Címke: Lewis Hamilton

  • Hamilton elismerte a hibáját: Hihetetlenül csalódtam magamban

    Hamilton elismerte a hibáját: Hihetetlenül csalódtam magamban

    Lewis Hamilton csalódottan nyilatkozott Ausztriában a hibája után.

    Furcsa napot zárhat a Mercedes a Red Bull Ringen, ugyanis mindkét versenyzőjük előcsalogatta a piros zászlót az időmérőn. A csillagosoknak még az első sorra is volt némi esélyük, ám a hétszeres világbajnok a 7-es kanyarban kisodródott, majd a falnak ütközött. Az újraindítást követően George Russell is hasonló szituációba keveredett. A fiatal brit a 10-es kanyarban követett el hibát.

    „Hihetetlenül csalódtam magamban, és nagyon sajnálom a csapatot. Mindenki olyan keményen dolgozott, hogy jól összerakjuk az autót. Nem szerettem volna sérülten visszahozni nekik. Úgy vélem az első három helyért harcolhattunk volna… nem tudom mi történt, elvesztettem a versenygép hátsó részét a 7-es kanyarban, és ennyi volt.”  – nyilatkozta a kvalifikáció után Hamilton.”

    Ugyanakkor holnap a 37 éves versenyző szépíthet az eredményén, mivel a sprintkvalifikáció végső listája alapján dől el, hogy ki melyik pozícióból kezd majd a futamon.

    „Nem számítottunk arra, hogy ilyen közel leszünk az élmezőnyhöz, így ez egy hatalmas pozitívum a csapat részéről. Eléggé hátul vagyok, és nem tudom, hogy onnan milyen lehetőségeim lesznek. Ám ott lesz még a sprintfutam, így remélem, hogy előrébb kerülhettek.”

  • Verstappen szerezte meg a pole-t, miközben mindkét Mercedes a falba állt

    Verstappen szerezte meg a pole-t, miközben mindkét Mercedes a falba állt

    Mivel a Red Bull Ringen sprintversennyel bővített versenyhétvégét rendeznek, már péntek délután sor került az időmérő edzésre, mely a szombati sprintfutam rajtsorrendjét határozza majd meg.

    Mindenki lágy keverékű Pirelliken kezdett neki a körözésnek a spielbergi kvalifikációnak. Ezen a pályán érnek körbe leggyorsabban a versenyzők, így a kvalifikáció során a forgalom is okozhat gondot.

    A szabadedzésen produkált meghibásodás után a McLaren időben összerakta Lando Norris autóját, így ő is neki tudott vágni au időmérő edzésnek.

    https://twitter.com/Racingline_hu/status/1545424501369962497

    Q1

    Nem meglepő módon az első gyorskörök után Max Verstappen állt az élre, azonban törölték az idejét, pályaelhagyás miatt. Rajta kívül egyébként többen is kiszélesítgették a pályát. Így hamarosan 1:06.049-cel Lewis Hamilton állt az élre.

    5 perccel a vége előtt Verstappen az élre állt, de szinte azonnal elé került Sainz, majd Leclerc állt az élre.

    Norris a megjavított autóval simán továbbjutot, csapattársa, Ricciardo azonban kiesett a Q1-ben, csak úgy, mint Stroll, Zhou, Latifi és Vettel. Vettel leggyorsabb körét ráadásul el is vették, így az utolsó helyen zárta a kvalifikációt.

    Q2

    Verstappen ismét hamar magához vette a vezetést, míg nem közrefogta a Mercedes: előtte Hamilton, mögötte Russell neve szerepelt az eredményjelzőn.

    3 perccel a vége előtt Leclerc állt az élre, miközben sorra vették el a köridőket pályaelhagyásért.

    Norris rádión a fékjeire panaszkodott, olyannyira, hogy úgy fogalmazott, hogy „fél” rálépni a fékpedálra.

    https://twitter.com/Racingline_hu/status/1545432784042336258

    Végül Gasl, Albon, Bottas, Tsunoda és Norris lettek azok, akik nem jutottak tovább a Q3-ba.

    Q3

    Az első gyorskörök után ismételten Verstappen állt az élre, őt Leclerc és Sainz követte.

    Öt és fél perccel a vége előtt olyan eset történt, ami ritkán szokott előfordulni: Hamilton csúszott ki a kavicságyba és vette le orral a gumifalat. A hétszeres világbajnok sértetlenül szállt ki az autóból. Piros zászlóval megszakították a Q3-at.

    https://twitter.com/Racingline_hu/status/1545436568705552385

    „A fenébe, nagyon sajnálom srácok. Sajnálom, hogy kárt tettem az autóban”- mondta Hamilton rádión a csapatának.

    A folytatásban Hamilton csapattársa, George Russell hajtott elsőként a pályára, azonban hamarosan ő is a falba vágódott. Ismét piros zászló következett.

    Russell is sértetlen maradt, azonban a versenyigazgatók vizsgálni is kezdték őt, mert a baleset után engedély nélkül, a pályán keresztben átgyalogolva indult vissza a boxba, nem pedig körben a szervizúton. Nem kapott erre engedélyt, így nem tudhatta teljes bizonyossággal, hogy nem volt már versenyautó a pályán.

    https://twitter.com/Racingline_hu/status/1545441415538294786

    Két és fél perc volt hátra, mikor folytatódhatott a kvalifikáció. A két Haas állt a sor élére a kezdéskor, a gyorskört azonban Leclerc kezdte meg elsőként. Az idő szűke miatt mindenkinek koncentrálnia kellett, hogy ne szélesítsék ki a pályát, mert akkor törlik köridejüket és már nem lesz idő javítani.

    Leclerc át is vette a vezetést Verstappentől, sőt Sainz is bejött elé, és bár úgy tűnt, a holland nem tud javítani, az utolsó szektorban mégis megtette. Így a pole-t Max Verstappen szerezte meg.

    Részletes végeredmény hamarosan…

  • Hamilton Hornernek is odaszúrt: Nem igazán figyelek erre a fickóra!

    Hamilton Hornernek is odaszúrt: Nem igazán figyelek erre a fickóra!

    Azok után, hogy a Brit Nagydíjat követően Max Verstappennek mondott oda, Lewis Hamilton Ausztriában Christian Hornernek is odaszúrt egy kicsit, és kijelentette, nem érdekli őt a Red Bull csapatfőnökének véleménye. Utána azért reagált Horner felvetésére.

    Christian Horner, nemcsak a Ferrari, hanem a Mercedes Brit Nagydíjon alkalmazott stratégiáját is megkérdőjelezte a silverstone-i futam után. A Red Bull csapatfőnöke nem értette, hogy a Scuderia miért nem hívta ki a bokszba a versenyben vezető Charles Leclerc-t, tálcán kínálva ezzel őt az újraindítás után lágy gumikon rohamozó ellenfeleknek, köztük Sergio Péreznek. Horner emellett azt mondta, a Mercedes „futni hagyta” a Ferrarit azzal, hogy Lewis Hamiltonnak az 52 körös futam 33. körében a lágy helyett a kemény gumikat tette fel.

    Hamiltonnál csak Lando Norris tett meg több kört a közepes keveréken az első etapban, a Red Bullnál pedig azt feltételezték, hogy a Mercedes és a hétszeres világbajnok remek gumikezelése elegendő lett volna ahhoz, hogy a hátralevő 18 kört Hamilton a lágy gumikon tegye meg. 

    Amikor a 34. kör elején a brit pilóta visszatért a bokszból a két Ferrari mögé, a 13 körös kemény gumikon haladó Sainz 3,5 másodperccel, a 8 körös keményeken levő Leclerc pedig 5 másodperccel volt előtte. A kérdés pedig az, hogy a 39. körben Esteban Ocon félreálló Alpine-ja miatt beküldött biztonsági autó megjelenéséig Hamilton a lágy gumikon legalább a spanyolt elkaphatta-e volna. Miután a kemény gumikon 1,5 másodpercre csökkentette a távolságot, könnyen elképzelhető, hogy minimum DRS-távolságon belülre ért volna.

    Brit Nagydíj, Lewis Hamilton, Tom Cruise
    Hamiltonnak megvolt a tempója a győzelemhez Fotó: LAT Images/Mercedes AMG Petronas

    A hétszeres világbajnokot az Osztrák Nagydíj sajtónapján szembesítették Horner állításával, mire nevetve úgy reagált, hogy „nem igazán figyelek oda arra, amit ez a fickó mond.” 

    Ezután viszont kifejtette, hogy szerintük a lágy gumi túl kockázatos lett volna (akkor természetesen még nem tudták, hogy jönni fog a biztonsági autó, és ismét kereket cserélhetnek). „A tudásunk szerint és az alapján, amit mondtak nekem, a [lágy] gumik nem bírták volna végig [ha nincs a Safety Car]. Eleinte egyértelműen gyorsabbak lettek volna, de a többi autó nagy mértékben koptatta az abroncsokat, amit mi is láttunk. Hogy a tökéletes döntést hoztuk-e? Ki tudja. De szerintem helyesen döntöttünk.”

    „Senki sem tudott annyi kört megtenni a közepes keveréken, mint én. Nem tudom, hogy más ment-e ilyen hosszan és volt olyan teljesítménye és tempója az etap végén azon a gumin. A kérdés, hogy mehettem-e volna tovább, azzal lerövidítve az utolsó etapomat. Utólag visszatekintve mindig okosabb az ember.”

    „Összességében így is nagyszerű hétvége volt, elképesztő volt látni a tengernyi szurkolót. Amikor az ember azt gondolja, hogy ennél jobb nem lehet, minden évben jobb lesz. És annak is örülök, hogy egyre sokszínűbb a tömeg. Ránk nézve pedig nagyon pozitív, hogy láttunk egy kis következetességet, különösen az én oldalamon, és azt, hogy fejlődtünk” – összegezte a harmadik hellyel záruló hazai futamát Hamilton.

  • Verstappen gúnyosan visszaszólt az őt kritizáló Hamiltonnak

    Verstappen gúnyosan visszaszólt az őt kritizáló Hamiltonnak

    Max Verstappen az Osztrák Nagydíj előtt reagált Lewis Hamilton Brit Nagydíj után tett kijelentéseire, amellyel a hétszeres világbajnok öntött még egy kis olajat a tavalyi silverstone-i balesetük tüzére.

    A Brit Nagydíj után Lewis Hamilton nem mulasztott el odaszúrni Max Verstappennek azzal, hogy a Charles Leclerc-rel vívott csatája kapcsán megjegyezte: a monacói pilóta sokkal tisztábban versenyez a szerinte arrogáns hollandnál.

    A hétszeres világbajnok természetesen arra utalt, hogy Leclerc-rel meccselve minden gond nélkül át tudtak menni szinte egymás mellett haladva azon a Copse-kanyaron, amelyben tavaly összeakadtak Verstappennel. Arra már nem tért ki a Mercedes versenyzője, hogy a fedélzeti kamerás felvételek alapján egyértelműen látszott, hogy Leclerc ellen jóval szűkebben vette a kanyart, és a monacói még annyi helyet sem hagyott neki, mint tavaly Verstappen.

    Hamilton az idén a belső rázókőre is ráment, míg tavaly nagyon messze volt tőle

    Silverstone-ban még nem, az Osztrák Nagydíj csütörtöki sajtónapján azonban a holland újságíróknak tartott sajtóbeszélgetésen már Verstappen is reagált tavalyi ádáz ellenfele szavaira, és visszaadta a kölcsönt Hamiltonnak. „Tök jó, hogy 37 évesen is meg lehet tanulni, hogy miként találjuk el a kanyarcsúcspontot. Tanul, ami pozitív a fiatalabb versenyzőkre nézve. 37 évesen továbbra is tanul az ember” – szúrt oda arra utalva, hogy az idén Hamilton már nem próbált meg olyan szélesen elfordulni, mint tavaly.

    „A felvételekből természetesen világosan látszik. Charles kevesebb helyet hagyott neki, mint én tavaly, úgyhogy ez mindent elmond. Ráadásul tavaly büntetést kapott, úgyhogy nem is kellene erről beszélni” – jelentette ki a holland.

    A címvédőtől ezután megkérdezték, hogy szerinte okos dolog volt-e Hamilton részéről az általában holland drukkerek hadát felvonultató osztrák futam előtt ilyen szurkálódásba belemenni, mire Verstappen a következőket mondta: „Neki kell együtt élnie magával. Szerintem kissé otromba dolog volt, de végső soron ennek semmi köze a teljesítményemhez. Nekem arra kell koncentrálnom, hogy mi mit csinálunk itt. Szerintem az idén elég jól teljesítünk, úgyhogy tovább fogunk dolgozni ezen.”

  • A silverstone-i jó szereplés ellenére Hamilton és Wolff is óvatos

    A silverstone-i jó szereplés ellenére Hamilton és Wolff is óvatos

    Lewis Hamilton és Toto Wolff is igyekszik féken tartani a Mercedesszel szembeni várakozásokat az Osztrák Nagydíj előtt, mondván azért még nincsenek abban a helyzetben, hogy rendszeresen az első helyért harcoljanak.

    Egyelőre nem kerültek hurráhangulatba a Mercedesnél attól, hogy Silverstone-ban fel tudták venni a versenyt a Ferrarival és a Red Bull-lal. Toto Wolff, az istálló csapatfőnöke a Brit Nagydíj után elmondta, hogy a biztonsági autós fázis nélkül szerinte Lewis Hamilton megnyerhette volna a versenyt, az osztrák futam előtt viszont már óvatosabb volt.

    „Nagyon biztató, hogy harcban voltunk az első helyért. Volt egy fejlesztésünk, a versenytempó pedig egyértelműen jobb lett. Ugyanakkor nem gondolom, hogy egyelőre győzelemre képes helyzetben vagyok, viszont már nem vagyunk messze – igyekezett egy kicsit lehűteni a kedélyeket a hétszeres világbajnok. – Fordulóponthoz érkeztünk… de még az íven vagyunk. Nagy fejlődést értünk el a kocsival, de van még min dolgoznunk.”

    „Silverstone-ban visszatértünk a meccsbe, de ez nem jelenti azt, hogy Ausztriában is benne leszünk – jelentette ki Wolff. – Barcelonában is voltak pillanatok, amikor megláttuk a fényt az alagút végén, majd a következő három, utcai pályán rendezett verseny megmutatta, hogy tévedtünk. Ezért nem akarom jobb színben feltüntetni magunkat és túl optimistának lenni ebben a szakaszban. Ausztria ráadásul mindig is kicsit nehéz terep volt nekünk, mert van néhány kanyar, amit nem kedvelünk. Nagyon más pálya Silverstone-hoz képest, és nem mindig feküdt nekünk a múltban.”

    Amellett, hogy Silverstone-ban a fejlesztések is működtek, James Allison, a Mercedes műszaki vezérigazgatója már a Brit Nagydíj előtt jelezte, hogy – noha nem mondják ki – nagy várakozásokkal készülnek a hazai futamukra, mert úgy vélik, hogy a W13-asnak feküdhet az egykori reptéren kialakított pálya. 

  • Ezért nem kapott büntetést az agresszív Verstappen mások leszorításáért

    Ezért nem kapott büntetést az agresszív Verstappen mások leszorításáért

    Noha az FIA Nemzetközi Sportkódexével nem áll összhangban, a Brit Nagydíj sportfelügyelői jogosan hagyták futni Max Verstappent és az éppen az aktuális riválist a pályáról leszorító más versenyzőket.

    A Brit Nagydíjon bizonyára többeknek szemet szúrt, hogy a versenyzők – különösen Max Verstappen – előszeretettel szorította le aktuális ellenfelét a pályáról, és ezért semmilyen büntetést nem kapott, sőt, a felügyelők egyik esetet sem vizsgálták ki. Ez különösen annak fényében érdekes, hogy tavaly még bőszen büntették a hasonló megmozdulásokat. De mi változott? 

    Az, hogy az idei évtől a szabályalkotók új irányelveket léptettek életbe, amelyek a versenyigazgatói jegyzetbe foglalva adnak iránymutatást arról, hogy mi szabályos a kerék a kerék elleni csaták során, és mi nem. Akik régóta néznek autóversenyt, bizonyára fejvakarva követték az eseményeket, és nem értették, hogy Charles Leclerc vagy Mick Schumacher leszorításáért Verstappen, vagy Lewis Hamilton kitereléséért Sergio Pérez miért nem kapott büntetést.

    Max Verstappen, Red Bull, Sebastian Vettel, Aston Martin, Brit Nagydíj
    Verstappen kétszer is összetalálkozott Vettellel, amikor a német előzte őt (a képen), egyikük sem szorította ki a másikat Fotó: Aston Martin

    Különösen furcsa lehet a felügyelők tétlensége, ha elolvassuk az FIA Nemzetközi Sportkódexének ide vonatkozó paragrafusát, amely kimondja, hogy „szigorúan tilos a más versenyzőket akadályozó manőver, mint például egy másik autó pálya határán túl történő szándékos leszorítása, vagy bármilyen egyéb abnormális irányváltás.”

    Ez alapján Verstappent legalább háromszor meg lehetett volna büntetni (egyszer Vettelt is kiterelte a The Loopban), de Pérez és még Lewis Hamilton is kaphatott volna büntetést (utóbbi Leclerc-nek nem hagyott helyet az első rajt után).

    Nem mindig szabálytalan a leszorítás

    A Brit Nagydíjon bebizonyosodott, hogy már a Niels Wittich versenyigazgató által az idei szezon elején körbeküldött dokumentum számít a felügyelők legfontosabb támaszának és igazodási pontjának a kerék a kerék elleni csaták során, és nem a Nemzetközi Sportkódex. Előbbi dokumentum pedig sokkal pontosabban meghatározza az egyes szituációkat annál, mint a jól ismert “aki a másik autó mellé ér, annak helyet kell hagyni” elv.

    Amit fontos előre leszögezni, hogy ezek az irányelvek azt írják le, hogy mi szükséges ahhoz, hogy a megelőzni próbált autónak elegendő helyet kelljen hagynia az őt támadó riválisnak. 

    A szövegezés megkülönbözteti a belső, illetve a külső íven történő előzési manővert. Utóbbi esetben az előzni kívánó versenyzőnek a kanyarcsúcspontig az előzött fél elé kell kerülnie ahhoz, hogy az kénytelen legyen elegendő helyet hagyni neki, azaz ne terelhesse le a pályáról.

    Ez magyarázza, hogy Verstappen Leclerc és Schumacher, illetve Hamilton Leclerc elleni védekezése miért volt szabályos, hiszen egyik esetben sem tudott a támadó fél a védekező autója elé kerülni a kanyarcsúcspontig (Leclerc orra egy pillanatra a Red Bull elé ért a Brooklandsben a második rajt után, de a kanyarcsúcspontnál már egyértelműen a holland volt előrébb). Így aztán Verstappennek, illetve Hamiltonnak egyetlen egy dologra kellett odafigyelnie: hogy a pályán maradjon. A szöveg ugyanis kimondja, hogy „az előzött autónak képesnek kell lennie bevenni a kanyart, miközben a pálya határain belül marad.”

    Mick Schumacher, Kevin Magnussen, Haas, Brit Nagydíj
    Schumacher és Magnussen csatája a Brooklands-benFotó: Dom Romney / LAT Images / Haas

    Egy olyan manőver tehát, mint amit Verstappen mutatott be Hamilton ellen tavaly Brazíliában vagy Jeddah-ban, már szabálytalan lett volna, hiszen a holland mindkét esetben úgy tartotta meg a pozícióját és szorította le a hétszeres világbajnokot, hogy kifutott a bukótérbe. 

    Ehhez képest valamivel másként ítélik meg a belső íven történő előzési manővert. Az ilyen esetekben az előző fél autójának első tengelye legkésőbb a kanyarcsúcspontig a másik autó mellé kell érjen ahhoz, hogy ő diktálhasson. Pérez ezt megtette Hamiltonnal szemben a biztonsági autós újraindítást követően, így jogosan terelte ki a hétszeres világbajnokot a Village-kanyar bukóterébe. Ugyanígy nem lehetett kivetnivalót találni Verstappen Sebastian Vettel elleni manőverében sem, amikor a The Loopban előzte a négyszeres világbajnokot, közben a külső rázókőre szorítva őt, illetve a Magnussen ellen bemutatott előzésében sem, amely során a Brooklands-ben a kanyarcsúcspontig szinte teljes autójával a Haas elé került, amely ezután megpróbált mellette maradni, de a holland őt is a bukótérbe terelte.

    Szürke zóna lehet ugyanakkor az, hogy a felügyelők egy több részből álló csata során mikor alkalmazzák a kívülről, és mikor a belülről történő előzésre vonatkozó irányelveket. Hiszen adott esetben egy előzés megtörténte után még ugyanabban a kanyarban azonnal visszatámadhat a megelőzött fél, mint ahogy azt Magnussen is tette. Akkor innentől kezdve csata közben változik a nézőpont is, és belső íven előzöttből külső íven előzni szándékozó versenyző lesz? Vélhetően emiatt is láthatunk még vitás eseteket, hiszen a felügyelők továbbra is minden szituációt külön fognak elbírálni, és nem csak automatikusan alkalmazzák azokra az irányelveket.

    Vélhetően így tettek a biztonsági autós újraindítás után látott Pérez-Leclerc csatával is, amely során a mexikói annak ellenére futott ki a bukóérbe, hogy Leclerc hagyott neki helyet, majd onnan visszatérve a monacóit kergette le a pályáról, aki valószínűleg arra számított, hogy riválisa teljes mértékben le fogja őt szorítani. A felügyelők végül annyiban hagyták a dolgot, noha Pérez pályaelhagyása egyértelműen az ő előnyére vált.

    Hogy jó vagy rossz dolog-e, hogy az idei szezontól jóval agresszívabban lehet csatázni egymással, azt mindenki döntse el maga. Valószínűleg a mindig is igen agresszívan csatázó Verstappen (a silverstone-i futam után elmondta, hogy a Schumacher elleni párharc során úgy volt vele: a német vagy elveszi a gázt, vagy mindketten kiesnek) örül ennek, de bizonyára lesznek olyanok, akiknek alkalmazkodniuk kell. Az viszont mindenképpen jó hír, hogy a jelek szerint következetesek a felügyelők, és ami egyszer belefér, az mindig belefér.

    A Silverstone-hoz hasonló pályákon azonban némileg talán elvesz a show-ból az új irányelv, hiszen míg régebb akár kanyarokon át tartó, fej-fej mellett zajló párharcokat is figyelhettünk, addig az idén ilyenekben nem volt részünk, hiszen az a versenyző, akinek ez jogában állt, az első adandó alkalommal leszorította a másikat, és véget vetett a csatának.

  • Korábbi válogatott focista nem, de Hamilton végül elítélte a tüntetők módszerét

    Korábbi válogatott focista nem, de Hamilton végül elítélte a tüntetők módszerét

    Lewis Hamilon eleinte nem, utólag viszont elítélte a Brit Nagydíj első körében pályára rohanó tüntetők cselekedetét. Nem mindenki tett azonban így, Gary Lineker 80-szoros angol válogatott korábbi labdarúgó szerint ugyanis semmi gond nem volt mások életének veszélyeztetésével.

    A televíziós közvetítésből teljesen kimaradt (aligha véletlenül), de a Brit Nagydíj első körében a Just Stop Oil klímaaktivista csoport néhány tagja beszaladt a pályára, és leült a Wellington-egyenesben. A csoport célja, hogy polgári ellenállással biztosítsa az Egyesült Királyság kormányának kötelezettségvállalását az új fosszilis tüzelőanyag-engedélyezés és -termelés leállítása mellett.

    Az aktivistáknak és minden résztvevőnek nagy szerencséje volt, hogy a rajtbaleset miatt piros zászlóval megszakították a futamot, mire az autók a tüntetés helyszínéhez értek, így a versenyzők már mérsékelt tempóval haladtak el a tüntetők mellett.

    A verseny utáni sajtótájékoztatón a győztes Carlos Sainz, illetve a harmadik helyen végző Sergio Pérez is elítélte a tüntetők módszerét, noha mindketten támogatták őket abban, hogy álljanak ki a számukra fontos ügyek mellett. Utóbbit megtette Lewis Hamilton is, ő azonban nem mondott semmit arról, hogy mennyire felelőtlen dolog 200 km/h felett száguldó versenyautók elé szaladni.

    Vélhetően a Mercedesnél is érezték, hogy Hamiltonnak is el kellett volna ítélnie ezt a fajta kiállást, ezért a CNN-nek a következő közleményt juttatták el: „Lewis támogatta a tiltakozáshoz való jogukat, de nem az általuk választott módszert, amely veszélyeztette mind a saját, mind mások testi épségét.”

    Ezután a hétszeres világbajnok is megszólalt, és Instagramon kérte a tüntetőket, hogy a jövőben ne rohangáljanak be a pályára. „Mint ahogyan azt láthattuk, ez egy nagyon veszélyes sport. Nem tudtam a mai tüntetésről, és miközben mindig támogatom azokat, akik kiállnak azért, amiben hisznek, ezt biztonságos módon kell tenni. Kérlek, ne szaladjatok be a versenypályáinkra tüntetni, nem akarjuk, hogy bajotok essen!” – szólított fel Hamilton.

    Többek között Jacques Villeneuve és Sebastian Vettel is elítélte a tüntetők módszerét, de megtette ezt Stefano Domenicali, az F1 elnök-vezérigazgatója is. „Mindenkinek joga van felszólalni különböző kérdésekben, de senkinek nincs joga életeket veszélyeztetni. Emberek egy kis csoportjának mai tette teljességgel felelőtlen és veszélyes volt. Köszönjük a rendőrség remek munkáját, és nem szabad félvállról vennünk a veszélyt, amit ez az eset a versenyzők, a pályabírók, a szurkolók, és maguk az egyének testi épségére jelentett” – nyilatkozta a sportvezető.

    Alfa Romeo, Brit Nagydíj, pályabíró
    A pályabíróknak kellett eltávolítani a tüntetőket az aszfaltcsíkról Fotó: Florent Gooden / DPPI / Alfa Romeo

    A korábbi angol válogatott szerint semmi gond nincs ezzel

    Nem mindenki gondolta azonban úgy, hogy száguldó versenyautók elé ülni nem a helyes módja a tiltakozásnak. Gary Lineker, 80-szoros angol válogatott korábbi labdarúgó a Twitteren azt írta: „Ha még nem túl késő, a történelem nagyon kedvezően fog visszatekinteni ezekre az emberekre.”

    Ez a megjegyzés szemet szúrt Martin Brundle-nak, a Sky Sports szakkommentátorának. „Gary, kérlek, ne bátorítsd ezt a meggondolatlan viselkedést – írta az összesen 158 F1-es futamon részt vevő Brundle a Twitteren. – Száz darabra vágták volna őket, miközben szurkolók, pályabírók és versenyzők voltak kitéve sérülésveszélynek, vagy akár meg is halhattak volna. Már volt egy szerencsés kimenetelű balesetünk. Teljes mértékben támogatom a szólás- és véleményszabadságot, de csinálják felelősségteljesen.”

    Linekert azonban nem győzték meg Brundle szavai, szerinte ugyanis „sokkal nagyobb a halálveszély mindenkire nézve a klímaváltozás miatt, mint egy autóverseny késleltetésének kísérlete miatt.”

    Itt szállt be a vitába Tom Gaymor, a Sky másik kommentátora, aki Brundle véleményét osztotta, Lineker azonban neki is visszavágott, még pedig azzal, hogy a mezőny “nem versenyzett”, amikor a tüntetőkhöz ért. Ebben az érvelésben “csak” az a hiba, hogy a pályára szaladáskor a tüntetők mit sem sejtettek arról, hogy rajtbaleset miatt félbe fogják szakítani a versenyt, és annak tudatában ültek le a Wellington-egyenesben, hogy teljes sebességgel száguldó autókkal fogják szembetalálni magukat. Ha nincs Zhou nagy bukása, valószínűleg ez is történt volna.

    Nem ez az első alkalom egyébként, hogy Silverstone-ban illetéktelen személy hatol be a pályára: 2003-ban Neil Horan, egy ír római katolikus pap szaladt szembe az autókkal a Hangar-egyenesben, miközben a Biblia olvasására próbálta felhívni a figyelmet. Szerencsére akkor nem történt olyan katasztrófa, mint az 1977-es Dél-Afrikai Nagydíjon, amelyen Tom Pryce és egy pályabíró vesztette életét, amikor utóbbi a célegyenesben száguldó pilóta autója elé szaladt. Pryce-t a pályabíró poroltója által okozott ütés ölte meg.

  • Hamilton: Örökké kísérteni fog az abu dhabi rémálom

    Hamilton: Örökké kísérteni fog az abu dhabi rémálom

    Aki látta bizonyára sosem felejti el a tavalyi szezonzárót. Az Abu Dhabi Nagydíj soha nem látott drámával ért véget, amely egyben a világbajnoki cím sorsáról is döntött.

    Véleményes döntések után egy körre engedték el a mezőnyt a biztonsági után, ahol az addig vezető Lewis Hamilton hatalmas gumihátrányban volt az üldözője Max Verstappennel szemben, a holland ezt pedig ki is használta és a futammal együtt a világbajnoki trófeát is bezsebelte.

    Az eset óriási visszhangot váltott ki, elsősorban a Mercedes jóvoltából.

    Noha ennek már több, mint fél éve mégis újra és újra időnként előkerül ez a téma, most éppen Hamilton hazai versenye kapcsán, aki ismét felelevenítette a decemberi kora estét.

    A rekordbajnok a Channel 4 csatornának adott interjújában valóságos rémálomnak nevezte azt a versenyt.

    „Az abu dhabi-i rémálom örökké velem lesz. Ez egy traumatikus élmény volt a számomra, nagyon keményen dolgoztam valamiért, amit végül elvesztettem. Nem nagyon szeretnék visszatekinteni rá, de ez az egész élmény erősebbé tett engem.” magyarázta a brit, majd az idei szezonnal folytatta, ami egy teljesen új tapasztalat a csapatának.

    „Ez egy nagyon érdekes időszak a számunkra, mivel a csapat nagy része csak a győzelmet ismeri, de most ezek elkerülnek minket. Ennek köszönhetően olyan területeken erősödtünk meg, mint például a csapatmunka.” – vélekedett.

  • Marko kiemelte mi a legjobb osztrák dolog, amiből Hamilton kimarad

    Marko kiemelte mi a legjobb osztrák dolog, amiből Hamilton kimarad

    A hétvégi Osztrák Nagydíj előtt már megkezdődött a Red Bull és a Mercedes közötti, szinte már megszokott szópárbaj. Annak ellenére, hogy idén nem ők egymás fő riválisai. Legalábbis egyelőre.

    A múlt hétvégi Brit Nagydíj után a következő hétvégén a mezőny máris a Red Bull Ringen folytatja a versengést. A Mercedes és Lewis Hamilton abban reménykedik, hogy ismét pariban lehetnek majd a Red Bullal és a Ferrarival.

    Bár a silverstone-i verseny felemásan alakult a Red Bull számára, az Osztrák Nagydíjon abszolút ők lehetnek a favoritok. Nem csupán azért, mert a pálya is a csapatuk nevét viseli (Red Bull Ring), hanem azért, mert az elmúlt négy Osztrák Nagydíjból Max Verstappen hármat megnyert.

    Nem meglepő tehát, hogy a Red Bull tanácsadója, Helmut Marko már nagyon várja a hétvégi versenyt, csak úgy, mint a schnitzelt (rántott hús), ami elmondása szerint szintén jelentős élvezeti faktor Ausztriában. Persze hozzátette, hogy ez utóbbiból Lewis Hamilton biztosan kimarad.

    Spielberg (az Osztrák Nagydíj helyszíne) kapcsán Marko így nyilatkozott a Kronen Zeitungnak: „Kicsit hiányzik belőle az olyan nagyváros(i érzés), mint Szingapúr hangulata, de a versenyzők imádják.”

    „Nagyon vendégszeretőek, és persze ott van a schnitzel is. Kivéve Hamilton számára, mert ő vegán.”

  • Zhou nem aggódik a 2023-as szerződése miatt

    Zhou nem aggódik a 2023-as szerződése miatt

    Karrierje stabil, de csendes kezdete után úgy tűnik, Kína első Forma-1-es pilótája 2023-ra is megtartja a versenyülését az Alfa Romeónál. Még mielőtt Silverstone-ban a tapasztalt csapattársát, Valtteri Bottast megelőzte volna az időmérőn, mértékadó médiaforrások már arról cikkeztek, hogy Guanyu Zhou eleget tett ahhoz, hogy újabb szerződést kaphasson. Tapasztalt csapatmenedzserük, Beat Zehnder így beszélt róla:

    „Egyértelműen ő az egyik legjobb újonc, aki valaha is a csapatunknál volt.”

    Zehnder csodálkozott is, mert a legtöbb újonc „legalább egy-két balesetet” szerzett volna az első szezonjának ezen szakaszában, de a 23 éves Zhou ezen a téren különösen lenyűgöző volt. Amikor a nagy balesete bekövetkezett a vasárnapi Brit Nagydíj első körében Silverstone-ban, az valóban ijesztő volt – de nem Zhou hibája -, majd fejjel lefelé, a nézőtér kerítésébe borult.

    Egyértelmű, hogy az eset, amely után Zhou elismerte a Halo-t mint biztonsági újítást, amiért az megmentette az életét, nem ad okot az Alfa Romeónak arra, hogy újragondolják az elégedettségüket a kínai pilótával. Frederic Vasseur csapatfőnök a német ntv-nek már így fogalmazott:

    „Amennyiben így folytatja, akkor az lenne a legjobb a szervezetünknek, ha vele folytatnánk.”

    A francia szerint Zhou és a finn Bottas tökéletesen dolgoznak együtt:

    „Rendes fickó, nagyon profi és csapatorientált. Valóban az egész csapat teljesítményére koncentrál. Ez az, amire az ember csapatfőnökként vágyik. Igen, remek munkát végez.”

    Zhou úgy tűnik, jól beilleszkedett a Forma-1-es paddockba is, és tréfálkozott azzal, hogy Lewis Hamilton nyomdokaiba lépve hódol a divat iránti szenvedélyének:

    „Pár pilóta talán csak a motorsportban látja magát, de én a dizájnért is rajongok. A divatot imádom. A csütörtöki nap kiváló kifutót biztosít nekünk Hamiltonnal. Lehet, hogy Lewis más szinten van, de engem csak boldoggá tesz, amikor kifejezhetem magam ilyen formán is.”

    Zhou úgy véli, hogy hatással van az F1 népszerűségére Kínában:

    „Idén már láthatunk némi különbséget, előrelépést. Elképesztő, hogy két egymást követő Q3-as szereplésem van – úgy érzem, hogy Forma-1-es versenyzőként is fejlődök, és ennek nagyon örülök.”

    Ennek ellenére egyelőre nincs mit bejelentenie egy aláírt és lezárult 2023-as szerződésről:

    „Mem igazán aggódom túlságosan a jövő miatt most. Amennyiben minden a tervek szerint alakul, akkor nem látok okát annak, hogy aggódnom kelljen, ami a jövő évi tervben szerepel.”