Címke: Lewis Hamilton

  • Reszkess, „Hajsza a győzelemért”! Hamilton és csapata minden eddigin túltesz!

    Reszkess, „Hajsza a győzelemért”! Hamilton és csapata minden eddigin túltesz!

    Leáldozott a „Hajsza a győzelemért” (Rush) című filmnek és a többieknek? Lewis Hamilton biztos benne, hogy a csapat, amelynek összeállításában segédkezett az új Forma-1-es filmhez, „a valaha volt legjobb versenyzős filmet fogja elkészíteni”.

    Arról a filmről van szó, melynek Brad Pitt lesz a főszereplője, Hamilton pedig társproducerként ténykedik benne, a Dawn Apollo Films nevű produkciós cégen keresztül, amelyet nemrég alapított a menedzserével, Penni Thow-val. A filmet jövőre forgatják majd, többek között valós F1-es versenyhétvégéken, és részt vesz majd benne várhatóan az egész mezőny.

    Az Egyesült Államok Nagydíjára kilátogatott Pitt, valamint Jerry Bruckheimer producer, Joseph Kosinski rendező és Ehren Kruger forgatókönyvíró is, és egyeztettek az F1 illetékeseivel. Utóbbi három áll aTop Gun: Maverick című sikerfilm mögött is.

    „Hihetetlenül izgatott vagyok miatta” – idézi Hamiltont Adam Cooper a Motorsport.comon. „Úgy értem, amit eddig össze tudtunk hozni csapatilag, az elég hihetetlen.”

    „Tim Cook is itt lesz a hétvégén, ami nagy megtiszteltetés; ő és a csapata annyira támogatóak, azáltal hogy támogatták a dokumentumfilmemet, és zöld utat adtak ennek a filmnek is.”

    Tim Cook az Apple vezérigazgatója, mely cég a készülő film jogiat megvásárolta. Cook volt az, aki az austini versenyt olyan „kitörő lelkesedéssel” leintette.

    „Aztán itt van Brad, egy legenda, és itt van Jerry, aki tényleg egy hihetetlen legenda, ő csinálta az eredeti Top Gunt. Joe pedig hatalmas rendezői tehetség.”

    „Nagy reményeket fűzök hozzá” – folytatta Hamilton. Tudom, hogy a valaha volt legjobb versenyzős filmet fogjuk készíteni, vizuálisan is, és mind azon fogunk dolgozni, hogy a rajongók szívét is megdobogtassuk.”

    Az eddigi reakciók pozitívak volta a paddockban az F1 résztvevői részéről

    Úgy látják, hogy a film nagyot lendíthet az egész sportágon.

    „Úgy gondolom, hogy nem kell minden egyes csapat álláspontját mérlegelni egy ilyen projektben” – mondta Fred Vasseur, az Alfa Romeo csapatfőnöke a Motorsport.comnak.

    „Összességében úgy gondolom, hogy ez jót tesz az F1-nek, és ez egy megaprojekt, és biztosan mindannyian támogatni fogjuk.”

    „Különösen lenyűgözött az a technológia, amit megmutattak nekünk” – mondta Günther Steiner, a Haas csapatfőnöke. „A Mavericknél is ezt használták, nem tudtam, hogy ilyen létezik, szóval szerintem jelenleg ők a legjobbak, akik ilyesmit tudnak csinálni.”

    „Ahogy Fred mondta, ez a legjobb az F1 számára. Nagyon jó, hogy ilyen kaliberű emberekkel csinálnak ilyen dolgokat, és szerintem nincs negatívum, csak pozitívumok vannak. Szóval szerintem ez fantasztikus.”

    „Itt voltak velünk” – ezt már Mike Krack, az Aston Martin csapatfőnöke mondta. „Lawrence [Stroll, a csapat tulajdonosa] is részt vett rajta [a megbeszélésen]. Elég hosszúra nyúlt, igazából hosszabbra, mint amire számítottam, utána egy kicsit időzítési gondokba is keveredtünk!

    „De nagyon, nagyon pozitív volt. Mi pedig támogatni fogjuk a projektet, amennyire csak tudjuk, és meg kell néznünk, hogy mennyire leszünk benne.”

  • Hamilton: Las Vegas lehet az F1 legnagyobb versenye

    Hamilton: Las Vegas lehet az F1 legnagyobb versenye

    Lewis Hamilton ódákat zengett a Las Vegasi Nagydíjról, mely a jövő évi szezon végén debütál a Forma-1-es naptárban.

    A Forma-1 ugyan már két alkalommal vendégeskedett a nevadai városban a ’80-as években, azonban most egy másik vonalvezetésen mérkőzhetnek meg a pilóták. Hamilton biztos abban, hogy az előző kiadással ellentétben a mostani sokkal sikeresebb lesz.

    „Nem tudom, hogyan fog Vegasban alakulni, de semmi kétségem afelől, hogy elképesztő munkát fognak végezni. Teljesen hihetetlen lesz. Azt hiszem, kétségtelenül az egyik legnagyobb, ha nem a legnagyobb verseny lesz” – lelkendezett Austinban, majd összehasonlította Vegast a texasi pályával. „A pálya nem lesz olyan nagyszerű, mint az itteni, ezt már most elmondhatom. Az utcai pályák nem olyan jók, mint a nyílt pályák, és különösen az újabb pályák általában nem olyan jók. Ez itt egy fantasztikus pálya. Ez egy olyan pálya, ahol lehet versenyezni. Szép és széles, viszont az ottani városi hangulatot valószínűleg semmihez sem lehet majd hasonlítani. Az éjszakai fényekkel hatalmas lesz.”

    Számos sikertelen próbálkozás után az F1 úgy tűnik, megveti a lábát az USA-ban, hiszen jövőre már három versenyük lesz. Ehhez nyilván elengedhetetlen volt az, hogy a sportág iránti érdeklődés robbanásszerűen megnőjön, Hamilton pedig örömmel látja mindezt.

    „Jó látni, hogy végre elértük az országot. Az emberek itt az Egyesült Államokban hatalmas sportrajongók, és nagyszerű energiát hoznak. A show fantasztikus. Ahogy a pilótaparádén látod a tömeget és az energiájukat, nagyon izgatottak. Amikor a Fan Zone-ban voltunk, az ottani volt a legnagyobb tömeg valaha” – tette hozzá.

  • Rosberg már a 2023-as Forma-1-es szezonra jósol

    Rosberg már a 2023-as Forma-1-es szezonra jósol

    A 2016-os F1-es világbajnok Nico Rosberg megosztotta gondolatait, hogy szerinte mi lesz a következő szezonban, miután Max Verstappen megszerezte a második világbajnoki címét és a Red Bull 2013 óta először a konstruktőri koronát.

    A Red Bull olyan mértékű dominanciát és fölényt mutatott idén, amit utoljára Sebastian Vettel 2010-2013 közötti, zsinórban négy bajnoki címet hozó sorozatában mutatott meg. A Ferrari, amelytől azt várták, hogy az idény folyamán kihívója lesz Christian Hornernek és társainak, időnként erős tempót mutatott a 2022-es szezon alatt, de nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket.

    A hibák és megbízhatósági problémák egyvelege miatt az olasz csapat – és pilótája, Charles Leclerc – kiesett a versenyből. A Mercedes messze elmaradt az elmúlt hét év teljesítményétől, melybe Rosberg 2016-os egyetlen világbajnoki fiadala is beletartozott. A jövő évre rátérve Rosberg még több hasonlót vár a Red Bulltól. A Sky Sports F1 Any Driven hétfői adásában beszélt erről:

    „A Red Bull jelenleg ugyanolyan domináns, mint amilyen a Mercedes volt az elmúlt években. A konstruktőri bajnokit is ilyen hamar bebiztosították, és jelenleg minden téren domináns csapatuk van, akárcsak a Mercedesnek.

    Náluk van az autó, náluk van a fejlődési ütem egy szezon alatt, a megbízhatóság. A versenyző is náluk van, aki jelenleg a legjobb vagy vele egyenrangúan a legjobb a Forma-1-ben. Náluk van a stratégia – amely minden alkalommal működik. Minden eszméletlenül összeállt, és a motor is fantasztikusnak tűnik. Egyértelműen egy olyan időszakot élnek most, amikor bármely más alakulatnak nagyon nehéz lesz újra a közelükbe férkőzni. Még jövőre is, ahogy most mennek a dolgok, mert akkora lendületben vannak.”

    A Mercedesnek nagyon frusztráló volt ez a szezon, hiszen még nem tudtak futamgyőzelmet aratni. Az Ezüstnyilak vasárnap Austinban jártak a legközelebb a kockás zászlós elsőséghez. Lewis Hamilton alávágott Verstappennek, aki meglepően hosszú bokszkiálláson volt.

    A Red Bull sebessége azonban akkora, hogy a holland hét körrel a vége előtt utolérte a hétszeres világbajnokot, majd 2022-ben a rekordot jelentő 13. győzelmét aratta. A 2023-as évre lépve Rosberg úgy véli, hosszú út áll még előtte, hogy korábbi csapata és a Ferrarihoz hasonló versenytársak következetesen kihívják a Red Bullt:

    „Igen nehéz lesz a Ferrarinak, de még a Mercedesnek is, hogy közelebb kerüljenek. A Mercedes Achilles-sarka az egyenes tempó, istenem, de lassúak az egyenesben, különösen a Red Bullhoz képest. Ugyanakkor remélem, hogy sikerül megtalálniuk a titkot, hogy felszabadítsanak némi tempót az egyenesekben is.”

    Rosberg szerint az F2/F3-as csapatok is jobbak a Ferrarinál

  • Villeneuve kiakadt, majd nevetett Hamilton helyzetén

    Villeneuve kiakadt, majd nevetett Hamilton helyzetén

    Jacques Villeneuve szerint Lewis Hamilton panaszkodása nem volt helyénvaló.

    Max Verstappen hiába előzte meg a rajtnál Carlos Sainzot, az első helyet nem volt egyszerű birtokolnia és visszaszereznie. Hol Charles Leclerc-rel kellett megküzdenie a pozícióért, hol Lewis Hamiltonnal.

    Mikor a hétszeres világbajnokkal csatázott, a brit pilóta többször is jelentette, hogy ellenfele négy kerékkel elhagyta a pályát. Verstappen kapott is figyelmeztetést, de végül Hamilton is erre a sorsa jutott.

    A kanadai ex-versenyzőnek nem tetszett a Mercedes pilótájának panaszkodása. Villeneuve megjegyezte, hogy vicces volt, mikor Hamiltont is figyelmeztetni kellett.

    „Ez a folytonos panaszkodás kezd idegesítő lenni. Már túlzásba vitték. Hamilton annyira arra koncentrált, hogy Max hol hibázik, hogy végül ő is figyelmeztetést kapott. Észre sem vette, hogy ő is ugyanazt csinálja. Ez szórakoztató volt.” – jegyezte meg Villeneuve.

  • Nemzetközi sajtó: Verstappent a saját csapata sem tudja megállítani

    Nemzetközi sajtó: Verstappent a saját csapata sem tudja megállítani

    Max Verstappen és a Red Bull győzelmével zárult az Egyesült Államok Nagydíja is.

    A holland versenyző a rajtnál megelőzte Carlos Sainzot, majd az elhibázott kerékcseréje után Charles Leclerc-rel és Lewis Hamiltonnal is összecsapott. Sergio Pérez ugyan nem tudott felállni a dobogóra, de az értékes pontjai hozzásegítették a gyászoló Red Bullt a konstruktőri világbajnoki címhez.

    A nemzetközi sajtóorgánumok ma így írtak a látottakról.

    La Gazetta dello Sport (Olaszország):

    „Verstappen vs. Hamilton. Részben megismétlődött a 2021-es szezon utolsó futama, ahol a britnek védekeznie kellett, mikor a holland támadott. A Red Bull végül Amerikában szerezte meg a koronát. A jól felépített győzelmüket majdnem elvesztegették a második kerékcserével, de végül Verstappen megküzdött Hamiltonnal és visszavette az első helyet.”

    Marca (Spanyolország):

    „Max Verstappen a 13. győzelmét a Red Bull elhunyt tulajdonosának ajánlotta. Carlos Sainz veszte George Russell lett, míg Fernando Alonso utólag kapott büntetést az FIA-tól. Pedig a 16. helyről a 7.-re repítette a versenyen az autóját.”

    The Guardian (Egyesült Királyság):

    „Nehéz és érzelmekkel teli időszak borult a Red Bullra. Ám Max Verstappen győzelme némi felszabadulást biztosított a csapatnak. Hamilton a tavalyi év óta először vette fel úgy igazán a versenyt ellenfelével, ám a kétszeres világbajnokot nem tudta megállítani.”

    Bild (Németország):

    „Érzelemdús világbajnoki címet ünnepelt a Red Bull Austinban. Verstappent egy elhibázott kerékcsere sem tartotta vissza, míg a csapata a konstruktőri bajnokságot is megnyerte.”

    L’Équipe (Franciaország):

    „Semmi sem állíthatja meg Max Verstappent, még a saját csapata sem. Az elrontott kerékcsere után megküzdött Leclerc-rel és Hamiltonnal, ám a két pilóta nem tudta visszatartani 2022 világbajnokát.”

  • Még Wolff szerint is megérdemli a Red Bull a 2022-es bajnoki címet

    Még Wolff szerint is megérdemli a Red Bull a 2022-es bajnoki címet

    Toto Wolff elismerte, hogy Max Verstappen és a Red Bull 2022-es világbajnoki címei teljesen megérdemeltek.

    Miközben a Red Bull költségvetési korlát megszegése körüli bizonytalanság és düh továbbra is tart, a Red Bull vasárnap a néhai alapító, Dietrich Mateschitz halála előtti végső tisztelgést azzal tette feledhetetéenné, hogy 2013 óta az első konstruktőri világbajnoki címüket szerezték meg. Azóta minden évben a Mercedes emelhette magasba ezt a bajnoki kupát. Az Ezüstnyilak főnöke Wolff, amikor Austinban a Red Bull sikereiről kérdezték, így felelt a német Skynak:

    „Ebben az idényben valóban mindenhol az élen voltak, és nem hibáztak. Egy jó autóval álltak ki a bázisról, és folyamatosan fejlődtek – mindkét címük abszolút megérdemelt.”

    A Mercedes az új talajhatást kihasználó aerodinamikai szabályok első évében küszködött, de egy nagy csomag fejlesztést vitt magával az Egyesült Államokba. Így folytatta Wolff:

    „Meglett a hatása a fejlesztéseknek.”

    Lewis Hamilton azonban Austinban amiatt kesergett, hogy a Red Bull és a Mercedes között még mindig van különbség – annak ellenére, hogy a kockás zászlónál mindössze 5 másodperccel maradt le Verstappen mögött, amivel a holland beállította az egy szezonban elért 13 győzelemmel felállított rekordot. Így fogalmazott:

    „Nem volt könnyű az autót vezetni, és egyszerűen nem voltunk elég gyorsak. Most még van három esélyünk, így remélhetőleg egyszer majd eljön a győzelem is. Ugyanakkor hacsak nem történik valami drasztikus dolog, nagyon valószínűtlen, hogy meglesz a valós tempónk ahhoz, hogy felvegyük velük a versenyt.”

    George Russell különösen az utóbbi futamokon küzd a 2022-es Mercedesszel, vasárnap pedig Carlos Sainz haragját váltotta ki azzal, hogy az Amerikai Nagydíj első kanyarjában nekiment a Ferrarinak. Wolff azonban a védelmébe vette:

    „Nem bízik már George az autóban. Túl kiszámíthatatlan lett neki, túl szeszélyes bizonyos körülmények között, túlságosan érzékeny a szélre. Ezért nem tud már mindent kipréselni belőle, de összességében közelebb kerültünk egymáshoz. A fejlesztésünk működött, és a bátrak szerencséjével nyerhettünk volna. Apró léptekkel haladunk, de ezek közelebb visznek minket.”

    Erőből menne a dobogóért a Mercedes

  • Ezen az örökranglistán már csak 5 versenyző áll Verstappen előtt!

    Ezen az örökranglistán már csak 5 versenyző áll Verstappen előtt!

    Max Verstappen nyerte az Amerikai Nagydíjat is, és rohamtempóban növeli a győzelmei számát.

    A múlt hétvégi sikerével beérte Michael Schumacher és Sebastian Vettel azon rekordját, amelyben 13-13 futamgyőzelemmel zártak egy adott szezonban. A hollandnak ráadásul még további három lehetősége lesz arra, hogy ezt a számot is növelje 2022-ben, így akár már Mexikóban ezen a téren teljesen egyeduralkodóvá válhat, köszönhetően az idei hosszú versenynaptárnak.

    Ahhoz, hogy Lewis Hamiltont, vagy Michael Schumachert utolérje a világbajnoki címek számában, még kell tennie a sikerért, de az összesített futamgyőzelmek számában már remekül halad. Ezen a téren már sikerült felülmúlnia a kétszeres világbajnok Fernando Alonsót is, aki eddig 32 győzelmet szerzett a Forma-1-es pályafutása során.

    Max Verstappen most tart annál a számnál, amely korábban a rajtszáma is volt, ez a 33. A következő lépcsőfokot ezen a téren ugyanakkor már biztos, hogy legelőbb jövőre tudja elérni, hiszen a legendás Ayrton Senna „áll előtte” 41 győzelemmel.

    Pályafutása alatt 51 elsősége volt a négyszeres francia világbajnok Alain Prostnak, előtte szintén egy négyszeres, de német bajnok áll 53 serleggel a háta mögött, mégpedig Sebastian Vettel.

    Az élmezőny azonban ezen a téren igen meglépett: Max édesapjának a nagy barátja, Michael Schumacher hétszeres világbajnokként 91 futamot nyert, míg a továbbra is aktív Lewis Hamilton 103 futamgyőzelemnél jár.

    Verstappen győzelemmel, a Red Bull bajnoki címmel adózott Mateschitz emlékének

     

  • Hamilton: Ha megépítik a megfelelő autót, felviszem a csúcsra

    Hamilton: Ha megépítik a megfelelő autót, felviszem a csúcsra

    Lewis Hamilton minden eddiginél közelebb került egy 2022-es futamgyőzelemhez az Amerikai Nagydíjon, ám Max Verstappen a verseny végén át tudott lépni rajta.

    A végig Verstappen mögött lőtávolon belül lévő Hamilton nagy lehetőséget kapott, amikor a holland utolsó kerékcseréjét elrontották, így az utolsó etap elején ő állt az élen. A végéig viszont nem tudott ottmaradni, de azért az látszott, hogy működtek az új fejlesztések.

    „Szeretnék nagy köszönetet mondani a csapatnak. A gyárban mindenki nagyon keményen dolgozik, ez egy embert próbáló év volt mindenki számára. Fejlesztésekkel jöttünk ide, ma közelebb voltunk, ezért büszkék vagyunk mindenkire. Sajnálom, hogy nem tudtam megszerezni a győzelmet, mindent beleadtam. Láttam, hogy [Verstappen – a szerk.] körönként egy másodpercet zárkózik, én pedig nem tudtam válaszolni rá. Olyan messziről jött az egyenesben. Az egyenes végén a tükreim annyira vibráltak, hogy nehéz volt védekezni” – értékelt Hamilton a Sky Sports-nak nyilatkozva.

    Hamilton eddig minden évében tudott legalább egy versenyt nyerni, idén viszont eddig ez nem jött össze. Nyilvánvalóan sokat jelentett volna neki mindez, már csak emiatt is: „Nem tudom szavakba önteni, hogy ez mennyit jelentene a csapatnak, különösen a történtek, a tavalyi utolsó futam, az autónk teljesítménye és az összes hír után. Egy győzelem hatalmas jutalom lenne. A mai napból azt lehet leszűrni, hogy jó volt a tempónk, és még mindig itt vagyok. Tudom, hogy ha megépítik az autót, akkor a csúcsra fogom vinni.”

  • Verstappen győzelemmel, a Red Bull bajnoki címmel adózott Mateschitz emlékének

    Verstappen győzelemmel, a Red Bull bajnoki címmel adózott Mateschitz emlékének

    A napsütéses Texasban, az Egyesült Államok Nagydíjának időmérő edzése alapján az első rajtkockát a Ferrari spanyolja, Carlos Sainz foglalhatta el. A motorcserék miatti rajtbüntetéseknek köszönhetően azonban Charles Leclerc és Sergio Pérez nem a második és negyedik helyről indult, csak a 12., illetve 9. pozícióból.

    Sainz mellől a második helyről így Max Verstappen indulhatott, mögöttük pedig Lewis Hamilton és George Russell foglalt helyet, őket pedig Lance Stroll és Lando Norris követte. Mindeközben Esteban Ocon a mezőny után, a boxutcából várta a rajtot.

    A amerikai versenyre számos híresség is kíváncsi volt, többek között a modell Ashley Graham, a színésznő Chloë Grace Moretz, a színész Brad Pitt, vagy épp az énekes Ed Sheeran.

    Az 56 körös verseny kezdete előtt, a rajtrácson Hamilton autóján még bütykölték a féket a szerelők.

    Magnussen, Alonso, Schumacher, és Ocon kemény, míg mindenki más közepes keverékű Pirelliken vágott neki a versenynek.

    A Red Bull és az AlphaTauri versenyzői mindenképp jó eredményben reménykedtek ma, hogy így tisztelegjenek a Red Bull szombaton elhunyt tulajdonosának, Dietrich Mateschitznek emléke előtt.

    https://twitter.com/Racingline_hu/status/1584259131778572288

    A Ferrarit hamar kivéreztették

    A lámpák kialvása után végül Verstappen rajtolt jobban és rögtön az élre állt, majd az élről induló Sainzot Russell a mezőny sűrűjében megforgatt. Így a 19. helyre esett vissza a spanyol, majd fel is adta a versenyt.

    https://twitter.com/Racingline_hu/status/1584260768559947777

    Az incidensért később Russell 5 másodperces büntetést kapott.

    A 10. helyről induló Sebastian Vettel azonban rögtön feljött az 5. helyre. Verstappen mögött pedig Hamilton-Stroll sorrend alakult.

    A 6. körben egy széllökés következtében Latifi forgott meg hátul, de nem törte meg az autót és folytatni tudta a versenyt. Ekkorra Pérez már a 4. helyen haladt.

    Az első kerékcserét Bottas teljesítette a 11. körben. Az élről Hamilton kezdett, ő a 12. körben cserélt, majd egy körrel később Verstappen. Így Pérez vette át a vezetést.

    A 18. körben aztán Bottas csúszott a kavicságyba és ásta ott el az autóját, így érkezett a biztonsági autó, a versenyzők közt pedig elolvadtak a különbségek. Ezt többen kihasználták kerékcserére. Miután mindenki cserélt, a sorrend a következő volt az élen: Verstappen, Hamilton, Pérez, Leclerc, Russell, Vettel.

    https://twitter.com/Racingline_hu/status/1584268079940665344

    Alonso szárnyakat kapott Strolltól

    A 21. kör végén folytatódhatott az éles verseny, de nem változott a sorrend. Egészen addig, míg a mezőny közepén össze nem törte magát Stroll és Alonso. A spanyol előzte volna a kanadait, mire az elémozdult. Alonso autóját pedig így megröptette az Aston Martin, amire így ráfutott. Így ismét érkezett a safety car. Stroll autója összetört, nem tudta folytatni, míg Alonso a boxba tudott hajtani orrkúpcserére, és vissza tudott állni a versenybe. A pályán azonban sok volt a törmelék.

    A 25. kör végén ismét versenytempóra kapcsolhattak.

    A 29. körben Leclerc próbálta megelőzni Pérezt, de lesodródott a pályáról, így ez nem jött össze. Egy körrel később azonban sikerült a manőver és Leclerc feljött a harmadik helyre.

    A 36. körben aztán a Red Bull tőle szokatlan módon elrontotta Verstappen boxkiállását, a holland sok időt veszített ás 6. helyre esett vissza. A holland azonban nem sokáig maradt Leclerc mögött, a 40. körben már a harmadik volt Hamilton mögött, miközben Vettel állt az élen, de ő egyszer kevesebb kerékcserén volt túl, mint a többiek.

    Hamilton újra az élen

    Hamarosan Vettelt meg is előzte Hamilton. A német ki is ment kerékcserére, de az nagyon hosszúra sikerült, így a 13. helyre esett vissza.

    Hamilton azonban a nyakába kapta Verstappent és Leclerc-t.

    Időközben Latifi is kapott 5 másodperc büntetést, mert Mick Schumacherrel ütközött.

    6 körrel a verseny vége előtt Verstappen visszavette a vezetést Hamiltontól.

    Az 52. körben Vettel a külső íven szép manőverrel szerezte meg a 9. helyet Albontól, miközben Verstappent figyelmeztették, hogy kerülje a pályaelhagyást, ha nem akar büntetést kapni. Majd Hamilton is ugyanilyen figyelmeztetést kapott.

    A versenyt végül Verstappen nyerte Hamilton és Leclerc előtt, míg a másik Red Bullal Pérez a 4. lett. Ezzel az eredménnyel a Red Bull bebiztosította idei konstruktőri világbajnoki címét.

    Ez egyben Verstappen 13. győzelme idén, amivel megdöntötte az egy szezon során szerzett győzelmek számának rekordját.

    Végeredmény:

    # Versenyző Csapat Lemaradás
    1 Max Verstappen Red Bull
    2 Lewis Hamilton Mercedes 5.023
    3 Charles Leclerc Ferrari 7.501
    4 Sergio Perez Red Bull 8.293
    5 George Russell Mercedes 44.815
    6 Lando Norris McLaren 53.785
    7 Fernando Alonso Alpine 55.078
    8 Sebastian Vettel Aston Martin 1’05.354
    9 Kevin Magnussen Haas 1’05.834
    10 Yuki Tsunoda AlphaTauri 1’10.919
    11 Esteban Ocon Alpine 1’12.875
    12 Alex Albon Williams 1’15.057
    13 Zhou Guanyu Alfa Romeo 1’16.164
    14 Pierre Gasly AlphaTauri 1’21.763
    15 Mick Schumacher Haas 1’24.490
    16 Daniel Ricciardo McLaren 1’30.487
    17 Nicholas Latifi Williams 1’43.588
    Lance Stroll Aston Martin
    Valtteri Bottas Alfa Romeo
    Carlos Sainz Ferrari
  • Mindenki benne lesz Brad Pitt Forma-1-es filmjében

    Mindenki benne lesz Brad Pitt Forma-1-es filmjében

    Minden csapat és versenyző részt vesz a Forma-1-ről szóló játékfilmben, amelyben a hollywoodi sztár, Brad Pitt is szerepet kap.

    Az F1 vezérigazgatója, Stefano Domenicali Austinban, ahol az 58 éves Pitt prominens vendégként vesz részt az Amerikai Nagydíjon, így nyilatkozott:

    „Ez izgalmas, mert minden istálló részt vesz majd benne. Versenyzők is, mindenki.”

    Tanácsadóként Lewis Hamilton is komolyan érintett a projektben, aki még az év elején Hollywoodban is találkozott Pitt-tel és a Top Gun filmproducerével, Jerry Bruckheimerrel, hogy kidolgozzák a forgatókönyvet. Joe Kosinski rendező és CGI-szakértő is részt vesz a projektben, a Forma-1-es csapatfőnökök pedig pénteken a Circuit of the Americas pályán kaptak előzetest a speciális effektek technológiájából. A Haas csapatfőnökének, Günther Steinernek, elmondták, hogy az új Top Gun-filmhez is ugyanezt a technikát használták, és igazán elégedett volt:

    „Különösen lenyűgözött az a technológia, amit bemutattak nekünk. Azt hiszem, jelenleg ők a legjobbak, akik képesek ilyesmire.”

    Greg Maffei, a Forma-1 tulajdonosának, a Liberty Mediának a vezérigazgatója is jelen volt. Frederic Vasseur, az Alfa Romeo csapatfőnöke hozzátette:

    „Szerintem ez egy mega előrelépés lehet a Forma-1-nek általánosságban, úgy, ahogy a Netflix is volt az pár éve.”

    A projektről azon kívül, hogy Pitt egy fiatalabb feltörekvő mellett egy idősödő versenyzőt fog alakítani, egyelőre nem sokat tudni, a forgatás a következő szezon második felében kezdődik.

    10 autós/autósportos film, hogy elüsd a hétvégéket az F1-es szezonkezdésig!