Címke: Lewis Hamilton

  • Hamilton átkozottul elégedett magával, de a tempó eltűnését nem érti

    Hamilton átkozottul elégedett magával, de a tempó eltűnését nem érti

    Lewis Hamilton kimondottan elégedett volt a saját teljesítményével a Miami Nagydíj időmérője után, azt azonban ő, illetve George Russell is furcsállta, hogy az autójuk tempója eltűnt a pénteki napot követően.

    Noha pénteken még úgy tűnt, ennél sokkal jobb eredményt is elérhetnek, a két Mercedes végül csak a hatodik, illetve a tizenkettedik helyet szerezte meg a Miami Nagydíj rajtrácsán. Az időmérő edzés után Lewis Hamilton és George Russell is tanácstalanul állt a tempójuk visszaesése előtt, de előbbi azért nagyon elégedett volt a saját teljesítményével.

    „Az időmérő nem volt túl rossz. Hálás vagyok, hogy bejutottam a Q3-ba, ez jó érzés volt, a végén pedig mindent beleadtam. Egyszerűen csak elég nehéz volt egyetlen körön mindent kihozni az autóból, ami igencsak megdolgoztatott. De hálás vagyok, hogy egy bolyban vagyok az előttünk állókkal” – nyilatkozta a hétszeres világbajnok az F1 riporterének.

    „A Q1-ben eléggé nyugodt voltam, nem aggódtam, vagy ilyesmi – utalt arra, hogy nem sokkal az első szakasz vége előtt már ott is kiesésre állt. – A köröm után nem tudtam, hogy továbbjutottam-e, miként a Q2-ben sem, úgyhogy mindkét alkalommal csak vártam, hogy halljam, eleget tettem, és reménykedtem a jó hírekben. A Q3-ban is nagyon megküzdöttünk, kicsit szenvedtünk, de hálás vagyok a hatodik helyért.”

    Lewis Hamilton, Mercedes, Miami Nagydíj
    Egész nap nehéz volt vezetni a Mercedest Fotó: Jiri Krenek/Mercedes-AMG Petronas

    Hamilton felemlegette, hogy az egyik újságíró szerint nem nyújtott elég jó teljesítményt, amivel egyáltalán nem ért egyet. „Összességében igazán elégedett vagyok azzal, hogy ma milyen munkát végeztem. A rendelkezésemre álló autóból kihoztam a legtöbbet. Nagyon nehéz vezetni a kocsit. A francia médiától az egyik srác azt mondta, nem teljesítek jól. De szerintem átkozottul jó munkát végeztem, és nagyon elégedett vagyok vele” – jelentette ki.

    Egyik pilóta sem érti, hogy hová tűnt a tempó

    A pénteki nap után úgy tűnt, a Miamiba többek között új első és hátsó szárnnyal érkező Mercedes akár az élmezőny dolgába is beleszólhat, ám szombatra minden visszaállt a korábban megszokott kerékvágásba. Ez a konstruktőri címvédő szempontjából azt jelentette, hogy a W13-as ismét elkezdett pattogni, a tempója pedig jócskán visszaesett, ami előtt Hamilton és Russell is értetlenül áll.

    „Kicsit zavarbaejtő [a visszaesés] a pénteki tempó fényében. Nem tudjuk, miért tűntünk gyorsabbnak annál, amilyenek valójában vagyunk. Ma kicsit meglepő volt látni az utolsó szabadedzésen, hogy annyira hátul vagyunk, ami miatt kissé idegeskedve vágtunk neki az időmérőnek. Nem igazán léptünk előre, vagy bármi ilyesmi. Tovább kell folytatnunk a munkát” – nyilatkozta Hamilton.

    „Kicsit össze vagyunk zavarodva. A legjobb időmérős köröm lassabb volt, mint amit tegnap, a második szabadedzésen elértem, az autó pedig ma teljesen másnak érződött. Küszködtem a pattogással, és egyetlen kanyart sem tudtam igazán támadni. Nagy kár érte, mert szerintem volt potenciál az autóban, és tegnap láthattuk, hogy igazán gyorsak vagyunk, mára ez viszont nagy mértékben elveszett. Nem tudom, hogy mi történt” – összegzett a Sky Sportsnak a már a Q2-ben kieső George Russell.

    George Russell, Miami Nagydíj, Mercedes
    Russell még a pénteki idejét sem tudta megjavítani Fotó: LAT Images/Mercedes-AMG Petronas

    A fiatalabbik brit elárulta, direkt nem is feszegették a határokat, hogy ne okozzon nekik gondot a pattogás, de végül ennek ellenére okozott. „Kicsit következetlen volt az autó. Azt gondoltuk, eléggé konzervatív irányba mentünk a beállításokkal, hogy biztosítsuk, nem fogunk delfinezni, de ezek után pont ugyanolyan rossznak tűnt a helyzet, mint korábban. Jelenleg ennek nincs túl sok értelme. Amikor beletalálunk a megfelelő tartományba, az autó gyors, a mai nap viszont nekem és a csapatnak is csalódás. Ott volt a potenciál a kocsiban” – zárta gondolatait Russell.

  • Kettős Ferrari siker született a Miami időmérőn

    Kettős Ferrari siker született a Miami időmérőn

    A Ferrari pilótájának, Charles Leclerc-nek diadalát hozta az első Forma-1-es Miami Nagydíj időmérő edzése. 

    Q1

    Max Verstappen már az edzés első szakaszában jelezte, hogy a riválisainak ismét számolniuk kell vele.  A bajnoki címvédő egy 1:30.235-ös idővel nyitott, amivel kapásból 5 tizedmásodpercet Sergio Péreznek, aki a második helyen állt az első próbálkozásokat követően.

    A Ferrarik azonban ezt nem hagyták annyiban és Charles Leclerc nem sokkal később meg is futotta a hétvége legjobb körét: egészen pontosan 1:29.474-et. A monacói kollégája, Carlos Sainz a harmadik helyre hozta be a Ferrarit, 6 tizedmásodperccel lemaradva csapattársától.

    Lewis Hamilton és Fernando Alonso is sokáig kieső helyen állt, de végül mindketten javítani tudtak, ami miatt meg Kevin Magnussen járt pórul, ugyanis a dán számára így már a Q1-ben véget ért az időmérő. Rajta kívül még a forgalomba kerülő Guanyu Zhou, a két Williams és a harmadik szabadedzésen autót törő Esteban Ocon búcsúzott.

    Q2

    Verstappen azonnal magához ragadta a kezdeményezést és egy 1:29.202-es idővel odapörkölt a két Ferrarinak, akik csak tisztes távolságban tudták követni őt. Leclerc-t és Sainz-t még Pérez is meg tudta előzni, utánuk Hamilton, Pierre Gasly és Valtteri Bottas következett a sorban.

    Leclerc a második próbálkozása során válaszolni tudott legfőbb bajnoki riválisának és ha csak 72 ezredmásodperccel is, de gyorsabb időt tudott autózni nála. George Russell az első gyorskörén ugyan rontott és a pattogásra panaszkodott, de második nekifutásra már sikerült egy hetedik időt mennie.

    Az utolsó próbálkozások legnagyobb vesztesei George Russell és Fernando Alonso voltak. A Mercedes fiatal britje azt hitte, elég lesz a köre a továbbjutáshoz, de végül csak a 11. helyre volt elég, ami miatt idő előtt kellett búcsúznia. Mellette még a kétszeres világbajnok spanyol pilóta, Sebastian Vettel, Daniel Ricciardo és Mick Schumacher vérzett még el.

    Q3

    A két Ferrari lódult neki első ízben egy-egy mért körnek. Leclerc végül pár ezreddel megelőzte Sainzot, de Verstappen egy nagyon picivel mindkettőjüknél gyorsabbnak bizonyult.

    Második nekifutásra mindkét Ferrari magasabb sebességi fokozatba kapcsolt és Leclerc és Sainz is meg tudta előzni Verstappent. A holland pilóta pedig hibázott a második gyorskörén, így Mattia Binottóék örülhettek a végén. További sorrend: Pérez, Bottas, Hamilton, Gasly, Lando Norris, Yuki Tsunoda és Lance Stroll.

  • Wolff: Nem lehet 10 évig nyerni anélkül, hogy pofára essél

    Wolff: Nem lehet 10 évig nyerni anélkül, hogy pofára essél

    Toto Wolff szerint egy-két fejlesztés még nem fogja a dobogóra juttatni a Mercedest.

    A csillagosok méregfogát kihúzták az új érában, ugyanis az istálló már nem állandó tagja az élmezőnynek. A delfinezéssel küszködő csapat ugyan újdonságokat vitt Miamiba, ám nem várnak azonnal csodát tőlük.

    Az osztrák csapatfőnök szerint kitűnő relevancia lesz számukra, hogy mire is mennek a frissítésekkel. Ugyanakkor kihangsúlyozta, a gyengébb szereplés miatt nem teszi parkolópályára a cég az F1-es projektet.

    „Nem! Nem nyerhetsz 10 évig egymás után anélkül, hogy pofára essél. Most megpróbálunk talpra állni. Így lehetőségünk nyílik arra, hogy átszervezzük a csapatot.”

    Wolff cáfolta azokat a pletykákat, mik szerint az idei autó alapjai sem megfelelőek, így már a jövő évre kell koncentrálniuk.

    „Ez sem igaz. Ezeket a konstrukciókat fogjuk továbbfejleszteni 2023-ban, így a tanuláshoz nagyon is szükséges az idei versenygép megismerése. Minél hamarabb kilábalunk ebből, annál jobb.” – nyilatkozta Wolff

    Ugyanakkor az elkövetkezendő versenyeken (Miami és Barcelona) megjelenő új csomag, még nem váltja meg a világot:

    „Nem, sajnos attól még messze vagyunk.”

    Az osztrák vezető hozzátette, a jelenlegi helyzet nem rontja Lewis Hamilton motivációját.

    „Mindketten idegesek voltunk, de egy oldalon állunk. Néha még az egyenesekben is nehéz vezetni az autót. Nem versenyképes a konstrukció. Viszont nézzünk csak rá Lewis Instagram-profiljára. Levertnek tűnik? Jó, hogy nem 3-4 tizeddel vagyunk csak le maradva, ugyanis így most már tényleg fel kell ébrednünk.”

     

  • Hamilton finoman beleszállt a miami pálya kivitelezőjébe és tervezőjébe

    Hamilton finoman beleszállt a miami pálya kivitelezőjébe és tervezőjébe

    Lewis Hamilton megkérdőjelezte a miami pályát lefektető szakemberek hozzáértését, mondván manapság nem lehet túl nehéz egyenes útfelületet készíteni. A hétszeres világbajnok az egyik lassú kanyarkombinációtól is megszabadulna.

    Noha a Mercedes gyorsabbnak tűnt, mint a korábbi versenyhétvégéken, Lewis Hamilton egyelőre nem találta vele az összhangot, és a Miami Nagydíj pénteki edzésein is elmaradt George Russelltől. Mint mindenkinek, a hétszeres világbajnoknak is össze kellett barátkoznia a több mint 5 km hosszú aszfaltcsíkkal, amelyet élvezetesnek talált, ugyanakkor kemény kritikával illette a szervezőket.

    Nem is alaptalanul, a vadonat új pályával ugyanis már azelőtt gondok adódtak, hogy egy métert is megtett volna rajta a mezőny, ami miatt két kanyarban is aszfaltozni kellett. De nemcsak ez, hanem a huplik is nehezítették a pilóták dolgát, ami Hamilton szerint kissé érthetetlen.

    „Őrület belegondolni, hogy az embereknek a mai korban viszonylag könnyen képesnek kellene lenniük sima útfelületet csinálni, de nagyon-nagy huplik vannak sok helyen, ahol a pálya becsatlakozik egy másik útszakaszba – panaszkodott a hétszeres világbajnok az F1 riporterének. Nem tudom, hogy képesek lesznek-e ezen javítani az éjszaka során.”

    A Mercedes világbajnoka ezen kívül a pálya szűk részén található 14-es/15-ös kanyakombinációval sincs kibékülve, és reméli, hogy ez a rész jövőre eltűnik. „Elég élvezetes rajta vezetni, kivéve a sikánt. Az nagyon szűk, egy parkolóra emlékeztet, amelyben hat-hét évesen gokartoztam az autók között. Talán a jövőben azt a kanyart eltávolíthatnák, mert anélkül jobb lenne a pálya.”

    Vélhetően nem Hamilton panaszkodása miatt, de ismét aszfaltozni kellett a pályát: Christian Menath, a Motorsport Magazin újságírója a Twitteren arról számolt be, hogy pénteken késő este a munkások újra nekiestek a 17-es kanyarnak, hogy az ideális íven kicseréljék a kevesebb mint egy nappal azelőtt lefektetett aszfaltréteget.

  • Button támogatja az FIA-t az ékszertilalma miatt Hamilton ellenében is

    Button támogatja az FIA-t az ékszertilalma miatt Hamilton ellenében is

    Jenson Button támogatta az FIA-t az ékszerekre vonatkozó tilalom miatt, amely a Miami Nagydíjon ismét téma lett. Az FIA az ékszer- és fehérnemű-ellenőrzéseket is beiktatta a verseny előtti rutinfolyamataiba, annak ellenére, hogy a szezon elején a versenyigazgató, Niels Wittich kezdeti emlékeztetője is már visszatetszést váltott ki.

    Sebastian Vettel szerint Lewis Hamilton került a célkeresztbe, a hétszeres bajnok két versenyre szóló halasztást kapott, miután pénteken egyeztetett az irányító testülettel. Hamilton a lehető legtöbb piercingjét eltávolította, bár egy orrszegecs maradt, mivel az FIA elismerte, hogy azt nem lehet egyből kivenni.

    Button kolléganője, a Sky Sports szakértője, Danica Patrick „értelmetlennek” nevezte az FIA hadjáratát, de a 2009-es bajnok kifejtette:

    „Ez nem igazán új dolog, bár, hogy őszinte legyek, valójában nem értek egyet. Soha nem viseltem alsóneműt a versenyruházatom alatt, mert az gyúlékony, és ez mindig is benne volt a szabályzatban – ne viselj alsónadrágot, és ne viselj piercinget vagy fémet a testeden. Nem hiszem, hogy nagyon erőltették volna a szabályozást, de most mégis megteszik, ami nagyon furcsa, hogy miért csinálják ezt hirtelen.”

    Button kifejtette, hogy a probléma túlmutat azon, ami a versenypályán történik, végül hozzátette:

    „Nem csak arról van itt szó, ami a pályán történik, hanem arról is, amikor leveszik a bukósisakot, vajon meghúzza-e a füledet, és akkor a marsall rosszul érzi magát, hogy fájdalmat okozott neked. Persze, az is lehet, ha kórházba visznek, és meg kell röntgenezni vagy MRI-t csinálni, akkor sem lehet fém az arcodban. Ez egy furfangos dolog, és furcsa, hogy erről beszélünk. Annyi minden van, amiről inkább beszélni kellene a motorsportban és az F1-ben, mi pedig erről beszélünk.”

  • Ezt Superman is megirigyelné: Vettel kívülre vette fel az alsónadrágját

    Ezt Superman is megirigyelné: Vettel kívülre vette fel az alsónadrágját

    Sebastian Vettel pénteken Miamiban szokatlan öltözetben tűnt fel. Szürke boxeralsót húzott a versenyoveráljára, így járt-kelt a boxutcában, az első szabadedzés előtt.

    Mindez azután történt, hogy az FIA főnökei bejelentették, hogy a hétvégétől kezdve szigorítják az ékszerek és a tűzálló alsóneműk viselésére vonatkozó szabályokat.

    A tűzálló alsóneműket mostantól a technikai ellenőrzés során ellenőrzik, és a csapatoknak meg kell erősíteniük, hogy a versenyzőik betartották a szabályokat. Az irányelvek be nem tartása esetén pénzbírsággal vagy akár időbüntetéssel is sújthatják a versenyzőket.

    https://twitter.com/ESPNF1/status/1522673192992706561

    Az FIA ékszerekkel kapcsolatos szigorítása volt az egyik fő beszédtéma a sajtótájékoztatón is. Vettel azt állította, hogy a téma „felesleges”, sőt, hozzátette, a szabály célkeresztjében kifejezetten Hamilton volt.

    „Szerintem egy kicsit felesleges felfújni ezt a témát. Valószínűleg ebben a szakaszban ez inkább egy személyes dolog, és úgy érzem, különösen bizonyos értelemben kimondottan Lewis ellen irányul.”

    „Az alsónadrágokról is beszéltünk, de tényleg ez a legizgalmasabb dolog, amiről beszélhetünk?”

    Hamilton ugyancsak elutasította az ötletet, azt állítva, hogy az F1-nek fontosabb dolgokra kellene koncentrálnia. Hamilton dacosan, alaposan „feldíszítve” jelent meg a sajtótájékoztatón: megannyi nyakláncot, gyűrűt, és több karórát is viselt. Korábban már beszélt róla, hogy az ékszerek egy részét le tudja venni, mielőtt beül az autóba, de nem mindet.

    „Nem, nem, nem, nem, nem, nem, nem, nem, nem, nem, nem!” – kedtte Hamilton pénteken. „Úgy érzem, hogy ez majdnem olyan, mint egy visszalépés. Ha belegondolunk, milyen lépéseket teszünk sportágként. Ennél sokkal fontosabb kérdésekre és ügyekre kellene összpontosítanunk.”

    „Ez egy apró dolog. Már 16 éve vagyok a sportban… az autóban csak a fülbevalóm van rajtam és az orrkarikám, amiből nem igazán tudom levenni. Feleslegesnek tűnik, hogy ebbe a vitába belekeveredjünk.”

    Az új versenyigazgató, Niels Wittich azonban újabb figyelmeztetést adott ki a csapatoknak a Miami verseny előtti jegyzeteiben.

    „A bőrrel érintkező fémtárgyak, például ékszerek, csökkenthetik a hőátadás elleni védelmet, és így tűz esetén növelhetik az égési sérülések kockázatát. Az ékszerek viselése a verseny alatt akadályozhatja mind az orvosi beavatkozásokat, mind a későbbi diagnózist és kezelést, ha egy baleset után szükség lenne rá.”

  • Vasszigorral bünteti az FIA az ékszerrel autóba ülőket

    Vasszigorral bünteti az FIA az ékszerrel autóba ülőket

    Akár pontlevonás is járhat azoknak a pilótáknak, akik sorozatosan magukon felejtenek valamilyen ékszert, vagy nem veszik fel a tűzálló alsóneműjüket.

    A Lewis Hamiltonnal szembeni hajthatatlanság odáig vezetett, hogy az FIA végül csak elérte, amit akart, és rávette a hétszeres világbajnokot az ékszereinek levételére, két versenyes haladékot adva a problémásabb darabok eltávolítására. Az Auto Motor und Sport ugyanakkor megtudta, hogy a szövetség bizony nem könyörgéssel tervezte érvényesíteni az akaratát, a csapatoknak ugyanis körbeküldte a felügyelőknek tett ajánlását az efféle szabályszegésért javasolt büntetési tételekről.

    Ez alapján pedig kijelenthető, hogy nagyon is komolyan veszik az égési sérülések és egyéb komplikációk kockázatának ékszerek levételével történő csökkentését, illetve a tűzálló alsónemű viselését. A legolcsóbb büntetési tétel 50 ezer euró, további 25 ezret pedig felfüggesztve csapnak mellé.

    Újabb szabályszegés esetén már 100 ezer eurót kell fizetnie az adott versenyzőnek, plusz a felfüggesztett 25 ezret. Ha pedig valaki háromszor is magán felejt valamilyen ékszert, vagy nem veszi fel a tűzálló alsónadrágot, 250 ezer eurója, és ami ennél is drasztikusabb, világbajnoki pontjai bánják. Az AMuS úgy tudja, hogy ebben az esetben 10 pontos levonás sem kizárt, és a csapatok konstruktőri pontjai is bánhatják az efféle figyelmetlenséget.

    250 ezer eurós bírságot kapnak emellett azok az istállók is, amelyek hamis információt szolgáltatnak versenyzőjük ékszereiről, hiszen ettől a versenytől kezdve – akárcsak az autójuk szabályosságának esetében – a csapatok hatáskörébe tartozik az is, hogy pilótájuk öltözete megfeleljen az előírásoknak. 

    Vettel kiállt Hamilton mellett

    Nemcsak a mezőny hétszeres, hanem négyszeres világbajnokának nemtetszését is kiváltotta a sokak szerint elenyésző fontosságú ügy előtérbe kerülése. Vettel a pénteki sajtótájékoztatón úgy fogalmazott, szerinte „szükségtelen felfújni a dolgot”, mert bár „tűz esetén okozhatnak gondot a testékszerek, bizonyos mértékig mindenki saját magáért felelős”, és „elég idősek vagyunk ahhoz, hogy meghozzuk a saját döntéseinket, mind az autóban, mind azon kívül.”

    https://twitter.com/ESPNF1/status/1522673192992706561

    A négyszeres világbajnok később azzal fejezte ki tiltakozását, hogy a második szabadedzés előtt a versenyzői overáljára húzott alsónadrágban jelent meg.

  • Hamilton nem ússza meg, és ha nem lép, nem versenyezhet

    Hamilton nem ússza meg, és ha nem lép, nem versenyezhet

    Hiába tartja visszalépésnek és butaságnak az FIA szigorú hozzáállását az ékszerviseléshez, Lewis Hamilton sem kerülheti el, hogy megszabaduljon tőlük, amikor Forma-1-es autót vezet. A hétszeres világbajnokot az sem menti fel, hogy vannak nehezen eltávolítható ékszerei.

    A Nemzetközi Automobil Szövetség a Miami Nagydíjra ismét előtérbe helyezte az F1-es pilóták ékszer és tűzálló alsónemű viselésére kötelezését. Mindezt tette úgy, hogy a csapatoknak előírta: a versenyhétvége kezdete előtt megejtett gépátvétel után arról is nyilatkozniuk kell, hogy a pilótáik megfelelnek majd az erre vonatkozó szabályoknak.

    Az FIA szigorára fricskával reagáló, magát ékszerekkel teleaggató Lewis Hamilton ékszereinek eltávolítását azonban nem volt hajlandó szavatolni a Mercedes, ám a 37 esztendős pilótának végül így sem lesz más választása. 

    A Mercedes versenyzője az FIA pénteki sajtótájékoztatóján elmondta, legalább két olyan ékszere van – az egyik egy orrpiercing –, amit nem lehet csak úgy eltávolítani, de mivel platinából készültek, eddig sem okoztak neki problémát.

    Nem versenyezhet, ha maradnak az ékszerek

    Hamiltontól megkérdezték, mi van akkor, ha az FIA megtagadja tőle az indulást az ékszerek miatt, mire azt felelte: „Ha megállítanak, ám legyen. Van tartalék pilótánk.”

    Nem eszik azonban olyan forrón a kását. Az Autosport információi szerint az FIA-nak ugyanis nem állt szándékában eltiltani Hamiltont a Miami Nagydíjtól, a sajtótájékoztatót követően viszont találkozót szervezett a brit pilóta és a saját orvosi bizottsága között, hogy megvitassák a kérdést.

    A találkozón elmondták Hamiltonnak, hogy a szigorítás pusztán biztonsági célokat szolgál, és senkit nem akarnak megfosztani a személyiségétől. Ezek után a hétszeres világbajnok belement, hogy az eltávolítható ékszereket nem fogja viselni, míg a nehezebben eltávolíthatókat legkésőbb a Monacói Nagydíjig leszedeti.

    Ez azt jelenti tehát, hogy Miamiban és Barcelonában még versenyezhet velük, Monacóban viszont már nem indulhat, ha nem távolíttatja el azokat.

  • Hamilton külsejével tüntetett az FIA ellen, a Mercedes kiállt mellette

    Hamilton külsejével tüntetett az FIA ellen, a Mercedes kiállt mellette

    Hiába az FIA további szigorítása, Lewis Hamilton továbbra sem fogja levenni az ékszereit, mielőtt autóba ül. A hétszeres világbajnok nagy butaságnak tartja, ami jelenleg zajlik, és bár nem akar civakodni az FIA-val, a Miami Nagydíj sajtótájékoztatóján a megjelenésével azért finoman fityiszt mutatott a Nemzetközi Automobil Szövetségnek.

    Niels Wittich, az F1 Miami Nagydíjon szolgálatot teljesítő versenyigazgatója újabb kavicsot, vagy lehet, hogy inkább féltéglát dobott az állóvízbe, amivel újra felkorbácsolta az Ausztrál Nagydíj óta elülő hullámokat a pilóták ékszerviselésével kapcsolatban.

    A német szakember a szezon ötödik versenyhétvégéje előtt bevezette azt a szabályt, hogy mostantól a csapatoknak kell biztosítaniuk, hogy pilótáik a szabályoknak megfelelően fém ékszerek nélkül, az előírt tűzálló aláöltözetet viselve vezessenek. 

    Ahogyan az várható volt, ez újfent kicsapta a biztosítékot a versenyzőknél, akik közül többen elsősorban az ékszerviselés tiltását nem tartják helyénvalónak. Az egyik fő érintett Lewis Hamilton, aki a Miami Nagydíj hivatalos pénteki sajtótájékoztatóján áttételesen bemutatott az FIA-nak, és teleaggatta magát ékszerekkel. A hétszeres világbajnok három órát, nyolc gyűrűt, négy nyakláncot és két fülbevalót viselt, majd elmondta: visszalépésnek érzi Wittich mostani döntését, amely szerinte szükségtelen civakodást provokálhat a versenyzők és az FIA között.

    Hamilton a Miami Nagydíj pénteki sajtótájékoztatóján 

    „Ez szinte visszalépésnek érződik, ha belegondolunk, hogy milyen lépéseket tettünk sportágként, és az ennél fontosabb problémákat és ügyeket nézzük, amelyekre koncentrálnunk kell. Sportágként szerintem nagyot léptünk előre, ez pedig egy olyan kis apróság” – nyilatkozta Hamilton.

    Legalább ketten nem fognak megválni az ékszereiktől

    A Mercedes világbajnoka kérdésre elárulta, hogy két olyan ékszert visel, amelyet nem tud levenni, de azok platinából készültek, és a korábbi MRI-vizsgálatok alatt sem volt gondja vele (Wittich az égési sérülések kockázata mellett azért is forszírozza az ékszerek levételét, hogy baleset esetén ne hátráltassák az orvosokat az akár életet mentő képalkotó vizsgálatok elvégzésében).

    Hamilton mellett Pierre Gasly is úgy vélte, hogy „vannak ennél fontosabb dolgok is, amelyekre koncentrálhatunk”, de azért hozzátette, értékeli, hogy az FIA aggódik a biztonságukért. Az ugyanakkor szerinte is személyes döntés kell legyen, hogy viselnek-e ékszert, és „meg kellene legyen a szabadságunk, hogy azt tegyük, amit helyesnek érzünk.” Az Alpha Tauri versenyzője elárulta, neki a vallásával kapcsolatos ékszere is van, amit nem szeretne levenni, mert anélkül nem érezné jól magát az autóban.

    Hamilton az FIA elnökének is írt

    A Mercedes versenyzője egyenesen odáig ment, hogy felajánlotta, aláír egy nyilatkozatot, amelyben kijelenti, hogy saját felelősségre visel ékszert az autóban, és baleset esetén semmilyen felelősség nem terheli emiatt az FIA-t. Emellett megerősítette, hogy üzenetet írt Mohammed bin Sulayem FIA-elnöknek, amelyben biztosította a sportvezetőt, hogy nem kíván ellenséges viszonyba kerülni a szövetséggel.

    „Ez az egyéniségről szól, és arról, hogy az legyél, aki vagy. Küldtem egy üzenetet neki, hogy biztosítsam, szövetséges akarok lenni, és hogy srácok, nem akarok veletek ezen marakodni. Ez nagyon nagy butaság” – mondta a 37 esztendős pilóta.

    Pierre Gasly, AlphaTauri
    Alighanem Gasly sem fog ékszer nélkül versenyezni Fotó: Peter Fox/Getty Images/Red Bull Content Pool

    A Mercedes kiállt Hamilton mellett

    Noha Toto Wolff, vagy a konstruktőri világbajnok istálló más, vezető beosztásban levő tagja még nem nyilatkozott az újabb ékszerügyről, a Mercedes gépátvételi formanyomtatványa arról árulkodik, hogy nem kívánják ékszereinek levételére kötelezni a hétszeres világbajnokot.

    Mivel a csapatoknak egy ideje saját maguknak kell ellenőrizniük az autójukat a hétvége kezdete előtt – azaz ilyenkor az FIA ellenőrei nincsenek jelen –, formanyomtatványon kell igazolniuk, hogy a versenygépük megfelel a szabályoknak. Mostantól pedig azt is meg kell erősíteniük, hogy versenyzőik nem fognak ékszert viselni vezetés közben. A Mercedes azonban Lewis Hamilton esetében ezt nem tette meg, mint az az FIA technikai delegáltjának jelentéséből kiderül.

    Hogy ennek mi lesz a következménye, illetve más csapatok is fittyet hánynak-e az új szabályozásra, egyelőre kérdéses, de az igencsak valószínűtlennek tűnik, hogy Hamilton emiatt ne vehetne részt a Miami Nagydíj hétvégéjén.

  • Miért nem zavarja Verstappen kilépési záradéka Markót?

    Miért nem zavarja Verstappen kilépési záradéka Markót?

    Helmut Marko elmondta, van kilépési záradék Max Verstappen szerződésében, de nem hinné, hogy életbe fog lépni.

    Az osztrák tanácsadó nem tart attól, hogy elcsábítják az ellenfelek (legfőképp Toto Wolff) a versenyzőjüket. A Ferrarinál Charles Leclerc-nek 2024-ig van érvényes szerződése (2026-ig hosszabbíthat), ám Lewis Hamilton és George Russell kontraktusa 2023 végén lejár, így a Mercedes akár megpróbálhatja megszerezni 2021 világbajnokát.

    Ugyan a 24 éves pilótája 2028-ig kötelezte el magát a Bikákhoz, viszont van egy kiskapu a szerződésében. Ha az elkövetkezendő években a Red Bull teljesítménye drasztikusan visszaesik, akkor szabadon távozhat.

    Elcsábíthatják Verstappent?

    A német F1-insider.com és a Racingnews365.com szerint Toto Wolff már meg is kezdte a kármentést. Az osztrák csapatfőnök a beszámolók szerint a Miami Nagydíj előtt beszélgetésre hívta Jos Verstappent. A két fél a tavalyi silverstone-i eset óta először kommunikált és fogott kezet egymással.

    Ugyanakkor Marko meg van győződve arról, hogy Verstappen nem menne a Mercedeshez. Még akkor sem, ha egy igen kedvező kontraktus lobogtatna Wolff a szeme előtt.

    Mit is foglal magában a kilépési záradék?

    A Bikák tanácsadója ismét beszélt arról a bizonyos részről a szerződésben:

    „A megállapodás tartalmaz olyan teljesítményhez kötött záradékot, ami lehetővé teszi Max távozását.”

    A kitétel a Racingnews365.com szerint a Red Bull helyezéseit foglalja magában. A pódiumok és a győzelmek számát, valamint  a konstruktőri tabellán elfoglalt pozíciót is meghatározhatták a kitételben.

    „Viszont sok mindennek kell ehhez történnie, és Max továbbra sem rajong a Mercedesért.” – folytatta Marko.