Címke: Lewis Hamilton

  • Hamilton nem érzi úgy, hogy kemény Russell csapattársának lenni

    Hamilton nem érzi úgy, hogy kemény Russell csapattársának lenni

    Lewis Hamilton szerint inkább kellemes, mintsem kemény az őt az idei szezon első felében 19 ponttal felülmúló George Russell csapattársának lenni. A hétszeres világbajnok reméli, segítheti fiatal honfitársát még jobbá válni.

    Örök érvényű igazság a Forma-1-ben, hogy minden pilótának a csapattársa az első számú mércéje, hiszen a csapatok autója közti eltérések miatt a másik, ugyanolyan autóban ülő versenyző az egyetlen, akihez mérni tudja magát. Nincs ez másként Lewis Hamilton és George Russell esetében sem, akik közül eddig a Mercedeshez versenyzőként az idei szezontól csatlakozó fiatalabbik brit ért el jobb eredményeket, és féltávnál ő áll jobban a pontversenyben. 

    Az idei autóval nehezebben összebarátkozó, és sok esetben igen balszerencsés hétszeres világbajnok ugyanakkor nem úgy tekint honfitársa érkezésére, mint ami nehéz helyzetbe hozta őt azok után, hogy Valtteri Bottas ellen viszonylag könnyű dolga volt az utóbbi években. 

    „Nem mondanám, hogy kemény [a csapattársának lenni], inkább kellemes – nyilatkozta Hamilton az F1 hivatalos oldalának. – Elképesztően jól tudunk együtt dolgozni, George nagyon pozitív és jó hatással van a munkakörnyezetre. Összességében öröm vele dolgozni, és remek látni a sikereit.”

    Jól kijönnek

    A hétszeres világbajnok egyenesen odáig ment, hogy reméli, segítheti Russellt fejlődni és a Mercedes következő vezérévé válni az után, hogy ő visszavonult.

    „Remek munkát végez, pontokat szerzett a csapatnak, és még hosszú időn át fejlődni fog. Egyértelműen úgy látom, hogy megvan benne a potenciál [a világbajnoki címhez], és jó helyen is van ehhez. Őszintén úgy gondolom… akár itt leszek még, akár nem, minden kvalitása megvan ahhoz, hogy segítsen előre vinni ezt a csapatot a jövőben, és sikerre vezesse őket, úgyhogy szerintem jó választás volt [a szerződtetése]. Remélem, hogy egy kicsit én is segíthetem őt a fejlődésben.”

    A két Mercedes-pilóta jelenleg az ötödik és a hatodik helyen áll a pontversenyben, Russell van előrébb 19 ponttal, és a 4. helyezett Carlos Sainztól is csak 5 egységgel marad el.

  • A Ferrari videója leleplezte a Verstappennek beszóló Hamiltont

    A Ferrari videója leleplezte a Verstappennek beszóló Hamiltont

    Az Osztrák Nagydíj paddockjában Charles Leclerc és Lewis Hamilton között zajló párbeszédet csípett el a Ferrari, amiben utóbbi elismeri, rajta múlt, hogy nem ismétlődött meg a közte és Max Verstappen között történt tavalyi silverstone-i baleset.

    Lewis Hamilton az idei Brit Nagydíjon kísértetiesen hasonló szituációba került Charles Leclerc ellen a Copse-kanyarban, mint amilyenben tavaly, Max Verstappennel volt része, ám míg egy évvel korábban ütközés lett a csata vége, addig az idén a Ferrari és a Mercedes gond nélkül elfért a gyors jobbosban.

    A hétszeres világbajnok nem is mulasztotta el megjegyezni, hogy Leclerc mennyivel okosabban versenyez, mint Verstappen, amit az is bizonyít, hogy probléma nélkül átjutottak a Copse-on. Persze a holland pilóta reakciója sem maradhatott el: gúnyosan megjegyezte, hogy mennyire pozitív, ha valaki 37 évesen is tud tanulni, és képes eltalálni a kanyarcsúcspontot.

    Verstappen ezzel arra célzott, hogy az ő és Hamilton 2021-es ütközését szerinte – és nem mellesleg a felügyelők szerint is – az okozta, hogy a hétszeres világbajnoknak hiába lett volna helye a Red Bull mellett a kanyarban, ő szélesebben fordult annál, mint ahogy kanyarodhatott volna. Ezért is volt furcsa Hamilton idei megjegyzése arról, hogy Leclerc ellen „egyértelműen más volt, mint amit tavaly tapasztaltam”, mert az egyetlen dolog, ami másként zajlott, az az ő viselkedése, hiszen a Ferrari ellen jóval szűkebben, a kerékvetőn kanyarodott el.

    Ám ezt – noha a napnál is világosabb volt – csak a külső szemlélők állapíthatták meg, Hamilton erre nem tért ki. A Ferrari azonban az Osztrák Nagydíj után közzétette szokásos, színfalak mögötti eseményeket feldolgozó videóját, amelynek egyik jelenetében Leclerc és Hamilton beszélgetnek az ausztriai paddockban. Noha nem voltak bemikrofonozva, a Mercedes pilótáján pedig maszk volt, így is tisztán kivehető, hogy a silverstone-i párharcuk a téma, Hamilton pedig a következőket mondja, miközben kezével imitálja is az elhangzottakat: „Úgy voltam vele, hogy »baszki, nem akarlak megpöckölni és kiütni«”.

    Ez alapján pedig kijelenthető, hogy – ellentétben azzal, amit Hamilton korábban állított –, leginkább rajta múlt, hogy nem ismétlődött meg más szereposztásban a tavalyi baleset, és Leclerc nem jutott az elemi erővel a védőfalnak csapódó Verstappen sorsára.

  • Kivételezett Hamiltonnal a Mercedes Ausztriában? – itt a válasz

    Kivételezett Hamiltonnal a Mercedes Ausztriában? – itt a válasz

    Miután George Russell és Lewis Hamilton is összetört egyet-egyet a legújabb fejlesztésű hátsó szárnyból az Osztrák Nagydíj pénteki időmérőjén, a Mercedes a kvalifikáción csapattársánál hátrébb végző, és a pontversenyben is rosszabbul álló hétszeres világbajnoknak adta az egyetlen tartalékot. Mike Elliott, a Mercedes technikai igazgatója elmondta, miért döntöttek így.

    Nem egyszer volt már vita abból a Forma-1-ben, hogy csak az egyik pilóta kapott meg valamilyen új fejlesztésű elemet, és a másik versenyző úgy érezte, hogy neki, vagy neki is járt volna az alkatrész. Az egyik legemlékezetesebb ilyen eset a 2010-es Brit Nagydíjon történt, amikor Sebastian Vettel Red Bulljáról a harmadik szabadedzésen magától leesett az új fejlesztésű első szárny, és mivel megsérült, a folytatásban nem lehetett használni. A csapat pedig gondolt egyet, és az időmérőre Vettelnek adta a Mark Webber autóján levő másik új szárnyat, igencsak feldühítve ezzel az ausztrált.

    Az Osztrák Nagydíj hétvégéjén nem teljesen ugyanez, de valami hasonló történt a Mercedesnél, amely két pilótája pénteki balesete után úgy döntött, hogy Lewis Hamiltonnak adja az egyetlen tartalékot az új hátsó szárnyból, és George Russell autójára a régebbi változatot teszi. Annak tükrében, hogy az időmérőn Russell végzett előrébb, és a pontversenyben is jobban áll a hétszeres világbajnoknál, ez többekben is kérdéseket vetett fel, ám mint kiderült, a Mercedes nem azért tette ezt, mert Hamiltont tekinti első számú versenyzőjének.

    „Amikor mindkét autó balesetet szenved, az onnantól kezdve mindig nagyon nehézzé teszi a hétvégét. Elé nagy kár keletkezett mindkét kocsiban, mindkét padlólemez és mindkét hátsó szárny, illetve a felfüggesztések nagy része megsérült, Lewis autóján pedig az első szárny is összetört, illetve a kasztnin is keletkeztek kozmetikai sérülések” – foglalta össze Hamilton és Russell pénteki időmérőn történt balesetének következményeit Mike Elliott, a Mercedes technikai igazgatója.

    „Ezeket a sérüléseket meg tudjuk javítani, de nem egy versenyhétvége alatt, emiatt Lewis autóját a nulláról kellett újjáépítenünk, ami azt jelentette, hogy a két padlólemezből raktunk össze egyet. Egy tartalék padlólemezünk volt, így a két töröttből kellett egy újat építenünk” – árulta el a szakember.

    Hasonló volt a helyzet a hátsó szárnnyal is. Az új fejlesztésből három állt rendelkezésre a hétvége előtt, de miután kettő megsérült, maradt egy, ezt pedig azért a sprinten Russellnél öt hellyel hátrébb induló Hamilton kapta, mert a régebbi változat nagyobb leszorítóerőt generál, így azzal nehezebb lett volna előzni. 

    „Csak egyetlen komplett tartalék hátsó szárnyunk volt, és úgy döntöttünk, hogy ezt Lewis autójára tesszük fel, mert neki át kellett verekednie magát a mezőnyön. Ez azt jelentette, hogy George valószínűleg nem ideális leszorítóerejű szárnyat kapott, aminek ehhez a pályához egy kicsit túl nagy volt a leszorítóereje” – ismerte be Elliott.

    Russell végül a 4. helyen zárta a sprintet, a Mercedes logikája tehát helyes volt, hiszen a Verstappen-Leclerc-Sainz hármas tempóelőnyét elnézve őket az új hátsó szárnnyal sem kaphatta volna el.

    Több nagy baleset már nem fért bele

    Elliott arról is beszélt, hogy a pénteki törések után szombaton mindkét versenyzőjüknek nagyon észnél kellett lennie, a tartalék alkatrészek hiánya miatt ugyanis egy újabb bukás azt is eredményezhette volna, hogy amelyikük tör, az nem tud elindulni a vasárnapi nagydíjon.

    „Azzal, hogy ekkora sérüléseket szenvedtünk el pénteken, a pilóták abba a helyzetbe kerültek, hogy amennyiben a sprinten is összetörik az autót, talán nem versenyezhettek volna vasárnap. Ezt mind figyelembe kell venni, és ezek a dolgok egyaránt hátráltatnak minket a hétvége során.”

    Hamilton pénteki bukásának másik következménye pedig az volt, hogy a szombati szabadedzésen csak nagyon kevés kört tudott megtenni a többiekhez viszonyítva, ami szintén nem segített.

    „Az autók újjáépítésével újra be kellett állítanunk azokat, a második szabadedzésen pedig nagyon kevés idő áll rendelkezésre ehhez, úgyhogy ez egy újabb kompromisszum volt. Ami Lewist illeti, annyira megsérült az autójának a kasztnija – valójában csak külső sérülések voltak, de nem tudtuk azokat a pályán rendbehozni – , hogy szombat reggel a semmiből kellett újjáépítenünk a kocsit. Rögzíteni kellett a motort, a váltót, minden felfüggesztéselemet és az összes rendszert. A szerelőknek három és fél óra alatt sikerült végrehajtaniuk mindezt, ami elképesztő eredmény, és minden elismerés megilleti őket azért, hogy még pályára tudtunk lépni a második edzésen” – dicsérte a csapatot a szakember.

  • Russell: A régi Hamilton visszatért

    Russell: A régi Hamilton visszatért

    George Russell úgy érzi, hogy csapattársa, Lewis Hamilton a nehéz szezonkezdet után visszatért régi önmagához.

    Hiába kezdte a szezont dobogóval Bahreinben, mégis az volt a tendencia a szezon elején Hamiltonnal kapcsolatban, hogy küzd az autóval, a delfinezéssel, és elmarad Russelltől is. Egész pontosan a Bahreint követő hét versenyen folyamatosan a csapattárs mögött végzett.

    Újabban viszont egyre jobb eredményeket szállít, Kanadában, Silverstone-ban és Ausztriában is harmadik lett, sőt legutóbb Spielbergben az autótöréséig még a pole pozícióra is esélyesnek tűnt tempója alapján.

    „Versenyzőként mindenkit megelőzve akarsz célba érni, beleértve a csapattársadat is” – kezdte csapattársával kapcsolatos nyilatkozatát Russell, még az Osztrák Nagydíj versenynapját megelőzően. „Tudtam, hogy milyen kihívás elé nézek a szezon előtt, amikor Lewis ellen kell versenyeznem, és saját bőrömön tapasztaltam, hogy milyen nagyszerű versenyző. Bármelyik sportágban vagy, gyakran belekerülsz egy hullámba, és a dolgok ezalatt folyton vagy melletted, vagy ellened mennek, és nekem nyilvánvalóan elég jó sorozatom volt. Az első kilenc, vagy talán nyolc futam azt mondanám, hogy elég jó volt. Az utolsó két verseny egy kicsit nehezebb volt számomra. De az utolsó pár versenyen láthattuk, hogy Lewis milyen gyors.”

    Russell ugyanakkor nincs elragadtatva a Mercedes tempójától, hiába tudtak harcolni például a két topcsapattal Silverstone-ban: „Nem hiszem, hogy túlságosan elragadtatnánk magunkat, mert Silverstone egy nagyon egyedi pálya abban az értelemben, hogy milyen sebességgel megyünk a kanyarokban. Egyértelműen sok leszorítóerővel és jó potenciállal rendelkezünk egy olyan pályán, mint Silverstone.”

    Ahogy Silverstone-ban, Ausztriában sem alakult túl jól Russell számára a verseny, hiszen Pérezzel ütközött, amiért meg is büntették. Végül azonban ezzel együtt is sikerült visszakapaszkodnia a negyedik helyre.

    „Igen, kissé frusztráló volt az incidens a négyes kanyarban, és nyilvánvalóan rengeteg köridőt vesztettem a sérülés miatt, valószínűleg egy másodpercet körönként. Aztán kiderült, hogy büntetést kaptam, és ott volt az első szárny cseréje, egy 20 másodperces boxkiállás. Azt hiszem, végül nem volt rossz, hogy ott végeztünk, ahol, és hogy egy perccel az élen állók mögött jártunk, mire átjöttünk a forgalmon – bár ők nyilvánvalóan még egy extra boxkiállást is végrehajtottak” – zárta gondolatát.

  • Gaslyékat kritizálta Hamilton: Nem értem miért csinálják ezt a többiek

    Gaslyékat kritizálta Hamilton: Nem értem miért csinálják ezt a többiek

    Lewis Hamilton versenyzőtársai előzési technikáját kritizálta az Osztrák Nagydíjon.

    Az időmérőn hibázó brit pilóta csak a 9. helyről vághatott neki a sprintfutamnak. Ám a rajt után az 1-es kanyarban Pierre Gasly próbálta őt megelőzni. A francia versenyző a belső oldalon próbálkozott, ám közben a pálya bal oldala felé sodródott. A hétszeres világbajnok viszont nem tudott jobban az adott irányba húzódni, mivel mellette Alex Albon próbált utat törni magának. Hamilton a két pilóta közé szorult, így ütközés lett a szituációból.

    A Brit Nagydíjon hasonló helyzetbe került George Russell, Guanyu Zhou és az AlphaTauri francia versenyzője. A kínai pilóta fejjel lefelé sodródott, majd a gumifal másik felén lévő kerítésről pattant vissza.

    „Egy kicsit kiforogtak a kerekek, a mellettem lévő autók azonnal támadásba lendültek, majd Pierre (Gasly) egyszerűen oldalra húzott. Nem tudom miért csinálják ezt a versenyzők. Annyi hely volt még a jobb oldalon, én viszont már nem tudtam mit tenni ellene. Ugyanez történt a 3-as kanyarban a Williamszel és a Red Bull-lal. Az autó sérült, de legalább folytatni tudtam. Nem volt ugyanaz, de legalább vezethető volt. Hálás voltam, hogy célba értem és pontot szereztem.” – emlékezett vissza Hamilton.

     

  • A Mercedes megoldotta a „delfinezős” problémáját

    A Mercedes megoldotta a „delfinezős” problémáját

    Úgy tűnik, hogy a Mercedes megoldotta a „delfinezési” problémáit. Jó egy hónappal ezelőtt, Bakuban Lewis Hamiltonnak rendkívüli hátfájása volt, mivel a hétszeres bajnok 2022-ben keményen küzdött eddig a talajhatás okán fellépő jelenségével.

    Sokak szerint ez volt a kiváltó oka az FIA ezt követő szigorításának, amely elfogadásával most Spa-Francorchamps-ig – az augusztusi nyári szünet utánig – várnak.

    Mindeközben Lewis Hamilton a múlt hétvégén Ausztriában újra dobogóra állhatott, bár a csapatfőnök, Toto Wolff elismeri, hogy „nem volt elég gyors ahhoz, hogy valóban támadhassa az élmezőnyt”. A német Skyon így fogalmazott:

    „Továbbra is hiányzik két-három tized a teljesítményünkből.”

    Ugyanakkor elismeri, hogy a Mercedes „most már kézben tartja a delfinezést”, a csapat technikai igazgatója, Mike Elliot pedig bejelentette, hogy az autó frissítései mostantól minden egyes nagydíjon folyamatosan érkeznek majd. Ezt megerősítette Wolff is:

    „Igazán szeretnénk ott lenni abban a küzdelemben, amit a Ferrari és a Red Bull vív az élen.”

    A következő verseny pedig, a jövő hétvégi, tükörsima Paul Ricard pályán, még Ausztriánál is jobban feküdhet a Mercedes csomagjának. Erről már a Red Bull csapatfőnöke, Christian Horner beszélt, akinek a pilótája, Max Verstappen vezeti a világbajnokságot:

    „Arra számítunk, hogy ott igen gyorsak lesznek. Az elmúlt két versenyen nagyon erősek voltak, és egyáltalán nem volt nyoma a delfinezésüknek. Úgy látszik, lassan visszatérnek a játékba.”

  • Villeneuve: A szurkolók reakciója Hamilton kiesésénél szégyenletes volt

    Villeneuve: A szurkolók reakciója Hamilton kiesésénél szégyenletes volt

    Jacques Villeneuve nem érti, hogy az „úgynevezett szurkolók” miért örülnek egy versenyző balesetének.

    A pénteki időmérőn Lewis Hamilton hibázott így piros zászlóval kellett félbeszakítani az eseményt. Az orvosi autó rögtön a versenyzőhöz sietett, hogy megnézzék jól van-e, miközben a nézők egy része a pilóta kiesését ünnepelte.

    1997 világbajnoka nem érti mért csinálják ezt az emberek.

    „Kezdjük a legszégyenletesebb dologgal: a szurkolók éljeneztek, mikor Lewis (Hamilton) hibázott és kiesett. Senki sem volt tisztábban azzal abban a pillanatban, hogy jól van-e, de a nézőtéren tapsoltak. Lewis idén nem is harcol Maxszel a bajnoki címért, így ez elég szégyenletes viselkedés volt. Egy ütközés után sosem szabadna tapsikolni. Nem értem miért viselkednek így az emberek. Elvileg azok akik kilátogatnak ide, rajonganak ezért a sportért. Akármit is gondolsz, tartsd magadban. Elég rossz már az is, ha ilyenek jutnak az eszedbe.” – nyilatkozta Villeneuve.

     

  • Hamilton és Verstappen összefogása tehetne rendet a rajongók között

    Hamilton és Verstappen összefogása tehetne rendet a rajongók között

    David Coulthard úgy véli, hogy az F1-ben a szurkolók viselkedése miatt egyre nagyobb aggodalmat keltő problémákat Lewis Hamilton és Max Verstappen összefogása enyhíthetné.

    Reflektorfénybe került a nézők viselkedése, miután Nagy-Britanniában és Ausztriában is előfordult, hogy a pilótákat kfújolták, köztük Hamiltont is, amikor a Red Bull Ringen a kvalifikáción balesetet szenvedett. Ami még ennél is kellemetlenebb, hogy a nézők egymásra is rasszista és homofób megjegyzéseket tesznek és inzultusokra, szexuális zaklatásra is volt példa. Ausztriában vasárnap közleményt adott ki a Forma-1, amelyben azt írták, hogy „ez a fajta viselkedés elfogadhatatlan, és nem tűrjük el”.

    Hamilton is utalt erre a közösségi médiában, mondván, hogy „undorodva” hallotta a híreket a nézőkről, míg Verstappen az alkoholfogyasztás korlátozását javasolta miután elárulta, hogy „olvasott néhány sokkoló dolgot” a hétvégéről.

    Természetesen a rajongók elkerülhetetlenül polarizálódnak bizonyos versenyzők támogatásában, ebben nincs újdonság. Eddig azonban jól megfértek a lelátón egymás mellett az ellendrukkerek, sőt ez volt az egésznek a sava-borsa. Mostanra azonban egyesek túl messzire mentek. Jelen állás szerint épp a Verstappen rajongók és a Hamilton szurkolók feszülnek egymásnak, és sajnos már csak a virtuális térben.

    A két versenyzőnek össze kellene fognia

    Verstappen és Hamilton nagyon különböző személyiségek ugyan, és 13 év korkülönbség van közöttük, de Coulthard úgy véli, annak ellenére, hogy nem közeli haverok vagyis egyáltalán nem barátok, a kettőjük viszonya mégis szerepet játszhat a rivális szurkolói csoportok közötti feszültség enyhítésében.

    „Azt hiszem, ez a korkülönbség, ez egy generációs dolog” – mondta a skót a Channel 4-nak. „Lewis és Max között egyszerűen nincs meg a kapcsolat, ami Charles és Carlos [Sainz] illetve Lando [Norris] és George [Russell], és minden ezen generációs srác között ott van.

    „És ez talán nem tűnik soknak, 10 vagy 11 év, vagy bármennyi is a korkülönbség, de a sportban ez több mint egy generáció.”

    „Igazából szeretném, ha mindketten átkarolnák egymás vállát, és nyilatkozatot tennének a Forma-1 szurkolóinak, mert hallottunk néhány fújolást Maxra si Silverstone-ban; én tényleg nem érzem jól magam emiatt a Forma-1-ben.”

    „Mindenképp annak szurkolj, akinek akarsz, de legyünk sportszerűek, tegyük ezt olyanná, ami tiszteletet parancsoló.”

     

  • Folytatódik a Piquet-ügy: 15 napja van magyarázkodni a brazil bajnoknak

    Folytatódik a Piquet-ügy: 15 napja van magyarázkodni a brazil bajnoknak

    Nelson Piquet-nek 15 öt napja van arra, hogy megmagyarázza miért használt rasszista és homofób kifejezéseket Lewis Hamiltonnal kapcsolatban.

    Ugyan még tavaly mondta az illetlen jelzőket a háromszoros világbajnok, ám a Forma-1, a Mercedes és a média csak a silverstone-i futam előtt kapta fel a történetet. Azóta már a brit pilóta is elmondta véleményét, sőt az  ex-versenyző bocsánatot is kért.

    Ám a négy brazil szervezetet beperelte Piquet, így az ügy a kerületi bírósághoz került. A felperesek 10 millió brazil reált (1,56 milli font) követelnek kártérítés címszó alatt.  A vádat az érintett 15 napig (július 11-étől számítva) megtámadhatja.

    Piquet a tavalyi Brit Nagydíj után tett megjegyzéseket a hétszeres világbajnokra, majd egy későbbi interjúban homofób jelzőkkel is ellátta a versenyzőt. A bocsánatkérő nyilatkozatában a brazil ex-pilóta állította, hogy nem rasszista célzattal használta azt a bizonyos szót.

  • Mercedes sapkát égetett a fan, de majdnem ő gyulladt meg

    Mercedes sapkát égetett a fan, de majdnem ő gyulladt meg

    Az Osztrák Nagydíjat beárnyékolták a szurkolók egy részének visszataszító viselkedéséről szóló jelentések, melyek szerint egyes szurkolók zaklatták az embereket a versenyhétvégén, amikor több tízezer Max Verstappen-rajongó (Orange Army) gyűlt össze a spielbergi versenypályán.

    Az interneten már megszokhattuk, hogy megy a szájkarate a szurkolótáborok, de helyszínen, személyesen nem volt ennyire jellemző. Sőt ezúttal nem csak az ellentábor cukkolásáról volt szó, hanem konkrét zaklatásról is. A rajongók ezúttal túl messzire mentek.

    Az egyik női Lewis Hamilton-szurkolónak állítólag részeg nézők felemelték a ruháját, akik azt mondták neki, hogy nem érdemel tiszteletet, mert a hétszeres bajnoknak szurkol.

    Néhány holland szurkoló igencsak túlzásba vitte a hősük iránti rajongását – és a Mercedes iránti nyilvánvaló utálatát. Az egyik Verstappen-szurkolót a hétvégén lencsevégre kapták, amint egy fekete Mercedes-sapkát gyújtott fel, miközben nagyon elégedettnek tűnt magával. A mutatvány azonban majdnem visszafelé sült el, mivel a szóban forgó személy majdnem megégette magát, mielőtt gyorsan eldobta a sapkát.

    A jelenet közösségi médiában kelt szárnya, és minden jóérzésű szurkoló elítéli – a Verstappen-rajongók is. Az ilyen agresszív viselkedést senkinek sem szabad pártolnia, bárkinek is szurkol.

    „Számomra ez nem az árucikkekről szól” – írta Twitteren egy rajongó. „Hanem a mögötte lévő szimbolikáról. Mit/kit akarsz valójában elégetni? Fájdalmas még csak gondolni is erre.”

    Egy másik azt mondta: „Ha az F1 és az FIA nem foglalkozik az ausztriai hétvégén jelentett problémákkal, akkor a versenyhétvégék várhatóan tele lesznek huligánokkal, akik inkább a verekedésért vannak ott, mintsem a versenyért. Nem tudok segíteni, de úgy gondolom, hogy a csapatok és a versenyzők közötti viszálykodás felerősödése nem fog jól végződni.”

    Egy másik komment szerint: „Kezdek nagyon csalódott lenni, ahogy látom ezt az újfajta szurkolást. Kérlek, ne süllyedjetek a többi sportrajongó (például foci) szintjére. Tényleg szükség van arra, hogy a versenyzők és a csapatok felszólaljanak ez ellen a viselkedés ellen. Tudom, hogy a beszélgetés már elkezdődött, de ez nem elfogadható. Soha.”

    Valaki azonban azt állította, hogy hasonló jelenet zajlott a Brit Nagydíj hétvégéjén is, csak akkor Hamilton rajongói inzultálták a verstappeneseket:

    „Sajnos ez nem csak Ausztria és a Red Bull/Max szurkolók [cselekedete], Silverstoneban múlt héten egy Max szurkolótól elvették a sapkáját és elégették előtte, majd egy csapat férfi leköpte őket! Ez a fajta viselkedés undorító és sehol sem szabadna elnézni!”

    Tartsátok tiszteletben a többiek ízlését is, a többi rajongótábort is, elvégre milyen unalmas lenne a világ, ha mindenki ugyananannak szurkolna és ugyanaz lenne a véleménye/ízlése…!