Toto Wolff megerősítette, hogy halad tovább a fejlesztési vonat a Mercedesnél, továbbá fontolóra veszik Lewis Hamilton kérését is.
Míg a Ferrari úgy döntött, hogy az újításait később vezeti be, addig a csillagosok gőzerővel készülnek a Monacói Nagydíjra. Ugyan az újdonságok nagy részét Imolában akarták kipróbálni, ám a törölt verseny miatt a hercegségben tesztelik le először versenykörülmények között a fejlesztéseket.
A Mercedes csapatfőnöke ugyanakkor türelemre intett mindenkit, és óvatosan közelítette meg a konstrukció új koncepcióit. Mindaddig a hétszeres világbajnok egy másik problémával van elfoglalva. A brit pilóta már többször jelezte, hogy túl közel ülnek az első kerekekhez, így szeretné ha újragondolná az üléspozícióját a csapat.
Lewis Hamilton – Fotó: LAT Images/Mercedes AMG Petronas
„Közelebb ülünk az első kerekekhez, mint a többiek. Amikor vezetek, olyan érzés, mintha rajtuk ülnék. Nagyon nem kellemes, és be kell vallanom, hogy sok gondom van ezzel” – nyilatkozta a 38 éves pilóta.
Wolff kihangsúlyozta, hogy a költségvetési korlát miatt nincs nagy mozgásterük az áttervezések kapcsán, de megvizsgáltatja a lehetőségeiket.
„Igaz, hogy a mi ülésterünk előrébb van, és ez irritálja Lewist. Ez már 2022-ben is így volt. Technikai szempontból nem gondoljuk, hogy ez probléma lenne. Ugyanakkor megvizsgáljuk a helyzetet, hiszen itt nem csak a racionális dolgokról van szó. Ez nem csupán a súlyelosztásról és az aerodinamikáról szól, hanem a versenyzők komfortérzetéről is. Lewis nagyon világos elmondta, hogy mit szeretne kérni tőlünk, és mi ezt meghallgattuk. Akár 15 cm-es mozgásterünk is van a pilótafülkét illetően.”
Johnny Herbert szerint, ha a média képviselői egy kicsit provokatívabb kérdést tesznek fel, akkor a csapatok mindjárt felháborodnak és bojkottálhatják az illetőt.
Tavaly Ted Kravitz fejtette ki a véleményét szabadabban a 2021-es bajnokságot illetően. A brit riporter többször kihangsúlyozta, hogy szerinte meglopták Lewis Hamiltont,és honfitársának már nyolcszoros bajnoknak kellene lennie.
Az eset kapcsán Max Verstappen kijelentette, hogy nem szeretne a Sky Sportsnak interjút adni, majd egy hétvége erejéig a Red Bull sem beszélt az etalonnak számító csatornával. Később a csatorna vezetői és a csapat leültek beszélgetni, ahol elsimították az ügyet, így visszaállhatott a rend a száguldó cirkusz életében.
A korábbi versenyző úgy érzi, fontos, hogy kétszer is meggondolja az illető, hogy milyen hangnemben kérdez az F1-es szereplőktől. Ám nem lehet korlátozni teljesen a véleményeket.
Johnny Herbert, Sky Sport – Fotó: Dan Istitene/Getty Images/ Red Bull Content Pool
„Mindig szabadon kifejezhettem, amit akartam. Ugyanakkor… ha a Sky Sportnál, a Channel 4-nál vagy máshol azt mondaná valaki, hogy valamiért egy kicsit kiakadt az egyik csapatra… nos, akkor ők felhúzzák magukat. Ha nagyon felháborodnak, akkor ott az esély arra, hogy ugyanazt csinálják, mint Max: ‘oh, én nem fogok veled beszélni, mert korábban ezt mondtad’. Így nagyon óvatosan kell eljárni. Viszont ez érhető. Mikor én is versenyeztem, emlékszem, hogy olyan dolgok is elhangoztak, amik felzaklattak. Ezután vagy soha nem beszéltél az adott újságíróval, vagy kerülted néhány versenyen keresztül. Így megértem, ha egy csapaton múlik a dolog. Viszont én úgy vélem, hogy olyan szókimondónak kell lenned, amennyire csak akarsz.”
A Sky Sports korábbi szakértője kifejtette, hogy ő sosem finomkodott a mezőny tagjaival.
„Én úgy gondolom, hogy bizonyos témákkal kapcsolatban mindig is szókimondó voltam. Soha nem gondoltam azt, hogy véka alá kellene rejtenem a véleményemet. Voltak olyanok, akik nem akartak felzaklatni bizonyos személyeket bizonyos csapatoknál, mert személyes kapcsolat fűzte hozzá őket. Én úgy vélem, hogy ennek nem erről kell szólnia. Ne az legyen a fontos, hogy kivel milyen a viszonyod, hanem az, amit látsz és amit a szurkolók tudni és hallani akarnak.”
Herbert hozzátette, örül annak, hogy új szerepkörben dolgozhat a Lift the Lid műsorban. Így legalább nem kell azon aggódnia, hogy mikor és kit idegesít fel.
Peter Windsor szerint Charles Leclerc azzal jár jobban, ha marad a Ferrarinál és egyelőre elfelejti a csapatváltást.
A monacói versenyző szezonja elég kaotikusan alakult eddig. Bakuban jó teljesítményt ért el, ám a többi versenyen inkább a balszerencse, és a saját hibái üldözték. Hetekkel ezelőtt olyan pletykák láttak napvilágot, hogy a 25 éves pilóta szeretné más topcsapatnál is megnézni milyen az élet. Első sorban a Mercedesszel hozták szóba Leclerc-t, aki határozottan elutasította később a feltételezéseket.
A Williams és Ferrari korábbi csapatmenedzsere úgy véli, hogy egyelőre Leclerc-nek maradnia kell, hiszen nem lenne hova mennie. A Red Bullnál ott van Max Verstappen, így egy újabb vezérpilótára nem lenne szüksége az osztrák csapatnak. Hasonló a helyzet az Ezüst Nyilaknál is. Ha a hétszeres világbajnok vissza is vonulna a közeljövőben, akkor a csillagosok első sorban George Russellt támogatnák, hiszen saját nevelésű, tehetséges versenyzőről van szó.
Charles Leclerc – Fotó: Scuderia Ferrari Press Office
„Természetesen, ha most Charles ülne a másik Red Bullban, akkor a szezon folyamán ő is nyerne versenyeket. Nem lenne könnyű dolga Max Verstappennel szemben, de azért ott lenne a közelében. Viszont ez nem így van, és nem is fog megtörténni. Nem hinném, hogy valaha is beültetnék Leclerc-t a másik Red Bullba, míg ott van Max. Milyen választási lehetnek még? Elmegy a Mercedesbe, az Aston Martinba, vagy ott marad, ahol van? Jelenleg azzal jár a legjobban, ha ott marad a Ferrarinál, Freddy Vasseur felügyelete alatt. Bíznia kell a csapatban és Freddyben. Máskülönben mehet az Aston Martinba, ahol elég zűrzavarosok a dolgok. A Mercedeshez csak akkor mehetne, ha Lewist váltaná, márpedig ott George jelenléte miatt lenne nehéz dolga, hiszen a brit már jól ismeri a csapatot. Valószínűleg Leclerc jól érezné magát Angliában, tetszene neki egy britközpontú csapat az olaszok után. Ám nem lenne könnyű dolga. Ha nagyon váltani akar, akkor csak a csillagosok jöhetnek szóba. Ott Russellt kell viszont legyőzni, és az sokkal nehezebb feladat, mint Carlos Sainznál jobban teljesíteni.”
Emiatt a brit szakértő azt tanácsolja a monacóinak, hogy egyelőre maradjon a Scuderiánál hiszen az idei teljesítménye miatt nemigen kapkodnának utána:
„Nem hinném, hogy jelenleg Charles-nak azon kellene gondolkodnia, hogy hova mehetne. Inkább arra kellene fókuszálnia, hogy mit csinált Miamiban: ‘volt egy rossz hétvégém Melbourne-ban, így letudtam az éves átlagot, akkor mégis mit csináltam Miamiban?’ Borzalmas volt. Mélyen magában kell néznie Imola előtt, és jobban kell teljesítenie az év hátralevő részében.”
A Forma-1-es világbajnokság soron következő futamáig, az Emilia Romagna Nagydíjig még van egy hét, így a versenyzők még nyugodtan pihenhetnek. Lewis Hamilton élt is ezzel a lehetőséggel, és egy Oscar-díjas színész társaságában nézett végig egy kosárlabda mérkőzést.
A brit pilóta az első sorból szurkolta végig a Los Angeles Lakers-Golden State Warriors kosárlabda mérkőzést. A Mercedes hétszeres világbajnoka mellett pedig Leonardo DiCaprio ült, így nem is akármilyen társaságban nézhette, ahogyan jóbarátja, LeBron James vezérletével a Los Angeles-i csapat legyőzi a Warriorst, és ezzel bejut a rájátszás nyugati konferenciájának döntőjébe, ahol a Denver Nuggets csapata lesz az ellenfelük.
Lewis Hamilton és Christian Horner egy dologban egyetért, ugyanis mindketten ugyanazt a hasonlatot használták az F1 egyik legjövedelmezőbb „termékére”.
A Drive to Survive már évek óta a sportág egyik húzóneve. Első sorban Amerikában népszerű a sorozat, és a Forma-1 örömére a fiatalabb generációt szólítja meg. A Netflix eredetileg a dokumentumsorozattal a függöny mögé akarta bevenni a nézőket, és meg akarta ismertetni a sportág emberi oldalát a közönséggel. Ugyan az első évadban még sikerült jól megtalálniuk az egyensúlyt a szórakoztatás és a tények között, ám az azutáni években inkább a hamis dráma és konfliktusok kerültek előtérbe.
Az alkotók sokszor manipulálták a történetet egy-egy kiragadott rádióüzenettel vagy interjúval, sőt olyan rivalizálásokat is generáltak, amik a valóságban szinte meg sem történtek. A versenyzők és a csapatfőnökök egy része nem volt elragadtatva az elmúlt években a produkciótól, Max Verstappen korábban még a szereplést is megtagadta.
Sokan váltak népszerűvé a sorozatnak köszönhetően. Günther Steiner rajongótábora exponenciálisan növekedett, míg Toto Wolff és Christian Horner sem panaszkodhat e téren.
A Financial Times arra volt kíváncsi, vajon ha megszűnne a népszerű sorozat, akkor az új rajongókat mennyire érdekelné az olykor szárazabb és unalmasabb valóság. A Red Bull csapatfőnöke a következő választ adta.
„Úgy vélem, hogy az a közösség, ami csak a sorozatot szereti, nem követné aktívan a versenyeket, ha megszűnne az együttműködés a Netflix-szel. Mi vagyunk Kardashianék kerekeken. Úgy értem, csak azt várják, hogy Günther (Steiner) elveszítse a fejét, és én a jó öreg barátommal, Totóval (Wolff) vitatkozzak egy kicsit.”
Kardashianék kerekeken:
Nem ez volt az első alkalom, hogy amerikai egyik legmegosztóbb és legkedveltebb műsorához hasonlították a Drive to Survive-ot és a Forma-1-et. Lewis Hamilton még 2021-benszemléltette hasonló példával a véleményét a Netflix sorozatáról.
Lewis Hamilton – Fotó: Steve Etherington/Mercedes AMG Petronas
„Olyan érzés néha, mintha a Kardashian show-ban lennék. A túlköltekezésről szóló dráma például ilyen volt, csak hogy egy dolgot említsek. Az elmúlt napokban hallottam néhány dolgot, ami elég vicces. Biztos vagyok abban, hogy a Netflixre felkerül majd, nagyon szórakoztató lesz” – nyilatkozta korábban a hétszeres világbajnok.
Horner ugyanakkor hozzátette, hogy a DTS (Drive to Survive) beteljesíti célját. Új közönséggel ismerteti meg a Forrma-1-et, és annak világát.
„A kulisszák mögé kerülve jobban megismerhetjük a versenyzők személyiségét. A sorozat ráadásul nem csak a mezőny elejéről szól. Kiemeli azt is, milyen megpróbáltatások és gondok ütik fel a fejüket a hátsó traktusban. Megmutatja, hogy ott hogyan és miért küzdenek a srácok. Úgy vélem, hogy ez a formátum egy egészen új világot nyitott meg. Ha csak a versnyhétvégét nézzük, akkor a futam ugyan szórakoztató, de a függöny mögé nem látunk be. A sportág dinamikája teljesen megváltozott, az F1 egy bizonyos mértékig szappanopera lett. Ott vannak a versenyzők, a csapatvezetők az ő kapcsolataik, vitáik és a politika. Annyi minden történik még a sportban azon kívül, hogy vasárnap kigördülnek az autók a rajtrácsra.”
Eddie Jordan szerint Lewis Hamilton számára eljött az idő, hogy elhagyja a Mercedest, hogy valahol máshol élessze újra a karrierjét.
A hétszeres világbajnok brit pilóta a Miami Nagydíj időmérő edzésén nagy meglepetésre már a Q2-ben kiesett, és így idő előtt nyilatkozhatott a különböző sajtóorgánumoknak. A 103-szoros futamgyőztes az előző szezonban egyetlen futamot sem tudott megnyerni, és ez először fordult elő vele a 2007 óta tartó Forma-1-es karrierje során.
Hamilton csapattársa, George Russell valamivel jobb formában indította az idei évet, és Miamiban is 18 másodperccel Hamilton előtt ért célba. Azonban eddig a két brit közül csak a rekordbajnoknak van dobogós helyezési, akit a 2. pozícióban intett le a kockászászló az Ausztrál Nagydíjon.
Jordan mindezek ellenére azt gondolja, hogy Hamiltonnak szednie kellene a sátorfáját a Mercedestől, és egy másik csapatnál kellene megtalálnia a régi önmagát.
„Lewisnak valahol máshol kellene újra felépítenie magát” – mondta a brit csapatfőnök a Formula For Success podcastjében. – Ugyanúgy csapatot kellene váltania, mint azt régen a McLarennél tette. Lewis, itt az idő, hogy elhagyd a Mercedest, és egy másik csapatnál találd meg önmagadat.”
Jordan ezen kijelentése már csak azért is valószínűtlen, mert az élcsapatoknál nincsen szabad hely. A Red Bullnál Max Verstappen és Sergio Pérez is hosszú távú szerződéssel rendelkezik, amíg a Ferrarinál Charles Leclerc-ről és Carlos Sainz ugyanez elmondható.
Lewis Hamilton nem aggódik amiatt, hogy egyre több új pálya bérel magának helyet a versenynaptárban.
Tavaly mutatkozott be Miami, míg idén már Las Vegas is fogadja a száguldó cirkuszt. Az austini futammal így már három versenyt rendeznek az Egyesült Államokban 2023-ban. Ugyanakkor Katar és Szaúd-Arábia is állandó helyet követel magának. Míg az olyan ikonikus pályáknak, mint Monza és Spa-Francorchamps hamarosan lejár a szerződésük, és nem biztos, hogy újra feltűnhetnek a telített versenynaptárban.
Ám a hétszeres világbajnok nem aggódik amiatt, hogy a tradicionális pályák eltűnnek. A brit versenyző szerint Stefano Domenicali és az F1 jól kezeli a helyzetet.
Lewis Hamilton – Fotó: Sebastian Kawka/Mercedes AMG Petronas
„Nekem személy szerint tetszik az az irány, amerre haladunk. Tetszenek a változások. Izgalmas, hogy a világ különböző részein és pályáin versenyezhetünk. Természetesen szeretem a régi pályákat, és mindig azokat fogom előnyben részesíteni. Talán 20-30 év múlva a mostani kölyök is történelmi helyszínként tekintenek majd Miamira. Míg számunkra most ez egy új környezet. Ám az olyan régi klasszikusok, mint Magyaroroszág (Hungaroring), Silverstone, Zandvoort és Monza mindig különlegesek lesznek. Fontos, hogy ezek a helyszínek továbbra is a Forma-1 DNS-be tartozzanak. Ammenyire én tudom, Stefano (Domenicali) nem akar megszabadulni ezektől a helyszínektől. A kettőt egyensúlyban kell tartani” – nyilatkozta a Racefans.net-nek Hamilton.
Ugyanakkor a 38 éves versenyző egy dolgot még hiányol a versenynaptárból. A Mercedes pilótája nagyon szeretné, ha Afrikais visszatérne a Forma-1 világába. Dél-Afrika már 1934-ben rendezett Grand Prix versenyeket. 1966-ig az East Londonban lévő Prince George Circuit adott otthont az autóverseny fellegvárának, majd 1967-1993-ig Kyalami fogadta a száguldó cirkusz tagjait.
Hamilton reméli, hogy még az aktív karrierje során visszatérhetnek Dél-Afrikába, hogy megismertethessék a pályát és a kultúrát az F1-es közösséggel.
„Az összes többi kontinensen jártunk már, remélem hamarosan Afrikába is visszatérünk. Egy csodálatos élmény lenne az egész mezőny számára, hiszen megismerhetnénk az ottani kultúrákat. Mérnöki és versenyzői szempontból is nagy kihívást jeletene eljutni ilyen helyekre.”
Valtteri Bottas úgy véli, Lewis Hamilton még mindig kivételes szinten teljesít, így továbbra is ő a mezőny legjobb versenyzője.
Mikor 2016 végén Nico Rosberg visszavonult, a Mercedes a Williamstől hozta el finn versenyzőt. 2021-ig versenyzett a 33 éves pilóta Hamilton mellett. Ez idő alatt négy bajnoki címet szerzett a brit, míg Bottas örült, ha a tabella harmadik helyére felfért az összetettben.
Ám az új érára elváltak az útjaik. A finn versenyző az Alfa Romeónál kötött ki, míg Hamilton megkapta maga mellé George Russellt. 2022-ben nem tudott harcba szállni a bajnoki címért a 38 éves versenyző, és idén sincs a cím várományosai között. Ám egykori csapattársa szerint még mindig Hamilton az etalon a mezőnyben.
Valtteri Bottas és Lewis Hamilton – Fotó: Steve Etherington/Mercedes AMG Petronas
„Még mindig Hamilton a leggyorsabb versenyző! Nos, először is bosszantóan tehetséges. Sokkal keményebben dolgozik, mint ahogy azt az emberek gondolják. A versenyhétvégéken az utolsók között hagyja el a paddockot. Mindig nagy késztetést érez arra, hogy bizonyítson és jó eredményt érjen el. Nagyon jó az alapteljesítménye és következetes is. Ezért is nehéz őt legyőzni. Amikor meg tudtam verni, nyilvánvalóan nagyon jó napom volt” – nyilatkozta Bottas.
A közös vacsora után együtt is hajótkázott Lewis Hamilton és Shakira Miami partjainál.
Miamiban kész celebdömping árasztotta el a száguldó cirkuszt, ugyanis nagyon sok híresség nézte élőben a futamot. A VIP vendégek között szerepelt a 46 éves Shakira is, aki Tom Cruise mellett Lewis Hamiltonnal is találkozott. A brit versenyző barátságot kötött az énekesnővel. A versenyhétvége után a 38 éves pilóta még Miamiban maradt, ahol is együtt vacsorázott a Ciprianiban Shakirával.
A The Sunértesülései szerint a vacsorát követő napon az énekesnőt a 16 millió villája előtt vette fel az a hajó, amint a hétszeres világbajnok utazott. Hamilton örömmel fogadta Shakirát a Biscayne-öbölben, majd a társaság kihajózott.
A brit lap úgy tudja, hogy az énekesnő és a hétszeres világbajnok csupán barátok, akik kihasználták a szabadidejüket egy kis kikapcsolódásra.
A kolumbiai előadó az év elején felrobbantotta az internetet a legújabb dalával. A válás közepette ugyanis Shakira megénekelte, hogyan cserélte le Gerard Piqué őt a fiatalabb Clara Chiara.
Bár a tavalyi évhez hasonlóan csak a 6. helyen végzett Miamiban, volt egy olyan szelete a versenynek, ami örömmel töltötte el.
A Mercedes hétszeres bajnoka az időmérőn kellemetlen meglepetésre már a Q2-ben kiesett, így csak a 13. helyről várhatta a rajtot. Sokáig nem úgy nézett ki, hogy viszonylag sok ponttal gazdagodik, de a táv vége felé lendületbe jött a gumielőnyével és a 45. és az 57. kör között a 9.-ről a 6. helyre lépkedett fel. Bevallotta, hogy ez lelkileg nagyon jólesett neki.
„Óriási volt. Legutóbb például a sprintfutamon lemaradtam, ami demoralizáló, nehéz megemészteni. Nagyszerű volt újra jó tempót menni, látni az előttem haladó autókat, a javulást és azt, hogy harcolhatok másokkal. Végrehajtottam néhány előzést, ez éltet” – idézte a The Race Hamiltont a futam utáni sajtótájékoztatójáról. Az utolsó áldozata Charles Leclerc volt, őt négy körrel a cél előtt előzte meg.
„Remek volt látni a Ferrarit és apránként közeledni hozzá. Nem tudom, mi történt a versenyükön, de egy körön nagyon gyorsak voltak. Jó volt, hogy a 13. helyről felzárkóztam hozzá csatázni.”
„Ha ott végzek az időmérőn, ahová tartozom, könnyebb és simább napom lett volna. De jobban szeretem az ehhez hasonló napokat, amikor vannak akadályok, és teljesíteni kell, hogy leküzdjem őket. Ez jó szórakozás.”
A körtáblázatok alapján a brit versenyző Miamiban többször (5-ször) előzött, mint a szezon korábbi négy futamán összesen (4-szer).
A végére egy apró statisztikai érdekesség: pályafutása során ez volt a harmadik futam, amikor Hamilton a 13. helyről rajtolt, és most érte el belőle a legjobb eredményt, pedig az előző két alkalommal (a 2008-as Francia és a 2017-es Monacói Nagydíjon) jóval erősebb autót kormányzott.