Címke: Lewis Hamilton

  • Verstappen volt a leggyorsabb az időmérő előtt Silverstone-ban

    Verstappen volt a leggyorsabb az időmérő előtt Silverstone-ban

    Max Verstappen volt a leggyorsabb a Brit Nagydíj harmadik szabadedzésén, a második legjobb időt Sergio Pérez autózta, míg a harmadik Charles Leclerc lett.

    A versenyzők fele azonnal kihajtott a pályára, míg a többiek inkább kivártak. A szél ismét megnehezítette a pilóták dolgát. Az első mért köröket az Alpine versenyzői pakolták a listára (Ocon – Alonso), majd a Daniel Ricciardo és Lando Norris is csatlakozott hozzájuk.

    Charles Leclerc produkálta az első mérvadó időt, mögé Sergio Pérez és Carlos Sainz ért fel. A delfinezés továbbra sem javult a Ferrarinál és a Mercedesnél, a Scuderia spanyol versenyzője panaszkodott is a jelenségre.

    Fél óra elteltével Max Verstappen ugrott az élre, Lewis Hamilton és Charles Leclerc előtt. Carlos Sainz és George Russell a negyedik és ötödik helyet foglalta el, míg az első 10-be rajtuk kívül Sergio Pérez, Fernando Alonso, Guanyu Zhou, Mick Schumacher és Lance Stroll fért be.

    A legtöbb versenyző a lágykeverékű abroncsokat nyúzta, ám az AlphaTauri és a McLaren versenyzői a közepesekre szavaztak. Az utolsó 15 percben már mindenki a piros oldalfalú Pirelliket tette fel. Max Verstappen fél másodperces előnyt talált Charles Leclerc-hez képest, míg a két Mercedes áthámozta magát Carlos Sainzon.

    Az eső ugyan ijesztgette a mezőnyt, ám nem zavarta meg végül a gyakorlás menetét.

    Pérez végül megelőzte Leclerc-t ám Verstappenhez ő sem tudott közelebb kerülni.

    Az időmérő előtt így Max Verstappen bizonyult a leggyorsabban Sergio Pérez és Charles Leclerc előtt. Mögöttük George Russell, Lewis Hamilton, Carlos Sainz, Lando Norris, Valtteri Bottas, Mick Schumacher és Fernando Alonso zárta az első 10-et.

    Pozíció Versenyző Csapat Leggyorsabb kör Időkülönbség Megtett körök száma
    1 Max Verstappen Red Bull 1:27.901 18
    2 Sergio Pérez Red Bull 1:28.311 + 0.410 21
    3 Charles Leclerc Ferrari 1:28.348 + 0.447 21
    4 George Russell Mercedes 1:28.426 + 0.525 21
    5 Lewis Hamilton Mercedes 1:28.488 + 0.587 24
    6 Carlos Sainz Ferrari 1:28.689 + 0.788 21
    7 Lando Norris McLaren 1:29.102 + 1.201 20
    8 Valtteri Bottas Alfa Romeo 1:29.185 + 1.284 20
    9 Mick Schumacher Haas 1:29.510 + 1.609 21
    10 Fernando Alonso Alpine 1:29.520 + 1.619 20
    11 Esteban Ocon Alpine 1:29.552 + 1.651 24
    12 Sebastian Vettel Aston Martin 1:29.593 + 1.692 25
    13 Zhou Guanyu Alfa Romeo 1:29.752 + 1.851 17
    14 Alexander Albon Williams 1:29.780 + 1.879 22
    15 Pierre Gasly AlphaTauri 1:29.885 + 1.984 23
    16 Lance Stroll Aston Martin 1:29.892 + 1.991 26
    17 Yuki Tsunoda AlphaTauri 1:30.039 + 2.138 22
    18 Daniel Ricciardo McLaren 1:30.293 + 2.392 21
    19 Nicholas Latifi Williams 1:30.489 + 2.588 16
    20 Kevin Magnussen Haas 1:30.523 + 2.622 19
  • Hamilton: Nem vagyunk messze az élmenőktől

    Hamilton: Nem vagyunk messze az élmenőktől

    Lewis Hamilton kifejezetten elégedett volt a Brit Nagydíj pénteki napját követően. A hazai hős mindkét gyakorlást a 2. helyen fejezte be és szerinte a Mercedesnek akár a Red Bull és a Ferrari ellen is lehet keresni valója a vasárnapi versenyen.

    A silverstone-i hétvége közel sem indult ideálisan a Forma-1 mezőnye számára, mert az első szabadedzés főszereplője az eső volt. Emiatt nem is nagyon hajtottak ki a pályára a versenyzők, de Hamilton a gyakorlás vége felé kigurult a pályára, amivel megörvendeztette a hazai publikumot.

    A bajnoki címvédő istálló rengeteg fejlesztést hozott a mostani versenyre, ami miatt nagy reményekkel vágtak is neki a részben hazai futamuknak. Az újítások egyelőre hozzák azt, amit reméltek tőlük a mérnökök, ugyanis Hamilton mindössze 163 ezredmásodperccel maradt el Carlos Sainz 2. szabadedzésen autózott győztes idejétől.

    „A fejlesztéseink főként az autó leszorítóerejét növelte tovább” – magyarázta Hamilton a pénteki nap végén. „Nehéz érezni a különbségeket, mert Kanada és Silverstone két teljesen különböző karakterisztikájú pálya. Montreál egy nagyon gyors pálya, ami miatt kis szárnyakkal mentünk és nem igazán éreztem a több leszorítóerő hatását. Itt azonban más igen, mert Silverstone-ban vannak lassabb szakaszok is, ahol szükséged van a tapadásara.”

    „Még mindig nagyon élvezem itt a vezetést, mert a pálya rengeteg kihívást hord magában. A versenytempónk nem olyan jó, mint a többieké, de nem járunk messze tőlük. Ez már fejlődés a számunkra és biztos vagyok benne, hogy holnapra még jobbak leszünk.”

    A hétszeres világbajnok hozzátette, hogy „sürgősen javítaniuk kell az autó pattogásán”, mert az továbbra is rossz hatás gyakorol a W13 egyensúlyára, ugyanakkor hozzátette azt, hogy „ezen téren jobb a helyzet, mint az hetekkel ezelőtt volt” Bakuban, ahol a futamot követően alig bírt kiszállni az autójából.

  • Hamilton lett a legtöbbet adományozó sportoló

    Hamilton lett a legtöbbet adományozó sportoló

    Lewis Hamilton az előkelő, ötödik helyen végzett a Sunday Times adományozó listáján, ezzel pedig ő lett a legtöbbet adományozó sportoló.

    A listát nem a konkrét jótékony célra fordított pénzösszeg alapján állították össze, hanem úgy, hogy az illető a bevétele hány százalékát adományozta el. Lewis Hamiltonnál ez a szám 7% körüli, vagyis a nagyjából 300 millió fontnyi vagyonából körülbelül 20 milliót adakozott.

    Ez is főleg az elmúlt hónapokban ment el, amit a saját maga által elindított alapítványnak, a Mission 44-nek bocsájtott rendelkezésére, mely a sokféle háttérrel rendelkező fiatalok motorsportba kerülését segíti.

    Hamilton olyan neveket előz meg a listán, mint például a Liverpool futballistája, Mohamed Salah, aki 2,5 millió fontot adományozott egészségügyi szervezeteknek, ez pedig vagyona 6%-át teszi ki.

  • Sainz volt a leggyorsabb, Hamilton ismét második

    Sainz volt a leggyorsabb, Hamilton ismét második

    Carlos Sainz volt a leggyorsabb a Brit Nagydíj második szabadedzésén, a második legjobb időt Lewis Hamilton autózta, míg a harmadik Lando Norris lett.

    Az első gyakorláson az eső volt a főszereplő Silverstone-ban, így a napos időben kezdődő második edzésre mindenki azonnal kihajtott. Az első mérvadó időt Charles Leclerc autózta, mögé csapattársa zárkózott fel. A Red Bull egyelőre a harmadik és negyedik helyet kaparintotta meg (Verstappen – Pérez), míg Lando Norris keveredett mögéjük.

    A szél megnehezítette a versenyzők dolgát, ezen felül a feltartásokkal is meg kellett küzdeniük.

    Úgy tűnt az első szabadedzésen, hogy a Mercedes delfinezése már nem olyan szembetűnő, ám Lewis Hamilton jelentette csapatának, hogy a nagy sebességű kanyarokban meggyűlik a baja a jelenséggel. A Ferrari és az Alpine versenyautói is látványosan pattogtak.

    Fél óra elteltével Carlos Sainz állt az élre, mögé meglepetésre Lando Norris ért fel. Mind a két versenyző a lágykeverékű abroncsokon futotta legjobb idejét. A harmadik pozícióba Charles Leclerc került, míg Fernando Alonso, George Russell, Max Verstappen, Sergio Pérez, Lance Stroll és Yuki Tsunoda fért be még az első 10-be.

    A csapatok a hosszú etapokra készültek, miközben Pierre Gasly jelezte, hogy valami nincs rendben az autójával. Daniel Ricciardo megkérte a csapatát, hogy nézzék meg a padlólemezét, miközben a McLarennél fordítva akarták feltenni Lando Norris hátsó kerekét. A csapat problémáját az emelő is megnehezítette, ugyanis feladta a harcot az elem.

    Max Verstappen is feltette a lágykeverékű abroncsot, ám csak a McLaren britje mögé került. Lewis Hamilton azonban mind a két riválisát megelőzte.

    Sebastian Vettelt visszatolták a garázsába, ugyanis megsérült a padlólemeze. A német versenyző viszont nem járt a pálya mellett, amit tudatott is csapatával.

    A második szabadedzésen végül Carlos Sainz lett a leggyorsabb, Lewis Hamilton és Lando Norris előtt. Max Verstappen legjobb ideje csak a negyedik helyre volt elég, míg az első 10-be még Charles Leclerc, Fernando Alonso, Sergio Pérez, George Russell, Daniel Ricciardo és Lance Stroll fért be.

    1 Carlos Sainz Ferrari 1:28.942 27
    2 Lewis Hamilton Mercedes 1:29.105 + 0.163 20
    3 Lando Norris McLaren 1:29.118 + 0.176 28
    4 Max Verstappen Red Bull 1:29.149 + 0.207 17
    5 Charles Leclerc Ferrari 1:29.404 + 0.462 24
    6 Fernando Alonso Alpine 1:29.695 + 0.753 18
    7 Sergio Pérez Red Bull 1:29.753 + 0.811 17
    8 George Russell Mercedes 1:29.799 + 0.857 28
    9 Daniel Ricciardo McLaren 1:29.902 + 0.960 25
    10 Lance Stroll Aston Martin 1:29.942 + 1.000 17
    11 Valtteri Bottas Alfa Romeo 1:30.000 + 1.058 28
    12 Sebastian Vettel Aston Martin 1:30.057 + 1.115 19
    13 Esteban Ocon Alpine 1:30.238 + 1.296 12
    14 Alexander Albon Williams 1:30.263 + 1.321 14
    15 Zhou Guanyu Alfa Romeo 1:30.271 + 1.329 26
    16 Yuki Tsunoda AlphaTauri 1:30.338 + 1.396 28
    17 Kevin Magnussen Haas 1:30.480 + 1.538 26
    18 Pierre Gasly AlphaTauri 1:30.510 + 1.568 27
    19 Mick Schumacher Haas 1:30.609 + 1.667 28
    20 Nicholas Latifi Williams 1:31.326 + 2.384 26
  • Bottas és Hamilton került az élre az eső áztatta első szabadedzésen

    Bottas és Hamilton került az élre az eső áztatta első szabadedzésen

    Valtteri Bottas volt a leggyorsabb a Brit Nagydíj első szabadedzésén, a második legjobb időt Lewis Hamilton autózta, míg a harmadik Carlos Sainz lett.

    Az angol időjárás nem hazudtolta meg magát, ugyanis csapadákkal várta a száguldó cirkuszt. A Mercedes versenyzői hajtottak ki először a pályára, hogy elvégezzék installációk körüket és megörvendeztessék a haza szurkolókat.

    Az eső mindeközben jobban rákezdett, így a mezőny többsége inkább a boxban maradt. Carlos Sainz és Charles Leclerc is megnézte magának a pályát.

    A monacói versenyző maradt kint legtovább a nedves aszfaltcsíkon, hozzá Sergio Pérez, Fernando Alonso, Esteban Ocon és Alex Albon zárkózott fel. Kis idő elteltével Yuki Tsunoda is csatlakozott a többiekhez.

    Daniel Ricciardo, Lance Stroll és Sebastian Vettel is kimerészkedett, a többiek addig nyugodtan üldögéltek a boxukban. Mért kört csak Leclerc, Sainz, Magnussen, Stroll, Tsunoda és Vettel teljesített.

    Fél óra elteltével Carlos Sainz állt az élen, Valtteri Bottas és Charles Leclerc előtt. Mögöttük még Mick Schumachernek Guanyu Zhounak, Kevin Magnussennek, Lance Strollnak, Yuki Tsunodának és Sebastian Vettelnek volt mért ideje.

    Az utolsó 10 percben Lewis Hamilton hajtott ki egyedül a pályára, hogy megörvendeztesse a közönséget. Az utolsó percekben már előkerültek a száraz pályás gumik, így egyre többen merészkedtek ki az aszfaltcsíkra.

    Lando Norris révén megmutatták a pedálkamerát is, míg végül az edzésnek a piros zászló vetett véget, ugyanis Lance Stroll ásta el az autóját a sóderágyban.

    Végül Valtteri Bottas bizonyult a „leggyorsabbnak” Lewis Hamilton a második legjobb időt autózta, míg a harmadik Carlos Sainz lesz. Az első 10-be még Charles Leclerc, Mick Schumacher, Guanyu Zhou, Kevin Magnussen, Lance Stroll, Yuki Tsunoda és Sebastian Vettel fért be. A többiek nem teljesítettek mért kört.

    1 Valtteri Bottas Alfa Romeo 1:42.249 9
    2 Lewis Hamilton Mercedes 1:42.781 + 0.532 10
    3 Carlos Sainz Ferrari 1:42.967 + 0.718 8
    4 Charles Leclerc Ferrari 1:43.801 + 1.552 7
    5 Mick Schumacher Haas 1:43.895 + 1.646 3
    6 Zhou Guanyu Alfa Romeo 1:46.171 + 3.922 4
    7 Kevin Magnussen Haas 1:48.161 + 5.912 3
    8 Lance Stroll Aston Martin 1:51.243 + 8.994 5
    9 Yuki Tsunoda AlphaTauri 1:51.373 + 9.124 5
    10 Sebastian Vettel Aston Martin 1:59.168 + 16.919 5
    11 George Russell Mercedes 2
    12 Sergio Pérez Red Bull 3
    13 Esteban Ocon Alpine 2
    14 Fernando Alonso Alpine 1
    15 Alexander Albon Williams 1
    16 Daniel Ricciardo McLaren 4
    17 Pierre Gasly AlphaTauri 3
    18 Lando Norris McLaren 4
    19 Nicholas Latifi Williams 1
    20 Max Verstappen Red Bull 3
  • Verstappen Hamilton oldalára állt Piquet-vel szemben

    Verstappen Hamilton oldalára állt Piquet-vel szemben

    A napokban látott napvilágot, hogy korábban Max Verstappen barátnőjének édesapja, a háromszoros világbajnok Nelson Piquet rasszista megjegyzést tett Lewis Hamiltonra. Az eset nagy botrányt keltett és megannyi csapat, versenyző és maga a Forma-1 is arról számolt be, hogy elfogadhatatlannak tartják ezt a magatartást, és elhatárolódnak tőle.

    A felháborodásra reagálva Piquet egy rokona írt pár sort Instagramon (majd a kapott kommentáradat miatt később privátra állította profilját), melyben elmondta, hogy az ominózus kifejezés teljesen ártatlanul hangzott el, családon belül is szokták használni. A posztot Verstappen barátnője, Kelly Piquet is lájkolta, mintegy egyetértését kifejezve.
    Verstappen azonban maga is kiállt Hamilton mellett. A holland szerint „nem volt helyes ilyen szavakat használni”, és azt állította, hogy minden versenyző a változtatásokat sürgető lépés mögött áll.

    „Általánosságban úgy gondolom, hogy az egész világon, nem csak a Forma-1-ben, nem helyes ezeket a szavakat használni. Ez már az oktatással elkezdődik, manapság már fiatalabb korban, otthon és az iskolában. Meg kell tanítani, hogy ilyen dolgokat nem lehet mondani vagy használni egyáltalán” –  mondta a regnáló világbajnok a Sky Sports F1-nek.
    „Ezen dolgozunk. Az F1 Lewisszal együtt dolgozik ezen a jövőre nézve. Az összes versenyző e mögött áll és támogatja ezt” – tette hozzá Verstappen.

    Piquet azóta bocsánatot kért a megjegyzéseiért, de hozzátette, hogy nem volt rosszindulatú szándék a megjegyzése mögött.

  • Ecclestone: Lewisnak örülnie kellene, hogy Piquet bocsánatot kért tőle

    Ecclestone: Lewisnak örülnie kellene, hogy Piquet bocsánatot kért tőle

    Bernie Ecclestone szerint Lewis Hamiltonnak „örülnie kellene”, amiért Nelson Piquet bocsánatot kért tőle.

    A háromszoros világbajnok tavaly illetlen megjegyzést használt a brit versenyzővel kapcsolatban. A napokban kapott figyelmet a felvétel, ami után az F1 és a Mercedes is közleményt adott ki. A hétszeres világbajnok is felszólalt, sőt több csapat és versenyző is kiállt mellette. Paulo Coelho a brazil nép nevében kért bocsánatot a 37 éves pilótától, míg Piquet közleményben tisztázta a helyzetet.

    A brazil ex-versenyző szerint félre fordították a szavait, ugyanis a portugál köznyelvben nem társítanak rasszista jelentést a kifejezés mögé. Ugyanakkor teljes szívvel bocsánatot kért az érintettől.

    Ecclestone szerint tovább kellene lépni, és Hamiltonnak örülnie kellene, hogy bocsánatot kértek tőle:

    „Nagyon régóta ismerem Nelsont. Pár hete találkoztunk is, és együtt töltöttünk némi időt. Nelson nem az a fajta ember, aki olyat mondana, ami rosszat jelent. Valószínűleg sok olyan dolgot mond, ami felbosszanthat minket, vagy kicsit sértőnek tűnhet… neki viszont ez semmiség. Ez csak a beszélgetés része, Nelson soha se mondana semmi rosszat. Valószínűleg azt történhetet, hogy kirobbant és elragadtatta magát, mikor látta a lánya barátja, Max Verstappen balesetét. Nos, talán nekünk ez nem helyén való. Ám nem lett volna akkora szörnyűség, ha ezt Brazíliában mondja. Az emberek mondanak dolgokat… ha valaki egy kicsit túlsúlyos, vagy alacsonyt, mint én… biztos vagyok abban, hogy az emberek már tettek ezekre a dolgokra megjegyzéseket. Ha hallottam volna, gond nélkül tudtam volna kezelni a dolgot. Meglep, hogy Lewis (Hamilton) nem hagyta ezt annyiban. Most előjött a dolog, és Nelson bocsánatot kért. Úgy tűnik, hogy mindenki boldog, legalábbis annak kellene lennie.” – nyilatkozta Ecclestone.

  • A Red Bull revansot venne a tavalyi Brit Nagydíjért

    A Red Bull revansot venne a tavalyi Brit Nagydíjért

    A Red Bull egy győzelemmel vágna vissza a tavalyi Brit Nagydíjért.

    A 2021-es szezon történetében a silverstone-i verseny fordulópontként jellemezhető. Lewis Hamilton ugyanis az első körökben a hollanddal csatázott az első helyért. A rövidebbet a 24 éves fiatal húzta, mivel a gumifalba csapódott. Rutinellenőrzés céljából kórházba szállították Verstappent, míg Hamilton kitörő örömmel ünnepeltette magát a hazai közönsége előtt.

    Ezután kezdődött el a „háború” a két istálló között. Mivel idén a Mercedes nem tartozik az élmezőnybe, kevés esélyük van arra, hogy ismét a dobogó tetejére álljanak fel. Viszont a Red Bull revansot venne, és idén már elvinné a trófeát.

    „Felpörögve megyünk oda, és megpróbáljuk helyrehozni mindazt, ami tavaly történt.” – nyilatkozta Christian Horner.

    Adrian Newey egy év távlatából is bosszantónak tartja a tavalyi Brit Nagydíj eredményét, így mindent elkövetnek annak érdekében, hogy megfordítsák a szerencséjüket.

  • Nelson Piquet is megszólalt: Szeretném tisztázni a dolgokat

    Nelson Piquet is megszólalt: Szeretném tisztázni a dolgokat

    Nelson Piquet közleményt adott ki, amiben elmondja milyen kontextusban használta azt a bizonyos kifejezést Lewis Hamiltonra.

    Napok óta témát szolgáltat a háromszoros világbajnok tavalyi megjegyzése. A Youtube-videó azóta az F1-hez és a Mercedeshez is eljutott, sőt még Lewis Hamilton is reagált a brazil szavaira. A csapatok és versenyzők egy része is kiállt a hétszeres világbajnok mellet, sőt még Paulo Coelho is felszólalt.

    Piquet úgy érezte ideje tisztázni a történteket, így a következő nyilatkozatot adta ki:

    „Szeretném tisztázni a médiában keringő történeteket a tavaly elejtett megjegyzésemmel kapcsolatban. Nem gondolkodtam át jól a dolgot, és nem is szeretnék mentegetőzni emiatt. Viszont azt tisztázni szeretném, hogy az adott szó a portugál (brazíliai) köznyelvben, széleskörben a „fickó” vagy a „személy” szinonimájaként szerepel. Soha sem állt szándékomban sértésként használni. Soha sem használtam úgy azt a szót, ahogy azt egyes fordítások állítják. Határozottan elítélek minden olyan feltételezést, ami kimondja, hogy lekicsinylően nyilatkoztam egy versenyzőről a bőrszíne miatt! Teljes szívemből elnézést kérek mindenkitől akit ez érintett, Lewistól is, aki egy nagyon jó versenyző. Viszont a médiában és a közösségi platformokon keringő fordítások nem helytállóak. A diszkriminációnak nincs helye az F1-ben vagy a társadalomban. Örömmel tisztázom az ezzel kapcsolatos gondolataimat.”

  • Horner elismerte, hogy Masi hibázott Abu Dhabiban

    Horner elismerte, hogy Masi hibázott Abu Dhabiban

    Christian Horner nemrég elismerte, Michael Masi hibát követett el az újraindítás után az Abu Dhabi Nagydíjon.

    Lassan már a féltávot is eléri a 2022-es bajnokság, ám a tavalyi szezonzáró emléke még fel-fel csendül a száguldó cirkuszban. Michael Masi vitatható döntésein még nem tette túl magát a sportág, és valószínűleg még egy ideig előkerül a téma.

    Mikor az FIA megállapította, hogy emberi mulasztás történt, áthelyezték a szervezeten belül az ausztrált.

    A Bikák csapatfőnöke viszont a Racefans.net előtt nemrég elmondta, hogy egy hibát Masi számlájára tud írni.

    „Hibát követett el akkor, mikor nem az összes lekörözött autót engedte el. Úgy emlékszem, volt három autó, ami a mezőny közepén maradt, és nem tudták visszavenni a körüket. Ez volt az egyetlen hiba, amit elkövetett.” – magyarázta Horner.

    A Red Bull továbbra sem érti, miért nem állt ki a Szövetség a munkatársa mellett:

    „Nagyon durván a nyilvánosság elé lökték és a kirakatba tették. Az interneten sokan gyalázták és trollkodtak vele, míg a Szövetség nem igazán támogatta őt. Úgy éreztük tavaly, hogy sokszor olyan döntéseket hozott, amik ellenünk szóltak. Legyen szó a katari sárga zászlós incidensről, vagy Lewis (Hamilton) silverstone-i büntetéséről. Viszont tényleg sajnálom őt, támogatásra lett volna szüksége a bajnokság után. Hihetetlenül nehéz helyzetbe került.”

    Horner szerint másképp alakult volna a közvetítés és a futam utáni visszhang, ha fordított helyzet állt volna elő:

    „Sokkal kisebb ügy lett volna ebből, ha minden fordítva történik. Néha felteszem magamban azt a kérdést: vajon hogyan közvetítették volna az utolsó kört, ha Lewis nyer a végén? Ő lett volna a hős, nem pedig a gonosztevő, igaz? A valóság viszont az, hogy egy bajnokságot nem egy futamon nyerünk meg. Max ahogy vezetett tavaly… nem mindig a legjobb technika volt alatta, de olyan teljesítményt nyújtott, amivel 100%-osan megérdemelte a címet. Néha viszont történnek ilyen dolgok, néha vannak nehéz döntések a sportban. Nagyon csalódott voltam amiatt, ahogy az FIA kezelte Michaelt (Masi). Nagy nyomás nehezedd rá, hogy mielőbb újraindítsa a versenyt. Senki sem akarta azt, hogy a világbajnokság sorsáról a Safety Car döntsön.”