Lewis Hamiltont arra biztatta a Chelsea korábbi szélsője, Paul Canoville, hogy maradjon „hűséges” gyermekkori kedvenc klubjához, az Arsenalhoz, és fejezze be a Kékek átvételére tett ajánlatban való részvételét.
Hamilton azonban kijelentette, hogy egy „álom” lenne részt venni a Chelsea átvételében, és hogy a korábbi Liverpool-elnök, Sir Michael Broughton által vezetett konzorcium tagjaként részt is vesz a megvételért zajló versenyben.
Broughton konzorciuma egyike annak a három pályázónak, akik még versenyben vannak a Chelsea tulajdonjogáért, miután Roman Abramovics eladásra kínálta a klubot, az után, hogy Oroszország megszállta Ukrajnát, ami miatt több oligarcha ellen is szankciókat rendeltek el Vlagyimir Putyinnal való kapcsolata miatt.
Canoville azonban, aki 1984-ben megnyerte a másodosztályt a Chelsea-vel, véleményezte a három ajánlattevőt, így Hamiltont is.
„Lewis Arsenal-szurkoló, és ez tény. Mindig támogatni fogom Lewist mindenben, amit az F1-ben tesz, véleményem szerint ő a valaha volt legnagyobb versenyző. A fociban azonban úgy gondolom, hogy maradjon hűséges a saját csapatához” – posztolta a Twitteren.
Jacques Villeneuve megkérdőjelezte Lewis Hamilton elkötelezettségét a Forma-1-es versenyzés iránt a nehéz szezonkezdet miatt, és utalt rá, hogy a brit talán be sem fejezi az idei szezont.
Az F1-bajnok a formula1.nl-en megjelent legújabb rovatában a múlt vasárnapi, 2022-es Emilia Romagna Nagydíjon a Mercedes szenvedéseinek legújabb epizódjára reagált, és különösen Lewis Hamiltonra, aki a 14. helyen fejezte be a versenyt, miután egész hétvégén küszködött a W13-asával. Így fogalmaz Villeneuve:
„A Mercedesnél most feltétlenül meg kell tanulniuk, hogy miképp kell veszíteni. Évekig a földbe döngöltek mindenkit. Ha valaki csak közelebb került, jobban nyomták a gázt. Idén azonban már nincs meg ez az előnyük. George Russell jó munkát végez esélytelenként. Ezt a Williamsnél tanulta, míg Hamiltonnak mindig volt miért küzdenie.”
A Mercedes csapatfőnök, Toto Wolff arckifejezése az imolai F1-es hétvége során látottak alapján szemmel láthatóan jelezte a világbajnokok problémáinak komolyságát, amikor bocsánatot kért Hamiltontól a pocsék autó miatt, amit vezetnie kellett. A kanadai így folytatta:
„Imolában már láttuk, hogy Toto Wolff nehezen tudja fékezni magát. A futam utáni rádióüzenete sokatmondó. Ez nem csak Hamiltonnak szólt, hanem az egész világnak. Egy rossz eredmény Russellnek nem generál kritikát, de Hamiltonnak igen. Ez a kockázata annak, ha egy ekkora megasztár van a csapatodban. Hamilton nem volt a megfelelő ritmusban az elejétől fogva ezen a hétvégén. Nem tűnt elég agresszívnek sem, mintha nem tudott volna harcolni. Hogy végül lekörözték, megesik. Ez az összes tényező együtt, plusz a rossz autó. Nem lesznek továbbra is ennyire szörnyű hétvégéi, és meg fogja verni Russellt.”
Az 51 éves versenyző nem irigyli Wolffot a helyzet miatt, hiszen az osztráknak nehéz döntéseket kell majd meghoznia a jövőben:
„Nem könnyű most a Mercedesnél csapatfőnöknek lenni. Kit választasz: A megasztárodat, a poszterfiúdat, a nemzetközi imidzsű rekordbajnokot választod, akinek mega fizetés jár? Esetleg az ígéretes tehetségnek fejleszted az autót? Egy ilyen nagy sztár nagyszerű, amennyiben győzöl – nagy nyilvánosságot kapsz. De ha nem nyer, annak sokkal nagyobb a visszhangja. Egy bajnoknak nincs ahhoz joga, hogy ne legyen versenyképes.”
Villeneuve, 1997-ben volt a Williams utolsó világbajnoka, és a továbbiakban kétségbe vonta Hamilton jövőjét az élmezőnyben, kételkedve abban, hogy ilyen nehéz körülmények között is hajlandó harcolni, annak ellenére, hogy a hétszeres bajnok ennek ellenkezőjét bizonygatja. Fel is tette a költői kérdést a tizenegyszeres nagydíj győztes:
„Hamilton itt lesz még két, három év múlva? Eléri-e egyáltalán a végét az idei szezonnak? Nem lehet belelátni valakinek a fejébe; lehet, hogy levert, depressziós, vagy képtelen feldolgozni, hogy már nem nyerhet. Akkor lehet, hogy itt az ideje eldönteni, hogy jobb az élet versenyzés nélkül. A múltban már meglepődhettünk: előfordult, hogy a bajnokoknak néha egyszerűen elegük lett.”
Pierre Gasly saját elmondása szerint nem tett meg óriási erőfeszítéseket annak érdekében, hogy maga mögött tartsa Lewis Hamiltont az Emilia Romagna Nagydíj során.
A hétszeres világbajnok Mercedes pilótának rendkívül frusztráló versenye volt Imolában, miután a 65 kör túlnyomó részét a francia AlphaTaurija mögött töltötte el. Hamilton bárhogyan próbálkozott, nem volt meg a kellő tempója ahhoz, hogy maga mögé utasítsa Gasly a Villeneuve sikán felé menet.
A brit klasszist – aki már lemondott az idei világbajnoki címről – az sem segítette, hogy az egyszeres futamgyőztes Gasly is nyithatta a DRS-ét az előtte autózó Alex Albon miatt. A fiatal francia a futam után többek között a Hamilton való csatájáról is beszélt és elmondta, hogy csapdában érezte magát a Williams és a Mercedes szendvicsében.
„Erről szólt a versenyem túlnyomó része” – mondta az AlphaTauri franciája. „Hamilton be volt szorulva mögé, én pedig nem tudtam mit kezdeni az előttem autózó Williamsszel. Egyszerűen vonatoztunk.”
„Emiatt nem is volt egy izgalmas futamom, ami rendkívül frusztráló. Még a DRS segítségével sem tudtam előkészíteni egy manővert sem. Az időmérőn hibáztunk, ami miatt hátulról kellett rajtolnunk. Ilyenkor mindig nehéz a dolga az embernek és úgy gondolom, a hibánknak bőven megfizettük az árát.”
A 2020-as Olasz Nagydíj győztese végül azt is hozzátette, hogy a folyamatosan nyitva lévő hátsó szárnya miatt „nem volt nehéz tartania Hamiltont”, aki végül csak a 14. helyen fejezte be a versenyt. Ez pedig annak fényében, hogy a csapattársát, George Russellt a negyedik helyen intették le, különösen fájdalmas.
Lewis Hamilton magától hozta fel az imolai verseny után a még a barcelonai tesztek alatt tett kijelentését, és ismerte be, hogy alighanem tévedett. Toto Wolff eközben elmondta, egyelőre miért nem mondanak le az idei autóval követett irányvonalról.
Az Emilia Romagna Nagydíjon a Mercedes nemhogy fejlődött volna a korábbi futamokhoz képest, hanem elérte az idei eddigi mélypontot. Mindezt némileg kozmetikázta George Russell futamon szerzett negyedik helye, de a két Ferrari betlije nélkül alighanem legfeljebb ő is csak hatodik lett volna, miközben Lewis Hamilton a 13. helyett a 15. helyen végez.
A hétszeres világbajnok azt mondta, „kétség sincs afelől, hogy kiszálltam a világbajnoki címért folyó küzdelemből”, ami még úgy is erős kijelentés, hogy csak négy futam telt el a potenciális 23-ból. Hamilton hátránya ugyanakkor több mint két futamgyőzelemnyi az élen álló Charles Leclerc mögött, ami valóban tetemes, és nem úgy néz ki, hogy az idei Mercedesszel egyhamar a győzelmekért tudna harcolni.
Toto Wolff nyilatkozatain is megfigyelhető volt, hogy megváltozott a konstruktőri címvédő által követett narratíva, és már a csapatfőnök is arról beszélt, hogy reálisan nézve nincs helyük az év végi elsőségért folyó csatában.
Hamilton már másként látja
Nem is olyan régen a hétszeres világbajnok még jóformán kikérte magának azt a feltételezést, hogy elszúrták az alkalmazkodást az idei szabályokhoz. Hamilton a barcelonai teszten visszakérdezett, hogy miért is gondolna bárki ilyesmit, majd kijelentette, hogy a Mercedes nem követ el hibákat.
Hamilton Barcelonában még biztos volt benne, hogy nem tévedtek rossz útra Fotó: Mercedes AMG Petronas
Imolában ezek után ő maga hozta fel a korábban történteket, és elismerte, hogy talán mégis rossz utat választottak az idei autóval. „Megtesszük, ami tőlünk telik a rendelkezésre álló eszközökkel. Korábban, még Barcelonában feltették nekem a kérdést, hogy mi van, ha elszúrtuk? Én pedig azt mondtam, hogy mi nem csinálunk ilyet, mert mi világbajnokok vagyunk. A tények azonban arról árulkodnak, hogy talán mégis.”
Mi lesz most?
Hamilton elmondta, noha nem akarja feladni az idei évet, aggodalomra ad okot, hogy a problémáikat esetleg hónapokba telik megoldani. A 2022-es szezon feladásáról árulkodott az a kijelentése is, hogy „keményen kell dolgoznunk, hogy biztosítsuk, jövőre ne kerüljünk ilyen helyzetbe.”
A hétszeres világbajnok szerint a legjobb pedig talán az lenne, ha kiderülne, alapjaiban rontották el az idei autó koncepcióját, mert akkor tiszta lappal kezdhetnének, és legalább a következő szezonra visszazárkózhatnának az élmezőnybe.
Wolff azonban a jelek szerint még nem akar ilyen drasztikus lépésekhez folyamodni, már csak azért sem, mert elmondása szerint továbbra sem tudják, hogy mit szúrtak el.
„A veszteségek csökkentése azt jelentené, hogy azt mondjuk, »rendben, hol van az alapvonal? Van-e új kiindulópont, amelyből elindulva nagyobb potenciált tudunk felszabadítani az autóval?« Ha korábban így gondoltuk volna, már öt hónapja elkezdtük volna ezt. De úgy hisszük, hogy a jelenlegi fejlesztési irány az, amit követnünk kell. Meglehetősen nehéz a helyzet. Akkor mondhatjuk, hogy »rendben, minimalizáljuk a veszteségeket és álljunk át a következő évre«, ha értjük, hogy mit rontottunk el. Jelenleg azonban egyszerűen nem tudjuk.”
Alapjaiban rossz lenne a W13-as? Fotó Jiri Krenek / Mercedes AMG Petronas
A Mercedes pedig már csak azért sem teheti meg, hogy teljesen átáll 2023-ra, mert a szabályok jövőre sem változnak, így bármilyen előrelépés az idei autóval a következő szezonra nézve is értékes.
Így aztán valószínűleg azt az utat választják, hogy megpróbálják megoldani az őket leginkább sújtó problémát, és elejét venni a pattogásnak. Ekkor derülhet ki ugyanis, hogy valójában mennyire gyors az egyelőre az ideálisnál nagyobb hasmagassággal működtetett idei autó.
„Nagyon is úgy gondoljuk, hogy a jelenleg befektetett tudományos erőfeszítés segíteni fog abban, hogy alacsonyabb hasmagassággal futtassuk a kocsit. Olyan alacsonyan, ahol úgy hisszük, profitálhatunk az aerodinamikából, amit eddig nem tudtunk megtenni, mert leért az autó alja. Ha képesek leszünk ezt megoldani, jelentős köridőt találhatunk. Ha nem, akkor mást kell kitalálnunk” – mondta Wolff.
Ha pedig a pattogás megoldása után a nagyobb leszorítóerő és csökkenő légellenállás sem fogja őket a Ferrari és a Red Bull közelébe repíteni, valószínűleg nem lesz más hátra, mint újragondolni a hozzáállásukat az új szabályrendszerhez.
Pocsékul indította a 2022-es szezont a hétszeres világbajnok Lewis Hamilton. A brit pilóta négy futam után a bajnokság hetedik helyén áll, a 28 megszerzett pontjával.
A legutóbbi, Emilia Romagna Nagydíjon pontot sem tudott szerezni, miközben fiatal csapattársa George Russell jóval több pontot gyűjtött eddig nála, és a négyből háromszor is le tudta őt győzni.
Hamilton 2007 óta megszakítás nélkül tagja a mezőnynek, minden évben nyert futamot és pár évet leszámítva szinte minden szezonban volt reális esélye a bajnoki címre. Az idei év viszont nem tartozik azok közé a realitások alapján, ám némileg meglepő módon volt az ideinél is rosszabb első négy futama.
A motorsportweek.com oldal összegezte Hamilton eddigi éveinek első négy versenyét. A könnyebb összehasonlíthatóság végett minden évben a jelenleg alkalmazott pontversenyt használtak, ez alapján pedig 2009-ben volt (a mai pontszámítás alapján is) kevesebb egysége az ideinél.
Hamilton annak az évnek címvédőként vágott neki a McLarennek, és az ideihez hasonlóan, az az esztendő is egy komoly aerodinaimaikai szabályváltozások utáni első év volt. A britet kizárták akkor az évadnyitó ausztrál futamról, majd Malajziában hetedik lett (amiért akkor fél pont járt a be nem fejezett futam miatt), majd egy hatodik és negyedik helyet szerzett az azt követő két versenyhétvégén, tehát idén eddig egy dobogónyival jobb. A mai számítás alapján akkor 23 pontot szerzett volna, ami csak öttel kevesebb az ideinél.
Nagyon nehéz dolga lesz, ha azt az évet is alul akarja majd múlni Hamilton, hiszen a 2009-es Bahreini Nagydíj után zsinórban öt! versenyen keresztül nem szerzett pontot. Úgy érkezett meg a nyári szünet előtti utolsó, magyar futamra, hogy nem volt a top10-ben a bajnokságban. Ezután viszont ő is és a csapata megtáltosodott, nyert nálunk és Szingapúrban is, illetve további három alkalommal állt dobogón és háromszor is nyert időmérőt, tehát akkor sikerült megmentenie a szezonját, de ez idén talán még nehezebb lesz majd az ő és a csapata számára…
2021 Forma-1-es világbajnoka a red bullos Max Verstappen lett. Végső győzelme azonban megannyi vitát szült, a Mercedes megpróbálta megóvni a szezonzáró végeredményét, hátha mégis Lewis Hamiltoné lehet a bajnoki cím, ami neki már a nyolcadikat jelentette volna. A bajnok azonban hivatalosan is Verstappen lett tavaly, Hamilton pedig hétszeres világbajnok maradt.
Vasárnap Imolában Verstappen nyert, Sergio Pérez pedig második lett, így a Red Bull kettős győzelmet aratott. Meg is előzték a Mercedest a pontversenyben, miután Hamilton pontszerzés nélkül a 14. helyen végzett.
Hogy a nagy örömnek tudható-e be, hogy a Red Bull csapatfőnöke tévedésből nyolcszoros bajnoknak nevezte Hamilton, vagy csak nem tudja számon tartani a brit címeinek számát, nem tudni. Mindenesetre sikerült ily módon Hamiltonnak „ajándékozni” egy extra világbajnoki címet.
„Nyilvánvalóan szörnyű hétvégéje volt, de még mindig nyolcszoros világbajnok, szóval” – mondta Horner a verseny után a sajtónak.
Amikor az újságírók emlékeztették Hornert, hogy Lewis valójában nem is nyerte meg tavaly azt a nyolcadik bajnoki címet, a csapatfőnök kivágta magát.
„Hét! Elfelejtettem, hogy Nico Rosberg el nyert tőle egyet…”
Mindemellett biztos benne, hogy Hamilton hamarosan újra az élen lesz.
„Nem felejtett el vezetni az elmúlt négy futamon. Egyszer majd megoldják a problémáikat, és ő is újra tényező lesz, efelől semmi kétségem.”
Ennél nagyobb mélységben azonban nem foglalkozik a riválissal.
„Nem azzal töltöm az időmet, hogy a Mercedes problémái miatt aggódom. Van elég saját problémánk, amire koncentrálnunk kell, szóval inkább erre koncentrálok.”
„Annyira az elején jár még a bajnokság, és lesznek kilengések és fordulatok. Nyilvánvaló, hogy a kiesések sokba kerültek, különösen Maxnak, de ez egy hosszú, hosszú szezon, és sok önbizalmat viszünk tovább ebből a hétvégéből” – tette hozzá Horner.
Értetlenül és döbbenten áll Charles Leclerc imolai hibája mögött 2016 világbajnoka Nico Rosberg. A világbajnoki éllovas Ferrari pilóta a futam hajrájában követett el egy komoly hibát, ami miatt bukta a dobogóját és sok pontot is vesztett Verstappenhez képest.
Az Emilia Romagna Nagydíjat szinte végig uralta a két Red Bull, ám a Ferrari egy váratlan kerékcserével helyzetbe hozta Charles Leclercet a második helyért. A monacói próbálta megelőzni Sergio Pérezt, ám a pálya hátsó részén túl agresszíven vette a sikánt, ami megdobta őt és a falban kötött ki. A versenyt tudta folytatni, de egy plusz kerékcserére kényszerült, ahonnan végül a hatodik helyig tudott felkapaszkodni.
Nico Rosberg pedig nem fogta vissza magát, amikor Leclerc hibájáról beszélt:
„Charles Leclerc, istenem, ha a világbajnoki címért küzdesz Max Verstappen ellen, akkor nem engedheted meg magadnak, hogy megpördülj, amikor magadban vagy. Igen, Perezt üldözte, de a nyomás Perezen volt, nem Charles-on, szóval így megpördülni, te jóságos ég, ezt el kell kerülnie az év hátralévő részében, ha bajnok akar lenni.” – fogalmazott szókimondóan a német. „Pérez utalt rá a futam után, hogy a féktáv némileg nedves volt, szóval ez egy kis mentséget jelent Charles-nak, mert fékezés közben történt az eset. Egyszerűen túl gyorsan ment be a kanyarba, megpróbálta menteni a helyzetet azzal, hogy jobb oldalt megpróbálta átvágni a kanyart, de aztán instabillá vált az autó és a falban kötött ki. Még így is szerencsés volt, hogy nem szenvedett nagyobb sérülést.”
Rosberg véleménye szerint pedig a hibák sora nem maradt ennyiben, csak hogy a következő a csapat követte el, azzal, hogy a bokszba invitálta Leclerc-t.
„A Ferrari is hibázott. Kint kellett volna hagyniuk még egy körre, hogy megnézzék mennyire bírja az első szárny. A csak a jobb oldali szárnylap hiányzott, szóval ez még elég lett volna arra, hogy a negyedik helyen érjen célba. Szóval a Ferrari ott elkövetett egy kisebb hibát.” – indokolt.
A jelek szerint tehát Rosberg igencsak szókimondó üzemmódba kapcsolt Imolában, ugyanis a futamon végig szenvedő Lewis Hamiltonról is, akiről szintén kemény kritikákat fogalmazott meg.
Lewis Hamilton bocsánatot kért csapatától és örült George Russell pontszerzésének.
A hétszeres világbajnok valószínűleg álmából felébresztve is le tudná rajzolni Pierre Gasly AlphaTaurijának hátulját, annyit látta a futamon. Mivel a francia is nyithatta a DRS-t, a brit pilóta nem tudott előzni, hiába loholt végig ellenfele nyakán.
Miután Max Verstappen lekörözte, újra megpróbálta, ám végül a 13. helyen fejezte be a futamot:
„Nehéz volt, nem is tudom, mit mondjak. Egyértelműen nem könnyű, ezt csapatként mindannyian érezzük. Legalább George (Russell) szereztt ma pontot az alakulatnak. Én szeretnék elnézést kérni mindenkitől, mivel nem tudtam ezt megtenni.” – nyilatkozta a Sky Sports előtt Hamilton.
A vonatozás ugyanakkor nem frusztrálta a 37 éves versenyzőt.
„Nem igazán találtam frusztrálónak, egyszerűen csak nem haladtam előre. Nem igazán tudom mi volt az oka. Nem voltam elég gyors ahhoz, hogy megelőzzem őt (Gaslyt). Egy kissé könnyű célpont voltam ma. Ugyanakkor volt már rosszabb pillanatom is. A csapatnál egyöntetűen érezzük ezt, így lehajtott fejjel próbáljuk a legjobbat nyújtani. Senki sem adja fel, próbálunk minél előbb előrelépni. Én már nem vagyok harcban a címért, ez egyértelmű. Ám ennek ellenére keményen fogok dolgozni és megpróbálok valahogy visszakapaszkodni.”
Toto Wolff rögtön az Emilia Romagna Nagydíj leintése után bocsánatot kért Lewis Hamiltontól a gyenge autóért, Nico Rosberg szerint azonban csak a hétszeres világbajnok lelkét akarta pátyolgatni.
Felemás napot zárt a Mercedes Imolában, hiszen George Russell a 11. helyről rajtolva a 4. pozícióban végzett, míg Lewis Hamilton nem tudott javítani, így 13.-ként intették le. A hétszeres világbajnok így az időmérő és a sprint után vasárnap is kikapott a csapattársától, főnöke azonban mindenekelőtt az autót okolta a gyenge teljesítményért.
Toto Wolff már a levezető körben szükségét érezte annak, hogy bocsánatot kérjen Hamiltontól, amiért „vezethetetlen” autót adtak neki: „Lewis, szia! Bocsánatot kérek azért, amit ma vezetned kellett. Tudom, hogy vezethetetlen volt, és nem érdemeltünk pontot érte. El fogunk mozdulni innen, de ez borzasztó verseny volt.”
Hamilton nyugodt hangon reagált: „Ne aggódj Toto, csak folytassuk a kemény munkát.”
„Igen, folytatjuk, és ki fogunk mászni ebből” – felelte Wolff.
Rosberg szerint Wolff csak Hamiltont nyugtatja
A rádióban lezajlott párbeszédre igencsak érdekesen reagált a Sky Sportsnak szakértő Nico Rosberg. A Mercedes világbajnoka, egyben Hamilton korábbi csapattársa úgy vélte, volt főnöke csak „mentális játszmát” folytat, és „nem teljesen ez az igazság”.
„Lewisnak egyértelműen nagy szerepe volt a gyenge eredményben ezen a hétvégén, hiszen Russellnek így is sikerült a negyedik helyen végeznie egy briliáns hétvégén. Úgyhogy az autóban több volt, Toto pedig csak próbálja felvidítani Lewist, mert nagyon fontos biztosítani, hogy Lewis a teljes szezon során motivált maradjon. Ez fontos a csapatnak, Lewis pedig nagyon könnyen elveszíti a motivációját az ilyen helyzetekben” – mondta Rosberg.
Wolff: Russell megmutatta, mit tud az autó
Az igazsághoz hozzá tartozik, hogy Hamiltonnak valóban nem volt könnyű dolga az előrejutással, hiszen mire a versenyirányítás engedélyezte a DRS használatát, az előtte autózó Pierre Gasly utolérte Alex Albont, így szintén nyithatta az állítható hátsó szárnyat. A Mercedes pilótája így hiába támadott körről körre a célegyenesben, tehetetlen volt.
Russell mindent kihozott az autóból Fotó: Steven Tee / LAT Images / Pirelli
„Nagyon rossz versenye volt. Az elején leszorította az Alpine, majd ketten elévágtak. Előzni pedig egyszerűen nem lehet, amikor DRS-vonatba kerül az ember. Láthattuk George-dzsal, hogy mire képes az autó, ha senki nincs előtte. Nem vagyunk elég jók és méltók a konstruktőri világbajnoki címünkhöz. Egyszerűen csak javítanunk kell az autón” – értékelt Wolff immár a Sky Sportsnak.
Russell negyedik helyezését is méltatta az osztrák. „George nagyon jól vezetett, figyelembe véve, hogy milyen autó volt alatta, és hogy nem tudtuk átállítani az első szárnyát. Emiatt vizes aszfaltra állított autóval kellett versenyeznie, és nagyon jól kitartott, igazán jól vezetett.”
A csapatfőnök szerint a soron következő futamra tehetnek egy lépést előre az autó megértésével, és elsősorban fejleszteniük kell, hogy végre megoldják a pattogással kapcsolatos problémáikat.
Nem szóváltás, pusztán az ő és Lewis Hamilton frusztrációjának egyidejű megnyilvánulása volt látható az imolai időmérő után a Mercedes garázsában Toto Wolff szerint. A csapatfőnök állítja, világbajnoka is ugyanolyan elszánt, hogy javuljon a csapat helyzete.
Lewis Hamilton és Toto Wolff igencsak frusztrált párbeszédet folytatott az Emilia Romagna Nagydíj pénteki időmérője után. Amikor a hétszeres világbajnoktól megkérdezték, hogy miről beszélgetett a főnökével, kitérő választ adott. Wolff azonban a szombati sprint után elárulta, valójában nem vitatkoztak.
„Vicces, hogy miként tálalták ezt az egészet – mondta a csapatfőnök a Mercedes szombati sajtóbeszélgetésén. –Lewis és én osztoztunk az amiatti frusztrációban, hogy nem tudtunk rögtön az első mért körben gyorsak lenni, és hogy ez mennyire idegesítő volt – utalt a W13-as gumimelegítési gondjaira. – Tulajdonképpen ugyanazon az állásponton voltunk, és pusztán dühösek voltunk. Nincs megosztottság, és egymás hibáztatása, vagy bármi ilyesmi. Tapasztalható nyomás, de arra azt mondom, hogy ez a szükséges mértékben van jelen ahhoz, hogy helyrehozzuk a dolgokat. A csapatban egyáltalán nem élvezi senki a jelenlegi helyzetet. Egyszerűen csak ki kell kászálódnunk ebből a gödörből. Ez a csapat már a múltban is képes volt erre.”
Wolff nem tagadta, hogy Hamilton sem repes a boldogságtól az autó jelenlegi teljesítménye miatt, de hangsúlyozta, ő is azon van, hogy javuljon a helyzet.
„Mindannyiunknak vannak jó és rossz pillanatai. Van bennünk optimizmus és pesszimizmus, de a mérnöki megbeszélésen az volt a legfontosabb, hogy feltettük a kérdést, milyen utakon kell azonnal elindulnunk. Nem látok különbséget az elszántságban és szenvedélyben az iránt, hogy rendbe hozzuk ezt, és visszakerüljünk a futamgyőzelmekért és világbajnoki címekért folyó harcba. 20 perccel ezelőtt pontosan erről folytattunk párbeszédet” – mondta a csapatfőnök.
Hamilton a Sky Sportsnak nyilatkozva tulajdonképpen leírta az idei esélyeiket. Wolff ennyire nem fogalmazott sarkosan, de elismerte, jelenleg nem sorolhatják magukat a vb-címért harcoló csapatok közé. „A negyedik versenyhétvégén vagyunk, és ezek közül alighanem ma voltunk eddig a legmélyebben. Nyilvánvaló, hogy az élen zajló csata közelében sem vagyunk, ezért elég valószerűtlen lenne azt állítani, hogy ott van a helyünk a világbajnoki címért harcoló élcsapatok között.”