Lewis Hamilton reagált a kétszeres világbajnok Mika Häkkinen szavaira. Az 1993 és 2001 között a McLarennél versenyző finn nemrég kijelentette, hogy szerinte Hamilton már a csapatváltáson gondolkodik, és a rossz szereplés miatt bizonyára rengeteget duzzog és nyafog a csapatmegbeszéléseken.
Miként arra számítani lehetett, Lewis Hamiltont az imolai versenyhétvége során szembesítették az őt 2023 után a mostani küszködés miatt már másik csapatban látó Mika Häkkinen szavaival. A hétszeres világbajnok a Mercedes sprint utáni sajtóbeszélgetésén reagált a finn expilóta szavaira, mindezt anélkül, hogy nevén nevezte volna őt.
„Olvastam néhány megjegyzést bizonyos személyektől, akiket fiatalabb koromban tiszteltem, de a mostani megjegyzéseik butaságok és egy rakás ostobaság, aminek csak az a célja, hogy címlapra kerüljenek, és megőrizzék a relevanciájukat” – szúrt oda Häkkinennek.
„13 éves korom óta a Mercedes tagja vagyok. Csodálatos időket töltöttünk együtt, közösen éltünk át hullámhegyeket és hullámvölgyeket. 100%-ig elkötelezett vagyok a csapat iránt, és sehol máshol nem akarok lenni” – cáfolta a kétszeres világbajnok felvetését.
Hamilton a Sky Sportsnak a sprint után tulajdonképpen leírta az idei évet, nem sokkal később pedig szintén azt mondta, legrosszabb esetben csak jövőre lehetnek ismét versenyképesek. De hangsúlyozta, hogy ettől még nem fogja feladni.
„Nem része a személyiségemnek, hogy meghátráljak, pusztán azért, mert nehézségekbe üköztünk. Világbajnokok vagyunk, és helyre tudjuk hozni ezt. Mindössze hosszabb időbe és egy fájdalmas szezonba fog telni. Mert végső soron úgy gondolom, ez egy fájdalmas év lesz, amelyet együtt kell végigcsinálnunk, azzal a hittel, hogy egy ponton helyrehozzuk a dolgokat. Talán már az év során, a legrosszabb forgatókönyv szerint pedig legkésőbb a következő szezonra.”
Nemhogy javítani nem tudott, de a csapat szempontjából nézve még rontott is az időmérős helyezésén a Mercedes, hiszen George Russell ugyan megtartotta a sprinten a 11. helyet, a 13. helyről rajtoló Lewis Hamilton csak 14. lett. A hétszeres világbajnok halkszavúan, kissé kedvtelenül nyilatkozott a Sky Sportsnak.
„Most ez ez van, jelenleg ezzel kell boldogulnunk. Az idén nem találtunk bele a dolgokba, de mindenki a lehető legkeményebben dolgozik, hogy kijavítsuk a hibákat” – összegezte a helyzetüket, majd megerősítette, hogy a színfalak mögött nagyon keményen dolgoznak.
A Sky Sports riportere felvetette Hamiltonnak, hogy még soha nem élt át ilyen nehéz időszakot a Mercedesszel, mire a 37 esztendős pilóta azt mondta: „Ezzel nem értek egyet. A csapatnak nagyon-nagyon sok rossz éve volt. A legtöbb ember, akivel együtt dolgozom, 20 éve ezzel a csapattal van.”
Ezután a riporter rámutatott, hogy ez rendben van, de ő még nem volt részese azoknak az éveknek. „A 2013-as év nem volt nagyszerű – felelte erre Hamilton, majd válaszában elejtett egy olyan mondatot, ami alapján úgy tűnhet, lemondott a vb-címről. – Összetartunk, próbálunk mindenkit motiválni. Most ezzel a helyzettel kell megbirkóznunk, de mindenki leszegett fejjel a lehető legkeményebben dolgozik. Nyilvánvalóan nem vagyunk harcban a bajnoki címért, de küzdeni fogunk azért, hogy megértsük az autót, és fejlődjünk a szezon során. Ez a legtöbb, amiben jelenleg reménykedhetünk.”
Russell kissé unatkozott
Noha sikerült előznie, a rajtnál pozíciókat veszítő George Russell így is csak megőrizte 11. rajthelyét, majd elmondta, hogy nem volt valami eseménydús sprintje.
„Nem tudom, hogy a mezőny többi részében milyen volt, de ahol mi voltunk, ott vonatozás zajlott. A táv nem elég hosszú ahhoz, hogy elkezdjenek kopni a gumik és kijöjjenek a különbsége az autók és a pilóták között. Sok dolgunk van.”
A vasárnapi futamra kapcsolatban a 24 esztendős pilóta kiemelte, hogy „a stratégia kulcsfontosságú lesz”, és „valami mást kell majd csinálnunk, mint az ellenfeleink, hogy lehetőségünk legyen feljebb jönni, de így is nehéz lesz.”
Russell beszélt arról is, hogy míg az első három nagydíjhétvégén túlteljesítettek, addig Imolában rosszabb helyzetben vannak, mint ahol lenniük kellene, mert tegnap meggyűlt a bajuk a gumik felmelegítésével. Végül hozzátette, hogy „holnapra nem sok mindent tehetünk”.
Az ex-F1-es steward Derek Warwick szerint Lewis Hamilton a Forma-1 történelmének legnagyobb világbajnoka.
Ugyan a Mercedes pilótája Michael Schumacher miatt még nem számít rekordernek, ami a világbajnoki címeket illeti, azonban a pole-pozíciók és a futamgyőzelmek tekintetében Hamilton már Schumacher előtt jár.
Az F1 világbajnokait szinte lehetetlen összehasonlítani egymással, ugyanis mindegyik korszaknak megvolt a legjobb versenyzője. Juan Manuel Fangio, Alain Prost, Ayrton Senna és Jim Clark is maradandót alkottak a karrierjük során többek között, azonban Warwick még ennek ellenére is azt gondolja, hogy a hétszeres brit világbajnok a legnagyszerűbb bajnok a száguldó cirkusz történetének 34 világbajnoka közül.
„Lewis egy remek bajnok” – idézi a Sauber egykori versenyzőjének szavait az Express Sport. „Szerintem nem sokan vitatkoznának azzal a felvetésemmel, hogy ő a legnagyobb bajnok mindenki közül. Még talán Ayrton Sennánál, Prostnál, Fangionál, Stewartnál és Mossnál is nagyszerűbb.”
Hamilton ugyan a tavalyi szezon egy paraszthajszálnyival ugyan, de lemaradt a világbajnoki címről, de a télen olyan tervei voltak, hogy 2022-ben majd visszavág az őt ért sérelmekért. Azonban mivel a brackley-i istálló nem a legjobban reagálta le az új szabályokat és a W13 közel nem olyan versenyképes, mint amire előzetesen számítani lehetett, a brit csillagnak nagy valószínűséggel még várnia kell a nyolcadik bajnoki koronájára legalább egy évet.
Ugyan az Ezüst Nyilak vittek apróbb fejlesztéseket a soron következő imolai futamra, a Ferrari és Charles Leclerc vélhetően a mostani hétvége folyamán is az eddigi három versenyhez hasonló jó formát fog mutatni és ezúttal is az első helyért fognak menni.
Andres Shovlin, a Mercedes vezető versenymérnöke magyarázatot adott többek között arra is, hogy mi lehetett Lewis Hamilton problémája az Emilia Romagna Nagydíj időmérője után. A hétszeres világbajnok az autóból kiszállva látszólag összeszólalkozott valamin Toto Wolff csapatfőnökkel, aminek könnyen lehet, hogy a Shovlin által elmondottak állnak a hátterében.
Katasztrofális időmérő edzésen van túl a Mercedes Imolában, ahol a konstruktőri címvédő egyik autója sem jutott be a Q3-ba, amire a 2012-es Japán Nagydíj óta nem volt példa. Andrew Shovlin, a csapat vezető versenymérnöke a félig nedves, félig száraz pályán zajló kvalifikáció után részletesen beszélt a gondjaikról, és megerősítette George Russell szavait. A 11. helyen záró brit korábban azt mondta, egyszerűen nem tudták eléggé felmelegíteni a Q2-ben a lágy abroncsokat.
„Az idei autóval mindig szenvedtünk a gumik felmelegítésével, és nem sikerült a probléma végére járnunk. A mai nap pedig egy eléggé fájdalmas példája volt ennek. Nem tudtunk elég hosszú etapokat megtenni ahhoz, hogy a megfelelő működési tartományba melegítsük a gumikat” – nyilatkozta Shovlin.
„Az eddigi összes versenyen előjött ez. Bahreinben nem igazán veszítettünk miatta, de a többi pályán nehézséget okozott az időmérőn. A versenytempónk általában jó, szerintem megmutattuk, hogy abban a harmadik helyen állunk. A probléma egy körön van, amelyen úgy tűnik, igencsak a középmezőnyben vagyunk. Dolgozunk ezen a területen, de még nem értjük teljesen.”
Több kör kellett volna a lágy gumi felmelegítéséhez Fotó: LAT Images / Mercedes AMG Petronas
Shovlin elmondta, hogy nem lehet kijelenteni sem azt, hogy aerodinamikai, sem pedig azt, hogy mechanikai oldalon gyökeredzik a probléma.
„Egyszerű értelemben véve nem hiszem, hogy aerodinamikai gondról van szó, mert a futamon elég jók vagyunk, és tisztán a középmezőny előtt állunk. Egy körön viszont sok középmezőnybeli csapat jobb nálunk. De nem mondanánk, hogy ez azért van, mert egy körön nekik nagyobb a leszorítóerejük. És hasonlóképpen azt sem hiszem, hogy kinematikai probléma lenne.”
Az új szabályok is tetézik a bajt
A 2022-es szabályok által előírt fékhűtők és a fékek kialakítása, valamint a nagyobb, 18 colos felnire szerelt kerekek nehezebbé tették a gumik felmelegítését, ami a Mercedest a jelek szerint a többi csapatnál jobban hátráltatja.
„Vannak dolgok, amiket meg lehet tenni az autóval, hogy egy kicsit több hő jusson el a gumikhoz a fékekből. De ennek viszonylag kicsi a hatása. Nem tudjuk, hogy van-e valami más az autó beállításával kapcsolatban, vagy a megközelítéssel, amellyel felmelegítjük a gumikat. De rá kell jönnünk, mert szombatonként hátráltat minket.”
„Azelőtt a fékekből áramló forró levegőt egyenesen a felnire lehetett irányítani, ahonnan nagyon gyorsan átáramlott a gumiba. Az új szabályokat azonban úgy alkották meg, hogy nehézzé tegye ezt, és sikerrel is jártak. Rá kell jönnünk, hogy miért nem tudjuk hozni még néhány középcsapat tempóját sem. Azt tudjuk, hogy a Red Bull és a Ferrari jelenleg nagyobb leszorítóerővel rendelkezik, de képesnek kellene lennünk ugyanott lenni, ahol a versenyen. Ott reálisan nézve a harmadik erő vagyunk” – mondta a rangidős mérnök.
Emiatt lehetett bosszús Hamilton
Miután a Q2 végén már nem volt értelme újra pályára hajtani az eleredő eső miatt, az időmérőt a 13. helyen záró Hamilton a kamerák tanúsága szerint valamin összeszólalkozott a meglehetősen ingerültté váló Toto Wolffal a Mercedes garázsában. Ezután a hétszeres világbajnok a Sky Sportsnak azt nyilatkozta, hogy csapatként alulteljesítettek, és nem tettek meg mindent, amit meg kellett volna.
Hamilton ismét kikapott Russelltől Fotó: LAT Images / Mercedes AMG Petronas
Shovlin elárulta, Hamilton valószínűleg arra utalt, ahogy az időmérőt menedzselték, mert több kört szeretett volna megtenni. „Lewis szeretett volna tovább kint maradni az egyik etapján. Úgy érezte, hogy elkezdtek felmelegedni a gumik, amikor úgy döntöttünk, hogy bejövünk a bokszba és felteszünk egy új szettet. De ha megnézzük az edzés végét, nem tudtunk volna hosszabb etapot menni a piros zászló miatt.”
Amennyiben Hamiltonnak tényleg ez volt a baja, az tényleg igen furcsa, hiszen a Q2-ben futott egyetlen mért köre után azonnal elment egy újabb gyorskörre, de már az első szektorban el kellett vennie a gázt a piros zászló miatt. Amire pedig újraindították az edzést, már esett, tehát annál az egyetlen mért körnél többet sehogyan sem tudott volna teljesíteni, amivel végül a 13. lett.
Shovlin szerint két dolgot kell megvizsgálniuk az időmérő után. „Két dologról van szó. Az egyik, hogy tudtunk-e volna jobban teljesíteni a Q2 korábbi részében. Talán igen. A másik probléma, hogy látszólag nem tudunk gyorsak lenni az első mért körben, miközben a többieknek ez könnyedén megy. Egy olyan napon pedig, mint a pénteki volt, ez mindig nagy problémát fog okozni.”
A pattogás is jelen van
Szabad szemmel is látszott, hogy a Mercedes életét az eddigi versenyeken megkeserítő pattogás Imolában is óriási mértékben lép fel, Shovlin viszont elárulta, hogy ezúttal nem amiatt voltak ilyen lassúak.
„Jelenleg mindkettő (a pattogás és a gumimelegítés – a szerk.) idegesítő probléma, de reálisan nézve ma a gumimelegítés fogott ki rajtunk. Ha képesek lettünk volna megoldani ezt, sokkal jobb időmérőnk lehetett volna. A delfinezés miatt nem tudjuk kiaknázni az autóban rejlő potenciált, de ez az eddigi versenyeken is így volt.”
A Mercedes most is nagyon pattog az egyenesekben Fotó: Steve Etherington / Mercedes AMG Petronas
A Mercedes több kisebb újítással érkezett Imolába, amelyekről a mérnök elmondta, nem a pattogást voltak hivatottak orvosolni. „Ezek normális aerodinamikai fejlesztések voltak, a pattogás problémáján külön dolgozunk. Tisztában voltunk vele, hogy az ide hozott fejlesztések nem fogják befolyásolni ezt, ezért koncentrálunk ezekre az elemekre. De emellett továbbra is keményen dolgozunk, hogy megoldjuk a pattogás kérdését. Tudjuk, hogy a gumimelegítés mellett ez az autó másik gyenge pontja, amit meg kell oldanunk, hogy versenyképessé váljunk.”
Mark Hughes F1-es szakíró szerint a Mercedes jelenleg az ideálisnál jelentősen megnövelt hátsó hadmagassággal kénytelen futtatni az autóit, hogy a kanyarokban ne pattogjon. Emiatt pedig az egyenesekben nő a légellenállás, ami lassítja a kocsit.
A motoron is igyekeznek javítani
Noha nem ez a fő terület, amely miatt nincsenek ott az élmezőnyben, a Mercedes a jelek szerint az erőforrásával is visszacsúszott legalább a harmadik helyre, a Ferrari és a Honda mögé.
„Ezt is folyamatosan elemezzük – mondta Shovlin. – Vannak területek, amelyeken szerintünk fejlődhetünk, például az energia-visszanyerés menedzselésében. Ugyanakkor a motor már homologizálva van, így csak megbízhatósági fejlesztéseket végezhetünk rajta. Ez persze nem akadályoz meg minket abban, hogy megnézzük, mit tehetünk a különböző motorüzemmódokkal, miként használtjuk azokat jobban, és nyerhetünk-e bármit azzal, ahogyan alkalmazzuk ezeket a módokat.”
„Nem vagyunk elég gyorsak, és ebben a helyzetben minden területen keressük a fejlődés lehetőségét. Az erőforrással foglalkozó emberek feladata erre koncentrálni, és megnézni, hogy a finomhangolással mit nyerhetünk. A kasztni oldalán több különböző projektünk fut, amelyekkel próbálunk előrelépni.”
Lewis Hamilton igen csalódottan nyilatkozott a mindkét Mercedes Q2-es kiesésével végződő imolai időmérő után. A hétszeres világbajnok szerint nem végeztek elég jó munkát. Csapattársa eközben arról beszélt, hogy a gumimelegítéssel kapcsolatos problémáik most nagyon rosszul érintették őket.
A 2012-es Japán Nagydíj, azaz zsinórban 187 versenyhétvége óta nem fordult elő a Mercedesszel, hogy egyik autója se jusson be az időmérő edzés harmadik szakaszába. Az Emilia Romagna Nagydíjon George Russell 11., és Lewis Hamilton 13. helyével most megszakadt ez a sorozat, ami részben a konstruktőri címvédő gyenge formájának, részben pedig az esőnek köszönhető.
„Nem volt valami nagyszerű edzés. Természetesen csalódáskeltő. Optimistán jöttünk ide, mindenki nagyon keményen dolgozik a gyárban, aztán egyszerűen nem állnak össze a dolgok. Ez csalódáskeltő” – nyilatkozta a hétszeres világbajnok a Sky Sportsnak.
„Szerintem ma alulteljesítettünk csapatként. Vannak dolgok, amiket meg kellett volna tennünk, de nem tettünk – ütött meg némileg kritikus hangnemet a 37 esztendős pilóta. – Akárhogy is, a lehető legkeményebben fogunk dolgozni, hogy előbbre jöjjünk a sprintversenyen. Nehéz lesz, de remélhetőleg az időjárás javulni fog. Ki tudja, talán feljebb léphetünk.”
Hamilton kijelentette, hogy jelenleg nem tehetnek mást, mint keményen dolgoznak, mert „minden hétvége a kármentésről szól.”
Megkérdezték tőle, hogy az autóból kiszállva miről beszélgetett az igencsak dühösnek látszó Toto Wolff-al, de ezt nem volt hajlandó elárulni. „Belső dolgokról volt szó, amit inkább nem osztanék meg” – tért ki a válaszadás elől.
A gumikon is múlt
A Hamiltont 4 tizeddel és két hellyel felülmúló Russell kicsit bőbeszédűbb volt, és rámutatott, hogy talán előrébb is végezhettek volna, ha nincs Carlos Sainz kicsúszása, és tudnak menni még egy gyorskört. Később az sem segített nekik, hogy megjött az eső, és már nem tudtak javítani a Q2-ben.
A Mercedes több kisebb fejlesztéssel is készült, de ezek sem segítettek Fotó: LAT Images/Mercedes AMG Petronas
„Mindig is küszködtünk a gumik felmelegítésével. Az Alpine-okhoz és Mclarenekhez képest nagyobbat tudunk előrelépni a második gyorskörrel. Ausztráliában is láttuk, hogy nekik az első körük volt a legjobb, nekünk pedig a harmadik, vagy akár az ötödik. Sajnálatos, hogy miként alakult a mai nap. Ugyanakkor, ha választhatunk, hogy melyik hétvégén ne legyünk ott, ahol lenni akarunk, akkor a sprinthétvége az. Nem ideális, de lesz esélyünk az előrelépésre holnap” – nyilatkozta a fiatalabbik brit.
Russell egyetértett azzal a felvetéssel, hogy a versenytempójuk jobb lehet, de azzal kapcsolatban azért óvatosan fogalmazott, hogy a sprintfutamon tudnak-e javítani.
„Úgy gondolom, hogy igen, [erősebb az autó versenykörülmények között]. Ugyanakkor elég nehéz lesz, mert a sprintversenyeken nem sok minden szokott történni. Viszont érdekes lesz látni, hogy az új autókkal jobban tudjuk-e majd követni egymást. De szerintem nem lesz elég körünk arra, hogy előnyt kovácsoljunk a jobb gumikopásunkból, mert ezen a területen erősebbnek gondoljuk magunkat a közvetlen riválisaiknál, akik ezen a hétvégén nem a két topcsapat. Meglátjuk, hogy mi tehetünk, ott a vasárnap is, úgyhogy nem adjuk fel.”
Max Verstappen nem ment el szó nélkül Lewis Hamilton legutóbbi akciója mellett, és „elég érdekesnek” nevezte, hogy a Mercedes pilótája kedvenc csapata egyik nagy riválisában akar tulajdonrészt szerezni.
Mint ahogy korábban mi is megírtuk, Lewis Hamilton is érintett lehet a Chelsea futballcsapatának megvásárlásában, miután csatlakozott a Premier League-ben szereplő klubért versengő Sir Martin Broughton vezette konzorciumhoz. A hétszeres világbajnok a hírek szerint Serena Williamshez hasonlóan 10 millió fontot tenne bele az üzletbe, így amennyiben a British Airways korábbi elnöke sikeresen megvásárolná a klubot Roman Abramovicstól, Hamilton is tulajdonrészt szerezne benne.
Mindez feltűnt Max Verstappennek is. „Én PSV-drukker vagyok, és soha nem vásárolnám meg az Ajaxot. Valamint, ha futballcsapatot vennék, száz százalékban én akarnék lenni a tulajdonos, hogy én hozhassam a döntéseket, és ne csak egy kis részt birtokoljak” – nyilatkozta a Red Bull világbajnoka a PA hírügynökségnek.
Hamilton ráadásul nem pusztán az Arsenal egyik riválisába, hanem egyenesen egy másik londoni csapatba fektetne be, amit Verstappen is furcsáll. „Azt hittem, hogy az Arsenalnak szurkol. Ha Arsenal szurkolóként akarod megvásárolni a Chelsea-t, az elég érdekes. Ugyanakkor mindenki azt csinál a pénzével, amit akar, úgyhogy meglátjuk, mi sül ki ebből” – zárta fejtegetését a holland.
A pride-os szivárványszínű oldaldobozok visszatérnek az Andretti Autosport 28-as számú Hondájára a májusi Indy 500-on.
Miután tavaly a detroiti versenyen debütált a DHL által szponzorált festés, a Pride feliratot Romain Grosjean viseli majd az Indianapolis 500-on az LMBT közösség támogatására.
„A DHL Pride emlékezetes szivárványos DHL Pride logóját felvonultató festés a sokszínűség, az egyenlőség és a befogadás üzenetét hordozza, segítve az összetartozás érzését a munkahelyen belül és kívül egyaránt” – közölte az Andretti csapat sajtónyilatkozatában.
„A rajongók a DHL mellett foglalhatnak állást, ha májusban megvásárolják a hivatalos IMS/IndyCar pálya melletti üzletekben, valamint a shop.indycar.com oldalon árusított replika pride mezeket, amelyek a GLSEN nevű oktatási szervezet javára szolgálnak, amely a szexuális irányultságon, nemi identitáson és nemi kifejezésen alapuló diszkrimináció és zaklatás megszüntetéséért dolgozik.”
Michael Andretti csapattulajdonos üdvözli a DHL Pride kezdeményezésének visszatérését.
„Nagyon büszkék vagyunk arra, hogy a DHL-lel közösen állhatunk ki, és ismét elhozhatjuk a Delivered with Pride üzenetét a versenypályára” – mondta.
„A május hónap tökéletes színtér a sokszínűség népszerűsítésére és a befogadás kultúrájának kialakítására. Alig várjuk, hogy ezeket a színeket viselhessük a héten a tesztnapokon, majd az Indy 500-on is.”
Romain Grosjean a szívárvány színű DHL Pride autóval Fotó: Penske Entertainment: Travis Hinkle/IndyCar Media
Romain Grosjean elismerte, hogy nagyon tetszik neki a kezdeményezés.
„A múlt évben Detroitban láttam az autón, és nagyon tetszett az ötlet és a festés kivitelezése is” – mondta a volt Forma-1-es versenyző.
„Amikor megkérdeztek idén, hogy szeretnék-e részt venni a projektben idén, azonnal igent mondtam. Fontos, hogy mindenkit befogadjunk az IndyCar családba.”
A francia pilóta egy közös történetet is megosztott az Indy 500 tesztnapja alatt, ami Lewis Hamiltonnal kapcsolatos.
„Tavaly amikor Lewis pride színekben versenyzett, akkor küldtem egy üzenetet neki, hogy milyen fantasztikus a sisakja. Ő pedig azonnal válaszolt nekem. Különleges érzés, hogy most én viselhetem az autómon a szivárvány színeit.„
Lewis Hamilton és Serena Williams segíti az egyik jelöltet a Chelsea megvásárlása kapcsán.
A brit kormány Vlagyimir Putyin belső köréhez sorolta Roman Abramovicsot, így arra kötelezték az oroszt, hogy adja el a klubot. A befolyt összeg ugyanakkor nem ütheti a vállalkozó markát, azt mindenképp jótékony célra kell fordítani.
A Sky News rendhagyó módon a nyilvánosság elé tárta a befektetők teljes névsorát. A listát Sir Martin Broughton vezeti (a Liverpool és a British Airways korábbi elnöke). A konzorciumába 10-10 millióval Hamilton és Williams is beszállt.
A két sportoló nevéhez nemcsak ez a befeketés kapcsolódik. A Serena Ventures a héten jelentette be, hogy beszáll az Opensponsorship nevű brit sporttechnológiai startup-ba, míg a hétszeres világbajnok számos korai fázisban lévő vállalatot támogat. Köztük van például a londoni Zapp gyors élelmiszerszállítási alkalmazás is.
A Chelsea árverésén való részvételük azonban váratlanul érte a briteket, főleg annak tükrében, hogy Hamilton köztudottan Arsenal rajongó. A Sky információi szerint a két sportoló már hetek óta tárgyal a Broughton vezette csoporttal.
A három pályázó közül Broughton konzorciuma egyedülálló módon brit vezetéssel rendelkezik. A csoporthoz közelálló forrás szerint Hamilton és Williams felvétele komoly befektetési döntésnek bizonyult, mivel tapasztaltuk van a globális sportmárkák felépítésében.
Ugyanakkor nem ez az első eset a Premier League-ben, hogy sportolók támogatnak egy-egy klubot. LeBron James több, mint egy évtizede ‘kisrészvényes’ a Liverpoolban.
A Broughton vezette csoport további befektetői közé tartozik: a kanadai Rogers család, amely nagy részesedéssel rendelkezik a Rogers Communications média- és távközlési vállalatban. John Arnold, aki a houstoni 2026-os FIFA-világbajnokságért pályázó bizottság elnöke, és a Tsai család, amely a tajvani Fubon Braves és Fubon Guardians baseballcsapatok tulajdonosa.
A globális befektetők sokszínűsége miatt csatlakozott a csoporthoz a két sportoló is. A találgatások szerint Hamilton hivatalos szerepet is kap a Chelsea életében. A brit versenyző a sokszínűség, a méltányosság és a befogadás mellett fog kampányolni, ha sikerül megnyerniük az árverést.
Marc Surer szerint azért megy nehezebben az alkalmazkodás Lewis Hamiltonnak, mert az évek során hozzászokott a ‘tökéletes autókhoz’.
A szabályváltoztatások mentén a ground effect nagyobb teret kapott az autók kapcsán, így a jól ismert delfinezéssel kell megküzdenie a csapatoknak. Vannak istállók, akik jól tudják kezelni a kellemetlen mozgást, míg a Mercedes szenved leginkább a jelenség hatásaitól.
2021-ben még a bajnoki címért küzdött a német gárda, idén viszont a harmadik erőt képviselik. Évek óta nem fordult elő olyan, hogy egy Ezüst Nyíl ne harcoljon a győzelmekért és a címért. Ugyan a középmezőnyt vezetik, ám a Ferrarihoz és a Red Bullhoz képest jócskán le vannak maradva.
George Russell szerint, ha megoldanák a delfinezés kérdését, akkor jókora potenciált és tempót szabadítanának fel. Melbourne-benviszont a Ferrari versenygépei pattogtak a legjobban, mégis Charles Leclerc bizonyult a leggyorsabbnak.
Marc Surer ezért úgy véli, azért szenved jobban a hétszeres világbajnok a jelenségtől, mert az elmúlt évek alatt hozzászokott ahhoz, hogy ‘tökéletes autót’ bocsátanak a rendelkezésére:
„Az elmúlt években a legjobb autót vezethette, így el lett egy kicsit kényeztetve. Russell a Williamsnél hozzászokott ahhoz, hogy a nem túl jó konstrukcióval kell küzdenie. Néha csodát is tett vele. Lewis (Hamilton) ettől teljesen elszokott.” – magyarázta az ex-versenyző.
Ugyanakkor Surer hozzátette, hogy a szerencse/balszerencse is közre játszott a két pilóta jelenlegi helyzetéhez. Hamilton ugyan jó tempót diktált az elmúlt futamokon, viszont a körülmények miatt pozíciókat veszített. Ezzel szemben Russellnek jól jött ki a Safety Car Melbourne-ben, így ő nyert a helyzeten.
„Hamiltonnak nagyon nehéz dolga lesz Russell ellen. Különösen az időmérőkön. Ám nem sok különbség van kettőjük között. A versenyen Hamilton az etalon, aki ugyan mindig nyafog a rádióban, viszont mindent bele is ad. Ezért nem aggódom Lewis miatt.”
A svájci szerint a fiatalabb versenyző így nem fog felülkerekedni csapattársán:
„Nem hiszem, hogy erre idén sor kerül. Ha mégis, akkor az nem a vezetési képességnek tudható be, hanem a szerencse és balszerencse váltakozásának.”
Mika Häkkinen szerint, Lewis Hamilton „nehéz helyzetben” van, amikor megpróbálja megszerezni rekordot jelentő nyolcadik versenyzői címét, mivel a Mercedes leszakadt a Forma-1-es mezőny elejéről. A kétszeres F1-es világbajnok úgy véli, George Russell érkezése is csak tovább növeli Hamilton mostani stressz-szintjét, és feltehetően nagyon bosszús a jelenlegi helyzete miatt.
Ugyan a Mercedes jelenleg a második helyen áll a konstruktőri bajnokságban, a W13-as egyelőre nincs azon a szinten, mint a Ferrari F1-75-ös vagy a Red Bull RB18-as versenygépe. Mivel a szűkös költségvetési plafon korlátozza a csapat lehetőségét arra, hogy kigazdálkodják magukat a bajból, a Mercedesnek kemény kihívás elé néz, hogy visszakapaszkodjanak a lemaradásukból az élre.
Ezek az összetevők Häkkinen azt gondolja, egy boldogtalan Hamiltont jelentenek. Ráadásul úgy véli, hogy a 2018-as Formula 2-es bajnok Russell érkezése egészen más érzéshez vezetett a Mercedesnél, mint a Hamilton és Valtteri Bottas által kialakított dinamika. Az Unibetnek készített külön videójában beszélt erről a finn:
„Ez egy nehéz helyzet Lewisnak, ez egyértelmű. Russell nem azért érkezett, hogy második számú legyen, vagy hogy veszítsen. Azért van ott, hogy a legjobbját adja, és azon munkálkodik, hogy egy nap világbajnok legyen. Nem hajt fejet egy hétszeres világbajnok előtt. Az Ausztrál Nagydíj Lewisnak nagyon nehéz volt, igen kemény. A csapat természetesen azt akarja, hogy a pilótáik befejezzék a versenyt. Eredményt értek el, de nem azt az eredményt, amit reméltek, bár így is jó pontokat szereztek a csapatnak. Ugyanakkor biztos vagyok benne, hogy Lewist még mindig bosszantja a helyzet. Kemény dolog az, hogy George legyőzte. Attól tartok, ez egy nagyon nehéz szezon lesz Lewisnak.”
Häkkinen rámutatott, hogy a Mercedes jelenlegi megpróbáltatásai nem lesznek annyira elkeserítőek az újonnan érkezőnek, mint Hamiltonnak:
„A Mercedesnek már most is nehéz, de különösen Lewisnak. George egy olyan csapatból érkezik, ahol nem sok sikerélménye volt. Akadt néhány jó időmérős eredménye, de a versenyeken nem ment. Ezek az eredmények a Mercedesszel újak neki, minden szuperjó érzés. Lewis számára ez felér egy katasztrófával. Ráadásul úgy, hogy George előrébb van, még rosszabb.”
A mostani helyzetből adódóan Häkkinen szerint nem valószínű, hogy a Mercedes egy különösebben boldog Hamiltont kap a jelenlegi csapatbeszélgetéseken:
„Kíváncsi lennék rá, hogy Lewis miképp viselkedik a csapatmegbeszéléseken. Fogadni mernék, hogy duzzog – ezt el tudom képzelni! Csomó panaszkodás és nyafogás.”
Mivel a Mercedes valószínűleg nem tudja időben megfordítani a dolgokat ahhoz, hogy világbajnoki harcba indulhasson, Häkkinen úgy véli, Hamilton már most fontolgatja, hogy távozik a csapattól, amikor a szerződése 2023 végén lejár:
„Ez beindítja a versenyzők természetes gondolkodási folyamatát, hogy „Menjek máshova?” Ez az igazság. Évek óta a Mercedesnél volt, és több bajnokságot nyert. Így, hogy nem mennek jól a dolgok, elkezd gondolkodni a csapatváltáson.”