Címke: Lewis Hamilton

  • A Mercedes ex-igazgatója megvédte Masit: Nem volt jó vagy rossz megoldás

    A Mercedes ex-igazgatója megvédte Masit: Nem volt jó vagy rossz megoldás

    Paddy Lowe, a Mercedes egykori technikai igazgatója megvédte Michael Masit.

    A 2021-es Abu Dhabi Nagydíj egy olyan sarkalatos pontja lett a Forma-1-nek, amit talán sosem fog a sportág kiheverni. Lassan egy év telt el, és még mindig beszédtémát szolgáltat az ominózus futam. Ezúttal a brit szakember kapcsán került szóba a hirhedt verseny, ugyanis Lowe kiállt az akkori versenyigazgató mellett.

    A legtöbben már kívülről fújják az eseményeket. Nicholas Latifi balesete döntötte le az első dominót, majd Masi és lekörözött versenyzők kálváriája adta meg a kegyelemdöfést. Végül az utolsó körben Max Verstappen a frissebb abroncsokon megelőzte Lewis Hamiltont, így ő lett a világbajnok.

    Az eset után az ausztrál Masi került terítékre. Először más feladatkört adtak neki, majd az év közepén úgy döntött, búcsút int az FIA-nak.

    Végleg távozik az FIA-tól Michael Masi

    Lowe, aki a nem csak a Mercedesnél, de még a McLarennél is együtt dolgozott Lewis Hamiltonnal, „nagyon örült” annak, hogy végül a holland lett a befutó.

    „Jó látni, hogy Max (Verstappen) idén minden vita nélkül bebiztosította a címet. Igazából elég boldog voltam tavaly, amikor megnyerte az első bajnoki címét. Ez eléggé ellentmondásos, de az F1 már csak ilyen. Mindig is ilyen volt. A Forma-1-ben semmi sem igazságos. Sokszor kerültem olyan helyzetbe, mikor én voltam a szenvedő fél, de olykor a szerencse is mellém állt. Ez a sport természete, ez hozza az izgalmakat, ettől lesz érdekes. Ez nem az a sport, ahol mindennek pontosan a terv szerint kell történnie, vagy egy elemzés alapján a legjobbnak kell nyernie. A dráma miatt szeretjük és nézzük az F1-et. Különben is, soha sincs mindenre jó válasz.” – magyarázta a brit.

    Lowe az új erősorrendről is elmondta a véleményét:

    „Jó látni a Ferrari feltámadását, remek autót alkottak meg. Nagy kár, hogy ezt nem tudták eredményekre váltani. Jó látni, hogy van némi változás az élmezőnyben. Ugyanakkor figyelemre méltó az is, hogy újfent ugyanaz a három csapat van az élen, a költséglimit ellenére. A kiváló mérnöki tudás és a nagyszerű autó megalkotásához szükséges eszközök a birtokukban vannak. Ezek nem tűnnek el a költségvetési plafon miatt. Szeretem látni a veszélyt a sportban, azt, hogy különböző dolgok történhetnek. Bejárnak a csapatok és a versenyzők egy utat, aminek a végén valakik a sikernek örülhetnek. Változatos volt a szezon, bár Max elég sok futamot nyert. Ám szerintem ezzel nincs gond.”

     

  • Hamilton fele olyan jó, mint Verstappen

    Hamilton fele olyan jó, mint Verstappen

    Lewis Hamilton és Max Verstappen összehasonlítása volt a porondon a Red Bull főnökeinél, akik ragaszkodnak ahhoz, hogy pilótájuk messze jobb.

    Verstappen egymás után nyerte meg az F1-es világbajnokságokat, és – annak ellenére, hogy beárnyékolja a 2021-es F1-es Abu Dhabi Nagydíj és az F1-es költségplafon kérdése – a rajtrács kiemelkedő teljesítményt nyújtó versenyzője. Hamilton ugyanakkor még mindig tartja a legtöbb bajnoki cím közös rekordját (hét), és azt tervezi, hogy 2023-ban újra harcba száll. Helmut Marko, a Red Bull tanácsadója a Marcának így nyilatkozott:

    „A Forma-1-ben csak két olyan versenyző van, aki félig-meddig Verstappen szintjén van, ők Charles Leclerc és Hamilton. Max magabiztosabban vezet, mint bármikor, nagyobb körültekintéssel, valamint gumiszakértővé vált. Például hosszabb ideig autózik a lágy gumikon, mint a riválisok a keményebb keverékkel, szerintem számára nincs határ.

    Beül az autóba, és már az első szabadedzésen annyira magabiztos, az első körétől kezdve, hogy ha vizes a pálya, akkor az első körökben két másodperccel gyorsabb, mint a többiek. Mindenkinek másnak előbb kicsit közelebb kell kerülnie hozzá.”

    Christian Horner, a Red Bull csapatfőnöke Verstappent Sebastian Vettelhez hasonlította, aki négy bajnoki címet nyert a csapattal, de most visszavonult:

    „Ugyanaz a győzeleméhség jellemző rájuk, de két teljesen különböző ember. Max egy igen természetes és ösztönös versenyző. Sebastian gyakran gondolkodott a vezetésén. Szerintem Max nem „merül el” annyira a részletekben, mint Sebastian. Soha nem nézek túl távolra, de nekem Max messze a Forma-1 többi versenyzője felett áll. Azt hiszem, sokkal többet érhet el, ha olyan autót adunk neki, ami megfelel a tehetségének.”

    Hamilton 2022-ben a hatodik helyre szorult az F1-es tabellán, ami számára minden idők legrosszabb eredménye, és pályafutása során először nem nyert egyetlen futamot sem egy adott szezonban.

    Verstappen lett az év versenyzője, de Hamilton és Vettel is díjat kapott

  • Coulthard szerint Verstappen most már a sportág legnagyobbjai közé tartozik

    Coulthard szerint Verstappen most már a sportág legnagyobbjai közé tartozik

    Max Verstappen „már most a Forma-1 történetének nagyságai” közé tartozik, legalábbis David Coulthard kommentátor és korábbi versenyző szerint.

    A skót a főként a közösségi médiában megjelenő mémekre reagált, amelyek azt sugallják, hogy a Red Bull 25 éves pilótája csak ellentmondásos körülmények között tudta megnyerni az egymás után következő világbajnoki címeit. Az 51 éves Coulthard, aki többek között a McLarennél és a Red Bullnál is versenyzett a Formule 1 holland lapnak így nyilatkozott:

    „Ahogy Lewis Hamiltonnak nem kell kilenc világbajnoki cím ahhoz, hogy én az egyik legnagyobb versenyzőnek tartsam, úgy Maxnak sem kell három ahhoz, hogy a legjobbak közé tegyem. Maxnak már most is a legnagyobbak között van helye. Ahhoz egy kibaszott idiótának kell lenned, ha azt állítod, hogy ezt csak azért érte el, mert jó autóban ült. Elvégre egyik csapattársa sem tudott hozzá felérni. Max egy fenevad a pályán – egy győztes gép, aki leszarja, hogy mi vagy bárki más mit mondunk. Elképesztő!”

    A hollandok szerint Verstappen nem dominált idén

  • Verstappen lett az év versenyzője, de Hamilton és Vettel is díjat kapott

    Verstappen lett az év versenyzője, de Hamilton és Vettel is díjat kapott

    Kiosztották tegnap az elismeréseket az Autosport.com díjátadóján, ahol Max Verstappen lett az év nemzetközi versenyzője.

    Minden évben megtartják a nagy sikerű gálát, ahol a lap olvasói szavazhatják meg az év legjobbjait. Az International Driver of the Year kategóriában ezúttal a holland kétszeres világbajnok lett a befutó.

    A 25 éves versenyző Charles Leclerc-t, Will Powert és Stoffel Vandoorne-t utasította maga mögé. Verstappen személyesen nem vett részt a gálán, így egy videóüzenetben köszönte meg az elismerést.

    „Köszönöm minden rajongónak, aki rám szavazott. A második világbajnoki címem mellett, másodszor nyertem el zsinórban ezt a díjat. Trükkösen kezdtük az évet, ám a fordulat igazi csapatmunka volt. Minden az alakulat kemény munkájának köszönhető, néhányuk ott ül veletek a díjátadón, és mindannyian megérdemlik az elismerést. Kellemes estét kívánok, és találkozunk 2023-ban a pályán.” – mondta a kétszeres világbajnok.

    Guanyu Zhou lett az olvasók szerint az év újonca, míg az év versenyautója címet a Red Bull RB18-as konstrukciója nyerte el.

    Lewis Hamilton sem maradt elismerés nélkül, hiszen ő lett az év legjobb brit versenyzője.

    „Jó estét mindenkinek. Sajnálom, hogy személyesen nem tudtam ott lenni, de köszönöm minden olvasónak, akik rám szavaztak. Még mindig emlékszem arra a napra, amikor először vehettem át ezt az elismerést. Elképesztően tehetséges jelöltek voltak idén, el sem hiszem, hogy még mindig ennyi brit versenyzőt produkálunk. Így nagy megtiszteltetés számomra, hogy elnyerhettem ma ezt a díjat.” – üzente a hétszeres világbajnok.

    Az év pillanatának George Russell első futamgyőzelmét szavazták meg az olvasók, míg Sebastian Vettel a Gregor Grant életműdíjjal lett gazdagabb.

    „Mit is szeretek annyira a versenyzésben? Fiatalon még nem értettem meg ezt, de talán azt, hogy rengeteg olyan emberrel dolgozhatsz együtt, akik imádják ezt a sportot. 10 évvel ezelőtt még azt gondoltam, normális, hogy mindenki így éli az életét. Ám rájöttem, hogy ez nincs így, nincs minden embernek meg ez a kiváltsága. Rengeteg motivációt kapsz, annyi képzett nővel és férfival találkozol az utad során, ez jó érzéssel tölt el. Annyi mindent tanultam ezekből az évekből. Nem tudom mit hoz számomra a jövő, de nagyon izgatott vagyok. Nem arról van szó, hogy már nem szeretem a Forma-1-et, élveztem az utolsó pár futamot is. A bejelentés után nagy kő esett le a szívemről. Egész idő alatt az járt a fejemben, hogy alig várom már azt az időt, amit a gyermekeimmel tölthetek. Át akarom nekik adni azt, amit itt tanultam. A szüleim nagyon sok időt szántak rám, így én is jelen szeretnék lenni a gyerekeim életében.” – nyilatkozta Vettel a díjátadón.

  • Marko elmondta, hogy Hamilton vagy Leclerc a jobb

    Marko elmondta, hogy Hamilton vagy Leclerc a jobb

    Max Verstappen az elmúlt két évben két világbajnoki címet nyert úgy, hogy két különböző riválissal és csapattal kellett megküzdenie ezért.

    2021-ben az utolsó futam utolsó köréig vívott ádáz küzdelmet Lewis Hamiltonnal és a Mercedes-szel. Idén a bajnoki címet jóval hamarabb nyerte meg, de a szezon elején keménye csatát vívott a Ferraris Charles Leclerc-rel, akinek a technika, a csapat, és önmaga is tett azért, hogy ne legyen végig harcban.

    A két rivális két korosztályt képvisel, Hamilton egy rutinos, karrierje vége felé járó hétszeres bajnok, míg Leclerc a fiatal- Verstappen-féle – generáció tagja, és már számtalanszor bebizonyította, hogy benne is megvan a világbajnoki matéria.

    Év végére Hamiltonák felzárkóztak a Ferrarira, így joggal reménykedhetnek abban, hogy 2023-ban ismét esélyesek lesznek a bajnoki trófeára. A Red Bull tanácsadója Helmut Marko pedig szinte biztos benne, hogy Hamilton jövőre már fog versenyt nyerni, miközben azt is elmondta, hogy a két eddigi riválisuk közül ki a jobb.

    „A Ferrari erős, de a Mercedes összeségen egy erősebb csomaggal fok rendelkezni. Különösen egy olyan pilótával, mint Lewis Hamilton, aki egy csúcskategóriás versenyző.” – felelte mindent elmondóan.

    Tesztpilótája szerint a Ferrari jövőre mindenkit megverhet

  • Marko: Hamilton jövőre már futamot fog nyerni

    Marko: Hamilton jövőre már futamot fog nyerni

    Helmut Marko szerint 2023-ban Lewis Hamilton vissza fog térni a győztesek utcájába.

    2021-ben még a Mercedes és a Red Bull harcolt a bajnoki címért, ám az új szabályok mentén 2022-ben a csillagosok visszaestek. A Bikák új riválist kaptak a Ferrari személyében, ám a vörösök nem sokáig tudtak versenyben maradni. Az osztrák istálló zökkenőmentesen nyerte a bajnokságot, míg a szezon végén a Mercedes is feléledt.

    George Russell futamot nyert Brazíliában, míg az utolsó versenyen is ott volt csapattársával a tűz közelében. Az Ezüst Nyilaknak sikerült faragni a hátrányukból, ám még mindig elmaradnak fő riválisuk teljesítményétől. A hétszeres világbajnok eddigi pályafutása során minden évben futamot tudott nyerni. Ennek a sorozatnak az idei bajnokság vetett véget.

    A Mercedes nem áll be Hamilton mögé, csak hogy legyen neki is győzelme

    Toto Wolff szerint a télen kijavítják az autóval kapcsolatos gondjaikat, így jövőre ismét ott lehetnek majd az élen. A Red Bull tanácsadója szerint oda kell figyelni majd a Mercedesre és Lewis Hamiltonra, aki 2023-ban már nem marad győzelem nélkül.

    „A Ferrari is erős, de a Mercedes erősebb lesz, különösen egy olyan versenyzővel, mint Lewis Hamilton. Ő még mindig egy csúcspilóta. Igaz, a Ferrarinak is van egy aduásza Charles Leclerc személyében, viszont ő sokat hibázik. Attól tartok, hogy Hamilton jövőre nem marad győzelem nélkül, a Mercedes az idei szezon végén szépen felzárkózott. Még nincsenek a mi szintünkön, de ők több időt tölthetnek a szélcsatornában. Viszont nem aggódom túlságosan. Jó úton haladunk a 2023-as évet tekintve, és Max (Verstappen) személyében a mezőny legjobb pilótája van nálunk.” – nyilatkozta Marko.

  • Hamilton: Száz szónál is többet mond az, ahogy Max a közelemben viselkedik

    Hamilton: Száz szónál is többet mond az, ahogy Max a közelemben viselkedik

    Lewis Hamilton szerint már nem lesznek legjobb barátok Max Verstappennel.

    A két versenyző rivalizálása 2021-ben kezdődött igazán. Mindketten a bajnoki címért küzdöttek, ám a végén egy vitaható versenyen a holland nyert. A 2021-es Abu Dhabi Nagydíj azóta is téma a Forma-1-ben, bár már lassan egy éve, hogy megtörténtek az események.

    Idén újfent Verstappen ünnepelhetett, míg a hétszeres világbajnok az autóval küszködött. Ugyanakkor a szezon végén a brit versenyző beszélt a riválisával való kapcsolatáról is.

    Hamilton néha úgy érzi, mintha a Kardashian show-ban szerepelne

    „Eléggé egyértelmű, hogy nem leszünk barátok. Csak meg kell hallgatni, hogy bizonyos egyének milyen szavakat használnak velem kapcsolatban. Ezután azt is meg lehet vizsgálni, hogy az a bizonyos személy, hogyan viselkedik velem a pályán.” – magyarázta Hamilton.

    Ugyanakkor a Mercedes versenyzője megérti Verstappent:

    „Biztos vagyok abban, hogy köze van ahhoz, hogy mennyi időt töltöttem már itt, és mennyi sikert értem el. Amikor a sportba kerültem, más céljaim voltak. Sikereket akartam elérni, és a legjobbat kihívni, hogy legyőzzem. Meg akartam mutatni, milyen kemény vagyok, bár ezt mindig meg akarod mutatni. Azt akarod, hogy lássák milyen vagy a legjobbhoz képest.”

    Hamilton ugyanakkor oda is szúrt a Red Bullnak:

    „Az a csúnya egyes szám, amit az autóra felraktak… nem, csak viccelek. Engem nem igazán zavarnak ezek a dolgok. Bár egyesek szeretik ennek az ellenkezőjét hinni. Azt remélik, ha mondanak vagy tesznek valamit, akkor majd ideges leszek.”

  • Ecclestone szerint Verstappennel megkapták a rajongók azt, amire vágytak

    Ecclestone szerint Verstappennel megkapták a rajongók azt, amire vágytak

    Bernie Ecclestone szerint az F1 rajongói köszönettel tartoznak Max Verstappennek, amiért elhozta nekik azt, amit akartak – egy igazi versenyző típust.

    Verstappen már rengeteg Forma-1-es rekord megdöntése felé tart, de kétségtelen tehetsége ellenére olyan figura, aki a rajongók körében megosztó reakciókat vált ki. Igen kevesen vannak, akik azt állítják, hogy közömbösek a holland iránt, és vannak, akik egyformán szeretik és gyűlölik őt. De ennek ellenére ezek a vélemények nagyrészt kizárólag csak a pályán tett cselekedetein alapulnak, ami nem mindig jellemző egy versenyző esetén.

    Lehet, hogy ő egy top autóversenyző, de nem illik rá a sztereotípia. Kevés olyan kép van róla, amelyen bulizik, vagy drága autókkal menne a közeli monacói kaszinókba, ehelyett a holland a szabadidejét vagy otthon tölti a családjával és a barátaival, vagy szimulátoros versenyeken vesz részt.

    Ezen személyiségjegy miatt a korábbi F1-főnök, Ecclestone úgy véli, a sportág és a rajongók köszönettel tartoznak a kétszeres világbajnoknak. A 92 éves üzletember erről a holland De Telegraafnak beszélt:

    „A Forma-1 köszönettel tartozik Max Verstappennek. Max egy versengő típus. Azt teszi, ami a dolga – csak versenyez. A szurkolók már jó ideje vágytak egy ilyen emberre.”

    Bár Ecclestone nem említette őt név szerint, feltételezhető, hogy Lewis Hamiltonra utalt, akit a korábbi F1-vezér régebben kritizált, amiért a sporton kívül más érdeklődési köre is van. Tavaly Mr. E. arra utalt, hogy Hamilton elvesztette a motivációját, és csak azért tért vissza a sporthoz, mert „valószínűleg vetett egy pillantást a ruházati piacra és a zeneire, de rájött, hogy ott nem olyan könnyű pénzt keresni, mint a Forma-1-ben.”

    Ecclestone emellett dicsérte Verstappent, amiért újra felélesztette a hollandok érdeklődését a sportág iránt, és elmondta, hogy hazájában mindenki mögötte áll:

    „Hollandia annyira büszke rá, hogy mindenki mögötte áll. Ez az egyetlen ok, amiért visszatért Zandvoortba a cirkusz. Az elmúlt két versenyükön nem voltam ott, de remélhetőleg ott minden javult egy kicsit, különben nem lenne jó.”

    Verstappen jövőjét illetően Ecclestone azt mondta, reméli, hogy a 25 éves versenyző megdönti Hamilton és Michael Schumacher világbajnoki rekordját is:

    „Ez az autójától függ, de ha a Red Bull összeszedi magát, nem látom okét, hogy miért is ne nyerhetne tovább. Max valaha is megdönti-e a hét világbajnoki cím rekordját? Ki tudja? Reménykedjünk, hogy így lesz.”

    8 részes F1 sorozat érkezik Ecclestone életéről, mutatjuk hol és mikor nézheted!

  • Bubba Wallace a Forma-1-be kívánkozik

    Bubba Wallace harmadik évét fogja megkezdeni a 23XI Racing versenyzőjeként, de az álmában egy másik autó szerepel.

    Bubba Wallace 6. évét kezdi meg majd a NASCAR Cup Seriesben, és ezidő alatt olyan globális szupersztár státuszt ért el, ami miatt elkezdhet álmodozni azon, hogy egyéb autókat is kipróbáljon.

    Egy podcastban a NASCAR egyetlen fekete versenyzője elárulta, hogy szívesen kipróbálná magát egy F1-es autóban. Méghozzá nem is akármelyikben.

    Mindig is mondtam, hogy szívesen cserélnék autót Lewisszal (Hamilton)” – mondta Wallace. „Még sosem volt alkalmam találkozni vele, viszont már többször is beszélgettünk egymással, és mindig is élveztem ezeket a hívásokat. Egy autócsere nagyon jó móka lenne.

    Wallace még a versenyzés lehetőségét se zárta ki.

    Versenyezni? Ember, nem is tudom. Szerintem az F1 egy szórakoztató kihívás lenne. De először csak szeretném megtudni milyen az egész, amire tökéletes lenne egy autócsere.

    Azt hiszem, megvan bennem, ami kell, szóval majd meglátjuk.

    Nem ez lenne az első alkalom, hogy Lewis Hamilton autót cserél egy NASCAR versenyzővel, hiszen 2011-ben a Mobil 1-nek köszönhetően kipróbálhatta Tony Stewart NASCAR autóját, míg a NASCAR legenda Hamilton McLarenjébe ülhetett be.

    Rajtuk kívül még Jimmie Johnson és Fernando Alonso is megtette ugyanezt a mutatványt néhány évvel később Bahreinben.

    Abban azért kételkedünk, hogy Bubba Wallace-nak valós esélye lenne egy Forma-1-be kerülni versenyzőként, de a két sportág globális szupersztárjának autócseréje biztosan nagy hírverést jelentene.

  • Hamilton kutyája olyan üdvözlőbulit csapott, hogy leesett a brit pilóta álla

    Hamilton kutyája olyan üdvözlőbulit csapott, hogy leesett a brit pilóta álla

    Az egyik ételkiszállító alkalmazás arca lett Lewis Hamilton kutyája, aki meglepetés bulival üdvözölte gazdáját.

    Nem csak a hétszeres világbajnok marketing értéke növekedett meg az évek alatt, hanem házi kedvence, Roscoe is betört a reklámiparba. A TryzApp legújabb videójában ugyanis az eb a főszereplő.

    A szezon végeztével a brit pilóta otthonába repül, amit Roscoe is meg akar ünnepelni. Az applikáció segítségével mindent „megrendel”, ami egy ünnepléshez szükséges, sőt még „fel is díszíti” a lakást a világbajnok tiszteletére.

    Hamilton persze „semmiről sem tud”, így igazán meglepődik a fogadtatáson.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    ⚡️ Zapp ⚡️ (@tryzapp) által megosztott bejegyzés

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    ⚡️ Zapp ⚡️ (@tryzapp) által megosztott bejegyzés