Címke: Lewis Hamilton

  • Hamilton nyolcadik bajnoki címet és állampolgárságot kapott a braziloktól

    Hamilton nyolcadik bajnoki címet és állampolgárságot kapott a braziloktól

    Lewis Hamilton számára különösen nagy jelentőséggel bír Brazília, és az ország számára is jelentős személy a versenyző. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint az, hogy a nyolcszoros világbajnoknak brazil tiszteletbeli állampolgárságot ajándékoztak.

    A brit versenyző Ayrton Sennát tartja példaképének  és hajtóerejének, és egy álma vált valóra azzal, hogy 2008-ban Sao Paulóban megnyerte első bajnoki címét.

    Azon a versenyen ő a hazai hőst, Felipe Massát győzte le a bajnoki címért folyó küzdelemben, ennek ellenére a brazilok lelkes rajongói Hamiltonnak. Idén pedig már valóban helyi kedvencnek is mondhatja magát, miután hétfőn az ország alsóházának rendkívüli ülésén megkapta az állampolgársági papírjait.

    Hamilton öröme letaglózta Massa családját, Glock közellenség lett

    Az állampolgárság hivatalos átadására összehívott ünnepségen Hamiltont dicsérték, amiért „brazil szíve van” és rokonszenvezik a brazil néppel, valamint társadalmi és környezetvédelmi aktivizmusáért is.

    „Őszintén szólva a legnagyobb megtiszteltetés számomra, hogy itt lehetek, és átvehetem ezt az állampolgárságot” – mondta Hamilton. „Tényleg úgy érzem, hogy most már végre közületek való vagyok, ezért köszönöm.”

    Hamilton a megtiszteltetést Sennának ajánlotta, aki elmondása szerint arra inspirálta, hogy versenyző legyen.

    „Ötéves koromban láttam először Ayrtont versenyezni, és ez volt az a pillanat, amikor tudtam, hogy én is világbajnok akarok lenni, akárcsak ő” – mondta.

    Brazíliában olyannyira nagyra tartják őt, hogy a nemzeti kongresszus is hajlott arra, hogy elismerje őt egy plusz bajnoki címmel, és nyolcszoros világbajnoknak kezeljék. Utalva a 2021-es vitás szezonzáróra, mely következtében Max Verstappen elhappolta előle a címet.

    Az ülésen a kamara elnöke, Arthur Lira nyolcszoros világbajnokként azonosította Hamiltont.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Hugo Gloss (@hugogloss) által megosztott bejegyzés

  • Csak egy valaki verheti meg jövőre Verstappent

    Csak egy valaki verheti meg jövőre Verstappent

    Az izgalmas jövő évi szezonban reménykedők számára rossz hírként szolgáló véleményen van a korábbi F1-es Anthony Davidson. A brit szerint ugyanis csak Lewis Hamilton lehet képes arra, hogy 2023-ban elkapja a hollandot, amennyiben megfelelő autó lesz alatta.

    A nehezebb szezon kezdet ellenére Max Verstappen szinte egész évben érinthetetlen volt, rekordokat sorra megdöntve nagy fölénnyel húzta be a második világbajnoki címét.

    Ez pedig azt is előre vetíti, hogy jövőre is ő lesz az első számú jelölt, noha sok fog múlni azon, hogy a Ferrari mennyire fogja összeszedni magát. De még ha az olaszok feltámadnak, Anthony Davidson szerint sem Leclerc sem pedig Sainz nem képes arra, hogy legyőzze Verstappent, szerinte ugyanis csak Lewis Hamilton veheti fel vele a harcot.

    Az egyetlen személy, akit komoly kihívónak látok Verstappen szempontjából az Lewis Hamilton… Mindig nagyszerű azt látni, hogy jön a következő, aki felállítja a mércét, ahogy ő idősebb lesz, jön az új, fiatalabb. Nem tudom most, hogy ki lesz a következő Max Verstappen, aki felérhet hozzá. Lewis viszont még mindig elég jó, kérdés nélkül állítható, hogy ő az egyetlen, aki jelenleg felveheti a harcot Max-szal.”

    „A probléma csak annyi, hogy az idősebb sportolók veszítenek a teljesítményükből. Lewisnál ez még nem történt meg, de ez elkerülhetetlen, ami Max előnyére vállhat majd.” – tette hozzá a 43 éves Davidson.

  • Így még nem láttad táncolni Hamiltont – videóval

    Így még nem láttad táncolni Hamiltont – videóval

    Lewis Hamilton a DJ pult mögé állt Las Vegasban, és egy hatalmasat bulizott.

    Újra hódít a lemezlovas-éra a Forma-1-ben, ugyanis egyre több versenyző veszi a kezébe a keverőpult irányítását is. Tegnap a száguldó cirkusz az Egyesült Államokba látogatott, hogy reklámozza a nagy durranásként behirdetett Las Vegas-i Nagydíjat.

    Ugyan a kaniszók paradicsoma csak jövőre mutatkozik be, de a Liberty Media és a pilóták egy része egy hatalmas megnyitón mutatkozott be a helyi közönségnek. A hivatalos esemény után indulhatott is a buli, amiből a hétszeres világbajnok is kivette a részét.

    Diplo mellé felpattant, és a keverőpult mögött élvezte a zenét a Hamilton.

  • Albonról azt sem tudják kicsoda, Hamilton autója bedöglött Las Vegasban

    Albonról azt sem tudják kicsoda, Hamilton autója bedöglött Las Vegasban

    A Forma-1 szombaton a Las Vegas Stripre volt a helyszíne a hivatalos F1-es „launch party”-nak, mely a jövőévi Las Vegasi-i Nagydíjat hivatott promótálni. Azt a versenyt, mely jövőre debütál az F1-es naptárban (bár a ’80-as évek elején rendeztek már két versenyt Vegasban, nem túl nagy sikerrel), és egyben messze a legdrágább verseny is lesz.

    Az F1 vezérigazgatója, Stefano Domenicali az Associated Pressnek elmondta, hogy a Las Vegas-i Nagydíj lesz a legdrágább szurkolói élmény a jövő évi 24 futamból álló versenynaptárban, különösen a VIP-élmény szempontjából.

    A jegyeket a tervek szerint szombat késő este kezdték el árusítani, a belépők ára 500 dollárnál (~200 000 forint) kezdődik egy háromnapos általános belépőért. Ezeket az opciókat azonban már csak azután adták hozzá a kínálathoz, hogy a rajongók panaszkodtak. Ugyanis állítólag a szállodák felvásárolták a az amúgy is drága jegyeket és azokat saját szolgáltatásukkal együtt, 100 000 dollártól (~40 millió forint) 1 millió dollárig (~404 millió forint) terjedő értékben, szórakoztató élménnyé csomagolják át.

    Vegas már csak ilyen

    „A Forma-1-nek van egy bizonyos pozicionálása, tekintettel arra, hogy milyen sportról van szó” – mondta Domenicali az AP-nek. „A világ legnagyobb látványosságát fogjuk nyújtani az F1 megmutatkozásaként. Ezt el kell ismerni, és az árpozícionálás tekintetében a legfelsőbb szinten fogunk állni, mert ez Las Vegas. És ilyen a Las Vegasba érkező vásárlók természete.”

    „Lesznek lehetőségek azok számára is, akik kevesebbet szeretnének fizetni, kevesebbet költeni. Mint mindig az életben, itt is a piac húzza az árat, és aztán a mi oldalunkon van a felelősség, hogy egy nagyszerű eseményt hozzunk ide.”

    Az Egyesült Államokban a „Drive to Survive” című, a kulisszák mögött játszódó Netflix-dokudráma által kiváltott robbanásszerű népszerűségre alapozva az F1 májusban Miamiba elhelyezett második amerikai versenyt a naptárnban. Jövőre Las Vegasszal már három amerikai állomás lesz a versenynaptárban. Montrealt és Mexikóvárost is számításaba véve pedig 5 verseny lesz a naptárban, melynek az észak-amerikai kontinens ad otthont.

    A Liberty Media az év elején 240 millió dollárért vásárolt meg egy 39 hektáros Strip részt a boxutcák, a paddockok és a vendéglátóhelyek építéséhez. Greg Maffei vezérigazgató pedig szombaton azt mondta, hogy a jegyárakban is megmutatkoznak azok a költségek, amelyek egy ilyen látványosság megrendezésével járnak egy látványos városban.

    „Tekintettel arra, hogy ez a mi versenyünk, mint promóter, szeretnénk, ha ez a verseny az összes futam bemutatója lenne. Ki akarjuk használni a rajongói érdeklődést, ami óriási az Egyesült Államokban, a kereslet hatalmas” – mondta Maffei az AP-nek.

    „Számunkra, mint cég számára is ez lesz a legnagyobb futam a bevételek szempontjából. A költségeket tekintve is ez lesz a legdrágább verseny” – tette hozzá Maffei. „Ez egyszerűen az esemény természetéből, a méretéből és Vegas természetéből adódik. Megpróbálunk gazdasági választási lehetőségeket teremteni a rajongók számára, nem minden rajongó tudja kifizetni a legmagasabb összeget, ezt megértjük. Ez egy drága hely, és megpróbáljuk kihasználni azokat a nagyszerű dolgokat, amelyeket Vegas kínál.”

    Páran már belekóstoltak Vegas hangulatába

    A hétszeres bajnok Lewis Hamilton, valamint Sergio Pérez és Alex Albon a minap bemutatót tartott az F1-es autójukkal a Stripen. Azonban nem biztos, hogy értő közönségre leltek. Albon azt mondta, idegenek úgy mentek oda hozzá, hogy „‘Te vagy az a Netflixes srác’ Még a nevemet sem tudják”.

    Pérez az AP-nek elmondta, hogy a Las Vegas-i futamot a „világ legnagyobb sporteseményének” várja jövőre.

    A „Launch Party” valójában a hét elején kezdődött, amikor egy F1-es autó végighajtott a The Wynn kaszinó emeletén. Szombaton pedig egy egész napos eseménysorozatot tartottak, amely magában foglalta a boxutca-próbát, a versenyzők megjelenését, a Caesars Palace felett tartott drónshow-t. Valamint egy VIP afterpartyt a svéd DJ Alessóval a Caesars egyik háromszintes éjszakai klubjában.

    A versenyzői bemutató közben Hamilton autója lerobbant, és az autóját vissza kellett tolni.

    Hamilton nem tudja, hogy az 500 dolláros belépőjegy, amely csak állóhelyre szól, hol helyezkedik el árban a többi F1-es futam áraihoz képest. De megjegyezte, hogy a fogyasztók számára emelkedtek a költségek.

    „Egyre drágább és egyre nehezebben elérhetővé válik a rendezvényeinkre járni. És nem hinném, hogy ez jó dolog” – mondta Hamilton az AP-nek.

    Többféle árfekvéssel dolgozik az F1

    De mivel jövőre három állomás lesz az Egyesült Államokban, az F1 úgy véli, hogy minden típusú rajongó számára kínál lehetőségeket és élményeket, különböző árszinteken. És a jelenlegi úton haladva Vegas azt tervezi, hogy ugyanolyan csillogó lesz, mint Monaco, talán még csillogóbb.

    „Amit mi szeretnénk létrehozni, az az, hogy különböző versenyek legyenek különböző személyiséggel, különböző jellemzőkkel, különböző rajongókkal, különböző árfekvéssel, különböző elvárásokkal” – mondta Domenicali. „Ha minden nagydíj egyforma lenne, az nem az lenne, amit mi szeretnénk. Úgy gondolom, amit Vegasban a rajongóinknak bemutatunk, az egyedülálló lesz. Az Egyesült Államokban pedig még csak a felszínét kapargatjuk annak, hogy mit tudunk csinálni”.

  • Lewis Hamilton a mezőny legsportszerűbb, legtisztább versenyzője

    Lewis Hamilton a mezőny legsportszerűbb, legtisztább versenyzője

    Két futam van hátra az idei szezonból, a lényeges kérdések már eldőltek, így van lehetőség arra, hogy azt is megnézzük, hogy kik a mezőny jó- és rosszfiúi 2022-ben.

    Ami már köztudott, hogy az AlphaTauri két versenyzője húzta ki a legtöbbször a gyufát, közülük is Pierre Gasly van veszélyzónában, ugyanis már 10 büntetőpontja van, vagyis kettőre van az eltiltástól. Ráadásul sok idő lesz, mire legalább egy pontja is el fog évülni.

    Viszont a lista másik végén, vagyis a legtisztábban versenyzők tekintetében Lewis Hamilton és Carlos Sainz állnak, mindketten makulátlan mérleggel állnak, vagyis ők az elmúlt közel két évben nem követtek semmiféle súlyosabb kihágást. Mindkettejük esetében vélhetően az is segített ebben, hogy egyiküknek sem volt reális esélye a bajnoki címre, így jóval kisebb nyomással versenyezhettek.

    Hamilton esetben némileg meglepő lehet ez a nulla pont, hiszen a korábbi években többször is belekeveredett véleményes incidensekbe.

    Rajtuk kívül majdnem hibátlan Valtteri Bottas is, aki egy büntető ponttal rendelkezik, amit még tavaly Katarban szerzett, így november 21.-én lejár neki, ha addig nem szerez újabbat, akkor ő is nullán zárhatja az évet.

    Norris, Leclerc és Schumacher is egy ponttal rendelkezik, de ezek majd csak 2023-ba fog lejárni számukra, Schumachernél pedig nagy kérdés, hogy lesz-e esélye, hogy „gyűjtsön” többet jövőre.

    A visszavonuló Sebastian Vettel kettő büntető ponttal rendelkezik, csak úgy, mint a sokáig nullán álló Sergio Pérez, utóbbi a szingapúri SC kihágásért kapott kettőt.

    A világbajnok Max Verstappen se „mocskolta be idén magát, de így is öt büntető pontja van, mindet még tavaly, a kiélezett bajnoki hajrában szerezte. Kettőt Katarban, amikor kétszer sem vette figyelembe a dupla sárgazászlós jelzést, hármat pedig az emlékezetes Hamiltonos ütközéséért kapta Jeddah-ban. Ám ezen pontok mindegyike idén lejár.

    A két AlphaTauri mellett a dobogón a visszatérő Alex Albon áll hét ponttal, értelemszerűen mindegyiket idén szedte össze, Stroll-lal való szaúdi ütközésért kettőt, pályahatárok barcelonai és monacói figyelembe nem vételéért egyet-egyet, Norris leszorításáért a Red Bull Ringen kettő, és még egyet azért, mert Austinban jogosulatlanul szerzett pozíciót, amelyet nem adott vissza.

  • Piquet hatalmas bajban, amiért da Silva halálát kívánta

    Piquet hatalmas bajban, amiért da Silva halálát kívánta

    A brazil ügyészek csütörtökön nyomozást indítottak a háromszoros Forma-1-es bajnok Nelson Piquet ellen, miután lefilmezték, amikor Luiz Inácio Lula da Silva megválasztott elnök halálát kívánta.

    Da Silva kis előnnyel, de megnyerte a vasárnapi elnökválasztást a hivatalban lévő Jair Bolsonaro ellenében, akit a 70 éves Piquet kitartóan támogat.

    Az egykori Forma-1-es versenyző egyike annak a több ezer tüntetőnek, akik az utcára vonultak, hogy hangoztassák, nem fogadják el az eredményeket, amelyeket a legfelsőbb brazil választási hatóságok jóváhagytak. Piquet azt is szeretné, ha a fegyveres erők megakadályoznák, hogy a baloldali politikus január 1-jén elfoglalja a hivatalát.

    A brazíliai szövetségi ügyészség közleményben közölte, hogy vizsgálatot indít Piquet ellen erőszakra való felbujtás, illetve a hadsereg és más hatalmi ágak közötti elszakadás szítása miatt.

    A vizsgálatot azt követően indították el, hogy Piquet egy, a héten elterjedt videón azt mondta, hogy „Lula a temetőben van”, utalva da Silvára, aki 2003 és 2010 között töltötte be az elnöki tisztséget. Az ügyészség közleményében ez áll:

    „Nelson Piquet közszereplő, és emiatt tudnia kell, hogy kijelentései százezrekhez juthatnak el.”

    Piquet és a videót rögzítő személy feltehetően hamarosan tanúvallomást tesznek a brazil szövetségi rendőrség előtt. Nelson nem mondott véleményt a vizsgálatot ellene elrendelő döntésről.

    Az év elején más videókon az volt látható, hogy homofób kifejezéseket és rasszista sértegetéseket használ a hétszeres F1-bajnok Lewis Hamiltonra. A brazilt a Forma-1, a versenyzők, a csapatok és az irányító testület, az FIA nyilvánosan elítélte. Piquet később bocsánatot kért Hamiltontól, de azt mondta, hogy a kifejezések, bár „rosszul átgondoltak”, nem becsmérlésnek szánták.

    Piquet börtönbüntetést is kaphat a Hamiltonra tett megjegyzése miatt?

  • Vettel szerint nem Schumacher a valaha volt legjobb a Forma-1-ben, hanem…

    Vettel szerint nem Schumacher a valaha volt legjobb a Forma-1-ben, hanem…

    Sebastian Vettel sokakat meglepett azzal, hogy nem német honfitársát és gyerekkori hősét, Michael Schumachert választotta a Forma-1 történetének legjobb pilótájának.

    Sok versenyzőnek és rajongónak eltérő véleménye van arról, hogy ki a legjobb, aki valaha is az F1-ben versenyzett. Legyen szó Schumacherről, Ayrton Sennáról vagy Lewis Hamiltonról, ez a téma örökké sok vitát vált ki.

    Vettel persze mindig is Schumacher felé hajlott, tekintve, hogy ugyanabból az országból származnak, és szoros kapcsolatot ápoltak, amikor a hétszeres bajnok 2010-ben visszatért a királykategóriába. Egy rajongói videóból azonban kiderült a véleménye, amikor Vettelt az ötszörös világbajnok Juan Manuel Fangióról kérdezték. Fangio még az 1950-es években szerezte meg az összes Forma-1-es világbajnoki címét, 24 futamot nyert mindössze 54 indulással. A videóban Vettel így felelt, amikor Fangióról kérdezték:

    „Michael Schumacher rajongója vagyok, de Fangio egy kicsit jobb… a legjobb, a legnagyobb, a király”.

    Tavaly év végén Vettelt Abu Dhabiban, még a rajt előtt arról kérdezték, hogy Hamilton jh esetleg megdönti Schumacher hét bajnoki címmel felállított rekordját, akkor hogy áll ehhez a kérdéshez, így válaszolt:

    „Michael az én példaképem. Emiatt feltehetően nem akarom, hogy Lewis nyerjen, de az igazság az, hogy mindketten erős szezont futottak, az utolsó futamra úgy mennek, hogy lehetőségük van megnyerni a bajnokságot, amit mindketten megérdemelnek. Bizonyos szempontból örülnék, ha Michael rekordja még mindig állna, de még ha Lewis is nyerne, nekem még mindig Michael a legnagyobb. Lewis nyerhet még egy, két, három, öt bajnoki címet is, de ez semmit sem változtat, és jól kijövök vele.

    „Szóval a zsigereim azt súgják, hogy azt akarom, hogy Max nyerjen, csak hogy életben tartsa a rekordot, de az én fejem tiszta a „győzzön a jobbik” elvet követem.”

    Vettel ezzel a küldetéssel bízta meg Verstappent

  • Villeneuve beszólt a Mercedesnek: Nézzenek már egyszer a tévére!

    Villeneuve beszólt a Mercedesnek: Nézzenek már egyszer a tévére!

    Jacques Villeneuve nem értette a Mercedes taktikáját a Mexikóvárosi Nagydíjon.

    Rossz lóra tettek a csillagosok a legutóbbi versenyen a gumiválasztással. Mindkét pilóta a közepeskeverékű abroncsokon rajtolt, majd a kerékcserék után a fehér oldalfalú gumikra váltottak. Ám ezúttal ez a játék nem jött be, ugyanis jobban jártak azok, akik kihagyták a keménykeverékeket a buliból.

    Az Ezüst Nyilak végig azért imádkoztak, hogy fogyjon el Max Verstappen gumija, ám a holland teljesítménye nem esett vissza. George Russell viszont a kerékcseréje előtt arra kérte a csapatot, hagyják kint tovább a közepeseken, hogy utána lágyakra váltson, ám a Mercedes kitartott a taktikája mellett. Így csak a hétszeres világbajnok állhatott fel a dobogó második fokára, míg fiatal csapattársa lecsúszott az ünneplésről.

    A kanadai ex-versenyző nem érti, miét nem figyelt jobban a német csapat az ellenfeleire.

    „Mindenki láthatta, hogy Daniel Ricciardo mit művel a közepeseken, egyértelműen az volt a legmegfelelőbb abroncs. Talán nem ártana többet a tévét figyelni a Mercedesnek. Nem csak a számítógépeket kell bújni.” – fogalmazta meg kritikáját 1997 világbajnoka.

  • Nemzetközi sajtó: Nincs még egy olyan versenyző, mint Verstappen

    Nemzetközi sajtó: Nincs még egy olyan versenyző, mint Verstappen

    A nemzetközi sajtóorgánumok ismét érétkelték a Red Bull és Max Verstappen teljesítményét.

    Ugyan a verseny nem tartogatott nagy izgalmakat, ám a háttérben eluralkodtak az indulatok. Az FIA kihirdette a Red Bull és az Aston Martin büntetését, továbbá a holland versenyző és az osztrák csapat bojkottálta a Sky Sportot is.

    A Mercedes ugyan ismét erőre kapott, bár a kétszeres világbajnokot nem tudták legyőzni.

    A neves lapok ennek tükrében így értékelték a történéseket:

    La Gazetta dello Sport (Olaszország):

    „Nincs még egy olyan versenyző, mint Max Verstappen. Idén már a 14. győzelmét ünnepelhette. Igazi arany szezon ez a holland számára. Arany sisakkal és ilyen kiváló eredményekkel köszöntette a címét. Ezzel a teljesítménnyel Michael Schumacher és Sebastian Vettel elé került ezen a listán. A Ferrari számára viszont felejthető volt a hétvége. George Russell mögött az 5. és a 6. helyen végeztek. Nem voltak versenyképesek ezen a pályán, még rengeteg házi feladat vár rájuk.”

    AS (Spanyolország):

    „Michael Schumacher úgy aratott 13 győzelmet egy szezonban, hogy abban az évben 18 futam volt. Még két futam van vissza, így tovább szépíthet Verstappen az eredményén. Figyelemre méltó az, hogy egy olyan nagy bajnoknak, mint Lewis Hamiltonnak még nem sikerült ezt elérnie. Ugyanakkor ő négy szezonban is eljutott a 11 győzelemig.”

    Bild (Németország):

    „Verstappen megdöntötte Schumacher egyik rekordját. Ennyi győzelmet egy szezonban még egyetlen egy pilóta sem ért el. Verstappen számára ez egy kihívás nélküli verseny volt. A kezdetektől uralta a futamot. Hamilton a második helyen ért célba, ám reális esélye nem volt a győzelemre. Pérez, a helyi hős pedig harmadik lett.”

    The Guardian (Egyesült Királyság):

    „Max Verstappen szinte meg sem izzadt, mikor beírta magát a Forma-1 rekordkönyvébe. Úgy mászott ki az autójából, mintha a tengerparton töltötte volna a délutánt. Ez a kép tökéletesen összefoglalja a szezonját.”

     

  • A pillanat, mikor Hamilton csajának hangja kiégette a fülünket

    A pillanat, mikor Hamilton csajának hangja kiégette a fülünket

    Maradunk még a múltidézésnél, és maradunk Lewis Hamilton első világbajnoki címénél.

    14 éve volt, akkor pedig a brit versenyző még az énekesnő Nicole Scherzingerrel járt. Miután Lewis világbajnok lett Brazíliában, kedvese – bár jelen volt a helyszínen – videóüzenetben is gratulált neki. Bár valójában ez az üzenet kettőjük rajongóinak szólt.

    Nicole a videón nagyon boldogan közli, hogy párja Forma-1-es világbajnok lett, de teszi ezt olyan fejhangon, de beleégett az emlékeinkbe.

    Rajongó-toborzását azonban ma a Liberty Media is megirigyelné, hiszen Nicole a videóban elmondja azt is, hogy aki eddig nem volt F1 rajongó, az legyen az, aki pedig már F1 rajongó, az legyen PCD (Pussycat Dolls nevű lányzenekar) rajongó is.