Címke: Lewis Hamilton

  • Piquet börtönbüntetést is kaphat a Hamiltonra tett megjegyzése miatt?

    Piquet börtönbüntetést is kaphat a Hamiltonra tett megjegyzése miatt?

    A brazil sajtó szerint akár büntetőjogi következményei is lehetnek Nelson Piquet megjegyzésének.

    A háromszoros világbajnok még tavaly tett pejoratív megjegyzést Lewis Hamiltonra, ám sajtóvisszhangot csak az idei Brit Nagydíj előtt kapott az ügy. Az F1 és a Mercedes közleményt adott ki, míg a hétszeres világbajnok a rasszizmus redukálására és cselekvésre ösztönözte követőit.

    Paulo Coelho bocsánatot kért a brit versenyzőtől a brazilok nevében, míg Piquet kontextust adott szavainak és bocsánatot kért.

    Az ügy azonban folytatódhat, ugyanis a brazil Lance! lap szerint büntetőjogi eljárás indulhat az ex-pilóta ellen. Három brazil parlamenti képviselő arra kérte az ügyészséget, hogy fontolják meg a büntetőjogi felelősségre vonást a háromszoros világbajnok ellen. Renan Gandolfi ügyvéd szerint pénzbüntetés, vagy akár még három év szabadságvesztés is járhat Piquet-nek, ha megállapítják a jogsértést.

  • Norris is üzent az újdonsült futamgyőztesnek: Ideje volt már

    Norris is üzent az újdonsült futamgyőztesnek: Ideje volt már

    Lando Norris is gratulált Carlos Sainznak az első győzelméhez.

    A spanyol és a brit versenyző a McLarennél voltak csapattársak, majd miután a Ferrari nem hosszabbított szerződést Sebastian Vettellel, felkeresték a 27 évs pilótát. 2021-ben így Sainz már Leclerc mellett vitézkedett, míg Norris megkapta Daniel Ricciardót.

    A két pilóta barátsága azonban töretlen maradt, így az első győzelmét ünneplő Sainznak Norris is gratulált:

    „Nagyon örülök Carlos sikerének. Ideje volt már, hogy megnyerjen egy futamot. Nagyon boldog vagyok! Azzal a Ferrarival egy másodperccel gyorsabb nálam.” – nyilatkozta nevetve a McLaren versenyzője.

    A fiatal brit pilóta Lewis Hamilton mellől rajtolt és sikerült is megelőznie pár kör erejéig a honfitársát. Ám a Mercedes versenyzője gyorsabb volt nála, így Norris feladni kényszerült a megszerzett pozíciót.

    „Szép csatát vívtunk Lewisszal (Hamilton), de sajnos el kellett engednem őt. Bíznod kell ilyenkor az emberekben. Ha tisztelnek téged, és tisztában vannak az autók határaival, akkor mindig szórakoztatóak az ilyen csaták.”

  • Wolff: Ha nem jön a Safety Car, Hamilton megnyerhette volna a versenyt

    Wolff: Ha nem jön a Safety Car, Hamilton megnyerhette volna a versenyt

    Toto Wolff szerint ha nem lép a pályára a biztonsági autó a verseny utolsó részében, akkor Lewis Hamilton meg is nyerhette volna a futamot.

    A Mercedes erős tempót mutatott a Brit Nagydíjon. A hétszeres világbajnok időközönként gyorsabb volt a Ferrarinál is, sőt a kerékcseréket követően pár kör erejéig még a versenyt is vezette. Az eltérő taktika lehetőséget biztosíthatott volna neki a győzelemre, ám Esteban Ocon technikai hibája miatt a pályára kellett küldeni a biztonsági autót.

    Charles Leclerc kivételével mindenki kereket cserélt, így a hétszeres világbajnok gumielőnye a spanyollal szemben elveszett. Végül Hamilton a harmadik helyen ért célba, mivel Sergio Pérez a Red Bull-lal megelőzte őt.

    A Mercedes csapatfőnöke elégedetten nyilatkozott a futam után. A német vezető szerint, ha nem kellett volna beküldeni a Safety Cart, akkor még a győzelem is elérhető lett volna.

    „Nagyon elégedett vagyok, az autónknak ma jó volt a teljesítménye. Meg is nyerhettünk volna a versenyt, és ez biztató. Az újraindítás után veszítettünk egy kicsit lendületből, de alig delfinezett az autónk. A közepes és a keménykeverékű abroncsokon is jól viselkedett a konstrukciónk. A lágyakon viszont nem volt meg a kellő tapadás. A biztonsági autó nélkül valószínűleg Lewis (Hamilton) megnyerte volna a versenyt. A végén került oda Pérez, Sainz pedig meglógott. A legbiztatóbb viszont az volt, hogy versenyképes autóval rendelkeztünk.” – nyilatkozta Wolff.

    A csillagosok csapatfőnöke elmondta, az a céljuk idén, hogy visszatérjenek a győztesek utcájába.

    „Mi csak versenyeket akarunk nyerni, és az élen harcolni a többiekkel. Ez a célunk.”

  • Hamilton, Sainz és Pérez támogatta a tüntetőket

    Hamilton, Sainz és Pérez támogatta a tüntetőket

    A hatóságok intézkedései és kérései ellenére a tüntetőknek sikerült bejutniuk a silverstone-i pályára.

    A csoport már a hétvége előtt jelezte, hogy demonstrálni akar a Brit Nagydíjon, hogy így hívják fel a figyelmet az olaj szennyezettségre. A rendőrség arra kérte őket, hogy ne menjenek be a pályára, ugyanis nemcsak saját testi épségüket veszélyeztetnék, hanem a versenyzőkét és sportbírókét is.

    Ám az első körös balest után a csoport pár tagja bejutott a pályára. A pilóták pár másodperccel ezelőtt kapták meg a piros zászlót, így még a versenyzésre kijelölt aszfaltcsíkon tartózkodtak.

    „Azt hittem azért rendelték el a piros zászlót, mert három srác szaladt felém. Az 5-ös kanyarba menet láttam őket. Támogatom őket, de egy kicsit óvatosabbnak kell lenniük, mert balesetet is okozhatnak és meg is hallhatnak.  ” – nyilatkozta Carlos Sainz.

    Végül a rendőrség 7 személyt tartóztatott le az eseményt követően. A fiatalok szószolója elmondta, nem fogják abbahagyni a demonstrációt.

    „Hány fiatalnak kell még cselekednie, hogy a kormány végre hallgasson ránk?” – tette fel a kérdést.

    Lewis Hamilton azonban kiállt a tüntetők mellett:

    „Nagy taps ezeknek a srácoknak. Imádom, hogy az emberek harcolnak a bolygónkért, több ilyen személyre lenne szükségünk.”

    Sergio Pérez viszont már nem volt ilyen megértő:

    „Nagyszerű látni, hogy az emberek küzdenek az ügyükért, de nyilvánvalóan nem szabadna kockáztatniuk a saját illetve mások épségét. Ugyanakkor biztos vagyok abban, hogy a Forma-1 még többet tehet. Továbbra is együtt kell dolgoznunk annak érdekében, hogy jó példát mutassunk.”

  • Hamilton bónuszként értékelte a dobogót

    Hamilton bónuszként értékelte a dobogót

    Hazai pályán a britek harmadik helynek örülhettek Lewis Hamilton révén, aki a verseny késői szakaszában ugrotta át a kemény gumin lévő Leclerc-t.

    A Mercedes a fejlesztéseknek köszönhetően egy picit közelebb került az éllovas Red Bull-Ferrari kettőshöz. Miután Max Verstappen autója megsérült, Hamilton a késői safety car után vívott parázs csatát Leclerc-rel és Pérezzel.

    „Először, szeretném megköszönni a tömegnek. A valaha volt legtöbben jöttek most ki, úgyhogy megköszönöm mindenkinek a támogatást. Ilyet sehol máshol nem látni. Ez egy hihetetlen csapat, ezért hálás vagyok.” emelte ki a hétszeres bajnok.

    „Ma mindent beleadtam, megpróbáltam utolérni a Ferrarikat, de gratulálnom kell Carlosnak. Most egyszerűen túl gyorsak voltak számunkra. A végén nagyon jó csatát vívtam Checóval, főleg az egyenesekben húztak el tőlünk. Hálás vagyok a csapatnak a munkáért, ami ezt a fejlesztést eljuttatta a pályára. Egy lépéssel közelebb jutottunk, úgyhogy folytatnunk kell a zárkózást.”

    Hamilton kiemelte, bár a kiállásnál veszítettek egy kis időt, mindkét keveréken jó volt a tempójuk. Viszont az egyenesben nem tudtak mit kezdeni a Red Bullal.

    „Még javulnunk kell, de ez egy nagy bónusz, hogy a dobogón lehetek. Annak is örülök, hogy mindenki megúszta a nagy balesete a verseny elején.

    Mi továbbra is nyomni fogjuk, a legjobbunkat fogjuk nyújtani, és mindenkinek pozitív dolgokat kívánok.”

  • Hamilton nem ért egyet Verstappen kifütyülésével

    Hamilton nem ért egyet Verstappen kifütyülésével

    Max Verstappen az időmérős második helye után ismét szembe kellett nézzen azzal, hogy kifütyülik, Lewis Hamilton pedig szólt néhány szót a riválisa érdekében.

    „Jobbak vagyunk ennél, szóval nem kell pfujolnunk” – szögezte le a hétszeres világbajnok a Motorsportweeknek nyilatkozva. „Nem értek egyet a pfujolással, itt mindenkit támogatni kellene. Nagyra értékelem az itteni szurkolókat, és talán néhányuk még érzi a tavalyi fájdalmat.”

    Ami pedig Hamilton saját időmérőjét illeti, alakulhatott volna jobban érzése szerint, és kissé csalódott.

    „Egy kicsit tényleg szomorú vagyok, olyan nagyszerű közönség volt itt. Úgy éreztem, nagyon keményen hajtottam, hogy az első sorba kerüljek, vagy hogy a pole pozícióért harcoljak. Szerintem az első háromban lehettünk volna, de legalább a második helyért mentem” – értékelt a kvalifikációt követően. „Az esőben, azt hiszem, volt esélyünk. Esőben kevesebb a pattogás, hiszen szárazon nagyobb a sebesség, így több a pattogás, ami rossz nekünk. A versenytempónk jobb volt, mint az egy körös tempónk, ez azért is van, mert megint csak lassabban haladsz a kanyarokban a versenyen. Az 5. helyről nehéz lesz, de megpróbálok majd előrébb jutni.”

    A Mercedes hozott fejlesztéseket Silverstone-ba, de Hamilton azért a helyén kezeli őket: „Mindenki keményen dolgozott. Hoztunk néhány alkatrészt az autóhoz, de ez nem volt egy nagyon nagy frissítés. Számunkra előrelépés volt, de szárazon nem hiszem, hogy versenyben lennénk az első három helyért.”

  • Ecclestone: Hamilton már sok mindent elfelejtett

    Ecclestone: Hamilton már sok mindent elfelejtett

    Bernie Ecclestone visszaszólt a hétszeres világbajnoknak, Lewis Hamiltonnak, aki felszólította a korábbi F1 vezért, hogy igazán elveszthetné a „platformját”, ahol szabadon beszélhet.

    A 91 éves üzletember szerint Hamilton moralizálása baromság, és azt mondta, hogy az a felvetés, miszerint túl öreg ahhoz, hogy érdemi véleménye legyen, kifejezetten durva.

    Egyeseket azonban nemcsak az zavart, hogy Ecclestone megpróbálta elmagyarázni Nelson Piquet portugálul alkalmazott „N-szó” használatát, hanem az is, hogy megvédte Vlagyimir Putyin orosz elnököt az ukrán konfliktus miatt. Mr. E. szombaton Roger Benoit-nak, a svájci Blick veterán tudósítójának beszélt erről, akit egyébként a barátjának tudhat:

    „Igen, lehet, hogy nem vagyok elég érzékeny. Sok dolgot másképp látok, és azért mondom ezeket, mert annyira szépen kérdezik. Egy kijelentésemhez azonban tartom magam – Putyin mindig tisztességes volt a Forma-1-gyel szemben. Ezt azonban nem mondhatom el az összes promóterről.”

    Hamilton dorgálásával kapcsolatban, Ecclestone azt tanácsolta a Mercedes versenyzőjének, hogy legközelebb gondolja meg alaposabban, ha betámadná:

    „Sok mindent elfelejtett Lewis. Amikor a Mercedes nem fizette ki neki azt amit kért, azonnal azt mondtam, hogy kifizetem a különbözetet. Mert az F1-nek szüksége van egy színesbőrűre, egy kínaira és egy nőre.”

  • Verstappen belerúgott a brit sajtóba: Magyarországon mekkora dráma volt

    Verstappen belerúgott a brit sajtóba: Magyarországon mekkora dráma volt

    Max Verstappen szerint a brit sajtó most úgy viselkedik, mintha a kifütyülés a világ legtermészetesebb dolga lenne.

    A silverstone-i közönség az időmérő után is füttykoncerttel köszöntötte a holland versenyzőt. Lewis Hamilton kiállt ellenfele mellett, míg az érintett leszögezte, nem zavarja a közönség reakciója. Ugyanakkor a Red Bull fenegyereke a brit sajtót is hibáztatja.

    Mikor tavaly a Magyar Nagydíjon hasonlóan viselkedett a közönség a hétszeres világbajnokkal szemben, akkor a média képviselői felháborodottan emelték fel hangjukat. Most azonban a holland szerint mindenki hallgat.

    „Nekem nem számít, és nem is fogok ügyet csinálni ebből. Én sem vagyok olyan személy, aki arra kényszerít valakit, hogy a másik ellen beszéljen. Hasonló a helyzet a brit médiával. Ha fordítva történt volna a dolog, akkor 100 kérdést kapnánk erről. Most érdekes, hogy egyet sem kaptam. Tavaly Magyarországon elég nagy drámát csináltak ebből.” – nyilatkozta Verstappen a holland De Telegraafnak.

    Verstappen szerint érdekes a sajtó hallgatása, de emiatt nem fog célt téveszteni:

    „Ez van, a Forma-1 világában ez még újdonságnak számít. Én viszont arra fogok koncentrálni, amire kell: gyorsan fogok menni a pályán.”

  • Red Bull: A Vips eset megmutatta, hogy egyáltalán nem toleráljuk a rasszizmust

    Red Bull: A Vips eset megmutatta, hogy egyáltalán nem toleráljuk a rasszizmust

    Christian Horner szerint a Red Bull egy „határozott kijelentést tett” Jüri Vips rasszizmus botrányát követően. A Milton    Keynes-i istálló ugyanis megmutatta, hogy ezen téma kapcsán zéró toleranciát alkalmaznak a vétkessel szemben.

    Az észt fiatalt nemrégiben felfüggesztette a Red Bull, miután élő adásban mondta ki az n betűs szót Liam Lawsonra, majd még ki is nevette őt ezután. Vips emiatt elveszítette a teszt és tartalék pilóta szerepét is a Red Bullnák, azonban a Formula 2-es csapata, a Hitech GP adott neki még egy esélyt és így náluk fejezheti majd be az idei évadot.

    A Bikák akkor tették közé a Vips-szel kapcsolatos közleményt, mint amikor a rivális F1-es csapatok kiálltak Lewis Hamilton mellett, akit a háromszoros világbajnok Nelson Piquet szintén az n betűs szóval illetett egy tavalyi interjúban.

    A Red Bull csapatfőnöke a Sky Sportsnak nyilatkozott a pénteki nap folyamán és elmondta, hogy nem érezte szükségét annak, hogy külön közleményt adjanak ki Nelson Piquet kommentje miatt.

    „Nem is olyan régen volt egy hasonló esetünk az egyik fiatal pilótánkkal, és úgy gondolom a döntésünkkel elég egyértelműen jeleztük, miként viszonyulunk a rasszizmushoz csapaton belül. Azonnali hatállyal ki is tettük őt a csapatból, és amikor ezt közöltük, a Piquet ügy is akkor lett felkapva. Jüri lapátra tételével elég erőteljesen jeleztük azt, hogy a rasszizmus és a diszkrimináció semmilyen formáját nem viseljük el a csapatunk berkein belül.”

    Horner ezek után azt is elmondta, hogy természetesen „teljes mértékben kiállnak Hamilton mellett és támogatják őt” a háromszoros brazil világbajnok rasszista megjegyzését követően.

  • Sainz megszerezte első pole pozícióját, Latifi továbbjutott a Q3-ba

    Sainz megszerezte első pole pozícióját, Latifi továbbjutott a Q3-ba

    Carlos Sainz szerezte meg a pole pozíciót, mellőle a második helyről Max Verstappen rajtolhat, míg a harmadik Charles Leclerc lett.

    Esős körülmények között kezdődött az időmérő Silverstone-ban. Mindenki azonnal kihajtott a pályára intermediate abroncsokon, és megkezdték a versenyzők a folyamatos körözést. Max Verstappen azonnal az élre ugrott, mögé meglepetésre Alex Albon ért fel. Mick Schumacher a negyedik, míg Nicholas Latifi a hetedik helyet vette át.

    Mivel folyamatosan szolgáltatták a pilóták a köridőket, folyamatosan változott a sorrend. Az első helyért a monacói pilóta és holland ellenfele csatázott, míg a két Mercedes, Sainz és Pérez mögéjük zárkózott fel.

    Az utolsó továbbjutó helyekért megküzdöttek a versenyzők. Daniel Ricciardo, Sebastian Vettel, Alex Albon, Yuki Tsunoda, Kevin Magnussen, Nicholas Latifi és Esteban Ocon szolgáltatta folyamatosan a show-t.

    A Q1-ben a leggyorsabb Max Verstappen lett Charles Leclerc és George Russell előtt. A hajrában végül kiesett: Alex Albon, Kevin Magnussen, Sebastian Vettel, Mick Schumacher és Lance Stroll.


    Q2:

    Az eső intenzitása egy ideig stagnált, így az aszfalt még kellően vizes maradt az intermediate gumiknak. Ezúttal nem mindenki sietett azonnal a pályára. A Mercedes egy kissé kivárt, csakúgy, mint Charles Leclerc és a Ferrari.

    Max Verstappen ugrott az élre, mögé Sergio Pérez és Guanyu Zhou zárkózott fel. Charles Leclerc első mért köre a hetedik helyre volt elég, míg Carlos Sainz az első 10-be se került be.

    Lando Norris felugrott Max Verstappen mögé, míg Leclerc javított, így letaszította a második helyről a brit pilótát. Folyamatosan szolgáltatta a köridőket a pilóták, így pár másodperccel később már Lewis Hamilton kaparintotta meg a második pozíciót.

    Sainz kievickélt a veszélyzónából, és felzárkózott a negyedik helyre, csapattársa mögé.

    Az utolsó percekben még jobban esni kezdett, így az első öt versenyző ki sem merészkedett a pályára. Esteban Ocon próbálta intenzívebben az autóját, Valtteri Bottas mindaddig a látási viszonyokra panaszkodott.

    A Q2-ben ismét 2021 világbajnoka bizonyult a leggyorsabbnak, Lewis Hamilton és Charles Leclerc előtt. Nicholas Latifi meglepetésre továbbjutott a Q3-ba.

    A szakasz után búcsúzott: Pierre Gasly, Valtteri Bottas, Yuki Tsunoda, Daniel Ricciardo és Esteban Ocon.


    Q3:

    A két Ferrari hajtott ki először a pályára, a Red Bull ugyanakkor nem kapkodta el a dolgot. Az első ugyan alább hagyott, ám az utolsó 5 percre várták az utánpótlást. Max Verstappen megcsúszott és bemutatott egy teljes piruettet. Guanyu Zhou az élre állt, Lando Norris ugrott fel mögé. Fernando Alonso viszont mindenkit maga mögé utasított.

    Charles Leclerc viszont végett vetett a pünkösdi királyságnak, Max Verstappen ismét rontott, így csak a második helyre ugrott fel.

    Folyamatosan záporoztak a köridők, Max Verstappen tovább javított, csakúgy, mint Carlos Sainz és Charles Leclerc.

    A pole pozíciót végül Carlos Sainz szerezte meg a szakadó esőben, Max Verstappen indulhat mellőle a második helyről, míg a harmadik Charles Leclerc lett. Sergio Pérez lett a negyedik, mögöttük Lewis Hamilton, Lando Norris, Fernando Alonso, George Russell, Guanyu Zhou és Nicholas Latifi alkotta az első 10-et.

    Pozíció
    Versenyző
    Csapat
    Q1
    Q2
    Q3
    1 Carlos Sainz Ferrari 1:40.190 1:41.602 1:40.983
    2 Max Verstappen Red Bull 1:39.129 1:40.655 1:41.055
    3 Charles Leclerc Ferrari 1:39.846 1:41.247 1:41.298
    4 Sergio Pérez Red Bull 1:40.521 1:42.513 1:41.616
    5 Lewis Hamilton Mercedes 1:40.428 1:41.062 1:41.995
    6 Lando Norris McLaren 1:41.515 1:41.821 1:42.084
    7 Fernando Alonso Alpine 1:41.598 1:42.209 1:42.116
    8 George Russell Mercedes 1:40.028 1:41.725 1:42.161
    9 Zhou Guanyu Alfa Romeo 1:40.791 1:42.640 1:42.719
    10 Nicholas Latifi Williams 1:41.998 1:43.273 2:03.095
    11 Pierre Gasly AlphaTauri 1:41.680 1:43.702
    12 Valtteri Bottas Alfa Romeo 1:41.396 1:44.232
    13 Yuki Tsunoda AlphaTauri 1:41.893 1:44.311
    14 Daniel Ricciardo McLaren 1:41.933 1:44.355
    15 Esteban Ocon Alpine 1:41.730 1:45.190
    16 Alexander Albon Williams 1:42.078
    17 Kevin Magnussen Haas 1:42.159
    18 Sebastian Vettel Aston Martin 1:42.666
    19 Mick Schumacher Haas 1:42.708
    20 Lance Stroll Aston Martin 1:43.430