Címke: Lewis Hamilton

  • Hamiltont zavarja, hogy hiába vezet jól, nagyon hátul van

    Hamiltont zavarja, hogy hiába vezet jól, nagyon hátul van

    Lewis Hamilton igen csalódottan nyilatkozott az Ausztrál Nagydíj pénteki napjának végén. A hétszeres világbajnok frusztrált amiatt, hogy hiába rak össze jó kört, több mint egy másodperces a lemaradása az első helyről, emellett úgy érzi, nem sokat tehetnek.

    A két Mercedes a legjobb tízbe sem fért be az Ausztrál Nagydíj második szabadedzésén, ami igen nehéz folytatást vetít előre a konstruktőri címvédőnek. A 13. helyet megszerző Lewis Hamiltonon látszott is a csalódottság, amikor a Sky Sportsnak nyilatkozva elmondta, „nem sokat tehetünk” azért, hogy érdemben javuljon a helyzet. 

    „Jól érzem magam, egyszerűen csak nehéz edzés volt” – felelte a láthatóan letört hétszeres világbajnok a Sky Sports riporterének. Hamilton ezután elmondta, hogy akárcsak Szaúd-Arábiában, most is rossz irányba mentek a beállításokkal. Emellett kiemelte a fejlesztések hiányát is.

    „Semmit nem változattunk az autón, jelenleg ez jelenti a különbséget. Ez a nehéz része. Az ember elkezd optimista lenni, aztán változtat a kocsin, ami ezután nem akar jobbá válni. Végrehajtottunk néhány változtatást a második edzés előtt, de az első jobb volt. A második egy kicsit nehezebben alakult nekem. Nem tudom, egyszerűen csak nehéz az autóval.”

    Hamilton utalt arra, hogy azért a Red Bull és a Ferrari mögé odaérhetnek, de ezzel a két csapattal biztosan nem fogják tudni felvenni a versenyt. „Nem hiszem, hogy nehéz lesz visszazárkóznunk, de nem sokat tehetünk. Ez van. Ezzel kell boldogulnunk. A frusztráló ebben az, hogy amikor az ember próbálja nyomni neki, és összerak egy jó kört, akkor is 1,2 másodperces hátrányban van. Úgyhogy ez nehéz.”

    A 11. pozícióban végző George Russell nem volt annyira letört, mint a csapattársa. A fiatalabbik brit elmondta, hogy „az autó nem érződött rossznak”, ezzel együtt nem abban a helyzetben vannak, mint amiben lenniük kellene. Elárulta, hogy számos beállítást kipróbáltak, de mindig ugyanoda lyukadtak ki, ennek okait pedig meg kell érteniük.

    Ami szintén nem túl jó előjel a csapatnak, hogy a Mercedes is eszeveszett módon pattogott. Sőt, Russell szerint ennyire korábban még sosem delfineztek. Ezzel együtt úgy véli, jelenleg nincs más út, mint elviselni ezt. „Egyértelmű, hogy eléggé pattog az autó. Valószínűleg korábban még nem tapasztaltam ennyire durva pattogást. Egyelőre ezzel kell boldogulnunk, mert úgy gondoljuk, hogy így lehet a leggyorsabban körbeérni ezen a pályán. De lehet, hogy nem.”

    Russelltől megkérdezték, hogy azért élvezi-e a vezetést, mire elmondta, hogy igen, de nyilván jobban élvezné, ha első lenne. „Amikor úgy érzed, hogy jó kört mentél, de csak tizenegyedik vagy… Nem itt akarunk állni, hiszen minden az eredményekről szól” – összegzett.

  • Nem hozott fejlesztést a Mercedes Ausztráliába, nem túl jók a kilátások

    Nem hozott fejlesztést a Mercedes Ausztráliába, nem túl jók a kilátások

    Az FIA erre vonatkozó dokumentumai alapján csak a Mercedes, az Alpha Tauri és az Alfa Romeo nem hozott semmilyen új fejlesztést az Ausztrál Nagydíjra. Mindez különösen a konstruktőri címvédő esetében érdekes, hiszen korábban arról szóltak a hírek, hogy új padlólemezzel és hátsó szárnnyal is készülnek. 

    George Russell az FIA helyi idő szerint péntek délelőtti sajtótájékoztatóján elmondta: ehelyett inkább azt az utat követik, hogy a lehető legjobban megbizonyosodnak egy újítás hatékonyságáról, mielőtt a pályán is kipróbálnák.

    „Nagyon le vagyunk maradva a Ferrari és a Red Bull mögött. Jeddah-ban valószínűleg egy kicsit még jobban le voltunk, de tudjuk, hogy miért. Amikor jobban optimalizáljuk a dolgokat, mint ahogyan Bahreinben is tettük, akkor is van 5-6 tized hátrányunk. Le kell dolgoznunk ezt a különbséget, de semmi lényegeset nem vetünk be ezen a hétvégén, amivel megtehetnénk ezt.”

    „Időbe fog telni, és szerintem csak fegyelmezettnek és türelmesnek kell lennünk, mert annyival le vagyunk maradva, és ott a költségplafon is. Nem engedhetjük meg magunknak, hogy a versenyhétvégéken vagy működik vagy nem alapon próbálkozzunk új fejlesztésekkel. Meg kell bíznunk a folyamatban, és akkor bevetnünk egy új fejlesztést, amikor teljességgel bízunk benne, hogy a vártak szerint fog működni. El fog telni néhány verseny, mire látjuk ezt.”

    Russell kijelentette, hogy fejlesztések nélkül esélyük sincs a Red Bull és a Ferrari ellen, így továbbra is az a céljuk, hogy megszerezzék az ötödik és a hatodik helyet. „Jeddah-ban nagyjából egy másodperccel voltunk lassabbak, így nincs semmi, amivel harcba szállhatunk az elején levő srácokkal. Csak a lehető legjobb eredményre kell törekednünk, ami harmadik leggyorsabb csapatként annyit tesz, hogy a középmezőny egyik autója se lopakodjon elénk. Annyi pontot kell gyűjtenünk, amennyit tudunk. Most néhány versenyig ez lesz a helyzet.”

    Nem idegeskednek

    A Mercedes fiatalabbik britje cáfolta, hogy a csapat frusztrált lenne. Szerinte inkább az optimizmus és az izgalom jellemző a légkörre, mert hisznek benne, hogy van megoldás a gondjaikra, és amint megtalálják ezt, nagyon gyorsulhatnak.

    „Nem a fejünket vakarjuk, mert nem értjük, hogy miért vagyunk lassúak. Teljes mértékben tisztában vagyunk vele, és tudjuk, min kell javítanunk. Ennek a tudásnak és megértésnek a birtokában ez egy eléggé izgalmas helyzet, mert mindannyiunknak van miért küzdeni.”

    Lewis Hamilton a sajtótájékoztatón még elmondta, ő sem bízik csodában, de reméli, hogy legalább a verseny jó lesz. „Végül nem hoztunk fejlesztéseket. Az autó ugyanolyan, mint a legutóbbi versenyen. De minden futamon teszünk kisebb előrelépéseket, és remélem, hogy itt jobb lesz a helyzet. Valamint van négy DRS-zóna, úgyhogy azt is remélem, hogy keményebben versenyezhetünk.”

    A Mercedes az első szabadedzésen egy nagyobb, illetve egy kisebb leszorítóerős hátsó szárnyat próbálgatott, de ezek nem új elemek, mindkettő már korábban is rendelkezésre állt. Russell végig a kisebb leszorítóerős változattal ment, míg Hamilton csak az edzés későbbi részében váltott át erre.

    A már említett három csapaton kívül a többiek mind hoztak valami újítást. A Red Bull az első szárnyán, a Ferrari a diffúzorán módosított.

  • Lewis Hamilton a példaképe a NASCAR feltörekvő tehetségének

    Rajah Caruth a NASCAR diverzitást segítő programából került – immáron – a NASCAR Xfinity Series-be, és Richmondban már be is mutatkozott.

    Többek között Jimmie Johnsont, Kevin Harvickot, Carl Edwardsot és Jeff Burtont követte. Tizenkét évesen láthatta őket először személyesen a Richmond Raceway-en.

    Sok mindenre emlékszem arról a napról” – mondta a 20 éves versenyző. „Emlékszem, hogy meglepődtem, hogy egyáltalán eljutottam a versenyre. Emlékszem, hogy láttam a lelátókat. Nem változott meg a fejemben, hogy milyen érzés volt az. Olyan régóta vártam erre.

    Caruthnak is várnia kellett arra, hogy először vezethessen valódi pályán. Képességeit versenyszimulátorokon csiszolta, amelyek a sportágban a kezdők és a profik körében egyaránt nagyon népszerű edzéseszközzé váltak.

    Elég gyakran versenyeztem az iRacingen, és elég jól teljesítettem” – emlékezett vissza Caruth. Karrierje 637 iRacing-indulása során 69 győzelmet és 258 top 5-ös helyezést ért el. „A szimulátoros versenyzés volt az egyetlen utam.

    Ez vezetett ahhoz, hogy kipróbálhassa magát a NASCAR Drive For Diversity programjában.

    Bubba Wallace és Lewis Hamilton inspirálta őt

    Caruth a Greenville-Pickens Speedwayen indult late modellekkel, ahol megszerezte első győzelmét, és tavaly a harmadik helyen végzett az ARCA Menards Series East bajnokságban.

    Az Alpha Prime Racing eleget gondolt a potenciáljáról ahhoz, hogy hat futam erejéig kipróbálhassa magát idén az Xfinity sorozatban.

    Csak remélem, hogy nem veszek majd el a tömegben versenyzőként” – mondta Caruth. „Sokszor túl sok nyomást helyezek magamra, és nem élvezem a pillanatot. Még az első Late Model győzelmemről sem emlékszem sok mindenre.

    Caruth kiegyensúlyozott, tapasztalt veteránnak mutatja magát, ami persze nem igaz. Ugyanakkor ez nem csak számára hatalmas lehetőség, de más afroamerikai gyerekek számára is utat nyithat, hogy kövessék bármilyen versenyzői álmukat.

    Ez óriási dolog” – ismerte el Caruth. „Ez eldöntheti vagy megtörheti a karrieremet. Ha nem teszem azt, amit tennem kell, az nagy hatással lesz másokra is.”

    Örülök a felelősségnek és a kötelességnek, ami rám hárul. Én voltam az a gyerek, aki a tévében nézte a versenyeket, és azt kívánta, bárcsak én lennék az.

    Sokat jelentett, hogy láttam Bubba Wallace-t és Lewis Hamiltont versenyezni, akik úgy néztek ki, mint én. Én csak a legjobbat fogom kihozni magamból.

    Rajah Caruth élete első versenyén a 24. helyen végzett a Richmond Raceway-en.

  • Wolff: Nem fog varázsütésre megoldódni minden Melbourne-re

    Wolff: Nem fog varázsütésre megoldódni minden Melbourne-re

    Toto Wolff elmondta, nem fog varázsütésre megoldódni a problémájuk.

    Tavaly még a mezőny elején harcoltak a csillagosok, ám a szabályváltoztatások kihúzták a csapat méregfogát. Egyelőre a Ferrari és a Red Bull mögött kullog az istálló.

    A delfinezés nagy fejtörést okoz az alakulatnak, emellett a hajtáslánc teljesítményével is akadnak problémáik. Egyelőre nem találja a megoldást a Mercedes, hiába dolgoznak éjjel-nappal a gyárban.

    Az Ausztrál Nagydíj előtt az Ezüst Nyilak csapatfőnöke kijelentette: ne várjanak csodát tőlük.

    „Még a tanulási fázisban vagyunk. Az első két hétvége megmutatta, hogy rengeteg dolgunk van még. A pályán nyújtott teljesítményünk nem felel meg a saját elvárásainknak sem. Ám Brackley-ben és Brixworth-ben mindenki arra koncentrál, hogy megtaláljuk a problémáink okát és a megoldást. Nem fog ezen a hétvégén varázsütésre megjavulni minden. Ugyanakkor törekedünk arra, hogy fejlődjünk, és közelebb kerüljünk a két élcsapathoz. Addig is, minden lehetőséget ki kell használunk, és a lehető legtöbbet kell kihoznunk a rendelkezésünkre álló csomagból.” – nyilatkozta Wolff a France24.com-nak.

    Az osztrák vezető megdicsérte versenyzőit, és örül annak, hogy ilyen türelmesek:

    „Különböző kihívásokkal találtuk magunkat szembe, ám mi élvezzük ezt. Ilyenkor mutathatja meg egy alakulat, milyen erős a csapatszellem. George és Lewis jelentősen kiveszi ebből a részét, visszajelzéseket adnak, időt töltenek a szimulátorban és együtt dolgoznak a javulás érdekében.”

  • Hamilton szívesen dolgozna együtt Will Smith-szel

    Hamilton szívesen dolgozna együtt Will Smith-szel

    Lewis Hamilton nemrég elmondta, nagyon szívesen dolgozna együtt Will Smith-szel.

    A hétszeres világbajnok régóta ismeri az amerikai színészt. 2018-ban, még egy jelenetet is leforgattak, amin Smith „elrabolja és megkötözi” a brit pilótát, majd ő ül be a Mercedesbe.

    Az 53 éves színész nemrég Oscar-díjat is kapott a Richard királyért, bár a díjátadó kapcsán nem emiatt ír róla a sajtó.

    A német RTL-nek nyilatkozva Hamilton elmondta, nagyon inspiráló szerepek és filmek fűződnek Smith nevéhez, így ő is el tudna képzelni vele egy kollaborációt.

    „Nagyon inspiráló az, amit Will a csapatával tett. A történetek azért vannak, hogy elmeséljék őket. Sokat lehet tanulni belőlük.” – nyilatkozta a Mercedes versenyzője.

    A brit pilóta eltudná képzelni azt, hogy valami hasonlót csinál:

    „Kezdetben a kanapén aludtam az édesapám lakásában. Minden sikeres ember mögött áll valaki. Én ezt nagyon korán megértettem, mert nagyon jó családom van. Nélkülük nem tartanék most itt.”

    Hamilton szerint a Richard király minden család számára inspiráló lehet:

    „Biztos vagyok abban, hogy mindenki a legjobbat akarja a gyerekeinek. A legjobb lehetőségeket akarják biztosítani, és jó útra akarják terelni őket. A Richard király ezt jól megtestesíti.”

     

  • Bottas: Hamiltonnal továbbra is barátok vagyunk

    Bottas: Hamiltonnal továbbra is barátok vagyunk

    Valtteri Bottas nemrég a Lewis Hamiltonnal való barátságágról beszélt a médiának.

    A páros az elmúlt évek alatt 5 konstruktőri bajnoki címhez segítette hozzá a Mercedest. A csapatban a munkamegosztás és a morál jól megfért egymás mellett, ám a csillagosok végül a változásra szavaztak. A finn versenyző ment, míg George Russell érkezett az alakulatba.

    A hétszeres világbajnok a végsőkig kitartott a nastolai mellett, ám tavaly már nem tudta tovább segíteni a 32 éves pilóta maradását.

    Bottas így távozott az Alfa Romeóhoz, ami még a Mercedesszel is felveszi a versenyt az új érában.

    Arra a kérdésre, hogy milyen most a kapcsolata a brit pilótával, a finn így válaszolt:

    „Nagyon jó a kapcsolatunk, természetes. Bahreinben a futam leintése után láttam, hogy dobogóra állhat, így intettem neki az autóból. Ő ugyanígy tett. A verseny után együtt repültünk el Dubajba, majd onnan együtt mentünk Szaúd-Arábiába. Még mindig közösen repülünk. Bizonyos értelemben semmit sem változott a kapcsolatunk. Csapattársak ugyan már nem vagyunk, haverok viszont igen. Ez egy szép dolog, jó a kapcsolatunk. Mikor egy csapatban voltunk, elég sok mindent elértünk együtt. Így ez a barátság biztosan fennmarad.” – nyilatkozta a 32 éves versenyző.

    Az F1-es barátságokról Bottas a következőket gondolja:

    „Nos igen, elég nehéz őket fenntartani. Amikor egymás ellen versenyeztek, nehéz barátságokat kialakítani. Mi egyszerűen megtanultuk, hogy a versenyzés az versenyzés, a pályán kívül az pedig nem számít. Ezt mind a ketten megértettük. Küzdhetünk egymás ellen a pályán, de ugyanakkor repülhetünk együtt a helyszínekre, és csinálhatunk más programot is.”

  • Marko: Ha a Mercedes megoldja a delfinezést, akkor visszatérnek

    Marko: Ha a Mercedes megoldja a delfinezést, akkor visszatérnek

    Helmut Marko szerint a Mercedes esélyeit még nem szabad temetni, ugyanis könnyen felzárkózhatnak az élmezőnyhöz.

    A csillagosok az új szabályok mentén megbicsaklottak. A delfinezés nagy fejtörést okoz a mérnököknek és a versenyzőknek, miközben az erőforrásuk sem muzsikál megfelelően. Míg a Ferrari és a Red Bull a győzelmekért harcol, addig az Ezüst Nyilak annak is örülhetnek, ha mögöttük végeznek.

    A Bikák tanácsadója úgy véli, hogy nem a hajtáslánc a Mercedes igazi ellenfele, hanem a pattogás. Ha azt megoldja az istálló, akkor ismét három csapat küzdhet majd a győzelmekért:

    „Különbséget kell tennünk a két eset között. 2014-ben a váltás egybeesett az új motorszabályok bevezetésével. A Mercedes akkor hihetetlen dominanciára tett szert. Akár két másodperccel is gyorsabbak voltak mindenkinél, ám ezt okosan nem mutatták meg. Most a kasztni és a motor változásai nem olyan nagy mértékűek. Most már nem tudja megcsinálni azt a Mercedes, hogy megnyom egy gombot, és kezdődik a buli. A csapat jó helyzetben van, nagyon jó szakemberek állnak a rendelkezésükre. Ha a delfinezést kiküszöbölik, akkor vissza fognak térni. Hamilton csak 9 ponttal van lemaradva Max (Verstappen) mögött. Az nem jelent semmit.” – nyilatkozta a Formel1.de-nek Marko.

    A csillagosok erőforrásának teljesítményvesztését az osztrák vezető az új üzemanyagoknak tulajdonítja:

    „Azt pontosan nem tudom, hogy miért maradt le a Mercedes. Köze lehet a szintetikus anyag növekedésének az üzemanyagban. Most már 5% helyett, 10%-ot kell kitennie. A logika azt diktálja, hogy az üzemanyag miatt szenvednek. Na meg persze rengeteg fontos szakembert veszítettek el ezen a téren… először is, elment Andy Cowell, majd őt 50 ember követte. A visszaesés így logikus.” – tette hozzá Marko.

  • Hamilton Vettelről: A Covid nem vicc

    Hamilton Vettelről: A Covid nem vicc

    Lewis Hamilton örül, hogy Sebastian Vettel sikeresen leküzdötte a koronavírust, és a hétvégi Ausztrál Nagydíjon ismét autóba ülhet.

    Az idei szezon harmadik versenye nemcsak a melbourne-i pálya, hanem Sebastian Vettel visszatérését is jelenti egyben. Jóllehet, a négyszeres világbajnok nem három évet, hanem  csak három hetet volt partvonalon kívül. Az Aston Martin versenyzője az őt Bahreinben és Szaúd-Arábiában helyettesítő Nico Hülkenberg szerint nem lesz könnyű helyzetben. A silverstone-iak tartalékja az idei autókkal szerzett versenytapasztalat hiányára utalva mondta ezt, miközben Vettelnek alighanem egy másik nehézséggel is meg kell majd küzdenie Ausztráliában.

    Daniel Ricciardo és Lewis Hamilton szavai alapján ugyanis nem kizárt, hogy érezni fogja még a koronavírus-fertőzés utóhatásait. A bahreini tesztet a Covid miatt kihagyni kénytelen ausztrál pilóta a szezonnyitó futam után elmondta, fizikális szempontból egyáltalán nem volt könnyű futama.

    A McLaren versenyzője ezt javarészt nem is a Covid utóhatásainak, hanem a napokon át tartó semmittevésnek tudta be, ami bizonyára Vettelnél sem volt másképp, hiszen fertőzöttként senkinek sem javallott a fizikai igénybevétel, így a német vélhetően edzeni sem tudott rendesen.

    Az Aston Martin csapatfőnökének elmondása alapján az is világos, hogy a négyszeres világbajnokot azért megviselte a vírus, és fizikai tünetei is voltak. Azt viszont nem tudni, hogy Lewis Hamiltonhoz hasonló rosszulléttel küzdött-e, a hétszeres világbajnok 2020 őszén ugyanis igencsak megsínylette a fertőzést.

    Ricciardo és Vettel idei pozitív tesztje után felmerült, hogy nem kellene automatikusan a verseny kihagyásával járnia, ha valaki covidos, mire Hamilton elmondta: ő biztosan nem tudott volna rajthoz állni a 2020-as Szahíri Nagydíjon. „Nagyon-nagyon beteg voltam. Még amikor az utolsó versenyre visszatértem, akkor is alig tudtam teljesíteni a távot” – emlékezett vissza Jeddah-ban.

    A Mercedes világbajnoka ezért aztán pontosan tudja, hogy mennyire nehéz lehet Vettel dolga, valamint azzal is tisztában van, hogy mennyire igénybe veheti a szervezetet a koronavírus-fertőzés. A négyszeres világbajnok visszatérésének hírére emiatt is reagálhatott úgy, ahogy reagált. Az Instagram story-funkciójában a következőt posztolta egy imádkozós emojival: „A Covid nem vicc, üdv újra itt”. 

    Kérdés, hogy Vettel teljesítménye mennyire fogja rányomni a bélyegét az Aston Martin ausztráliai hétvégéjére, de Helmut Marko, a Red Bull tanácsadója azt jósolja, hogy a gyenge autó miatt a négyszeres világbajnok motivációja amúgy sem lesz az egekben.

  • Susie Wolff: Lewis személyisége ugyanolyan, mint 20 éve

    Susie Wolff: Lewis személyisége ugyanolyan, mint 20 éve

    Susie Wolff szerint a sikerek sem változtatták meg Lewis Hamiltont.

    2007-ben csatlakozott a brit versenyző a száguldó cirkusz világához. Ez idő alatt 7 világbajnoki címmel, 103 győzelem és 103 rajtelsőséggel lett gazdagabb.

    Az Formula E-ben szereplő Venturi Racing ügyvezetője korábban a hétszeres világbajnokkal gokartozott együtt. Susie szerint a hírnév és a vagyon nem változtatta meg a 37 éves versenyző személyiségét:

    „Abszolút ugyanolyan, ezt fenntartások nélkül állítom. Két nappal ezelőtt épp visszaemlékeztünk pár dologra a gokartos időszakunkból. Ha már egy ideje nem láttuk egymást, és valahol összefutunk, mindig megkérdezi, hogy vannak a szüleim (John és Sally).  Ilyenkor sokat nosztalgiázunk. Jó pár versenyt néztem meg az apjával, Anthonyval. Ő teljesen ugyanolyan maradt. Csodálom és tisztelem Lewist, azért amit elért, és amiatt is, hogy úgy alakítja az életét, hogy a legjobb versenyző legyen. Hihetetlen volt figyelemmel kísérni, milyen mélyre tudott ásni önmagában a nyomás alatt. Bennem ez nem volt meg, én nem voltam ilyen mértékben versenyző. Neki hihetetlen képességei vannak az autóban, és azon kívül is.” – nyilatkozta Wolff a Beyond the Grid legújabb részében.

    A Williams ex-tartalék versenyzője csodálja a hétszeres világbajnokot azért, amiért kiáll a véleményéért.

    „Lewis versenyzőként és emberként is inspirál. Nyilván én is látok negatív kommenteket azzal kapcsolatban, hogy mit csinál és mennyire hangos bizonyos témákkal kapcsolatban. Tudjátok, bátorság kell ahhoz, hogy más legyen. Én is más voltam a paddockban. Könnyű ugyanolyannak lenni, felbukkanni, versenyezni, elmenni és nem aggódni. Neki van mersze másnak lenni, kiállni más ügyek kapcsán, használni a platformjait és megszólítani a rajongóit. Ez dicsérendő, mert a könnyebbik út az, amikor nem teszel semmit.”

  • Leclerc nem fél Verstappentől: Úgy vélem, elég erős vagyok

    Leclerc nem fél Verstappentől: Úgy vélem, elég erős vagyok

    Charles Leclerc nem retten meg attól, hogy Max Verstappennel küzdjön.

    Az új éra kezdetén a Ferrari és a Red Bull emelkedik ki a mezőnyből. Így a monacói pilóta és a holland versenyző ismét összecsaphat egymással.

    2021-ben ádáz küzdelem folyt a Bikák fenegyereke és Lewis Hamilton között. Olykor-olykor mindketten keményen neki feszültek a másinak. A kiesések száma megnövekedett, mivel nem akartak engedni az ellenfélnek.

    A brit pilóta szerepét némileg a Ferrari versenyzője vette át, így neki kell küzdenie Verstappennel. Leclerc-t azonban nem ijesztette meg a feladat.

    „Elég erős vagyok a kerék a kerék elleni küzdelemben, de igyekszem még tovább fejlődni. Maxszel (Verstappen) együtt gokartoztunk, így nagyon jól ismerem őt. Volt pár nagyszerű párharcunk, amik hasznosnak bizonyultak a saját vezetési stílusunk fejlődéséhez is.” – nyilatkozta a vörösök versenyzője.