Címke: Lewis Hamilton

  • A korábbi világbajnok vitatja, hogy Verstappen a jelenlegi mezőny legjobbja

    A korábbi világbajnok vitatja, hogy Verstappen a jelenlegi mezőny legjobbja

    Jenson Button nem biztos benne, hogy Max Verstappen a jelenlegi Forma-1-es mezőny legjobb pilótája. A 2009-es világbajnok szerint ugyanis van, amiben Lewis Hamilton még mindig a holland előtt jár.

    Noha Max Verstappen 17 évesen a valaha volt egyik legnagyobb tehetségként robbant be a Forma-1-be, és már második szezonjában megszerezte első győzelmét a legjobbak között, végül csak hetedik idényében ért fel a csúcsra. Ez persze javarészt a Mercedes dominanciájának köszönhető, illetve annak, hogy a Red Bull 2021 előtt nem tudott vb-címre képes autót a rendelkezésére bocsátani. 

    A holland pilóta tempójához ugyanakkor a kezdetektől fogva nem férhet kétség, és mióta levetkőzte a fiatal versenyzőkre jellemző hibáit, a mezőny egyik, ha nem a legjobbjaként tartják számon. Jenson Button szerint azonban tavaly hiába győzte le minden idők legeredményesebb pilótáját, továbbra sem lehet kijelenteni, hogy Verstappen a legjobb.

    „Természet adta tehetség? Igen. De hogy ő-e a legjobb? Nem tudom, hogy ő-e a valaha volt legjobb pilóta, vagy a legjobb a jelenlegi mezőnyben. Ha megnézzük Lewist, az ember azt gondolja, hogy ő sokkal komplettebb autóversenyző, sokkal nagyobb tapasztalattal. Talán ezért [nem lehet egyértelműen kijelenteni, hogy jelenleg Verstappen a legjobb]” – nyilatkozta 2009 világbajnoka a Sky Sportsnak.

    Button kiemelte azt, amivel alighanem Verstappen is tökéletesen tisztában van. „Keményen kell dolgoznia. Még ha azt is gondolod, hogy te vagy a legjobb, tehetsz azért, hogy még jobb legyél. Ebben volt Michael Schumacher annyira erős” – utalt a Forma-1-et a 2000-es évek elején uraló hétszeres világbajnokra.

    A 42 esztendős expilóta kitért arra is, hogy szülei, az ex F1-es pilóta Jos Verstappen és a korábbi gokartversenyző Sophie Kumpen révén Max már kis korában magába szívta a benzingőzt. Ilyen háttérrel pedig aligha véletlen, hogy ennyire messzire jutott.

    „Ha megnézzük Max szüleit, az apja az F1-ben versenyzett. Versenyeztem ellene, először életemben pedig a második versenyemen, Brazíliában szereztem pontot. Ehhez meg kellett előznöm az apját. Az ember nem akarta feldühíteni őt, volt benne egy kis agresszió – emlékezett vissza a 2000-es interlagosi futamra Button, amelyen ő a Williams, Jos Verstappen pedig az Arrows színeiben állt rajthoz. – [Max] elképesztő tehetség, a valaha volt egyik legjobb gokartversenyező. Valószínűleg a mai napig az. Sophie, az édesanyja csapattársam volt a gokartban. Ő is profi volt, és a világ egyik legjobbja, úgyhogy [Maxnak] ez egyértelműen a vérében van.”

  • Luyendyk: Sajnáltok valakit, aki 50 milliót keres évente?

    Luyendyk: Sajnáltok valakit, aki 50 milliót keres évente?

    Arie Luyendyk nem tudja sajnálni a mentális nehézségekkel küzdő Lewis Hamiltont.

    A hétszeres világbajnok nemrég az Instagram-oldalán beszélt arról, hogy milyen nehéz számára az idei év. Nehezen tud pozitívan gondolkodni, a világban történő dolgok miatt. Ugyanakkor kihangsúlyozta, hogy sosem szabad feladni a reményt, tovább kell mindig küzdeni.

    Az IndyCar ex-versenyzője viszont nem tudja sajnálni a Mercedes versenyzőjét. A Ziggo TV műsorában kielemezték Hamilton eddig látott teljesítményét és a mentális egészséggel kapcsolatos bejegyzését.

    Robert Doornbos átérezte Hamilton helyzetét:

    „Minden szezonban bajnok akar lenni, minden évben fel kell töltődnie, mert a legtöbben ráfigyelnek. Ez persze nem egyszerű, így én megértem őt.”

    Luyendijk azonban máshogy látta a dolgot:

    „Én egyáltalán nem tartom ezt olyan nehéz feladatnak. Most komolyan sajnálni akartok valakit, aki 50 milliót keres évente és a mezőny legjobb autóját vezette eddig? Én nem tudom sajnálni.” – nyilatkozta a holland ex-pilóta.

     

  • Szaúdi miniszter: Hamilton üljön le velem és vitassuk meg az aggályait!

    Szaúdi miniszter: Hamilton üljön le velem és vitassuk meg az aggályait!

    Abdulaziz Bin Turki Al-Faisal szaúd-arábiai miniszter felajánlotta Lewis Hamiltonnak, hogy tárgyaljon vele az országgal kapcsolatos problémáiról.

    Szaúd-Arábiát folyamatosan elítélik az emberi jogok sorozatos megsértése miatt. Ez mégsem akadályozta meg az F1-et abban, hogy szerződést kössön velük versenyrendezés céljából.

    Hamilton, aki az emberi jogok elkötelezett szószólója, bírálta Szaúd-Arábiát a politikája miatt. Úgy véli azonban, hogy az F1 ottani jelenléte javíthat a helyzeten.

    Erre reagálva a szaúdi miniszter, Abdulaziz Bin Turki Al-Faisal herceg felajánlotta Hamiltonnak, hogy beszélgessen vele. Hogy a királysággal kapcsolatos problémáira, kérdéseire választ kaphasson.

    „Láttam Lewis megjegyzéseit, és azt, hogy problémái vannak néhány dologgal Szaúd-Arábiában” – mondta Al-Faisal. „Nyíltan és őszintén megmondtam neki, hogy beszélhet velem.”

    „Üljünk le, beszéljük meg, mik a problémái, és értsük meg, hol tartunk, mert sok ilyen dologról sokat olvas az ember Szaúd-Arábiával kapcsolatban, de nem látja, mik a részletek.”

    Al-Faisal miniszter továbbá, azt állítja, hogy az F1-et azért hívták meg az országba, hogy megoldják velük a világ problémáit.

    „Mondhattuk volna, hogy nem akarunk fejfájást magunknak, hadd ítéljen el minket a nemzetközi közösség, amennyire csak akar, és legyen vita, de senki ne szóljon bele” – mondta. „De nem tettük meg.”

    „Nyílt vitát akarunk folytatni, és ezt elmondtam, az FIA-val és az F1-gyel. Együtt kellene leülnünk és megértenünk a helyzetet, mert együtt vagyunk itt.”

    Hamilton volt a szószóló a versenyzők között

    Hamilton Szaúd-Arábiával szembeni legutóbbi kritikáinak nagy része azzal a rakétatámadással volt kapcsolatos, amely a nagydíj hétvégéjén történt a pályától alig néhány mérföldre.

    Állítólag ő vette át az irányítást a pilóták között a támadás utáni versenyzői megbeszélésen. A hétszeres világbajnok még azt is elmondta, hogy örömmel indult haza, miután a verseny véget ért.

    A pálya közelében történt támadás tehát lesújtó volt Szaúd-Arábia F1-es érdekeltségei számára. A rajongók pedig világszerte aggódtak az F1-esek biztonságáért.

    Ráadásul még az F1-et is kritizálták, mondván az anyagiakat helyezték előtérbe a biztonsággal szemben azzal, hogy nem fújták le a versenyhétvégét. Végül probléma nélkül zajlott le a Szaúd-arábai Nagydíj.

  • Hamilton reméli, hogy pozitív hatást gyakorol majd a dokumentumfilmje

    Hamilton reméli, hogy pozitív hatást gyakorol majd a dokumentumfilmje

    Lewis Hamilton reméli, hogy hamarosan megjelenő dokumentumfilmje, melyet az Apple TV+ kínálatában lehet majd megtekinteni, „pozitív hatással” lesz az emberekre.

    A dokumentumfilmnek jelenleg még nincs címe és megjelenési dátuma, de teljeskörűen mutatja majd be Hamiltont.

    Az ígéretek szerint „vendéginterjúk egész sora”, valamint felvételek a pályán és azon kívülről színesítik majd. A filmet maga Hamilton, Penni Thow, a Box to Box Films és a One Community készíti majd. Az HBO korábbi vezérigazgatója, Richard Plepper lesz a főgyártásvezető, Scott Budnickkel együtt, akinek többek között a Másnaposok című film is a nevéhez fűződik.

    Will Smith nemrég nyerte el a legjobb színésznek járó Oscar-díjat a Serena és Venus Williams, valamint édesapjuk, Richard történetét bemutató filmben nyújtott alakításáért. Hamiltont arról kérdezték, hogy a jövőben készülhet-e róla hasonló életrajzi film.

    „Van ez a dokumentumfilm, amin dolgozunk, és szerintem mindent a megfelelő időben kell csinálni” – mondta Hamilton.

    „Jelenleg a dokumentumfilm áll a középpontban. Szerintem a történetek azért vannak, hogy elmeséljük őket. Szerintem ez fontos. Úgy gondolom, sok mindent meg lehet tanulni.”

    „És ahogy említettem, az emberek számára, ha hatással lehetsz és pozitív hatást gyakorolhatsz, ha a történeted akár csak egy emberre vagy egy családra is pozitív hatást gyakorolhat, az csodálatos lehet.”

    „Nagyon inspirált, ahogy Will (Smith) ezt a csapatával tette. És a két ikon, nagyon büszke vagyok rájuk. Szóval igen, talán majd egy nap.”

    Egy másik filmen is dolgozik?

    A Mercedes versenyzőjét az Apple egy másik közelgő Forma-1-es filmtervvel is kapcsolatba hozta, melyben Brad Pitt a főszereplő. A hírek szerint Pitt egy veterán autóversenyző sztárt fog alakítani, aki a visszavonulása után visszatér, hogy mentoráljon egy fiatal versenyzőt, miközben saját maga is kap még egy esélyt a pályán.

    Bár nem erősítette meg, hogy részt vesz a projektben, Hamilton azt mondta, hogy most épp egy másik projektje castingja zajlik.

    „Ez egy elég érdekes folyamat, amin végig kell menni. Szóval elég izgalmas, felolvasni ezeket a különböző karaktereket, embereket, akik illenek a forgatókönyvben szereplő szerephez” – tette hozzá.

    „Tudod, amikor a forgatókönyv meg van írva, és megírják azt a karaktert, megtalálni valakit, aki illik hozzá, és képviseli a karaktert, elég érdekes folyamat.”

  • Russell: A problémáink 99 százelékát egyetlen dologgal ki lehetne javítani

    Russell: A problémáink 99 százelékát egyetlen dologgal ki lehetne javítani

    George Russell szerint a Mercedesnek a delfinezés problémáját kellene megoldania, ezzel pedig egy csapásra minden gondjuk elillanna.

    A legutóbbi nyolc szezon konstruktőri bajnoka az idei évad első két versenyén látványosan szenvedett magához képest, és hiába állnak jelenleg is a bajnoki 2. helyen, a Ferrari és a Red Bull most más liga. A W13 legnagyobb problémája az egyenesekben jellemző pattogás. Hamilton legutóbb tizedik lett az autóval, míg Russell mindkét versenyen a legjobb ötben végzett.

    „A garázs Lewis felőli oldalán valószínűleg konzervatívabbak voltak a beállításokkal, mint mi” – vélekedett csapattársa helyzetéről Russell. „Ez volt a különbség, és ez egy nagyon finom határvonal a megfelelő és nem megfelelő tartomány között. Nagyon sok tényező játszik ebben szerepet, és néha megváltoztatjuk a beállításokat, mert azt hisszük, hogy javulni fog a helyzet, de ettől csak rosszabb lesz. Nagyon sok a változó az autó mechanikai merevsége, a padlólemez merevsége, a padlólemez kialakítása, és a gumiabroncsok nyomása terén is.”

    Russell elmagyarázta azt is, milyen hatással van az aerodinamikai teljesítményre a motorbeállítás megváltoztatása: „Minél gyorsabban mész, annál rosszabb lesz, így ez megnehezíti a kvalifikációt, mert a motorokat maximális teljesítményre állítjuk, hogy gyorsabbak legyünk az egyenesben. Ez több leszorítóerőt és több delfinezést okoz, így szinte meg kell előznünk ezt a problémát. A versenyen is több leszorítóerő van zárt DRS-nél. Ez egy másik tényező, amit figyelembe kell vennünk, szóval még mindig tanulunk, és ezért vagyunk messze az optimálistól. Ha megoldjuk a delfinezést, az a problémáink 99 százalékát megoldja.”

  • Hamilton: A Forma-1 olyan, mint egy vidámpark

    Hamilton: A Forma-1 olyan, mint egy vidámpark

    Lewis Hamilton szerint a Forma-1 hasonlít egy vidámparkhoz, ugyanis sosem lehet benne unatkozni.

    A hétszeres világbajnok 2007 óta tagja a száguldó cirkusznak. Ez idő alatt számos rekordot megdöntött vagy beállított, a Mercedesszel évekig uralták a mezőnyt. Ugyan idén problémákba ütköztek, ám a csillagosok nem adják fel, még az idei szezonban szeretnének visszatérni a győztesek utcájába.

    Mercedes a STEM-projekt elindítása kapcsán a Mulberry Schools Trust Grouppal működik együtt. Így a gyerekek egy kérdezz-felelek órát tartottak, ahol a brit versenyző válaszolt a kíváncsiskodóknak.

    Arra a kérdésre, hogy meglehet-e unni az F1-et és a versenyzést, Hamilton így reagált:

    „Nem unom meg a versenyzést. A munkám nagyon sok elemet hordoz magában, nemcsak arról szól, hogy körbe-körbe megyünk. Egy nagy csoport tagja vagy, amiben rengetegen dolgoznak. Fotózásokon veszel részt, körbe utazod a világot, és van egy edzésprogramod is. Ez után jöhet csak a szórakozás, ami a versenyzés. Úgy kell elképzelni, mintha minden hétvégén elmennél a vidámparkba és mindig más-más hullámvasútra ülnél fel. Különböző pályák vannak, ahol mindig új kihívás vár rád. Így sosem unalmas.” – fejtette ki a Mercedes versenyzője.

    Hamilton bízik abban, hogy a W Series ugródeszka lehet a női versenyzőknek:

    A női sorozat idén is az F1-hez csatlakozva vonul fel, hogy a hölgyeknek is adjon lehetőséget a versenyzésre. A győztes pénzjutalomban részesül minden évben, amit karrierje beindítására fordíthat.

    Egy iskolás diáklány megkérdezte Hamiltont arról, hogy egy napon ő is lehet-e a F1-es versenyző. A hétszeres világbajnok így felelt:

    „Persze, 100%-osan lehetsz versenyző. Jelenleg ott van a W Series, ami rengeteg nagyszerű női pilótát sorakoztat fel. Remélem, hogy néhányan közülük a Forma-1-ig is eljutnak.”

  • „A Mercedes már nem az a csapat, amely tudja mit csinál”

    „A Mercedes már nem az a csapat, amely tudja mit csinál”

    David Tremayne szerint a Mercedes már nem olyan csapat, amely tudja, hogy mit csinál.

    A csillagosok idén nem tudnak harcba szállni a győzelemért. Ugyan Lewis Hamilton felállhatott a dobogó harmadik fokára Bahreinben, ám az eredményt inkább a szerencsének köszönhette, mintsem az autó teljesítményének.

    Az Ezüst Nyilak második fordulója még rosszabbul sikerült. A hétszeres világbajnok már a Q1-ben kiesett, míg a futamon csak egy pontot szerzett. George Russell mentetette meg némileg a csapat becsületét azzal, hogy az 5. helyen ért célba.

    Tremayne szerint a Mercedesnek kockáztatnia kellett, mivel tudták, hogy nem elég jó a tempójuk Jeddah-ban. Ám a hazardírozásuk nem jött be végül.

    „A Mercedes már nem az a csapat, ami tudja pontosan mit kell tennie. A problémáik arra kényszerítők őket, hogy a sötétben tapogatózzanak.” – idézi az újságírót a Formula1.com

    A brit szakértő szerint a Red Bull és a Ferrari a saját fegyverével vágott vissza a csillagosoknak. A 2022-es új ground effect szabályozásig az Ezüst Nyilak mindig az alacsony hasmagasságot választották, míg a Scuderia és a Bikák magasabbra emelték autójukat. Most, hogy az új regula megköveteli az alacsonyabb rake alkalmazását, a Mercedes már gondban van.

  • Hamilton egy ideje már nincs egyensúlyban: Nehéz az idei év

    Hamilton egy ideje már nincs egyensúlyban: Nehéz az idei év

    Lewis Hamilton az Instagram-oldalán írt arról, hogy már egy ideje küzd a mentális egészségének megőrzéséért.

    Lando Norris mellett nemrég Toto Wolff is elmondta, hogy nem mindig érzi jól magát a bőrében. A mentálhigiéné fontosságára hívta fel a figyelmet, csakúgy, mint a McLaren brit versenyzője.

    A hétszeres világbajnok a rajongói előtt tárta fel, mennyire nehezen érintették a világ dolgai idén. Őszintén mesélt arról, hogy egy ideje küszködik, ugyanakkor hozzátette: mindig van remény.

    „Ez az év már így is nehéznek bizonyult, azokkal a dolgokkal, amik már megtörténtek. Nehéz néha pozitívnak maradni. Hosszú ideje küzdök mentálisan és érzelmileg, a folytatás folyamatos erőfeszítésekbe kerül. Ám tovább kell küzdenünk, ugyanis annyi mindent kell elérnünk és tennünk.”

    Hamilton mindazonáltal kihangsúlyozta, senki sincs egyedül ezzel a problémával.

    „Azért írom most ezt le, hogy elmondjam nektek: rendben van, ha így éreztek. Nem vagytok egyedül, és túl fogtok jutni ezen. Egy barátom emlékeztetett ma erre: olyan erős vagy, hogy bármit meg tudsz tenni. Amit csak akarsz. Bármire képesek vagyunk. Ne feledjünk hálát adni egy újabb napért, hogy felemelkedhessünk. Szeretetet és fényt küldök nektek.” – írta Instagram-sztorijába Hamilton.

  • Fittipaldi dicséri Max és Leclerc művészi vezetési képességeit

    Fittipaldi dicséri Max és Leclerc művészi vezetési képességeit

    A kétszeres világbajnok Emerson Fittipaldi elismerte Max Verstappen és Charles Leclerc határon belüli versenyzését Szaúd-Arábiában. Úgy fogalmaz, hogy ez a „vezetés művészete”.

    A bahreini harcukat követően Verstappen és Leclerc a Jeddah Corniche Circuit pályáján is a győzelemért küzdöttek. Ez Verstappennek kedvezett, a regnáló világbajnok került az élre, amit Christian Horner egyszerűen csak „macska-egér játéknak” nevezett DRS-zónákon keresztül a verseny végén. Fittipaldi élvezte minden pillanatát, és ezt el is mondta az F1TV-nek:

    „Szeretem nézni, mert a határon autóznak, de mégis tiszteletben tartják egymás terét. Pont a határon voltak, néhányszor majdnem összeakasztották a kerekeiket, majdnem, pont a határon – nagyszerű ezt látni. Ezt hívjuk a vezetés művészetének.”

    Mivel a győzelemért folytatott csata már a második egymást követő versenyen is szoros volt, Fittipaldi úgy véli, hogy a Forma-1 javított a műsoron a teljesen új autókkal.

    Az idei szezonban a sportág a leszorítóerő filozófiájaként a talajhatás aerodinamikát alkalmazza, olyan autókat építve, amelyek a korábbiaknál jobban tudják egymást követni. Ez látható is a versenyeken, amivel a brazil legenda elégedett:

    „Szerintem ez egy remek show, nagyszerű verseny. Mindenki felállt a lelátókon, hogy lássa, ki fog nyerni. A sportágnak szüksége volt erre. Tetszenek az új szabályok, és amerre a Forma-1 halad.”

    Arra a kérdésre, hogy mikor látott utoljára ilyen izgalmas küzdelmet a Forma-1-ben, a tavalyi Abu Dhabi Nagydíjjal példálózott, ahol Verstappen az utolsó körben megelőzte Lewis Hamiltont, és megnyerte a versenyt és a világbajnoki címet:

    „Az utolsó futam Abu Dhabiban, az fantasztikus verseny volt. Biztos vagyok benne, hogy az idei év hihetetlen éve lesz a Forma-1-nek. Szerintem, a fiatal generáció megőrül a Forma-1-ért, és Amerikában korábban csak IndyCar versenyek voltak, most pedig a Forma-1 egyszerűen óriási.”

    A Forma-1 a következő szezonban háromszor fog versenyezni Amerikában, miután megerősítették Las Vegast is jövő novemberre.

  • Hamilton stratégiája segítette Verstappent a győzelemhez

    Hamilton stratégiája segítette Verstappent a győzelemhez

    Bármilyen furcsán hangzik Helmut Marko állítása szerint, Lewis Hamilton segítette győzelemhez Max Verstappent a Szaúd-arábiai Nagydíjon.

    Idén törölték el az időmérős gumiszabályt, miszerint a Q3 résztvevőinek a Q2-ben használt gumikon kell rajtolniuk.

    Lewis Hamilton ennek megfelelően a kemény keverékű gumin rajtolt, míg a mezőny nagy része a közepeseket választotta.

    A verseny két éllovasa, Max Verstappen és Charles Leclerc egyszerre jöttek ki a boxba a 16. körben. A verseny vége felé azonban a Red Bull pilótájának voltak jobb állapotban a gumijai, így meg tudta szerezni a győzelmet.

    Hamilton a 15. helyről rajtolva feljött egészen a hatodikra, amikor a boxutca lezárása miatt nem tudta időben megejteni a kerékcseréjét. A hosszú etapja azonban megmutatta a Red Bullnak, mi lehetséges a gumik terén egy kis odafigyeléssel.

    „Eléggé tüzetesen figyeltük, mi történik Hamilton kemény abroncsaival a verseny első részében. Ennek alapján mondtuk Maxnak, hogy nyomhatja.” idézi Markót az Auto Motor und Sport.