Címke: Lewis Hamilton

  • Marko: A Mercedes nem adja fel a 2022-es bajnoki címeket

    Marko: A Mercedes nem adja fel a 2022-es bajnoki címeket

    Dr. Helmut Marko elárulta, hogy kifejezetten boldog, amiért a Red Bullnak új főszereplő ellen kell küzdenie 2022-ben. Tavaly a Max Verstappen kontra Lewis Hamilton csata történelmileg is kiélezett volt, ami olyan rossz hangulatot eredményezett a csapatok között, ami valószínűleg tartós lesz. Marko állítja, hogy most minden másképp van, hiszen a holland Verstappen Charles Leclerc ellen küzd, kerék a kerék ellen. A 78 éves szakember erről a Servus Tv-n beszélt:

    „A Ferrari úgy működik, ahogy mi is. Van szenvedélyük, érzelmesek, sportszerűek, és van tisztelet. Minden területen érezni lehet ezt. Versenykapcsolatunk van, de sportszerű szabályokkal, ami nem csak a versenyzők között érezhető, hanem a technikai terveken is.”

    Az osztrák azonban nem írná le teljesen a Mercedest:

    „Hamilton csak kilenc ponttal van lemaradva Verstappen mögött. Összességében nem írták le a világbajnokságot. Vissza fognak térni, az biztos. Feltehetően hármas küzdelem lesz a vége.”

    Mindeközben a korábbi Forma-1-es csapatfőnök, Colin Kolles azt gyanítja, hogy a Ferrari idén segítő kezet kaphatott a világbajnoki küzdelembe való visszatéréshez. A maranellói csapat 2020-ban titkos egyezségre jutott az FIA-val az „illegális motor” esetük kapcsán, a Ferrari pedig ígéretet tett arra, hogy segít az irányító testületet a bioüzemanyagok integrációjának kutatásában. Ezek az E10-es bioüzemanyagokra vonatkozó szabályok mostantól 2022-ben már versenyben vannak, így Kolles azon tűnődik, hogy a Ferrari e téren végzett munkája lehet-e a kulcsa annak, hogy hirtelen megugrott a tempójuk. A Sport1-en beszélt erről:

    „Visszatekintve, arra a büntetésre, talán egyáltalán nem is volt az büntetés. Lehetséges, hogy a Ferrari még akaratlanul is profitált az FIA-val közös kutatásból? Úgy hallottam, hogy a Mercedes erőforrásának körönként fél másodperc hiányzott Szaúd-Arábiában.”

    Marko szerint azonban ez kicsit túlzás, ezért így zárt:

    „Nem olyan sok, de a motorjukkal határozottan le vannak maradva.”

  • Olyan jól sikerült az Abu Dhabi Nagydíj, hogy még BAFTA jelölést is kapott

    Olyan jól sikerült az Abu Dhabi Nagydíj, hogy még BAFTA jelölést is kapott

    A Brit Film – és Televíziós Akadémia (BAFTA) listáján szerepel az Abu Dhabi Nagydíj is.

    A 2021-es szezon bővelkedett izgalmas versenyekben és szituációkban. Lewis Hamilton és Max Verstappen párharca mellett Toto Wolff és Christian Horner csatája is megfűszerezte a szezont.

    Az utolsó fordulót pontegyenlőséggel kezdte meg a két bajnok aspiráns. Ám végül az utolsó körben a holland versenyző örülhetett a legjobban, míg a Mercedes két óvást is benyújtott a futam után.

    A drámai forduló és a közvetítés, ami körül ölelte a versenyt, elnyerte a brit akadémia tetszését, így a sport kategóriában jelölték a díjra. Ugyanakkor a szezonzárónak nem lesz könnyű dolga, hiszen a 2020-as Tokiói Olimpiával, az Anglia-Dánia EB elődöntővel, és a „Nemzeti Vágtával” kell megküzdenie.

    A Forma-1 már BAFTA tulajdonosnak mondhatja magát, mivel a 2010-es évadzáróért és annak közvetítéséért már elnyerték a rangos kitüntetést.

  • Nemzetközi sajtó: Verstappen revansot vett, de a Ferrari erősebb

    Nemzetközi sajtó: Verstappen revansot vett, de a Ferrari erősebb

    A tegnapi verseny kapcsán Max Verstappent és a Ferrarit éltették a nemzetközi sajtóorgánumok.

    Ugyan Sergio Pérez indulhatott az élről, ám végül csapattársa diadalmaskodott a futamon. A holland pilóta kemény csatát vívott Charles Leclerc-rel, aki sokáig vezette a szaúdi versenyt. 

    Hétfőn a neves lapok a következőket írták a vasárnapi futamról:

    La Gazetta dello Sport (Olaszország):

    „Verstappen ugyan revansot vett, ám a Ferrari és Charles Leclerc még erősebbnek tűnik. Leclerc miután megelőzték nem esett kétségbe, hanem újra támadásba lendült. Ám a balszerencsés sárga zászló végül megakadályozta abban, hogy a próbálkozása sikeres legyen. A Ferrari viszont még így is remek kezdést produkált.”

    Sky Sports (Egyesült Királyság):

    „Verstappen egy drámai csatában győzte le Leclerc-t. Lewis Hamilton mindeközben balszerencsés volt, ugyanis a virtuális safety car miatt lezárták a boxutcát, így nem tudott időben kereket cserélni.”

    Bild (Németország):

    „Igazi bajnoki csata volt. A regnáló világbajnok idén először diadalmaskodott, így növelte a neve mellett lévő győzelmek számát. A Red Bull újra ragyog, míg Verstappen bebizonyította, hogy megérdemelten lett tavaly bajnok.”

    Marca (Spanyolország):

    „Verstappen egy lépéssel az összes versenyző előtt jár. A hét körös hajrában megelőzte Charles Leclerc-t, és így megszerezte idei első győzelmét. A monacói versenyző itt is megpróbálta megszelídíteni a fenevadat, ahogy azt Bahreinben tette, ám az egyenesekben lassabb volt a tempója.”

     

  • Hamilton csalódott: A Haas tempóját sem tudtam tartani

    Hamilton csalódott: A Haas tempóját sem tudtam tartani

    Lewis Hamilton kemény versenyen van túl Szaúd-Arábiában, melyet végül az egy pontot érő 10. helyen fejezett be. Amikor néhány hónapja Jeddah-ban jártak, még futamot nyert, most viszont a Haast vezető Kevin Magnussen mögött ért célba.

    A brit számára már a szombati időmérő is borzasztóan sikerült, kiesett a Q1-ben és csak 16. lett. A kemény gumikon rajtolva azonban egy elnyújtott első etappal egészen a hatodik helyig fel tudott jönni, de a balszerencsésen alakult boxutca-lezárás miatt végül hátrébb végzett.

    „Jól éreztem magam, de ahogy néhány autó megállt, minden a feje tetejére állt. Ki tudja, mi történt, beszélnem kell majd a csapattal. Szomorú, de legalább egy pontot szereztem” – nyilatkozta a Sky Sports-nak. „Nem hiszem, hogy sok minden változott az utolsó verseny óta, csak néhány nap. Nem tudtam tartani a lépést egy Haasszal, biztos, hogy sok munkánk van még. A rajtnál küzdöttem a gumihőmérséklettel, aztán jobb lett és elkezdtem hozni az előttem lévő srácokon.”

  • Hamilton: Alig várom már, hogy hazamehessek

    Hamilton: Alig várom már, hogy hazamehessek

    Lewis Hamilton alig várja már, hogy elutazzon Szaúd-Arábiából.

    A bojkott árnyéka és a rossz szereplés miatt a hétszeres világbajnok már nagyon túl akar lendülni ezen a versenyhétvégén.

    Pénteken maratoni megbeszélést tartottak a versenyzők a jeddah-i rakétatámadás miatt. Sajtóinformációk szerint a brit pilóta és még négy társa nem akarta folytatni a programot, ugyanis veszélyesnek tartották azt.

    Végül a több mint négy órás tárgyalás után a versenyzés mellett döntött a sportág.

    Mikor arról kérdezték Hamilton, valóban ő volt-e a szószólója azoknak, akik távozni akartak, így válaszolt:

    „Nem azért vagyok itt, hogy ezt kommentáljam. Egy csoportként dolgoztunk együtt. Megbeszéltük a dolgot és meghoztuk a döntést.”

    Stefano Domenicali szerint a bojkottálás túl erős kifejezés arra, ami lezajlott a második szabadedzés után:

    „A bojkott szó nem a megfelelő, ugyanis nem azért vagyunk itt, hogy széthúzzunk. Egy családként, közösen vagyunk ebben benne.” – magyarázta az F1 vezetője.

    Viszont német Sky több munkatársa is elhagyta a helyszínt, Ralf Schumacherrel. 

    A Mercedes rangidős versenyzője ezen felül tegnap már a Q1-ben búcsúzni kényszerült:

    „Az autó instabil és vezethetetlen. A pénteki események nem befolyásoltak, egyszerűen rossz irányba indultunk el a beállításokkal. Rá kell jönnünk arra, hogyan tudjuk ezt orvosolni.”

    A francia Canal +-nak, azonban a következőket mondta Hamilton:

    „Alig várom már, hogy elindulhassunk haza.”

  • Wolff szerint elfogadhatatlan a Mercedes jelenlegi formája

    Wolff szerint elfogadhatatlan a Mercedes jelenlegi formája

    A Mercedes csapatfőnök, Toto Wolff szerint a csapata jelenlegi teljesítményére nincsenek szavak. A brackley-i istálló a turbóhibrid érában eddig soha nem látott mélységeket él meg a mostani Szaúd-Arábiai Nagydíj folyamán.

    A bajnoki címvédő istálló eddig egyáltalán nem hozza azt a formát, amit 2014 óta produkálnak a Forma-1-ben. Az idei autójuk, a W13 számos problémával küzd, ami miatt Lewis Hamilton számára már a Q1-ben véget ért az időmérő Jeddah-ban. A hétszeres világbajnokkal utoljára a 2009-es Brit Nagydíjon fordult elő az, hogy önerőből képtelen volt beverekedni magát a kvalifikáció második szakaszába.

    Amíg a Red Bull és a Ferrari az élen csatázik egymással a győzelmekért, addig az Ezüst Nyilak még nem voltak képesek kihozni a maximumot az autójukból. Emiatt eshetett meg az, hogy Jeddah-ban mindössze George Russell volt az egyetlen Mercedes motoros autó a Q3-ban és ő is csak a 6. rajthelyet szerezte meg magának, ami rendkívül csalódást keltő eredmény a stuttgarti márka számára.

    Wolff, miközben a csapata helyzetére reflektált, elmondta, hogy egyáltalán nem volt elégedetlen a helyzetükkel, de abban biztos volt, hogy ideális körülmények között sokkal közelebb kellene lenniük az élmenőkhöz.

    „Mindig is imádtam, hogy ha vannak ellenfeleink egy adott szezon során” – árulta el az osztrák szakember. „8 évig rendkívüli formában voltunk, mindig ott voltunk a mezőny legelején és ugyan nem mindig mi voltunk a legerősebbek, de az esetek többségében mi lettünk a végső győztesek.”

    „Az idei helyzetünk kicsit 2013-ra emlékeztet engem, amikor ugyan nem voltunk a Red Bull, de még talán a Ferrari szintjén sem, de ettől függetlenül küzdöttünk a jó eredményekért. Most is ezt kell tennünk. A jelenlegi helyzetünk elfogadhatatlan. Ugyan mi számítunk a harmadik erőnek, de ez a mostani időmérőn egyáltalán nem látszódott.”

    Hamilton azonban saját elmondása szerint nem az autója, hanem a rossz beállítása vezetett a korai elvérzéséhez. Ugyan a brit csillag autójának viselkedése nem tért el radikális mértékben a csapattársáétól, azonban a kevesebb hátsó leszorítóereje miatt sokkal instabilabb volt a kanyarokban Russellhez képes, ami miatt már világossá is vált, miért volt ekkora a különbség egy körön a két Mercedes pilóta között.

  • Öt versenyző akarta bojkottálni a Szaúd-Arábiai Nagydíjat

    Öt versenyző akarta bojkottálni a Szaúd-Arábiai Nagydíjat

    A szombati nap ugyan robbanásmentesen telt, de egyértelmű, hogy a viták arról, hogy Szaúd-Arábia szerepeljen-e egyáltalán az F1-es versenynaptárban, csak folynak zavartalanul.

    A pénteki támadások után, amelyek során a jeddah-i pálya kamerák nagytotáljain látható rakéták és drónok száma végül 16 volt, a paddockban az a pletyka járt fű alatt, hogy a szaúdi tisztviselők figyelmeztettek, a verseny lefújása nagyobb bajjal járna, mintha folytatnák azt. Roger Benoit, a svájci Blick újság veterán újságírója epésen meg is jegyezte:

    „Vajon még azzal is megfenyegették őket, hogy megtiltják az ország elhagyását, és elkobozzák az autóikat? A csapatfőnökök nem akarták kommentálni vagy megerősíteni ezt a sztorit, de már kétség sincs afelől, hogy a Forma-1 egy pénzéhes társasággá vált.”

    Miután a csapatfőnökök hamar megegyeztek a verseny és a kormány bennfenteseivel a futamhétvége folytatásáról, a 20 pilóta külön-külön találkozott az illetékesekkel – és a források szerint tulajdonképpen egyöntetűen haza akartak menni. Az olasz La Gazzetta dello Sport szerint legalább öten álltak a bojkottmozgalmuk élére: Lewis Hamilton, George Russell, Fernando Alonso, Pierre Gasly és Lance Stroll.

    Az Alfa Romeo pilótája, Valtteri Bottas szerint a Szaúd-Arábiával kapcsolatos megbeszéléseket majd azután kell folytatni, hogy a vasárnapi futamot követően a sportág elhagyta az országot. A finn Viaplaynek nyilatkozott:

    „Az illetékesek elmondták a saját álláspontjukat, és megígérték, hogy a legbiztonságosabb megoldás az, ha folytatjuk a versenyt. A jövőben át kell gondolnunk, hogy miféle helyekre megyünk. Itt sem minden stabil. Persze, én nem vagyok politikus. Amennyiben azt mondják, hogy versenyezzek, akkor versenyzek.”

    A francia Gasly mindeközben nem tagadta, hogy ő az egyik legerősebb hang a pilóták között, az RTBF-nek kitartott emellett:

    „Nem az én dolgom az, hogy bizonyos politikai titkokat felfedjek.”

  • Hamilton ezzel magyarázta a Q1-es kiesését

    Hamilton ezzel magyarázta a Q1-es kiesését

    Mercedes hétszeres világbajnoka, Lewis Hamilton 16. helyen végzett az időmérőn Jeddah-ban, ezzel már az legelső körben búcsúzott.

    A brit láthatóan nem tudta tartani a tempót csapattársával, aki negyedik lett a Q1-ben, és közel 7 tizeddel ment jobb időt Hamiltonnál.

    „Egyszerűen szenvedtem az autó egyensúlyával, nem ott volt, ahol akartuk. értékelt a Sky Sportnak Hamilton.

    Mikor tegnapi rakétatámadásról kérdezték, hogy esetleg az lehetett hatással a teljesítményére, tagadta a feltételezést.

    „Nem-nem, mi profik vagyunk. Sajnos csak rossz irányba mentünk el a beállításokkal.” – ismételte.

    Végül Russell egyetlen Mercedes motoros autóként bejutott a legjobb 10-be, ahol hatodik lett.

    Hamilton éppen Schumacher ütközésekor nyilatkozott, és reményét fejezte ki az iránt, hogy kollégájának ne legyen komolyabb baja.

  • Pérez megszerezte első pole-ját, Hamilton már a Q1-ben kiesett

    Pérez megszerezte első pole-ját, Hamilton már a Q1-ben kiesett

    Sergio Pérez volt a leggyorsabb az időmérőn, a második helyről Charles Leclerc indulhat, míg a harmadik Carlos Sainz lett.

    A Haas versenyzői azonnal kihajtottak a pályára, így a vezető hely az övék lett. A McLaren két pilótája nem tudott jobb időt menni, így az amerikai csapat mögé zárkóztak fel.

    A Mercedes versenyzői a közepeskeverékű abroncsokkal mentek ki a pályára. A szabadedzésen során túl sok szettet használtak el piros oldalfalú abroncsokból, így muszáj volt tartalékolniuk.

    A Ferrari párosa épp egymással vívott az első helyért, mikor megjelent a piros zászló. Nicholas Latifi csapta autóját a falnak a 4-es kanyarban, így meg kellett szakítani az edzést.

    Az újraindítás után a legtöbb versenyző azonnal kihajtott a pályára. Yuki Tsunoda nem sokáig élvezhette a körözgetést, ugyanis visszahívták a boxba. Újabb technikai probléma lépett fel az AlphaTaurinál. Az üzemanyagellátásnál lépett fel gond.

    Az utolsó pozícióért kemény csata ment. Lewis Hamilton az utolsó pillanatba épp hogy bekerült az első 10-be a lágykeverékeken, ám Lance Stroll az utolsó pillanatban kipöckölte a hétszeres világbajnokot a Q2-ből.

    Búcsúzott tehát: Hamilton, Albon, Hülkenberg Latifi, Tsunoda.

    A Q2-ben a Ferrari azonnal begyújtotta a rakétákat, ugyanis Charles Leclerc azonnal az élre állt. Sergio Pérez felugrott a második helyre, míg George Russell bérelte ki ideiglenesen a harmadik helyet.

    Verstappen belehibázott a körébe, így csak a harmadik helyet szerezte meg, míg Gasly autójának széle megsérült.

    Esteban Ocon és Daniel Ricciardo került némi nézeteltérésbe, ugyanis az ausztrál feltartotta a gyorskörön lévő franciát.

    Mick Schumacher nagyon oda vágta a falnak az autóját. Azonnal előkerült a piros zászló.

    Hosszas várakozás után újraindították az időmérő második szakaszát. A versenyzők többsége azonnal kihajtott a pályára.

    Carlos Sainz átvette Leclerc-től az első helyet, míg a szakasz végén búcsúzott: Norris, Ricciardo, Zhou, Schumacher és Stroll.

    A Q3-ban az első viadalt a Ferrari spanyolja nyerte, mögé Leclerc zárkózott fel. Pérez a harmadik helyre érkezett, míg Verstappen csak a nyolcadik pozíciót szerezte meg.

    Az utolsó próbálkozás során Leclerc kezdett jobban, de Sergio Pérez óriási kört ment, így ő indulhat az élről holnap. A monacói pilóta a második helyre szorult, míg a harmadik Sainz lett. Mögöttük Verstappen, Ocon, Russell, Alonso, Bottas, Gasly és Magnussen alkotta még az első 10-et.

    Pozíció Versenyző Csapat Q1 Q2 Q3
    1 Sergio Pérez Red Bull 1:29.705 1:28.924 1:28.200
    2 Charles Leclerc Ferrari 1:29.039 1:28.780 1:28.225
    3 Carlos Sainz Ferrari 1:28.855 1:28.686 1:28.402
    4 Max Verstappen Red Bull 1:28.928 1:28.945 1:28.461
    5 Esteban Ocon Alpine 1:30.093 1:29.584 1:29.068
    6 George Russell Mercedes 1:29.680 1:29.618 1:29.104
    7 Fernando Alonso Alpine 1:29.978 1:29.295 1:29.147
    8 Valtteri Bottas Alfa Romeo 1:29.683 1:29.404 1:29.183
    9 Pierre Gasly AlphaTauri 1:29.891 1:29.418 1:29.254
    10 Kevin Magnussen Haas 1:29.831 1:29.546 1:29.588
    11 Lando Norris McLaren 1:29.957 1:29.651
    12 Daniel Ricciardo McLaren 1:30.009 1:29.773
    13 Guanyu Zhou Alfa Romeo 1:29.978 1:29.819
    14 Mick Schumacher Haas 1:30.167 1:29.920
    15 Lance Stroll Aston Martin 1:30.256 1:31.009
    16 Lewis Hamilton Mercedes 1:30.343
    17 Alexander Albon Williams 1:30.492
    18 Nico Hulkenberg Aston Martin 1:30.543
    19 Nicholas Latifi Williams 1:31.817
    20 Yuki Tsunoda AlphaTauri
  • Russell nem gondolja problémásnak a Drive To Survive-ot

    Russell nem gondolja problémásnak a Drive To Survive-ot

    George Russell megszakította a sort azon a Forma-1-es versenyzőknél, akik fújnak a Netflix hivatalos sorozatára, a Drive To Survive-ra. Max Verstappen és elvbarátai a hírek szerint most, hogy elkezdték a 2022-es széria forgatását, a producereket szidják, a regnáló világbajnok pedig „kamunak” nevezte egyes narratívákat. Az F1 vezérigazgatója, Stefano Domenicali megérti az aggodalmaikat, ezért így nyilatkozott a motorsport-magazin.com-nak:

    „Az olyan versenyző, aki azért nem hajlandó részt venni, mert úgy érzi, hogy nem a megfelelő módon ábrázolják, nem konstruktív. Ugyanakkor ez olyasmi, amit minden versenyzővel meg fogunk beszélni. Biztosítanunk kell, hogy ez a projekt továbbra is vonzó az embereknek, anélkül, hogy eltorzítanánk a sport imázsát és jelentését.”

    Még Domenicali is elismerte, hogy a Netflix producereinek stílusa az, hogy „dramatizálnak” bizonyos történetszálakat:

    „Mi is beszélni fogunk a Netflixszel, mert szükséges az, hogy a történet ne térjen el a valóságtól. Különben már nem felelnek meg nekünk.”

    A Mercedes új pilótája, Russell azonban nem érti, mi ez a nagy felhajtás – annak ellenére, hogy a rajongóknak is feltűnt egy komoly rendellenesség az egyik Netflixes történetében. Russellnek a tavalyi belgiumi futam előtt mondták meg, hogy a Mercedes versenyzője lesz – majd a következő futamon, Zandvoortban újra eljátszotta, hogy Toto Wolff mondta ezt neki a Netflix kamerái előtt. A brit pilóta ennyit mondott erre:

    „A Netflix mindannyiunknak fontos a Forma-1-ben.

    Láttuk, hogy a sportág fejlődött az elmúlt években, és a sorozat új rajongókat hozott a Forma-1-nek. Sok szó esett a drámaiságról, de végeredményben a sportot a legjobb formájában akarjuk megmutatni. Amíg pozitív hatása van a Forma-1-re, nem látom, mi a probléma.”

    Ami a színészi képességeit illeti az újrajátszás kapcsán, a 24 éves versenyző felnevetett:

    „Nem gondolom, hogy egyhamar Hollywoodba megyek.”

    A hétszeres világbajnokkal és csapattársával, Lewis Hamiltonnal való kemény rivalizálásáról szóló, valószínűleg 2022-es Netflix-narratívát is megelőlegezi, de így folytatta:

    „Tény, hogy Lewis és az én kapcsolatom jó. A Drive To Survive-ban talán kicsit kiforgatják majd a szavaimat, hogy úgy tűnjön, mintha el akarnám venni Lewis koronáját vagy ilyesmi, de az én álláspontom más. Igen, a Forma-1-ben versenyzem, és világbajnok akarok lenni. Ez egyértelmű. Ahhoz, hogy világbajnok legyek, mindenkit le kell győznöm, beleértve a csapattársamat is.”