Címke: Lewis Hamilton

  • Valós versenyhétvégéken forgatja majd Brad Pitt a Forma-1-es „Top Gunt”

    Valós versenyhétvégéken forgatja majd Brad Pitt a Forma-1-es „Top Gunt”

    A Forma-1 vezérigazgatója, Stefano Domenicali elárulta, hogy a bajnokság köré épülő új Brad Pitt-film forgatása 2023 második felében kezdődik kezdődik majd, a valódi F1-es versenyhétvégéken. Az időzítés alapján arra lehet következtetni, hogy a novemberi Las Vegas-i Nagydíj valószínűleg fontos szerepet kap majd a történetben.

    Pénteken Pitt, Jerry Bruckheimer producer és Joseph Kosinski rendező Austinban találkozott az F1-es csapatok főnökeivel, hogy némi ízelítőt adjanak a tervekről. A filmkészítők hangsúlyozták, hogy produkciójukat Bruckheimer rendkívül népszerű Top Gun – Maverick című filmjének autóversenyzői megfelelőjeként képzelik el.

    Domenicali elmondta, hogy az összes csapatot és versenyzőt bevonják a projektbe, amelyben valódi autók és szponzoraik szerepelnek majd.

    „Úgy gondolom, hogy ez egy komoly dolog” – mondta a Motorsport.comnak.

    „Ez egy újabb lépés a növekedés felé. Őszintén hiszünk abban, hogy ez lehetővé teszi az F1 számára, hogy egy másik dimenzióba kerüljön, amelyet eddig nem fedeztek fel ilyen mélyen és ilyen jól.”

    „Még dolgozunk a részleteken, mert ez még csak a terv kezdete, de meglátjátok, elég érdekes lesz, én azt mondom.”

    Arra a kérdésre, hogy a produkciónak lesznek-e saját autói a pályán a valós F1-es történések között, azt felelte: „Az egyetlen dolog, amit mondhatok, hogy ez valódi lesz, szóval látni fogjátok, hogy valami történik majd a versenyhétvégék alatt.”

    Mindenki részese lesz a filmnek

    Domenicali megerősítette, hogy a csapatok és jelenlegi szponzoraik szívesen bekapcsolódnának.

    Amikor Bruckheimer több mint három évtizeddel ezelőtt elkészítette A mennydörgés napjai című NASCAR-filmet, a Mello Yello hatalmas visszhangot kapott Tom Cruise autójának támogatójaként.

    „Ott lesznek az igaziak, akik részt vesznek a filmben” – mondta Domenicali. „És most folynak a megbeszélések a csapatokkal, hogy hogyan hozzuk létre a tervet a történettel együtt, bár természetesen ezt Hollywood végzi.”

    Domenicali megerősítette, hogy Lewis Hamilton producerként való szoros bevonása segíteni fogja a produkciót, ugyanakkor hangsúlyozta, hogy az összes többi versenyzőt is meghívják majd a filmbe.

    „Lewis nagyon fontos lesz, mert szereti ezt az új projektet, és ő fog gondoskodni arról, hogy hiteles legyen a film, ami készülni fog” – folytatta Domenicali.

    „Garantálom nektek, hogy a producer a legjobb Hollywoodban, a rendező is az egyik legjobb Hollywoodban, a főszereplő Brad Pittet pedig nem kell bemutatni.”

  • Hamilton attól tart, szó szerint otthagyná a fogát, ha…

    Hamilton attól tart, szó szerint otthagyná a fogát, ha…

    Lewis Hamiltonnak idán már eddig is sok gondja akadt a W13-as Mercedes autójával – legalábbis a korábbi évekhez képest -, és az Egyesült Államok Nagydíjának helyszíne, a Circuit of the Americas (COTA) pálya göröngyössége most sem segít a helyzetén.

    Lewis Hamilton elárulta, hogy a W13-as annyira rázkódik, hogy attól tart, hogy vezetés közben kijöhetnek a fogtömései a helyükről.

    „Idén a bioüzemanyagokkal nyilvánvalóan veszítettünk egy kicsit az erőből. Az autó most nagyon merev. Az autó vezetése kapcsán, szerencsére nincs sok fogtömésem, mert ha lenne, akkor idén már biztosan kijött volna az összes” – mondta a hétszeres világbajnok.

    „Ez annyira, de annyira rázós most. Nagyon imádkozom, hogy jövőre már ne legyen ilyen pattogós az autó.”
    Annak érdekében, hogy a hétvégén Texasban némileg megkönnyítsék a dolgukat, a Mercedes autója egy frissítésen esett át, így Hamilton legalább némi optimizmussal vághat neki a vasárnapi futamnak.

    „Először is, szuper hálás vagyok mindenkinek a gyárban, aki ilyen keményen dolgozott, és elhozta nekünk a frissítést erre a hétvégére.”

    „Nehéz év volt ez mindenkinek a gyárban, folyamatosan hajtanak, és nem vesztik el a fejüket, hanem elkészítik ezeket az új darabokat, és ezért szuper hálás vagyok.”

  • Brad Pitt Hamilton mellett az F1 fejeseivel is beszélt új filmje kapcsán

    Brad Pitt Hamilton mellett az F1 fejeseivel is beszélt új filmje kapcsán

    Brad Pitt találkozott Lewis Hamiltonnal és az F1 vezetőivel az austini versenypályán, hogy megvitassák a sportról készülő filmjét.

    A hollywoodi szupersztár az Egyesült Államok Nagydíjára érkezett, és már két találkozót is tartott a paddock legnagyobb neveivel.

    Csütörtökön egy előkelő texasi steakhouse-ban vacsorázott Hamiltonnal, valamint a versenyző édesapjával, Anthonyval és mostohaanyjával, Lindával, de jelen volt Greg Maffei, a Liberty Media F1-es főnöke, Stefano Domenicali az F1 vezérigazgatója és Toto Wolff, a Mercedes csapatfőnöke is.

    Pénteken Pitt mind a 10 F1-es csapatfőnökkel találkozott a paddockban.

    Az egyelőre még meg nem nevezett filmnek, amelyben Pitt fog szerepelni, Hamilton a társproducere. A rendező Joseph Kosinski lesz, aki a legutóbbi Top Gun-film mögött is állt.

    Az Apple TV 140 millió dollárért (~57 milliárd forint) szerezte meg az új F1-es film jogait.

    Embed from Getty Images
    Embed from Getty Images
    Embed from Getty Images
    Embed from Getty Images

  • Minden a Pirelliről szólt az FP2-n, Leclerc a legjobb időt azért megfutotta

    Minden a Pirelliről szólt az FP2-n, Leclerc a legjobb időt azért megfutotta

    Charles Leclerc volt a leggyorsabb az Egyesült Államok Nagydíja második szabadedzésén, a második legjobb időt Valtteri Bottas autózta, míg a harmadik Daniel Ricciardo lett.

    Az első gyakorlást kihagyó versenyzők azonnal kihajtottak a pályára, hogy behozzák a lemaradásukat. Carlos Sainz ugrott az élre, míg Charles Leclerc rögtön követte őt a második helyen. Valtteri Bottas ideje a harmadik helyre volt elég.

    A megszokottnál hosszabbra nyúlt a szabadedzés, ugyanis a pilóták a plusz fél óra segítségével a Pirelli 2023-as abroncsait próbálhatták ki.

    Lewis Hamilton feltartotta a „tesztidőszak” alatt Fernando Alonsót. A spanyol dühösen megjegyezte, hogy a hétszeres világbajnoknak „ma nincs tükre.”

    Fél óra elteltével Charles Leclerc állt az élen Valtteri Bottas és Daniel Ricciardo előtt. A három versenyző a 2022-es abroncsokkal teljesítette legjobb idejét. A többiek a tesztabroncsokon körözgettek. A 2023-as gumikon Carlos Sainz volt a leggyorsabb, így a lista negyedik helyére került fel, mögötte Mick Schumacher, Lando Norris, Max Verstappen, Lewis Hamilton, Pierre Gasly és Sergio Pérez alkotta az első 10-et.

    A 2023-as abroncsok tesztelése az edzés nagy részét felölelte, így a sorrend nem változott a hosszúetapok során.

    Az edzés leteltével ért véget a teszt is, így a sorrend nem változott. Charles Leclerc az idei gumikon a leggyorsabbnak bizonyult, a második helyet Valtteri Bottas szerezte meg, míg a harmadik Daniel Ricciardo. A 2023-as prototípusok egyikén Carlos Sainz a negyedik helyet szerezte meg, mögötte Mick Schumacher, Lando Norris, Max Verstappen, Lewis Hamilton, Pierre Gasly és Sergio Pérez végzett az első 10-ben.

  • Hamilton kiakadt: Miért nem mentette meg senki a W Seriest?

    Hamilton kiakadt: Miért nem mentette meg senki a W Seriest?

    Lewis Hamilton enyhén beszólt a Forma-1-et birtokló Libery Media-nak, amiért nem mentették meg a komoly anyagi gondokkal küzdő W Seriest, akik végül emiatt be sem tudták fejezni az eredetileg tervezett szezonjukat.

    A W Series – ahol csakis kizárólag nők versenyezhetnek – abból a célból lett létrehozva, hogy segítsék a nők helyzetét az autósportban és hogy az itt eltöltött évek után képesek legyenek tovább lépni a Forma-1 felé vezető úton. A női mezőny a hétvégi Amerikai Nagydíjon is versenyzett volna, azonban az anyagi dolgok közbeszóltak.

    A sorozat azt követően jelentett anyagi csődöt, miután kútba esett egy amerikai céggel megbeszélt anyagi megállapodás. A döntés értelmében Jamie Chadwick lett a sorozat bajnoka, immáron zsinórban harmadik alkalommal.

    A Mercedes hétszeres világbajnoka az Amerikai Nagydíj sajtónapján elmondta, hogy a Forma-1-nek teljes vállszélességgel ki kellett volna állnia és támogatnia kellett volna a W Series-t.

    „100%-ban támogatniuk kellett volna a W Seriest” – mondta a brit rekordbajnok, aki a Magyar Nagydíjon még meg is látogatta a sorozatban versenyző hölgyeket. – A Forma-1 történetében soha nem a nők voltak a középpontban, egyáltalán nem kaptak elég figyelmet.”

    „Ugyan van ez a sorozat, de nem segítik őket igazán, így lényegében esélyük sem nyílik arra, hogy eljussanak a Forma-1-be. Rengeteg ember pedig ezen van kiakadva, hogy miért nem látunk egyetlen női pilótát sem a királykategóriában? Többet kell tennünk ennél, mert ez a jelenlegi helyzet egyáltalán nincsen rendben.”

    A Forma-1 az utóbbi időben óriási népszerűségnek örvend. Ez az új amerikai tulajdonosoknak, és a Netflix sorozatnak is köszönhető, ami miatt számos új szurkoló kezdte el követni a száguldó cirkusz eseményeit.

    Hamilton szerint a Liberty Media-nak „nem kellett volna sokat feláldoznia” a bevételeiből, hogy megmentsék a sorozatot, azonban ezt ők mégsem voltak hajlandók megtenni.

  • Hamilton véleményezte a Red Bull-ügyet és az esetleges 2021-es címet

    Hamilton véleményezte a Red Bull-ügyet és az esetleges 2021-es címet

    Lewis Hamilton keményen büntetné a túlköltekező Red Bullt.

    A Japán Nagydíj után hozta nyilvánosságra az FIA a 2021-es költségvetés hivatalos eredményét. A szóbeszédek beigazolódtak, a Red Bull valóban többet költött a megengedettnél, így büntetésre számíthatnak.

    Ugyanakkor a Bikák állítják, ők nem lépték túl a limitet. Saját költségvetésük szerint 4 millió dollárral a megengedett összeg alatt fejezték be az évet, így egyeztetni akarnak az FIA-val. Az osztrák istálló úgy véli, hogy a szabályértelmezéssel van probléma, ugyanis nem egyértelmű, hogy bizonyos költségek a plafon alá tartoznak, vagy sem.

    Az ellenfelek ugyanakkor szigorú büntetéssel sújtanák a Red Bullt. A McLaren levelet írt a Szövetségnek, míg a Ferrari és a Mercedes a sajtón keresztül gyakorol nyomást az FIA-ra.

    A csütörtöki sajtótájékoztatón a hétszeres világbajnok véleményét is kikérték.

    „Semi konkrétummal nem tudok szolgálni, csak feltételezések vannak azzal kapcsolatban, hogy mi történt és mi nem. Nem szánok erre sok energiát.” – nyilatkozta Hamilton.

    A szurkolók egy része elvenné Max Verstappen 2021-es világbajnoki címét is. A rajongók úgy vélik, hogy a Red Bull túlköltekezése egy bizonyíték arra, hogy Max Verstappen nem érdemelte meg a tavalyi győzelmet. Az ügyről Hamiltonnak is meg van a véleménye, és reméli, hogy Mohammed Ben Sulayem (az FIA elnöke) helyesen fog majd cselekedni.

    „Meg van a saját véleményem arról, hogy tavaly csapatként mit és hogyan csináltunk. Büszke vagyok erre, és hiszek abban, amit kiérdemeltünk. Ez nem változott. Úgy vélem, hogy a sportágnak tennie kell valamit az ügyben. Ha lazán veszik a szabályokat… ha túl engedékenyek lesznek, akkor a jövőben az összes csapat csak úgy átgázol a regulákon. Ha valaki több millióval többet költ a megengedettnél, és csak egy ‘pofon’ lesz a büntetés, akkor az nem fog jót tenni a sportnak.”

  • Még a Mercedes is tudja: Ha péntek, akkor Dallas!

    Még a Mercedes is tudja: Ha péntek, akkor Dallas!

    Jó 30 évvel ezelőtt a királyi tévén esténként az ország lakosságának a nagy része a televízióra tapadt, hiszen kezdődött a Dallas, amellyel 2022-ben a Mercedes csapata nosztalgiázik.

    Összevágták gyakorlatilag a saját idei anyagaikat a nagysikerű amerikai tévésorozat intrójának a stílusában, melynek a főszereplői természetesen George Russell, Lewis Hamilton és Toto Wolff mellett a W13-as versenyautójuk.

    Az Ezüstnyilak verziója sajnos csak éppen fél perces, jöhettek volna igazán még további szereplők ebbe a kis előadásba, mint akár Susie Wolff, vagy a gonosz szerepében Helmut Marko, vagy Christian Horner.

    Austinban érkezik a Mercedes idei utolsó nagy dobása

     

  • Hamilton teljesen elszállt: Tom Cruise-nak „hiszi magát”

    Hamilton teljesen elszállt: Tom Cruise-nak „hiszi magát”

    Lewis Hamilton a fellegekben járt, a Mercedes csapat egyik szponzora, az IWC reklámfilmjében.

    Az IWC luxus-óramárka a hétszeres világbajnokkal forgatott, hogy reklámozza TOP GUN nevet viselő órakollekcióját.

    A videóban először maga Hamilton tűnik fel az F1-es autójával, egy reptéri kifutón. Majd kb a videó felénél mellégördül egy L–39 Albatros kiképző repülőgép, és a rajtjel után gyorsulási versenybe kezdenek.

    A videó végén látható felvételeken pedig Hamilton már a pilóta mögött ül és tapasztalja meg a megszokottól némileg más irányban ható G erőket.

    Bár a pilóta nem Maverick, vagyis Tom Cruise volt, az órakollekció valóban a TOP GUN nevet viseli. Az IWC ugyanis az egyetlen olyan óramárka, amely hivatalos engedéllyel dolgozik a teljes amerikai haditengerészet és tengerészgyalogság óráin, beleértve a TOPGUN-t, a Blue Angels-t és a 247 aktív és 100 inaktív századot. A Top GUN órák 4-5 millió forintnak megfelelő euróba kerülnek.

     

  • Páratlan élményekről mesélt nekünk a finn versenyző: Briatore és Hamilton is téma volt

    Páratlan élményekről mesélt nekünk a finn versenyző: Briatore és Hamilton is téma volt

    A magyar Forma-1-es rajongók körében mindig is meglehetősen nagy kedvenceknek számítottak a finn versenyzők. Kimi Räikkönen népszerűsége nagyjából überelhetetlen, de van a Jégemberen kívül valaki, nagyon kedves a magyaroknak, hiszem itt, a Hungaroringen szerezte meg első és egyetlen Forma-1-es győzelmét.

    Heikki Kovalainenről van szó, akivel a 2022-es Magyar Nagydíjon volt alkalmam beszélgetni, és direkt a mai napra, a születésnapjára időzítettem ennek közzétételét. Heikki ugyanis ma ünnepli 41. születésnapját.

    A finn a 2013-as Brazil Nagydíjon teljesítette utolsó F1-es versenyét, de ma is aktív versenyző. Most a finn Viaplay egyik tudósítójaként volt jelen a Hungaroringen.

    Nem okozott csalódást, még mindig az a kedves fickó aki volt, és meglehetősen nyílt és közvetlen, ahhoz képest, hogy a finnekről ennek az ellenkezőjét szokás állítani.

    Némileg talán elcsépelt téma vele kapcsolatban, ennek ellenére kihagyhatatlan, hogy 2008-ban a Magyar Nagydíjat sikerült megnyernie, még a McLaren színeiben.

    „Nagyon jó emlékeim vannak a Hungaroringről, nyerni tudtam, pedig úgy nézett ki, hogy hamardik leszek. De végül kedvezően alakultak a dolgok, az élre kerültem és magam mögött tudtam tartani a többieket. Ráadásul így Fernando (Alonso, korábbi csapattársa) is mögöttem végzett.”

    Embed from Getty ImagesA versenyen alapvetően Massa, Hamilton, Kovalainen volt a sorrend. Bár már a 3. hely is kiváló eredmény lett volna, de fortuna nagyon kedvezett Heikkinek azon a versenyen. Hamilton gumiprobléma miatt esett vissza, majd Massa Ferrarija mondta fel a szolgálatot. Az első helyet így a finn örökölte meg és meg is tartotta azt. Mögötte Timo Glock és Kimi Räikkönen végeztek.

    „Ez egyértelműen meghatározó élmény volt a karrieremben, így ez a helyszín mindig kedves lesz számomra. A rajongók is mindig kedvesen és lelkesen fogadtak.”

    Győzelmének köszönhetően neki is van szobra a Hungaroring szoborparkjában.

    Ennek megfelelően nem meglepő, hogy kedvenc F1-es autója, amit valaha vezetett, a 2008-as, McLaren MP4-23-as, amivel egyébként a 7. helyen végzett a bajnokságban. De kiemelte a 2005-2006-os Renault, melyekkel Fernando Alonso bajnok lett, Heikki pedig még tesztpilótaként vezethette őket.

    Embed from Getty Images

    „De a mostaniak is nagyon menők! Azok a nagy méretű szárnyak…!” – áradozott a 2022-es autók megjelenése kapcsán.

    Kovalainen menedzsere Flavio Briatore volt,

    de a versenyző 2009 végén felbontotta vele a szerződését, miután a 2008-as crashgate (Briatore kérésére versenyzője, Nelson Piquet Jr. direkt hajtott a falnak, hogy így segítse csapattársát, Fernando Alonsót) következményeként Briatorét eltiltották a Forma-1-től. Idén nyáron aztán arról szóltak a hírek, hogy Kovalainen megbánta, hogy felbontotta a szerződését az olasszal.

    Arra a kérdésre, hogy erkölcsi, személyi, vagy egyéb okokból bontott-e szerződést 2009-ben, Heikki így felelt.

    „Nem, semmi személyes nem volt benne. Három hónapot kellett volna várnom, gyakorlatilag a szezon végéig. Ha Flavio oldalán maradok, talán jobb elhetőségekhez, jobb csapathoz segített volna és másként alakult volna a karrierem.”

    Kovalainen a Renault versenyzőnevelő programjának tagja volt. Ennek megfelelően 2007-ben a Renault csapattal debütált az F1-ben, Briatore csapatfőnöksége mellett. Majd két évet töltött a McLarennél, majd a hátralévő időt gyengébb csapatoknál, a Lotus és a Caterham színeiben.

    Akármit is tett annak idején Briatore, az kétségtelen, hogy jelentős személy volt az F1-ben, és valószínűleg most is lenne ott keresnivalója.

    „Ha akar bármikor visszatérhet a Forma-1-be. Flavio remek ember, kiváló üzletember, fantasztikus tárgyaló készséggel. Ha vissza akar(na) térni, biztosan találna magának helyet, pozíciót ma is.”

    Nagyra tartja versenytársait

    Heikki Kovalainen az F1-ben töltött idő alatt olyan csapattársak mellett vezetett, mint Giancarlo Fisichella, Lewis Hamilton, Jarno Trulli, Vitaly Petrov, de jól ismeri Fernando Alonsót is, aki a Renault versenyzője volt, mikor ő a csapat juniorjaként versenyzett GP2-ben. Nem meglepő hát, hogy kiket tart a legjobbnak a jelenlegi F1-es mezőnyben.

    „Azt hiszem Lewis. És persze Fernando. Ők nagyon gyorsak, kiváló versenyzők, és egyáltalán nem könnyű lépést tartani velük, vagy ellenük versenyezni.”

    Embed from Getty ImagesHeikki hozzátette, hogy bár idén George Russell jobban szerepel, mint Hamilton, egy percig se gondolja azt senki, hogy ez azért lenne, mert a hétszeres világbajnok „elfelejtett” vezetni, vagy unná a versenyzést.

    „Egyszerűen nem az ő stílusa az autó, de ő továbbra is kiváló versenyző” – mondta.

    Heikkinek különleges élményben volt része a Hungaroringen idén is, ám most nem a versenypályán. Első alkalommal volt jelen igazán riporterként és első alkalommal készített komoly interjút egy versenyzővel. Ráadásul olyasvalakivel, akit jól ismer: Hamiltonnal.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Heikki Kovalainen (@heikkikovalainen) által megosztott bejegyzés

    „Tegnap volt az első one on one interjúm, ráadásul Lewiszal, ami nagyon jó volt mert ismerjük egymást, jóban vagyunk. Lewis pedig egy nagyon kedves személy, aki tisztel engem mint embert, és eszerint is viselkedett. Nagyon jól ki lehet vele jönni, egyenrangú félként kezel” – mesélte szinte gyermeki lelkesedéssel. Tényleg nagyra értékelte Lewis kedvességét.

    „Nagyon furcsa most egykori versenytársakat interjúvolni, hiszen egykor én is azon az oldalon álltam, mint ők” – tette hozzá elmerengve.

    Ami a versenyzést illeti, Heikki 2015 óta Japánban versenyez

    5 évet töltött a Lexus színeiben a Super GT-ben (2016-ban bajnok is lett), majd Toyotára váltott. Idén továbbra is Toyotával, de átpártolt a All-Japan Rally bajnokságba, amit meg is nyert.

    Kovalainen egy fordulóval a vége előtt már All-Japan Rally bajnok

    „A GT-zés Japánban nagyon bejött, most pedig ralizok, szintén Japánban és ennél is maradok, felhagytam a pályaautózással” – árulta el.

    Szokatlan utat választott tehát, a legtöbben F1 után WEC-be, Formula E-be, és Amerikába szoktak menni.

    „Egyáltalán nem vettem számításba  Amerikát és az IndyCart. Ott privát csapatok vannak én pedig jobban szeretek egy gyártóhoz tartozni. Ez pedig most maximálisan teljesül Japánban a Toyotával.”

  • Egy lista, amin Hamilton idén is toronymagasan veri Verstappent

    Egy lista, amin Hamilton idén is toronymagasan veri Verstappent

    Nem a regnáló világbajnoknak van a legnagyobb marketingértéke, ellenfele ezen a listán megelőzi.

    A SportsPro és a NorthStar összeszedte, hogy 2022-ben mely sportolók voltak a legeladhatóbbak. Három szempont alapján kaphattak pontokat a delikvensek: márkaerősség, közösség és elérés. Továbbá negyedik kategóriaként a ‘gazdaságosságukat’ is vizsgálták. A szegmensekre adott pontokat összesítették, így alakult ki a sorrend ami elárulta, hogy kivel érdemes jelenleg megállapodni ha eladásról van szó.

    Cristiano Ronaldo végzett az élen 91,21 ponttal. A portugál focista az elérés és a gazdaság kategóriákban szinte maximális pontszámot kapott.

    A Forma-1-es versenyzők közül Lewis Hamilton végzett a legelőkelőbb helyen. A brit pilóta a dobogó legalsó fokát szerezte meg, Ronaldo mellett csak Serena Williams került elé.

    Charles Leclerc-t a 25. helyen rangsorolják, míg Max Verstappen a régi rajtszámát kapta meg (33. lett). George Russell sincs lemaradva, a pontszámai alapján a 35. pozícióba került. Sergio Pérez a Mercedes fiatal britje mögé ért fel. Fernando Alonsót mindaddig az 59. helyre sorolták be, Carlos Sainz a 68. lett. A top 100-as listára még Daniel Ricciardo került be, az ausztrál a 82. pozíciót csípte el.