Címke: Lewis Hamilton

  • Villeneuve: Russell meglovagolta a hullámot, Hamilton fuldoklik

    Villeneuve: Russell meglovagolta a hullámot, Hamilton fuldoklik

    Jacques Villeneuve szerint George Russell a siker hullámain lovagol, míg Lewis Hamilton próbál nem megfulladni.

    Míg Max Verstappen és Charles Leclerc az első helyért küzdött, addig a Mercedes fiatal versenyzője a 11. helyről rajtolva az 5. pozícióig jutott. A brit pilóta eredményéhez a Safety Car is hozzájárult, mivel „ingyen” cserélhette le használt abroncsait. A hétszeres világbajnoknak viszont nem jött jól a biztonsági autó. A két csapattárs csatájából végül Russell profitált, így a 37 éves pilóta mögötte ért célba.

    A kanadai világbajnok, aki hangzatos véleményeiről híres, most sem kertelt. A holland Formule1.nl-nek elmondta, szerinte őrségváltás történik a csillagosok háza táján.

    „A Mercedesnél most őrségváltás zajlik. George Russell meglovagolta a hullámot, míg Lewis Hamilton próbál nem megfulladni. Éveken át komoly kihívó nélkül zsebelte be a futamokat, így most nem olyan könnyű felébrednie és rájönnie arra, hogy nem ilyen egyszerű az élet. Hamiltonnak úgy kell vezetnie, mint az első két évében, vagy úgy, ahogy Russell csinálja. A versenyen Russell jó döntést hozott: kint maradt és várta a Safety Car-t. Ez kifizetődött neki. Lewist elhagyta a szerencséje. Nincs meg a lendület, és semmi sem megy jó irányba. Kemény küzdelem lesz, de Lewis egy bajnok. Pontosan tudja mit kell tennie, a kérdés az, hogy van-e elég energiája hozzá. A tavalyi cím elvesztése súlyos veszteség a számára, és ezt a terhet a téli szünet során végig cipelte. Keserű volt, és úgy érezte kirabolták. Ám abból, ahogy Max most vezet, látszik, hogy nem lopta el a bajnoki trófeát. Megérdemelten nyerte azt el.”

    Verstappen lenyűgözte Villeneuve-öt:

    1997 világbajnoka nem fukarkodott a kedves szavakkal, mikor a holland versenyzőről mondta el a véleményét:

    „Max a szezon elejétől kezdve lenyűgöző volt. Úgy vezet, mint tavaly. Normális esetben, egy bajnoki csatával fűszerzett év után az ember egy kicsit megfárad, de ő semmit sem változott. Valójában még erősebb lett. Megszabadult a nyomástól, hiszen megmutatta, hogy képes nyerni. Az elmúlt két versenyen bebizonyította, hogy megérdemelten nyerte meg a címet. Egy autó bármikor meghibásodhat, ám ettől eltekintve mindig a győzelemért küzd. Szinte hibátlanul vezet. Ha el is ront valamit, akkor szinte azonnal kijavítja. Képességei csúcsán, és az autó határait feszegetve küzd. A legjobbat hozza ki a csomagból.”

     

  • Verstappen és Martin Garrix felfedezte Miami éjszakai életét

    Verstappen és Martin Garrix felfedezte Miami éjszakai életét

    Az amerikai lapok szerint több klubban is megünnepelte győzelmét Max Verstappen.

    A holland versenyző általában még a verseny napján hazarepül, ám a napfényes Floridában felfedezte az éjszakai életet. A túrára Martin Garrix (holland DJ) is elkísérte.

    Az amerikai Miami Herald szerint az ünneplést 2021 világbajnoka a STORY-ban kezdte, majd tovább indult honfitársával az E11EVEN klubba. A hivatalos afterparty-nak helyt adó szórakozóhelyen Pierre Gaslyval és Lando Norrisszal folytatta tovább bulizást. Ám a lap szerint Lewis Hamilton is részt vett az eseményen.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Martin Garrix (@martingarrix) által megosztott bejegyzés

  • BAFTA-díjat nyert a 2021-es Abu Dhabi Nagydíj

    BAFTA-díjat nyert a 2021-es Abu Dhabi Nagydíj

    BAFTA-díjat nyert a sokat vitatott 2021-es Abu Dhabi Nagydíj.

    A tavalyi évadzáró még fel-fel tűnik a porondon, holott a főszereplők egyik része legszívesebben elfelejtené. Max Verstappen első világbajnoki címét zsebelte be az utolsó körben, míg Michael Masi és a Mercedes mémmé vált pillanatokkal árasztotta el a közösséget.

    Korábban már beszámoltunk arról, hogy jelölést kapott a futam a „brit Oszkárra„, és kategóriáját elnyerve elhódította a szobrot.

    Az Abu Dhabi Nagydíj a 2020-as Tokiói Olimpiát, az Anglia-Dánia EB elődöntőt és a “Nemzeti Vágtát” utasította maga mögé.

    A tegnap esti díjátadón az elismerést Natalie Pinkham és Billy McGinty vette át.

  • Russellnek az FIA utasítására kellett elengednie Hamiltont

    Russellnek az FIA utasítására kellett elengednie Hamiltont

    George Russellnek kétszer is meg kellett előznie Lewis Hamiltont a Miami Nagydíjon, mert az első előzését az FIA szabálytalannak találat, és visszaparancsolta őt a hétszeres világbajnok mögé.

    A televíziós közvetítésből szinte teljes egészében kimaradt a Lewis Hamilton és George Russell között a Miami Nagydíj hajrájában történt csata, és így az is, hogy a fiatalabbik britnek vissza kellett engednie maga elé a hétszeres világbajnokot.

    A biztonsági autós fázisból profitáló, és így Hamilton elé kerülő Russell az 50. körben, a 11-es/12-es kanyarban támadta meg a nála régebbi és keményebb keveréken autózó csapattársát, a csata közben pedig négy kerékkel elhagyta a pályát. Noha a Mercedesnél nem találtak kivetnivalót az előzésben, és mivel Russell amúgy is gyorsbab volt, nem is állt volna érdekükben visszacserélni a pozíciókat, az FIA utasítást adott erre.

    „Nem volt párbeszéd az FIA-val, és ennek szerintem így is kell lennie. Az FIA volt az, amely megkeresett minket és azt mondta, »vissza kell cserélniük a pozíciókat«” – nyilatkozta a Racefans kérdésére Toto Wolff a Mercedes futam utáni sajtóbeszélgetésén.

    Russell végül a célegyenesben elengedte Hamiltont. „Vissza kell adnunk a helyet Lewisnak, mert lementél a pályáról, amikor megelőzted. Minél előbb adod vissza a pozíciót, annál több esélyed lesz támadni” – szólt Riccardo Musconi, Russell versenymérnöke pilótája fülére, majd miután megtörtént az elengedés, közölte vele, hogy „most már szabadon támadhatod.”

    Russell még abban a körben visszaelőzte csapattársát a 11-es kanyar előtt, így az ötödik helyen végzett, a futam után pedig elmondta, hogy jó és tiszteletteljes csatát vívott Hamiltonnal.

    „Nyilván egy kicsit több helyet kell hagyni, amikor az ember a csapattársával csatázik, mint amennyit szokott. Az egy olyan kanyar, amelyben nem igazán lehet megítélni, hogy hol van a pálya széle, mert csak egy fehér vonal jelenti azt. Amikor szóltak, hogy helyet kell cserélnünk, az kissé frusztráló volt, mert akkor már kezdtem utolérni az előttem haladókat, de szerencsére mindketten egy darabban értünk célba” – összegzett.

    Russell egyelőre megtartotta a negyedik helyét a pontversenyben 59 egységgel, miközben Hamilton a hatodik helyen áll 36 ponttal.

  • Hamilton megkérdőjelezte a Mercedest: Ez az ő feladatuk lenne

    Hamilton megkérdőjelezte a Mercedest: Ez az ő feladatuk lenne

    Lewis Hamilton nem értette, miért neki kell eldöntenie azt, hogy kereket akar-e cserélni.

    Miután Lando Norris és Pierre Gasly találkoztak, a McLaren miatt be kellett hívni a Safety Car-t a pályára. Többen amellett döntöttek, hogy kimennek a boxba friss gumikért, míg a csillagosok ezt a határozatot a hétszeres világbajnokra bízták. A brit versenyző viszont visszadobta a labdát a csapatnak, mondván nekik kell ezt eldönteni, hiszen ők látják az adatokat.

    George Russell egy ingyen kiállást szerezve csapattárs mögé került, majd a két Ezüst Nyíl egymással harcolt, miután megelőzték a hibázó Valtteri Bottast. Végül  a fiatalabb versenyző futott be előbb a célba. Hamilton azonban nem volt boldog:

    „Fogamam sem volt mit csinálnak a többiek, vagy hol vannak most épp. Mikor a csapat azt válaszolta, hogy döntsek én… nekem nincsenek meg a megfelelő információim ehhez. Az ő feladatuk az, hogy ilyen szituációkban helyettem lépjenek. Ma nem adták meg ezt nekem, és nem értem miért.” – nyilatkozta a 37 éve pilóta.

    Hamilton a rajt után ugyan összeért Fernando Alonsóval, de szerinte a találkozó semmivel sem befolyásolta autóját. Örült annak, hogy pontot szerzett és már nagyon várja az új fejlesztéseket:

    „Az autó más volt ahhoz képest, mikor felálltam a rajtrácsra. Biztos vagyok benne, hogy ellenőrizni fogják mi történt. Kemény ütközés volt, de rendben kellett lennie. A legtöbbet hoztam ki a helyzetből, és csapatként sok pontot gyűjtöttünk. A megbízhatóság jó. Izgatottan várom már azt, hogy előrébb lépjünk.” – tette hozzá Hamilton.

  • Norrist nem lepte meg a Mercedes: Nem sokan tanulmányozzák GPS-t

    Norrist nem lepte meg a Mercedes: Nem sokan tanulmányozzák GPS-t

    Lando Norris nem lepődött meg a Mercedes javulásán.

    A csillagosok a pénteki napot jól kezdték George Russell-lel, majd szombaton Lewis Hamilton került jobb pozícióba. A fejlesztésekkel felpakolt W13 jobban teljesít, bár maguk a versenyzők sem értik teljesen, hogyan hozzák ki a legtöbbet konstrukciójukból.

    A McLaren pilótáját viszont nem lepte meg az, hogy az Ezüst Nyilak előrébb ugrottak. Norris szerint aki tanulmányozta az adatokat és a GPS-t, az láthatta a Mercedes teljesítményét.

    „Egyáltalán nem lepett meg. Hányadik helyen végeztek Bahreinben? 4. és 5.? Egész évben erősek voltak. Csak azért mert jobban delfineznek, mindenki azt várja, hogy gyengébbek lesznek. A lassú kanyarokban viszont rendkívül erősek. Ott az ő versenygépük teljesít valószínűleg a legjobban. Soha senki nem nézi meg a GPS-t, és az adatokat, azért nem tűnik fel az embereknek.” – magyarázta a 22 éves versenyző.

    Sergio Pérez osztja Norris véleményét:

    „Néhány helyen gyorsak voltak, csak némi finomhangolásra van szükségük. Jó, hogy itt vannak, remélhetőleg egy jó versenyt futunk.”

  • Magnussen az égési sérülést is vállalná a jegygyűrűjéért

    Magnussen az égési sérülést is vállalná a jegygyűrűjéért

    Több F1-es versenyző is megszólalt az ékszerek viselésével kapcsolatos folyamatos vitáról.

    Az FIA szigorítást vezetett be, mi szerint a versenyzők nem viselhetnek semmilyen ékszert az autóban, biztonsági okokból. Ez leginkább Lewis Hamiltonnak nem tetszett, aki megannyi ékszert szokott viselni.

    A hétszeres világbajnok szerint ez visszalépés. Azt is felvetette, hogy a Mercedes akár arra is kényszerülhet, hogy tartalékversenyzőt alkalmazzon helyette, ha a Forma-1 megtiltja neki, hogy ékszerekkel versenyezzen.

    Pénteken egy ellenőrző dokumentumból derült ki, hogy a csapat nem erősítette meg, hogy Hamilton „betartja azt a követelményt, hogy nem viselhet ékszereket, testpiercing, fém nyaklánc vagy karóra formájában”.

    Később Hamilton két futamra haladékot kapott kapott.

    Bár a történet Hamiltonra éleződött ki, és Sebastian Vettel „alsógatyás tüntetésére”, az ékszerstop kisebb-nagyobb mértékben a többieket is érinti. Többen viselnek például gyűrűt, jegygyűrűt.

    Pierre Gasly elismerte, hogy át tudja érezni Hamilton álláspontját.

    „Megértem, tényleg megértem. Úgy gondolom, hogy vannak fontosabb dolgok, amikre koncentrálni kell, de értékelem, hogy az FIA vigyáz a biztonságunkra. Ez az ő prioritásuk és a mi prioritásunk is.”

    „Az én személyes esetemben vannak olyan vallási tárgyak is, amelyeket magamnál hordok, amikor versenyzek, amelyek fontosak számomra, és nem érzem magam kényelmesen, ha nincsenek velem, mikor vezetem az autót, és úgy érzem, hogy ez egy kicsit személyes dolog.”

    „Szabadságot kell kapnunk arra, hogy azt tegyük, amit helyesnek érzünk.”

    Gasly azonban nagyra értékeli az FIA szándékait is.

    „Végső soron felelősségünk van abban, hogy kimegyünk oda, kockáztatjuk az életünket, és úgy érzem, hogy ez személyes döntés kell, hogy legyen, de tisztelem az FIA-t és az akaratukat, hogy mindig javítsanak a biztonságon” – tette hozzá.

    „De örülnék egy beszélgetésnek velük, hogy lássuk, találunk-e jobb megoldást, mint egy ilyen szigorú döntés, mint amilyet ők hoztak, szóval meglátjuk, mit tehetünk.”

    „Ugyanakkor a testünkről is szó van, szóval, mint minden mással esetben is, amikor idősebb vagy, kész vagy vállalni a következményeket, ha azt akarod csinálni, amit akarsz.”

    Sergio Perez mindeközben bízik abban, hogy a versenyzők és az FIA kompromisszumra jutnak az ékszerek ügyében.

    „Az FIA szempontjából jó, ha a biztonságunkra figyel, mert végső soron ez a mi érdekünk” – mondta a Red Bull versenyzője.

    „De ahogy Lewis is mondta, ő már annyi éve ebben a sportban van, és csinálja ezt, és már megvannak ezek (az ékszerek/piercingek) egy ideje, szóval nem olyan egyszerű eltávolítani őket.”

    „Szerintem jó lenne kompromisszumot találni, hogy együttműködjünk velük (az FIA-val), és csak biztosítsuk, hogy mindannyian egy oldalon legyünk, és ne egymás ellen. Azt hiszem, ez lesz a fontos dolog.”

    A szigorítás másik kritikusa Kevin Magnussen, aki nem örül annak a követelésnek, hogy vegye le a jegygyűrűjét.

    „Megértem, amit mondanak” – ismerte el a dán – „De ez egy jegygyűrű az ujjadon.”

    „Elviselek egy kis plusz égést az ujjamon, cserébe, hogy a jegygyűrűmben versenyezhessek” – tette hozzá. „És ha valami történne, valami rossz, akkor is a jegygyűrűmet szeretném viselni. Elég rossz érzés lenne levenni.”

    „Egy ilyen dolog kapcsán, mint a jegygyűrű, vállaljuk ezt a felelősséget.”

  • Hamilton nem tágít, állandó kivételt akar az ékszerszabály alól

    Hamilton nem tágít, állandó kivételt akar az ékszerszabály alól

    Lewis Hamilton mégsem hajlandó megválni minden ékszerétől, amivel könnyen lehet, hogy nem hagy mást választást az FIA-nak, minthogy a Nemzetközi Automobil Szövetség megbüntesse őt.

    Kissé elszabadult az ékszerhelyzet a Miami Nagydíj hétvégéjén. Az FIA ettől a versenytől arra kötelezte a csapatokat, hogy autójuk szabályossága mellett azért is vállaljanak felelősséget, hogy pilótáik öltözete megfelel-e a reguláknak. Mindez a szövetség által még az Ausztrál Nagydíj előtt előtérbe helyezett szigorítás eredménye, amivel a biztonsági kockázatot jelentő fémékszerek viselését akarják megszüntetni, illetve rá szeretnék venni a pilótákat, hogy viseljék a nem mellesleg kötelezően előírt tűzálló alsóneműt.

    A pilóták többsége szerint mindez ugyanakkor nem tartozik a fontos ügyek közé, emiatt többen is értetlenül állnak a szigor előtt. A leginkább a több ékszert is viselő Lewis Hamilton tiltakozik, aminek jeléül ékszerekkel teleaggatva jelent meg az FIA pénteki sajtótájékoztatóján. 

    Úgy tűnt, forszírozza bármennyire is a dolgot az FIA, a Mercedes versenyzője nem fog megválni az ékszereitől, végül azonban a szövetség orvosi bizottságával történt találkozó után hajlandó volt levenni a könnyen eltávolítható ékszereit, miközben két versenyes haladékot kapott azok levételére, amelyekhez szakember segítsége kell.

    Ennek értelmében Hamiltonnak a május végi Monacói Nagydíjra kell teljesen ékszermentesnek lennie, és úgy tűnt, az is lesz. Csakhogy a miami időmérő után a 37 esztendős pilóta kijelentette, noha a füléből kivette az ékszereket, az orrából nem tervezi eltávolítani azt a platinából készült piercinget, amelynek kivétele nem oldható meg azonnal. „Kivételt kaptam itt, és kivételt fogok kapni az év hátralevő részére” – mondta.

    Hamilton utalt arra, hogy a jeggyűrűk is engedélyezettek, ami a The-Race szerint azért van, mert azokra nem tér ki külön a szabályokban a piercingek viselésére vonatkozó paragrafus. Mint ahogyan a például Fernando Alonso által a tavalyi biciklis balesete miatt, egészségügyi okokból viselt karkötőre sem, így elképzelhető, hogy több pontosításra is szükség lesz a közeljövőben.

    Az nem világos, hogy Hamilton valóban engedményt fog-e kapni a Monacói Nagydíj utáni versenyekre is, avagy az FIA kénytelen lesz megbüntetni őt. Amennyiben utóbbi valósul meg, előbb-utóbb akár a pontlevonás veszélye is fenyegetheti őt és a Mercedest.

    Hamilton mindenesetre továbbra sem érti, hogy az FIA miért kezdett el hirtelen a fémékszerek jelentette biztonsági kockázat miatt aggódni. „Amikor szóltak nekem az ékszerekről, azt mondták, hogy a biztonság mindenek felett áll. Nos, mi történt az elmúlt 16 évben? 16 éve viselek ékszereket, úgyhogy ezek szerint a biztonság eddig nem jelentett problémát” – mutatott rá.

    Amikor pedig felvetették neki, hogy Monacóban, a két versenyes haladék letelte utáni első versenyen is hasonló kiállásra számíthatunk-e tőle, mint a Miami Nagydíj pénteki sajtótájékoztatóján, a következőt válaszolta: „Persze. Legközelebb négy órát fogok hordani.”

  • Schumacher: Hamilton és Vettel tiltakozása elég gyerekes

    Schumacher: Hamilton és Vettel tiltakozása elég gyerekes

    Ralf Schumacher szerint Lewis Hamilton és Sebastian Vettel gyerekes tiltakozásba kezdett.

    Az ékszerekre és az alsónadrágokra vonatkozó szabályozás mellett újfent nem tudtak elmenni a világbajnokok. A brit versenyző a pénteki sajtótájékoztatón pakolta fel magára az értékeit, míg a német pilóta az alsóneműjét húzta overáljára.

    A Mercedes hétszeres világbajnoka arra is késszen állt, hogy bojkottálja a versenyhétvégét, míg Vettel is úgy vélte, hogy ez a szabályozás Hamilton ellen szólt.

    Schumacher azonban feleslegesnek tartja a két versenyző harcát:

    „A biztonság mellett kellene elkötelezniük magukat. Különösen Romain Grosjean balesete után… a versenyzőknek ezt igazán illene tudniuk. Az FIA-nak teljesen igaza van. A fiatal pilótáknak a Formula 4-ben és a Formula 3-ban látniuk kell, hogy a Forma-1-ben betartják a szabályokat. Amikor olyan tapasztalt versenyzők, mint Hamilton és Vettel kigúnyolják a Szövetséget… szerintem ez elég gyerekes.” – nyilatkozta az ex-pilóta.

  • Hamilton biztosan nem lesz a Chelsea résztulajdonosa

    Hamilton biztosan nem lesz a Chelsea résztulajdonosa

    Lewis Hamilton és Serena Williams sem lesz résztulajdonos a Chelsea labdarúgócsapatánál, miután a klub egy másik konzorciummal egyezett meg.

    Hamilton és Williams 10-10 millió fonttal szálltak volna be az üzletbe, egy Sir Martin Broughton nevű üzletember vezette konzorcium keretein belül. A klub tulajdonjoga végül az LA Dodgers baseball csapatot is birtokló Todd Boehly befektetőcsoportjához került, akik összesen 4,25 milliárd fontot fizetnek. A tavaly Bajnokok Ligáját nyerő együttes eladása az eddigi, orosz nemzetiségű tulajdonos, Roman Abramovics elleni szankciók bevezetése után vált indokolttá.

    A klubért fizetett 4,25 milliárd fontból 2,5 egy befagyasztott brit bankszámlára került, melynek egészét jótékonysági ügyekre fordítják, ezt Roman Abramovics is megerősítette, a klub közleménye szerint. A maradék 1,75 milliárd sorsa pedig az lesz, hogy a klubbal kapcsolatos befektetésekre fordítják, mint például a stadionra, az akadémiára, vagy a női csapatra.