Címke: Lewis Hamilton

  • Hamilton a „mérgező férfiasság” miatt szólta le anno unokaöccsét

    Hamilton a „mérgező férfiasság” miatt szólta le anno unokaöccsét

    Lewis Hamilton elárulta, hiba volt tőle, hogy kritizálta unokaöccsét, amikor az hercegnős ruhát viselt.

    A hétszeres Forma-1-es világbajnok kemény leckéket tanult meg magáról és a mérgező férfiasságról. Most a Vanity Fairnek elárulta, hogyan dolgozik azon, hogy jobbá tegye magát.

    Hamilton 2017-ben a közösségi média támadásának középpontjában találta magát, miután karácsonykor megosztott egy ellentmondásos videót. A videóban hallható volt, ahogy a Lewis leszólja unokaöccsét, amiért az rózsaszín, „hercegnős” ruhát viselt.

    „Ez annyira hülyeség volt” – mondta most. „Rájöttem, hogy sok minden előjött a neveltetésem kapcsán. Ez egy elutasító pillanat volt részemről. De rögtön rájöttem, hogy valójában nem így érzek legbelül.”

    „Egyszerűen nem vagyok az a fajta ember, aki valaha is meg akarna bántani bárkit is” – idézi a Vanity Fair. „És a gondolat, hogy megbánthattam valakit egy hülye poszttal, vagy csak egy általam mondott dologgal, megint csak tudatlanság miatt, csak arra emlékeztetett, hogy mit éreztem az általam átélt élményekkor. És azt gondoltam, hogyan vetíthetem ki ezt? Rájöttem, hogy ez rossz. Így aztán megtaláltam a módját, hogy ne feltétlenül visszacsináljam ezt, hanem megmutassam a közösségnek, hogy támogatom őket. Ez nehéz a mai világban. Nehéz visszacsinálni dolgokat.”

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Lewis Hamilton (@lewishamilton) által megosztott bejegyzés

    Ez van az emberekbe nevelve, de ezen változtatni kell

    Hamilton a tudatlanságát a keményen beidegződött, mérgező férfiasságnak tulajdonította, amely a neveltetése során alakult ki, ahol a fiúk féltek attól, hogy „nyápicnak” nevezik őket.

    A hercegnős videó után azonban a „karma” utolérte őt, megannyi üzenetet küldött arról, hogy „dugja el a mérgező férfiasságát oda, ahová nem süt a nap”.

    Hamilton azóta elgondolkodott azon a pillanaton, és rájött, hogy valami hasonlót tett az unokaöccsével, mint amit a rasszista zaklatók tettek vele gyerekkorában.

    Most a Forma-1-es sztár eltökélt szándéka, hogy levetkőzi a nemi szerepekkel és a férfiassággal kapcsolatos negatív viselkedését. Így hát, hogy megszabaduljon mérgező felfogásától, úgy döntött, hogy képezni kezdi magát. Ezért esett meg, hogy kiltben pózolt a brit GQ címlapján, hogy elment a párizsi Disneylandbe az unokaöccsével, és amikor az hercegnői ruhát kért, azt kapott.

    „Az az őrület, hogy egy hatéves gyerektől kell megtanulni valamit [az életről]” – mondta Hamilton.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Lewis Hamilton (@lewishamilton) által megosztott bejegyzés

  • Hamilton újabb bajnoki címet nyerne, nem követné Vettelt

    Hamilton újabb bajnoki címet nyerne, nem követné Vettelt

    Lewis Hamilton nem gondolja újra a Forma-1-es jövőjét Sebastian Vettel visszavonulása után.

    A páros 2007-ben debütált a királykategóriában, Vettel pedig a az idei Magyar Nagydíjon jelentette be, hogy a szezon végén visszavonul az F1-től. Vettel két évvel fiatalabb Hamiltonnál, aki Fernando Alonso után ma a második legidősebb pilóta a Forma-1-ben. Hamilton azonban azt mondja, hogy egy olyan pilóta, aki utána csatlakozott az F1-hez, és befejezi a pályafutását, nem váltotta ki belőle azt a gondolatot, hogy a kiszállás felé vegye ő is az irányt:

    „Ez emlékeztet arra, hogy a karrierem azon szakaszában vagyok, amikor azok az emberek, akikkel együtt jöttem fel, és akikkel oly sokáig versenyeztem, elkezdik abbahagyni. Egy pillanat alatt Fernando sem lesz már itt, és akkor én leszek a legidősebb, azt hiszem.”

    A nehéz szezon ellenére, amelyben még nem nyert versenyt, Hamilton elmondta, hogy nem igazán gondol még a visszavonulására, és nagyon várja, hogy újabb bajnoki címet szerezzen, miután tavaly ellentmondásos körülmények között maradt le rekordot jelentő nyolcadik világbajnoki címéről:

    „Még mindig csak azon jár az agyam, hogy miképp fejlesszem ezt az autót. Azon gondolkodom, hogy mik azok a lépések, amiket meg kell tennem ahhoz, hogy ez a csapat újra nyerni tudjon. Mi az útja egy újabb világbajnoki cím megnyerésének?”

    Vettelhez hasonlóan Hamilton is a sportág változásának szószólójává vált, és továbbra is lobbizik a sokszínűség szélesebb körű elterjedéséért az autósportban:

    „Melyek azok a lépések, amelyeket meg kell tennünk azért, hogy mindenki összehangolódjon ebben a sportban, hogy többet tegyünk. Valóban elkezdjük láttatni azt a munkát, amit a sokszínűség terén próbálunk elvégezni? Ezek a dolgok is foglalkoztatnak.”

    Hamilton elárulta, hogy még mindig maradt benzin a vérében, hogy tovább versenyezzen. Jelenleg a Mercedes-szerződése a 2023-as F1-es szezon végén jár le:

    „Még mindig küzdök ezekért a dolgokért, és úgy érzem, hogy még bőven van mit tenni. Feltehetően, ha majd leállok, akkor is marad még üzemanyag a tankban. Nem hiszem, hogy addig hajtok majd, amíg teljesen ki nem égek, és már nem marad semmi.”

  • Hamilton majdnem szerepet kapott a Top Gun: Maverick-ben

    Hamilton majdnem szerepet kapott a Top Gun: Maverick-ben

    Az első Top Gun filmet még 1986-ban mutatták be a mozivásznakon és már akkor is rendkívül népszerű volt a fiatal és sármos Tom Cruise-nak köszönhetően. A filmnek nagy meglepetésre 36 évvel később készült el a folytatása és eddig 662 millió dollárt hozott a konyhára, amivel még a Titanicot is megelőzte. Nemrég azonban arra is fény derült, hogy a filmben akár Lewis Hamilton is szerepelhetett volna Cruise legújabb kasszasikert jelentő filmében.

    A hétszeres világbajnok a Vanity Fair-nek árulta el első kézben, hogy milyen közel is került ahhoz, hogy a színészetben is megcsillogtathassa tehetségét a Forma-1-ben való versenyzés mellett.

    „Lényegében Tom Cruise barátja vagyok” – mondta Hamilton, aki a nyári szünetet Afrikában tölti. – Tom az egyik legnagyszerűbb srác, akivel valaha összehozott a sors. Évekkel ezelőtt még meghívott „A holnap határa” című film forgatására és a barátságunk onnantól fogva kezdett el erősebbé válni.”

    A cikkben az is kiderült, hogy a brit klasszis gyerekként óriási Top Gun rajongó volt és a film miatt egy időben még vadászpilóta is szeretett volna lenni. „Amikor meghallottam, hogy folytatják a filmet, akkor óriási extázisba kerültem és azonnal felhívtam Tomot. Nagyon szerettem volna szerepelni a filmben és még az se érdekelt volna, hogy ha csak söprögettem volna háttérben vagy valami ehhez hasonló.”

    Cruise igent mondott Lewisnak, aki az egyik vadászpilóta szerepében tűnhetett volna fel a filmben. Azonban a film forgatása közben még nagyban folyt az F1-es szezon és Hamilton emiatt tisztában volt azzal, hogy nem lett volna képes elég időt tölteni a szerepre való felkészüléssel. Emiatt kellett a Mercedes kiválóságának lemondani a lehetőséget és jól fel is bosszantotta magát, hogy emiatt nem tudta elvállalni a szerepet.

  • Hamilton Namíbia után Kenyába ment nyaralni

    Hamilton Namíbia után Kenyába ment nyaralni

    A hétszeres világbajnok Lewis Hamilton és csapata vasárnap két magánrepülővel érkezett a Jomo Kenyattáról elnevezett nemzetközi repülőtérre, ahol visszafogottan beszélgettek.

    A hivatalnokok szerint a Masai Mara rezervátumba indult, ahol várhatóan szemtanúja lesz a jelenleg is tartó Nagy Vándorlásnak. Szemtanúk szerint elutasította a fotózkodást, miközben a kalandozása folytatásához szükséges iratok feldolgozást végezték. Ő is azon turisták tucatjai közé tartozik, akik a Masai Mara felé igyekeznek, hogy szemtanúi lehessenek a gnúk vándorlásának. Namíbiában volt előtte, mielőtt Kenyába repült volna. Vasárnap ennyit írt erről Twitteren:

    Nem is tudtam volna jobb helyet kitalálni, ahol a szabadidőm eltölthetném. Köszönöm, Namíbia, irány a következő megálló.”

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Lewis Hamilton (@lewishamilton) által megosztott bejegyzés

    A Nagy Vándorlás, ahogyan az ismert, több mint egymillió gnú mozgása a tanzániai Serengetiből észak felé a szomszédos kenyai Masai Mara rezervátumba. Ez a világ egyik leglátványosabb és legizgalmasabb vadon élő bemutatója az állatvilágnak.

    A vándorlásra minden évben sor kerül: az állatok ősi ösztönei a Serengeti-Masai Mara ökoszisztéma éghajlati csapadékmintáit követve zöldebb legelők felé irányítják őket. Ez a migráció augusztus végéig tart, majd szeptember közepére csökken. Ugyan a számuk minden évben változik, a múltban akár 1,5 millió gnú, közel egymillió zebra és nagyszámú más állat is részt vett a hosszú, több hétig tartó vándorláson.

    Útjuk különösen veszélyes, mert átkelnek a krokodiloktól hemzsegő Mara és Talek folyókon, ahol sokuk nem tudnak elmenekülni a zsákmányukra leselkedő óriási nílusi krokodilok elől.

    A vándorlást a Masai Mara vadrezervátumban szafari-vadászaton lehet megfigyelni, amelyet tapasztalt sofőr-idegenvezetők vezetnek speciális járművekkel.

  • Tost: Biztos voltam benne, hogy Vettel bajnok lesz

    Tost: Biztos voltam benne, hogy Vettel bajnok lesz

    Sebastian Vettel egykori csapatfőnöke, Franz Tost elárulta, már a sportágban töltött első napjaitól kezdve meg volt győződve arról, hogy a németből Forma-1-es világbajnok lehet. Vettel 2007-ben és 2008-ban a Toro Rossónál (ma AlphaTauri) versenyzett Tost felügyelete mellett, ahol a 2008-as esős Olasz Nagydíjat a pole pozícióból megnyerte. Ezt megelőzően Vettel a BMW Sauberrel debütált a 2007-es Amerikai Nagydíjon, ahol Robert Kubicát helyettesítette, aki egy futammal korábban, a Kanadai Nagydíjon szenvedett súlyos balesetet.

    Arra a kérdésre, hogy reagáljon a négyszeres bajnok pályafutására, miután a 2022-es Magyar Nagydíj előestéjén bejelentette visszavonulását, Tost így felelt:

    „Már a Formula BMW-ben is figyeltem őt, és nagyon sok futamon győzött. Utána párszor találkoztunk, és igen koncentrált volt. A kérdések, amiket feltett, kifejezetten jók voltak egy fiatal versenyzőhöz képest. Az egyik előnyös tulajdonsága az volt, hogy mindenekelőtt 100 százalékban elkötelezett volt a Forma-1, illetve általában a motorsport iránt akkoriban.

    Amikor hozzánk érkezett, friss vért, új ötleteket hozott. Nagy igényeket támasztott, és sok kérdést tett fel. Belement a részletekbe, ami kifejezetten fontos, és mindig jó hangulatban volt, pedig az elején voltak problémáink az autóval. De ő vitte előre a csapatot, és ennek eredményeképp a Scuderia Toro Rossóval együtt megnyerte a monzai futamot. Ez volt az első megnyert versenye, ez volt a Scuderia Toro Rosso első futamgyőzelme. A munkamódszere alapján egyértelmű volt, hogy igazi nagy versenyző lesz belőle. Meg voltam győződve arról, hogy képes világbajnokká válni a Forma-1-ben, ha megfelelő időben a megfelelő csapatnál van, és ez a Red Bull Racing esetében így is volt.

    „Aztán a Ferrarinál pedig igen sikeres volt. Sok futamot nyert a Scuderia Ferrarinál is. Hiányozni fog nekünk. Legalábbis nekem biztosan. Ő egy fantasztikus figura, mindig nyitott, és egyszerűen nagyon-nagyon sikeres volt. Mindig is emlékezni fogunk rá, mert négy világbajnoki címével ott van a lista elején, Michael Schumacher és Lewis Hamilton mögött. Juan Manuel Fangiónak öt van, aztán jön ő és Alain Prost, ezért van helye a történelemben.

    A Scuderia AlphaTaurinál van egy lépcsőház, a Vettel, amit róla neveztünk el. Ezért mindig emlékezni fogunk rá fantasztikus képekkel, az overalljával a monzai győzelmére. Minden jót kívánok neki és a családjának a jövőjük tekintetében.”

  • Marko: 2022-ben a Ferrari mindent rosszul csinál

    Marko: 2022-ben a Ferrari mindent rosszul csinál

    A Ferrari „nagyjából mindent rosszul csinál” a világbajnoki címért folytatott harcban legalábbis a Red Bull megmondóember Dr. Helmut Marko szerint. Ugyan a maranellóiak autója vitathatatlanul gyorsabb volt idén eddig összességében, mint a Red Bullé, Charles Leclerc lemaradása a regnáló bajnok Max Verstappen mögött jó 80 pont. Arra a kérdésre, hogy ez miképp lehetséges, Marko az Österreich újságnak ezt felelte:

    „Úgy, hogy nagyjából mindent rosszul csináltak. Budapesten például először nem tudták a megfelelő hőmérsékleti tartományba hozni a gumikat, és rossz box-stratégiát is választottak.”

    Toto Wolff, a Mercedes csapatvezetője ugyanakkor megvédte a Ferrari Magyar Nagydíjon alkalmazott stratégiáját, és utalt rá, hogy Leclerc az edzéseken az összes új közepes gumit felhasználta. Marko így folytatta ezért:

    „Akkor sem értem, miért nem tettek fel használt közepes gumit, ami jobb lett volna, mint a kemény. Ehelyett Totót és a Mercedest ünnepeljük nagy nyertesként a 2. és 3. helyeikkel.”

    Amikor megkérték, hogy tisztázza a Mercedesre való utalását, a 79 éves osztrák kifejtette ezt is:

    „Én csak azt szeretném látni, hogy Max teljesítményét megfelelően értékelik. A tizedik helyről nyert egy olyan pályán, ahol az a mondás, hogy nincs esélyed, ha ilyen hátulról indulsz.”

    Arra a kérdésre, hogy a tavalyi, a Mercedesszel és Lewis Hamiltonnal vívott, brutálisan intenzív csatához képest könnyebb-e a jelenlegi szezon, Marko elismerte:

    „Igen, ritkán volt ilyen mulatságos. Szinte mindegyik hétvége öröm, ami nagyon különbözik a tavalyi szezontól, amikor minden idegőrlő volt. Csak egy kicsit kár, hogy a Ferrari ennyi hibát vét. Jóval az képességeik alatt vannak, és nagyon sajnáljuk. Ugyanakkor vissza fognak térni, hiszen annyira erős autójuk van.”

  • Hamilton: Verstappen felzárkózása sokat elárul az autójáról

    Hamilton: Verstappen felzárkózása sokat elárul az autójáról

    Lewis Hamilton szerint Max Verstappen nem csak magának és a csapatának, hanem az autójának is sokat köszönhet a Magyar Nagydíjat követően. A holland világbajnok ugyanis a 10. helyről indulva volt képes nyerni a Hungaroringen.

    A Red Bull holland kiválóságának már akár 17 pole-pozíciója is lehetne, ha az erőforrása kifogástalanul működött volna a Magyar Nagydíj időmérőjének Q3-as szakaszában. Verstappen emiatt végül csak a 10. rajtkockából várhatta a piros lámpák kialvását a vasárnapi versenyen.

    A Bikák kicserélték az erőforrást és más komponenseket is 2021 bajnokának az autójában és a versenyen olyannyira szárnyalt, hogy 10 másodperces előnnyel előzte meg a 2. helyen célba érő Hamiltont. A Mercedes ászát egyáltalán nem lepte meg holland riválisának produkciója, ugyanis szerinte az RB18 egy rendkívül gyors konstrukciónak számít.

    „Sokat elmond az a tény a Red Bull autójáról, hogy Verstappen még a megforgása ellenére is magabiztos előnnyel tudta megnyerni a futamot” – véli a 103-szoros futamgyőztes Hamilton.

    Max Verstappen, Lewis Hamilton
    A tavalyi bajnokság két legnagyobb riválisa ismét 1-2-ben ért célba  Fotó: Mark Thompson/Getty Images / Red Bull Content Pool

    A holland előnye a bajnokság élén is rendkívül megnyugtató: 80 ponttal előzi meg a közvetlen rivális Charles Leclerc-t. Azonban a Ferrari folyamatos hibái miatt a Mercedes versenyről versenyre képes csökkenteni a hátrányát a Scuderiával szemben, ami már csak 34 pont a gyártók versenyében. Hamiltonék számára így egyértelmű a cél a szezon második felére: megszerezni az első győzelmet és elkapni a „szenvedő” Ferrarit.

    „Nagyon remélem, hogy fogunk még futamot nyerni idén” – folytatta a hétszeres bajnok. – Ezért dolgozunk nap, mint nap és a mostani hétvégén megvolt bennünk ehhez a kellő potenciál.”

    „George (Russell) ott volt a pole-ban és ha ott vagyok mögötte, akkor csapatként működhettünk volna együtt a győzelem érdekében. Az egyikünknek még stratégiai szempontból is fel kellett volna áldoznia magát a másikért.”

    „Ha a szezon második felében is így folytatjuk, akkor képesek leszünk harcolni az élmenőkkel. Most először voltunk pariban a Ferrarival, ami óriási a mi szemszögünkből nézve, de szerintem a Red Bull még mindig valamivel előttük van.”

  • Hamilton és Zendaya a Valentino pink kampányának arcai

    Hamilton és Zendaya a Valentino pink kampányának arcai

    A Valentino jövő héten mutatja be a 2022-es őszi Pink PP reklámkampányát, amelynek két nemzetközi híresség és egyben a divatház barátai lesznek a főszereplői: Zendaya és Sir Lewis Hamilton. Mindketten rózsaszínt viselnek, és mindkettőjüket rózsaszínű szettben pózolva fotózták le.

    „Egy, merész, erős, folyékony, extravagáns szín, amely összefoglalja mindazt, amit a divatban szeretek, és mindazt, amit képviselni szeretnék: a hétköznapoktól való elszabadulást, egy olyan teret, ahol önmagunk lehetünk, az egyenlőség és a szeretet hangos jelképét” – mondta Pierpaolo Piccioli kreatív igazgató.

    A tervező egyetlen árnyalatra csupaszította a palettát, a szeretet, a közösség, az energia és a szabadság színeként azonosítva azt.

    „A rózsaszín, mint a korlátok áttörésének ötlete már régen megszületett. A munkámmal egyetlen képen keresztül kell tudnom elmondani és megosztani az értékeimet, és ugyanezt a paradigmát szerettem volna egyetlen színre alkalmazni” – magyarázta Piccioli. „Ennek következtében szinte természetes volt számomra, hogy keressek (és találjak) valamit, ami képes felölelni az új és felszabadult emberiség kifejezési és ábrázolási igényét. Zendayát és Lewist választottam a PINK PP-hez ugyanazon okból, amiért létrehoztam ezt a színt: csodálatos lelkek, akik hangjukat és tehetségüket arra használják, hogy egyesítsenek, integráljanak, építsenek.”

    A Valentino történelmileg a vörös színhez kötődött, de 2022 őszére a ház árnyalata egy intenzív, magenta  rózsaszín, a Pink PP lett, egy új Pantone árnyalat , amelyet Piccioli tervezett. A márka identitásának felismerhető jelévé vált, és a Valentino múlt havi római couture show-ján többek között Anne Hathaway színésznő és minden vendég Piccioli-magenta színű ruhát viselt.

    A márka őszi kampányához Michael Bailey Gates monokróm térben fotózta Zendayát, aki tetőtől talpig rózsaszínt viselt.

    A Hamilton főszereplésével készült kampány kedden jelenik meg a GQ USA szeptemberi nyomtatott számában. A hétszeres Forma-1-es világbajnokot már gyakran fotózták a márka dizájnjaiban, és most ő az első férfi a Valentino Pink PP reklámkampányában.
    A kampányhoz a laza rózsaszín nadrágot és rózsaszín tornacipőt, rózsaszín inget viselő Hamiltont Nicolas Kern fotózta, amint egy rózsaszín festékesdobozra néz, bal kezében pedig ecsetet tart, mintha ő maga festette volna a mögötte lévő kézzel írt szöveget, mely az ő szlogenje: „Still I Rise”.

  • Hamilton csatlakozik a Denver Broncos NFL-csapathoz

    Hamilton csatlakozik a Denver Broncos NFL-csapathoz

    A hétszeres Forma-1-es világbajnok Lewis Hamilton csatlakozott a Denver Broncos NFL-csapat tulajdonosi köréhez.

    A fejlemény pénzügyi részleteit nem hozták nyilvánosságra, de a Walton-Penner családi tulajdonosi csoport egy kedden közzétett rövid közleményben jelentette be Hamilton érkezését.

    „Nagy örömmel üdvözöljük Sir Lewis Hamiltont a tulajdonosi csoportunkban” – mondta Rob Walton.

    „Ő egy bajnok versenyző, aki tudja, mi kell egy győztes csapat vezetéséhez, és a globális egyenlőség lelkes szószólója, többek között a saját sportágában is.”

    „Több mint 100 futamgyőzelmével Lewis minden idők legsikeresebb F1-es pilótájának számít.”

    „Rugalmas szellemisége és kiválóságának színvonala a tulajdonosi csoport és a Broncos szervezete számára is értéket jelent majd.”

    A Walton-Penner csoport az év elején vásárolta meg a Denver Broncos-t egy 4,65 milliárd dollárra becsült üzlet keretében – ez a történelem legnagyobb, sportcsapatot érintő tranzakciója.

    Legutóbb 2016-ban nyerték meg a Super Bowlt, amelyen Hamilton is jelen volt.

    Hamilton az elmúlt években bővítette üzleti portfólióját, többek között a Neat Burger étteremlánccal, az X44 Extreme E csapattal és a Mission 44 jótékonysági alapítvánnyal.

    Része volt annak a konzorciumnak is, amely végül sikertelenül pályázott a Chelsea Football Club megvásárlására.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Mellody Hobson (@mellodyhobson) által megosztott bejegyzés

  • Nemzetközi sajtó: A Ferrari összeomlott, Verstappen újfent bajnok lesz

    Nemzetközi sajtó: A Ferrari összeomlott, Verstappen újfent bajnok lesz

    A nemzetközi sajtóorgánumok értékelték a Ferrari és Max Verstappen teljesítményét a Magyar Nagydíjon.

    A motorgondokkal küszködő holland versenyző csak a 10. pozícióból vághatott neki a futamnak, ám a Red Bull taktikai érzékének, és a Ferrari rossz stratégiájának köszönhetően az élen találta magát. A Mercedes mindkét versenyzője ismét felállhatott a dobogóra, míg a Scuderia bőszen vakarhatja a fejét.

    A neves lapok így értékelték a 37. Magyar Nagydíj eseményeit:

    La Gazetta dello Sport (Olaszország):

    „Max (Verstappen), aki a 10. helyről indult, nagyszerű teljesítményt nyújtott. Összeszedetten szerezte meg idei 8. győzelmét. A Mercedes feltámadt Hamilton 2. és Russell 3. helyével. A Ferrarinak ismét a stratégiával gyűlt meg a baja, Sainz a negyedik, míg Leclerc csak a 6. lett. Az utolsó reménysugár is veszni látszik.”

    Marca (Spanyolország):

    „A Ferrarinál minden ami elromolhatott, az el is romlott. Keményen dolgoznak azon, hogy a hibás döntéseikkel, az elbaltázott boxkiállásaikkal, valamint az ezzel jár balszerencsével elfuserálják az egészet. Magyarországon a második és a harmadik helyről indultak, a lassabb George Russell mögött. A 10. helyről rajtoló Max Verstappen lett a győztes, míg a 8-ról induló Lewis Hamilton a második. A holland kilenc futammal a vége előtt 80 pontos különbséget tudhat magáénak, így szinte kikiálthatják újfent világbajnoknak. A Mercedes visszavágott, mivel képes legyőzni a Ferrari gyorsabb autóit. A Scuderia teljesen összeomlott.”

    Bild (Németország):

    „Max Verstappen megnyerte a Magyar Nagydíjat, és ezzel a teljesítménnyel újabb követ rakott le a második világbajnoki címhez vezető úton. A Red Bull versenyzője 9 futammal a vége előtt 80 pontos előnyre tett szert Charles Leclerc-rel szemben. A versenyen a monacói számított favoritnak, ám egy újabb kemény pofont kapott csapatától. A 10. helyről rajtoló Verstappen nyerni tudott, holott a Hungaroringen nem egyszerű előzni.”

    The Guardian (Egyesült Királyság):

    „Max Verstappen, Lewis Hamilton és George Russell örömmel készülhet a nyári szünetre. Jöhetnek a vödrök, a homokozó lapátok és még egy jó krimit is kézbe vehetnek. Életörömöt hordoznak magukban, hiszen ők végeztek a dobogón a Magyar Nagydíjon. A Ferrari viszont lehet, hogy lemondja a nyaralást, és egyszerűen összepakolja a böröndjeit a Hungaroringről. Max Verstappen ha fél kézzel is vezet, akkor is könnyedén bajnok lehet idén.”