Címke: Lewis Hamilton

  • Hamilton magasról tesz az FIA szigorításaira, és nem vágja le a fülét

    Hamilton magasról tesz az FIA szigorításaira, és nem vágja le a fülét

    Lewis Hamilton nem tervezi, hogy az FIA szigorítása ellenére megválik az ékszereitől a versenyekre. A hétszeres világbajnokot az egyéb szabályokra vonatkozó szigorítások sem igazán foglalkoztatják.

    Az Ausztrál Nagydíj hétvégéjének egyik – igen mulatságos nyilatkozatokat hozó – mellékszála volt az FIA ékszerekre és tűzálló alsóneműre vonatkozó szigorítása. A Nemzetközi Automobil Szövetség az eddig is szabályozott ékszer- és alsónemű viselés szigorúbban vételét szorgalmazta, ezért a jövőben a versenyek előtt ellenőrizni fogja, hogy a pilóták viselnek-e fém ékszereket, illetve rajtuk van-e a megfelelő tűzálló alsónemű. Amennyiben nincs, büntetést szabnak ki.

    Az ékszerekkel ugyanakkor lehet egy kis gond, mert például Lewis Hamilton már előre jelezte, ő bizony nem válik meg tőlük. A Sky Sports kamerái ki is szúrták a melbourne-i futam rajtrácsán, hogy Hamilton fülében ugyanúgy ott voltak a piercingek, amikor felvette a tűzálló maszkját.

    A hétszeres világbajnok a GPFans kérdésére válaszolva elmondta, több oka is van annak, hogy nem szabadult meg tőlük a versenyre. „Nem tervezem, hogy eltávolítom őket. Úgy érzem, hogy ezek személyes dolgok. Tudnod kell annak lenni, aki vagy. Én pedig továbbra is… vannak olyan ékszereim, amelyeket nem tudok eltávolítani. Valójában ezeket sem tudom kivenni – mutatott a jobb fülében levő piercingekre. – Oda vannak rögzítve, úgyhogy le kellene vágnom a fülemet, vagy ilyesmi. Úgyhogy maradnak.”

    Hamilton egyébként az FIA pénteki sajtótájékoztatóján jót nevetgélt Max Verstappennel az ékszerstoppon, ami szintén azt mutatja, hogy a pilóták nem veszik túl komolyan az ékszerek jelentette biztonsági kockázatot.

    Hamiltont nem hatja meg a szigor

    Kérdés, hogy a tűzálló alsóneműre vonatkozó szigorítást komolyabban fogják-e. Christian Horner, a Red Bull csapatfőnöke ezen is viccelődött egy sort, Pierre Gasly pedig közölte, az FIA emberei nyugodtan megnézhetik a nemi szervét.

    Hamiltonnak felvetették, hogy az F1 új versenyigazgatója az alsóneműre vonatkozó szabályok mellett több területen, például a biztonsági autóra és cikázásra vonatkozó regulákban is szigorított. A hétszeres világbajnok elmondta, hogy őt ez az egész nem nagyon izgatja.

    „Hogy őszinte legyek, nincs véleményem a témában – mondta a Mercedes világbajnoka. – Eddig semmi nem volt igazán hatással rám abból, amit csinálnak, és nem is igazán figyeltem rá oda. Nem tudom, hogy milyen eshetőségekről van szó, így kommentálni sem tudom azokat. Gondolom most is azt csinálják, amit szoktak.”

  • Gasly: Ha az FIA annyira látni akarja a nemi szervemet, akkor csak tessék

    Gasly: Ha az FIA annyira látni akarja a nemi szervemet, akkor csak tessék

    Pierre Gasly az új szabályzatra reagálva elmondta, neki nincs takargatnivalója.

    Ausztráliában nemcsak a pálya és a DRS-zónák száma alakult át, hanem a régi, már-már elfeledett szabályokat is leporolt az FIA.

    Korábban már megírtuk, hogy a versenyigazgató figyelmeztette a versenyzőket arra, hogy piercinget és nyakláncot nem ildomos hordaniuk, míg az autóban ülnek. Lewis Hamilton bizonyos ékszereket nem tud már kivenni (a füléből és az orrából), így nem hajlandó követni a szabály minden pontját és betűjét. Sőt, a sajtótájékoztatón még Max Verstappennel is viccelődött, aki ha akarna se tudna ékszert viselni a többlet súly miatt.

    Ezen felül a versenyzők alsóneműjét is megvizsgálná a Szövetség. Állításuk szerint egyes pilóták ruhadarabjai nem felelnek meg a tűzvédelmi előírásoknak, így ezután azt is ellenőriznék.

    Christian Horner hozzátette, ő biztos nem fogja pilótái „alsóruházatát” vizsgálni, míg Ricciardo kifejtette, nem feltétlenül hordanak ilyen ruhadarabot a tűzálló ‘leggings’ alatt.

    Gasly így reagált a szokatlan regulára:

    „Nem fogom ezt kommentálni. Ha meg akarják nézni a se*gemet, és a fa*kamat, csak tessék. Nincs mit rejtegetnem. Ha ezt teszi boldoggá őket, akkor csinálják.” – válaszolt szűkszavúan a francia.

  • Irvine: Hamiltonnak már tavaly vissza kellett volna vonulnia

    Irvine: Hamiltonnak már tavaly vissza kellett volna vonulnia

    Eddie Irvine szerint Lewis Hamilton jobban járt volna azzal, hogy ha már a 2021-es Forma-1-es szezon szögre akasztja a bukósisakját és visszavonul sportból.

    A Ferrari egykori pilótája – aki majdnem világbajnok lett 1999-ben – úgy gondolja, hogy a hétszeres világbajnok brit klasszis jelenlegi helyzete a Mercedesnél több, mint frusztráló. A brackley-i istálló tavaly folyamatosan képes volt a futamgyőzelmekért harcolni, amíg az idei szabályváltozásokra nem készültek fel eléggé, ami miatt visszaestek a Ferrari és a Red Bull mögé.

    Az észak-ír nemrégiben a La Gazzetta dello Sportnak adott interjújában mondta el a véleményét a 2021-es szezonzáróról, ahol végül Lewis Hamilton drámai körülmények között bukta el a világbajnoki címet Max Verstappennel szemben. Az 56 éves Irvine úgy véli, senki nem gyorsabb jelenleg Verstappennél, de a holland pilóta a túlzott agresszivitása miatt könnyen elbukhatta volna a vb-címet Hamiltonnal szemben, aki szerinte megérdemelte volna az újabb bajnoki koronát.

    „Verstappen nagyon agresszív, ami egy kétélű fegyver” – nyilatkozta Irvine. „Néha több pontot szerez a kelleténél, de vannak olyan alkalmak is, amikor rajt veszít. Hamiltonnak a tavalyi évben rengeteg alkalommal kellett ütközéseket elkerülni Max ezen manőverei miatt, szóval ő sokkal óvatosabb volt.”

    „Ez a megközelítés pedig majdnem Max bajnoki címébe került, mert Lewis valóságosan szétzúzta őt Abu Dhabiban. Nagy kár, hogy végül nem Lewis nyert, mert nagyon megérdemelte volna. Azonban szerintem nem kellett volna tovább folytatni a versenyzést, hanem már az Abu Dhabi Nagydíj után vissza kellett volna vonulnia. Ezt nem tette meg és most egy olyan helyzetbe került, ami hihetetlenül szokatlan és zavaró a számára.”

    Irvine hozzátette, hogy „nem biztos, hogy a Mercedes képes lesz-e kimászni ebből a mostani gödörből”, de annyi biztos, hogy „az infrastruktúrájuk és a szakembereik megvannak ehhez a folyamathoz”.

  • Hamilton megmagyarázta mit értett azalatt, hogy nehéz helyzetbe hozták

    Hamilton megmagyarázta mit értett azalatt, hogy nehéz helyzetbe hozták

    Lewis Hamilton elmagyarázta miért üzente vissza azt a csaptának, hogy nehéz helyzetbe hozták.

    Jól rajtolt a hétszeres világbajnok, így Sergio Pérezzel csatázhatott egy darabig. A második Safety Car fázis egy hellyel hátrébb lökte őt, így George Russell mögé került a 37 éves pilóta. Csapattársa mögött autózott a brit versenyző, mikor a futam utolsó harmadában egy érdekes rádióüzenetet játszott be az F1.

    „Srácok, elég nehéz helyzetbe hoztatok.” – jelentette ki Hamilton. Többen úgy értelmezték, hogy a csapattársára és az elvesztett pozícióra utal a hétszeres világbajnok. A futam után viszont elmondta, mit tartalmazott pontosan a beszélgetés:

    „Nos, nem tudtam harcolni velük, mert a motorom kissé túlmelegedett, így vissza kellett vennem. Hátra dőltem, és csapatként annyi pontot szereztünk, amennyit csak tudtunk. Ez nagyszerű. Remek eredmény ez az alakulatnak. Őszintén szólva ezen a hétvégén rengeteg nehéz pillanatunk volt. Az, hogy az időmérőn az 5. és a 6. helyet szereztük meg, a futamon pedig a 3. és a 4. pozíciót, csodálatos. Nem számítottunk arra, hogy így fogunk haladni és ilyen szinten lesz meg a megbízhatóság. George (Russell) ma nagyszerű munkát végzett. Látom, hogy csatázott Pérezzel. Bárcsak én is, részt vehettem volna benne. Ám ettől függetlenül a megszerzett pontokat fogjuk, és haladunk tovább.” – nyilatkozta Hamilton.

     

  • Hamilton egy „csörgőkígyóhoz” hasonlította a W13-at

    Hamilton egy „csörgőkígyóhoz” hasonlította a W13-at

    Ausztrália számos kígyófajnak ad otthont, azonban Lewis Hamilton az Albert Parkban egy új fajt fedezett fel: a W13-at.

    A Mercedes és a hétszeres világbajnok vesszőfutása tovább folytatódott Melbourne-ben, azonban a brit klasszis Jeddah-hoz képest egy sokkal jobb időmérőt tudott zárni.

    Hamilton végül az ötödik helyet szerezte meg a kvalifikáción, amit kitűnő örömmel konstatált, mert két héttel ezelőtt már a Q1-ben kiesett Szaúd-Arábiában. Habár ehhez Carlos Sainz balszerencséje is kellett, aki a Q3-ban nem tudott egy normális gyorskört futni és emiatt csak a 9. helyen zárt. Azonban a Mercedes ásza majdnem egy másodpercet kapott az edzést megnyerő Charles Leclerc-től, az autójából pedig nagyon nehezen tudta kihozni a maximumot, ami miatt egy „csörgőkígyóhoz” hasonlította azt.

    „Nagyon jó érzéssel tölt el az 5. helyem, figyelembe véve azt, hogy a hétvége elején még nem voltam valami jó és Jeddah-ban sem tudtam nagyon mit kezdeni az autóval” – nyilatkozta Hamilton a Sky Sports kamerái előtt. „Jeddah már csak azért is volt rossz, mert nagyon hátulról rajtoltam és onnan nagyin nehéz jó eredményt elérni.”

    „A gyárainkban mindenki keményen dolgozik, hogy javítsunk a helyzetünkön, de úgy gondolom, hogy a mostani időmérőn ki tudtuk hozni a maximumot az autóból. Jónak éreztem a gyorskörömet a Q3-ban és ez nagyon pozitív. Ugyan még egy nagyon picivel gyorsabb is lehettem volna, de az a rossz, hogy ha elkezded igazán nyomni neki, akkor az autó elkezd igazán gonoszan viselkedni. Olyan ez, mint amikor próbálsz megközelíteni egy csörgőkígyót.”

    Hamilton hozzátette, hogy nagyon szívesen felállna a dobogóra az Ausztrál Nagydíj során, szóval ez lesz az elsődleges célja az 58 körös verseny során.

  • Hamilton holnap felállna a dobogóra

    Hamilton holnap felállna a dobogóra

    Lewis Hamilton az időmérős eredménye után megcélozná a dobogót.

    A hétszeres világbajnok a harmadik sorból vághat neki a holnapi küzdelemnek. Mellőle Lando Norris fog indulni, míg mögötte csapattársa, George Russell rajtolhat majd. A Mercedes problémái ugyan még fennállnak, ám Melbourne-ben nem a csillagosok szenvednek a legjobban a delfinezéstől.

    A Ferrari autói jobban pattognak, ám a vörösök tempója megnyerőbb. Némi reménysugár ugyanakkor felcsillant az Ezüst Nyilaknál, ugyanis a kvalifikáción mind a két versenyző  a Q3-ban találta magát.

    „Úgy vélem, jó munkát végeztünk, tegnap ugyanis volt egy kis lemaradásunk. Az utolsó körnél éreztem, hogy maradt még benne. Nem számítottunk arra, hogy ennyi tapadás lesz, és nem is sikerült kiaknázunk ezt, de attól független elégedett vagyok az eredménnyel. Természetesen bízom abban, hogy harcolhatunk a jó helyezésekért. Az egyik Ferrari nincs az elején, igaz?  – kérdezte a brit versenyző Lawrence Barrettót, aki elmagyarázta neki, hogy mi történt Sainzcal. ” – Oké, így már értem – folytatta Hamilton – Nos, akkor még az élen is harcolhatunk, még a dobogó is elérhető. Bármi megtörténhet, ki tudja mi lesz. Mindenesetre mindent belefogunk adni és megpróbáljuk kihozni a holnapból a maximumot.”

  • Vettel röhejesnek tartja a robogózása miatti bírságot

    Vettel röhejesnek tartja a robogózása miatti bírságot

    Sebastian Vettel, az Aston Martin versenyzőjeként „viccnek” nevezte az 5000 eurós bírságot, amit azért kapott, mert pénteken robogóval közlekedett az Albert Park pályán. A német a pálya szélén maradt a 10-es kanyarban, amikor autója elvesztette az erejét a péntek délutáni első szabadedzésen. Az edzés végeztével egy marsall robogóját használta, hogy a sisakját a feje tetején egyensúlyozva visszamenjen a boxutcába. Ez felkeltette a stewardok figyelmét.

    Ugyan a stewardok azzal érveltek, hogy a pályabíró engedélyt adott neki a robogó használatára, úgy ítélték meg, hogy Vettel engedély nélkül hajtott vissza a pályára, és 5000 eurós bírsággal sújtották.

    Ez nem nyerte el a négyszeres világbajnok tetszését, aki a mai időmérő edzést követően előadta a véleményét a Motorsport.com-nak a szankcióról.

    „Röhej. Mégis, mit gondoltál? Jó lenne tudni, mi történik ezekkel a pénzekkel. Azt hiszem, továbbra sem tudjuk, hogy mi történt azzal az 50.000 dollárral, amit Maxnak vagy Lewisnak vagy valamelyiküknek fizetnie kellett, amikor hozzáért egy hátsó szárnyhoz.”

    Vettel a mai időmérő edzés után újabb büntetést kapott. Ezúttal 600 eurót, mert a boxutcában száguldozott, amikor a Q1 végén kirobogott a pályára. 85,1 km/h-s sebességgel meszelték le, miközben 80 km/h-val kellett volna mennie.

    Mindez csak tetézte Vettel és az Aston Martin csapat újabb nehéz napját. Kálváriájuk a harmadik szabadedzésen a 10-es kanyar kijáratánál történt balesettel kezdődött. Úgy tűnt, hogy a kvalifikációt teljesen kihagyja, de a sors a csapattárs Lance Stroll és Nicolas Latifi bizarr ütközése miatt piros zászlóval megkegyelmezett neki. Ez megnyitotta az utat a csapat előtt, hogy Vettel autóját összerakják. Egyetlen köre azonban csak a 18. helyre volt elég a rajtrácson. Erről ennyit mondott:

    „Nem tudtam, hol van a határ, ha igazán őszinte akarok lenni.

    „Azt hiszem, a mai nap igazán a csapat napja volt. Hihetetlenül sokat tettek, az összes lány és fiú a garázsban nagyon keményen dolgozott, hogy mindkét autót pályára küldjük. Csoda volt, hogy az egyiket ki tudtuk hozni. Aztán jött a piros zászló, és a srácok az egyik oldalról a másikra ugrottak, és mindent megtettek, hogy kiengedjenek, ami sikerült is. Egyértelmű, hogy ebben a pillanatban, ahol a tempónkkal állunk, nem fogunk az élre ugrani és csodát tenni. Ehhez most nem vagyunk elég erősek, de ettől függetlenül remek csapatmunka volt.”

  • Horner: Az idei bajnoki harc könnyebb, mint a 2021-es

    Horner: Az idei bajnoki harc könnyebb, mint a 2021-es

    Christian Horner elmondta, miért lesz a 2022-es bajnoki harc dinamikusabb, mint a tavalyi.

    Ebben az évben is harcolhat Max Verstappen a címért, ám most a Ferrari az ellenfele. Tavaly ádáz küzdelem folyt a holland versenyző és Lewis Hamilton között, ami nemcsak a versenyzőket, de a csapatfőnököket is megviselte.

    Az utolsó futamon, az utolsó körben végül a 24 éves pilóta lett a világbajnok, ám addig ment az adok-kapok a pályán és azon túl. A Red Bull csapatfőnöke előszeretettel „veszett össze” Toto Wolffal. Ment a kölcsönös egymásra mutogatás a felek között.

    A Ferrarival nem folytat ilyen háborút az osztrák istálló, így Horner szerint könnyebb lesz az idei bajnokság.

    „Most már könnyebb egy kissé. Tavaly minden versenyen kemény küzdelem volt a két csapat és a két pilóta között. Az első körtől az utolsóig. Figyelemre méltó, hogy milyen intenzív küzdelem kerekedett ki ebből. Ám most több versenyző küzd a címért, így dinamikusabb a csata.” – nyilatkozta Horner a holland Motorsport.com-nak.

  • Hamilton örülne egy afrikai versenynek is

    Hamilton örülne egy afrikai versenynek is

    A hétszeres világbajnok Lewis Hamilton szerint „fantasztikus”, hogy a Forma-1 folyamatos növekedése folytatódik Amerikában. Utalt ezzel arra, hogy a 2023-as szezonban már Las Vegas-i Nagydíjat rendeznek majd.

    Las Vegas jövő novemberben egy szombat esti futamnak ad majd otthont. Miami és Austin mellett ez lesz a harmadik futam az Egyesült Államokban.

    „Szerintem ez nagyszerű, elképesztő a kapcsolat, ami most közöttünk van; három verseny egy kontinensen, szerintem ez fantasztikus lesz” – mondta Hamilton.

    „Szerintem jót tesz majd az üzletnek, úgy gondolom, hogy Vegas egy fantasztikus kiegészítő lesz. Nem láttam még a pálya vonalvezetését, szóval nem igazán tudom, hogy milyen lesz, de már csak az ottlét és a látvány miatt is úgy képzelem, hogy valószínűleg éjszakai futam lesz, és mi örömmel fogadjuk.”

    Hamilton nagyon szeretné, ha az F1 Dél-Afrikában is rendezne futamot, mivel Afrika továbbra is az egyetlen kontinens (plusz az Antarktisz persze), amely nem szerepel a jelenlegi versenynaptárban.

    „Amit nagyon-nagyon szeretnék látni, az Dél-Afrika” – tette hozzá. „Ez az, aminek a bejelentését nagyon szeretném legközelebb hallani.”

    A dél-afrikai Kyalami korábban már szerepelt az F1-es napárban, de 1993 óta nem járt a sport a kontinensen.

    Egyre hosszabbak a versenyszezonok

    Az F1-e Concorde Egyezmény, amely minden csapatot a sportághoz köt, szezononként 24 futamban maximálja a versenyek számát. Idén rekordszámú, 23 futamot terveztek, de az Orosz Nagydíjat törölték az Ukrajnában zajló háború miatt, pótlásról pedig egyelőre nincs hír.

    Las Vegas és Kína jövő évi visszatérése a versenynaptárba egyfajta aggodalomra is okot ad, mivel így fennáll a veszélye annak, hogy az elkövetkező években a klasszikus európai helyszínek egy része kiesik a versenynaptárból, hogy helyet adjanak az új helyszíneknek.

    Az F1 főnöke, Stefano Domenicali nemrégiben azt mondta, hogy a sorozat a jelenlegi érdeklődés alapján akár 30 futamos is lehetne a versenynaptár.

    A négyszeres világbajnok Sebastian Vettel szerint azonban az F1-nek óvatosnak kell lennie, hogy ne hagyja el azokat a helyszíneket, amelyek különleges kapcsolatot ápolnak a bajnoksággal.

    Sebastian Vettel
    Sebastian Vettel  |  Fotó: Aston Martin F1 Team

    „Nyilvánvalóan van pénzügyi érdekeltség az új helyszínek kapcsán, ahová elmegyünk, és az F1 egy üzlet. De azt hiszem, számunkra ez egy sport, ez egy szenvedély” – mondta Vettel az Ausztrál Nagydíj előtt. „Szóval mi nem üzletként tekintünk rá. A helyek jelentenek valamit a történelmük vagy a hagyományaik miatt.”

    „Azt hiszem, szükség van egyfajta egyvelegre a felfedezés, és a történelemmel rendelkező helyekhez való ragaszkodás között.”

  • Hamilton Verstappennek: Ember, tudom, hogy van mellbimbó piercinged

    Hamilton Verstappennek: Ember, tudom, hogy van mellbimbó piercinged

    Lewis Hamilton és Max Verstappen humorral reagált az FIA határozatára.

    Melbourne-ben, Niels Wittich emlékeztette a mezőnyt arra a szabályra, hogy az autójuk vezetése közben nem hordhatnak ékszereket. A leporolt regula (Sportkódex L függelék, harmadik bekezdés, 5. cikkely) ugyanis kimondja:

    „A testpiercing és a fémnyakláncok viselése a verseny alatt tilos. Ez a rajt előtt ellenőrizhető.”

    Lewis Hamilton viseli talán a legtöbb ékszert a paddockban, így a média az ő véleményére volt leginkább kíváncsi a hivatalos sajtótájékoztatón. A hétszeres világbajnok poénkodva így reagált:

    „Nos, vannak bizonyos piercingjeim, amiket nem tudok kivenni, és amikről nem sokan tudnak… na jó, csak vicceltem. Amióta itt vagyok, ez a szabály, így nincs új a nap alatt. A következő héten még több ékszerrel felvértezve fogok jönni.” tette hozzá nevetve a brit versenyző.

    Valtteri Bottas is hozzászólt a témához, a finn szerint a stewardok is igazán levehetnék az ékszereiket.

    Max Verstappen sem maradt rest, ő is megosztotta nézeteit az üggyel kapcsolatban:

    „Ha ékszert viselnék, akkor túl nehéz lennék. Számomra így ez nem opció.”

    Hamilton viszont azonnal rákontrázott korábbi ellenfele mondatára:

    „Tudom, hogy van mellbimbó piercinged ember, ugyan már…”

    2021 világbajnok nem sértődött meg, sőt frappánsan így válaszolt:

    „Akarod még egyszer látni?”