztonsági autó. Máskülönben ő is a két Ferrari előtt végezhetett volna” – mondta a 158 F1-es nagydíjon rajthoz álló expilóta.
Újabb idényt kukázhat a Ferrari?
A Miami Nagydíj előtt mi is részletesen írtunk arról, hogy a Ferrarinak mélyebben gyökeredző problémái lehetnek annál, minthogy egy átfogóbb fejlesztési csomaggal megoldják azokat, és az sem kizárt, hogy az idei szezon során már nem fogják tudni kijavítani azt, csak kozmetikázni lesznek képesek a negatív hatásokat. Emiatt a probléma miatt jelenleg nem képesek olyan beállításokkal használni az SF-25-öst, amelyekkel a legtöbbet ki lehetne hozni belőle, különben azt kockáztatnák, hogy a Kínai Nagydíjhoz hasonlóan kizárják őket.
A két pilóta a miami futam után is rámutatott, hogy Kína óta nem tudják felszabadítani az autóban rejlő potenciált. „Szerintem az autóban tényleg ott a teljesítmény, de valami visszatart minket jelenleg. Kína óta teljesítményt veszítettünk, de a teljesítmény ott van, csak nem használhatjuk. Amíg erre nem érkezik megoldás, addig itt fogunk állni. Időközben viszont minden máson dolgozhatunk” – mutatott rá Hamilton.
„Nem volt sokkal több az autóban. Külön kell választani a két dolgot. Igen, foglalkoznunk kell azokkal a problémákkal, amelyek valószínűleg egy helyünkbe kerültek [a Hamilton elleni csata során], de a többi 6-7 pozíció az autón múlik, amelyet jobbá kell tennünk” – mondta Leclerc, aki ezután előretekintett egy kicsit a hazai versenyére is – amelyet tavaly megnyert –, szavai pedig nem sok jót sejtetnek. „Imola talán jó lehet, de sajnos nem igazán várom Monacót, mert szerintem nincs meg az autónk ahhoz, hogy nagyszerűen teljesítsünk ott.”
Imolára várhatóan érkeznek fejlesztések az autóra, de ezek nem jelentenek majd teljes mértékű megoldást a gondokra.
Bár Lewis Hamiltonnak a Ferrarijával való küzdelme kapja a legnagyobb figyelmet idén, nem ő az egyetlen csapatváltó pilóta, akinek nehezére esik megtalálni az összhangot új autójával. Esteban Ocon azt mondja, nagyon is átérzi, miről beszél a brit.
Az eddigi hat idei versenyhétvége egyike sem telt el anélkül, hogy Hamilton ne lamentált volna azon, micsoda kihívások elé támasztja az SF-25-ös modell, amely számos szempontból másképpen működik, más vezetési stílust igényel, mint korábbi csapata, a Mercedes autói.
Ám ha végignézünk a mezőnyön, az idei évre csapatot váltó többi pilótát sem látjuk tündökölni. Ocon a Renault által fejlesztett Alpine-ról váltott a meglévő technikai partnerség miatt sok szempontból a Ferrari stílusjegyeit hordozó Haasra, s bár egy kiemelkedő eredménye már volt idén, a sanghaji ötödik hely is inkább a kizárások miatt csillog olyan fényesen. A francia szerint Hamiltonnak minden szava igaz, ő maga is küszködik a váltással.
„Nagyon nehéz, különösen, ha más filozófia mentén épült autóra váltunk. A Haas és a Ferrari autója között sok a hasonlóság, szóval együtt tudok érezni Lewisszal. A múltban én is vezettem már a Mercedest, és valóban nagyon másként kell vezetni és kihozni belőle a benne lévő potenciált. Nagyon eltérő érzést nyújt [a Ferrari], szóval egyáltalán nem könnyű alkalmazkodni hozzá. De biztos vagyok benne, hogy hamarosan ráérez majd” – idézi Ocont a racingnews365.
Érdekes, hogy bár idei évre több újonc is érkezett a mezőnybe az F2-ből, tőlük nem hallunk hasonló panaszokat az átállás kapcsán, sőt Andrea Kimi Antonelli és Isack Hadjar máris képesek voltak kitűnni teljesítményükkel. Okkal szkeptikus Ocon azt az elsőre kézenfekvőnek tűnő felvetést illetően, hogy minél nagyobb tapasztalattal rendelkezik valaki az F1-ben, annál könnyebben tud alkalmazkodni az új helyzetekhez.
„Inkább az ellenkezője. Szerintem ha valaki juniorkategóriákból érkezik, neki sokkal könnyebb félretennie az addigi ismereteit és megtanulni valami újat. Olyan tapasztalatmennyiséggel viszont, amivel Lewis rendelkezik, már más a helyzet. Ő már rengeteg autót vezetett az F1-ben, és nagyon sokáig ugyanannál a csapatnál. Teljesen megértem, hogy miért nem könnyű neki, és ugyanez a helyzet velem vagy Carlosszal [Sainz, aki a Williamsre váltott], de meg fogunk érkezni.”
Újabb szintre léptek egymás ugratásával a Ferrari versenyzői a pályán kívüli ténykedésükben. Lewis Hamilton próbált észrevétlen maradni, de a Ferrari női versenyzője lebuktatta, Charles Leclerc pedig így hiába veszített, végül nem tartotta be az általa meghozott szabályt.
A Ferrari legújabb játékos videójában, a koncentrációs kihívásban nem csak kettő, hanem négy versenyző is részt vett, csatlakozott ugyanis Hamilton és Leclerc mellé a versenyzői akadémia két női pilótája, az egyaránt az F1 Academyben szereplő Maya Weug és Aurelia Nobels.
Az első feladatban a versenyzőknek párokba rendeződve kellett begurítaniuk egy labdát az asztal túloldalán lévő csőbe, amelynek szája nem hagyott túl nagy mozgásteret – hosszas próbálkozások után Leclerc-nek sikerült ez elsőként.
A második egy házibulikban is könnyen elővehető játék volt: egy vízzel majdnem teletöltött pohárba kellett a versenyzőknek sorban további vizet beleönteniük – legalább egy cseppet –, a vesztes pedig az, akinél először túlcsordul pohár.
Hosszasan feszegették a fizika határait a pilóták, s itt végül Leclerc lett az, aki veszített – ám nem vette észre, ami a lassított felvételből jól látszik, hogy kísérlete közben Hamilton megrázta az asztal lábát, aminek szerepe lehetett abban, hogy kifolyt a víz a pohárból. A hétszeres bajnok arcára kiülő ritka széles mosoly és Weug elszólása azonban lebuktatta a britet.
Leclerc a játék elején kijelentette, hogy a vesztesnek büntetésből ki kell innia a poharat – ami víz lévén nem lenne különösebb ártalom –, de végül mégsem teljesítette a maga által meghozott szabályt.
Lewis Hamilton nemcsak a miami F1-es hétvége, hanem az év egyik legviccesebb videójával örvendeztette meg követőit.
Miként arról mi is beszámoltunk, alighanem minden idők legjobb pilótaparádéját rendezték a Miami Nagydíj előtt, a versenyzők ugyanis oldtimerek vagy a megszokott platós kamion helyett Lego F1-es autókkal mentek körbe az 5412 méter hosszú miami aszfaltcsíkon, egymás mögött vonulás helyett pedig az egész esemény hatalmas káoszba torkollt, hiszen mindenkiből előjött a gyerek, és hiába csak 20 km/órára voltak képesek az egytonnás Lego kocsik, a mezőny tagjai hatalmas csatározásokba kezdtek.
Mindez már a külső felvételekből látszott, ám az igazán szórakoztató képsorokat csak később kaptuk meg. Akkor, amikor a pilóták elkezdték kiposztolgatni a közösségi médiába a telefonjukkal készített videókat, amelyek közül egyértelműen Lewis Hamiltoné viszi a prímet, a hétszeres világbajnok felvételén valaki (Gasly?) egy ponton olyan hangos, nyerítés szerű nevetésbe kezd amiatt, hogy mindenki össze-vissza törte saját és egymás autóját, hogy azt nem lehet fapofával végignézni, végül pedig Hamilton is hahotázni kezd.
Lewis Hamilton és Charles Leclerc sem volt elégedett azzal, ahogyan a Ferrari menedzselte a Miami Nagydíjat, előbbi pedig igencsak élesen kritizálta a csapatát a verseny alatt, azt javasolva a mérnököknek, hogy akár teázzanak is egyet a gyors döntéshozatal helyett. A hétszeres világbajnok a Ferrari működésének hosszú évek óta kritizált aspektusára világított rá, a maranellóiak csapatfőnöke szerint azonban mindent jól csináltak.
Miközben az élen Max Verstappen parázs csatát vívott a McLarenekkel, majd a wokingiak demonstrálták, hogy mekkora a tempóelőnyük Miamiban, hátrébb a Ferrari nem elég, hogy továbbra sem volt elég gyors, de még tetézte is a gondjait egy, a maranellóiaktól finoman szólva sem szokatlan stratégiai ügyetlenkedéssel, amit Lewis Hamilton frusztrált rádióüzenetei tettek igazán látványossá.
Hamilton a 12. helyről rajtolt kemény gumikon, Isack Hadjar megelőzése után azonban megakadt a felzárkózása, mígnem a virtuális biztonsági autós fázist kihasználva pontszerző helyre került. Ezután pedig a közepes keveréken utolérte a hozzá képest fordított stratégián levő Charles Leclerc-t, akinek ekkor már a kemény gumik voltak az autóján. Hamilton értelemszerűen azt akarta, hogy a Ferrari állítsa félre előle a monacóit, hogy kihasználhassa a gumi- és tempóelőnyét, a maranellóiaknak azonban más elképzelései voltak, amivel feldühítették a hétszeres világbajnokot.
Hamilton itt már (vagy ha úgy tetszik, még) Leclerc előtt / Fotó: Xavi Bonilla / DPPI
Ekkor az alábbi beszélgetés játszódott le Riccardo Adami, Hamilton versenymérnöke, illetve a pilóta között.
Adami: „Azt akarjuk, hogy maradj DRS-távolságon belül Charles mögött. Folytasd így!” Hamilton: „Ember, srácok… ez nem jó csapatmunka, csak ennyit mondok.”
A Ferrari aztán a 38. körben mégis félreállította Leclerc-t, Hamilton frusztrációja azonban nem hagyott alább, és visszautalt a Kínai Nagydíjra, amelyen – noha a közvetítésbe bejátszott rádióüzenetek mást sugalltak – magától vetette fel, hogy lassú tempója miatt önként elengedi Leclerc-t.
Hamilton: „Kínában én félreálltam.” Adami: „Értettem. Megcseréltük az autókat.” Hamilton: „Közben tartsatok teaszünetet, gyerünk már!”
Ezzel azonban nem volt vége, ugyanis miután Hamilton felzárkózása nem bizonyult elég gyorsnak a 6. helyen autózó Antonellire, a Ferrari az 53. körben visszacserélte a pozíciókat, azaz a 40 esztendős britnek el kellett engednie Leclerc-t. Ettől Hamilton ismét frusztrált lett, ami az alábbi, már a visszacsere utáni üzenetváltásból derült ki.
Adami: „Sainz 1,4 másodperccel van mögötted.” Hamilton: „Akarjátok, hogy őt is elengedjem?”
Hamilton rögtön rámutatott arra, ami eddig is nyilvánvaló volt
A verseny után a már nyugodtabb hangnemben kommunikáló hétszeres világbajnok azon a véleményen volt, hogy elkaphatta volna Antonelli Mercedesét, amennyiben a Ferrari hamarabb félreállítja előle Leclerc-t. „Először is, általánosságban élveztem a versenyt. Szerintem ezen a hétvégén, miközben nem vagyunk olyan gyorsak, mint szeretnénk, összességében jobb hétvégém volt. Ez ma nem feltétlenül mutatkozott meg, de a 12. helyről indulva nagyon nehéz volt előzni. Aztán a közepes gumikon úgy éreztem, hogy az autó igazán életre kelt, és abban a pillanatban nagyon optimista voltam. Csak azt láttam, hogy egy Mercedes van elöl, és arra gondoltam, hogy talán meglehet a hatodik hely, de aztán rengeteg időt veszítettünk azokban a körökben [Leclerc mögött].”
„Egyértelműen jó voltam [a Mercedes utoléréséhez] abban a pillanatban, és nem gondolom, hogy elég gyorsan megszületett a döntés [a helycseréről]. Nincs gondom sem a csapattal, sem Charles-lal, de szerintem csinálhattuk volna jobban” – jelentette ki a brit.
Adami és Vettel közös időszakában is megszokhattuk, hogy a mérnök „visszatért” a némethez, és nem döntött rögtön számos esetben / Fotó: Scuderia Ferrari Press Office
Hamilton megértő volt azzal kapcsolatban is, hogy a csapatnak nehéz dolga van mindig biztosítani az egyenlő bánásmódot a két pilóta között, de úgy vélte, ilyen helyzetekben egyszerűen a gyorsabb autót kellene támogatni, utána pedig vissza lehet cserélni a helyezéseket, ha az mégsem tud előbbre jutni. A fő problémája pedig azzal volt, hogy gyors döntés helyett folyamatosan az Adami által az elmúlt évekből már jól ismert „I’ll come back to you” („mindjárt visszatérek hozzád”, azaz „várj egy kicsit, amíg megbeszéljük a csapattal”) üzenetet mondták a fülére ahelyett, hogy a nyilvánvaló forgatókönyvre előre készülve nem teketóriáznak.
Hamilton elárulta azt is, hogy utólag még neki kellett nyugtatnia a Ferrari csapatfőnökét, mondván lehetett volna sokkal keményebb is a rádióban.
„Fred bejött a szobámba [a verseny után], én pedig a vállára tettem a kezem, hogy nyugodj meg, ne legyél annyira érzékeny – mondta a 105-szörös futamgyőztes. – Mondhattam volna sokkal rosszabb dolgokat is a rádióban, olyanokat, amit mások mondtak a múltban. Némely üzenet szarkasztikus volt. Meg kell érteni, hogy hatalmas nyomás alatt vagyunk az autóban, így ezek soha nem a legbékésebb üzenetek lesznek a csata hevében. Még csak mérges sem voltam, nem idegeskedtem, csak úgy voltam vele, hogy hozzatok döntést! Ti ültök ott a széken, minden ott van előttetek, nektek kell gyorsan dönteni. Én úgy vagyok vele, hogy »mi vagyunk pánikban, mi próbáljuk az úton tartani a kocsit, egy számítógép pedig gyorsan gondolkozik.«”
Leclerc sem volt elégedett, de Vasseur szerint mindent jól csináltak
Noha az ember azt gondolhatná, hogy a történtek fényében csak Hamiltonnak volt oka panaszra, ez nem így van, ugyanis a végül a hétszeres világbajnok előtt végző Leclerc sem volt elragadtatva attól, ahogyan a Ferrari kezelte a pozíciócseréket. „Nem fogok túl sokat beszélni erről, de nyilvánvaló, hogy nem így akarjuk menedzselni a versenyeket” – mondta a monacói, aki az első helycsere után gyorsan közölte, hogy „Lewis-nak gyorsabban kell mennie.”
Leclerc pedig nemcsak amiatt lehetett frusztrált, hogy félreállították, hanem amiatt is, ahogyan a pozíciók visszacserélése zajlott. Mert miután Hamilton nem tudta elég gyorsan utolérni Antonellit, Leclerc-nek először azt mondta a mérnöke, hogy az 51. kör 11-es kanyarjában lesz a helycsere, Hamiltonnak azonban nem szóltak időben ahhoz, hogy ezt megtegye, majd a második, 17-es kanyarra előirányzott utasítást megkérdőjelezte, így ott ezért nem állt félre, és végül csak az 52. kör 11-es kanyarjában engedelmeskedett (ezután jött a szarkasztikus üzenet Sainz elengedéséről).
Vasseur megvédte a csapatot / Fotó: Antonin Vincent / DPPI
Frédéric Vasseur csapatfőnök azonban pilótái kritikus megjegyzései ellenére nem látott kivetnivalót a csapat működésében – vagy legalábbis nyilvánosan nem kritizálta az istállót –, és azzal indokolta a Hamilton szerint túl lassú döntéshozatalt, hogy először pontosan látniuk kellett, hogy megéri-e a helycsere. „Nem tartott olyan sokáig, másfél kör volt, vagy valami ilyesmi. Amikor nem ugyanazon a stratégián van a két autónk, először azt kell megérteni, hogy a hátul haladó csak a DRS miatt gyorsabb, vagy nem. Egy körbe, azaz másfél percbe telt számunkra megérteni ezt, utána pedig kértük a helycserét” – idézi Vasseurt a The-Race.
„Talán lehet azon vitatkozni utólag, hogy jobb lett volna egyből megejteni [a helycserét], de nem tudtuk, hogy a DRS-hatás miatt van [Hamiltonnak] tempóelőnye, vagy sem. Ezután nehéz döntést hoztunk, mert sosem könnyű megkérni Charles-t vagy Lewis-t, hogy cseréljenek helyet. De mi megtettük, ők pedig végrehajtották a pályán. Nem látom, hogy sok más csapat megtenné ugyanezt” – mondta a csapatfőnök, aki arra nem tért ki, hogy miért nem adtak még néhány kört Hamiltonnak Antonelli utolérésére.
Azt viszont elmondta, hogy miért döntöttek a pozíciók visszacserélése mellett. „Ez a csapat irányelve helycsere esetére. Ha nem kérjük cserére őket, nem előznek, ha pedig megkérjük, az azért van, mert úgy gondoljuk, hogy a hátul haladó autó gyorsabb az elöl haladónál a versenynek abban a szakaszában. Ezután megpróbáljuk elkapni az előttünk haladót, és ha nem tesszük ezt meg, visszacseréljük a pozíciókat, hogy tiszteletben tartsuk a korábbi helyezéseket a versenynek azon szakaszában, amikorra nyilvánvalóvá vált, hogy nem leszünk képesek harcolni Antonelli ellen Lewis-zal.”
Vasseur elmondta azt is, hogy „tökéletesen megértem a versenyzők frusztrációját”, majd hangsúlyozta, hogy „csapatként jó munkát végeztünk”, majd a Kínai Nagydíjhoz hasonlóan kiemelte, hogy a televíziós közvetítésbe bejátszott rádióüzenetek torzíthatják a valóságot. „Először is meg kell érteni, hogy a FOM az, amely menedzseli az üzenetek késleltetését. Ez azt jelenti, hogy olykor fél vagy másfél körrel később hallják a nézők azt, amit kérünk a pilótáktól. Mindent az irányításunk alatt tartottunk. Aztán ott van az a rengeteg információ, amit megvitatunk velük az autóval és annak beállításával kapcsolatban, így nem mindig könnyű arra kérni őket, hogy a 11-es vagy 18-as kanyar előtt hajtsák végre a helycserét. Őszintén szólva úgy érzem, hogy megtettük, amit meg kellett tennünk. Mindig lehet azon vitatkozni, hogy jobb lett volna-e fél körrel hamarabb vagy fél körrel később cselekedni.”
A sportfelügyelők nem büntették a Lewis Hamilton és Carlos Sainz közötti utolsó körös csata résztvevőit. Utóbbi nem is ezért, hanem saját csapata, illetve csapattársa miatt fakadt ki pillanatokkal később a rádióban.
Bár az élmezőnyben nem nagyon láthattunk csatákat a Miami Nagydíj második felében, a pontszerző helyek végén szó szerint az utolsó pillanatig volt ok az izgalomra. Carlos Sainz ugyanis az utolsó kör utolsó kanyarjában bevetődött Lewis Hamilton mellé, és a két autó össze is ért egymással. Végül nagyobb bonyodalom nem történt, ahogyan helycsere sem, így maradtak a nyolcadik, illetve kilencedik helyen.
A Williams versenyzője ugyanakkor még reménykedhetett, ugyanis a sportfelügyelők vizsgálták az esetet. Magyar idő szerint éjszaka meg is született az ítélet: a döntéshozók a külső, valamint a fedélzeti kamerás felvételek, illetve a telemetriaadatok megtekintése után úgy döntöttek, hogy nem osztanak ki szankciót.
Mindezt azzal indokolták, hogy az összeéréshez mindketten hozzájárultak. Sainz a versenyzési irányelvekben meghatározott kritériumok alapján nem került tisztán olyan pozícióba, hogy joga legyen az ívhez, míg Hamilton a szokásosnál korábban fordult be, amivel befolyásolta ellenfele manőverét. Ennélfogva egyiküket sem lehet elsődlegesen felelőssé tenni az incidensért.
Talán nem véletlen, hogy miután kiszálltak az autóból, barátságosan hátba veregették egymást. Sainz viszont a rádiózása alapján meglehetősen dühös volt, ám mindezt nem a hajrábeli történések, hanem egy sokkal korábbi esemény váltotta ki. „Én nem így versenyzek – kezdte kemény mondandóját, miután versenymérnöke közölte vele a végeredményt. – Nem érdekel. Nagy mértékben elveszítettem a bizalmat itt, mindenben.”
Hogy mi volt az oka ennek a kisebb kirohanásnak? Nos az, hogy csapattársa, Alexander Albon megelőzte őt, miközben ő úgy tudta, hogy a thai pilóta a verseny azon pontján erre nem fog kísérletet tenni. „Úgy gondolom, hogy még így is jól tartottam a mögöttem lévő Ferrarikat, az Alexszel vívott csata ellenére, amelyet nyilvánvalóan felül kell majd vizsgálni, mert a csapat azt mondta, hogy nem fog támadni, de habozás nélkül megelőzött – nyilatkozta, immáron valamivel higgadtabb hangnemet megütve.
Sainz többször is találkozott Albonnal a pályán, hiszen az említett helycsere előtt, az 5. körben ő is megelőzte a 29 éves versenyzőt. Mindezt azok után, hogy a rajt után csapattársa került elé, és akkor még össze is értek. Bár azért a találkozóért egyiküket sem lehet igazán hibáztatni, de a spanyol pilótának megkeserítette az életét, ahogyan más is.
No había visto el toque entre Sainz y Albon, pero se meten un buen viaje y Albon hace una salvada impresionante 🤯
viéndolo repetido no tengo ni idea de cómo no ha acabado Alex en el muro, gagworthy pic.twitter.com/u8lc8PGZSE
„Nos, az az igazság, hogy ez egy olyan futam volt, amelyen már az elejétől minden megtörtént – fogalmazott. – Először is az, hogy használt gumikon indulunk a teljes mezőny ellenében, a szombaton említett operatív hibákkal együtt már eleve az összes riválisomnál néhány tizeddel lassabbá tett a versenyen. Tudtam, hogy az első etap során a használt gumival kell majd szenvednem, aztán a hármas kanyarban összeértem Alexszel, ami megrongálta az autómat. A sérült kocsival és a használt gumival már az első etapban nagyon csúszkáltam a pályán.”