Címke: Lewis Hamilton

  • Kiderült, mit rontott el Hamilton Zandvoortban az újraindításkor

    Kiderült, mit rontott el Hamilton Zandvoortban az újraindításkor

    A Holland Nagydíj futam végi biztonsági autós fázisa végére a kereket nem cserélő Lewis Hamilton találta magát az élen, ám közvetlenül mögötte ott volt a friss, lágy gumira váltó Max Verstappen. A zandvoorti pálya különlegessége, hogy egy döntött kanyar visz a rajt-cél egyenesre, így kifejezetten fontos lett volna a hétszeres bajnok számára, hogy az újraindításkor kitűnően csinálja meg a ráfordítót.

    Ez azonban nem sikerült a britnek, aki látszólag bealudta a rajtot, így Verstappen már elsőként fordult az egyes kanyarba, és utána már nem adta ki a kezéből a győzelmet.

    Most azonban kiderült, hogy Hamilton nem bambult el, hanem egyszerűen csak a nem megfelelő motormódba váltott, így nem volt kellő erő az autójában, így tudta őt legyorsulni a címvédő, ezt pedig el is ismerte maga Lewis Hamilton is.

    „Későn kapcsoltam verseny üzemmódba, az egyenesben már abban voltam, de a gyorsulásom nem volt addigra elegendő, a Red Bull pedig nagyon gyors volt az egyenesben.” – vallotta be, majd pedig kiderült az is, hogy még a Safety Car fázisban a versenymérnöke Peter Bonnington, vagyis Bono többször is felhívta a figyelmét arra, hogy a megfelelő motormódban kezdje majd meg az újraindítást.

    Bonnington a Strat Five, vagyis az ötös üzemmódot kérte Hamiltontól, aki az adatok alapján nem közvetlenül a kigyorsításkor, hanem azután egy másodperccel váltott át erre a módra, vagyis ennyi ideig nélkülöznie kellett az MGU-K 160 LE-s többletét.

  • Az FIA kérésrére nagyobb visszapillantó tükröket tesztelnek

    Az FIA kérésrére nagyobb visszapillantó tükröket tesztelnek

    A csapatok sokkal nagyobb oldalsó visszapillantó tükröket tesztelnek a pilótafülkén, hogy javítsanak a Forma-1-es pilóták korlátozott hátrafelé látásán.

    A június közepén megrendezett Kanadai Nagydíj óta néhány istálló a gyakorlatban teszteli saját, nagyobb méretű tükörterveit, hogy adatokat gyűjtsön az irányító testület FIA-nak. Például a Red Bull az edzéseken egy szabványos kis tükröt használt az autókon – a másik oldalon pedig egy nagyobb és terjedelmesebb változatot a közvetlen összehasonlítás végett. Az Auto Motor und Sportnak az FIA technikai főnöke, Nikolas Tombazis ennyit mondott erről:

    „A hátulról átlósan elhelyezkedő területen jelenleg igen korlátozott a kilátás.”

    A Mercedes már Spában kipróbálta a nagyobb tükrét, az Alpine, a McLaren és a Haas pedig a Holland Nagydíj előtt követte a 423 x 187 mm-es méretű elrendezéssel. Tombazis elismerte, hogy a nagyobb tükrök egyik lehetséges mellékhatása, hogy miközben a hátsó láthatóság problémáját kezelik, egy újabb, előre néző akadályt jelentenek a versenyzőknek:

    „El kell kerülnünk, hogy a pilóta kevesebbet lásson előre, mert a tükör útban van. Csak egy kis ablak van, ahol passzol.”

    Ugyanakkor Lewis Hamilton állítólag arra panaszkodott, hogy a hátsó kilátás nem sokat javult, miközben az előre látás tovább romlott. A tesztek a tervek szerint a következő nagydíjakon folytatódnak.

  • Alonso még három évet maradna a Forma-1-ben

    Alonso még három évet maradna a Forma-1-ben

    Fernando Alonso reméli, hogy legalább még két-három évet a Forma-1-es rajtrácson maradhat.

    A 41 éves korábbi kétszeres bajnok jövőre az Oscar Piastri-szappanopera közepette az Alpine-tól az Aston Martinra vált. A spanyol a DAZN-nek nyilatkozott:

    „Azt láttam, hogy az Aston Martin részéről vágynak rám, és talán ez hiányzott az Alpine-nál. Vagy a szeretet jele, ami talán itt nem volt meg. Az Alpine-nál ott volt Piastri, a fiatal tehetség az akadémiáról, és én is egy olyan projekthez mentem, amely ambiciózusabbnak tűnik, mint az Alpine-é. Remélem, hogy még legalább két-három évig a Forma-1-ben leszek – azt hiszem, még mindig 100 százalékos az állapotom. Aztán utána pedig jöhet egy olyan kihívás, amit soha nem rejtettem véka alá, hogy újra megpróbálom a Dakart.”

    Alonso a Lewis Hamiltonnal jó egy hete Spában történt ütközése körüli vitát is szeretné lezárni, miután a rádióban azt mondta, hogy a hétszeres világbajnok csak a pole-ból tud versenyezni:

    „Vannak dolgok, amiket az ember mond, mielőtt gondolkodik. Az én hibám annyi, hogy kimondtam őket. Ugyanakkor meg kell érteni az F1-et is. Az egész egyfajta show, azonban megpróbálunk nem túl sok show-t nyújtani nekik, amikor ennyire ellentmondásos a helyzet.”

  • Az AlphaTauri tolt egy Briatorét? – Wolff szóhoz sem jutott

    Az AlphaTauri tolt egy Briatorét? – Wolff szóhoz sem jutott

    Az internetet kétkedve figyelte Yuki Tsunoda és az AlphaTauri esetét, míg Toto Wolff hirtelen nem is tudott mit mondani a futam után.

    A Mercedes kedvező pozícióba került a verseny második felében, ám a japán versenyző érdekes esete megkavarta a kártyákat. Tsunoda (aki ez eset után megkapta 5. megrovását, így az Olasz Nagydíjon 10 helyes rajtbüntetés vár rá) lehúzódott a pálya szélére, ugyanis úgy érezte, hogy a faenzai alakulat nem tette fel jól az egyik abroncsát. A rádióbeszélgetésből kiderült, hogy az istálló kérte arra a versenyzőt, hogy állítsa meg a motort, majd némi értetlenkedés után újraindítatták vele az autót.

    Tsunoda ekkor már kikötötte a biztonsági övét, így lassan gurult vissza boxba. A csapatnak visszakellett csatolnia a japánt, majd újfent kereket cseréltek nála, ám a 20 éves pilóta továbbra is érezte, hogy valami nincs rendben. Újfent megállt a pályán, ám most végleg feladta a versenyt. Emiatt érkezett a Safety Car a versenybe, így többen új abroncsokat pakoltattak fel maguknak.

    Az eset furcsasága miatt többeknek Flavio Briatore és a hírhedt Szingapúri Nagydíj jutott eszébe. Csalással vádolták a Red Bullt, ugyanis Verstapennek kedvezett leginkább a furcsa eset. Mindaddig a Mercedes csapatfőnöke értetlenül állt a helyzet előtt.

    „Tsunoda megállt a pályán majd újraindult. A biztonsági öve nem volt már bekapcsolva, majd a boxba hajtott, onnan kijött, és fél kör múlva megint megállt. Nem is tudom mit mondjak…” – nyilatkozta a Sky Sportsnak Wolff.

    Ugyan jól jött az eset Max Verstappennek, ám az osztrák vezető hozzátette: nem biztos, hogy fel tudták volna tartani a hollandot, ha minden az eredeti terv szerint alakul.

    „Ha a bajnoki címért harcolnánk, alaposan kivizsgáltatnám az esetet. Ha Tsunoda nem gurul be kicsatolt övvel a boxba, és nem indítják újra, akkor Verstappen a kerekcseréje után 8 másodperces hátrányt szedett volna össze Lewishoz képest. Ki tudja, talán nem nyertünk volna, mindenesetre más lett volna a helyzet. A stratégiáink szerint volt esélyünk a győzelemre, nagyon szoros lett volna, de az esély megvolt.”

    A Twitteren többen a Red Bull stratégáját, Hanna Schmitzet támadták az AlphaTauri és Tsunoda bizarr esete miatt. Ám a Team LH – Hamilton hivatalos rajongói közössége – kiállt a hölgy mellett.

    „100%-osan megértjük, hogy most mindenkinél felfokozódtak az érzelmek. Senki sem számított arra, hogy így alakul a verseny, olyan közel voltunk a győzelemhez. Fontos viszont az, hogy a szeretetet és az empátiát terjesszük a paddockban a keményen dolgozó csapattagok felé. Legyen szó akár egy másik alakulat tagjáról, különösen akkor, ha egy nőről van szó. A Hanna Schmitz felé irányuló gyűlölködő megjegyzések tűrhetetlenek, és nem szabad elmenni mellettük. Ez a sport nagyon kemény és mindenre készen kell állni, ő ezt tette. Lewis mai versenyéből rengeteg pozitívumot lehet levonni, és mi pontosan erre is fogunk koncentrálni. Köszönjük, hogy rendületlenül támogatjátok a Team LH-t és Lewist. Együtt nyerünk és együtt veszítünk.”

     

  • Hamilton mérges: Egy győzelmet dobhattunk el magunktól

    Hamilton mérges: Egy győzelmet dobhattunk el magunktól

    Lewis Hamilton eléggé frusztrált volt a Holland Nagydíj során a rádióban. A Mercedes hétszeres világbajnoka a futam végén lévő biztonsági autós fázis során úgy döntött, hogy nem áll ki friss lágy gumikért és ennek meg is lett az eredménye. A 103-szoros futamgyőztest számos riválisa megelőzte, amiért haragos volt a rádióban, de utólag bocsánatot kért a viselkedéséért.

    „Szerintem megvolt az esélyünk arra, hogy megnyerjük a futamot” – nyilatkozta Hamilton a 72 körös zandvoorti verseny után. – A virtuális és a normális biztonsági autós fázisok nem jöttek jól nekünk, pedig a verseny azon pontjáig nekünk állt a zászló. A srácok minden tőlük telhetőt beleadtak.”

    A brackley-i istálló mindkét autójával az egy kiállásos taktikát alkalmazta volna, de a késői VSC és SC fázisok miatt George Russellnek és Hamiltonnak is be kellett jönnie egy-egy szett közepes garnitúráért. Azonban Russell a biztonsági autós fázis során kiállt friss lágyakért, ami miatt Hamilton védtelen maradt Verstappennel szemben. Emiatt Hamiltont a verseny leintéséig a hollandon kívül még a csapattársa és Charles Leclerc is meg tudta előzni.

    „Abban reménykedtem, hogy képesek leszünk 1-2-ben célban érni a verseny végén” – folytatta Hamilton. – Közel álltunk hozzá, de a biztonsági autó nem segített. Nagyon a határon voltam, már bocsánatot is kértem a csapattól. Egy másodpercre elvesztem és az érzelmek nagyon hevesen tomboltak bennem.”

    Ugyan az elveszített győzelem nagyon frusztrálja a brit klasszist, de szerinte „az autójuk jól működött a hétvége folyamán” és nagyon bízik abban, hogy „a soron következő hétvégéken is képesek lesznek hasonlóan jó formát mutatni.”

  • Nemzetközi sajtó: Hamiltont cserben hagyta a saját csapata

    Nemzetközi sajtó: Hamiltont cserben hagyta a saját csapata

    A nemzetközi sajtóorgánumok Max Verstappent és a Red Bullt éltették, mindemellett a Ferrari és a Mercedes teljesítményéről is szót ejtettek.

    A holland versenyző a hazai közönsége előtt is diadalmaskodni tudott, ám a futamon voltak olyan pillanatok, amikor a csillagosoknak állt a zászló. Az SC fázis után Lewis Hamilton úgy érezte, hogy cserben hagyták, mivel még a kereket cserélő George Russell is megelőzte. Mindaddig a Scuderiánál a káosz tovább növekedett.

    A neves lapok így értékelték a csapatok zandvoorti teljesítményét.

    La Gazetta dello Sport (Olaszország):

    „Verstappen sosem áll le. Az egész hétvégén dominált, megnyerte az időmérőt és a futamot, sőt még a leggyorsabb körért járó pontot is bezsebelte a holland szurkolók legnagyobb örömére.”

    Marca (Spanyolország):

    „Max Verstappen a hazai közönsége előtt nyerte meg a futamot. Ezen a megmérettetésen többen esélyesek voltak a győzelemre, ám a Red Bull legnagyobb riválisa nem a Ferrari volt, hanem a Mercedes. A Ferrari ismét nem találta a helyét, Carlos Sainz versenyét a boxutcában rontották el. Fernando Alonso a legjobb versenyét produkálta idén, ugyanis a 13. helyről a 6-ra ért fel. Mindezt köszönheti a kitartásának, ügyességének és az intelligenciájának.”

    The Guardian (Egyesült Királyság):

    „Max Verstappen nyert Zandvoortban, erre számítani lehetett. Legalábbis a 105 000 narancssárgába öltözött szurkoló biztosan ebben reménykedett. Minden körben felugrottak, mikor meglátták kedvencüket. Ugyanakkor nem volt ez tiszta rajt-cél győzelem. Az idei szezonban először Lewis Hamiltonnak és a Mercedesnek is volt reális esélye a győzelemre. Mindez csupán sovány vigasz volt Hamilton számára, hiszen rosszul dobtak a kockával.”

    L’Équipe (Franciaország):

    „Pompás vasárnapot hagyott maga mögött Verstappen Zandvoortban. Hazai közönsége előtt sikerült megszereznie idei 10. győzelmét. A Red Bull versenyzője George Russell és Charles Leclerc előtt ért célba, így még közelebb került a második világbajnok címéhez. A Ferrarinál mindaddig egy érdekes minta kezd kirajzolódni. A csapat nagyon sok hibát követett el a szezonban. Ezen a hétvégén nem sikerült mind a négy abroncsot kvinniük, mikor Carlos Sainz először hajtott be a boxba. 10 másodpercet veszített ezzel a spanyol pilóta.

    Bild (Németország):

    „A 61. körben Lewis Hamilton elveszítette az első helyet Max Verstappennel szemben. A biztonsági autós fázis alatt szinte mindenki új abroncsokat kapott, Hamilton volt az egyik kivétel. Hamilton ugyan átvette a vezetést, ám a gumik állapota miatt hátrányba került, így esélye sem volt a Red Bull ellen. Hamilton számára viszont ezután lett igazán keserves a dolog. Ahelyett, hogy a második helyen végzett volna, végül csak negyedik lett, mivel csapattársa és Charles Leclerc is megelőzte. Hamiltont a saját csapata hagyta cserben azzal, hogy nála nem cseréltek kereket.”

  • Szoros volt a csata a nap versenyzője címért

    Szoros volt a csata a nap versenyzője címért

    A nézők ismét megszavazták, hogy ki volt a nap versenyzője.

    A Forma-1 hivatalos weboldalán minden verseny során szavazást indítanak, hogy a rajongók megszavazhassák a nap versenyzőjét, hogy szerintük ki az adott verseny legjobbja, hiszen ez nem mindig egyezik meg a futamgyőztes kilétével.

    A Holland Nagydíjon ismételten Verstappen nyert, ehhez azonban jó stratégiára is szükség volt. Ezt díjazta a közönség, és őt választotta meg a nap versenyzőjének. Mögött Hamilton futott be a nézői értékelések szerint, mivel a hétszeres világbajnok alapvetően jó versenyt futott, csak a futam végén esett vissza az elhasználódott gumijai miatt.

    A nap versenyzője szavazás eredménye:

    Max Verstappen – 22.6%
    Lewis Hamilton – 20.1%
    George Russell – 9.5%
    Fernando Alonso – 8.8%
    Charles Leclerc – 6.9%

    A nap versenyzője szavazás 2022-es nyertesei:

    Bahreini Nagydíj Charles Leclerc
    Szaúd-arábiai Nagydíj Charles Leclerc
    Ausztrál Nagydíj Charles Leclerc
    Emilia Romagna Nagydíj Max Verstappen
    Spanyol Nagydíj Lewis Hamilton
    Monacói Nagydíj Sergio Pérez
    Azerbajdzsáni Nagydíj Lewis Hamilton
    Kanadai Nagydíj Charles Leclerc
    Brit Nagydíj Sergio Pérez
    Osztrák Nagydíj Mick Schumacher
    Francia Nagydíj Carlos Sainz
    Magyar Nagydíj Max Verstappen
    Belga Nagydíj Max Verstappen
    Holland Nagydíj Max Verstappen
  • Hamilton belátta, tévedett, mikor „csak egy italgyártó cégnek” nevezte a Red Bullt

    Hamilton belátta, tévedett, mikor „csak egy italgyártó cégnek” nevezte a Red Bullt

    Lewis Hamilton egykoron „csak egy energiaital-gyártó cégnek” titulálta a Red Bullt. Most azonban elismeri, hogy tévedett, és elárulta, mennyire lenyűgözi, hogy a csapat 2022-ben uralja az F1-et.

    A Red Bull több mint 100 pontos előnnyel vezet a konstruktőri tabellán a Ferrari előtt. Nyolc futammal a szezon vége előtt valószínűnek tűnik, hogy ők lesznek azok, akik végleg véget vetnek a Mercedes győzelmi sorozatának, Max Verstappen pedig második világbajnoki címét zsebelheti be.

    Hamilton azonban úgy érzi, a csapat erőfeszítései látványosabbak voltak, mint egykori riválisáé, Verstappené. A hétszeres világbajnok különösen a technikai főnököt, Adrian Newey-t emelte ki.

    „Engem Adrian Newey és a csapata jobban lenyűgözött” – mondta a brit, amikor arról kérdezték, hogyan értékeli Verstappen formáját. „Ez egy nagyszerű csapat, egy ideje általában nagyon jó autóik vannak.”

    „Általában nagyon magas a hasmagasságuk, és nagyobb volt a légellenállásuk, mint korábban. Idén megtapasztalták, hogy a motorjuk nem lassabb, mint másoké, inkább arról volt szó, hogy a korábbi években sokkal nagyobb volt a légellenállásuk. Fantasztikus munkát végeztek.”

    Még 2010-ben, amikor Hamilton sokkal fiatalabb és tapasztalatlanabb volt, Sebastian Vettel első bajnoki címe kapcsán a Red Bullra úgy utalt, mint „csak egy energiaital-gyártó cégre”. Azóta bebizonyították, hogy ennél sokkal többről van szó, és a hétszeres világbajnok örömmel ismeri el, hogy ebben tévedett.

    „Bármit is mondtam a múltban a csapatról, azt nem negatív értelemben értettem” – magyarázta. „Évekkel ezelőtt mondtam valami negatívumot arról, hogy ők egy italgyártó cég, és valójában csak azt emeltem ki, hogy az ember inkább fogadna egy autógyártóra.”

    „De bebizonyították, hogy én és mindenki tévedett, és nagyszerű munkát végeztek. Tudniillik Adrian a diplomamunkáját a ground-effect autókról írta, amikor egyetemre járt, így nem meglepő, amit idén csinált és alkotott. Lenyűgöző. De hiszek a csapatunk [Mercedes] fiatal fiaiban [mérnökök], akik fel fognak zárkózni.”

  • Verstappen apja úton Zandvoortba

    Verstappen apja úton Zandvoortba

    Max Verstappen édesapja úton van Zandvoortba, hogy végignézze, ahogy fia a pole pozícióból rajtolhat a hazai Holland Nagydíjukon.

    Jos maga is korábban Forma-1-es pilóta volt, és eddig hiányzott a hétvégén, miután a koronavírus tesztje pozitív lett. Giedo van der Garde a Viaplay műsorszolgáltatónak szombaton késő este azonban megerősítette:

    „Teljesen jól van, és a tesztje újra negatív. Holnap már a helyszínen nézheti a fiát. Ez természetesen csodálatos hír.”

    A Forma-1 vezérigazgatója, Stefano Domenicali nagyon örül a sportág 2021-ben újonnan induló versenye sikerének és népszerűségének a klasszikus zandvoorti pályán – és ennek oroszlánrészét Verstappennek tulajdonítja, árulta el a De Telegraafnak:

    „Ha a népszerűségét nézzük, mostanra megközelíti a Schumacher-időket. Ugyanakkor Lewis Hamilton is rendkívül népszerű. Maxszal kapcsolatban: ő egyenes, és jó a kapcsolatunk. Ő nagyon fontos az egész Forma-1-es közösségnek.”

    Mindazonáltal a jelenlegi Holland Nagydíj szerződése 2023 után jár le, és sok megfigyelő szerint az esemény népszerűsége ellenére Domenicali hosszabbítási szándéka csupán anyagi okokra vezethető vissza, amit ő visszautasít:

    „Könnyű akkor így beszélni, amikor nincs felelősséged. Amennyiben megnézzük az itteni lehetőségeket, valamint a garázsok és a paddock korlátozott helyét, hogy csak néhányat említsek, azt hiszem, már nem lennénk itt, ha ez csak a pénzről szólna.”

  • Hamilton: Akár a pole is meglehetett volna

    Hamilton: Akár a pole is meglehetett volna

    Lewis Hamilton szerint a Q3 végén lévő sárga zászlós nélkül akár az első sorba is kvalifikálhatta volna magát a Holland Nagydíj időmérőjén, Zandvoortban. A brit klasszis szerint azonban a pole-pozíció nem lett volna elérhető a számára.

    A brackley-i istálló képes volt azonnal visszavágni a gyenge spái hétvégéjüket követően. Zandvoort sokkal jobban feküdt a W13-nak és ez meg is látszott George Russell, valamint Hamilton teljesítményén is. A két brit ugyanis képes volt felvenni a versenyt a Red Bullokkal és a Ferrarikkal.

    Hamilton végül 4 tizedmásodperccel kapott ki a pole-t megszerző Max Verstappentől, azonban az utolsó próbálkozását be sem tudta fejezni Sergio Pérez megforgó autója miatt, amiért a harmadik szektorban bőszen lengették a sárga zászlókat.

    „Ha nem lett volna a sárga zászló, most ott lehetnénk az első sorban” – nyilatkozta Hamilton az időmérőt követően, aki „rendkívül pozitívnak” titulálta a csapata teljesítményét. – Remélem, hogy az egy körös tempónk a soron következő versenyeken is hasonlóan jó lesz.”

    Habár a brit kiválóság szentül hitt az első sorban, szerinte Verstappennel szemben esélye sem lett volna a rajtelsőségért folytatott versenyfutásban.

    „Túlságosan optimista lennék, ha azt mondanám, hogy a pole is meg lehetett volna” – folytatta a hétszeres világbajnok Mercedes pilóta.  – Túlságosan gyorsak voltak hozzánk képest.”

    Az Ezüst Nyilak csapatfőnöke, Toto Wolff ugyanakkor másként látja a helyzetet és szerinte akár a pole is meglehetett volna.

    „Tanulmányozva az autó adatait, az eset előtt 1 tizedes előnyünk volt” – mondta az osztrák szakember. – Azonban hiába voltunk előnyben, nem tudom, hogy jöttünk volna ki belőle. Ami biztos, hogy a pole-ért harcoltunk és ez egy nagyszerű érzés. Innentől pedig még többre fogunk vágyni.”

    Hamilton „optimistán tekint a holnapi versenyre”, azonban tisztában van azzal, hogy „a zandvoorti pályán rendkívül nehéz előzni.”