Lewis Hamilton nehéz időket él át, és egyelőre nem is nagyon látszik számára a fény az alagút végén a Ferrarinál. A Le Mans-i legenda ugyanakkor szurkol annak, hogy a hétszeres világbajnok újra nyerjen.
A helyszínről tekintette meg a Magyar Nagydíjat a kilencszeres Le Mans-i 24 órás győztes Tom Kristensen is, és ha már ott volt, a dán legenda elmondta a véleményét Lewis Hamilton küszködéséről is. A hétszeres világbajnok számára a Hungaroringen rendezett jubileumi hétvége sem alakult fényesen, hiszen az időmérő edzésen már a második szakaszban kiesett, majd a pályafutása során első alkalommal ért célba pontszerző helyen kívül a mogyoródi pályán.
„Mindenki azt akarja, hogy újra nyerjen – jelentette ki Kristensen az F1 Nation podcastban, amikor a médiában egyszavas válaszokat adó, szemmel láthatóan nagyon maga alatt levő Hamilton viselkedéséről kérdezték. – Szenved, és nagyon kemény volt magával. De igen, a hazai futama Silverstone-ban nem a tervek szerint alakult, ez a szezon nehéz neki. Aztán eljött egy olyan pályára, ahol korábban nyolcszor nyert és kilenc pole-t szerzett, és ha nem nyert, mindig dobogóra állt, ahogyan tavaly is. Úgyhogy nagyon nehéz lehet, és látni Lewis-t sorba állni a mérlegelésnél a futam után… Nem vette le a sisakot. Öt-hat pilóta állt előtte a sorban. Szerintem nagyon kemény magával, amit nehéz látni. Igazán kemény.”
Kristensen elárulta, hogy a paddockban többen is aggodalommal figyelik Hamilton önostorozását, és úgy véli, a rossz eredmények nem múlnak el nyomtalanul. „A legmélyebb tiszteletem azoké az embereké, akik így felteszik a kezüket, és most egy hétszeres világbajnok teszi ezt. Másfelől viszont ők sem üzemanyaggal mennek, hanem önbizalommal. Ez az egész sajnos egy kicsit hatással lesz rá. Azt akarom látni, hogy jól teljesít és remélem, hogy megtalálja az erejét. De az emberek a paddockban aggódnak Lewisért. 100%-ban szerződése van a következő szezonra, és a Ferrari akarja a legjobban, hogy jól teljesítsen.”
Az időmérő edzés után Hamilton minden eddiginél brutálisabb önkritikát gyakorolva azt mondta, hogy a Ferrarinak másik versenyző után kellene néznie, amit nem mindenki tart megsüvegelendő kiejelentésnek. A maranellóiakkal 1991 és 1995 között öt idényt lehúzó Jean Alesi szerint például a hétszeres világbajnok szavai nincsenek jó hatással a csapatra. „Véleményem szerint Hamilton hozzáállása demoralizálja a körülötte dolgozókat. Senna vagy Schumacher soha nem mondott volna ilyet” – mondta a francia.
Ezzel szemben Hamilton korábbi főnöke és barátja, Toto Wolff a Gazzetta dello Sportnak azt mondta, ez csak pillanatnyi állapot, és Hamilton vissza fog térni. „Amikor nehéz időszakokon megy keresztül, vállalja a felelősséget. Ez a nagy versenyzők ismérve: ha tudják, hogy nem voltak elég jók, nem hibáztatják a csapatot, hanem magukba néznek. Amint ez a pillanat elmúlik, ugyanolyan motiváltan fog visszatérni, mint mindig.”
Toto Wolff, a Mercedes csapatfőnöke félévi értékelő videót „küldött” a Mercedes F1-es istállójának honlapján regisztrált felhasználóknak, amelyben szokatlan dicséretben részesítette az idei szezon utánra továbbra is szerződés nélkül álló George Russellt. Lehet, hogy a Verstappen-saga után már nem az osztrák üzletember van nyeregben?
„Semmi sem fog történni a nyáron” – közölte Russell még a Hungaroringen a már az év eleje óta húzódó szerződéshosszabbításáról, azaz a brit pilóta úgy véli, nem az augusztus végéig tartó nyári szünetben fog megállapodni a Mercedesszel a 2025 utáni időszakról. Mindez annak tükrében érdekes, hogy Russell nemrég maga vallotta be, hogy voltak olyan időszakok, amelyekben ideges volt amiatt, hogy maradhat-e a Max Verstappennel flörtölő istállóban, ám miután biztossá vált, hogy a holland 2026-ban még biztosan nem lesz a Mercedes tagja, Russell nem siet a hosszabbítással.
A videóban Wolff mindenesetre látványosan igyekezett bókolni a 27 esztendős pilótának. „Ha ránézek George-ra, látom a fejlődését, amit elért azóta, hogy csatlakozott a Forma–1-hez a gyors kölyökként a Williamsben, majd fellépett a Mercedeshez, egyértelműen minden idők legnagyobbja, Lewis Hamilton mellett. Már tavaly is láthattuk, hogy elkezdett erős lenni a nyers tempó terén, az eredmények terén pedig ő volt az erősebb pilóta. Most pedig, hogy Lewis elment a Ferrarihoz, átvette a rangidős pilóta szerepét, ami teljességgel természetesen jött a számára, és teljesít.”
„Még akkor is teljesít, ha az autója nincs a megfelelő szinten. Túlteljesíti az autót, mindig lehet számítani George-ra. A vezetés mellett pedig nyilván nagyszerű a partnereinkkel és rengeteg dolgot csinál, ami segít építenünk a márkát, úgyhogy nem is kívánhatnánk jobb első számú pilótát” – jelentette ki a csapatfőnök.
Fotó: Sebastian Kawka/Mercedes-AMG F1
Ami szemet szúr Wolff szavaiban, az a visszautalása a tavalyi évre, amelyben Russell az összetettben 245-223 arányban legyőzte Hamiltont, miközben mindketten 2-2 futamot nyertek (jóllehet, Hamilton Spában megörökölte az első helyet a csapattárától), az időmérőkön pedig Russell hatalmas verést (5-1 sprintidőmérőkön, 19-5 rendes időmérőkön) mért a hétszeres világbajnokra.
Hogy melyik pilóta a jobb, az tavaly még nagyon érzékeny témának számított, többek között azért, mert Hamilton gyengélkedésének hatására beindultak az összeesküvés-elméletek a csapat körült, júniusban pedig névtelen email kezdett keringeni a sajtóban arról, hogy a Mercedes szabotálja Hamiltont. Wolff később idiótának nevezte a csapatot online zaklatókat, és mindig tartózkodott tőle, hogy nyilvánosan arról beszéljen, melyik versenyzőjük nyújt jobb teljesítményt.
Mivel Russell fölénye ekkora vihart kavart, minimum figyelemfelkeltő, hogy a csapatfőnök most, több mint fél évvel a tavalyi szezon vége után felemlegette az 2024-ben történteket, és alighanem a szerződéshosszabbításhoz van köze. Russellnek aligha eshetett jól, hogy a Mercedes Verstappen miatt hezitált a vele való hosszabbítással, és mivel tényleg klasszis teljesítményt nyújt, a pilótapiacon magas az ázsiója. Most, hogy a négyszeres világbajnok egyelőre kikerült a képből, Russell pozíciója jelentősen erősödhetett a Mercedesszel zajló tárgyalásokban, Wolff pedig ezzel a videóval a jelek szerint megkezdte a hízelgést az első számú versenyzőjének.
Az F1 közösségi médiája évek óta szervez játékos feladványokat a pilótáknak. A Grill The Grid legújabb epizódjához egy korábban már látott próbatételt választottak: jelenlegi és régebbi versenyzők arcából generáltak képzeletbeli személyeket, akikhez társítani kellett a frizurát, a szemet és a szájat-állkapcsot.
A játékban ezúttal részt vett Lewis Hamilton és Fernando Alonso is, ami azért említésre méltó, mert előbbi az elmúlt években csak elvétve tette meg ezt, míg utóbbi tavaly például egyáltalán nem. Az első feladványok megoldásával 17-en próbálkoztak, a hiányzók között Yuki Tsunodát, Liam Lawsont és Franco Colapintót találjuk.
Voltak könnyű és nehéz részek a játékban, sikerült néhány igazi „torzszülöttet” is létrehozni F1-es versenyzők arcainak keverésével. Max Verstappen meglepetésre már az elején bukott pontot azzal, hogy Oscar Piastrit nem ismerte meg a szeméről, a keményebb diónak számító részek pedig csak ezután jöttek.
Főleg az állkapcsos részek okoztak fejtörést a pilótáknak, ahogy Hamilton is megjegyezte, ő például nem szokta azt figyelni az embereken. Bizonyára emiatt is volt, hogy saját hőse, Ayrton Senna, vagy 2008-as világbajnoki riválisa, Felipe Massa állkapcsát sem ismerte fel, de mentségére szóljon, ez többnyire másoknak sem ment – sokan például szentül hitték Massa arcának alsó részére, hogy Robert Kubicáé vagy Pastor Maldonadóé szerepel a képen.
Az első forduló után Oscar Piastri és Alexander Albon holtversenyben vezeti az értékelést. Az F1 tabelláját vezetői ausztrál itt ráadásul nem csupán az összetett értékelés megnyerésére, hanem egyenesen a címvédésre tör, hiszen tavaly ő nyerte a játékot.
Mint oly sok korábbi F1-es pilóta, Ralf Schumacher is átélte, milyen átesni azon, amikor megkopnak egy autóversenyző képességei, ezért a visszavonulást tanácsolja Lewis Hamiltonnak.
A Ferrari versenyzője a Hungaroringen mutatott csalódást keltő teljesítményével tartotta meg/erősítette fel ezt a témát. Hamilton az év elején jelezte, hogy várhatóan legalább egy fél szezon szükséges, mire megszokja új csapatának autóját, azonban ennyi idő már eltelt, és nem látni a fejlődés jeleit nála. Emiatt korábban már ő is pesszimistává vált és úgy gondolta, nem is lesz áttörés idén.
„Nem érzett rá az autóra, nem tudja, hogyan kezelje. Az nyilvánvaló, hogy a vezetési stílusát nem tudja teljesen megváltoztatni” – jelentette ki a Sky Sports német csatornájának szakértőjeként Ralf Schumacher is, aki az autóversenyzői szempontból öregedéssel járó hanyatlásra is kitért.
Ő 1997-től 2007-ig volt a Forma–1 mezőnyében, mielőtt levezetésként a németek autós csúcsbajnokságában ment néhány szezont. „Ez a folyamat nagyon gyorsan zajlik, én magam is átéltem. A DTM-ben jött el az a pont, amikor azt mondtam, nincs értelme tovább folytatni ezt. Hiszem, hogy [Hamilton] képes meghozni ezt a döntést, és hogy meghozza. Keserű csalódásokat él meg, nem tudja, mit tegyen. Természetesen nem azonnal kell visszavonulnia, de bármikor eljöhet ez a pont.”
Bernie Ecclestone szintén a visszavonulást ajánljaa szerinte megfáradt Hamiltonnak, Toto Wolff viszont ki kellene tartania az új autókat hozó 2026-os szabályrendszerig.
Ralf Schumacher a Backstage Boxengasse podcast adásában hozzátette, a Mercedeshez visszatérést sem látja reális opciónak Hamilton számára, sőt, ő személy szerint máshová sem szerződtetné. „Csapatfőnökként egy fiatalt ültetnék az autómba, a jövői reménységét, akit formálhatok, nem pedig olyan pilótát, aki már túlvan a csúcson” – közölte.
A Forma–1 korábbi vezetője, Bernie Ecclestone is elmondta a véleményét Lewis Hamilton idei küszködésével kapcsolatban. A 94 éves üzletember nem kertelt, szerinte a britnek most azonnal vissza kellene vonulnia, miután elkéri teljes hároméves fizetését a Ferraritól. Már a helyettesét is kiszemelte.
Bár a Ferrari versenyzői jóval közelebb állnak egymáshoz pontszámban idén, mint a Mercedes vagy a Red Bull versenyzői, Hamilton eredménytelensége első ferraris évében mégis szembetűnő Charles Leclerc-hez képest. A monacói már öt dobogót és egy rajtelsőséget szerzett, míg a brit egyet sem, illetve a sanghaji sprintfutam megnyerését tudja felmutatni valamiféle, a sikerlistán nehezen elhelyezhető győzelemként.
Azt követően, hogy a nyár kezdetén úgy tűnt, Hamilton kezd ráérezni az autóra és valamelyest közelít Leclerc-hez, az utóbbi két versenyhétvégéjét Spában és a Hungaroringen rémes időmérők pecsételték meg. Most szombaton a Q2-es kiesése után a brit azt találta mondani, a Ferrarinak szerinte le kellene cserélnie őt egy másik versenyzőre.
Ecclestone szintén ott volt a Hungaroringen, most pedig a Daily Mailnek az elmúlt hetekben látottak alapján kendőzetlenül kimondta, a 40 éves Hamiltonnak ideje visszavonulnia.
„Lewis nagyon tehetséges volt, és bizonyára még mindig az. De mint az az élsportolók esetében történik, miután elérték a csúcsot, onnan már csak egyetlen út vezet. És nem a jó irányba, hanem lefelé” – mondta.
„Elfáradnak. Lewis is fáradt, rengeteg ideje ezt csinálja. Pihenésre van szüksége, hogy aztán újraindítsa magát egy teljesen más területen. Talán ő most nem így gondolja, de nagyon gyorsan hozzá fog szokni, hogy a visszavonulása után valami mással foglalkozik. Szerintem már meg kellett volna lépnie ezt egy ideje. Csak magát csapja be, ha folytatja. Most azonnal be kell fejeznie.”
A 94 éves üzletember egykoron maga is versenyzőket menedzselt, és mindig is a bokszutca legdörzsöltebb figurájának tartották, így most is lenne terve arra, hogyan kezelje ezt a kényes ügyet.
„Ha én menedzselném, azonnal felajánlanám a Ferrarinak, hogy ha tudnak valakit a helyére, akkor Lewis félre fog állni. Lewis helyében pedig most azt mondanám nekik, hogy a szerződésének teljes értékét fizessék ki neki. Abban a hitben igazolták le őt, hogy jó munkát fog végezni, ezért ha most úgy gondolják, hogy mégsem működik, akkor lelép, de ez az ára. Mindkét fél számára megérné.”
Bár a szerződés részletei nem ismertek, sejtések szerint Hamilton és a Ferrari megállapodása három évre, évente nagyjából 60 millió fontos fizetésről szól.
„Nem szeretném, hogy bármi baj történjen Lewisszal. Nem harcol a világbajnoki címért, szóval nem éri meg, hogy két évig az ágyban feküdjön törött gerinccel, vagy bármi más csúnya dolog miatt. Többé nincs rá szüksége, hogy kockázatot vállaljon. Hét világbajnoki címet nyert, ez bőven elég” – folytatta Ecclestone, aki már balesetveszélyt is vizionál Hamilton fáradtságába.
Mr. E. kerek történettel rendelkezik, hiszen már azt is tudja, hogy a Ferrarinak a Red Bull kötelékébe tartozó egyik pilótára kellene lecsapnia elsőszámú helyettesként, ha Hamilton távozna.
„Ha meg tudnám szerezni, elcsenném Isack Hadjart a Racing Bullstól. Szuperül teljesít az első évében, és egy remek srác. De a brazíliai barátunkat [Gabriel Bortoleto] is nagyra tartom, ő is nagy tehetség. Mindketten észszerű választás lennének” – mondta a napjait mostanság jórészt Brazíliában töltő Ecclestone.
Toto Wolff mondott biztató szavakat Lewis Hamiltonról azok után, hogy a brit pilóta látványosan maga alá került a Magyar Nagydíj hétvégéjén nyújtott gyenge teljesítménye miatt.
A brit az időmérőt és a futamot is a 12. helyen zárta a Ferrarival, miközben csapattársa, Charles Leclerc pole-t szerzett és az élmezőnyben küzdött. Hamilton szombati eredménye után tette azt az alighanem sokáig emlékezetes kijelentést, miszerint a csapatának le kellene cserélnie őt egy másik versenyzőre.
Wolff 12 éven át dolgozott együtt Hamiltonnal a Mercedesnél, amely időszak az egy csapat és pilóta közötti legsikeresebb együttműködésként vonult be az F1 történetébe, hiszen hat egyéni világbajnoki címet és 84 győzelmet hozott a britnek, aki ezeknek köszönhetően vb-címek számában beérte, futamgyőzelmekben pedig meg is előzte Michael Schumachert az örökranglista élén. Wolffnál jobban nem sokan ismerik Hamiltont, és az osztrák számára nem újdonság a brit depresszív oldala sem: elmondása szerint a Mercedesnél is került olykor ilyen hangulatba.
„Egyszerűen csak kimondta, hogyan érzi magát, amikor megkérdezték. Nyersen fogalmazott, kételkedett magában, de nálunk is előfordult már korábban, hogy amikor úgy érezte, hogy a saját elvárásai alatt teljesít, érzelmesen reagált. Gyerekkora óta nagyon jól olvashatóak az érzelmei” – mondta Hamilton hungaroringi kijelentéseiről Wolff, akit a racingnews365 idéz.
„De újra fel fogja tüzelni magát, hiszen ő minden idők legjobbja, mindig is az marad, ezt senki sem veheti el tőle, egyetlen olyan hétvége vagy szezon sem, amely nem a tervek szerint alakul. Neki is észben kell tartania, hogy ő a valaha volt legjobb.”
A 2022-ben érkezett jelenlegi technikai szabályrendszer mellett Hamilton még csak két futamot nyert, de Wolff szerint a 2026-ban érkező újabb átalakulást mintha a brit pilótára szabták volna, hiszen az a vezetés közben is sokat gondolkodni képes pilótákat favorizálja majd.
„Lewisnak még befejezetlen ügye van a Forma–1-gyel. A Mercedes is alulteljesít a jelenlegi szabályrendszer mellett, ő pedig sohasem barátkozott meg igazán a szívóhatású autókkal, szóval talán a vezetési stílusához van ennek köze. De ne menjen sehova, hiszen jövőre új autók érkeznek, amelyeket teljesen másként kell majd vezetni. Intelligencia kell majd az új motorok enegiafelhasználásának kezeléséhez, szóval ezt Lewisnak találták ki. Remélem, hogy még sok évet marad.”
Lewis Hamilton pályán nyújtott teljesítményénél is aggasztóbb lehet az azon kívüli viselkedése, amelyek miatt a Magyar Nagydíj után már az is felmerült, meddig marad még a Ferrarinál.
Kétségtelen, hogy a Kínai Nagydíjon elért sprintpole-ját és sprintgyőzelmét leszámítva Lewis Hamilton eddigi ferraris karrierje igencsak felejthetőre sikerült, hiszen a hétszeres világbajnok nagydíjon még csak dobogóra sem állt a szezon első 14 versenyhétvégéje során, míg Charles Leclerc ezt ötször is megtette. Noha voltak biztató versenyei és néhány alkalommal az időmérő edzésen is sikerült legyőznie a csapattárást, Hamilton a Belga Nagydíjon a sprintidőmérőn és a rendes kvalifikáción is kiesett a Q1-ben, majd a Hungaroringen folytatta a küszködést, amikor a Q2-ben búcsúzva csak 12. lett, a futamot pedig – a Magyar Nagydíjak történetében először – a pontszerző helyeken kívül zárta.
A 40 esztendős brit pályán kívüli viselkedése eközben egyre aggasztóbbá válik – legalábbis a külső szemlélőknek, de valószínűleg a Ferrarinál sem repesnek a nyilatkozatait látva –, hiszen nem elég, hogy Mogyoródon folytatta a halk, egyszavas, lemondó stílusban adott interjúk sorát, de a Magyar Nagydíj időmérője utánazt találta mondani, hogy a maranellóiaknak valószínűleg versenyzőt kellene cserélnie.
Ilyen kijelentést nemcsak Hamiltontól, de egyetlen versenyzőtől sem hallhattunk még a jelenlegi mezőnyben, miközben a hétszeres bajnok frusztrációja érthető, hiszen nem azért érkezett Maranellóba, hogy folyamatosan kiessen a Q1-ben vagy a Q2-ben, miközben a csapattársa ugyanolyan autóval szárnyal. A futam után azonban a brit klasszis újabb megjegyzést ejtett el, amikor a szombati szavaira reflektálva a Sky Sports-nak közölte: „Amikor érzel valamit, akkor érzel valamit. Sok olyan dolog zajlik a háttérben, ami nem jó, de továbbra is szeretem a versenyzést.”
Fotó: Ferrari
Hogy mik történhetnek a Ferrari színfalai mögött, arra Hamilton nem tért ki, de hirtelen már neki és Frédéric Vasseur csapatfőnöknek is olyan kérdésekre kellett válaszolnia, hogy a hétszeres világbajnok ott lesz-e a csapattal Hollandiában, a nyári szünet utáni első versenyen.
„Várom, hogy visszatérjek, és vissza fogok térni, igen – jelentette ki Hamilton. – Egyértelműen elértünk némi előrelépést a fejlesztésekkel, és sajnálatos, hogy nem voltunk annyira versenyképesek, mint az élen álló srácok. De láttuk, hogy Charles nagyon erős volt az utóbbi két versenyhétvégén, az autó pedig egyértelműen fejlődik, úgyhogy meg kell próbálnunk többet kihozni belőle.”
„Nem kell motiválnom őt – mondta már Vasseur. – Őszintén, frusztrált, de nem motiválatlan. Igen, sokat követel, de ezért is lett hétszeres világbajnok. Sokat követel a csapattól, az autótól, a mérnököktől, a szerelőktől, és tőlem is.”
„Tökéletesen megértem a helyzetet – folytatta a csapatfőnök. – Olykor véleményezzük, hogy mit mond a versenyző az autóban, de ha focistákra vagy más sportolókra mikrofont tennénk, nem gondolom, hogy sokkal jobb lenne a helyzet. Olykor a verseny vagy az időmérő után nagyon csalódott vagy, az első reakció pedig kemény. Megértem a frusztrációját, mindannyian frusztráltak vagyunk. Olykor, amikor kérdeznek tőlem valamit, és azt mondanám, amit akarok, a felügyelőkhöz kellene mennem.”
„Amikor hétszeres világbajnok vagy, és a csapattársad pole pozícióban van, miközben te kiestél a Q2-ben, az nehéz helyzet. De összességében láthatjuk, hogy a Q1-ben Charles előtt volt, az első gumiszetten pedig csak egy tized volt a hátránya a Q2-ben. Nem voltunk messze tőle, hogy mindkét autóval továbbjussunk a Q2-ből, [az egyik autóval továbbjutás] eredménye pedig az lett, hogy a végén Charles képes volt megszerezni a pole pozíciót. A gond az, hogy amikor nincs meg a teljesítmény és veszélybe kerülünk, akkor [Hamilton] két tizeddel lassabb kört ment Charles-nál, és kiesett a Q2-ben.”
„Nem tudom, hogy Lewisszal voltunk balszerencsések, vagy Charles-lal szerencsések, hogy továbbjutottunk, de nagyon a határon voltunk. De megértem Lewis frusztrációját, ez normális, és vissza fog térni. A versenyen aztán beragadt a DRS-vonatba, de aztán amikor nem volt előtte senki, jó tempót autózott. Biztos vagyok benne, hogy vissza fog térni és teljesíteni fog.”
Fotó: Xavier Bonilla / DPPI
Hamilton kora a probléma?
A Hamiltonnal a Mercedesnél szimulátorpilótaként éveken át együtt dolgozó Anthony Davidson eközben a Sky Sports szakértőjeként azt pedzegette, hogy Hamiltont a Ferrarinál uralkodó nyomás mellett a kora és a 2022-ben bevezetett szívóhatású autók is visszavetik.
„Nem gondolom, hogy meglepődött ezen, én legalábbis nem vagyok meglepve, hogy nehéznek és nagyon másnak találta – utalt Davidson a hétszeres világbajnok korábbi nyilatkozatára, melyben arról beszélt, nehezebb boldogulnia vörösben, mint arra számított. – Mindannyian tudjuk, milyen a Ferrari, legalábbis kívülről. Van néhány barátunk, volt kollégánk, akik ott dolgoznak, és megerősítik azt, amit a paddock gondol, nevezetesen, hogy nagy a nyomás. Nagy a várakozás az olasz nemzeti csapat felé, hogy teljesítsen, és elképesztően sokat követelnek az ott dolgozóktól. Most pedig megérkezett egy hétszeres világbajnok is, így természetesen az elvárások Lewis vállát is nyomják, a szurkolók, a tifosi pedig eredményeket vár.”
„Úgyhogy [Hamilton] tudta, hogy mibe sétál bele, de ez soha nem könnyű. Versenyzőként tisztában vagy a csapatváltással járó kihívásokkal. Még az autók változása is kihívást jelent, mint ahogy jövőre látjuk majd, vagy ahogy a 2022-es szabályváltozásoknál láttuk. Számomra Lewis egyszer sem volt korábbi önmaga azóta, hogy bevezették a 2022-es szabályokat. Minden korábbinál keményebben kellett dolgoznia, hogy változtasson a stílusán, miként azt sokszor megtette már korábban. Az autók rengeteget változtak a szívó V8-asok és barázdált gumik óta, közben pedig újra fel kellett találnia magát.”
„Ez csak egy újabb akadály, amit le kell küzdenie, és nem bánom, hogy ezt mondom, mert ez az a probléma, amiről nem beszéltünk, és én is átéltem versenyzőként: a kor is szerepet játszik. Úgy érzem, hogy sportolóként ez befolyásolja a teljesítményét. Én 46 éves vagyok, már visszavonultam. Az ember elkezd kérdéseket feltenni magának, ez természetes” – mondta Davidson.
Hamiltonnak nem jelentett gondot, hogy 2009-ben alkalmazkodjon az új aerodinamikai csomagok és visszatérő slick gumik jelentette kihíváshoz, miként a tankolás betiltása; a hibrid-erőforrások és ismételten új aerodinamikai csomagok 2014-es bevezetése, majd az anyahajó méretű autók 2017-es eljövetele sem ingatta meg. A szívóhatású kocsik 2022-es visszatérése viszont nem ízlett neki (ITT írtunk korábban arról, hogy miért), és a jelek szerint már nem is fog zöld ágra vergődni velük, így leginkább abban reménykedhet, hogy a 2026-os autók megváltást jelentenek majd a számára.
Lewis Hamilton ugyanabban a pozícióban fejezte be a Magyar Nagydíjat, mint ahonnan elrajtolt. És mivel ez a 12. hely, így továbbra is egy teljesen kiábrándult versenyző látszatát keltve adott nyúlfarknyi válaszokat a leintés után. Mint mondja, a versenyzésből továbbra sem szeretett ki, de aggasztó folyamatokra tett utalást.
A brit hiába próbálkozott a többséghez képest eltérő taktikával a kemény keverékű gumikon rajtolva, a startnál két pozíciót veszített, majd egyetlen bokszkiállást választva sem tudta magát érdemben előrébb verekedni a Hungaroringen. A futam nagy részét más autók közvetlen közelében töltötte, Max Verstappennel pedig egy incidense is volt a 4-es kanyarban, amit a felügyelők utólagos vizsgálat alá helyeztek.
Hamilton az F1TV-nek adott interjúja az alábbiak szerint zajlott:
Előre tudhattad, hogy nem egyszerű itt ennyire hátulról rajtolni. Milyen volt ma a pályán?
Hamilton: Elég rossz.
Mennyire volt nehéz vezetni? Érezted, hogy képes lehetsz előrébb jutni?
Hamilton: Nem, nem igazán. Ott ragadtam, ahol voltam.
Kemény hétvégéd volt, és te is kemény vagy magadhoz. Milyen gondolatokkal mész a nyári szünetre?
Hamilton: Ugyanazt gondolom, mint tegnap. Örülök, hogy vége. Már várom, hogy elmenjek.
És ha lehet, a Sky Sports riporterével való beszélgetése még nyomasztóbb hangulatban telt:
Tegnap azt mondtad, hogy le kellene cserélni a versenyzőt (a Ferrarinál). Tényleg így gondolod? Ez annak a jele, hogy nem találod a válaszokat és nehezen tudod összeszedni magad? Tudnál kicsit segíteni, hogy ezt megértsük?
Hamilton: Nem igazán. Ha az ember érez valamit, akkor érez valamit. Sok olyasmi folyik most a háttérben, ami nem jó.
Aki Hamilton Magyar Nagydíjának összefüggő mondatokban történő értékelésére kíváncsi, annak a Ferrari csapatfőnöke, Frédéric Vasseur dobott mentőövet:
„Megértem a tegnapot, Lewis nagyon sokat követel meg tőlünk, a csapattól, az autótól, tőlem, és saját magától is, ez a megközelítés tette őt hétszeres világbajnokká. Ami a versenyt illeti, amikor felteszel mindent egy lapra azzal, hogy a kemény keveréken rajtolsz, tudod, hogy a rajt nehéz lehet. Az is volt, pozíciókat veszítettünk, aztán a DRS-vonatban lehetetlen volt előzni. Aztán az egy kiállásra szavaztunk, hogy pontokat szerezzünk, de végül (Isack) Hadjar sarkában végeztünk. Ezt a hétvégét el kell felejtenünk” – zárta hasonló konklúzióval az összegzést Vasseur is, mint pilótája.
Frédéric Vasseur tudja, mit rontott el Lewis Hamilton a Magyar Nagydíj időmérőjén, ami a 12. rajthelyre száműzte az önostorozásba kezdő britet.
A Ferrari idén először szerzett rajtelsőséget azáltal, hogy Charles Leclerc egészen váratlanul a hungaroringi F1-es időmérő hajrájában átugrotta mindkét McLarent. A szombati eredmény azonban így is keserédes a csapat számára, és a nyilvánosság figyelme is legalább annyira helyeződik az ismét gyengélkedő Hamiltonra, mint a remeklő monacóira.
A hétszeres világbajnok nem először vette elő egyszavas válaszokkal operáló énjét egy gyengébb eredmény után, most azonban különösen messzire ment a lehangoló kommentárjával, amikor saját magát „hasznavehetetlennek” nevezte, és szerinte a csapat versenyzőcserével tudná a legegyszerűbben orvosolni a problémát.
A Magyar Nagydíj időmérője rekordszoros végeredményt hozott az első négy és az első tíz helyezett viszonylatában is, de már a Q2-ben is ezredeken múlt a továbbjutás és a kiesés sorsa a választóvonal körül táncoló versenyzők számára: Hamilton úgy lett 12., hogy mindössze 15 ezreddel maradt el a már Q3-as résztvevő Gabriel Bortoletótól.
Vasseur célzása szerint Hamilton a gyorskörre való előkészületet rontotta el, s ezen múlt, hogy a második szakaszban két és fél tizeddel elmaradt Leclerc-től.
„Tudjuk, mennyire fontos a kivezető kör. Ha pedig aztán a versenyző túlmelegíti a gumijait az 1-es kanyarban, akkor fennáll a veszélye, hogy bajba kerül és csúszkálni kezd a kör végére. Lewis kiesett a Q2-ben, Charles is csak éppen továbbjutott. Lewisnak is csak pár századon múlt, de a kivezető kört mindig nehéz jól eltalálni. Természetes, hogy frusztrált, de csupán néhány tizedmásodperc jelentette a különbséget kettőjük között. Kár érte, ebből tanulnunk kell. Az eredményünk összességében jó lett, de nem ülhetünk a babérjainkon” – mondta Vasseur.
Leclerc révén 2017 óta először szerzett rajtelsőséget a Ferrari a Hungaroringen, a versenyen pedig idei első győzelmének megszerzése lesz a csapat célja.
A jubileumi 40. Magyar Nagydíj kapcsán egymást érik a különböző történelmi visszatekintések, mi azonban most nem egy klasszikus, 1986-tól napjainkig minden futamot kiveséző (arról ITT VAN a több mint 40 képes galériánk) cikkel készültünk, hanem testvéroldalunk segítségével kiválasztottunk öt elképesztő sztorit a korábbi mogyoródi F1-es futamokról.
Voltak itt határon rostokló F1-es kamionok; Ladával száguldó Senna; tolvajt kergető Mansell; beavatkozó autó által elütött, majd megváratott pilóta és kanapé mögött bujkáló Hamilton is. Íme:
Frankl András sztorijai az első versenyről, 1986-ból: