Címke: Lewis Hamilton

  • Alonso tisztázta Hamilton és Verstappen összehasonlításáról tett kijelentését

    Alonso tisztázta Hamilton és Verstappen összehasonlításáról tett kijelentését

    Fernando Alonso a De Telegraaf hasábjain hasonlította össze Max Verstappen és Lewis Hamilton bajnoki címeinek értékét, azonban ezen kijelentését később közösségi médiás felületein tisztázta.

    Miután Max Verstappen bebiztosította bajnoki címét a Japán Nagydíjon, ezzel pedig utolérte Alonsót, a spanyolt a holland bajnoki címeiről kérdezték.

    „Max idén nagyon domináns, és könnyen jutott el a világbajnoki címig. A tavalyi szezonban ez másképp volt. Szerintem a végén jobban teljesített, mint Lewis, ezért méltó bajnok. Emellett nagyon tisztelem Lewist. Azonban más, amikor hét világbajnoki címet nyersz úgy, hogy csak a csapattársaddal kellett megküzdened. Akkor szerintem egy bajnoki címnek kevesebb értéke van, mint amikor kevesebb bajnoki címet szereztél, de más versenyzőkkel szemben, egyenértékű vagy még jobb technikával kellett megküzdened” – mondta, Hamilton mellett Michael Schumacherre is utalva.

    Nem sokkal később, látva az erről született cikkeket, Alonso a közösségi felületein korrigált.

    „És megint… Kérem, minden bajnoki cím csodálatos, megérdemelt és inspiráló. Összehasonlíthatatlanok egymással, és élvezzük a jelenlegi korunk bajnokait és legendáit. Belefáradtam a folyamatos címlapböngészésbe” – írta.

  • Hamilton az elvett köre nélkül jó lett volna a második helyre

    Hamilton az elvett köre nélkül jó lett volna a második helyre

    Egész jónak tűnt a Mercedes helyzete a Mexikói Nagydíj időmérője előtt, de végül George Russell és Lewis Hamilton be kellett érje a második és harmadik hellyel, hiszen Max Verstappen elvitte előlük a pole-t.

    Hamilton szorult át a második sorba, akinek első Q3-as körét elvették pályaelhagyás miatt. Erről a köréről úgy érezte, hogy jó lett volna a második helyre.

    „Sajnos az első, ami szerintem elég gyors volt a második helyhez, nem volt elég jó. A Red Bullok természetesen nagyon gyorsak, de úgy gondolom, hogy ez egy csodálatos show, és nagyon büszke vagyok a csapatomra. Ez volt a legjobb kvalifikációnk egész évben, szóval csak azt mutatja, hogy az az előre vezető, hogy kitartasz és soha nem adod fel” – mondta az őt kérdező David Coulthardnak az időmérő után.

    Ami pedig azt a tényt illeti, hogy kikapott a csapattársától, nem különösebben adott rá egyenes választ, csak annyit mondott, hogy általánosságban elég jó köröket futott. A hétszeres világbajnok úgy érzi, van még teljesítmény a W13-ban, és mosolyogva azt is megjegyezte, hogy hosszú az út az első kanyarig.

  • Majdnem a mennybe ment a Mercedes, de Verstappen megállította őket

    Majdnem a mennybe ment a Mercedes, de Verstappen megállította őket

    Max Verstappen szerezte meg a pole pozíciót a Mexikóvárosi Nagydíjon, a második helyről George Russell indulhat, míg a harmadik Lewis Hamilton lett.

    Elsőként a Haas versenyzői hajtottak ki a pályára, míg a többiek a boxutcában várakoztak.  Szépen-lassan a többi versenyző is teljesítette első körét. Sergio Pérez rögtön az élre ugrott, ám nem sokáig tarthatta meg a pozíciót, ugyanis Charles Leclerc elvette tőle.

    Max Verstappen nem hagyta magát és megfutotta a leggyorsabb kört, míg meglepetésre Lewis Hamilton a végén megelőzte. Valtteri Bottas pedig elfoglalta a negyedik helyet.

    A Q1 végén többen is javítani tudtak az idejükön, így kiesett végül Mick Schumacher, Sebastian Vettel, Lance Stroll, Alex Albon és Nicholas Latifi.

    A Q2-ben a Mercedes versenyzői kezdtek a legjobban, Max Verstappen az első próbálkozás során nem talált fogást rajtuk. Valtteri Bottas folytatta a „száguldozást”, ezúttal a holland pilótától vette el a harmadik pozíciót. A Ferrari sem villantott, míg Sergio Pérez a kiesők között találta magát.

    Természetesen a „hazai hős” elmodult a kiesők közül, míg Lewis Hamilton továbbra is birtokolta az első helyet. A szakasz végén így Daniel Ricciardo, Guanyu Zhou, Yuki Tsunoda, Pierre Gasly és Kevin Magnussen búcsúzott.

    A Q3-ban Sergio Pérez mutatta meg autója erejét, de Max Verstappent sem kellett félteni. A Mercedes azonban előhúzta a nyulat a kalapból. Russell a második helyre, míg Hamilton a harmadikra ért fel. A hétszeres világbajnok körét viszont elvették, így visszaesett a 10. pozícióba.

    A pole pozícióért vívott végső csatát Sergio Pérez és Carlos Sainz indította el. A két Ferrari nagyon lemaradt, míg Max Verstappen lila szektorokkal bombázta társait. A Mercedesnek volt a végén egy lövése, ám George Russell és Lewis Hamilton sem tudtam megfogni a kétszeres világbajnokot.

    Így holnap az első rajtkockából Max Verstappen indulhat, mellőle George Russell rajtol, míg a harmadik Lewis Hamilton lett. Sergio Pérez csak a negyedik helyet szerezte meg, míg mögöttük Carlos Sainz, Valtteri Bottas, Charles Leclerc, Lando Norris, Fernando Alonso és Esteban Ocon alkotta az első 10-et.

    Pozíció Versenyző Csapat Q1 Q2 Q3
    1 Max Verstappen Red Bull 1:19.222 1:18.566 1:17.775
    2 George Russell Mercedes 1:19.583 1:18.565 1:18.079
    3 Lewis Hamilton Mercedes 1:19.169 1:18.552 1:18.084
    4 Sergio Pérez Red Bull 1:19.706 1:18.615 1:18.128
    5 Carlos Sainz Ferrari 1:19.566 1:18.560 1:18.351
    6 Valtteri Bottas Alfa Romeo 1:19.523 1:18.762 1:18.401
    7 Charles Leclerc Ferrari 1:19.505 1:19.109 1:18.555
    8 Lando Norris McLaren 1:19.857 1:19.119 1:18.721
    9 Fernando Alonso Alpine 1:20.006 1:19.272 1:18.939
    10 Esteban Ocon Alpine 1:19.945 1:19.081 1:19.010
    11 Daniel Ricciardo McLaren 1:20.279 1:19.325
    12 Zhou Guanyu Alfa Romeo 1:20.283 1:19.476
    13 Yuki Tsunoda AlphaTauri 1:19.907 1:19.589
    14 Pierre Gasly AlphaTauri 1:20.256 1:19.672
    15 Kevin Magnussen Haas 1:20.293 1:19.833
    16 Mick Schumacher Haas 1:20.419
    17 Sebastian Vettel Aston Martin 1:20.419
    18 Lance Stroll Aston Martin 1:20.520
    19 Alexander Albon Williams 1:20.859
    20 Nicholas Latifi Williams 1:21.167
  • Hamilton: Egyedül vagyok, nincs gyerekem és eszem ágába sincs elmenni

    Hamilton: Egyedül vagyok, nincs gyerekem és eszem ágába sincs elmenni

    Lewis Hamilton egyértelműen kijelentette, hogy nem mostanában fogja szögre akasztani a sisakot.

    2021-ben abban reménykedett a brit pilóta, hogy a nyolcadik bajnoki cím megszerzésével új fejezetet írhat a sportág történelemkönyvébe. Ám tavaly végül nem ő diadalmaskodott, az utolsó körben Max Verstappen felülkerekedett rajta és elvette a végső győzelmet.

    Michael Masi vitatható döntése miatt Hamilton bizalma megrendült a sportágban, ám végül visszatért a 2022-es szezonban. Abban reménykedett a Mercedes versenyzője, hogy idén újra megpróbálhatja megszerezni a nyolcadik címet, ám már a teszten szembesült azzal, hogy a csillagosok elszámolták magukat.

    A Ferrari és a Red Bull küzdelmébe nem tudtak idén beleszólni, így a következő évekre kell koncentrálniuk. 2023 végén lejár Hamilton szerződése, viszont  pár nappal ezelőtt elmondta, hogy már tárgyalnak a folytatásról.

    „Nincs kapcsolatom, nincsenek gyerekeim: nekem az autó a gyerekem. Ha olyan évünk lenne most, mint tavaly és egész évben az élen harcoltunk volna… ki tudja, most hol tartanék? Minden évben fel kell tenned magadban a kérdést, hogy hajlandó vagy-e ugyanannyit beletenni, mint az első évedben. Hajlandó vagy minden időt a felkészülésre, az edzésre, a csapat munkájára és a teljesítményre fordítani? Ha lesz olyan pillanatom, hogy csak megérkezem ide és sodródom, akkor tudni fogom, hogy már nem tartozom ide. Akkor már nem érdemlem meg az itteni pozíciót, így abba kell hagynom. Feltettem magamban a kérdést: képes vagyok még rá? Akarom csinálni? A válasz igen volt. Van egy bajnoki cím, amit vissza kell szereznünk, ez most a missziónk.” – nyilatkozta Hamilton.

     

  • Ezért nem tekinti teljes értékű párharcnak Hamilton a Russell ellenit

    Ezért nem tekinti teljes értékű párharcnak Hamilton a Russell ellenit

    Lewis Hamilton tavaly ilyenkor még a nyolcadik bajnoki címéért hajtott, de idén az összetett hatodik helye tűnik számára a maximumnak. Ráadásul a csapattársa, George Russell is több pontot gyűjtött nála, és a negyedik helyen áll.

    A Mercedesnek az előző, domináns évekhez képest pocsék éve van, még csak futamot sem nyertek, de különösen a szezon elején ragadtak be, ami nagyrészt a delfinezésnek volt köszönhető.

    A szezon eleje főleg Hamiltonnak sikerült balul, ám a hétszeres világbajnok szerint ez nem véletlen, sőt egyúttal magyarázattal szolgált a Russell-lel szembeni hátránnyal kapcsolatban is.

    „Remélhetőleg jövőre, amikor már jobb autónk lesz, arra tudunk koncentrálni, hogy a legtöbbet hozzuk ki az autóból, ahelyett, hogy őrült beállításokkal szórakozunk. Akkor igazságosabb lesz a párbaj. Ha idén előttem végez a világbajnokságon, nem fogom bánni. Az ötödik és hatodik helyért megyünk. Más lenne a helyzet, ha az első és a második helyről lenne szó” – nyilatkozta Hamilton, utalva ezzel arra, hogy végig ő volt az, aki kísérletezett az autóval, hogyan lehetne azt jobbá tenni.

    Mindazonáltal úgy tűnik, Hamiltonnak lesz még ideje próbálkozni, hiszen hosszú évekre tervez még a Forma-1-ben.

  • Lady Gaga által „kiderült”, hogy Alonso az Isten, Russell pedig Júdás…?

    Lady Gaga által „kiderült”, hogy Alonso az Isten, Russell pedig Júdás…?

    Született a briteknél egy cikk Szűz Máriáról, mire az internet népéből előtört Humor Harold.

    Terjedni kezdett egy állítás, mi szeri a Stanford Egyetem tudósai rekonstruáltak egy 3D-s modellt arról, hogyan nézhetett ki Jézus anyja, Szűz Mária. A mellékelt képen látható Mária azonban megszólalásig hasonlít az énekesnő és színésznő Lady Gagára. A poszt vírusként terjedt, leginkább poénként, hiszen nincs fizikai régészeti bizonyíték arra, hogy Szűz Mária valaha is létezett egyáltalán.

    A közönség azonban Gaga után mindenféle hírességekről álltak elő hasonló stílusú 3D-s képekkel, idézték a szöveg elejét és befejezték valami mókással. Itt jönnek a képbe a Forma-1-es versenyzők is.

    Az egyik Twitter felhasználó a „A Stanford Egyetem tudósai rekonstruálták ezt a 3D-s modellt arról, hogyan nézhetett ki Isten, Jézus Krisztus atyja.” és mellékelte Fernando Alonso képét.

    Egy másik George Russellt posztolta, ezzel a szöveggel: „A Stanford Egyetem tudósai rekonstruálták ezt a 3D-s modellt arról, hogyan nézhetett ki Júdás, Jézus Krisztus tanítványa és az eredeti tizenkét apostol egyike.”

    Megint más szerint „A Stanford Egyetem tudósai rekonstruálták ezt a 3D-s modellt arról, hogyan nézhetett ki minden idők legnagyobb Formula-1-es versenyzője.”

     

  • Elárulta Hamilton meddig nézhetik még őt a Forma-1-ben

    Elárulta Hamilton meddig nézhetik még őt a Forma-1-ben

    Lewis Hamilton egy hosszabb interjú keretein belül beszélt a terveiről.

    A brit versenyző volt már, hogy az utolsó pillanatra hagyta a megállapodását a Mercedesszel, így mindenki találgathatta, hogy mi lesz a sorsa. A tavalyi Abu Dhabi Nagydíj után sokan úgy vélték, végleg kiábrándult a sportból, ám Hamilton a démonjait leküzdve tért vissza. Ám a csapat nem tudott versenyképes autót készíteni, így a bajnoki címért és a győzelmekért ezúttal nem küzdhettek.

    Hamilton szerződése viszont 2023 végén lejár. A 37 éves ugyanakkor most nem szeretné sokáig húzni az időt, mivel már tudja milyen irányt vesz majd az élete az elkövetkezendő esztendőkben.

    „Meg fogunk állapodni. Le fogunk ülni, és a következő néhány hónapban átbeszélünk mindent. A célom az, hogy a Mercedesnél maradjak. Már 13 éves korom óta a márkánál vezetek, ők tényleg a családom. A Mercedes-Benz kitartott mellettem jóban és rosszban is. Mellettem álltak, amikor kirúgtak az iskolából, ott voltak a 2020-as történtek után is (a sokszínűség és az elfogadás melletti mozgalom). A hibáim ellenére is maradtak, és mikor utolértek a hullámvölgyek, akkor sem mentek el. Én tényleg hiszek ebben a márkában, hiszek azokban, akik itt dolgoznak. A lehető legjobb munkatársuk akarok lenni, úgy vélem, hogy együtt még jobbá és elérhetőbbé varázsolhatjuk a márkát.” – magyarázta Hamilton.

    A BBC-nek adott interjújában el is árulta, mi fog következni az elkövetkezendő időszakban.

    „Ami a terveimet illetti… Minden év végén leülök és elemzem az adott időszakot. Mindemellett az elkövetkezendő 5-10 évemet is átgondolom, bár 10 éves távlatban gondolkodni elég nehéz. Hol látom magam, mik azok a dolgok, amit tenni akarok? Mik a céljaim? Ezek a főbb kérdések ilyenkor. Rengeteg üzletem van. Sok olyan területen mozgok, ami elképesztő lehetőségeket tartogathat a számomra. Viszont én továbbra is versenyezni akarok, mert szeretem azt, amit csinálok. Már 30 éve ezt csinálom, és nem érzem úgy, hogy abba akarom hagyni. Még nem ettem meg a kenyerem javát, még mindig jobbá akarok válni. Persze, abbahagyhatnám… rengeteg olyan dolog van, ami lekötne. Azért vagyok itt, mert szereztem azt a szervezetet, ahol dolgozom. Szóval igen, még egy jó ideig veletek maradok.”

  • Mély sebeket szakított fel Hamiltonban a Red Bull

    Mély sebeket szakított fel Hamiltonban a Red Bull

    Lewis Hamilton abban a hitben élt, hogy sikerült lezárnia a 2021-es bajnokság eredményét, ám a költségvetési botrány felszakította a sebeket.

    Nehezen tette túl magát a tavalyi utolsó futamon a hétszeres világbajnok. Sokáig vezette a versenyt, majd Michael Masi vitatható döntései miatt a labda Max Verstappen térfelére pattant. Ugyan a Mercedes is ludas az ügyben, hiszen ők is dönthettek volna úgy, hogy kihozzák egy plusz kerékcserére Hamiltont. A Red Bull kockáztatott, és a lehetőséget köszönte szépen. Az utolsó körben Max Verstappen az élre ugrott és megszerezte a bajnoki címet.

    Hamilton a téli szünet alatt próbálta feldolgozni az eseményeket. Még az új évad hajnalán is ott volt benne a tüske, de szépen-lassan elengedte magában a történeteket. Ám a Bikák túlköltekezése „felhasította a sebeket”.

    A brit versenyző szerint akármi is lesz az osztrák istálló büntetése, már nem lehet jóvá tenni a tavalyi évet.

    „Egy kicsit lélekölő, lélekromboló volt, vagy nevezzük ahogy akarjuk. Ez az új ügy érzelmeket váltott ki belőlem, mivel az ember már eltemette azt ami volt, és tovább lépett. Most újra előjött, olyan, mintha ismét kaptál volna egy rúgást. A felszínre hozta az emlékeket és az érzéseket. Ismét abban a fázisban vagyok, hogy elnyomjam ezeket és továbblépjek.” – magyarázta a Mercedes versenyzője a BBC-nek.

    Hamilton két hónapra eltűnt a híres Abu Dhabi Nagydíj után a közösségi médiából. Szerette volna feldolgozni a történeket és a folytatásról is elgondolkozott:

    „Vissza akartam térni? Nem az a fajta fickó vagyok, aki könnyen feladja. Ami igazán megtört az az volt, hogy a sportág tényleg képes volt ilyesmire. Az, hogy ez megtörténhetett… Az ember elvárja, hogy egy adott munkát jól végezzenek el. Egy világbajnokság kimenetelével kapcsolatban, amiért rengeteg ember annyit dolgozott… Valóban valakinek a helytelen döntése miatt úszhat az el? Ez volt az oka a kétkedésnek, és nem az, hogy nem akartam együtt dolgozni a csapattal. Nem arról szólt, hogy nem szeretem a munkámat és a versenyautókat. Ha egy bajnokságot elbukhatsz a szervezeten belüli rossz döntések miatt… emiatt gondolkodtam el.”

    Nehéz szezonkezdés:

    A családja segítéségével új erőre kapott a hétszeres világbajnok, bár a szezon első felében nem volt könnyű autóba ülnie. A motivációt nagy nehezen visszaszerezte, ám a Mercedes idén nem került oda a tűz közelébe.

    Az új szabályok miatt a Ferrari került a Red Bull mellé, míg a csillagosok a delfinezés mellett az autóval is küszködtek. Megpróbáltak a határon autózni és mindent megtenni a változás érdekében.

    „Olyan, mintha egy ló mögé lopakodnál. Megpróbálsz minél közelebb menni hozzá. Vajon hol jön el a töréspont, ami után már arcon rúg? Tudod, hogy fájni fog, mert eltalál. Így tudnám szemeltetni, milyen az amikor az autóra támaszkodsz, ám az kiszámíthatatlan.” – magyarázta a hétszeres világbajnok.

  • Most jön a Verstappen-korszak? – Hamilton nem jelentené még ki

    Most jön a Verstappen-korszak? – Hamilton nem jelentené még ki

    Egészen domináns teljesítményt nyújt(ott) idén Max Verstappen, az eddigi címhalmozó szerint azonban még nem beszélhetünk egy új éra kezdetéről.

    Sorozatban második bajnoki címét szerezte meg 2022-ben a Red Bull holland pilótája, csapata pedig Austinban konstruktőri bajnok is lett. Úgy tűnik, nagyon nyeregben vannak a bikások, ez azonban az ellenfeleken is múlik, mennyire lesz igaz az elkövetkező években.

    Nico Rosberg után egykori csapattársa, Lewis Hamilton is felszólalt a jövőt illetően.

    „Még korai lenne ezt mondani [hogy Verstappen-korszak következne]” mondta a tavalyi világbajnoki címért utolsó pillanatig harcban lévő brit.

    „Ha jövőre is így fognak dominálni, akkor igen, de a Ferrari végig gyorsabb volt náluk az időmérőkön. Szinte az egész szezonban, minden pályán egy picit gyorsabbak voltak egy körön. Most a versenytempót kell javítani, és akkor ugyanott lesznek.

    Nekünk ezzel szemben nagyobb hátrányuk van, amit ugyan nehezebb lesz áthidalni, de remélhetőleg nem lehetetlen.”

    Verstappen legnagyobb kihívójának eleinte Charles Leclerc tűnt, aki már most ígérkezett, 2023-ban még jobban teljesít majd.

    „Mindent megteszek, hogy ilyesmi ne történhessen meg, nyilván ezért dolgozik a teljes csapat. Tisztán látszik számunkra, hol kell javulnunk.” – fejtette ki.

    „Egy körön nagyon erősek vagyunk, talán egy szinten a Red Bullal. A versenyen viszont a gumikkal küzdünk. Erre fordítjuk majd az energiát, és jövőre meglátjuk ennek az eredményét.

    Visszatekintve erre a szezonra, nem csak ez volt a gondunk, hibák, stratégia és kommunikáció is hátráltatott minket.

    Az utolsó versenyeket arra használjuk majd, hogy előkészüljünk arra, hogy jövőre kihívói legyünk Maxnak és a Red Bullnak. Magabiztosan állítom, képesek vagyunk erre, mert tudom, milyen keményen dolgozunk, és meg vagyok győződve róla, a helyes irányban tesszük ezt.”

  • Hamilton titokban Anglia utcáit járja, olyan autóval, mint Mr. Bean MINI-je volt

    Hamilton titokban Anglia utcáit járja, olyan autóval, mint Mr. Bean MINI-je volt

    Lewis Hamilton elárulta, hogy az Egyesült Királyság utcáin inkább egy szerény autóval közlekedik, mint egy pazar sportkocsival – annak ellenére, hogy Forma-1-es szupersztárnak számít. Konkrétan Sir Lewis egy olyan autóval járja észrevétlenül szülővárosát, mint Mr Bean.

    Hamilton, aki hét Forma-1-es világbajnoki címet nyert a McLarennel és a Mercedesszel, egy használt Mini Cooperrel száguldozik a Hertfordshire-i Stevenage-ben, nem pedig egy pazar sportautóval. A bajnok 2002-ben egy Minivel tette le a vezetői vizsgáját, bevallása szerint pedig nem szeret a helyi utakon vezetni, mert nem tud elég gyorsan menni. A 37 éves versenyző gyakran hagyja a haverjait sofőrködni amikor hazatér az Egyesült Királyságba, mivel utál a dugóban állni. Hamilton így beszélt erről Jimmy Kimmelnek:

    „Amikor hazaérek, van egy Mini Cooperem, olyan, mint a Mr. Bean autója. Visszatérek vele abba a városba, ahol felnőttem, és végigmegyek az emlékek útján, elhaladok az első iskolám és az első házam mellett. Senki se számítana rám ilyen autóban – ez biztos. Nem szeretek vezetni, hacsak nem mehetek gyorsan. Az igazat megvallva, én vagyok a legjobb utas. Az egyetlen alkalom, amikor visszamegyek, az, amikor hazamegyek és a szüleimhez vezetek. Vár inkább a barátaimnak adnám át a kulcsokat. Nem szeretem a forgalmat, az sokkal stresszesebb nekem.”

    Hamilton az amerikai talkshow-műsorvezetőnek elmondta még, hogy hazatéréskor összezavarodik, hogy az út melyik oldalán vezessen:

    „Amikor hazamegyek, nem tudom, hogy az út melyik oldalán kellene mennem. Kezdetben állandóan a rossz oldalon állok, és azt gondolom akkor, hogy ők ezt rosszul tudják.”

    Reszkess, „Hajsza a győzelemért”! Hamilton és csapata minden eddigin túltesz!